Miértek

Mint sok minden más, a blogolás is hirtelen felindulásból jött az életembe. De miért is kezdtem neki? Egy rosszmájú ember azt mondaná:mert mindenki ezt csinálja már...és talán lenne is némi igaza. Igen, előfordulhat, hogy magamtól nem jutott volna eszembe, de az ismerősi körömben egyre többen hódolnak ennek a furcsa hobbinak, önkifejezési módnak, életformának. Az igazi ok azonban- azt hiszem- nem csak ez. Egyszerűen szükségét érzem. Egy újabb formája annak, hogy lekössem az agyamat, mely mostanában gyakran változik feldúlt méhkassá. Az első bejegyzésben illik bemutatkozni. De nem teszem, legalábbis nem a hagyományos értelemben. Leírhatnám, hogy Varga Dánielnek hívnak, a felnőtt férfikor első éveit taposom, a sokakat mosolyra ingerlő nevű Pornóapáti faluból származom, jelenleg Szombathelyen élek, és nevelőtanárként dolgozom. De nem teszem.(Vagy?:) Valószínűnek tartom, hogy akik majd idelátogatnak, tisztában vannak ezekkel az opciókkal. Inkább leírom, mit is gondolok .... Szeretnék úgy élni, hogy ha öregkoromban visszagondolok, azt mondhassam, szép volt...azt hiszem,eddig megy:) Néha nehezen, de megy. Hogy is mondjam el, vagy inkább miért, hogy ki vagyok? Egy ember, sok kérdéssel önmaga felé, sok vággyal, sok reménnyel. Sok lelki bajjal. Őszintén létezem, amennyire tudok, tisztán. Vannak sötét foltok az életemben, és gyönyörű időszakok. Nemrég ért véget egy kapcsolatom, amit viharosnak, konfliktusokkal telinek, de fájdalmsan szépnek tudnék leírni. Most azt hiszem, új életformával kell megbírkóznom. Néha működőképes, ha az ember az érzelmeit zenébe önti...Hát legyen. Talán csak kikerüljük így, hogy fogalmazni kelljen, de most elmondom, mi szól rólam. Két olyan művet ismerek, ami mintha...mintha rólam szólna. Hát íme:

Stein um Stein. Kőre kő. Próbálom így építeni az életemet, kőről kőre. Néha összeomlik a vár, de elkezdjük előről. Mindig feljebb, jobban, szebben.

Mostanában, és főleg mostanában sokat jár a fejemben egy másik szám. Szeretem az együttest, aki előadja, de azt kell mondanom messze nem ez a legjobban sikerült számuk. Van azonban benne egy versszak, ami figyelemre méltó, és az életfilozófiám alapja volt/lett. Így hangzik:

"Every man has to find

his own destiny,

just follow your heart,

and just let it be,

i belive in God,

immortality"

/Soulfly: I belive/

Nem állok neki lefordítani:) Hinni kell, hogy vár ránk a boldogság. Hinni kell a hihetetlenben, abban, hogy mindig előbbre jutunk. És hogy mindig van, aki mellettünk áll. És az erőben, ami visz minket az utunkon akármi is legyen az....

És végül, egy harmadik, a kettőből:), kissé más, mint az előzőek, egy Móricz idézet:

"...olyankor felnéztek az égre s az édesanyja azt mondta, hogy azok a kis csillagok éppen olyan nagy világok, mint a Föld... s azokon túl újabb csillagok vannak, meg azokon túl megint több akkora földek s így tovább, míg el nem szédült az elgondolásában... hogy mekkora a világ... s hogy mi minden van rajta... s fogott az édesanyja egy kis bogarat a lábuk alatt s megnézték, milyen szép, hogy semmiféle művész olyat csinálni nem tudna... semmiféle ember soha... Hát ki csinálta, ki csinálta, ki találta ki... Van... de miért van... meddig van... mi lesz aztán... mi volt azelőtt... Mikor ezekre gondolt, mindig összegubbaszkodott egészen kicsire, s a térdét átfonta a karjával, mint azokon a csillagos éjszakákon... s ez volt az ő vallása."

Nos, ez a miértje a blogolásnak. Miért?