Leszólítottam egy csajt.

Na pupákok, essünk neki ennek is, mint disznó az ólajtónak. Vagy előről, vagy hátulról, vagy mittomén. Kezdjem az események leírásával, aztán magyarázkodjak? Vagy mondjam el amit gondolok, aztán meséljek? Vagy csináljuk in medias res, onnan, ahol indult, és ....

Ülünk a komákkokkal a könyvtárban*. Olvassuk a Jókait**, meg mellé a Móriczot***. Én érkeztem elsőként, már messziről kiböktem a terem túlfelén, nagyobb társaságban ülő lánykát. Vörös haj, az meg a dilim. Aztán megjött koma, ő is azzal a megjegyzéssel indított, hogy láttad milyen csinos az a....láttam. Aztán a harmadik koma is beesett, ő is felméltatta a tájképet. Najóvanakkor. Olvasgatunk, beszélgetünk, gyűlik a nép, közben elmászkálunk errearra, dohányozni, meg egy-egy friss novelláért a pulthoz. Közben a szemem sarkából csak nem engedem a lánykát, látom, hogy kicsit feszeng a társaságában, sőt, mintha még a szemünk is összevillanna. Nem várt, rég látott ismerős is beesik, átcsapódok hozzájuk, velük is olvasok meg trécselek egy sort, majd egyszercsak, hogy már muszáj volt tenni valamit az ügyben, mintegy "véletlenül" pont akkor keveredek a pulthoz, mikor a kis vörös angyal. 

Betámasztom a pult sarkát, felveszem a legszebb mosolyom, amit az olvasottak még engednek és biztosítom róla, hogy kérhet nyugodtan, elvégre előttem volt. 

Az első reakció, arckifejezésből ítélve a következő volt: "Bzdmeg, hozzámszóltak.". 

No ezen kicsit elbizonytalanodtam. Tehát nem is az volt az arcára írva, hogy EZ a pali hozzám szólt, hanem hogy úgy általában, valaki meg mert szólítani. És egyfajta hullamerevség állt be az embernél. Gyakorlatilag lefagyott. 

Oké, mondom, első ijedelem, semmi baj. Régi, klasszikus recept, viszonylag kevés nő van, aki legalább titkon ne vágyna egy bókra, még ha nem is mutatja. Még akkor is, ha nem jön be, akitől származik.

-Eredeti a hajszíned? Csak mert hihetetlen szép. Mindig is tetszett ez a fajta vörös.

A hullamerevség fokozódik, majd valami pökhendi kontra pórias kontra jesszusuristen stílusban a következő válasz érkezik:

-Ez szőke. 

Itt két dolog jutott el hirtelen a tudatomig. Egyfelől, hogy ez a lány valószínűleg jóval fiatalabb nálam, mint ahogy saccoltam. Másodszor, hogy ezt a lányt nem szokták leszólítani. De úgy összességében nem. Illetve még harmadikként, hogy esetleg színvak is, de ezt még ráfogtam az alkonyi fényekre, meg a férfiak windows 3.1-es jellegű színlátására is. (Jóvanrosseb, akkor vörösesszőke.)Itt még láttam némi értelmét folytatni a dolgot, mert ebből legalább lehet beszédtéma. 

Kell tennem egy kitérőt, a saját védelmemre. Nem nyomulok túl, úgy általában nem. És ezt nem azért mondom, hogy királykodjak és a mellemet döngessem, ez egyszerűen abból fakad, hogy túl egoista vagyok egy elutasítás után tovább próbálkozni és nem is tartom értelmesnek. Szóval nálam a nem az tényleg nem. De ezt a jelen helyzetet egyszerűen nem tudtam hova tenni.

Bepróbálkoztam még pár kérdéssel, de az eredmény ugyanaz volt, hullamerevség, nyávorgó félszavak, üres tekintet. 

Hogy őszinte legyek, egyfajta bunkóság. 

Ez eddig tiszta lap is lenne, itt hagytam abba a sztorit, részemről. Mondom, könnyen koptatható vagyok ilyen értelemben. És nem is először történne meg. De valahogy annyira fura, annyira természetellenes volt az egész, hogy valószínűleg nem is tudom pontosan visszaadni. Ez valahogy nem így szokott lenni az örök játékban. A nők lejelzik, elég egyértelműen, ha valami nemgyerebe, de egyfelől nem tojják össze magukat, másfelől nem...valahogy nem így szokták elküldeni a francba az embert,na. 

Fura volt.

Szóval, bár már tudtam, hogy innen röpte van, mivel azonban csak felbosszankodtam kicsit a lányzó stílusán és csak csiklandozta az agyamat, hogy ez most mi volt, utolsó, nem gonosznak szánt kérdésként nem álltam, meg, hogy: 

-Téged még soha nem szólítottak le?

És a válasz dupla koronát tett az egész beszélgetésre:

-Nem nagyon. De ha leszólítasz egy lányt, ne beszélj a hajáról. A lányok ezt nem szeretik.

Na, nálam itt állt be a hullamerevség és jött rám az "aztakurva" érzés. Ugyanis így egyszerre rámzúdult az az egyszerű tény, hogy mi annyira két külön világban nőttünk fel, mintha az két másik bolygó lenne és ez semmi másnak nem tudható be, mint a korkülönbségnek. Kikértem a Jókaimat és közben azon agyaltam, hogy bakker, ez most tényleg elhangzott? Viszonylag illedelmesen ráközletek valakire. (Tehát nem a szintén módiban lévő degyóasegged, kőekóla formulával.) Az illető ezt nem akarja, ami tök legitim. Ezer oka lehet, (nem álhatja a pofámat, házas, szimplán szarul flörtölök, fél a szakálltól, lezbikus, saját elvrendszere van a fajfenntartásról, satöbbi) mindegyiket értem és elfogadom. Viszont, hogy az illető bunkó, mint a tök, látszik, hogy életében nem volt ilyen helyzetben, és nem tud vele mit kezdeni (félreértés ne essék, itt már rég nem a végkimenetelről, egyszerűen a helyzet kezeléséről van szó), erre még el is magyarázza, hogy hogy kéne ezt, az pillanatnyilag sok volt.

