Előszó.
Mivel minden jó viccet az élet szül, az alábbi elbeszélés szereplői és helyszínei távolról sem fiktívek. Minden egyezés a valósággal szándékos. A pontatlanságokat az írói agyi kifestő szüli, valamint hogy jómagam is nagy részben mások elbeszéléseiből informálódtam. Attól még betojsz.
Na.
Az egész úgy kezdődött, hogy úgy két héttel ezelőtt, egy csendes vasárnap délután, Hanzibácsi, a nyugdíjas osztrák adófizető állampolgár megjelent kisfalum kisutcájában, bálnamercédeszével. Aztán galiba lett, rendőrrel, meg minden. Pornóapátiban, gyönyörű szülőfalumban a rendőr ritka mint a fehér holló, mivel a kriminalitás-szerencsére-kimerül abban, hogy a kutya megfogja a tyúkot az utcán. Lett hát összeszaladás, hajjaj, meg ujjuj.
Szó.
Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj. Kisfalum kisutcája, a Tüskevár, ahol Vargária elterül, felülről nézve amolyan elnyújtott háromszög alakú lehet. Nem is klasszikus utca ez, inkább amolyan utcatér, sajátos klímájú, külön kis világ. A háromszög egyik csúcsa a bejárat a főút felől, a másik az utca vége, ami után már az erdő kezdődik, koboldokkal, meg rézf*szú bagollyal és vaddisznókkal. A harmadik csúcs egy gyalogút, avagy járda, amely egy gyaloghídon vezet át. No, ennek a közepibe tévedt be Hanzibácsi, a nyugdíjas adófizető osztrák állampolgár, egy csendes vasárnap délután. Hanzibácsi elbrummogott a háromszög híd felőli végéhez a kétezer köbcentin, majd arra gondolt, hogy ő ott kimegy. Ez hiba volt. Lásd feljebb: gyaloghíd-nem mercédeszre van kitalálva. Kisfalumban általában megértik sógorékat, lévén a falu sváb gyökerű. Mondták is neki, hogy Hanzi, ne légy hülye, az nem fog menni. Hanzi hülye volt, nem ment, és az árokban kötött ki. Látták ám hej, a helyiek, hogy ebbű, ebbű baj lesz. Mondták az öregnek, szállna ki, majd ők megoldják, megfordulnak a bálnával. De nem, a Hanzibácsi az Istennek se akart kiszállni. A merdzsó erős, Hanzibácsi megrúgatta, és beletolatott a szomszéd kis piros autójába.
Na erre más összeszaladt, hej, az utca népe, mondták ám az öregnek, hogy szálljon ki kend, mert ebbű baj lesz. A szomszéd mondott egyebet is, de azt magyarul. Nem, Hanzibácsi azérse. Egyesbe rakta a bálnamerdzsót, mondta, hogy gázfröccs és lefejelte a villanyoszlopot. No, itt elég volt az utca népének, mert hát, ha ez így megy tovább, az öreg lebontja az utcát. Rendőrt hívtak. Hanzibácsi a rendőrnek se szállt ki, de az felvette az adatait, meg mondta, hogy megteszi a feljelentést, és a kár rendezendő. Az öregúr ebbe amúgy bele volt egyezve. A zsandár dolga végeztével odébbállt, dehát Hanzibácsi még mindig a kocsiban kuksolt, a kocsi meg a háromszögben. Hát akkor, most már ideje menni, gondolta Hanzibácsi, és nekiment a másik szomszéd nagy kék autójának.
De a manőver ezzel sikeresnek volt nyilvánítva, a bálnamerdzsó orra irányba állt. A szomszéd meg gondolta, hogy azért, elmegy hej, Hanzibácsival, adatot egyeztetni. Ha már van két autó, egy villanyoszlop, meg két feldúlt szomszéd a számláján. A báttya amúgy ebbe is bele volt egyezve, annyit kért, hogy előtte had vegye fel a mamát. Kikeveredett hát végre a mercédesz a Tüskevár utcából, a félig összetört kis piros autóban meg mentek utána a szomszédok. Mamát felvették egy faluval odébb, majd elgurultak Hanzibácsiékhoz, a szomszédos sógor faluba.
Utószó.
Mert a történet befejezése nem az, hogy elgurultak. Hanem hogy Hanzibácsi, a makacs osztrák adófizető nyugdíjas állampolgár még a házánál se szállt ki az autóból. De a mama igen. Beszaladt a kertkapun, majd visszajött, és hozott magával valamit.
Mondta aztán az öregúrnak, hogy gyere Hanzikám, most már ki tudsz szállni, ha ennyi galibát csináltál.
És odaadta neki a járókeretét.
Ejnye, Hanzibácsi, ejnye...
