Száll ide, szálloda, avagy helló turiszt

Na. Nyaralunk. Az érzés fokozásához kéretik bekapcsolni az alábbi fantasztikus zeneművet és folyamatos lejátszásra állítani. (Haggyá, nemtom, hogy kell azt). Megvan? 

Nos akkor....

Ment az agyalás, hogy hova menjünk egy hétre, elfele. Volt ilyen tengerpart-ötlet, meg plitvicei tavak, meg mindenféle idegen hangzású hely. Aztán abban maradtunk, hogy fittyfenét a francia bagettnek, a svájci hegyeknek, meg a spanyol riviérának, csinálunk egy nagy kört Szittyaföldön. 

 És a laza bevezető után csapjunk is a közepébe, következzen az, amiért mindenki, de mindenki elolvassa más emberek blogját: egy laza háromoldalas leírás arról, hogy hol jártunk, mit láttunk, mit ettünk, hol fürödtünk, hogy éreztük magunkat és mindezt sok-sok fénykép kíséri majd, amit telefonnal csináltunk és mi is rajta vagyunk. Mindenki ezt akarja, nem? Nem.

Ellenben ki fogom hegyezni a témát arra, hogy milyen képet kaptam a magyar szállásokról. Közben nyaralunk is kicsit, de csak úgy szőrmentén.

Naszóval. Egy hetes barangolás történt. Tartja ugye a magyar mondás, hogy mindenhol jó, de otthon a legolcsóbb. Azaz egyhetes nyaralás során, főleg ha mindig máshol alszik az ember, csak megnézi már, hogy mi mennyi. Szerencsére van egy jó kis oldal erre, a booking.com, amin ezer nyelven lehet elérni ezer ország ezer szállásának adatait és közvetlenül foglalni. Lehet keresni különböző települések, időpontok, szolgáltatások és kategóriák alapján. Mindezt nem azért írtam le, mert fizet nekem érte az oldal, mint ahogy mosóporokat sem reklámozok itt, mert azért sem kapok pénzt. Azért írtam le, mert soha nem indulok el nyaralni Biopon nélkül.

Hülyeséget félretéve, legalábbis igyekezvén rajta, az előbb említett oldalon be lehet állítani árkategóriát is, így minden szállásunk  ugyanabban a mezőben mozgott anyagilag, kidobom az aduászt, mert úgyis megkérdezitek, 4500-5000 pengő/arc/éj. Gondolná ugye az ember, hogy kis pénz, kis foci, nagy pénz nagy foci, ugyanannyiért ugyanazt kapja az ember.

 Hát nem. 

Első nap (vasárnap) Tapolcán kezdtünk, hogy megnézzük a tavasbarlangot. Nem néztük meg. Egy-másfél óra volt a sorbanállás csak a kasszáig. A hétfői szállásunk kilóg a sorból, de mivel hozzátartozik a sztorihoz és itt is meg szeretném köszönni, ezért ide kerül és ezúton is köszönöm Nórinak, illetve édesanyjának, hogy felajánlották a nyaralójukat Balatonedericsen. Az egyik legjobb volt. Meg ingyé' is. Külön buli volt, hogy a szomszéd összes jószága átjött látogatóba, jót

diskuráltunk velük. Klassz volt na.

   

 

 Aztán, második nap (hétfő) volt mégiscsak tavasbarlang. Én kicsit kiábrándultam. Fél óra sorban állás a kasszáig, majd háromnegyed órás előadás arról, hogy mit NEM fogunk látni a barlangban, majd újabb fél óra várakozás csónakra, majd tíz perc földalatti evezés. Ez utóbbi, a lényege az egésznek, egyébként nagyon klassz, csak a csomagolás fura. Aztán ebéd Badacsonyban, majd tihanyi apátság. 

A szállás. Helyben, Tihanyban benne. Igen, tudom, az említett árért ne várjon sokat az ember. De itt kicsit ambivalens érzéseim kerekedtek. Amolyan balkán-fílingem lett, tetszikérteni. A vendéglátónk kedves, értelmes hölgy. Meg borral is megkínált. (Nem, nem, na jó....). A szoba alapból tágas és tiszta. Kivétel ezalól a hűtő, pontosabban az ellentettje. (Pici és retkes). A wc/zuhanyzó ajtaja nem zárható, mert nem passzol az ajtó a keretébe, ergó élőben hallgatod a másik gyomortevékenységét. Szappan és kuka sem volna utolsó. Ruzsa Sándor akkor vonta össze a szemöldökét, mikor az esti csavargás után valahogy egyik kulcs sem akarta nyitni a "lakásunkat" rejtő lépcsőház ajtaját. Tekintve, hogy mindössze személyivel és pénztárcával indultam útnak és hiába zörgettem hangosan és átkozódtam csendesen, fel kellett verni a szomszédot, hogy adna mán egy telefont, had érdeklődöm meg, mi a stájsz. Jaj, valaki biztos bennhagyta a kulcsát a zárban, menjek be az egyik földszinti szobán át. Őőőő....Oké. Másik szomszéd is felver, megkér, hogy engedjen át a szobáján. Szerencsénk volt, kedves ember az illető. Nem volt kulcs a zárban, szimplán és nagyon nem nyílott. Előző este megbeszéltük, hogy a reggeli idejét le kellene fixálni, tudjon a vendéglátónk hogy kidőzíteni. Jó, mondom, nyóc. Negyed kilenckor csak felhívtam, hogy na, miújság, mondta, hogy már úton van idefelé...Mindez persze nem rosszakarat, csak túlvállalta magát a hölgy, szerintem egyedül csinálja az egész kócerájt. Amúgy még meg is kedveltem. 

Harmadik nap (kedd). Sipirc fel Egerbe, útközben Salföld. Csak amúgy átmenőben. Ez egy Balaton-parti kis falu, csurig igazi régimódi parasztházzal, meg egy a régi magyar (állat)világot bemutató látogatóközponttal. Ja, ha meg Egerben jártok, nézzétek meg a dómot, ha szeretitek a dómokat. Az egri dóm egy olyan dóm, hogy biztosan elkápráztatja azt, aki szereti a dómokat. Na, de télleg. Nagyon klassz. 

Este Bözsinéninél szálltunk meg, Egerben. Az árkategóriánk értelemszerűen nem szállodát, vagy hotelt, hanem panziót takar, van hivatalos neve is, de aki fogadott minket, igazi Bözsinéni volt. Úgyhogy hívjuk Bözsinéni Panziójának. Bözsinéni nem akart nyugtot hagyni, hogy így meg úgy, meg mi legyen reggelire, meg jaj aranyoskáim, meg körbevezet és mindentmegmutat és tüttyölt ratyli. Aranyos volt na, ha kicsit fárasztó is. A szoba pici, de nagyon kényelmes és tiszta, fürdővécé ugyan közös, de az előzőek állnak rá is. Vagy ülnek. Bözsinéni aztán kb háromszáz forint fejenkénti felárért olyan reggelit rittyentett másnap, hogy épp csak meg nem szólalt. Meg mi se utána. Legközelebb vacsorázni volt csak merszünk, azt is érzéssel. Bözsinéni tud valamit. Ja, meg voltak kutyák is, még egy plusz pont. Ide akár még vissza is mehetek, ha arra járok. 

