Keksz, drog, rendőrroll

Na kedveskéim, miután legutóbb lecsesztelek benneteket, (tegyük hozzá, nem minden ok nélkül) mára kaptok engesztelésül valami lazát és szórakoztatót. Csak hogy mosolyogjatok egy sort. :)  Elhoztam nektek egy másodkézbőli sztorit egy ismerőstől, amitől magam is majdnem hanyattfordultam, mármint a sztoritól. Így hát nincs szívem nem a világ elé tárni. Csak most, csak nektek, csak itt :D

Jó étvágyat hozzá.

No kérem. Az elejét az elején kell kezdenem, méghozzá egy rövid leírással. Ez az a rész, mármint a leírás az elején, amit az ember  általában átlapoz. Na jó, kivéve Tolkiennél, mert akkor a könyv harmada kimaradna. Viszont, kérlek, hogy itt ne tegyétek, mert a látszólag jelentéktelen információtöredékek később hatással lesznek a történetre.

Az ismerősöm származását tekintve ukrán, nemét tekintve hölgy, korát tekintve valahol negyvenöt felé járhat. Az első tény csak akkor tűnik fel, ha megszólal, a második általában elsőre, a harmadik viszont egyáltalán nem. Valami vámpírgén lehet a csajban, mert kábé egy jólfejlett húszasnak néz ki. 

Bécs egyik elég sznob környékén lakik, egy elég nagy és elég szép lakásban, közvetlenül fölötte, egy másik elég nagy és elég szép lakásban pedig a kisfia, aki amúgy huszonvalahány éves és egy jól megtermett férfiember.

Na szóval, anyuka egyik pénteken eeement mulatozni. Ez egy amolyan hajnalig tartó zsibongás volt, aminek következtében másnap volt némi buksifájás. Ettől viszont nem tudott aludni, szóval szombaton csak tettvett. Aztán szombat éjjel megint csak nem jött álom a szemére, úgyhogy vasárnap reggelre úgy érezte magát, mint aki két napja nem aludt. (Hö.) Akkor viszont elérte az álommanó. Fiaember beszólt a lakásba, hogy össze akar szerelni valami szekrényt, lehet kicsit hangos lesz. Most előtte viszont még hamargyorsan elmegy bevásárolni, kőevalamiabótbó. Lányzó mondta neki, hogy tej, meg keksz, más nem.

Ez eddig oké. Csakhogy, a drága hölgy rögtön ezután ráfordította a kulcsot belülről a bejárati ajtóra, amit amúgy nem szokott, kikapcsolta a telefonját, amit amúgy szintén nem szokott, majd azzal a lendülettel bedőlt az ágyba és úgy elaludt, mint akit agyonvertek, amit meg aztán végképp nem szokott. 

Fiatalember fél óra múltán hazajött e keksszel (bakker, ezt így írják?), meg a tejjel. Nyitja az ajtót, hát zárva. Hívja jamutert, hát nem veszi fel. Kopogtat, hát semmi (mivel lányzó félálomban azt hitte, hogy a szekrényszerelés miatt van a huppogás). Úgyhogy emberünk felment magához, majd egy újabb fél óra múlva ismét bepróbálkozott anyusnál, ismét eredménytelenül. 

Itt már elkezdett aggódni.

Hogy aztán néhány óra múlva még mindig semmi életjel nem jött az alsó lakásból, emberünk pánikba esett, és felhívta a rendőrséget, hogy hát valamit tegyenek, mert az édesanyja már nem a legfiatalabb és pár órája nem lehet bejutni a lakásába és se csoszaj, se kopaj nem hallatszik. 

Rendőrség vette a lapot és az ilyenkor bevett rutineljárásnak megfelelően értesítette a tűzoltóságot valamint a mentőket, majd a három erőszakszervezet együttes akcióban kivonult a helyszínre.

Tűzoltóék annak rendje módja szerint beburították az ajtót. Hölgyemény viszont annyira mélyen aludt, hogy még erre is csak épp egy pillanatra ébredt meg, gondolván, a fia húzkodja a szekrényt a felső emeleten. 