Majd leesett a megoldás is. A probléma, a korkülönbség miatt, két dologban volt. Egyfelől, a bókban. Valószínűleg nem tudta mi az. Másfelől az élőbeszédben. Tehát, hogy valaki így leszólítja, hogy he. Vacappon nyilván más. És, bár ez részben ismétlés, de hogy megismételjem megismétlem, amin fennakadtam, az nem a lerázás ténye, mert ugye ez nem az első és nem is az utolsó, hanem a mikéntje. 

Nem áltam meg zárszónak, hogy 

-De tudod mit, azok a lányok, akik ezt nem szeretik, ha a hajukat dícsérik, azok nem is érdekelnek...

Gyermeteg, hülye mondat volt, nem is kellett volna, de annyi minden merült fel bennem ez után a legfeljebb egyperces "beszélgetés" után, hogy ez kikívánkozott. Mert azt gondoltam, hogy ven egy szakadék az én generációm és az övé között, de hogy ekkora, mintha két külön nyelvet beszélnénk, azt már nem. 

Utólag már bánom is kicsit. 

De azért akkor is fura volt,na. 

Kőkóla?

*=Közkocsma. Ha nem lett volna egyértelmű.

**= Sör.

***= Nem sör, de árt. 

Plodia gyermekei

"S eljő majd az idő, hol a gazdagság közpén Piramis emeltetik, mely elnyeli Plodia gyermekeit. Az ég elborul, s szárnya szegetik a Rajnak. De lesz majdan egy, kit Plodia kiválaszt, s népének csírája, s új prófétája lészen."

Ez a rigmus S'hagattrának, Plodia első és legszentebb prófétájának könyvéből való. Az igazság az, gyerekek, hogy soha nem foglalkoztam túl sokat a vallással. Ne kuncogjatok, tényleg nem. Ezt az idézetet is Jiminitől, a legjobb barátomtól hallottam. És  valahogy a fejemben maradt. 

Jimini, ó igen, ő foglalkozott a vallással. Igazmondó akart lenni, szóval olyan papféle, el is végezte a teológiát, csak aztán szerelembe esett egy Rajmana, vagy Rajmona nevű, nála jóval fiatalabb lánnyal, odahagyta a cölibátust és családot alapított. 

Koszos kis kölykök voltunk még mindketten, mikor a Raj felfedezte a Belső Földeket. Ott volt a tojáshéj a fenekünkön, de tényleg. Nem, gyerekek, a Rajt ne úgy képzeljétek el, mint manapság. Alig voltunk páran, talán ha húszan. Pár idősebb Ploda, meg a zöldfülűek, mint mi. A Belső Földekre véletlenül bukkant rá egy aggastyán, aki már repülni is alig tudott. De valahogy átjutott. Át bizony, merthogy a Belső Földekre nem bemászik Plodia gyermeke, hanem átrepül, mégpedig egy portálon, ami akkora, hogy fel sem fogod, ha épp benne vagy. Erőltetni kell a szemed, hogy lásd a szögletes széleit, lecsiszolt sarkait. 

Azonban az illatok...az maga volt a Paradicsom. Igen, majdnem mint itt, ahol most lakunk, csak nekem még új volt, hiszen a Külső Világban születtem. 

A Belső Földeken minden olyan egyenes és fényes és...szóval más, mint a Külső Világban. Mégis akad elég rejtekhely, sportra alkalmas tér, és étel, étel, gyerekek, no az annyi, hogy el sem tudjátok képzelni. Illetve, ti már igen, hisz beleszülettetek a gazdagságba, de én akkor alig mertem elhinni. Nem kellett többé az Aves népe elől bújkálva hullott magvakra vadásznunk, nem kellett minden morzsát tízfelé osztanunk, nem kellett alakzatban repülnünk a túlélésért, nem, dúskálhattunk a jóban. Liszt, kenyér, tészta, fűszerek, és a dió, főleg a dió, az a csodás dió...

Oh gyerekek, azok voltak ám a szép idők. A Raj végre letelepedhetett, megvethette lábát és sokasodásnak indulhatott. Tíz- tizenkét ciklus múlva már a gyermekeink gőgicsélését hallottuk minden lakásból és százával ültünk a Nagytanács gyűlésein. Gyönyörű idők voltak. Jiminivel fiatal férfiéveink lendületében bejártuk a Belső Földek minden zegét-zugát, kergetőztünk a Nagyünnep zenéjére, meghajigáltuk az Araknókat és kinevettük őket, ahogy mérgesen rángatták szőrös lábaikat, beszélgettünk a félciklus halványodó fényében és no igen...hajkurásztuk a lányokat. Ne mosolyogjatok, no, ti is megéritek majd. Jimini ekkoriban ismerkedett meg Rajmanával (vagy Rajmona, Plodia látja, nem emlékszem már) én pedig arról álmodoztam, hogy tanácsnok leszek. Szabadok voltunk, vidámak, gondtalanok és...vakok. 

A Gigászok, akik akkorák voltak, hogy elfáradt a Ploda, mire körberepülte őket, a mindennapjaink részévé váltak. Ők már a Belső Földeket lakták, mikor mi megérkeztünk, de nem vettek tudomást rólunk. Miért is vettek volna, hisz parányok voltunk hozzájuk képest, ezért egyszerűen átnéztek rajtunk. A Négylábú ugyan  utánakapott néha egy-egy ifjoncnak, sőt, azt hiszem kettőt vagy hármat el is nyelt közülük, de az örömmámorban még ennek se tulajdonítottunk jelentőséget. Egészen addig, míg a Kétlábú Gigász fel nem fedezte a Fészket. 

