Vallásháború

Tegnap, vagy tegnapelőtt?-mindegy is, de élőben tanúja, sőt majdnem résztvevője voltam egy vallásháború kirobbanásának. Piciben, az igaz, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyban ugyanígy kezdődnek. 

Elmesélem, hogy is volt ez.

Mielőtt azonban ez megtörténne, készítek nektek ide egy szószedetet a saját szemüvegemen át a teljesség és pontosság igénye nélkül, csak hogy ne kelljen mesélés közben magyaráznom, mikor kire/mire gondolok.

1: Vallás: a valláshoz, illetve vallásokhoz, mint intézményekhez való teljesen egyéni és személyes hozzáállásomat egy idézettel tudom a legjobban összefoglalni. Ez valójában nem idézet lesz, mert csak a lényegi elemeire emlékszem, de valahogy így volt: megkérdeztek egyszer egy sokrésztvevős vallási konferencián egy rabbit, hogy mit tart a legfőbb különbségnek a Biblia, a Tóra és a Korán között. Erre azt felelte, hogy "Igazából nincs. Mindegyik azt mondja, hogy szeressétek egymást. A többi meg maszlag."

2: Haram: A muzulmán vallásban és kultúrákban azon dolgokra/ cselekményekre/ egyéb akármikre használt kifejezés amik vallásilag és erkölcsileg nem okék.

3: Halal: Nagyjából a haram ellentéte

4: Csecsen: Kaukázusi népcsoport, határozatlan jogállású és autonómiájú országszerű területtel (Csecsenföld). A nőik kifejezetten csinosak, a férfiaik pedig általánosan bevett vitalezárási módszernek tartják a pofozkodást. Szinte kivétel nélkül muzulmánok.

5: Afgán: közép-Ázsiai muzulmán népcsoport, jópofa nyelvvel (perzsa). A tanulóim nagy részét ők teszik ki és állandóan keksszel etetnek.

6: Arab: "a többi" muzulmán, akiket általában így azonosítok. Kevésbé verekedősek, mint a csecsenek, kicsit nagyobbak, mint az afgánok és visszafelé beszélnek. Általában irakiak, vagy szírek. 

7: Szunnita/síita: az iszlám vallás két fő ágazata. Nem mindig szeretik egymást.

8: Vita: különböző nézőpontok kulturált megbeszélése, annak szem előtt tartásával, hogy a másik fél véleményének is lehet létjogosultsága.

7: Ostoba: aki nem érti, amire a rabbi gondolt az 1. pontban.

Na lássunk neki. Szóval, volt egy ilyen kicsit mocsárszagú unalmas órám, mikor is az ész magasröptű terjesztése helyett szimplán beszélgettünk, random mindenről. Ehelyt közölte be a csecsenem, tudja már ég minek kapcsán, hogy náluk a zenehallgatás az haram. A csecsenem valamiért szeret velem vallásról beszélgetni, nekem ez meg pont nincs ellenemre. Mivel nem értettem egyet vele, kialakult némi viszonylag kulturált vita a dologból, ami aztán annyiban is maradt. Tegnap, vagy tegnapelőtt?-mindegy is, valahogy megint előjött a téma. Csecsen bizonygatja a magáét, én mondom, hogy nekem oké ha így gondolja, attól én még máshogy. Aztán azzal folytatódott vita, hogy a Koránban pontosan és szó szerint le van-e írva, hogy a zene az haram. Na itt kapcsolódtak be az afgánjaim, akik mondták, hogy ugyan nincs. A csecsen meg hogy pedig de. Aztán az afgánok beszóltak a csecsennek, hogy akkor miért hallgat zenét, az meg ezen fennakadt. Ebből még nagyobb vita lett, ami már határozottan lökködte a vita határát, szóval inkább nézett ki veszekedésnek. Aztán lecsillapítottam a kedélyeket kicsit, majd szünet lett. A csecsen a szünetben kikérdezte az arabokat, hogy szerintük benne van-e a Koránban, hogy a zene haram. Azok azt mondták, hogy ők ebbe nem folynak bele. Én kimentem az afgánokkal cigizni a balkonra. Persze folytattuk a beszélgetést, ami abba az irányba terelődött, hogy mi hülyeség már  fennakadni ilyen dolgokon. Közben odacsapódtak az arabok. Nemsokára egy viszonylag élhető beszélgetés közepén voltam vallási különbségekről, előítéletekről, miegymás. Ez körülbelül negyven másodpercig tartott, mikor is az egyik afgán megkérdezte az egyik arabot (tegyem hozzá, bármilyen hátsó, vagy bántó szándék, vagy gondolat nélkül, pusztán a témához kapcsolódó kíváncsiságból), hogy szunnita-e vagy síita. Na erre lett aztán igazán felherkenés. Mer' hogy ilyet hogy lehet kérdezni, ez a kérdés okozott náluk minden bajt és egyáltalán. Ezen a ponton már be kellett vetnem a speciálisan kifejlesztett "most fejezzétek be, mert villámot szórok" jellegű tanárúr hangomat, ami adott helyzetben csak az indulatok teljes elszabadulását akadályozta meg, a további hangos vitát(?), ami a veszekedés határán táncolt, nem.