Negyedik nap (szerda). Uccu útnak, a Bözsinéni reggelije

után gömbölyűen. Hollókő. Na, nekem ez volt talán a legnagyobb élmény. Nem jártam még itt. Ki nem hagyni, emberek, csodaszép. Része a világökörségnek, igazi, palóc, pár száz évvel ezelőtti állapotban megmaradt falu. Inklúzíve vár. Ajánlom, erősen.

Utána hopp fel Veresegyház, Honky-Tonk Woman, Medveotthon. Medveetetés, farkasnézegetés. Most nem engedtek be a farkasok közé. Bár majdnem. 

Este van, este van, ki-ki nyugalomra, Veresegyház mellett, Szadán. No, ez volt a másik véglet, a Tihanyihoz képest. Főleg hogy, habár ötszáz pénz pluszmínuszokról beszélünk, de akkor is, ez volt a legolcsóbb. Benéztem az ágy alá, nincs-e halott ember, háton aludtam, hogy ne műthessék ki a

vesémet és eldugtam a sörömet, hogy ne lophassák el, mer mondok' itt valami trükknek lenni köll. Gyakorlatilag hotel minőséget kaptunk, -elnézést, de felénk így járja,- p*csa pénzért. Nem is akármilyen hotel minőségét- és végül nem volt trükk. Arra gyanakodtunk, hogy igen el van dugva, ezért kevés a vendég, hát lecsapták az árakat. 

Így vagy úgy, le a kalappal. 

Ötödik nap (csütörtök). Budapest. Parlament of hángöri, saját, különbejáratú díszegyenruhás ezredessel. Köszi Jóanyám. Aztán Hősök tere, budai vár, ilyenek. Nem voltam hajlandó Pesten aludni, se Budán, mert nem szeretem a nagyfalut, hangos, büdös, nem ismerik a kisfröccsöt a népek és kiröhögik Pornóapátit. Úgyhogy Esztergomban éjszakáztunk.

Szerintem ez volt a középút, a pénznek megfelelő minőség. (Nagy vonalakban) tiszta, tágas szoba, konyhasarokkal, harminc fokkal. Szúnyogháló, kedves recepciós, biliárdasztal, ingyen kölcsönözhető ventillátor, folyosón fogható wifi. Gyakorlatilag egy kiváló minőségű szocreál üdülő, vagy kolesz. Nekem jó vót. 

Hatodik nap (péntek). Visegrád, meg Esztergom belében a frissen nyílt pálinkaház. Röhögve hazaérős, szállás ugyanott. 

Hetedik nap (szombat). Esztergomi bazilika. Enyhe tériszonyos lévén majd' bebarnáztam a kupola peremén végigfutó talán ha méter széles pallón, meg a középen üres, 21 méteres csigalépcsőn, de felmentem, fel én. Meg is dícsértek a többi turisták, miután megkérdezték, miért ver a hideg veríték. Aztán Pannonhalma. Hát, a pannonhalmi apátság nem jött össze, mert épp esküvők voltak, egész nap. Bosszúbol Thorzilla megette az egész épületegyüttest.

Cserébe viszont elmentünk Szentkirályszabadjára, illetve a mellette lévő szellemvárosba, a brahi kedvéért. 

A szombat esti szállás otthon volt, Pornóapáti kies falvában, a' Varga rezidencián. Ár-érték arányban mindenképp ez a legjobb, kiváló minőség, remek társaság, tökéletes hangulat és Lajkakutya. Mert azért na, hülyeség ez az előző közmondás. Tényleg jó mindenhol, meg tényleg a legolcsóbb is otthon, 

de azért jó is, igazán jó :)

Pálinkást!

A ferde orrú férfiak megbízhatóbbak és jobbak az ágyban

Dícsértessék. Szegény, szegény, magányos blog. Valóban, nem voltam itt egy ideje. Nincs ennek különösebb oka, illetve nem tudom mi az. Nem mentem világgá, vagyis nem jobban, mint szoktam, nem feszíttetett keresztre Poncius Pilátus és nem választottak törzsfőjükké az orkok. Még. Csak nem jött a viszketés, az írhatnák. Igen, nák. Vagyis, amihez inkább hasonlítani szoktam az írhatnákot, a hasmenés. Mer' ha kell, kell, ha nem kell, nem kell. Aztán változó, hogy mitől kell. Most a Festő azt mondta, írjak a rockmratonról. De nem kell. Mert hát, ott mi is lett vóna. Ittunk sört, hőbölögtünk metálzenére, megfenyegettük a punkot sörpaddal, meg rájöttünk, hogy öregek vagyunk már az egy hét sátorbafingáshoz. Vagy a munkáról. Arról is mit. Ha így folytatjuk, a TierQuarTiert átkeresztelik Varga Dániel Állatotthonra, mert már két részleget is a nyakamba varrtak plusszban azóta, hogy legutóbb erről beszéltünk. Vagy a magánéletről. Arról meg nem szoktam írni. Jól megvagyunk Kedves Germánommal, lesz is itt egy, az első, a megmásíthatatlan, az igazi, szóval közzé tett közös fotó. Ha már a görbe orrú férfiakról van szó. Ja. Kaptam egy szájharmónikát. Énekelni szeretek, a hangszereket elhallgatom. A pofagyalu úgy nem érdekelt sohasem. De mégis, ezt meg az arcomba vettem és szerelembe estünk. Igyekszem nem az őrületbe kergetni a lakótársakat a "What shall we do with the drunken sailor"-rel, a "Popeye a tengerész"-szel, meg az "Auld lang syne"-nel. Nade. 

A téma, amitől mégis rámjött a nák:

 -A ferde orrú férfiak megbízhatóbbak és jobbak az ágyban-

Ja, a kép, ha már megígértem.

Olvastam erről egy cikket. Komoly, érdekes, elgondolkodtató. Bemásolom, olvassátok el, mielőtt továbblépünk. Íme:

"A ferde orrú férfiak megbízhatóbbak és jobbak az ágyban-erre az eredményre jutott egy francia-brit-amerikai kutatócsoport. A felmérést, kutatást és elemzést végző,  antropológusokból és pszichológusokból álló csoport azon férfiak lelki tulajdonságait vizsgálta, akik genetikailag, tehát születésüktől fogva asszimetrikus orral rendelkeznek. Az eredmény: a teremtés koronáinak ferde orrú képviselői lényegesen megbízhatóbbak, szavahihetőbbek, őszintébbek mint egyenes orrú társaik, továbbá az ágyban is jobban teljesítenek. A magyarázat abban rejlik, hogy a magzati fejlődés során az orr növekedését az úgynevezett ADH, illetve KSF hormonok határozzák meg. Ugyanezen hormonok vannak hatással a homloki agylebeny felelősségtudatközpontjára, mely határterületet képez a libidóközponttal. A ferde orr ezen hormonok magas szintjének következménye. A ferde orrú férfiak tehát bizonyítottan megbízhatóbbak társaiknál, sőt, extraként jobb szeretők is. Felelősségteljes, őszinte személyiségek, a hazugság bármely formáját elvetik. Mindennapi életükben az egyenességet és korrektséget választják a kerülőutak helyett. Ételekben nem válogatósak, kedvenc színük a kék és a zöld. "
The Daily Fart

Nna. Szóval és izé. Arra szeretném felhívni a figyelmet az előző cikk kapcsán, hogy ne legyünk biiiirkák. A zinternet ugyanis újabban tele van efféle tudományos (érted, tudomyányos...höh...) cikkekkel. Hogy a kéxemű nők kedvesebbek, a barnaszemű nők lobbanékonyabbak, a szőke férfiak széllel szemben megeszik a zsíroskenyeret és a barna hajú csecsemők kevesebbet rázzák bal kézzel a kék csörgőt.