A Kétlábú a világos félciklusnak talán ha a negyedét, a sötétnek többnyire az egészét a Belső Földeken töltötte. Hogy közben hova tűnt, soha nem tudtuk meg, pedig sokat találgattuk Jiminivel. Eleinte még kevesebbet foglalkozott a Rajjal, mint a Négylábú, de mi bohók voltunk, vadak és felelőtlenek, nem tulajdonítván jelentőséget a Gigászoknak. Ahogy a Raj nőtt, egyre többet repültünk akár magányosan, akár csoportban a Belső Földek szabad terein, a Fészek biztonságát elhegyva, keringőzve a szelek szárnyán. És a Kétlábúnak végül szemet szúrt a Raj. A huszonnegyedik ciklus közepén, egy verőfényes órában, mikor a Nagytanács rendszeres gyűlése után épp hazafelé szállingóztak a Plodák, a Kétlábú Gigász óriási mancsába fogta az egész Fészket, és elragadta. Soha nem mertem utánaszámolni, de még csak belegondolni se, hogy hány korotokbéli veszett oda és hány felnőtt Ploda került vissza a Külső Világ veszélyei közé. A pusztítás irtózatos volt. Felfoghatatlan. Jimini és én épp a Belső Földek lisztraktárát dézsmáltuk, így elkerültük a legrosszabbat. A megmaradt Plodákkal együtt igyekeztünk biztonságba húzódni, láthatatlanná válni és kivárni. 

Tudtuk, hogy kiűzettünk a Paradicsomból. 

Hogy eljött a Vég. 

Lapultunk és reméltünk. 

Nem tehettünk mást.

Egy, vagy két ciklussal később feltűnt a Piramis. Soha nem tudtuk meg, hogy került oda. Sőt, először nem is láttuk. Csak éreztük. A nőket nem érdekelte, mi férfiak azonban... hogy magyarázzam ezt el nektek gyerekek? Megőrültünk tőle. Látnunk kellett, éreznünk, tapintanunk. Jiminivel teljes révületben repültünk felé. A vonzás olyannyira erős volt, hogy pár perc röpte után, mintha zsinóron húztak volna, rátaláltunk, habár a Belső Földek túlsó végén ágaskodott. Az oldalán nyitott, háromszög alakú építmény volt, és a belsejében...a leghatalmasabb, legkívánatosabb és leggyönyörűbb nő, akit valaha láttam. 

Jimini elvesztette aszonyát a Gigászok első támadásában. Most a feltörő emlékektől és az ellenállhatatlan csábítástól vakon rohant a nő karjaiba. És tettem ugyanezt én is, míg egy pillanatra belém nem villant valami. Ezt az érzést nem tudom leírni nektek. Egyfajta sejtelem, egyfajta áramszünet és egyfajta féltékenység. Jimini lába után kaptam, hogy visszafogjam. Kettőnk közül mindig is ő volt a testesebb, lerázott magáról. Szárnyra kapott, nyílegyenesen belerepült a nő ölelő karjaiba és...odaragadt. A sokktól tisztulni kezdett a fejem. A hívás még mindig úgy harsogott az agyamban, mint egy repedt trombita, de végre a valóságot láttam. Jimini és még vagy hat másik férfi magatehetetlenül vergődött a Piramis belső falához tapadva. Belenéztem a barátom arcába, de már mindketten tudtuk, hogy vége. Mozdultam volna, de ő megállított. Ne!-kiáltotta, maradj! A varázs végérvényesen szertefoszlott. A csodanő idomtalan gurigává változott, a virágillat mérgező kipárolgássá, a Piramis csapdává. 

A Gigászok csapdájává. 

Órákon keresztül ültem a Piramis lábánál. Jimini és a férfiak egyre gyengébben vergődtek a belsejében, de tehetetlen voltam. Ha bemegyek utánuk, csak egy leszek a rángatózó foltok közül a Piramis falán. Menj, vége van. Menj!-Ezek voltak barátom utolsó szavai. Mindketten tudtuk, hogy nincs más lehetőség. Könnyek között repültem el.

A következő hét ciklusban a Kétlábú Gigász szisztematikusan kiirtotta a Raj megmaradt tagjait. A legváratlanabb időpontokban, a legváratlanabb helyeken, bárhol is voltunk az egykor oly csodásnak hitt Belső Földeken, "Fuuuum", egy zuhaunó hang és egyel kevesebben lettünk. 

Végül csak én maradtam.

Nem tudom, hogy történt, egy idő után elvesztettem a fonalat. Néha az élelem megmaradt morzsáira vadásztam, néha reménytelenül és esélytelenül kutattam túlélők után, de töbnyire csak céltalanul repkedtem körbe-körbe, várva a megváltó halált, mikor egy félciklus vége felé rátaláltam a portálra. Hatalmas, fényes, elmosódott folt volt a Belső Földek határán. 

Átrepültem rajta. 

Meglett Ploda voltam addigra, akinek öregedő apóként nyugalomban és a megszokott élet keretein belül kellene töltenie idejét, de inkább választottam a Külső Világ bizonytalanságát, az Aves népének támadásait, az éhezést és a hideget, mint hogy egyedül tengődjek a Gigászok között. 

No-no, gyerekek. Ne nézzetek így rám, hisz nem először mesélem ezt a történetet. Ti akartatok valami ijesztőt hallani ma este, most vessetek magatokra. De hisz tudjátok, hogy végül minden jóra fordult. Való igaz, még vagy tíz cikluson át vándoroltam, mire találkoztam dédanyátokkal, majd felfedeztük vele a Raktárt. De azóta a Raj nagyobb, mint valaha, mindenkinek van mit ennie, van hol aludnia és nincs az égvilágon semmi félnivalónk. Talán még maga Plodia is meglátogat minket ma este. Hogy meséljem el utazásom a Külső Világban? No nem, azt már nem, ma este semmiképp. Holnap, gyerekek, holnap elmondom azt is, ha jól viselkedtek. De most már idő van, huss, irány nektek aludni. És nem rosszalkodni lámpaoltás után. Én is elpihenek, kell a nyugalom.