 Az egésznek az lett a vége, hogy senki se akart többet beszélni a témáról és mindenki lógó orral, a saját maga és mások ostobaságán rágódva ülte végig a következő órát.

Namost, mi megúsztuk ennyivel, de szerintem ez nagyban is pont így kezdődik, csak nem mindig így végződik. Pont az egyik arab mondta a vita (?) hevében, hogy az ostobaság az oka az egésznek, mert ha kellően ostoba vagy, akkor ha egy általad kevésbé ostobának vélt ember, adott esetben egy vallási vezető valamit mond, akkor az neked fix és megmásíthatatlan és követni fogod. Ha egy másik vallás vagy valláságazat vallási vezetője meg másvalamit mond, akkor a másik vallási ágazat ostoba rétege azt fogja fixen követni. Ha ne adj' Úristen ez a kettő valami olyat mond, ami keresztezi egymást, akkor kész a balhé. Kicsiben is meg nagyban is. Az ostobábbja összeugrik.

És itt van a baj gyökere. Hogy sokszor nem fogjuk fel, hogy a véleménykülönbség nem feltétlenül rossz, ellenkezőleg, még építő is lehet. Csak kell annyi kurázsi hozzá, hogy kicsit messzebb látunk a fejünkből az orrunknál és elhisszük, hogy a másik embernek ugyanolyan feje meg orra van. Akkor is ha mást gondol. Rá is lehet ám hagyni. Erről még kicsit beszéltem a srácoknak. Végezetül, hogy lezárjam a témát, mintegy példázatként mondtam még nekik egy zsidóviccet, ami ide is pont jó lesz végszónak. 

A zsidó nagyon szeret dohányozni és a Tóra olvasása közben se bírja ki cigi nélkül. De fúrja a lelkiismeret, elmegy hát a rabbihoz és megkérdezi:

-Mondd csak rabbi, a Tóra olvasása közben dohányozni az bűn?

-Fiam, a Tóra egy szent könyv, nagy bölcsességeket tartalmaz, az olvasása közben dohányozni bizony nagyon nagy bűn.

Lóg ám az orra a zsidónak, hogy most mi lesz. Összetalálkozik egy komájával aki kikérdezi a bújáról. Elmeséli neki. Azt mondja a koma:

-Az a te bajod, hogy nem tudsz kérdezni. Gyere, menjünk el együtt a rabbihoz.

Elmennek. Azt  kérdezi a koma a rabbitól:

-Mondd csak rabbi, cigarettázás közben a Tórát olvasni bűn?

-Fiam, a Tóra egy szent könyv, nagy bölcsességeket tartalmaz, soha, semmilyen körülmények között nem bűn az olvasása.

Szóval emberek. Ne legyetek ostobák és hallgassatok az első pont rabbijára. Szeressétek egymást, a többi meg maszlag.

Jojcakát.

Lak hatás

Okéjó. Tele van a hócipőm. Kész vannak az idegeim. Tényleg. Úgy néznek ki, mint egy felgyújtott szénaboglya.  Tudom, tudom. Bécsben nem könnyű lakást találni, főleg nem kutyával, bla-bla-bla-bla. De ez már akkor is...