Szóval, hogy a lányzó saját szemszögéből folytassam a történet (automatikus tárgyrag), egyszercsak arra ébred, hogy a fia, továbbá két rendőr, két tűzoltó, meg egy mentőtiszt van az ágyánál, utóbbi épp a pulzusát vizsgálja.

Talán meg kellett volna említenem még korábban, hogy lányzó meztelenül alszik. Tehát, miután a mentőorvos megállapította, hogy a hölgy makkegészséges, csak álmos, a rendőrök fiaemberhez fordultak a következő kérdéssel:

"Namost fiatalember, akkor árulja el legyen szíves, hogy  hol is van pontosan az idős hölgy, aki miatt felhívott minket? Mert ő itt szemmel láthatóan nem az".

Ezután, mivel még mindig nem vette be a buksijuk az előadott sztorit, hogy biztosra menjenek, átkutatták mindkét lakást drogok után. 

Végül, hogy nem találtak semmit, és lányzó megmutatta a személyijét, valamint alátámasztotta fiaember mondandóját, mindenki békében (és röhögve) ment a dolgára. Az ajtót meg lehetett javíttatni. 

No. Egészségetekre.

Kívánok nektek gyönyörű hétvégét. :)

Notre Dumm

Vigyázz, jön a virtuális pofon. Lendületből. Istenuccse, nem akartam se belefolyni, se véleményt nyilvánítani notrödám ügyben, dehát muszáj lesz. Ez ilyen ellen-ellen-ellen vélemény, olyan, mint az antifasiszták ellen fellépő orosz szkinhedek, meg az ingyen disznóhúsért tüntető zsidók. Biztosan lesz majd ez ellen is ellen-ellen-ellen-ellenvélemény. Mindenesetre az enyém legalább betartja a demokrácia alapelveit, ugyanis mindenkire vonatkozik.

Csesszétek meg.

Ma még kép se jár. 

Leégett a Notrödám, hejj. Namost, nekem ez annyit jelentett, hogy leégett a Notrödám. Vagyis nem, na, csak a teteje. Egy (bizonyára) szép épület, Párizsban (ahol életemben nem voltam).  Azóta ebből a tényből kihoztátok a béka seggén a szemölcsöt is. Posztol boldog boldogtalan róla, minden létező onlájn és offlájn fórumon. Először jött a sajnálkozás. Ami oké, kár érte. Mámint a notrödámér'. Gondolom.  Aztán jött a szittya magyar vér, hogy basszák meg a csigaevők. Jó, én se szeretem őket, de én elsősorban azért nem, mert az egyetlen közvetlen élményem franciákkal, hogy egyszer Wolinban a viking hagyományőrző fesztiválon felébresztettek a karattyolásukkal. Meg mert nem tudják elmondani, hogy réparetekmogyoró. Amúgy gőzöm nincs róla, hogy mifélék. Aztán jött a pénzgyűjtés. Itt már főleg ment a basszákmegafranciák. Zárójelben jegyzem meg, ( így, zárójel, ha a hortobágyi Kilenclyukú Híd omlott volna be, vagy a tatabányai Turulszobor  esik le a helyéről, és a pompadúrok gyűjtést szerveznek a helyreállításáért, akkor is ment volna jazanyázás?)

Nade, mindezt még bevette a zuzám, mert ez "már megszokott". Akkor akadt ki a geigerszámlálóm, mikor beindultak a "micsoda disznóság már, hogy ennyi pénz összejött a Notrödám felújítására, mikor Afrikában éheznek a gyerekek" posztok. 

Hátaztabetyár.

Vizsgáljuk meg ezt a kérdést most kicsit hideg fejjel. (Nem lesz könnyű.) Szimpla, szisztematikus, vashideg,  logikával.

HA a Notrödám nem égett volna le és HA nem álltak volna neki gyűjtést szervezni a népek, akkor jobb sora lenne a szegény kákabélű néger gyerkőcöknek?

