Rendszergizda

Mesélek vicceset. Talán úgy egy hónapja volt, hogy beregisztráltam egy közösségi oldalra. Nem mintha a fácsebuk nem lenne elég, csak kíváncsi voltam rá. Tudod, név, kor, email, felhasználónév, azt bumm, bent is vagy. Körbenéztem, fent voltam két napig és rájöttem, hogy nem tetszik, nehezen kezelhető az oldal, unalmas, felesleges időpocsékolás, hülyeség. Jó, mondok, töröljük magunkat.

 Ja, adatlap, profil, törlés....nincs ilyen. 

MI VAN?

Átnéztem kétszer, háromszor az oldalt, semmi olyan, ami arra utalna, hogy bármi módon szabadulni tudok tőle.

Ejnye, mondom. Az egyetlen használható infó a rendszergazda emailcíme. Írtam neki kéztördelve levelet, hogy hát, nem-e lehetne-e esetleg-e, hogy elmondja-e, hogy tudnám törölni magam. E. Vártam egy hetet és a válasz mezőben csak az őszi szél görgette a digitális faleveleket. Jól van, mondom, nyaralnak. Vártam még pár napot, újra átböngésztem az oldalt, sikertelenül keresve a kireg funkciót, majd újra írtam, kicsit emelkedettebb hangon, de udvariasan, hogy akkor tessék már megmondani, hogy is működik. És tudjátok, mi volt a válasz? 

Semmi! De az gyorsan.

Aztán, tegnapelőtt kicsit mufurc hangulatban értem haza. Nem mondom, hogy rossz kedvem volt, csak kicsit harapós, mint a bolhás kutyának. Leültem egy pohár borral a gép elé még egy fél órára szörfölni és valamit kutakodtam az elküldött leveleim között, mikor is szembeötlött az oldalnak küldött segélyhívás, még mindig megválaszolatlanul. Gondoltam egyet. Az innentől következő levelezést egyszerűen bemásolom. 

Szept.22 (én):

Kiváló, köszi a gyors választ. Gond nincs, ráállítottam a kérdésre egyik hacker cimborámat. Lehet megbűvöljük kicsit az oldalt is. További sok sikert a felhasználóbarát kommunikációhoz!

 

Szept 24 (info@): 

Szia!

Egyszerűen csak annyi, h ne lépj be és az inaktivitás után felfüggeszt, majd töröl a rendszer.
Ha időközben meggondolod magad még a törlés előtt be tudsz lépni. Ha megkérdezhetem miért döntöttél úgy, h törölnéd magad az oldalról?
Köszi a választ!

Admin

ui: köszönjük a hack - tesztet

Megköszöntem, még elnézést is kértem az ijesztgetésért. Ezt hívják, azt hiszem, sikeres figyelemfelhívásnak. 

Slam poetry

A tegnapi megmukorodás végül jól végződött. Most már jó a kedvem, csak fizikálisan érzem magam úgy , mint a takonnyal átitatott dinnye, a sárga zsiguli csomagtartójában, legalul. Ergó, nem megyek ma sehova, de írni van kedvem bőven. Ez a helyzet erre pont jó.

Slam poetry. Szerda este, amúgy random nekivágtunk az estének a Bexszel meg a Borikával és hasonlóan random módon kötöttünk ki a Pistons nevű közkönyvtárban, ahol egy rahedli félalternatív arc lődörgött, merhogy slam poetry est lesz. Érted. Tudja valaki, mi ez? Kezet fel! Igen, ott hátul? Nem, nincs köze a pálinkafőzéshez. Másvalaki? Nem? Senki? Na, én is így voltam vele. Úgyhogy most elmondom jól. A slam poetry egy olyan okosság, hogy egy rakat zenész felül a színpadra és improvizatív módon dünnyögnek valamit, közben pedig az önjelölt költők-zenére-felolvassák a verseiket. Kultúrfröccs. Bex közben elment hajléktalanokat hajkurászni, Borinak meg ragadtak lefele a szemei, úgyhogy őt is elzavartam, aztán a kardinális féltizenegyes buszig hallgattam az okosságot. És jópofa. Kötetlen. Azt zenélnek, amit épp gondolnak, azt mondanak, amit épp gondolnak.