Szóval. Igen, lakhatást keresek megint. Tudom, mindig ezt csinálom. Vagy lakhatást keresek, vagy munkát. A kettő együtt soha nem passzol. Most jó melóm van, csak éppen egy olyan albérletben lakom, ahol csak április végéig tudok maradni. Január eleje óta keresek. És április vége nincs messze. És semmi. Nem, nem stresszelek, höhö. De, igazából de. De ez tényleg egy agyrém. Nem először költözöm Sógorián belül. Tudom, egy borjúnyi berni pásztorral ez nehezített pálya, de eddig mindig sikerült. Általában záros határidőn belül. Ez úgy szokott kinézni, hogy találtam egy hirdetést, odamentem, megnéztem, mondtam hogy jönnék, mondták, hogy gyere. Mentem. Kutya Urastól. 

Namost, jelenleg ez nem így néz ki. Valami változott, vagy rossz a csillagállás, nem tudom. Itt sauerkrautföldön eddig is afféle akadálypálya volt a lakhatás, nem egyszerű és nem olcsó. Tekintve hogy főleg WG-kben laktam (Wohngemeinschaft-értsd: lakóközösség), mindig volt egy amolyan bemutatkozó kör, meg némi leinfózás, hogy mégis megismerjétek egymást a leendő lakótársaiddal, legalább annyira, hogy tudják, hogy nem egy sorozatgyilkos akar beköltözni hozzájuk. De most basszus, már ezekért a fostos párnégyzetes szobákért is rendes felvételi elbeszélgetést kell folytatni, kritikai bizottság előtt. Még csak nem is az van, hogy nem léteznek ezek a helyek. Mert igen, van ilyen Bécsben, hogy kiadó szoba ház-wgben, kerttel, ahova jöhet kutya. Na nem sok, félreértés ne essék, sőt inkább elvétve. De létezik. És a többedik helyről kapom a lemondást. És kezdem a hajamat tépni. Egyiken azért, mert az egyik lakó fél a kutyámtól, egyiken mert másvalaki "jobban passzolt hozzájuk", a harmadikon meg az ég tudja miért. Tényleg tele van a púpom. Jóanyám szerint az lehet az ok, hogy telítődött a "piac" az elmúlt egy évben, azaz mióta utoljára fix lakhatásom volt ittkinn. Hát ezt kezdem elhinni. 

Ezt figyeld. 

Találtam tegnap egy hirdetést. A klasszikus, kertes ház, négy szobával, egyik kiadó, írj magadról röviden. Írok magamról röviden, csak szépet, csak jót, fix állásom van blablabla. Válasz a következő: "Köszönjük, hogy írtál, épp gyűjtjük az érdeklődőket. Kedden döntünk és írunk, hogy elhívunk-e a közös lakásnézésre."

Na ezt kétszer el kellett olvasnom, mire egyszer elhittem, hogy ezt tényleg leírták. Tehát lesz egy előzetes döntés, hogy egyáltalán elmehetek-e megnézni egy büdös szobát, tíz másik emberrel. Aztán egy második, hogy ki költözhet. Okééé... Ezt a módit ismerem, de onnan, mikor hivatalos ingatlanügynökök mutatnak meg komplett kiadó kecókat. Bár  még ott sem válogatnak előzetesben. De egy villámb*szta WG szobánál???

Na neeee....

Elég volt.

Ezek szerint tényleg dugig lehet a piac. De ugye ez eléggé cseszi az ember fejét. Nyilván, nem mindegy, hogy kivel költözöl össze, egyértelmű. De nem gondolom, hogy büdös lennék. Kutya Úr főleg nem. És ezt nem akarja bevenni a gyomrom, hogy könyörögni és versengeni kell ezekért a patkánylyukakért, amiken 4-5 másik emberrel osztozol. És amiket-legyünk őszinték-eszembe nem lenne kivenni 34 éves fejjel, ha tudnék jobb megoldást. De jelenleg nem tudok. Persze, máshogy is vagyok szocializálódva. Otthon annó, mikor még albérleteztem, örültek a népek, ha albérlőjük akadt. Itt mindig is fordítva volt ez, igen, egyértelmű, itt a bérlő örült ha lakása akadt, de ennyire nem volt extrém. 

