Mars!

Hallom ám a minap, amúgy félfüllel, valamelyik otthoni médiumban, hogy azzal poénkodnak a népek, hogy embereket küldenek a Marsra és valóságsót csinálnak belőle. Ilyesmire nem igazán szoktam odafigyelni, letudom azzal, hogy valakinek búgatóport raktak a levesébe, oszt félrebeszél tőle. Dehát, csak mondja ám a múlt héten a sógor rádió is, hogy embereket küldenek a Marsra. Nemcsak küldenek, de telepítenek. Nem mintha a kinti médiát annyival komolyabban venném, de ha valamit ennyiszer elmondanak, akkor lehet, hogy ezek tényleg nem viccelnek. Vagy a fele sem tréfa. Hát járjunk csak utána.

Az van kérem, hogy ezek tényleg nem viccelnek és a fele sem tréfa. Mert hogy ember a Marson, az még csak hagyján, de a terv az, hogy egy kolóniát hoznak létre a vörös bolygón. Elűrhajóztatják a népeket, és...és azok ott maradnak és ott élnek, míg meg nem. Innentől határozottan másodrendűvé vált számomra, hogy lesz-e valóságsó, vagy sem. 

A projekt kiötlője és finanszírozója a Mars One nevű holland vállalat, akik célul tűzték ki, hogy egy 24 főből álló csoportot hajóznak át a Marsra, teljes felszereléssel, ellátmánnyal, miegymással, majd-elnézést a szóért-otthagyják őket a picsába'. Mindezt tenni készülnek a belátható jövőben. Jelenleg a legénység válogatása folyik, sőt, úgy tudom, az első kör le is zárult. Az expedícióra nagyjából bárki jelentkezhetett, (hogy voltak-e megkötések és mik, arról sajnos nincs információm) és jelentkeztek is, méghozzá szép számban! Hallottam több tízezrekről, de több százezrekről is, az igazság valószínűleg a kettő között van, mindenesetre sok. A Mars One honlapja szerint akad közöttük pár hazánkfia is. Aztán most válogatják a legjavát, majd felkészítik őket, közben fellövöldözik a Marsra a népek túléléséhez szükséges holmit, hogy ne nekik kelljen mindent helyben összebütykölni. Utána pedig, a tervezet szerint 2024-ben,  kipöccentik a világegyetembe az első adag újdonsült Marslakót, akik 210 napot fognak repülni és 2025-ben landolnak szép új hazájukban, majd 2026-ban indul utánuk a második bagázs, így lesznek összesen 24-en. Ez ugye mostantól némi ráhagyással tíz év. Reményeim és terveim szerint akkor még evilágot taposom, szóval ha minden jól megy, még az én életemben, illetve a mi életünkben ember költözik a Marsra. Azért ez nem gyenge. El kell kezdenem újra Asimovot olvasni. 

A Mars One így tervezi az újoncok édes otthonát:

Mikor aztán túljutottam az első "tyű, nagy dolgokat élünk" érzésen és döbbeneten, rögtön jött a következő gondolat, mint ahogy most valószínűleg szinte mindenkinél: elmennék-e a Marsra, emígy örökre? Na, ezt a problémakört én úgy fél másodperc alatt oldottam meg: "El a frászt, maradsz a valagadon, nincs ott semmi neked való"-gondoltam. De most tényleg. 

Mit is tudunk mi, "átlagemberek" a Marsról? Tudjuk, hogy

-Messze van. Pontosan nem, hogy mennyire, de határozottan messzebb, mint a sarki zöldséges, sőt, messzebb, mint a falu vége, de lehet, hogy még annál is messzebb.

-Vörös

-Kis zöld lények lakják

Aztán, ha kicsit még hozzáolvasgatunk, akkor azt, hogy

-A légköre nem belélegezhető az ember számára

-A gravitációja jóval kisebb a Földénél

-Hideg van, mint állat

-Nincs rajta víz (bár ezt nem tudják pontosan)

- Kő és por borítja az egészet

És ennek ellenére, vagy pont ezért, az ötlet, hogy itt éljék le  egész hátralévő életüket, rengeteg embert hozott lázba. Pontosabban, azt hiszem, nem ez hozta lázba őket, hanem az újdonság, a felfedezés, az emberiségből elsőként valamit megtevés, a kihívás. És ezért az övék is minden tiszteletem. Nem mintha tőlem idegen lenne a mindezen dolgok utáni vágy, de túlzottan szeretem a Földet és a hozzá kapcsolódó dolgokat, hogy itt hagyjam. Még úgy egy hétre elmenne az ember, körbenézni a Marson, de aztán annyi.