Ne gondolkodj, nem megy. A válasz: NEM.

Vigyük tovább a számító, matematikai logikát. Van egy trükk, amit még aktív(abb) állatvédős koromban tanultam. Erre azért van szükség, mert úgy látszik, az alap emberi természet része, hogy bárki bármi jót próbál tenni, mindig, de TÉNYLEG MINDIG lesz egy kapabajszú paraszt, akit odarángat a rosseb és elmagyarázza, hogy ez, ami itt épp történik, az butaság, ugyanis ezt a pénzt és energiát lehetne (és itt következik a lista a béna gyerekektől a kaukázusi majomrabló lepke megmentésén át a reptiliánok elleni harcig bezárólag) bármi MÁSRA fordítani. Csak semiképp ne erre, ami épp történik. 

Maga a trükk az, hogy ilyenkor visszakérdez az emberfia: TE mennyit segítettél már ezen ügyekben, ha neked fontosak? Mert ugye, semennyit. Csak jössz és osztod az észt. Szóval, legyünk megintcsak reálisak: kezeket fel, aki hessegetett már el keselyűt a fécbukon terjedő vézna kiskölyök mellől, vagy rohant repülőjegyet venni Bantunegriába, hogy kenyeret osszon! Senki?

 Nocsak, mily meglepő.

Most ki kell lépjek a logikából, szabad utat engedve az érzelmeknek.

Te, hülyegyerek, te hazamégy a nyócóra kuplunggyári szolgálat után a derkovicsi panelodba, felpattintod a háromszázalékos bergkőnig sört, leülsz a fészbuk elé, és tolod bele a ganét az emberek arcába, hogy dögöljön meg mindenki, aki pénzt ad a Notrödámra, mert ettől meghalnak a néger gyerekek. 

És közben nem veszed le a lényeget, ami pedig csak annyiba kerülne, hogy moccantasz egyet a szürkeállományodon, hogy épp itt, épp most, a szemed előtt, akárhogy is, de alapvetően valami

  POZITÍV

 folyik. 

A világ nem fekete és fehér, tudod. Vannak imádnivaló gazemberek és tajgetosz-pozitív jótevők is benne. A néger gyerekek éheznek Afrikában és ez rossz. A keselyű nem énekel éppen szépen, plusz állítólag az egyetlen madár, ami tud fingani. A franciák felverik az emberfiát a wolini sátortáborban és megeszik szegény csigát. Valóban van annyi della és kaja a világban, hogy ha egyenlően lenne elosztva, jutna bőven mindenkinek. És én NEM azt mondom, hogy ez jó.

DE ha valami az, vagy legalább megpróbál az lenni, akkor legyen már annyi vér benned, hogy azt legalább nem próbálod meg elrontani, hanem csendben féllreállsz és hagyod megtörténni, jó?

Köszi.

Ostoba.

Benzinkúti ba**meg

Just one of those days, ahogy a művelt francia mondaná, ha tud angolul. Rövid, velős történet következik, Istenuccse, nem áprilisi tréfa, az már megvolt. 

A mai napom indult így. 

A benzinkúton.

Szóval. Figyelj, mert csak egyszer mondom el. Meló előtt, gondolám, hamargyorsan megtankolok, meg kiganajzom az autót. Állnék be a benzinkútra, hát csurig. Közben, -határozottan utánam- mellémáll "A" BMW-s, lila felső, feltolt bézbózsapka, tudod, a tipikus. Szabad lesz egy hely, rástartolok, ez befurakszik. Jelzem neki metakommunikatíve, hogy szerintem bajsza van édesanyjának, de hiába, nem ért magyarul. A vita aztán elég gyorsan elrendeződik, szintén metakommunikatíve, mikor összefutunk a kasszánál, koma ugyanis nem ok nélkül jár nagy autóval, mert amúgy akkora, mint egy kutya ülve, szóval a hónom alatt szemlesütve kislisszol. Ez eddig oké és a lényegi események szempontjából nem is releváns, csak azért kell ide, hogy értsétek az alaphangulatomat. 

