Szívd be mélyen a levegőt. Tartsd benn. Lazítsd el az izmaidat és gondolj Milla Jovovichra. Nem megy? Gondolj rá erősebben. Most képzeld azt, hogy katica vagy, ami a végtelen univerzum tündöklő csillagösvényén sámándobbal a nyakában röpdös és közben a szeretet magvait plántálja a gyarló emberi szívekbe. Ugyan, menni fog, csak engedd el magad. Nem, itt nem találhat rád a rossz karma. Senki karma nem talál itt rád. Csak gondold azt, hogy színes perzsaszőnyeg vagy, amin galambok lakomáznak vaníliafagylaltot. Most maradj mozdulatlanul harminc másodpercig, majd lassan...mi a baj? Jaj basszus...a levegő. Fújd ki!
Nem, tavarisi, ez a bejegyzés nem a spiritualizmusról és nem a spiritualizmus útját követőkről szól. Erről nem lenne helyes írnom. Se elegendő rálátásom, se jogom nincs hozzá. Ez arról a vadhajtásról szól, ami egyre gyakrabban jön szembe velem, lassan úton-útfélen.
A spiritualizmus-jó. A spiritualizmus útját követni-jó. Tiszteletre méltó, klassz dolognak tartom. Ó, hogy te is ezt követed? Iiiigen, manapság sokan...Ugye? Látszik is, mennyi nyugodt, békés, boldog ember van körülöttünk. Hogy nem így van? És te se vagy az, pedig olvastál legalább egy cikket a témában és tudsz két jógagyakorlatot is?
Hát akkor beszélgessünk inkább erről.
Mert azt gondolom, a spiritualizmusnak, mint sok más keletről kapott áldásnak, kialakult a mi európai és amerikai kulturánkban az a fajta divatága, ami lassan kezd veszélyes méreteket ölteni. Emberek foglalkoznak érintőlegesen valamivel, aminek nem értik a tényleges valóját, ellenben szilárdan meg vannak győződve az ellenkezőjéről. No ezt veszélyesnek tartom. Azért veszélyes, mert itt az ördög a jóság álarca mögé bújik és szegény népek tátott szájjal csodálkoznak, hogy miért nem működik, aminek pedig kéne.
Azért gyerekek, mert ez nem egy ájfón, amit ki és be lehet kapcsolni.
És mivel úgy gondolják, mit gondolják, tudják, hogy ennek működnie kell, hogy nekik már rég boldognak kellene lenniük, egyre több energiát feccölnek egy világszemléletbe, ami igazán jó lenne, ha tényleg foglalkoznának vele, nem csak próbálkoznának.
Értitek, mire gondolok?
Ti is találkoztatok már ilyennel?
Mondhatok egy másik példát?
Nem véletlenül írtam, hogy "mint sok más keletről kapott áldásnak". És azt sem, hogy nincs jogom a tényleges, valódi spiritualizmusról beszélni. Viszont, nem tudom kihagyni, hogy ne vonjak párhuzamot a keletről érkezett harcművészetekkel. Talán az ugatnivalóm is több etéren, mivel jelentősen több időt töltöttem ilyen pofozkodós edzéseken, mint meditációkon. A felhasználói szintű spiritualistának megvan a pontos megfelelője ezekben a körökben, és edzőtermi bajnoknak hívják. Ezek azok az arcok, akik gyönyörűen meg tudnak csinálni bármilyen technikát az edzőteremben, a kezük alá dolgozó és őket segítő partneren. Egészen addig, míg a másik azt csinálja, amit ők akarnak. Ellenben amint a partner nem annyira mutat hajlandóságot (és voltam néha olyan disznó, hogy eljátszak ezzel), akkor bizony a technika nem működik. És igen, szó szerint hallottam egy ilyen legénytől ezt a mondatot, hogy "nem értem, ennek működni kellene". A baj ilyenkor az edzővel kezdődik. Aki megmutatja a technikát, majd elgyakoroltatja háromszor, majd közli a tanítvánnyal, hogy ügyes vagy, megy ez, jól van és buksisimi. Hát nem. Addig megy, míg a másik hagyja. És korrigálnom kell az előző mondatomat: de, a technika működik. Csak nem ismered a technikát. Ellenben meg vagy róla győződve, hogy igen, mert az edződ elhitette veled. És ennek láttam nagyon extrém formáit is, kezdve az x edzésen megismert sráccal, aki úgy mászkált közöttünk, mint a kiskakas, de folyamatosan az járt a fejemben, hogy koma, ha te kimégy innen, remélem az egód is leereszt, és nem állsz neki kötekedni, mert így bizony úgy elvernek az első utcasarkon, mint szódás a lovát. De hát az edzőbácsi mondta, hogy ő ügyes... (Ő volt az egyik, akinél elkezdtem nem lemenni a földre és nem úgy fordulni, ahogy a technika elvárja...értetlenséget és dühöt váltott ki belőle.) Vagy megemlíthetném y edzésről a kiskölköt, akitől a fent említett, brilliáns "nem értem, ennek működni kellene" mondat elhangzott, miután tíz perce rángatta eredménytelenül a karomat. Aztán fel kellett hívnom a figyelmét, hogy akkor lehet, hogy az a baj, hogy nem jól csinálja, vagy hogy szemre úgy harmincöt kilóval nehezebb vagyok nála.