 Ha valaki még nem jött volna rá, a fenti cikket jómagam ütöttem össze két sör között - és egy egetrengető baromság. Mert körülbelül ennyibe telik egy ilyen, másfél sörbe és tíz percbe. De csak azért tíz perc, mert közben kimentem bagózni is egyet.

Néhány példa, hogy mire is gondolok pontosan:

Érdekes tények a kék szemű nőkről 

Amilyen a frizurád, olyan a természeted-ilyenek a barna hajú nők

Személyiségedről árulkodik a szemed színe

Ezekre kérem, ezekre a hasonlóan egetrengető baromságokra, amiket valaki két sör között írt össze, aztán közzétett, hogy legyen hidve elfele. Mert hogy a kéz formája, az ajak állása, a tetoválások elmondanak valamit, az oké. De hogy a szemszínre ráhúzni az okosságot, kivetítve a teljes emberiségre- ahol is milliárdokról beszélünk-, hogy a kékszemű szereti a tejet, a zöld meg a narancslekvárt-na haggyámán. Most a szemszínt csak példaként mondom. Mert ez ugrott be. Mondhatnék bármi mást, nem egy ilyet olvastam mostanság. Három egyszerű lépésből állnak ezek a cikkek:

1: figyelemfelkeltő cím
2: tudományos keret
3: olvasottság

Mert most őszintén, ki fog utánanézni közületek, hogy a The Daily Fart létező folyóirat-e, illetve hogy az ADH és a KSF hormonok tényleg meghatározzák-e a magzatkori növekedést? Mindenesetre jót fogok mosolyogni, ha ennek a bejegyzésnek a cikkrészlete szembejön valahol sok felkiáltójellel, nagy hujjogással, teljesen komolyan gondolva. Az ADH amúgy tényleg egy hormon, a KSF az opel rendszáma. Mármostan, a neveltetésre, a lélektani alapbeállítottságra, a környezeti behatásokra, a kultúrára, a baráti körre, az intelligenciaszintre és a véletlenek összjátékára fittyet hányva BIZTOS a szemem színe, vagy az orrom ferdesége határozza meg, milyen ember leszek.
Nem? De!
(Nem:D)

Szóval, értitek, ugye. Nem kell mindenttagadó örökszkeptikusnak lenni, csak némi távolságtartással szemlélni a valahonnan valakitől valamiről megjelent irományokat. Bánjatok óvatosan ezekkel a cikkekkel, különben bebarnul a szemetek.  És gyapjatok nő és bégetni fogtok. És rászoktok a fűre, azt meg büntetik.
Szóval, ésszel, he.

  Pálinkás, békességes, jó estét, emberkék!

Kapargassuk a vásznat

Van, lett, vagy volt egy ilyen mániám, hogy mikor nincs jobb dolgom, teleblogolom a világot a közelmúltam moziélményeivel. Elmondom jól, mi tetszett, mi sem. Most pedig nincs jobb dolgom, úgyhogy elmondom, mi tetszett, mi sem.

A Hobbit-az öt sereg csatája

Hogy időrendben menjünk, háturul elűre, azzal kezdve, amit legrégebben láttam. Aztán majd jól felrúgom úgyis az időrendet, de mégis, hogy meg ne szólják a ház elejét. Szerintem írtam már a Hobbit első és második részéről is. Az elsőről biztosan. Leírom az akkori véleményemet dióhéjban: A jól sikerült Gyűrűk Ura széria után itt kaptunk egy közönséghajhász, látványos, de vontatott, agyonhálivuduzott valamit, ami egyre inkább elrugaszkodik Tolkien bácsi kandalló előtt mesélhető történetétől. Magyarul, Peter Jacson rendező elment k*rvának. Sajnos a tendencia ebben a filmben folytatódott. Én egy jelentre se nagyon emlékszem belőle, anyám elaludt rajta. Megettünk fél kiló popcornt, hazamentünk, ennyi. Ejnye, Pítördzsekszon.

Interstellar-Csillagok közt

Ez kérem, Bexfilm. A Bexfilmek azért Bexfilmek, mert Bex barátom ajánlja őket. Ezeket pedig meg szoktam nézni. Mert vagy nagyon jók, vagy nyakon akarom vágni utána a Bexet, de így vagy úgy,  hatással vannak rám. Az Interstellaral fel is

rúgtam az időrendet, továbbá ez az itt felsoroltak közül az egyetlen, amit nem moziban néztem meg, sötétben tapogatva a karfán, hanem itthon, sörrel a kezemben. Szóval kilóg a sorból. Na. Ezt leszámítva...érdekes. Érdekesen jó. Jó, hogy érdekes. Nem a megszokott, unalomig agyonhajszolt sztorimenetet követi, (nem)kicsit használnia kell az embernek a fejét is és egyáltalán. Mindemellett megadja a sci-fi érzést. Majd betojtam a jeleneten, amikor egy térdig érő vízzel borított bolygón landolnak a népek, belélegezhető levegővel, örülnek, hogy hurrá, lakható bolygó,  aztán jön a Mount Everest méretű szökőhullám, ami félóránként körbejárja a bolygót. 
Fáin, na, tessék megtekinteni.


Poltergeist

Nagy horrorfaló vagyok, az van. Ennek ellenére az eredeti poltergájsztot nem láttam sajna. De tudtam, hogy nagy kultfilm, úgyhogy egy nap, mikor semmi dolgunk nem akadt Kedves Germánommal, jól beültünk a moziba, hogy jól

megnézzük a poltergájsztot, mert biztos jó lesz nekünk. Nem lett.
Az van, hogy horrofilm terén nehéz eredetit alkotni, mert már sokmindent elsütöttek. Az is tiszta volt, hogy itt egy régi klasszikus modernizálásáról van szó. De. Az első öt perc a következő volt: Amerikai család, apuka, anyuka, nagylány, kisfiú, kislány, anyuka állástalan kiégett író, apuka csak szimplán állástalan, anyagi gondok miatt épp egy új házba költöznek. (A házat előtte még egyikük se látta). Namost, ezzel ugyanaz a bajom, mint a fantasy könyveknél a kocsma-sztorimesélés-nyílikazajtó felütéssel. Ezek után következnek azok a tizenkettő-egytucat kramancok, amiknek a forgatókönyvét az ember menet közben maga is meg tudná írni anélkül, hogy különösebben eltérne az eredetitől. Hát, ez ilyen volt, sajna. Agyonklisézett, hálivudi tömeghulladék.
 Na jó, a mókustól megijedtem.