És akkor ülsz ott érted öt szuperkúl kákabelű osztrákkal, akik mind nagyon felvilágosultak, és épp szociálpolitikát és nemzetközi kommunikációt, vagy más praktikus és a munkaerőpiacon pont nulla lehetőséget nyújtó bölcsességet tanulnak huszonnyolc évesen, hogy legszívesebben megkérdeznéd, hogy ti amúgy mi az anyátok pattanásos valagából éltek, és vegánok is igen, és mindenből csak azt veszik meg, amire rá van írva hogy bio, anélkül, hogy fogalmuk lenne a szó jelentéséről, és felteszik a kérdéseiket, hogy és mit csinálsz a szabadidődben és hogyan táplálkozol, és próbáld meg ne megkérdezni, hogy "mi a tököm közöd van hozzá, a lakótársad akarok lenni, nem a pasid!?" Aztán az újabb csalódás után hazajössz a kis wg-dbe, ahol ugyanez vár. Április végéig. 

Mondom, voltak már ittkinn WG-im. Ilyen is, olyan is, de voltak kifejezetten jók is. És mindegyik elég hamar meglett. De most valahogy nem akarják az istenek, vagy a nemzetközi helyzet, vagy a Merkúr-Föld együttállás, vagy tudoménmi.

Tényleg és nagyon elegem van.

Szolgáltatgatás

Minekutána tegnap összezagyváltam itt mindent, viszont még mindig írhatnékom van, úgy döntöttem, ma írok valami értelmes(ebb)et. Ennek két apropója van. Az egyik, hogy egy kedves ismerősöm minap felkért egy interjúra a szakdolgozatához. Ennek témája a külföldön élt, majd Magyarországra hazatért magyarok tapasztalatai a hazai vizek hullámainak minőségéről. Érdekes módon, aszongya az ember, azon viszonylag kevesek közé tartoztam, akik nem panaszkodtak. Ebbe mondjuk nyilván belejátszik az is, hogy ő direktben azt a célcsoportot kereste, akik igen. Viszont, eszembe jutott az interjú során egyetlenegy pont, ami kicsit az agyamra megy kishazánkban, főleg úgy, hogy Sógoréknál ez kifejezetten máshogy fut. Ez pedig a szolgáltatószféra. Pontosabban a szolgáltatások úgy általában, mint fogalom. A másik meg, hogy....

...pont ma voltam kontaktlencsét rendelni. És közben elkezdtem gondolkodni, hogy most ki a hülye itt. Bemenek a züzletbe, tessékkérem. Elmondom, hogy mikéne, kishölgy nagy erőkkel elkezdi verni a billentyűzetet, majd nagy szemekkel, amolyan ejnye-ejnye stílusban közli, hogy duplán vagyok regisztrálva náluk. Mondom az lehet... Tovább verődik a billentyűzet, majd közli, hogy hiányosak az adataim. Mondom az is lehet.. A harmadik ilyen enyhén vádló hangzatú "és hiányzik még a" mondat után nem bírtam és kibukott belőlem a kérdés, hogy "kedves hölgyem, most mondja már meg nekem őszintén, maga szerint mi közöm van nekem a maguk adatbankjához"? Merugye, nem én verem ott a billentyűzetet. Nem én felejtem el beírni az adataimat. Nem én nyitok magamnak új adatbázist, mikor egy már van. Ugye. Kár rám szemeket meresztgetni. Haszna nincs, segíteni nem fog, meg még a pultot is felborítom.  Magyarázom még egy darabig, hogy mit szeretnék, de értetlenség és szögletesség fogad (nem ez van a rendszerben, be kellett volna jönni, stb.) A végén szakad a cérna, közlöm, hogy jó, akkor hagyjuk, hétfőn telefonálok a kolléganővel, akivel korábban beszéltem, ő valószínű meg fogja érteni, hogy mit akarok. Azt nem lehet. Hát de, b*meg, gondolom, majd kiballagok.

És ez egy enyhe, "egyszer megvonom a vállamat eset" volt. Ami-legyünk őszinték-nap mint nap megtörténik. De vannak sokkal erősebbek is. Hogy miért? Kérem szépen, pénz beszél, kutya ugat, azért. Azt hiszem ennek ennyi és nem több a megoldása. Ezt két okból írom. Az egyik, hogy tudjátok, mit gondolok, hiszen ezért van a blog, nem? De. A másik, hogy ne gondoljatok olyanra, amire nem gondolok. Mert Isten lássa lelkem, tőlem áll a legtávolabb, hogy azért, mert x éve Ausztriában is tevékenykedek, elkezdjem döngetni a mellemet és bezzegkedni. Nem kérem, a sógor éppolyan büdöset szellent mint a magyar, és nekem azért a magyar szellentés hangja mindig a hazai. Viszont vannak kikerülhetetlen tények. Mint az, hogy Sógoréknál több van a kincstárban. Ennek pedig erőteljes hatása van a szolgáltatásokra. Nézőpont kérdése, hogy ez jó-e vagy rossz, az van ugyanis, hogy a határ túlfelin a szolgáltatások jóval magasabb szintűek, ezzel arányban viszont jóval drágábbak is. 