Öreg vagyok már, öreg moly, bizony.

Az író utószava: 

Nem szeretem az ilyesmit, de megmolyosodott a dióm. 

Az meg nem vicc. 

Sajnálom srácok. 

Dicsőség Plodiának. 

Fecskefészek házilag

Kedves rádiónéző gyerekek és blogolvasók, ti most menjetek innen, el. Ez a bejegyzés nem bejegyzés, pusztán azért került ide, mert épp műfecskefészket készülünk alkotni. És kísérleteztem egy sort, ezt leírtam egy word-fájlban, gondolván, naívan, hogy azt majd fel tudom tölteni fácsebukra. Hát nem. Szóval így oldottam meg.

Huss.

Fecskefészek házilag

Szia nép. Elkapott a legcsúnyább betegség, ami valaha létezett Isten ege alatt, a férfinátha. Ez azzal jár, hogy itthon esz a penész, kúrálom magam és amikor épp nem a fejem fáj, vagy tüsszögök, akkor ráérek dolgokra. Szóval, gondoltam kísérletezek egyet műfecskefészek-ügyben és kipróbálok egy lehetséges verziót, amit jelenleg a legmegfelelőbbnek lőtt be a buksim. Ezt okosan ledokumentáltam, ehelyt pedig megosztom a tapasztalataimat, mindenki okulására, hogy legyen némi rálátásunk az alkotótáborra. Ez csak egy a sok ötlet közül, de akár működhet is és ad némi irányvonalat. Ötletek, hozzászólások, javaslatok elfogadottak és elvártak.

Szóval.

1.     Hozzávalók

  

1: modellgipsz. Vagy bármilyen gipsz.

2: vödör. Esetleg csöbör, akinél nincs vödör.

3: fűrészpor-kisállatboltokban nagyon olcsón nagyon sokat adnak belőle.

4: falapok, minimum 20 cm hosszúak és 15 magasak

5: fém sarokelem

6: smirglipapír

7: csavarhúzó

8: kicsit el van bújva a képen, de csavarok vannak az üvegben

9: rum. Teljesen irreleváns a fészekgyártás szempontjából, viszont felforralva, mézzel és propolisszal nagyon jó férfinátha ellen.

10: Árnyék. Nem feltétlen mozdítja elő ténylegesen a folyamatot, ellenben kíváncsi. Az meg soha nem baj.

A fészekgyártás szempontjából releváns dolgokat kb 13 ojróért sikerült összevásárolnom. Ez kb 4200 forint, amiből kihoztam egy sablont, egy fészket és még maradt anyag bőséggel. Ehhez vegyük hozzá, hogy ezek kis tételben, drága helyen, próbaképp vásárolt anyagok, ennél nyilván van jóval olcsóbb is. Plusz, ha egyszer a sablon megvan, azt végtelen számban lehet használni. Úgyhogy a fazekas hölgy 2000 ft-os darabonkénti ajánlatát részemről tisztelettel megköszönöm és illedelmesen elutasítom. Elég nehéz így megsaccolni a fészek darabárát, de szerintem ha nagyobb tételben nekiállunk,  mindent, de tényleg mindent belekalkulálva se lehet több 300-500 ftnál. Nagyon maximum.

2: Sablongyártás, első lépés.

Az sablon ötlete-hogy ne ékeskedjek idegen tollakkal, Pók májszteré, csak ittott alakítottam rajta. Tehát. Fogok két falapot, azt a sarokelemekkel összecsavarozom őket, mint a vihar. A csavarok kiálló végeit jól lecsípem csípőfogóval.

 

 

Ebből lesz egy ilyen szép deréxögű hóbelevanc, amire az MME által megadott adatok alapján durván felskiccelem a fészek méreteit. Mivel ez egy sablon, méghozzá pozitív, ezért a megadott méretekből leszámolok 1-2 centit, ami a kész fészek vastagsága lesz és így rajzolom fel az ábrát. Méretek alább.

 

3: Sablongyártás, második lépés

Igazából egyelőre úgy tűnik, hogy az egész sablongyártás nagyobb macera, mint majd maga a fészek lesz. Namindenesetre. Berzerkermódusz be, zuhanyzó, veder, gipsz, fasablon.

Húzok egy jó gumikesztyűt, mert mégis, és örülök, hogy a főbérlőmnek nincs fészbukja. Összekeverem a modellgipszet vízzel és ebből formázok egy NAGYON nagy vonalakban a leendő fészek belső terére hasonlító valamit. Ezt rádobom a fasablonra, hogy kb lássam az arányokat, amennyire telik tőlem, fészekformájúra alakítom, majd az egész hóbelevancot kivágom a kertiasztalra száradni. Nem röhög, mondom, hogy NAGYON nagy vonalakban hasonlít, egyfelől, mert a modellgipsz piszokgyorsan köt, másfelől nem is a kézügyességemről vagyok híres.

 

 

4: Megiszom a forralt, mézes rumot, propolisszal.

Nehogy azt gondoljátok ám, hogy ez egy csudafinom dolog.

5: Sablongyártás, harmadik lépés.

A gipsz ebben a nyári melegben pár óra alatt tesséklássék megköt. Ebben a féligkötött állapotában elég jól lehet faragni és csiszolni, úgyhogy nekimegyek bicskával meg smirglivel. A lemorzsolódó, ámde szükséges részeket ki lehet pótolni jó vizes gipsszel.  Ebből lesz egy, a fészek belső terére már nem csak nagyvonalakban hasonlító valami. Megvárom, míg keményre szárad. Menetközben rájövök, hogy a száradást lehet mesterségesen siettetni. (Sütő, mikró. Igen, a mikróval is teljesen jól működik. Nem, nem robban fel.)

 

6: Sablongyártás, negyedik lépés.