Aztán azon kezdtem el gondolkodni, pontosabban, fantáziálni, beleélni magam, megpróbálván átérezni a helyzetet, belehelyezni magamat a szituációba, szóval az ötlött fel bennem, hogy mit fognak ott érezni azok az emberek? Először biztosan nagyon izgalmas lesz. Talán a legizgalmasabb, amit valaha átéltek. Aztán biztosan félni is fognak. És joggal. Akárhogy is nézzük, rádiókapcsolat, valóságsó, Mars One márkajelzés a ruhán ide vagy oda, ők bizony ott egyedül lesznek. Ha lehetne nyelvtanilag fokozni az "egyedül" szót, azt mondanám, "egyedebbül", mint bármikor bárki volt, vagy lesz a Földön. Nem csak, hogy más emberek nem lesznek ott rajtuk kívül, de semmiféle más élőlény sem a Földről. Bármi, értsd bármi van, csak a 23 másik emberre számíthatnak és kifújt. Hogy egymásra vannak utalva, az lelkileg még oké, mert nem ez lesz az első, vagy az utolsó közösség, akik ennyire egymásra lesznek hagyatva, ilyen van "idehaza" is. Viszont az őket körülvevő világból se várhatnak segítséget, semmi olyan formában, amibe a Földön bele se gondolunk: nem tudnak felkapni egy botot a földről, vadászni, vizet keresni, nem is tudom, hogy fejezzem ki, amit gondolok...azt hiszem, végtelenül magányosak lesznek.

Aztán, a kényelem. És ezt most nem a fizikális dolgokra értem, hanem arra, hogy soha többet nem nyithatnak ki egy ajtót előkészületek nélkül, nem szaladgálhatnak teljes szkafander nélkül a szabadban, az a fajta élettér, amiben megkötések nélkül mozoghatnak, személyenként kb 50 négyzetméterre szűkül le. Mondjuk, az alacsony gravitáció ezzel szemben biztosan ad majd némi pluszt, olyanok lesznek, mint Superman, ha kisebb léptékben is.

Aztán, ott van az a tény, hogy életük hátralevő részét ugyanazzal a 23 másik emberrel élik le. Akár tetszik, akár nem. És azt a 23mat nem ők választják. Ha valaki összeveszik valakivel, nincs az, hogy "soha többé nem akarlak látni".  És ha mondjuk ketten közülük összemelegednek? Kíváncsi lennék, a Mars One számolt-e azzal a lehetőséggel, hogy a társulat megszaporodik. Mondjuk biztosan. De kíváncsi lennék, mi az irányadó terv erre nézve.

Ami az agyamban járt továbbá, az az elfoglaltság. A Mars One különböző kutatói feladatokkal látja majd el őket, ha minden igaz. De akkor is, könnyen el tudom képzelni, hogy nekik nagyjából csak ez lesz, esetleg a sakk, a beszélgetés, hogy most csak a finomabb dolgokat említsem (valószínűleg férfiak-nők mennek vegyesen). Eleinte minden új lesz, izgalmas, érdekes és különleges. De mit tesznek, ha elmúlt az újdonság varázsa? Nem nagyon tudnak mást. És  nem azért, mert esetleg nem akarnának mást, hanem mert nincs más lehetőségük.

És most, hogy ezt az utolsó sort leírtam, tudtam végre magamnak is szavakba önteni, mi nyomaszt engem ennyire ebben a gondolatban. Az, hogy nincs más lehetőséged. A Földön, néhány nagyon extrém esettől eltekintve, szinte mindig választhatunk, dönthetünk, indulhatunk más utakon. Ennek a kolóniának ezek a lehetőségek ijesztően (számomra legalábbis ijesztően) kicsire és kevésre szűkülnek le.

Nem, én nem megyek a Marsra. És mindezzel, amit leírtam, se lehúzni, se  lealacsonyítani nem akarok senkit az oda indulók közül, sőt, mivel mindez jó eséllyel az ő agyukon is átfut, no pont ezért fogok rájuk a legnagyobb hősként tekinteni. Így előzetesben is sok szerencsét és kitartást kívánok nekik!