És itt kanyarodunk vissza a kontaktlencsés kishölgyhöz, meg az elméletemhez. Kishölgy ugyanis, a havi száz nettójával, majd hülye lenne problémát csinálni magának azért, mert egy vevő az aznapi háromszázból csúnyán nézett rá. "Bunkó", gondolja és ezzel el van rendezve. Miért is tenne másként? Akkor se kapna többet. A főnökének is rendben van így, hiszen nem egy fél vagyont hagytam volna ott, hanem kábé húszezer forintot. Majd otthagyja a következő. Tudjátok ahogy Hofi mondta: kis pénz, kis foci. Ugyanebben a helyzetben Sógoréknál valószínűleg ennek az összegnek a dupláját próbáltam volna otthagyni. Kischhölgy körülbelül három és félszer ennyiért állt volna a pult mögött, és a főnöke egy ilyen eset után úgy vágta volna ki, hogy csak úgy csörren, hiszen nem ő az egyetlen, aki szívesen ácsorogna ott három és félszer ennyiért. Aztán felvett volna valakit, aki igenis megpróbálja helyre tenni a dolgokat és ezzel a kör bezárul, a szolgáltatás javul és a vevő több pénzt hagy ott. 

Ezt most persze nagyon lesarkítottam, de szerintem ez az egyik fő mozgatórugó. A másik, az egyszerűen "vállalati kultúrának" nevezett nyavalya, ami nálunk még sokszor visszacsúszkál a rendszerváltás előtti urambátyám alapon működő, "örülj, hogy megcsinálom neked" jellegű világba. Néha, mondom, mert azért már idehaza is egyre inkább felismerik, hogy ha valamit el akarok adni, legyen az tárgy vagy szolgáltatás, akkor nekem a vevő fog pénzt adni. És mivel egyre ritkább a monopolhelyzet, ezért ha paraszt vagy a vevővel, akkor át fog menni a szomszéd boltba és ott költi el a pénzét. Neked meg nem lesz. De ezzel némi csúszásban vagyunk. Mindenesetre fejlődik.

Viszont, így zárszóként, kihasználva a blog adta lehetőséget és terepet, leírom egy esetemet, ami azóta is böki kicsit a csőröm. Igen, ez most ilyen anyázós rész lesz, de valahol ennek is ki kell jönnie. És tipikus esete annak, amiről ezidáig beszéltem. Szóval. Dobozokat akartam gyártatni. Sima kartondobozokat. A varjas-diós cégemhez kell, hogy legyen miben elküldeni az árut. Random körbeírtam pár gyártónak, akiket találtam a környéken, majd válaszadás után a legkedvezőbb ajánlatot tevőre rábólintottam. Az etika és bizonyos törvényi előírások visszatartanak tőle, hogy nevesítsem őket. Kár. Mindenesetre. Lebeszéltük az árat és hogy mikor mehetek a legyártott dobozokért. Gyártelep, jóképű cigánygyerek megmutatja, hogy "ottairoda", bemenek, köszönök. Két kishölgy ül bent unottan. Tessék, mondja az egyik, majd felveszi megcsörrenő mobilját: "helló, köszi hogy visszahívtál, időpontot akarok kérni, mert kezd kopni a festés a körmömön". Oké, mondom, látszik, hogy itt fontos vagyok. Odafordulok a másik kishölgyhöz, ő ilyen "most tényleg muszáj?" arccal közli, hogy tessék. Mondom, hogy minekhíjnak, meg hogy a dobozaimért jöttem. Ő nem tud semmiről. Megadom a nevet, hogy kivel kommunikáltam. Jaaa, a Kati. Ő most értekezleten van. Meg tudnám várni? (Cérna szakad.) Nem, nem tudnám. Legyen szíves keresse ki a rendelésemet. Kishölgy kikeresi a rendelésemet (kábé negyven másodpercig tart). Ki tudnék vele menni a raktárba?  Mekkellene nézni, mer lehet nem annyi, mint amennyit rendeltem. (Szakadt cérna rostjai felborzolódnak.) Mondok, csókolom. Én rendeltem 10 darab x méretű és 10 darab y méretű dobozt. Azon mi nem tud annyi lenni? Hát mer a gép nem úgy adja ki, blabla. Jó, kimegyek a raktárba. Tíz perc futkozás után meglesznek a dobozaim. Aszondja a kezeslábasos melós, akkor eccer tíz, meg eccer tizenhárom.(Cérna felgyullad). Nem mondom, kéccer tíz. De így adja ki a gép, balablablabla.  Én akkor is tízet rendeltem. Akkor én most micsinájjak? 