Felhergedt bennem az érzés, hogy ilyet én is szeretnék. Majd gyorsan lebeszéltem magam róla. Próbálkoztam, párszor, versírással, de az van, hogy nekem a próza a műfajom. Mert a prózám, azt hiszem, olyan, mint én, darabos, egyenes, olyan durrbele. Prózában ez jó, de a verset megöli. Aztán, tegnap kaptam némi biztatást. És gondolkodtam is, mert olyat is szoktam. Eszembe jutott verselőkedvencem, a rímhányó Romhányi József. Na, ő nem vette komolyan az egész vers témát. Hát mondom, akkor nekem minek? Nem kell ebből heroikus világmegváltó, tengerparti szirten, villámfénynél álló hőslegendát csinálni. Leülök, ha jön a hülyeség, leírom. Ha nem jön ki a szótagszám, átírom. A magyar nyelvvel lehet játszani, mint a rubikkockával. Szeretem a magyart, adózzunk ennek, kötetlenül. Bumm. Lett vers. Bolondvers. Azt hiszem, a következő slam poetryre benevezek vele, a bolondság kedvéért, meg mert mi történhet. 

Íme:

Romhányás

Elgondolkodtam az magyar nyelvről.

Hogy miféle érdekes jószág is ez?

Hol tésztát keleszt a sütőélesztő,

És ha kezet fogunk, senkinél nincs "kez",

hol életveszély okoz halált, s fehérnép a nő,

A sárgabarckból kerítésszaggatót főznek,

S a feketeszedret míg piros, hívják: zöldnek.

Ha villamosszékre ültetnek, nem mégy bizony, sehova.

Viszont tömegközlekedni, mint tudjuk, egyedül is lehet.

Közös ülés, vagy egyes ülés, a buszon csak ízlés dolga,

Ha megnyitják a hatos metrót, lezárják a Kossuth teret.

Nyomod a dudát, komám, ha háborogsz az autódban,

Hisz tudod: két dudás nem fér meg a csárdában.

Örülsz, ha hátba veregetlek, s ha hátba verlek, fáj,

Nem érted, miért pontos j a sajt vagy a bója,

De ly-nal is igazságos a dicső Mátyás király,

Az állatmesében lóvá teszi a hollót a róka,

Nem lesz szalonna a kutyából és magában iszik az ökör,

Én akkor is azt mondom, magyarul beszélni gyönyör.

Figyeld a testrészeid! Nem lábatlankodsz addig se.

Csak fejetlenség ne legyen, mert a hideg kiráz tőle,

Ne hunyj szemet, hisz szívtelenség a világ mérge,

Ne hajts fejet, se térdet, s ne menekülj nyakra-főre,

Egyenes derékkal állj, s a füled nyisd ki nagyra,

Hízhat a májad, büszke lehetsz a magyarra.

Furcsa jószág, mondom, de szeretem én nagyon,

Vas megyei legényként, hömbölögni itt tanultam,

Aludtam kulipintyóban és ekecsültem a placcon,

Hordtam csuklyát, ettem tócsnit, a tutuló kutyát megnyugtattam.

Ha mondandómmal végeztem, elmenek lenek,

S miháncst térülök, vadászt hozok a győztesnek.

Mert magyarul beszélni áldás, ha nem is mindig tiszta,

hogy a biztonsági gyufa hogy okozhat erdőtüzet,

s az önvédelmi fegyvert a közcélú szervezet le miért foglalja,

Én szeretem. És szeretni fogom, míg élek.

S a rátóti csikótojást, majd magyarul mesélem gyermekemnek.

E kecskerímeket pedig ajánlom: Romhányi József emlékének.

.

.

.

Az építő jellegű kritika szívesen fogadtatik.

.

.

.

Megmukorodva

Nem mintha amúgy beteges fajta volnék. Hál' Istennek. Nem szoktam elkapni az influenzát, nem vagyok allergiás semmire, nem hullik a hajam és gond nélkül megeszem az ultradermet. Van viszont kétszer két nap az évben, egyszer tavasszal és egyszer ősszel, mikor kiüti magát a szervezetem. Most épp ez történt.