Utólagosban pedig, enyhítendő a komor témát, felhívnám a figyelmüket még egy komoly veszélyre. Mi van, ha:

Havizaj, december- Hazudunk-e a gyereknek?

Ismét havizaj, ahogy illik. Mégpedig azért, mert december és ünnepek, hull a hó és telizsák. És ilyenkor kerekedik a gyerek szeme, a szülő meg gondolkodik, hogy mi a helyes. Mit is mondjunk a lurkónak? Ha valakinek esetleg feltűnne, hogy a bejegyzés januárban íródott, kérem, ne vesszen el a részletekben. 

Most értem ide, jó?!

Tehát, a kérdéskör azért kapcsolódik decemberhez, mert ilyenkor több olyan ünnep is van- szám szerint kettő, megszámoltam- amit körbeleng egyfajta misztérium, főleg a gyerekek számára. A mikuláscsomagot ugyanis nem anyuka csomagolja piros celofánba és csempészi bele a cipőbe, hanem a télapó, és a karácsonyi ajándékért se apuka könyökli le a médiamárktban a kiskínait, hanem a jézuska hozza. Legalábbis a mi időnkben, értsd, a mi gyerekkorunkban ez volt. Illetve akkor még nem volt médiamárkt, de inkább én se veszek el a részletekben. Viszont, egyre több szülő véli úgy, hogy az efféle mesék nem többek gyerekhülyítésnél. Ide sorolhatnánk a húsvéti nyuszit, az álommanót, a gázmanót, vagy bármelyik kedves figurát gyerekkorunkból. Meg kell mondjam őszintén, nekem ezek mind emlékezetesek valahol, és személy szerint kellemes emlékek. Viszont tény, hogy akár így, akár úgy, a gyereket bizony átvágjuk vele. Vagy nem? Mert én a mai napig szoktam emlegetni ezeket a jószágokat, akkor is, ha pontosan tudom, hogy a gyerek nem hisz benne. De jópofa. Más kérdés, hogy mi a helyzet, ha hisz benne? 

És megint másik téma, a fent említett kellemetes gyerekkori társak dárkmetál ellenpontjai: a zsákos ember, a krampusz, a mumus, és a rézfa*ú bagoly. (Ez utóbbi a városiasodással lassan kiveszik, de én falun nőttem fel.) Ők is be-beröppennek a gyermeki képzeletbe, ha valaki beleülteti őket. Talán egyszerűbb elmagyarázni a gyereknek, hogy azért ne lépjen le a busz elé, mert elviszi a mumus, mint hogy mi az a koponyaalapi törés, de melyik a jobb? Melyik tartja vissza jobban? Mert ugye ezek megint csak apró füllentések. És a gyerek, úgy 8-9 éves korig ezt bizony totál elhiszi. 

Az egész kérdéskör igazából nem is a decemberi ünnepek kapcsán vetődött fel bennem, azokhoz csak hozzákapcsoltam. Akkor ugrott be, mikor a (még) cégemnél kaptam fel a fejem egy beszélgetésre, ami egy szemre hétévesforma kölök és az egyik terapeuta között folyt le, valahogy így:

Gyerek: -mennyibe kerül egy ilyen ló?

Terapeuta:- Hát ez...megfizethetetlen.

Namost. Ugye vagy ez van, vagy azt mondja, hogy háromezeröccázojró. A kérdés, melyik jobb a gyereknek? Talán nem volt jó a példa, adott esetben szerintem lényegesen jobb lett volna elmondani a gyereknek az igazat, de ez indította el bennem a hangyát. 

Mert példa számtalan van. Ti is ismertek jó párat. Mit gondoltok tehát? Az efféle füllentések kedves dolgok inkább vagy szükségtelen hazugságok? Esetleg ez is, az is, helyzetfüggően? Kell ez a gyereknek, vagy sem?

**********please, leave a comment after the tone**********

Egyébként pedig boldog új évet mindenkinek:)

Így decemberben. Értitek.

Munkásököl, vasököl, úgy keres munkát, ahogy köll!