A szürke ötven árnyalata

Ömmm. Nos, erről a filmről nehezen mondok bármit is. A helyzet a következő: tudtam, hogy nem fog különösebben lázba hozni, mert nem nekem való. Azért mentem el, mert annyian és annyit beszéltek róla, hogy mondom erről nem

maradhatok le, legfeljebb lepökködöm utána. Kedves Germánommal együtt végigásítoztuk. Nem volt se izgalmas, se botrányos. A legdurvább szexjelenet se adott semmi olyat, hogy azt mondaná az ember, hogy "ejha". Gyakorlatilag egy lagymatag lányfilmet kaptunk, némi megbotránkoztatónak szánt erotikával. (Azzal a fajtával, ami akár még egy egészséges kapcsolatba is beleférhet alkalomadtán, amíg rendszert nem csinál belőle az ember.) És a fene eszi, mégis eszembe jut néha, idézek belőle, beugranak jelenetek. Azt hiszem, inkább a lelki oldala volt, ami megmaradt. Erős a gyanúm, hogy ez egy jó könyv kevésbé jó adaptációja. Nem, nem olvastam a könyvet. Tudom, erre a filmre sikk azt mondani, hogy szar. Nem is jó. Nem ülnék be rá mégegyszer. De nem is tudnám tiszta szívből leszólni. Ez most ilyen tabula rasa, nézze meg, aki akarja, azt' írja ide, mit gondol.


American sniper-amerikai mesterlövész

Ez a film a fordítottja volt a poltergájsztnak. Igen kemény előítéletekkel ültem be rá. Először is, bármit, aminek a címében szerepel az "amerikai", nem tudok komolyabban

venni, mint az amerikai pitét. Másodszor, akciófilm. Ammeg nem az én műfajom. Belőttem a Rambo kategóriába, hogy az amcsi tököslegyény megy és lő és nem cserél tárat és közben olyan bölcsességeket mond, mint hogy "csak a munkámat végzem." De a végeredmény nem ez lett. Clint Eastwood, aki színészként már bizonyított, most bizonyított rendezőként is. Van benne, igen, vérfröcsögés. De akit itt agyonlőnek, az agyon van lőve és nem kaszabol le még három másikat. Szinte érezni a szagát, ahogy a katonák összehugyozzák magukat a háború poklában. Az igaz történeten alapuló film elsősorban azt mutatja be, méghozzá brilliánsan, hogy Amerika valaha élt legjobb mesterlövésze hogyan (nem) tudja feldolgozni lelkileg a háborút. 
Helyremegy, leül, ötös.

A world beyond

Ne haragudjatok kedveseim, nem keresem ki a magyar címét. Az úgy volt, hogy spontán kitaláltuk Kedves Germánommal, hogy akkor mozizzunk és ennek a filmnek tetszett a koncepciója. Van egy világ a mi világunkkal párhuzamosan és

dzsordzsklúni átmászkál egyikből a másikba. Jó. Beülünk, lőn sötétség, reklám, filmelőzetes, felrúgjuk a popcornt, belenézünk a későn érkezők farpofájába. Figyejjé, kezdődik. Éééés, bejön a Disney-logó. Ajjaj, mondom....
A film nem rossz és félreértés ne essék, disney-ékkel sincs bajom. Csak én egy laza sci-fire számítottam amit végülis megkaptam, csak Disney-féle cukormázba tunkolva, ahol mindennek a végső megoldása a barátság, a szeretet és a dal. Jó, nóta nem volt. No, ezt leszámítva, aranyos, tényleg, jópofa családi film. Az enyhe csalódottságérzet jó eséllyel részben a mi hibánk, mert nem néztük meg pontosan mi is ez, részben a leírás készítőjéé, mert ő se. Kemény sci-fihez szokottaknak nem ajánlom, gyerekkel, kutyával, vasárnapi ebéd utánra tökéletes.


Jurassic World

Ha már az előítéleteknél tartunk, itt, ki kell jelentenem egy darab sem volt. Tekintve, hogy a Jurisics-széria első három

epizódja után PONTOSAN tudtam, mit fogok kapni a pénzemért: dinoszauruszokat, akik embereket kergetnek. És igen, megkaptam, élveztem, köszönöm. Félretéve a hülyeséget, tényleg, erre a filmre azért mentünk el a moziba, mert otthon, a kis 40x25-ös monitoron kockásra unná rajta az ember a fejét, viszont kultfilm, pontosabban egy kultszéria újabb epizódja, és hát a jurassic, az mozifilm, na. Kicsit megsértődtem a helyi Sógor mozira, mert jópár ojró felárat fizettünk a háromdéért, plusz az ájszensz érzésért, meg effélékért, de gyakorlatilag ott voltunk, mint a klasszikus lenvászonnal. Ellenben a film nem okozott csalódást, tudtam, mit akarok és azt meg is kaptam. Mélyebb értelmet nem kell keresni benne, de a mozijegy árát megéri, ha valaki szereti, mikor dinoszauruszok kergetnek embereket.

Viktor király, a bevándorlegény és a három kérdés

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás Tengeren is túl, hol a kurtafarkú malac túr, volt egy ország, Agyarország. Agyarország kellős közepibe', Dunapest városába', hol a Nap se süt, élt a király, Viktor király. Egy nap a király, haj, nagy bánatában, levelet küldött Thoriumnak, a be(ki)vándorlegénynek, saját kezeihez. Megszólította, s kérte az ő bölcs tanácsát, hogy lehetne megoldani az Agyarországot fenyegető rettenetes veszélyt. Gyüttmentek fenyegetik a hont mindenfelől, özönlenek, mint a sáskák, elveszik, mi szép, s értékes e földön! Kérdések voltak a levélben, csudálatos kérdések. No, a vándorlegény se volt rest, felkerekedett, kihajította a kukába a levelet, s klaviatúrára kapott.

Magyarázkodás, emberek, az következik itt. A blog alcímében szerepel ugye, hogy a blog, ugye, politikamentes, ugye. Izé. Nem fogom lepökködni, vagy felmagasztalni egyik pártot se, nem írok nyílt levelet kedvenc Viktátorunknak, nem szervezek földalatti ellenállást. Véleményt mondok. Szavazócédula nélkül. Van a blognak egy "statisztika" funkciója, ahol látom az olvasottságot. Ha ezután feltűnően lecsökken, vagy feltűnően megnő, akkor túllőttem a célon.
 De elmondom, 
el én, hej.

A Viktor politikájával olyanformán vagyok, hogy persze, fos. Nem lennék jó magyar ember, ha nem azt mondanám, hogy fos, és jelen esetben bátran mondhatom, mert tényleg fos. De a miért fos?-na, az a kérdés. Ezzel meg úgy vagyok, hogy-és most nagy levegőt veszek-szerintem ez a szegény Viktor alapból nem akar ám rosszat. Csak rosszul akarja, nagyon rosszul. Hosszú lenne leírni pontosan, tényekkel és információkkal alátámasztva miért, inkább szemléltetem egy légből kapott élethelyzettel, hogy látom én az ő dolgait.