Vegyél ki belőle hármat!??

Amúgy ezen alapból lehet nem akadtam volna fenn, de ezek után muszáj volt. Na mindegy, a dobozok meglettek és nagyon jó áron. Annyira jón, hogy mondom ezt a kis bosszúságot megéri, rendelek mégegyszer. Írom az ímélt, hogy kéne doboz. Valami minimálisat variáltam a méreten, kb 1 cmt. Jön az árajánlat. Én meg pislogok. Az egyik méret, ami az első körben nagyjából 150 ft volt, most egy ezres. Írom kishölgynek, hogy ez így nem fasza. Válaszként jön valami, vevőként számomra teljesen irreleváns blabla anyagokról meg előállítási költségről, satöbbi. Mondom neki, hogy ez mind szép, de én kértem előzetesben egy árajánlatot, amit meg is kaptam és az határozottan nem ez volt. Erre pár nap csend után jön egy ímél kishölgy főnökétől: "Tisztelt Varga Úr, sajnálattal közöljük, de cégünk csak nagy tételben foglalkozik dobozok gyártásával, ilyen kis tételben sajnos blablablabla nem áll módunkban teljesíteni kérését. Blablablabla, cégvezető. "

No igen. Erre mit mondjon az ember? Egy sima anyádat, vagy írjam le neki ezt a komplett bejegyzést?

Idővel talán rájönnek, hogy lehet ezt máshogy is.

Addig meg legyünk türelemmel és némi szarkazmussal, a kettő együtt mindig jó.

Nem? De! :D

Írásó

Volt egyszer egy ismerősöm. Ja, csak volt, mert ez ilyen futó ismeretség. Volt. Mindegy is. Kicsit fura, kicsit gyagyás ember, de mondott érdekes dolgokat. Furcsákat, gyagyásakat, de érdekeseket. Na szóval, neki van/volt egy ilyen elmélete, hogy aki ír, az valójában nem csak az önmagából fakadó erőket használja fel, hanem fókuszként működve valamely kívülről/felülről jött sugalmazásra ír le dolgokat. Tudod, mint a katalizátorok a kémiai reakciókban. Köze nincs az egészhez, de nélküle nem működne. 

Na ez most pont ilyen lesz, mármint ez a bejegyzés, ugye. Délután óta nyom a fejem, hogy írhatnékom van. De nincs témám. Ajvék. Legyen valami érzelgős önelemzés? Ugyanmár. Az nem való a netre. Legyen valami poénos? Abból volt elég mostanában. Van ugye az aduász, amit a rendszeres blogolvasók már ismernek, a mozi. Uborkaszezonra

-Gyere fiam, tedd fel a függönyt.-

Ez egy ilyen intermezzo. Tudod mi az intermezzo? Közjáték. Hasonló, mint a cezúra. Szünet, ritmustörés. Na az pont megfelel ennek, mikor, lévén az egyetlen százhetven centi feletti tagja a családnak, függönyt kell feltennem. 

Feltettem a függönyt.

Szóval, uborkaszezonra van ugye a mozi, azaz a filmek. De a helyzet az, hogy az utolsó valamirevaló filmet, ami említést is érdemelne, kábé két éve láttam moziban.Azért majd írok ám filmeset is, mert az említésre nem méltókról is lehet. Az írásnak pont ez a lényege, hogy gyakorlatilag bármiről lehet.

Pont ezért voltam most úgy, hogy mondom pupom az egészbe, leülök a gép elé, aztán majd lesz valami. Csak úgy írni valamit. Bármit.

