Írásó

Volt egyszer egy ismerősöm. Ja, csak volt, mert ez ilyen futó ismeretség. Volt. Mindegy is. Kicsit fura, kicsit gyagyás ember, de mondott érdekes dolgokat. Furcsákat, gyagyásakat, de érdekeseket. Na szóval, neki van/volt egy ilyen elmélete, hogy aki ír, az valójában nem csak az önmagából fakadó erőket használja fel, hanem fókuszként működve valamely kívülről/felülről jött sugalmazásra ír le dolgokat. Tudod, mint a katalizátorok a kémiai reakciókban. Köze nincs az egészhez, de nélküle nem működne. 

Na ez most pont ilyen lesz, mármint ez a bejegyzés, ugye. Délután óta nyom a fejem, hogy írhatnékom van. De nincs témám. Ajvék. Legyen valami érzelgős önelemzés? Ugyanmár. Az nem való a netre. Legyen valami poénos? Abból volt elég mostanában. Van ugye az aduász, amit a rendszeres blogolvasók már ismernek, a mozi. Uborkaszezonra

-Gyere fiam, tedd fel a függönyt.-

Ez egy ilyen intermezzo. Tudod mi az intermezzo? Közjáték. Hasonló, mint a cezúra. Szünet, ritmustörés. Na az pont megfelel ennek, mikor, lévén az egyetlen százhetven centi feletti tagja a családnak, függönyt kell feltennem. 

Feltettem a függönyt.

Szóval, uborkaszezonra van ugye a mozi, azaz a filmek. De a helyzet az, hogy az utolsó valamirevaló filmet, ami említést is érdemelne, kábé két éve láttam moziban.Azért majd írok ám filmeset is, mert az említésre nem méltókról is lehet. Az írásnak pont ez a lényege, hogy gyakorlatilag bármiről lehet.

Pont ezért voltam most úgy, hogy mondom pupom az egészbe, leülök a gép elé, aztán majd lesz valami. Csak úgy írni valamit. Bármit.

Az írás egyébként, mint olyan, el nem hiszitek, de egy egész nagy áttörés az emberiség történetében. Azért vagyok ilyen überokos a témában, mert tanultam róla, kommunikáció szakon, még valamikor a piramisok idején. Az írást ma már magától értetődőnek vesszük, de ha belegondolunk, hogy az egész emberi "kultúra" abban a formában legalábbis, ahogy ismerjük, alig pár ezer éves, ami globálisan nézve egy lepkef*ng, akkor vehetjük úgy, hogy az írás egy elég friss dolog.

Ami az írásnak az átütő ereje, az az idő és térbeliség kiterjesztése. Ha ebből most csak annyit értettél volna, hogy: "Ami az írásnak*******ereje***, az ***********", akkor elmondom magyarul. Amíg nem volt írás, addig lényegében az elhangzott szó volt a módi. Annak meg van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy ott kell lenni és akkor, amikor mondják. Ha később vagy ott, vagy máshol vagy, akkor nem kapsz információt, kész vége. Na az írás mint olyan meg pont ezt oldotta meg. Ha én most ide leírom, hogy "bakfitty", akkor akkor is elgondolkodhatsz rajta, hogy mi a pokol összes pörsenése töke az a "bakfitty", ha nem ülsz itt mellettem épp a díványon, vagy akkor is, ha ezt mondjuk holnapután olvasod. Ha csak mondanám azt, hogy "bakfitty" az időben és térben korlátozott lenne, így kevésbé az.

Értem?

Ez a kommunikációelméleti része, ami pár évtizeddel korábbról származik. Ez ma már nem ennyire egyértelműen fekete vagy fehér, mert ha mondjuk leülök a gép elé, és rámondom a hangrögzítőre, hogy "bakfitty", aztán ezt feldobom youtubera, akkor megintcsak sikerült az idő és térbeli kiterjesztés, mert ez esetben Juan Pablo Glükon venezuelai lakos is hallhatja két nap múlva, hogy azt mondtam, hogy bakfitty.

Kíváncsi lennék, mit kezdene vele.

De klasszikus értelemben az írás erre való. Nem tudományosban, de klasszikusban meg olyan mint a mágia. Nem véletlenül van a "megigézni" kifejezésünk. A szónak, mint olyannak, régóta különleges erőt tulajdonítanak. Amíg az írás nem volt általánosan elterjedt, addig ez duplán igaz volt az írott szóra. Lásd ilyen kifejezéseink, mint az "írásba adom, ha kell", "leírlak", vagy a "szó elszáll az írás marad". Ugye.

Az írás durva. Én meg szeretem. Valószínűleg ennek az egész katyvasznak, amit lepötyögtem ide, nem sok hasznát veszitek, de én határozottan jól érzem magam tőle. Ez is egy funkciója lehet.

Phú.

Ezzel most kezdjetek amit akartok.

Jojcakát.

A bakfitty amúgy az, amikor a palik átugrálnak egymás háta fölött. Bővebben erről itt.