Viktorka, öt éves, óvodás. Apával, Anyával és Öcsivel él a kertvárosban. Viktorka jóindulatú gyerek, nem az az igazi rosszcsont,  csak kicsit félrenevelt, ezért akaratos, mérges, ha valamit nem kap meg azonnal, vagy ha valami nem úgy van, ahogy neki tetszik. Viktorka vasárnap kilenckor kelt fel, megreggelizett. Anya tojásrántottát készített. Közben elmesélte, hogy Öcsi a kertben játszik Brúnóval, apa pedig az autót javítja a garázsban. Viktorka kiszaladt a kertbe, megsímogatta Brúnót, labdázott kicsit Öcsivel, majd bement Apához a garázsba. Apa az autó vezetékeivel babrált. Azt mondta, javítja. Viktorka segíteni akart, ezért hozott egy ollót. -Nem szabad, Viktorka, majd Apa megszereli-mondta Apa-ha elvágod a vezetékeket, az nem old meg semmit. Viktorka ezen megsértődött és bement a szobájába. Ebéd után anya csendespihenőre küldte a gyerekeket. Viktorka a pihenő alatt kisompolygott a garázsba, elvágta a piros vezetékeket az autón és mivel Apa azt mondta, az nem old meg semmit, elvágta a kékeket is és összekötötte a pirosakkal. Délután apa beindította a kocsit és az egész elektromos rendszer leégett. -Milliós a kár a kocsiban-mondta Apa szomorúan Anyának. Viktorka azt mondta, látta Öcsit ollóval a kezében a garázs felé menni a pihenő alatt. Öcsit kip*csázták. Másnap, hétfőn, az óvodában megkérdezték ki mit csinált a hétvégén. Viktorka azt mondta:

Megjavítottam Apa autóját!

Valahogy így.

Na. Bevándorlás. Mindenki megkapta a levelet. Szittyaföldét elözönlik a gyüttmentek, a bevándorlók, elveszik a munkánkat, beleköpnek a gulyásba, visszagörgetik a dombra a rátóti csikótojást. És a helyzet az, a félelmet megértem. Az Unio bevándorlópolitikája tényleg, khm, érdekes. Észné kő lenni, na. 

Aztán eszembe jutott valami. Ha megnézünk engem, Sógorfölde szempontjából, akkor az ő szemszögükből én vagyok az, akitől Viktor Agyarországot félti. Ideesz a fene valahonnan a keleti blokkból, betöltök egy állást, amit akár egy sógor is betölthetne, eliszom a sörüket és bájolgok a lányaikkal. Na jó, csak eggyel, de most általánosítottam. Gyakorlatilag egy piszkoséletű bevándorló vagyok, a társadalom mételye. És tudjátok, hányszor szenvedtem emiatt? Hányszor kellett megvető pillantásokat eltűrnöm, megaláztatást elviselnem, menekülnöm a harag és kirekesztés elől? Na? Tudjátok?

Egyszer sem.

Ennek oka van. Beszélgettem erről az itteni népekkel is. Három pontban könnyen összefoglalható. 

1: Képeségeimhez képest a társadalom hasznos tagja vagyok. Reggel bemegyek munkába, kilotyogtatom az automatás kávét a konyhában, fültövön vágom a dobermannt és összeveszek a raktárossal. Végzem a dolgom. Megkeresett ojróim egy részét önként és dalolva (ez némi írói túlzás, ja?) leadózom a Sógor államnak, amiből az eurovíziós dalfesztivált szervez nőnek öltözött szakállas hapsiknak. 

2: Tiszteletben tartom a kultúrát és a hagyományokat. A "tiszteletben tart" és a "tisztel" kifejezéseket ne keverjük össze. Ez arról szól, hogy ha valami tetszik, odamegyek, ha valami nem tetszik, nem megyek oda. De meghagyom nekik a lehetőséget, hogy eldöntsék, mit akarnak. Előbb-utóbb Bécs úgyis magyar megye lesz, legalább addig had élvezzék, na. Vicc. Értem?

3: Beszélem az ország nyelvét. Azaz szót lehet velem érteni. Teljesen tudatában vagyok az identitásomnak, a nemzetiségemnek, az anyanyelvemnek, büszke vagyok rá és egyiket sem kívánom megváltoztatni, de veszem a fáradságot, hogy ha már itt pusztítom a kenyeret, akkor megértessem magam. Vannak kultúrák, mint példának okáért a francia, ahol a tökéletes, akcentusmentes beszéden kívül semmi sem elfogadott, Sógoréknál az én németem már a "király" kategória. Agyarországon meg örömtüzeket szoktunk gyújtani, ha egy külföldi kinyög egy "köcönöm"-öt, szóval ez nem lehet akadály.

De, és, valamint, teljesen megértem Viktorka félelmét, mert itt, értsd Sógoriában, bőven jelen van AZ a bevándorlóréteg, akitől ő fél. És asszem ezzel rá is tapintottam mondandóm lényegére. Ha megfordítjuk a fenti három pontot, értelmet kap a történet. 

1: Bevándorlók, akik a sógor szociális hálót kihasználva élnek a semmiből.  Elgondolkodtam rajta, ez a félelem reális-e, mivel a sógor szociális hálóhoz képest az agyar szociális háló egy öreg halász szakadt szákja. Hogy értsétek miről beszélek, egy kis cigánykodással/törökködéssel/románkodással úgy egy ezres körül akaszthat le az ember a sógor államtól havonta a semmiért. Ojróban. Otthon ez az összeg...őőőő...na mindegy, ezt Viktor tudja pontosan, maradjunk annyiban, hogy nem egészen ennyi. Az agyar átlagfizetés sem egészen ennyi. Szóval, ha albán bevándorló lennék, én nem állnék meg Sopronnál. De a tény az makacs, itt vannak ilyenek bőséggel, akik semmittenni jönnek ide, mégpedig jó pénzért, és lógassák ja lábukat egész nap, és pusztíccsák a kenyeret. 

Őket nem szeressük.

2: Kialakult egy réteg, aki életében nem járt az "anyaországban", de veri a mellét, hogy ő "ottani" és minden ami "itt" van, bűnös és rossz. Miért járnak a nők fedetlen vállal, miért van disznóhús a disznósültben és miért tartanak keresztény szentmisét vasárnap a Stephansdomban. Gyalázat.

3: Ugyanez a réteg ezt az előadást amolyan tört nyelven tartja, alig érthetően. No, piszkoséletű kenyérpusztító bevándorló létemre rájuk én is azt mondom, hogy jobb lenne nekik is és nekünk is, ha az anyaországban szidnák az itteni rendszert. Sajna az anyaországban soha nem jártak és már vízum kell nekik.

Tehát, a kérdés. Nem kellene valahol különbséget tenni a kettő között? A félelem alapja szerintem igenis reális, viszont a kivitelezés érdekes. Bárki, aki átlépi a határt és nem magyar az anyanyelve az élősködő bevándorló? A Vombathelyi kórház aranykezű arab sebésze menjen a francba? Nem lehetne a bevándorlást szimplán feltételekhez kötni? 

Tény a tény, Apa kocsiját meg kell javítani. Csak tudni kell hozzá, melyik vezetéknek hol a helye. Nem biztos, hogy ollóval kell nekimenni. Kellene keresni valakit, aki jártas a villamosságban. Különben leég és milliós károkat szenved. Nem?

De.

Olvasás. Érted?

"Huszkvárna csollánycsettegető, két darab, darabja 35000 forintért eladó Miskolcon. Kapcsolattartás e-mailben."

"Jó napot, a hirdetésre jelenkeznék. Érdeklőnnék, hogy mennyibe kerül a csollánycsettegető, mennyi a kettő együtt? Hol taláható? Aggyon egy telefonszámot, hogy felhíjhassam!"

Ismerős a helyzet?

Loptam. Innen ni: http://everybodyreadingbooks.tumblr.com/post/843384339

Na instállom, a nagy büdös helyzet az, hogy az olvasás, mint olyan, azokban az országokban, ahol van általános iskola, na ott általános iskolai tantárgy. Elvileg megtanítják rá az embert, az ember meg elvileg megtanulja. 