Ez ilyen évszakváltós dolog nálam, vagy a fene tudja. Mindennek megvan persze a lelki, meg a fizikális oldala is. Mert ugye, elég fura helyzetben vagyok, hogy így "lógok a levegőben", munkám még mindig nincs, közös megegyezéssel két év után kétfelé mentünk Zasszonnyal, ennélfogva feladtam/feladtuk a kinti lakást is. Illetve még megvan, de mifrászt lessek ott egyedül,ugye? Úgyhogy most anyám nyakán lógok, munkát keresek és próbálom kitölteni a fennmaradó időt. 95 százalékban elég jól viselem a helyzetet, ha a maradék ötben elkezdene lógni az orrom, akkor seggbe rúgom magam. A munka is leginkább azért kellene, mert unom magam. De lesz ám, nemsokára, csak figyeljetek. Jó, tudom, ezt mondom április óta, de most már tényleg. Csakfigyejjé. Már azon is elgondolkodtam, hogy keresek idehaza valami munkát Sógoria helyett. Aztán gyors fejszámolás után arra jutottam, hogy a legjobb pozícióban, amiben el tudnék helyezkedni Agyarországon, még ott is kevesebbet kapnék, mint amennyit az osztrák állam havonta a munkanélküliek iránti szeretetből rádörrent a számlámra. Szóval, munkanélküli szingli férfiember, mit csinál, ha nincs dolga? Kujtorog. Flángérozik és cáncékál, az éjszakában benne. Aztán kiül a kocsmaaljba az esős őszben a cimborákkal, aztán megfázik. Aztán jön az őszi kétnapos. 

Azzal meg a mogorvaság, mert ilyenkor még a fű se zöld. Mindenki hagyjon békén, mindenki menjen kapálni. Volt ám mára megbeszélve, hajjaj, valami bulizás, ezeréve nem látott ismerőssel, de annak meg semmi értelme. Csak rosszabbodna a kétnapos és úgyis antiszociális vagyok ilyenkor. Legfeljebb egy laza tea este valahol. Aztán zúz haza, pihenjbe. Hétvégéig elmúlik majd. És akkor megint kizöldül a fű. Addig meg nézzük egymást Kutya Úrral itthon, én blogot írok, ő meg csontot lop és szorulása lesz tőle. Már jobban van, köszöni. Ez ilyen. Na, csak várjál világ, még két napot...

Hét dolog, amit soha nem fogunk megérteni a nőkben

Először is, szeretnék leszögezni pár dolgot. Egy.(1). Én nem akartam erről írni. Illetve nem erről akartam írni, eredetileg. Sok mindennel tele van a fejem, meg a tö...tölts még, komám! Inkább azokról akartam, de nem ment. Kettő. (2). Viszont mikor beugrott a téma, muszáj volt, mert a blogírás, mint már említettem, olyan mint a hasmenés. Ha jön, akkor kell, különben baj lesz. Három. (3). Ez itt kérem egy szubjektív, egyéni és ingyenes vélemény, kizárólagosan az én nézőpontomból. Nem önthető aranyba, sem ólomba. És a célja nem a hölgyek bántása, megbántása, idegesítése, vagy felidegesítése. 

Tény azonban, hogy sok férfiú azt mondja: úgy ismerem a kutyámat, mint a tenyeremet. És a feleségedet? Hát, ő még magán se igazodik ki néha-jön a válasz ilyenkor. Mert tetszik, nem tetszik, vannak dolgok, amiket soha a széllelbélelt vargabetűs kénköves büdös életbe' nem fogunk megérteni, mi férfiak a nőkben.  Elfogadjuk őket így, de néha csak meglepődünk azon, hogy:

1: "Fogd meg!"

-Ne viccelődj, nyilvános helyen vagyunk. Fogd már meg! Igen, a táskámat! Mindjárt jövök, csak beugrok ide egy percre! 

Tehát, az átlag férfi annyi és olyan holmit visz magával bárhová, amit egyedül el tud cipelni, nem akadályozza a mozgásban és legalább egy keze szabadon marad. A női válltáska azonban szembe megy az árral. Nem lehet bevinni a wc-be, a próbafülkébe és a buliba. Többször váltottam már együttérző pillantásokat ilyen alkalmakkor legörbült szájjal, illetve egy női táskával a kezükben ácsorgó férfitársaimmal. Mindig feltételeztem, hogy nem az övék. Én példának okáért egy hátizsákot hordok magammal mindenhova. Ha zavar a mozgásban, leteszem, ha félek, hogy lába kél, elzárom. Van egy trükköm a toaletthez is, ha nem akarom a mocskos padlóra tenni. Felakasztom a kilincsre. De ez titok.

2: "Kész vagyok!"

Ez mondjuk nem annyira nem, mint inkább emberfüggő. Ilyet ismerek férfiban is. A "kész vagyok" fogalma nálam az indulásra kész, avagy a dolgommal kész állapot. Ergó épp készülök kilépni az ajtón, épp befejeztem, amit csináltam, tehát jöhet a következő lépés. Namost, vannak azok a fajta "kész" emberkék, akiknek innentől számítva még öt perc és fél óra közötti időtartamban akad "egyéb" dolguk. Amivel nem is lenne gond, ha a magamfajta "kész" ek nem vennék komolyan a "kész"séget és nem hagynának abba mindent ezért, amivel éppen foglalkoztak. Aztán nem lesnének bután az ajtó előtt, kabátban-kalapban, míg a másik emberke "kész" van. Persze, ennek a kezelése tanulható. Az emberfia egyszerűen figyelmen kívül hagyja a "készt" és legfeljebb a "na mi van, nem jössz?"-re reagál. 