De edző bácsi szerint jó az úgy.
És szerintem ez bizony veszélyes terep, ingoványos talaj.
Kanyarodjunk hát vissza erről a kitérőről a tiszta fény kiváló harcosaihoz, mivel őket ugyanaz a veszély fenyegeti lekileg, mint a fent említett harcosokat fizikailag. Hogy leesnek az egójukról a tények valós talajára és nem értik, mi történt.
És sajna szaporodik, szaporodik.
Az érzelmeket a tényleges feldolgozás helyett elfojtják, mivel a spiritualizmus útja azt mondja, hogy légy boldog. Tehát ha nem vagy az, akkor is az vagy, nincs duma. Ha kitör belőlük bármilyen erős megnyilvánulás, akkor elszégyellik magukat, hogy ejnye, ilyet nem szabad. Ha valakinek nem jó, akkor majd ők megmondják, hogyan lesz jó. Isszák a vizet és prédikálják a bort. És ha bármit fel próbálsz hozni ez ellen, mindig megvan a végső érv: "te ezt nem érted."
Nem, nem szeretem ezt.
És a gondok, azt hiszem, sokszor itt is az "edzőnél" kezdődnek. Minap beszélgettem erről egy kedves ismerőssel, ő ezeket a "lelki vezetőket" hívta spirituális bűnözőknek. Találó. Aztán persze mindenhez két ember kell, és ha ezek a spirituális csalók megtalálják az egyszerű utat kereső népeket, akik elhiszik, hogy ők most már boldogok, mert naponta háromszor elmondják, hogy "Savanyúcukor", akkor tádááám, megszületik a bejegyzés címszereplője.
Én azt gondolom, hogy a spiritualizmusnak igenis van létjogosultsága, csak szem előtt kell tartani, hogy milyen kultúrkörből jön, ott hogy gyakorolják, mik a tényleges céljai és főleg, hogy mi az odavezető tényleges út. A lépcsőket át lehet ugrálni, csak orraesel.
Nem bírom ki, hogy ne vonjak még egy párhuzamot zárszóként a harcművészettel. Láttam egyszer egy interjút egy shaolin pappal. Ugye ők szoktak olyan dolgokat művelni a testükkel, hogy az ember trükkfelvételnek hiszi. No megkérdezték a palit, hogy mi a titok, van-e valamilyen titkos technikájuk, vagy csodaszerük.
Az meg röhögött egyet, és közölte, hogy nem, nincs, egyik sem. Egyszer jól megtanulni, aztán gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni, gyakorolni.
Aztán ha meguntad, még gyakorolni egy kicsit.
Irgum. Most megbolydult a csím, amíg ez kijött.
De azt hiszem, ezzel helyére is került.
Most jól vagyok.
Úgyhogy ezúton is pálinkás jó éjszakát mindenkinek. Vegyetek léleklufit!
Vagy olvassatok el még egy cikket a témában, ha tudtok londonul.
Mert ez a cikk jó, egészséges és vicces. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése