Paksi mesék

Hogy még soha nem jártam Pakson, az már nem igaz, mert már jártam Pakson, egész pontosan fél órája érkeztem haza onnan. Festőnek hoztam uránpasztillát ajándékba, nektek meg történet. (Automatikus tárgyrag.) Így frissiben, melegében le is írom. A Paksolás úgy lett, hogy van nekem L. barátosném és komámasszonyom, aki fizikailag tőzsgyökeres paksi, technikailag az atomerőmű ifjú titánja, illetve fotósa, lelkileg meg egy imádnivaló örökvigyorgó fehércseléd. Illetve barna. Na, azt mondja L., hogy a paksi erőmű múzeumában épp da Vinci bácsi szerkezeteinek reprói vannak kíállítva. Érdekel-e? 

Érdekel hát.

 El is eveztem szombat reggel Paksra, megnéztük da Vincit, meg az erőmű múzeumát, meg a látogatóközpont. (Szintén automatikus tárgyrag.) Aztán belekeveredtünk egy kispolskitalálkozóba, estére pedig L. komájaival mulattunk "A fakocsmá"-ban, iddogáltunk, nótáztunk és főztünk pörkölt. (Már nem is mondom...) Paks érdekes hely és érdekes közösség és egészen beleszerettem. Pakson minden az erőműről szól és aköré épül, a húszezer lakosból ötezer, azaz a város negyede ott dolgozik, a maradék pedig az ott dolgozók családja, rokona, vagy komája. Ergó mindenki ismer mindenkit. Gyüttment létemre elég gyorsan befogadtak a népek, ami gondolom jó részben L. ajánlólevelének köszönhető. 

Ritkamód jól éreztem magam.

A fakocsmás este másnapján aztán felzörögtünk a tett színhelyére, hogy elhozzuk a kondért, meg a háromlábat. És ott volt Gyula. Gyula olyan ötvenegypár éves, mosolygós szemű local force (helyi erő). Persze, ismerték egymást L.-lel, így beszédbe elegyedtünk, aztán míg elfogyasztottam a gyógysörömet, nekiálltunk mesélni. Hát emberek, ott fél óra alatt megváltottuk a világot, megállítottuk Brüsszelt és nullával osztottunk kétszer, két, röhögésből fakadó gyomorszájgörcs között engedélyt kértem Gyulától, hogy a történeteit megörökítsem és közkinccsé tegyem. 

Engedély megadatott, hát íme.

(Igyekszem élethűen visszaadni a dolgot, mintha az ő szájából hallanátok. Amit elfedett a feledés, azt kiegészítem az írói fantáziával. Ezek a történetek nem képezik a tulajdonomat, felelősséget nem vállalok a hitelességükért és a félrenyelésért. Az alábbi fotónak pedig pont köze nincs az egészhez, azért kerül ide, mert mindig kerül fotó a bevezetés és a lényeg közé a blogon. De da Vinci-találmány van rajta, úgyhogy...na, mindegy, a szó Gyuláé. )

Jószándék

Hát hallod, ballagunk a komámmal, itt a Tolnai úton, hazafelé fröccsözésből. Már így esteledett. Ez volt ám olyan jó húsz éve. Egyszercsak, látjuk ám, jön szembe a Sanyi bácsi. Anyámnak volt az rokona valahogy, mindegy is most. Úgy be volt rúgva az öreg, hogy olyat még nem láttál. Ráadásul biciklivel, érted, ment így padkától padkáig, cikkkcakkban, mint a villám. Meglátott minket, intett egyett, meg azzal a lendülettel belefordult az árokba, aztán betakarózott a biciklivel. Egy darabig próbált kimászni alóla, aztán elaludt. Hát gondoltuk a komával, csak kihúzzuk. Kirángattuk, feltámogattuk, letámasztottuk mellé a biciklit. Akkor így kicsit észhez tért, körbenézett, gondolkodott, egyszercsak ránk néz érted, összehúzza a szemöldökét, azt mondja, de így teljesen komolyan: -Fiúk, azért nem gondoltam, hogy ilyan aljas gazemberek vagytok. -Hát miért, Sanyi bácsi?-Nem elég, hogy látjátok, hogy részeg vagyok, még akkor az árokba is belelöktök??

Irányérzék

Volt, tudod na, a Busa. Honnan tudnád, igaz. Ez is már rég volt ám. Ilyan pici cigány faszi, eddig ér nekem ni (mutatja mellkasmagasságban), zenész, te az úgy tudott bőgőzni, hogy csuda, úgy forgatta a bőgőt, mint egy artista. Elvolt a Busa a halászba' (helyi mulató) zenélni. Korán vége lett az estének, de mert nem szeretett pazarolni, ami megmaradt, tudod, azt így összeitta. A pálinkát, meg a maradék fröccsöt, meg azt a piros...na... serit meg mindent amit talált. 'Kömlődi gyerek volt, (Duankömlőd, jó másfél óra gyalog Pakstól), azt busz már nem volt, de az idő meg szép volt, felvette a bőgőt a hátára, aztán elindult hazafelé gyalog meg részegen. Ott járt valahol, ahol most az erőműnek van az északi kapuja, jó nagy szél fújt szembe, aztán gondolta rágyújt. A szél meg mindig elfújta a gyufáját. Így hátat fordított, eltakarta a gyufát, meggyújtotta a cigit, aztán ment tovább előre. Hát ment így egy félórát, fényeket látott, megörült, aztán megnézte jobban,  aztán aszondja, "a kr**a a**ámat keresek én megin' Pakson??"

Taktika

Szerettem anyámat, csak apám korán meghalt, aztán anyám újraházasodott, az Imivel, az lett a nevelőfaterom. Azt annyira nem szerettem. Nem volt az végülis rossz ember, csak szeretett felönteni a garatra tudod. Aztán ebből voltak bajok. Na jön haza egyszer a nevelőfater, mi meg kimentünk elé, mert gondoltuk hogy részeg. Aztán az meg jól befröccsözött a kurta kocsmában és így jött hazafelé a Kölesdin. Aztán beleborult az árokba, ott négykézlábra állt és tapogatott körbe mint a teknősbéka. Na megtaláltuk. Muter így kirángatja érted, talpra állítja. Az meg így tapogat magán, jó hideg tél volt, tudod, harminc centi hóval, aszondja: te várjá Teri, nincs meg a sapkám. Hát hol volt? Hát a fejemen, ott lesz az árokba'. Na muter bele az árokba, négykézlábra, aztán keresi a sapkát, tapogat körbe. Közbe' meg jöttek haza az emberek a téeszből. Nevelőfater addigra kicsit kijózanodott, azok meg néznek hogy mi van. Hát nevelőfatár vigyázzba vágta magát, feltette a szemüvegét, leporolta a havat a kabátjáról, aztán jó hangosan, hogy mindenki hallja, aszondja: 

"Teri a jó életbe, mondtam, hogy ne igyál ennyit!!!"

Kecske

Zenéltem régen rendőrbálokban. Te, hogy ezek mennyi hülyeséget elmeséltek, hallod, magukon tudtak a legjobbakat röhögni. A rendőrviccek nem a hülyeségből születnek. Volt a Baksi Laci, 'Szentgyörgyi gyerek, aztán jött be Paksra, oldalkocsis motorral, hogy valami kecskét akar megnézni. De aztán úgy megtetszett neki, hogy ott helyben megalkudtak, ki is fizette. Fogta, belevágta a kecskét az oldalkocsiba, meg a fejébe húzta a sisakot, aztán ment 'Szentgyörgyre. Itt a város határában meg megállítja a rendőr. Jó álmos volt a rendőr, elkérte a papírokat, megnézte, aztán így oda se negyon nézett, meg mondta, hogy akkor az utasé is kellene. A Laci meg így ránéz, akkor nézte meg rendesen az oldalkocsit a tag. Elengedte őket, utána odamegy a járőrtárshoz, aszondja: "te ba**meg, ilyen hülyék nem lehetünk...."

Gyorshajtás

Te hallod, meg hogy miket meséltek még ezek, a rendőrök...Még akkor, tudod, Ladával jártak. Aztán meg akkoriban még annyira nem ellenőrizték őket. Volt a Csuha Pisti, rendőrgyerek volt az is, aszondja, este szolgálatban beálltak a Ladával ide a halászhoz (ld ott), aztán megittak egy-egy fröccsöt. Aztán kiálltak a hatos mellé. (Hatos főút.) Éjjel volt, meg alig volt forgalom, aztán ott nézegettek. Hú, egyszercsak, látnak ám két fényszórót, na a Pisti feltette a tányérsapkát, felvette azt a piros lámpát, aszondja a járőrtársnak: nézd má' meg, hogy jön ez az állat! Na ezt most megfogjuk! Kiállt a hatos szélére, begombolta a rendőrzubbonyt, kihúzta magát, mint béka a nádasban, nekiállt körözni a lámpával, érted, az meg csak jött, jött, ez már ordított, meg integetett, hogy megállni, aztán elment mellettük a tizenegyes vonat.

Nos, ha van ehez mit hozzátenni, akkor legfeljebb annyit, hogy ezúton is szeretném megköszönni L.-nek a vendéglátást és a hétvégét, és Gyula for president! :)

(Igen ez is automatikus tárgyrag.)