Visszaballagok az ótóhoz, a szomszédos kútnál, azaz karnyújtásnyira tőlem egy nénike köppöget valamit, egy zöldesszürke autó mellett. Olyan igazi osztrák nénike, hegyes orral, meg belőhetetlen színű hajjal. Akarnék beszálni, nénike meg aszongya, hogy ígymegúgy, fiatalember, nem segítene nekem? Merthogy nénike épp az autója jobb első kerekét próbálta felpumpálni ezzel a fura benzinkúti mobilpumpával, ami leginkábbis úgy fest, mintha egy urológus rendelőjéből kölcsönözték volna. De hogy ő ahhoz nem ért. No jó, nénike, lássuk. Szelepsapka leteker, csatlakozó rátesz, megkérdez, hány bárra tetszik, nyomatja. Pumpa kifogy, kompresszorra feltesz, tovább pumpál. Azt így guggoltomban a látóteremben megjelenik két láb, ami határozottan nem nénikéé. Hozzá meg egy érces férfihang:

"Má ne haraguggyá, de mi a francot csinálsz az autómmal?"

Hát most erre mit lépjek? Pumpálom, csezd meg. Nénike nézi egy ideig a hang gazdáját, egy ideig engem, majd elvándorol a tekintete az éppen pumpált autóra. Majd a szomszéd boxba. Majd vissza ránk. Ajjjaj. Aszondja nénike, és átmutat a szomszéd állásban parkoló -szintén-zöldesszürke autóra.

Ilyen hülye nem lehetek. Az ott az én autóm.

Na, koma erre egy grimasszal sarkon fordult, mi meg nénikével kétfelé estünk a röhögéstől. 

Úgyhogy a könnyeinket törölgetve átmentünk a szomszéd állásba és annak rendje-módja szerint felpumpáltuk nénike autóját, miközben alig álltunk a lábunkon a kacagástól. Közben koma elrendezte a dolgát, nénike bocsánatot kért tőle, meg mondtuk neki, hogy azért majd nézze meg a keréknyomást, mert most kicsit túlfújtuk. Rossebotteszi, mondtaja koma, aztán elhajtott.

Miután kiröhögtük magunkat és minden gumi nyomását belőttük, nénike felajánlotta, hogy ezek után már igazán meghív egy bármire. Köszöntem szépen, de mennem kellett tovább. 

Meg, mondom neki, már így is megédesítette a napomat.

És ez így is volt, még egy óra múlva is ezen vigyorogtam. Ez azért nem rossz napindításnak. :D

Ámen.

Divat tervez

Ezt figyeld. Valamikor múltkoronban, egy átkoncertezett éjszaka másnapján, hazaúton a Candival beballagtunk a médijamárktba, mert szükségem volt egy telefontartó pityputtyra, hogy végre normális termékfotókat tudjak csinálni a cégemnek. Mondja az ember, hogy van az ami nekem kell, de csillagászati összegért. Viszont, egész óccsóér árulnak szelfibotot, és annak a végén van ugyanez a kis vacak, amit keresek, le tudom tekerni róla. Szóval, rakd össze a jelenet. Két csapzott, másnapos rokker vasárnap reggel szelfibotot vesz a médijamárktban. Hát majdnem megszakadtunk. Viszont, van egy szelfibotom, aminek önmagában ugyan az égvilágon semmi köze a jelenlegi témához, de felhsználtam demonstrációs céllal és csináltam egy bemenőzős képet.

A téma ugyanis a divat lesz. Igen, jól olvastátok. Nem elég a szelfibot, még divatról is írok. Nem, nem fizetnek érte és részeg se vagyok. 

Figyelj. 