A gyakorlatban ott tartunk, hogy az értő olvasásra, avagy értelmező olvasásra, ami röviden azt jelenti, hogy fel is fogjuk, amit olvasunk, egyre kevesebb ember képes. 

Megpróbáltam beleásni magam a témába, de nem sikerült, nem nagyon vannak adatok róla. Addig jutottam, hogy Agyarország valahol a béka segge és a búvárpók feneke közé esik, ami az értő olvasást illeti. Egyetlenegy statisztikát találtam, azon kicsit hátast dobtam. Még most is fáj. Szóval, a felmérés több mint tíz éves és Szittyaföldön készült. Akkor a górcső alá vétetett általános iskolás diákok közül, akik "elvileg" már tudtak olvasni, nagyjából a fele érte el az olvasásnak azt a szintjét, ami a mindennapi élethez kell és közel a negyedük volt funkcionális analfabéta. A funkcionális analfabéta olyan ember, aki olvas, de fingja sincs, hogy mit. 

Érted???

A ne-gye-de!

Persze, egykori tanárom szavajárása volt, hogy kis hazugság, nagy hazugság, statisztika, de napi szinten találkozom első kézből a szomorú valóságot alátámasztó tényekkel. A fenti hirdetés-érdeklődés példázat persze hasból jött, a következő példa sajnos nem. Megboldogult nevelőtanár koromban többször előfordult, hogy valamit kiírtam a faliújságra. Az irományom többnyire átlag négy sorból állt és  három, nagyon szélsőséges esetekben makszimum négy lényeges információt tartalmazott. Pl: 

"Szerda este öt órakor

a 317-es teremben

a Vak Asszony visszanéz című filmet vetítjük.

Gyertek sokan!" 

Tény, nem agysebészeket képeztünk. De akkor is...szóval leakadtam. Többször megtörtént, különböző emberekkel, hogy állnak a papír előtt és nézik. Majd rám néznek, majd megint a papírra és vagy egyszuszra, vagy egymás után felteszik a kérdéseket, hogy 

"Mi ez? Hol lesz? Mikor lesz?"

Középiskoláról, tizennégy és húsz közötti emberekről beszélek, amúgy. 

 És fogtam a fejemet, hajjaj. Aztán már csak röhögtem. Hogy ilyen nincs. 

De van emberek, sőt, rosszabbodik.

Ennek az egyik oka biztosan az, hogy az olvasás megy kifele a divatból. Könyvkölcsönzőt már nemigen nyitna senki, ugye? Most ráfoghatnánk az internetre, mint annyi mást, de ugye az interneten is csak olvasol, ha épp nem pornót nézel, vagy onlájn játszol.

Mondjuk most is olvasol. 

Egyszerűen kiment a divatból és kész. 

Másrészt gondolom, ez összefügghet az oktatás remek állapotával és a kiváló pedagógusállománnyal is. Erről írtam már annó egy részletesebb pökködést, akit érdekel hosszabban, elolvashatja itt.

Szóval emberek, gánya van. És nem tehetek róla, lehet ők sem, de nekem néha az agyamra mennek ezek a szegények.

 Többször adtam már fel hirdetést a neten, ajánlottam munkát, albérletet, eladó akármit és jaj, de mindig jaj, nagyon jaj, az első három érdeklődő után koppan a fejem a billentyűzeten, hogy nemábzmeeeegggg....

És de. Ez a valóság. Az emberek jelentős része képtelen az értelmező olvasásra.  És hiába verem a fejem a billentyűzetbe, hiába mondom, hogy ember, oda van írva, sorba, betűvel, csak olvasd el okosan, mindig lesz egy újabb, akinek nem, nem és nem megy. 

Most írhatnám a példákat, hogy mikor annó embert kerestem éppen elhagyni készült állásomra, és leírtam, hogy 20 és 40 közötti férfit keresünk, akkor az első jelentkező egy ötvenes nő volt, vagy hogy ha odaírom, hogy emailben keressenek, biztos lesz legalább az első három között egy, aki a telefonszámomat követeli, mint ahogy kivétel nélkül megtörténik az is, hogy a feltett kérdésekre belinkelem a hirdetést az embernek,- amire egyébként írt,- hogy ott van minden válasz.

 Szóval, a miért, azaz a miért van ez, az egy dolog. A magam két elméletét már elsütöttem róla. A kérdés, hogy lehet-e tenni ellene, vagy ez így van és kész? Lehet én vagyok maradi és túlhaladja az idő az egész olvasás-marhaságot? De akkor mi lesz helyette? Elvégre az egyik legpraktikusabb kommunikációs eszköz. Időtálló, távolságokat áthidaló. Mivel lehetne helyettesíteni? Filmekkel? Drágák. Hangokkal. Hangos. Szagokkal? Büdös. Nemtom, emberek. 

Majd a jövő megmutatja ha akarja. 

Viszont, valami nagyon megnyugtat az egészben, sőt felüdít, csak hogy nehogy ez itt valami borongós irománynak tűnjön. Kifejezetten örülök neki. 

Annak, kérem, hogy na ezzel a bejegyzéssel biztosan nem bántok meg senkit.

Mert akit meg tudnék, az úgysem érti :)

Okos legyél! (Avagy sétáltassunk kutyát.)

Dícsértessék a Jézus Krisztus, Allahu Ackbar, Hail Odin. Csak hogy jó legyen mindenkinek. Menjünk kutyát sétáltatni. Nem? De. 
Nade, hogyan, hova, kivel, mikor? Lássuk csak.

Alap összetevők, a mi duettünk esetében: Árnyék és én. Árnyékot- művésznevén Kutya Urat- a blogolvasó közönség jelentős része személyesen is ismeri. Aki nem, annak adok egy rövid leírást róla, kihegyezvén az alábbi témára. Árnyék: hat éves berni pásztor legény, fajtájának megfelelően nem pici. A közhiedelemmel ellentétben nem kell minden berninek elhízottnak lenni, Árnyék nem karcsú ugyan, de kifejezetten jó formában van. Nagykutya. Na, amit ki akarok nyögni az egésszel, hogy nekem ő-ahogy Jay, vagy Néma Bob mondta-a "heteró élettársam", a végtelenségig kedves, türelmes, szerető és szerethető szőrgyár. Más szemszögből nézve a dolgokat, egy közel negyvenöt kilós ragadozó, jó két és fél centis szemfogakkal, olyan harapáserővel, amit valahova egy kifejlett százharminc kilós testépítőé és egy tigristanké közé saccolnék. Mármint, az utóbbi kettő közül makszimum a testépítő tudna harapni, az is nagyjából mindegy volna, de most itt az erőteljesítményre, a nyomatékra, a nyomáserőre, a zsúlra gondolok, ti meg megértitek jól. Pedig annó még szerettem is a fizikát. Szóval. Méretérzékeltetés. Igen, az egy MZ 251 a háttérben, de csak a méretek miatt.

További kitérő a végkifejlet eléréséhez: Volt a minap egy kellemetlen élményem. Elköltöztünk ugye. Az új WG, azaz Wohngemeinschaft, azaz lakóközösség igazából egy LK, mert mind az összes szittya. És az előzővel ellentétben, jajde, szöges ellentétben, működik. Nem hiszem, hogy ennek pusztán a nemzetiség volna az oka, inkább az akarat, meg a Nóri, aki összefogja az egészet. Ez még nem a kellemetlen élmény volt, félreértés ne essék.  Nade. Ház, kert, kistököm, minden ami egy magyar barbárnak, meg egy svájci ebnek kell. (Bern Svájcban van, ha nem értenéd...). Menjünk sétálni. Olyan háromszáz méterre innen van egy tó. Nagy tó és szép, télleg, gyönyörű út vezet körbe rajta, bejártuk Kedves Germánommal, meg Kutya Úrral, hajdejólesz  ittnekünk!-gondoltuk.

Persze, nem csak mi fedeztük fel a tavat. Brunn am Gebirge gyakorlatilag még majdnem Bécs, azaz az összes istentelen is itt van rajtunk kívül. Az első séta alkalmával találkoztunk egy olyan hatvan fölötti fazonnal, meg három szetterforma ebbel. Se póráz, se lópikula. A tó körüli út ugye kerek, nem belátható, azaz kanyarodik, azaz egyszer csak ott voltak. Kérdezem ám, hogy mif*sz van, az öreg meg mondja, hogy okos kutyák ezek. Az egyik okoskutya fél órán át követett minket, ordított torkaszakadtából, hogy balhébalhé. Pár napra rá lejátszódott ugyanez, kátottam hát az öregnek, venné mán pórázra az ebet. Jajaja, okoskutya ez, mondja. 

No, találkoztunk harmadjára is. Ugyanez a helyzet, "okoskutya" mondja a magáét, gazda tojik rá. Sajna, a tó kerek, ők amarra mentek, mi emerre, hát összetalálkoztunk újra. Hogy ne tegyem egyoldalúvá a dolgot, el kell mondjam, hibáztam. Eleve úgy álltam hozzá, hogy balhé lesz. Ami nem jó hozzáállás. Balhé lett. "Okoskutya" odajött okoskodni. Kértem az öreget fennhangon, kösse meg, közben fogtam vissza Árnyékot. Az öreget pont nem érdekelte. Lett ott még egy kutya, a három közül. Balhé leend. Marakodás, csipkelődés, akármi, szumma szummárum, legördült nálam a vörös függöny, ha értitek, mire gondolok. Ha nem, elmondom ékes magyar szóval. Felrúgtam az öreg kutyáit a p*csába. 

Erre az öreg megmérgedt, hogy én hogy merem rugdosni az ő kutyáit. Hogy a kutyabalhé lecsillapodott, jött a második kör. Az öreg nekiállt hadonászni a sétabotjával. Addig inkább csak megijedtem, itt már mérges voltam, úgy igazán. Édesapám, Isten nyugosztalja, azt mondta egyszer, fiam, ne bánts senkit, de ha valaki bánt, ha az utolsót rúgod is, abba rúgd. Hát, átvillant az agyam ősibb, ösztönösebb felén, hogy lehet nem is volna baj, ha az öreg megsuhintana azzal a sétapálcával. Mert akkor lenne okom elásni, a tóparton, kutyástól. Végülis érvelés-ellenérvelésnek nevezett ordibáció lett a dologból, de okosabbak nem lettünk.

Aztán sokat agyaltam a dolgon utána. Ej mondom, a vén hülyéje miatt csak nem adom fel ezt a szép tavat. Beszereztem egy borsspayt, mondom, ha legközelebb összeakadunk, megkérem illedelmesen, ugyan kösse meg a kutyáit. Aztán megbeszélem vele, mikor megy sétáltatni, én meg majd nem akkor. Ha ez nem működik, jön az egyéb megoldás. De nem találkoztunk. Akkor kezdtek a gondolataim a büszkeségből lejjebb adni, mikor egyik séta alkalmával szembe jött egy néni, egy bekötött oldalú kutyulával. Mesélte ám, hogy ott a tóparton támadta meg valami eb, "egyszer csak ott volt a semmiből". Aztán ugyanaznap kis híján lejátszódott valami hasonló, mint a vén krampusszal. Nénike három középnagy döggel, nénike száz méterrel előttünk, kutyái ötvennel mögötte, erősen figyelve minket, nem feltétlen barátságosan. A tópartról tudni kell, hogy "dzsindzsás" beláthatatlan. Nénike nagyon nem vette észre, hogy a kutyái észrevették, amit ő nem vett észre. Megfordultunk, belekiabáltam a sűrűbe, hogy ebeket megfogni, heló. Itt mondjuk megtörtént. 
Én meg agyaltam még pár napot és bírkóztam a büszkeségemmel, aztán arra jutottam, hagyjuk a tavat. Annyit nem ér az egész, hogy minden nap gyomorgörccsel menjek sétálni Kutya Úrral, azt lesve, melyik sarok mögül ugrik elénk valami ostoba. Azóta találtunk egy "B" helyet. Forgalomfüggően 5-10 perc autóval tőlünk. Rét, bokorsorral, látni, ha valaki szembejön, meg úgy fest normálisabb népek is járnak arra. Maradunk ennél.   

Szóval, amit ki akarok hozni a történetből. Nem hiszem, hogy bármi baj lenne azzal, ha kutyákat összeengedünk haverkodni séta közben.

De.

Van a magyar, a német és tudtommal minden más emberi nyelvnek egy úgy nevezett kérdőmódja. Ezt ilyen esetben érdemes használni. Értsd: ha valaki szembe jön kutyával, megkötöm az enyémet. Aztán ha látom, hogy Kutya Úr kíváncsi egy ebre és az eb is kíváncsi rá, jószándékúan, akkor felveszem a szemkontaktot a gazdával, és megkérdezem, hogy 
"szabad"?

Mert: A: lehet, hogy a kutya agresszív. B: lehet, hogy f*st*s. C: lehet, hogy a gazda agresszív. D: Lehet, hogy a gazda f*st*s. E: és itt jön az, amit nem értek és amiért leírtam Árnyék paramétereit. Egy másik, szintén nem régi eset, hogy csavarogtunk valahol, mikor arra leszek figyelmes, hogy egy eb, gazda teljes jóváhagyásával és a földön maga után húzott pórázzal érdeklődik Árnyék hátsó fele iránt. Árnyék elég meglepett arcot vágott. Én is. És akkor jutott eszembe, hogy igaz, Kutya Úrnak jószándékú kisugárzása van, de elvonatkoztatva ettől az esettől, honnan tudják, hogy a szembejövő kutya nem agresszív? Értsd, ha a gazda odaengedi az ebjét, ő meg leeszi a fejét, akkor én vagyok a hülye?

Sok helyen dívik már a pórázra akasztott sárga szalag, ami azt jelenti, hogy tarts távolságot a kutyától. (Mert agresszív, nem szereti, ha zaklatják, akármi.) 

Szerintem általában nem a kutyára kellene a szalag. 

Viszont a kérdezés, az se nem sárga, se nem szalag, meg pénzbe se kerül. 
Érdemes használni....

Nem?
De. (!)