Hát így, a cégnél töltött utolsó hónapjaim örömére derékba kaptuk ma a hímivarszervet, hogy tartózkodjak a vulgaritástól, meghajtottuk magunkat, mint Zinger a varrógépet, hogy tartózkodjak a technikai részletektől, és kilógott a belünk, hogy ne menjek bele mélyebben a dolog anatómiai mivoltába. Aztán azzal nyugtatott a kolléganőm, hogy ne aggódjak, nekem már úgysem tart soká ez a meló. És ami innentől következik, az a munkakeresésről szól. Mármint a blogon, mert amúgy már keresgélek, ezerrel. Na jó, lehet csak kilencszázzal. De keresgélek. Az előző két munkahelyem elég gyorsan és flottul összejött. Leírnám hát, mik a módszereim. Namost, nem akarok (ismét) a nagyképűség bűnébe esni. Még nincs munkám, és semmi nem garantálja, hogy lesz két hónapon belül, ahogy tervezem, de erről majd akkor nyilatkozom. Mindenesetre bízom és hiszek. Továbbá a módszereim csak egyéni ötletek, nem biztos, hogy mindig és mindenkinél működnek. De talán nem ártok vele a világnak, ha leírom őket.

1: Keresés

Mindig jól ki kell találni, hol van a meló eldugva. Ez a mai világban leggyorsabban -és kényelmesebben az interneten megy, ott is a nagyobb álláskereső portálokon. Csak pár tipp a Sógor oldalakról:

www.ams.at

www.willhaben.at

www.jobrapido.at

www.derstandard.at

például.

Vagy, és, beírja az ember gúgliba, hogy "álláskereső oldal".  Továbbá érdemes körülbelülre tudni, mit akarunk és aszerint keresni, ez lerövidíti az oldalak átböngészését, és esetleg jut időnk a nagyobb portálok mellett a kisebbekre is. Szinte mindegyiken van keresőfunkció. Tehát, ha valaki mondjuk szakács akar lenni, írja be azt. Ne a kőművest, mert ebben a szakmában elég kevés szakácsot keresnek. Aztánmeg, érdemes nyitott szemmel járni. Egyrészt, így nem megy neki az emberfia a szemeteskukának, nem hiszik zombinak és hátha szembejön az álommeló onnan, ahonnan nem várná.

2. Értelmezés

Az álláshirdetések rafináltak. Sokszor nem azt írják le, amire az ember kíváncsi, hanem azt, amit szeretne látni. Tehát: "Telefonaszisztenst keresünk! Könnyű munkavégzés, 300000+ havonta! Végzeccség nem szügséges! Tejjesalakos önéletrajzot várunk!" Itt ugye gondolja az ember, hogy nem a lelki segélyhez keresnek munkatársat. Ezeket a szófordulatokat, mint a "közvetítői munka" (telefonos eladás) "üzleti tanácsadó" (házaló ügynök), "ügyfélkapcsolati munkatárs" (titkárnő) idővel megtanulja az ember. Ezt nekem nagyjából tapasztalati úton sikerült. Sajátján a szamááááár... Gondolkodtam rajta, hogy nyitok ennek a témának egy külön bejegyzést, de túl sok utánajárásba kerülne, és lusta vagyok. 

Aztán, vannak azok az állások, amik nem biztos, hogy kamumelók, csak nem tudjuk mi az. Erre mondta valaki a napokban (asszem Zasszony), hogy "a mai szakmanevekből nem lesznek vezetéknevek". Mert ugye az Ács Jóska, meg a Kovács Tibor az oké, de a Junior Assistant Ferenc, vagy a Chef de Rang Pál már furcsán hangzana. Ezek nem biztos, hogy hülyeségek, ha valakinek van türelme hozzá, olvassa át őket, talán okosabb lesz nálam. (Halkan jegyzem meg, ha már a Zasszonynál tartunk, az ő hivatalos szakmai megnevezése: "Business Analyst". Ismét külön bejegyzés terjedelmű lenne leírni, hogy ez mi, de jól megél belőle, meg szereti is.)

Nade, mivel én állatokkal dolgozom és szeretnék továbbra is, az egyértelmű álláshirdetéseket szeretem. Tudjátok, az ilyet, hogy: "Sokéves múlttal rendelkező bécsi állatvédelmi egyesület hosszú hajú, vörös szakállú, 29 és 31 éves közötti magyar férfit keres vezető pozícióba. Tevékenység: állatok símogatása, beosztottakkal való ordibálás, jó időben szabad ég alatt tartózkodás. Elvárások: német nyelv, biológiatanári végzettség, saját gépkocsi. Fizetség: 2300€ bruttó, évente 14X. Önéletrajzát és motivációs levelét küldje az office@krucufix.at e-mail címre. Csak ezt kicsit jobban kifejtve.