Van rajtam a képen az a dzseki. Ettől a dzsekitől mindig elkap a röhögés, mert már a sokadik dícséretet kapja, hogy milyen menő, milyen divatos, hol lehet ilyet venni és egyáltalán. És igazuk van, a koptatott, régies hatású, szakszóval "vintage" holmik, főleg amik kicsit rövidebbnek tűnnek a kelleténél, nagyon menők manapság. Amitől aztán mindig belekuncogok a világba és nem állom meg, hogy ilyenkor el ne áruljam, hogy ez valójában nem egy régies hatású, koptatott, kicsit rövidnek tűnő dzseki, hanem egy régi, kopott dzseki, ami picit rövid rám. Egy ismerősömtől kaptam ajándékba, merhogy neki nagy. Mostanáig feküdt a szekrényben, alapból már ki is dobtam volna, ha nem fordult volna a divat szele. Most meg feszítek benne, mint pók a lucernásban. 

A másik a farmer a képen. Ez a kedvenc farmerem. Nemcsak, hogy egész jól áll, de böhöm kényelmes is, és van két félakónyi oldalzsebe, amibe a lopott malactól a laposüvegen át a cigarettáig bezárólag bármit el lehet süllyeszteni. Szintén rég kukaérett. Főleg, hogy egyszer felhömbölödtem benne és kiszabtam a bal térdét. Ez nagyjából akkor történt, amikor elkezdett begyűrűzni ez a -számomra egyébként érthetetlen-szokás, hogy hivatalos boltokban, pénzért árulnak olyan gatyákat, amik alapból egy medvetámadás után néznének ki így. Én meg sajnáltam a kedvenc farmeromat, úgyhogy előkaptam a bugylibicskámat, kimetszettem a másik térdét is, kimostam belőle a fűfoltot, azt jóvanaz. A mai napig nem dobnak utánam döglött macskát az utcán, ha felveszem. Pedig gyerekkoromban Jóanyám sodrófával kergetett volna az asztal körül, ha ilyesmit merek viselni nyilvános helyen.

A réjben napszemüveg most csak a fotó kedvéért került a kobakomra, hogy nagyon csúnyán menő legyek. Kifejezetten zavar, ha nem látom a szemét annak, akivel beszélek, innentől én is csak szükségből hordok napszemüveget és csak napfényben. Báncsaja szemem az erős fény, na. Amúgy ezeröccáz a teszkóban a hemüveg és pontosan annyi különbözteti meg egy eredeti réjbentől, hogy nincs ráírva, hogy réjben. 

Aztán, van még a képen egy Kutya Úr, aki azért áll ilyen feszes vigyázzban a fotón, mert a hátam mögé dugott kezemben jutifalat van. Kutya Úrhoz nem kell kommentár, ő úgy szép ahogy van.

A papucs. 

Jó, a papucs az ciki, azt elfelejtettem.

Szóval értitek. Régi, kopott cuccok és menők, mint állat. 

Volt egy exem, vagy van exem, báh, itt mindig belekeveredek az idősíkokba, mert ugye az exem, de gondolom még van valahol, na rossebotteszi, szóval ő találta egyszer egy szóval kifejezni az ötlözködési stílusomat úgy, hogy "nagypapás". Mondtam is neki, hogy eltöröm a hátán a mikrósütőt. Nem véletlenül az exem. Mindenesetre, ha nagypapás is, most ez menő lett.

Csak van két trükköm a dologgal. Egyfelől, akkor se vennék meg előre szíjjeszaggatott cuccokat, ha fizetnének érte. Merthogy úgyis elfeslik. Főleg, amilyen anyagokat manapság használnak, nem is telik sok időbe. Másfelől, nem veszek márkás cuccokat. Ezt pusztán elvből. Erről már írtam jópárszor, még mindig tartom magam ahhoz, hogy a márkás és a nem márkás ruhák közt a különbség általában az ár és a márka. 

A harmadik meg a kettőből, hogy nem követem a divatot. Igyekszem a lehetőségekhez mérten kinézni valahogy, de ezt kombinálva a ruházat viszonylagos tartósságával és praktikusságával. 

Ezzel kicsit meg is vagyok lőve.

De most utolért a divat. 

Ugye azért még nem számítok divatdiktátornak??

Szégyellem is magam.

Éljen a lumberszexualitás! 

:D