A kész fészekmintát be kell vonnom valamivel, amitől majd a száradó fészek nem tapad hozzá. Celofán lenne szerintem jó erre, csak az nagyon nincs itthon, úgyhogy jobb híján alufóliával próbálkozom. Szegény ember vízzel főz. Miután ez megvan, a fészeksablont felcsavarozom a fa tartóra. Itt figyeljünk oda, hogy a gipszformát jó irányba fordítsuk, mert a szélessége meg a mélysége nem ugyanaz. Igen én is kétszer álltam neki. A gipszbe csavarozni amúgy nem is olyan egyszerű, mint gondolná az ember. Na mindegy, elvileg van egy kész sablonom. Most jön a java.

 

7: Fészeköntés

Najakkor, berzerkermód vol. 2, beja zuhanyzóba, ha már egyszer feltakarítottam, összeb@szom mégegyszer.

A képen látható alapanyagokból, úgymint fűrészpor és modellgipsz, csinálok egy durván fele-fele arányú jó híg katyvaszt a vederben. Azért hígat, hogy jól lehessen kenni, meg ne száradjon rám tíz másodperc alatt, mint az előző próbálkozásnál. Ezt aztán felpacsmagolom a sablonra. Füsti fecskének jóvanezígy, molnárfecskének tessék kanyarítani rá egy likat bejáratnak. Tessék neki továbbá peremet hagyni, hogy majd legyen mivel felcsavarozni, vagy ragasztani. Tessék végül azonnyomban két likat fúrni az említett perembe a majdani csavarok helyének. Azért azonnyomban, mert a modellgipsz még így is gyorsan köt, én később gondoltam rá, azt’ már erőlködni kellett vele. Az alkotótáborban használhatnánk glettgipszet, vagy stukkógipszet, gyakorlatilag ugyanaz a mocsok, csak olcsóbb és lassabban köt. Valamint, szintén Pókötlet (is), keverhetnénk bele némi kültéri csemperagasztót, hogy időjárásállóbb legyen.

Node, megvan.

Szerintem leginkábbis úgy fest, mint egy megijesztett puli, szemre nagyobb lett a kelleténél, böszömnehéz, továbbá túl vastag az alja. De ugye ez azért próbaüzem, hogy az ember tanuljon belőle. Mindenesetre büszke vagyok erre a frankensteinszörnyre.

Mára már békén hagyom, had száradjon, majd holnap megnézem, jó-e valamire, kell-e, illetve tudok-e még igazítani rajta valamit, vagy vághatom-e ki a francba. Ez az egész menet így, eddig a pontig, nagyobb megszakításokkal, száradással, kispupommal együtt délelőtt fél 11-től este fél nyolcig tartott. Szóval szerintem a kétnapos alkotótábor reális.

8: A fészek

Hát őszinte leszek, a tegnap előkészített verzió egy katasztrófa lett. Reggelre még puha volt és morzsálódott mindenfelé. Megpróbáltam szárítani és óvatosan leemelni a sablonról, de nem, ezt a szörnyszülöttet nem túlélésre tervezték. Szétesett a francba és nem úgy nézett ki, mint amivel bármit lehetne kezdeni. Ollan csúf lett, hogy le se fotóztam.

 Kuka.

Nem szeretem az ilyesmit.

 

Nade. Nem szerelmeslevél ez, hogy feladjuk. A gyanúm az, hogy rossz volt a keverési arány. Próba kettő. Kevesebb fűrészpor, több gipsz, durván 2/3-1/3 arányban, az utóbbi javára. Meg ha már említésre került, meg amúgy is el kellett mennem újra gipszet venni (hurrá), szereztem némi kültéri csemperagasztót is. Abból még vágtam hozzá egy marokkal, csak úgy tesséklássék. Jól felvizeztem, hogy ne száradjon megint a fülemre. Jól kenhető massza lett belőle, amit felhordtam a sablonra. Volt annyi időm, hogy szépen eligazgassam. Okosan és gyorsan szilárdul, most aggódva várom, hogy mi lesz belőle. Addig kezdek magammal valami mást, mert ha eltürelmetlenkedem, akkor meg lehet.

Ja apropó, szintén Pók ötlete volt, hogy dolgozzunk bele dryvit hálót. Ezt most kihagytam, de az alkotótáborban kipróbálhatjuk. Na. Most ebédlek, fújok egyet, azt meglássuk….

 

Ez a verzió vihargyorsan megkötött, szép egyenletesen. Gyakorlatilag percek alatt. Azám, csak nem bírtam kivenni belőle a sablont. Addig feszegettem, hogy eltörött a fészekforma. Na, itt elborult az agyam. Összeszedtem minden anyagot, bevágtam magam mögött a fürdőajtót, mondom most addig nem jövök ki, míg nem lesz egy használható verzió. Hát lett :D

Szóval a recept, kb mint a fenti, durván 1/3 fűrészpor, 2/3 gipsz, meg egy marék csemperagasztó. Jó csatakosra felvizezve rákentem a sablonformára. A sablonformát előzetesben lecsavaroztam a fáról és alufólia helyett betekertem műanyagzacsiba-jelen helyzetben jobb híján egy szemeteszsákba. Ilyenformán a massza pár perc alatt nagyjából megköt, legalábbis annyira, hogy egyben marad és a fóliába tekert gipszsablonnal együtt le lehet emelni a fa tartóról. Mivel még nem száraz teljesen a cucc és enged valamennyit, ezért némi szelíd erőszakkal el lehet távolítani belőle a sablont anélkül, hogy maga a fészek eltörne. Aztán már csak a teljes száradást kell kivárni.

Vagy rásegíteni kicsit. Miután ez megvolt, még tesséklássék csiszoltam rajta dörzspapírral, majd jól összekentem sárral, aztán újra megszárítottam.

Íme az eredmény:

 

Nem szép, de működik.

Mivel, bár sajnáltam, de tiszta volt, hogy ez a szegény a kísérleti nyúl és az áldozati bárány szerepét tölti be egyben, alávetettem különböző teszteknek.