3:"Akkor épp más dolgom van, de utána valamelyik nap..."

Szintén kétnemű történet, de a nők hajlamosabbak rá. Egy egyértelmű "nem" sokkal hatásosabb, korrektebb és célravezetőbb lehet, mint a forró kása kerülgetése. Ha valamit nem akarsz, mondd meg. A férfiak az igent igennek, a nemet nemnek veszik. Ha igent mondasz és nemet gondolsz, ne csodálkozz, ha igennek veszik. Viszonylag kevés közöttünk a mentalista.

4: Metakommunikációs blikfang

Ezt most a saját szakállamra írom, kapcsolódva az előző témához. Mert mentalista én sem vagyok. Ellenben azt hiszem az átlagnál érzékenyebb a metakommunikációs jelekre. Ami többnyire nem tudatos. De, és, viszont, van az a fajta kétikszes aki erőszakot tesz ezen, mást mond a szája és a testbeszéde. Van, akit ezzel az őrületbe lehet kergetni. Nálam a "na jó, inkább hagyjuk"-ot váltja ki.

5: "Semmi!"

Igen, a nagy klasszikus. Ami szinte minden hasonló témájú leiratban előfordul. Ha valaki ismer, tudja, hogy kínod van. Te azt gondolod: "nem akarom terhelni a gondjaimmal". Ő azt gondolja: "nem őszinte velem". És mindenki döntse el maga, melyik az egyszerűbb út. Mindenkinek vannak gondjai, Ez nem betegség, nem gyengeség, nem ciki. De ha elmondod mi az, a másik helyreteszi, hogy "á, csak a hasa fáj..." De ha nem, akkor azt képzel bele, amit akar. És bele fog, hidd el. A "semmi", nem is, "A" semmi olyan, mintha ricinusolajat adnál hasmenésre. Végülis jó valamire, csak pont megoldásnak nem.

6: "Mindegy"

Persze, a nő azt várja, hogy a férfi férfi legyen, legyen véleménye, legyen határozott, legyen ön-és céltudatos, valamint önálló. Aztán ha a "mindegy"után a hölgyemény fintorog, akkor jön a kérdés, hogy: "nem tetszik?" Amire a válasz, hogy "VÉGÜLIS mindegy". Véleménye mindenkinek van. Ízlése és igényei is. Ezt lehet egyeztetni a másikéval, ezt hívják kompromisszumnak. Ha eleve elveted a kompromisszum lehetőségét, nem okolhatsz magadon kívül senkit. Mert ha mindegy, akkor mindegy. 

7: Bevásárlás, soppingolás

No, ez az, ami a nőknek hobbi, a férfiaknak szükséges rossz. Ergó, egy férfi, akit elcipeltek tangát vásárolni, abban a két és fél órában NEM fogja jól érezni magát. Nem azért, mert bunkó, nem azért mert türelmetlen, nem azért, mert baja van veled, hanem mert genetikailag, annak az y kromoszómának köszönhetően nem a "gyűjtögető", hanem a "vadászó" módra van belőve, ergó pont letojja a ruha-és cipő boltokat. Ha kellőképpen alkalmazkodóképes, akkor nem szól semmit, de attól még nem élvezi. Tessék elhinni. Úgyhogy a nagylányok az ilyesmit elintézhetik egyedül is, vagy a barátnőikkel. ha mi nem haragszunk érte, ti se tegyétek! 

(Akartok boxmeccsre jönni? :))

Nos, mint mondtam, nem bántás, nem piszka, nem általánosítás, nem örökérvényűsítés, nem bajszongatás. Csak vélemény. Egyéni. Akinek nem inge, ne egye. 

Joccakát. 

Madarat lehetne fogatni...

"Tele van a hócipőm, fogom magam és  kimegyek Tömördre a hétvégén." Ez akkor szokott elhangzani, mikor tele van a hócipőm és épp eldöntöm, hogy a hétvégén fogom magam és kimegyek Tömördre.