Az írás egyébként, mint olyan, el nem hiszitek, de egy egész nagy áttörés az emberiség történetében. Azért vagyok ilyen überokos a témában, mert tanultam róla, kommunikáció szakon, még valamikor a piramisok idején. Az írást ma már magától értetődőnek vesszük, de ha belegondolunk, hogy az egész emberi "kultúra" abban a formában legalábbis, ahogy ismerjük, alig pár ezer éves, ami globálisan nézve egy lepkef*ng, akkor vehetjük úgy, hogy az írás egy elég friss dolog.

Ami az írásnak az átütő ereje, az az idő és térbeliség kiterjesztése. Ha ebből most csak annyit értettél volna, hogy: "Ami az írásnak*******ereje***, az ***********", akkor elmondom magyarul. Amíg nem volt írás, addig lényegében az elhangzott szó volt a módi. Annak meg van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy ott kell lenni és akkor, amikor mondják. Ha később vagy ott, vagy máshol vagy, akkor nem kapsz információt, kész vége. Na az írás mint olyan meg pont ezt oldotta meg. Ha én most ide leírom, hogy "bakfitty", akkor akkor is elgondolkodhatsz rajta, hogy mi a pokol összes pörsenése töke az a "bakfitty", ha nem ülsz itt mellettem épp a díványon, vagy akkor is, ha ezt mondjuk holnapután olvasod. Ha csak mondanám azt, hogy "bakfitty" az időben és térben korlátozott lenne, így kevésbé az.

Értem?

Ez a kommunikációelméleti része, ami pár évtizeddel korábbról származik. Ez ma már nem ennyire egyértelműen fekete vagy fehér, mert ha mondjuk leülök a gép elé, és rámondom a hangrögzítőre, hogy "bakfitty", aztán ezt feldobom youtubera, akkor megintcsak sikerült az idő és térbeli kiterjesztés, mert ez esetben Juan Pablo Glükon venezuelai lakos is hallhatja két nap múlva, hogy azt mondtam, hogy bakfitty.

Kíváncsi lennék, mit kezdene vele.

De klasszikus értelemben az írás erre való. Nem tudományosban, de klasszikusban meg olyan mint a mágia. Nem véletlenül van a "megigézni" kifejezésünk. A szónak, mint olyannak, régóta különleges erőt tulajdonítanak. Amíg az írás nem volt általánosan elterjedt, addig ez duplán igaz volt az írott szóra. Lásd ilyen kifejezéseink, mint az "írásba adom, ha kell", "leírlak", vagy a "szó elszáll az írás marad". Ugye.

Az írás durva. Én meg szeretem. Valószínűleg ennek az egész katyvasznak, amit lepötyögtem ide, nem sok hasznát veszitek, de én határozottan jól érzem magam tőle. Ez is egy funkciója lehet.

Phú.

Ezzel most kezdjetek amit akartok.

Jojcakát.

A bakfitty amúgy az, amikor a palik átugrálnak egymás háta fölött. Bővebben erről itt. 

Mísz

Mísz: érzelmi állapot kifejezésére szolgáló magyar melléknév. Ejtése írás szerint, hangsúly a szó első felén. Eredete ismeretlen, pontos szinonímája nincs. Mondatba foglalva többnyire állapothatározóként jelenik meg, pl: "Olyan mísz vagyok ma". Jelentését a következő formulával lehet leírni: Adott-általában néhány órától legfeljebb egy-két napig terjedő-időintervallumra vetített érzelmi állapot, melyben az állapotban érintett indivídum, annak ellenére, hogy tisztában van életének megfelelő folyásával, valamit azzal, hogy a mindennapi, mintegy átlagos stresszfaktorokon kívül se oka nincs rá, se érdeke nem fűződik hozzá, hogy zsörtölődjék, mégis határozottan az az érzete van, hogy 

mindenkinek a ku*va a**ját.