A legyártás, Atól Zig két napomba került, szóval pont amennyit az alkotótáborra szánunk. Ez jó. Így, ezekkel a tapasztalatokkal a hátam mögött, nyilván effektívebbek leszünk.

Lemértem, kb 700 gramm. Kicsit sokallom, de még elmegy.

Bevágtam a csap alá pár percre. A víz lemossa róla valamennyire a sarat, de a gipszet nem oldja fel. Ez jó jel. Bár ugye hosszútávon nemtom.

Ütéspróba. Kisebb kocogtatásnak bőven ellenáll, tíz centiről leejtést bírja. Ezzel teljesen elégedett vagyok, mert ugye nem arra terveződött, hogy dobálják, csak azért mégis, hogy tudjuk. Ezután, ha már lúd és teszt, akkor legyen kövér, kicsűrtem a bejárati ajtón át a kertbe. Na ezt nem bírta ki szegény.

De azt gondolom, hogy hősi halált halt a nagyobb jó érdekében és lelke a Valhallában dorbézol a Ragnarökig.

Szóval népek, van egy sorozatgyártható prototípusunk.

Az meg már valami.

Az meg már nem semmi.

Legyetek jók, és vidámak. J

Bemenekazikeába

Bemenekazikeába, kellegyasztal. Ilyenösszecsukhatósizé apiacra. Trallala, munkavége,uzsgyiikea. Mekkoraparkoló,soseleszvége. Ittsincshely, ottsincshely, szépazélet, leveletkaptamlájf, namajdodabeállok. Neüssélel, holabejárat, húmekkorahely. 

Najakkor.

Ballagballag, ezegylabirintus, ottegytérkeép, semmitnemér, csókolommerrevanazasztal, perszealegvégén, je. Ballagballag, soseleszvége, mekkorahelymár, semmibajjóvanez. Ballagballag, hajjajbuksi, kezdemmegbánni, nicsakösszecsukhatószék. Ötojró, jóvanaz, befotóz, majdavégénelviszem. Ballagballag, konyharészleg, ülőgarnitúra, hálószobalófitty, allemansrätten, äplarrö, bittergurka. Soseleszvége.

Evőeszköz, fürdőszoba, baszomlófasz, komolyanmá. Lakástextil, jaterítőiskell, hoppáazott, janemazszőnyeg, ballagballag, nincsterítő, ezegylabirintus. Delaktig, dyrgryp, duktig, ezmilyenhülynév, höhö. Hunaterítő, ottvane, janemazfüggöny, egyemegarossebazegészet. Färgrik, fjälla, fullfölja, miezbakker, démonnevek? Levanszarvaaterítő. Ballagballag, gyerekrészleg, lakásdekó, anyátokatmár, felmegyapumpám, hällö, hederlig, hovsta, soseleszvége, mennyodábbakullóddal, félútonvagyok, félútonmégcsak?? Soseleszvége.

Ballagballag, szakadnaráazégazikeára, kafferep, kallax, klämmig, nenézzékötsög, ninifatál, jólennefecskefészeknek, áhagyjuk, feladatrakoncentrál. Holazarohadtasztal. Csillárosztály, szaniter, irodakellék, megütökvalakit. 

Njutning, nordli, norsborg, kutyorogahasam. Köllöttnekemcsilitegnap. Ebbűbajlesz, mennyelüllemkölyök. Állólámpák, kávégépek, huzogatóstraktor, nebszéjjésvédül, azanyádat. Bepöccenek, fájahasam.

Kurvaikea, soseleszvége, neszójjáhozzám, rägrund, ribba, rimforsa, minnyábefo*ok, szobanövény, anyámtyúkja, napernyő, ballagballag, báááá, ottazasztal.

Väddö, värdera, virserum, túlnagy, túlcsúf, túlkicsi, ottvanazaz, azazénasztalom, azkellnekem, pontjóméret, pontjószín, megnézemmennyibekerül.

MENNNYIIII????

Naottbasszamegazikea, majdmegveszemjófogáson. Hogyazakénköves. Ereggyéelőlem, nemvettemsemmitnelessé, phúhogyaza, holakijárat, mekkoraparkoló, holazautó, ideraktampedig, bakkermégezis, holafrancbahátottvan.

Beülablaklelégkondibekapcsol, kurvaikea, jobbkanyarbalkanyar, figyejjémánhülyeosztrák, indexkiindexbe, ölögemvan, autópálya, mötálzenecigeretta, aztaviharvert.

Sohatöbbet.

Vasfej belülről

Aszongyák az okos kulurantropológusok, akiket régebben néprajzosnak, előtte meg kíváncsi gyüttmentnek hívtak, hogy egy kultúrát, vagy szubkultúrát belülről, azaz annak aktív tagjaként hitelesen leírni közel lehetetlenség. Ugye a fától az erdőt efektus miatt, azaz amiben benne élünk, azt természetesnek és alapértelmezettnek vesszük, ezért egy efféle elemzésben elég sok fontos dolgot kihagynánk, másokat pedig felnagyítanánk. Mondjuk neked magyarként eszedbe sem jut, hogy a születésnapi fülhúzgálás más országban fura lehet, mert gyerekkorodtól ezt szoktad meg. Vagy ha épp a lakhelyedről akarsz írni, akkor erősen felnagyítod a kulturális értékeit. Ha meg mondjuk épp medve vagy, akkor meg se fordul a fejedben, hogy november és március között is lehet csinálni dolgokat.

Érted no.

Namost, én ehelyt pontosan ezt fogom elkövetni, egy szubkultúráról írni belsősként, nyilván a felsorolt tények tudatában minden hibalehetőséget kihasználva.

A rokkerokról, meg a metálosokról, szóval a vasfejűekről nyilván megvannak kifelé az előítéletek. Mint minden szubkultúráról. Belülről meg tökmáshogy látják magukat. Vagyis látjuk. Na. Tekintve, hogy én nem vasfejűnek születtem, hanem valahogy belenőttem, meg nem csak és kizárólag saját köreimen belül barátkozom, van némi érintőleges fogalmam a "többiekről" is.  