Maga Tömörd egy nyúlfekvésnyi falu a Szombathely-Csepreg útvonal mellett, nagyjából az a méret, amin az ember úgy megy át, hogy "te, nem kellett volna itt ötvennel? Á, má' vége." Van benne egy templom, uszkve háromszáz lakos (Sparta!!) egy kocsma (egy ideig kettő volt, de ahhoz kevesen vannak), egy játszótér, egy buszmegálló és némi dicső történelmi múlt. Ami ki szokott csábítani ide időről-időre, az viszont még a falun kívül van. Az utolsó utca végén felballag az ember az erdei úton, vagy átugrat az Opellel a kátyúkon, megy tíz percet, vagy vezet ötöt, aztán a lucfenyves és a tölgyes határán vesz egy balost, beballag, átugorja a pocsolyát és máris a Tömördi Madárvártán van. (Halkan jegyzem meg, mikor először tettem meg ezt az utat, úgy eltévedtem, mint vak ember a süketszobában.)

A Tömördi Madárvártát a Magyar Madártani Egyesület hívta életre 1997-ben, Dr. Gyurácz József, egykori főiskolai tanárom és Dr. Bánhidi Péter, alias "Papi" védnöksége alatt, a híres ornitológus, Chernel István munkáját folytatván. A Tömördi Madárvárta, leegyszerűsítve a képletet, egy madárgyűrűző állomás. 

És aztán, mikor tele van a hócipőm, vagy mikor épp nincs, csak kedvet érzek, akkor Kutya Úrral kikepesztünk ide, önkéntes segítőnek. Mert itt csend van, békesség és nyugalom. Az erdő közepén áll a faház (ld. kép), mellette a konyha, szintén fából, és a többi szükségletkielégítő helyiség. Pont annyi, amennyi kell, nem több és nem kevesebb. A tábor körül madárbefogó hálók feszíttettek ki, ezeket ellenőrizzük, óránként egyszer. A háló vékony szemű, mint a pókfonál, a madárnak így gyakorlatilag láthatatlan, úgyhogy bumm, belerepül, belegabalyodik és bele van gabalyodva. Aztán jön az önkéntes madarász és kigabalyítja. Ennek megvan a saját technikája, amivel sérülés nélkül ki lehet szabadítani a jószágot. Igényel némi gyakorlást, de elsajátítható és figyelnek is rá, hogy elsajátítódjék. Utána hopp bele a vászonzsákba és ballag a madár (vagyis a madarász) vissza a táborba. Ott a szárnyas górcső alá vétetik, faj, nem, kor, súly, satöbbi, majd kap egy gyűrűt a lábára és mehet Isten hírével.

Nem, a madarak szigorúan véve nem szeretik ezt. A történet jelentősége a nagyobb volumenű természetvédelem. A madarat esetleg befogják egy másik madárvárta másik önkéntesei, beballagnak vele a másik táborba, a másik gyűrűző ránéz a gyűrűjére és azt mondja: Ejha! Az "ejha" után az adatok rögzítésre és elemzésre kerülnek. Ezzel a módszerrel ugyanis lekövethető, merre vonulnak a madarak, melyik fajból mennyi van, hol ütközik problémákba, mire kell figyelni. Aztán lehet tenni érte, vagy ellene. Így van ez kitalálva.

Az önkéntes madarász meg addig is jól érzi magát. Először is, buli az egész. Sokat lehet tanulni és testközelből megfigyelni olyan madarakat, amiket amúgy aligha lát az ember. Most hétvégén volt egy törpegém. A nyaka háromszorosára nyúlik és szemre támad, úgyhogy nem hajolunk közel hozzá. Volt egy vizicsibe, aminek hatalmas "talpai" vannak. Akadt egy szajkó is, a szép kék szárnytollaival. Fogós madár. 

Amikor meg nincs mit csinálni, akkor beszélgetés van, vagy üldögélés és elmélkedés. Este tábortűz, vagy a romaház, ami egyébként hivatalosan "aromaház" és a falu egyetelen (a túlélő) kocsmahivatala és boltja egyben. (Az alábbi képen épp tejszínhabos almatorta kiosztása forog fenn, a bográcsos lecsó utáni levezetésként.)

Az egész kicsit olyan nekem, mint egy meditáció. Olyan gőzkieresztős dolog. Szeretem.

Annó főiskolán tettem egy elvetemült lépést. Volt ugye a biológia szak árnyékában egy kommunikáció szakom. Ott pedig a szakdolgozati témám film készítése volt. No mondom, kellemeset a hasznossal, csináljunk filmet a Madárvártáról! És lőn. A film elég kezdetleges, amatőr és rossz képminőségű, de a miénk. Talán átadja a tömörd-érzést. Úgyhogy itt és most közzé tétetik. 

Tömörd jó.