A "mísz" egyébként megint egy olyan szó, hogy pont halvány lila gőzöm nincs, hogy rajtam kívül ismeri-e bárki is. Max Jóanyám. Ez azért van, mert ez olyan "apámszó". Van ugyanis egy efféle-úgy látszik, az Y kromoszómával öröklődő- hajlam a családban, hogy összeszedjük a tájszavakat. Tekintve, hogy szüléim Vazsmegye egy sajátságos tájszólású részéről (Kemenesalja) költöztek a kies nyugati határszélre, ahol is az alap vazsmegyei tájszókészlet keveredik a nemzetiségi (sváb és krabót-értsd, német és horvát) tájszavakkal, alapból gazdag táptalajról sarjadt ki a tájszavak iránti kódolt vonzalmam. Plusz, a felsőoktatási intézmények olvasztótégelye, valamint cigánykaravánhoz hasonlító életformám révén sikerült az idők során közelebbi, vagy távolabbi kapcsolatba kerülnöm Agyarország legkülönbözőbb területéről származó és ennek megfelelően különböző tájszavakat használó emberekkel. Mindehhez még vegyétek hozzá, hogy amint itt a blogon is észrevehettétek, pont úgy vagyok a szavakkal, mint Hannibál az utakkal: ha nem találok, csinálok. Amiben Jóapám elég hasonlóan működött. Szóval, azt akarom csak kihozni az egész kulimászból, hogy nem tudom, hogy a "mísz" melléknév akár félhivatalosan is létezik-e, mindenesetre most már igen és szerintem értitek is, hogy mire akarok kilyukadni vele. 

Ez a mai, ez egy mísz nap volt.

Mármint, nem csak nekem, hanem mindenkinek. Tehát nem mísz napom volt, hanem mísz nap volt. Igen, ez különbség. Ha mísz napod van, akkor mindenki menjen a pi**ába. Ha mísz nap van, akkor mindenki menjen a pi**ába, mindenki szerint. Namost, ennek azért kíváncsi lennék az okára. Mármint hogy mitől lesznek ezek a napok. 

A népnyelv azt mondja: van valami a levegőben. Ez most például teljesen valós és érezhető formában nyilvánul meg. A gólyafosmeleg, télhez kicsit hasonlító későősz után, ami novembertől egészen idáig kitartott, most, február-március fordulóján, mikor már  a húsvéti dekorációt kell kerülgetni a boltokban, igenis van valami a levegőben: mínusz tizenöt fokok és jégkristályok. Hogy ez ilyen hirtelen jött, az nyilván rányomja a bélyegét a népek hangulatára. Aztán meg, mondják azt is, hogy "front van". Ezt is el tudom képzelni, mert mától melegszik az idő. Mármint úgy melegszik, hogy a nagyon hidegből hideg lesz. De melegszik, tehát front van. Aztán meg, fullmún iz káming. Egész pontosan holnap lesz, mármint a telehold, és részemről telehold előtt 1-2 nappal mindig gyagyásabb vagyok az átlagnál. Aztán meg, év eleje van. Ilyenkor alapból nyávergósabbak kicsit az emberek. Hogy ez pontosan mitől van, nem tudom, valószínű a "történjen már valami, mondjuk legyen tavasz" érzése, de tény. Szóval, szerintem ezek játszottak ma össze.

Mindenesetre ma mindenki bolond volt, velem együtt. A magam részéről erre csak akkor jöttem rá, mikor elkezdtem elveszteni a türelmemet tanítás közben olyan dolgokon, amiket alapból le se. A srácok meg nagyobb arányban csináltak olyan dolgokat, amiken alapból nem vesztem el a türelmem, de ma igen. És akárkivel beszéltem ma, mindenki így volt. Ilyen "jajaja, alapból minden oké, csak" móduszban. . És persze, ha van ami alapból is stresszel, az csak felerősödik ilyenkor, csak rámozdulsz minden hülyeségre, csak nincs kedved semmihez és egyáltalán. Mindenki hülye, semmi nem sikerül és egyáltalán. Mísz vagy és mísz nap van. 
Mindegy, kell egy ilyen is.

Pont jó megoldás a végére rendelni egy pizzát, megbontani egy üveg bort, megsímogatni Kutya Urat és blogolni.

Aztán aludni egy jót és holnap jókedvűen ébredni.

Na.

'Cakát.

A 'mísz" szót amúgy még az automatikus hibajavító is aláhúzta. Bár az egy ostoba jószág, ugyanúgy aláhúzta a szinoníma és az indivídum szavakat is. Amúgy szinonimának és individuumnak kell írni őket, megnéztem, de akkor is. 

Menjen az automatikus hibajavító is a pi**ába.