Konyhabarbár

Figyelj, főzőműsor. 
Komolyan. Recepteket fogok írni nektek. Mégpedig azért, mert az otthon főzés jó, kellemes és nem utolsósorban olcsó. Meg kell mondjam, van talán ha tizenötféle étel, amiből válogatok, ha főzni kezdek, a legtöbb nem épp mucuboró kuszkuszöntettel, hanem ilyen alap emberi élelmiszer, mint a túrósmácsik. De ezt a tizenötöt az idők során tökélyre vittem. És arra is rájöttem, hogy miért mindig a férfiak a mesterszakácsok. Tudjátok miért? Neem, nem főzünk jobban mint a nők, messze nem. Csak tudatában vagyunk -már  főzés közben is-, hogy utána valakinek el is kell mosogatni. Namost, ha ezt az y kromoszómába rögzített ősi ösztönt kombinálom az agglegénységben illetve félagglegénységben, illetve vadházasságban töltött éveimmel, akkor kijön egy amolyan külsőleg szokatlannak tűnő, ellenben hatékony, gyors és produktív főzési módszer. Ezért szeretném veletek megosztani néhány receptemet. Többek egybehangzó véleménye szerint elég "érdekes", amit a konyhában művelek, de az eredmény többnyire jó.

Van egyébként egy nagymester, akitől sokat tanultam a témában. Niclas Lundberg, a Regular Ordinary Swedish Meal Time (Körülbelül:Szokásos, hagyományos svéd ebédidő) mesterszakácsa. Alább egy videó tőle:

Tehát.

Teszkós Chili

Sógor körülmények között ezt billás chilinek is hívják.

Hozzávalók: Babkonzerv, kukoricakonzerv, paradicsomkonzerv, löncskonzerv (Sógoriában billás darálthús), sör, hagyma, erőspaprikapor, só.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 vágodeszka, 1 bicska. 

Mennyiségeket nem írok, mindenki annyit csinál, amennyit szeretne. Szóval. Megpucoljuk a hagymát, és összevagdaljuk. Beletesszük a fazékba és olajon üvegesre pároljuk. Kinyitjuk a löncskonzervet és a konzervben a bicskával összeszeleteljük a löncsöt. Utána a konzerv széle mentén haladva kikanyarítjuk a dózniból és beleplaccsantjuk a fazékba. (Sógor alternatíva: beleplaccsantjuk a fazékba a darált húst.) Várunk, amíg a hús megpirul, közben sűrűn kevergetjük, hogy szétessen. Ha ez megvan, minden mást, ami eddig nem szerepelt a leírásban, a sör kivételével, kinyitunk, a fazékba öntünk és elkeverünk. Kinyitjuk a sört. Megisszuk a sört. Mire a sör elfogy, kész a chili. 
Jó étvágyat!

Paprikás krumpli, igényesen

 Hozzávalók: krumpli (városi népeknek burgonya), paprikapor, só, bors, babérlevél, hagyma, kolbász, sör.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 ibrik, 1 vágódeszka, 1 bicska.

A krumplit úgy ahogy van felengedjük forró vízzel és feltesszük főni. (Ki a pokol akar krumplit pucolni, hm?) Megpucoljuk és összevágjuk a hagymát. A vágódeszkán hagyjuk. Kinyitjuk a sört. Nekiállunk meginni a sört. Mire a háromnegyede elfogy, a krumpli félpuha. Leöntjük róla a forró vizet és nyakonöntjük hideggel. Megisszuk a maradék sört, míg a krumpli kihűl. Ezután a krumpli héja kézzel kellemesen  lehúzható. Ezt meg is tesszük. A krumpli az ibrikbe kerül. Kibobjuk a krumplihéjat, vagy a tyúkoknak adjuk, ha vannak. Elöblítjük a fazekat, belekerül a hagyma, amit olajon megpárolunk. Addig a félpuha krumplit összevágjuk a felszabadult vágódeszkán és visszatesszük az ibrikbe. Mire ezzel végzünk, az hagyma üveges. A paprikapor, a só, a bors és a babérlevél, majd a krumpli is a fazékba kerül. Felöntjük némi vízzel. Aki szereti, ha van némi füstös mellékíze a paprikás krumplinak, az csak kevéssel. (Ez esetben kicsit odaég, de ettől csak finomabb lesz.) Összevágjuk a kolbászt, hozzáadjuk a krumplihoz, fedőt teszünk a történetre és elmegyünk a dolgunkra. Ne túl messze, mert időnként keverni kell egyet rajta. A krumpli korától függően fél-egy óra alatt kész a paprikás krumplink. 


Közép-Európa legjobb lecsója^®

Itt szeretném jelezni, hogy a "közép-Európa legjobb lecsója" védett márkanév, tehát utángyártás esetén csak szimplán "lecsó"ról, esetleg "tojásos lecsóról" kéretik beszélni. 

Hozzávalók: lilahagyma (szigorúan), zöldpaprika, paradicsom (piros), füstölt kolbász, tojás, paprikapor, só, bors, majoranna. Sör itt nem feltétlenül szükséges, de opció.
Edényfelhasználás: 1 serpenyő, 1 ibrik(nagy), 1 vágódeszka, 1 főzőkanál, 1 bicska

A szigorúan lila hagymát megpucoljuk, összevágjuk és a serpenyőben olajon megpároljuk. A serpenyő, vagy vok, fontos összetevője a kérdésnek, ez az étel fazékban elkészítve, -hogy finom legyek-sz*rt se' ér. Én egy drága pénzért vásárolt, óriás kerámiaserpenyőt használok e célra, amit valószínűleg velem együtt temetnek majd el. Nna. Amíg a hagyma párolódik, összehenteljük a paradicsomot és az ibrikbe tesszük a kockákat. Ha ez megvan, megpaprikázzuk a hagymát, mármint a paprikaporral és a serpenyőbe borítjuk a paradicsomot. A paradicsomnak ugyanis több idő kell, mit a paprikának. Mármint a zöldnek. Amíg a paradicsom aggódik, felszeleteljük a paprikát. A csumáját benyomjuk és elfordítjuk, így az összes mag és gusztustalan fehér izé, ami a közepén van, egyben kihúzható. Ez a tyúkoké. Felszeljük a paprikát és az ibrikbe kerül. Ha kész vagyunk vele, mehet a serpenyőbe. Ezután jön a majoranna, a bors és a só. Kevés majoranna és bors, sok só, mert a lecsó felveszi a sót.  Itt jöhet az opcionális sör, vagy elmegyünk a dolgunkra. Mikor már enyhe "lecsó" illata van, és a paradicsom botanikailag leírt sejtszerkezete nem felismerhető, azaz kezd úgy kinézni, mint az alien 4 zárójelenete, felszeljük a füstölt kolbászt és bumm a serpenyőbe. Ezután megisszuk az opcionális sör maradékát, vagy elmegyünk még kicsit a dolgunkra. Aztán beleütjük a tojásokat az ibrikbe, összehabarjuk, a serpenyő alatt a lángot maximumra állítjuk és nyakon öntjük az egészet tojással. A főzőkanállal nagy svunggal keverjük, amíg a tojás meg nem köved. 
 És jó étvágyat. 


Hát, én valahogy így csinálom. Persze ízlés dolga. Az enyém ilyen. Néha a mennyiségek besaccolásával még bajban vagyok. Már csak ezért sem írtam róluk. Mivel nem akarok minden nap főzöcskézni, igyekszem nagyobb adagokat csinálni. Eddig mindig túl gyorsan elfogyott, most mondjuk hatodik napja eszem a spagettit, Kutya Úrral, meg a lakótársakkal együtt. De ez ilyen, mindig van mit tanulni. 

Hát hajrá, népek, egyetekvegyetekszedjetek!