Mivel, azonban, és, egyedfejlődésemnek egy viszonylag korai szakaszában kiderült, hogy lelkem virágoskertjének legillatosabb rózsáit a disznóölőmetál fejezi ki a legmegközelítőbb pontossággal, szeretnék némileg szétcsapni az előítéletek között.

Vegyük előre a legközismertebbet: az igénytelenséget. Ebben ugyanis bizonyos szemszögből megnézve még van is valami. Tény, hogy a vasfejűség kutúrájához hozzátartozik egyfajta rusztikus egyszerűség, a ruházat inkább szimbolikus, mint státusszimbolikus jelentősékű. Értsd: igen, elhordjuk a kedvenc együttes pólóját akkor is, amikor már fakó és szakadt. A hajat meg nem lőjük be, mert a hosszút nagyon nem kell. Mindennek megvan az az egyébként szerintem teljesen vicces hatása, hogy a gazdag vasfejűt a szegény vasfejűtől nemigen tudod megkülönböztetni. Tény az is, hogy egy többnapos fesztivál után az emberfia általában porosan és kócosan érkezik haza. Ellenben, szerény megfigyeléseim szerint, a vasfejűek a klisékkel ellentétben a környezetükre igenis igényesek. Megjártam már jópár metálkoncert-és fesztivált (a legutóbbiról épp tegnap értem haza) és hát az van srácok, hogy egy ilyen dühöngés után a placcot általában egy erőteljesebb söpréssel rendbe lehet hozni. A fesztiválokon levert sátrak mellé az egyik első dolog ami kikerül az a szemeteszsák, amibe aztán mindenki beleszórja a saját kis mocskát, amit aztán a végén beleszórnak a konténerbe, azt csókolom.

Mondjuk ugyanezt egy Sziget fesztiválról nem merném elmondani. 

Igen ott is voltam. 

Durvaság. Megintcsak nézőpont kérdése. Iiiigen, van az a "pogó" nevű lélekemelő népi játék, ami arról szól, hogy a zene hevületében összetaszajgálod a többieket. Vállal, könyékkel, háttal. Nem ököllel, nem talppal. És senkinek nem kötelező. Ha nem tetszik, odébb ballagsz és békibehagynak. Ha elborulsz, felszednek. Szóval ez tökhülyén hangzik, hogy az emberek a pogóban vigyáznak egymásra, de ez van, ha kívülről durvának is tűnik, egy bizonyos határon közmegegyezési alapon nem megyünk túl. És a pogózónán kívül méginkább. Az összetartozás erejétől hajtva amolyan csendes barátságos hangulat uralkodik a vasfejűek között. Még a részegen egymásnak tántorodó emberek konfliktuskezelése is többnyire kimerül abban, hogy röhögve meglapogatják egymás vállát és mennek a dolgukra. Nyilván vannak túlkapások, de nekem ez az általános békessésgesség a tapasztalatom. 

Butaság. Egyszer egy statisztikus nekiment ennek a kérdéskörnek és az ismertebb zenei kultúrákra lebontva végzett egy intelligenciafelmérést a rajongók között. Az elsők az alterosok lettek, másodikak a vasfejűek. Erről ennyit. Igaz, hogy a metálszámok szövegét sokszor nem érteni, de érdemes elolvasni őket. Egész mélyenszántóak tudnak lenni. Supsuváppá.

Szex, drog, rákendróll. Namostugye, nehéz nekimenni annak a kérdésnek, hogy rá lehet-e fogni egyik drogra, hogy jobb mint a másik. Nehezen. Tény viszont, hogy a vasfejűek között a többnyire fellelhető legerősebb méreg a szilvapálinka. Igaz az aztán böcsülettel. Nagy ritkán fű. Kezem a szívemen, nem voltam még goapartin, de van egy cimbim, aki rendszeresen járja őket. Aztán szokta mesélni, hogy ott lényegében mindent is tolnak, ami bármilyen formában bejuttatható az emberi szervezetbe. Az egyén számára nyilván egyik se jó hosszútávon. Viszont a taxisok mindig tudják a tutit, azok már láttak mindent. Nekem meg azt mondta egyszer az egyik, mikor kiszédölögtem a koncertről, hogy hát ő úgy örül nekünk, mert mink úriemberek vagyunk, bezzeg tegnap ugyanezen a helyen Delta-buli volt és nem mert beállni a parkolóba. Tudjarosseb.

Elfogadás/kirkesztés: talán ezt a legnehezebb megítélnem belsősként. Mindenesetre a metál eléggé nemzetközi dolog, nemigen foglalkozik vallásokkal vagy bőrszínnel. Mindenkit utálunk, ennyi. De a bolyhos kiscicákat, azt kérdés és kivétel nélkül minden vasfejű szereti. Ebben viszont teljesen biztos vagyok.

No népek, ennyi mára az indokolatlan véleménnyilvánításból. Szubjektív, az objektivitás érzésével. De ezért jó a blog. Mert nem kell itt tudományoskodni. Legyetek jók, és szerezzetek nekem egy ilyen pólót, amilyet majd mindjárt jól belinkelek ide, mert Rockmaratonon akartam, de kiment a fejemből. 

Jaaaj, a lényeg. Hogy miért a hosszú haj? Na erre Steven Pressfieldnek a Tűz kapui című könyvében kaptam meg a választ. Amúgy ajánlom azt a könyvet. Szabad, azaz nem pontos idézetként: "Mikor a követ megkérdezte, hogy miért hagyják a spártai férfiak hosszúra nőni a hajukat, azt válaszolta: mert nincs még egy viselet, ami egy jóképű férfit még jóképűbbé, egy rútat pedig még ijesztőbbé tenne."

Kofalárma s varnyúbót

Isten tartsa meg jó egészségben kendteket, s házatok népét, kedves feleim, s testvéreim az Úrban. Tán csodáltátok már, hogy nem érkeze kezetekhez levél egy idő óta Vargha gróftól. Beteg tán a' gróf, vagy a' gaz Udmurtokkal perlekedik a gyepűkön, gondolátok bizonyára. De nem, drága barátim, egészségem mint a' makkon tartott süldőmalacé, s az Udmurt népség is odahaza falja a' kását viskóiban, nem háborgatván az uradalmat. Elmerültem, biz gondolataim tengerén, emiá nem vitt vala rá a' lélek, hogy tollat ragadnék. Hanem, most eljöve az idő. 

Eljöve biz, már csak a'nnak végette es, hogy a' sok okoskodás végezetéül kipattant egy szikra fejembül. S így történe, kedves feleim, hiszitek, vagy sem, hogy teljes grófi méltóságomban kufárkodásra adám magam, s a' piacra vitte vala csizmámat az út. Hogy lehetséges?-herkentek most fel bizonyára. De egyet se féljenek kendtek, elmesélek mindent, tövirül hegyire. 

No, ott kell kezdenem az írkálást, ahun es más felhagyna vele, hogy kendtek minden részletében átlássák a' farbát. A' grófi uradalom, hogy a' jobbágyok harmincadja, a' gazdaság jövedelme, s a' lóbőr elárusítása mellé legyék egy negyedik lába es, felügyeletemml létre hívott egy szatócsüzletet. Mindenféle jóízű s erőtádó magvakat, mézeket, italokat, meg csodaszereket kínál. S merthogy a' cégérre varnyú festetett, hát mink a' nemes komákkal s úri esmerősökkel csak varnyúbótnak nevezzük. Tán jártatok es már benne, ha tán mégsem, vessétek rá pillantástok, ehun. 

Hanem, gondolám egy nap, ebugatta, mért es kushadjon ez a' sok csoda a' bót poros sarkaiban, hogy az egér cincorásszon rajta, s a' pók futkosson rajt felsalá? Igenis, ki köll vinni a' portékát a napvilágra, had bámulja meg a nép. Így hát mese nincs, ki köllött vala menni az úrnapi piacra. 

Magad uram, ha szolgád nincs, tartja a' régi szólás. Én azonban, gondolám, szolga ide, grófság oda, rá nem bízom eme drága holmit a' talpasaimra. Az úr mindeütt úr, még a' piacon es. Befogaték hát a' kordéba, megrakatám javakkal, s emelt fővel, kardcsörtetvén, a' kelő nap első pitymallására betérék Bécs kies városának úrnapi piacára. 

No, gondolám, néz ám majd ferdén a' sok kofa, hogy mit keres közöttük egy gróf, s súgdolóznak majdan, tartván a' vetélytárstól. De nem, kedves feleim, Istenfélő, derekas népek valának ott. Bár vala közöttük egy muszlimán, akkora szakállal, hogy rendes helyen azért már lűnek, meg baboskendővel a' fejin, de még az es megemberelte magát, s illendően beszélt a gróffal. S láss csudát, még egy szittya fehércseléd es előperdült valahonnan. Tán ő volt egyedül, ki nem lopá be magamagát szívem udvarába, mert ahogy ráköszönék az ősi nyelven, oly képet vágott, mint kinek éretlen sóskát dugtak orra likába. No, ott szakadj meg, angyalom, gondolám, s tevém a magam dógát.

Egy jó tenyeres bajor apó eligazított, hogy mit hogyan szoknak emitt, s még lovaimnak és adott vala inni. Hogy ilyenformán felállítám asztalom, s roskadásig rakám a' javakkal, úgy gondolám, most már lehet bármi es. 

Sok minden nem lőn végül, csak kerülgeték a' népek a' varnyúbótot. Gondolám, félnek tán a' vad magyar ábrázattól, s összefogám lószőrrel hosszi hajamat. Ez segédlett valamelyest, de még így es csak messziről nézgelődének. Csupáncsak egy őg darált diót vásárolt két öreg, meg valami félbolond fehércselédre tukmáltam rá egy bájitalt. Amit meg összekeresett a varnyúbót, annak is felét elvivé a helypénzes finánc. 

Kevéssel délidő előtt aztán megúnám a' mókát, főleg, hogy a' nyári nap sugára es megüté kobakom, s kezdék úgy lenni vala, mint a' szomszédos grófság báljairól hazamenet. 

Azonban feleim, s testvéreim az Úrban most hallgassatok ide. Ugyan nem csüggedék én egy szemernyit sem! Hisz grófnak születtem, nem kofának, s legelső nekilódulásra igen helyén van ez es. A' jólelkű piacozó pórok kiokítottak, mit hogyan tegyek másképp a' legközelebb, hova állítsam asztalom, miképp ne üssön meg a' guta, s miképp ragadjam meg a dolgoknak gallérját. Jöttek oly népek is, kik azt mondák, visszavárnak, s felkeresnek, ha máskor es kitűzöm a varnyúbót cégérét Bécs kies városának úrnapi piacára. Meg kell vallanom, az es sokat lódíthat a' dolgok folyásán, ha máskor nem feledem odahaza a legkelendőbb portékát.

Summa summárum, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, grófság így, kofalárma úgy, én biz menek máskor es az úrnapi piacra. Okosabban, felkészültebben, tapasztalattal a' grófi tarsolyban. S oly csoda lesz az, hogy olyat még az öregkirály se látott.

Zárom soraimat, s kívánok kendteknek bőséges termést, kerekded fehércselédet, s csendes éjszakákat. Tántalán meglátogassák kendtek es a varnyúbótot, Bécs kies városának úrnapi piacán.

Kelt: Bécs kies városában, Vargária kihelyezett uradalmának szalonjában, Áldás havának első napján, az után az iromba vihar után, ami felhömbörítette a' ruhaszárogatót.