3. Önéletrajz és motivációs levél

Erről már sokan írtak sokfélét és nem akarom túlszaporítani a kérdést. Amit hozzá tudok tenni: én minden egyes beadott önéletrajz előtt átfutom a curriculum vitaet és szükség szerint kiemelek és/vagy előre helyezek dolgokat. Értsd: az önéletrajzomban szerepel, hogy négy évig voltam nevelőtanár, fél évet dolgoztam egy bútorüzlet lótifutijaként és 2 éve állatgondozó vagyok. Namost, ha mondjuk recepciósnak jelentkeznék valahova (hehe), akkor így változtatnám meg: 2011-2013 Állatvédelmi és állatterápiás cégek munkatársa, állatgondozás, vendégek körbevezetése, kreatív tevékenység. 2009-2010 A Faforgács bútorüzlet munkatársa, vevőkkel és ügyfelekkel való mindennapi aktív kommunikáció, problémakezelés, kapcsolattartás. 2007-2011: Nevelőtanár, mindennapi rutin betartatása, levezetése, kommunikáció és problémamegoldás.  Ha mondjuk asztalosnak (haha): 2011-2013: Állatvédelmi és állatterápiás cégek munkatársa, napi szintű karbantartás, javítási munkálatok, állatgondozás, géppark felügyelete. 2009-2010 A Faforgács bútorüzlet munkatársa, bútorok összeállítása, szállítása, ügyfélkezelés. 2007-2011: Nevelőtanár, a kollégium és környezetének rendben tartása, javítási munkák, nevelési feladatok. Mindegyik igaz, csak mást domborít. Teccikérteni? 

Fénykép. Na ezt most csak elmesélem, mert még nem tudom, mit gondoljak róla. Klasszikusan azt ajánlják, hogy előnyös, komoly, egyszerű, arc, legfeljebb félalakos kép szerepeljen az önéletrajz fényképén. Namost én nagyon nem vagyok fotogén. Ami normális kép van rólam, azon vagy épp motoron tobzódok, vagy kutyával készült félarcos fotó, vagy asszonnyal böszmélkedünk valahol, vagy farkas ugrik a nyakamba, vagy haverokkal sörözünk. Megpróbáltunk anno rendes önéletrajzos fotót készíteni-sikertelenül. Mérgemben beletettem ezt:

Többen sírva kértek, ne tegyem. Majd, mikor már vagy egy éve voltam a mostani cégemnél, valahogy előjött ez a téma az egyik főnökkel. És közölte, hogy "no igen, a te önéletrajzod egyből feltűnt, az volt az egyetlen állatos". Na mondok, bumm. Ezzel nem azt akarom sugallni, hogy aki agysebésznek jelentkezik, az pózoljon aggyal, de az állatos szakmában lehet nem volt ez egy rossz húzás. Persze egy bizonyos szintig, lehet, hogy van, ahol már nem vennék komolyan. Vagy épp azért lenne feltűnő. De ezt tényleg nem tudom, eddig úgy tűnik bejön. Azért tervben van egy olyan fotó is, amin nincs ennyire gyereksimogató fejem.

A motivációs levéllel kapcsolatban meg annyit tanultam meg, hogy kell legyen egyfajta határozott kisugárzása, nagyképűség nélkül. Azaz a "Jajjaj, de szeretnék odamenni magukho, én szegény, felkopik az állam, hejj, mindent elkövetek, hogy felvegyenek" illetve a hivalkodó "Hallák-e, nem azé mondok, de én mán mindent tudok, amit kendtek is, és én vagyok a legjobb kendteknek" helyett a "Röviden elmondom, ki vagyok, mit tapasztaltam, tudom mit keresek és tudom mit tudok adni" jellegűek jönnek be. Persze szintén fazonra igazítva.

4. A "sörétes" módszer

Ez a saját elnevezésem arra, hogy minél több lehetőség-annál nagyobb esély a sikerre. Ergó beküldöm a jelentkezésemet olyan helyre is, ami csak (vagy legalább) félig tetszik, és ha visszahívnak és megnéztem a helyet, még mindig mondhatom, hogy nem köll. Vagy még mindig jó lehet átmenetileg, ha nem lesz más. Azt általánosságban ki merem jelenteni, hogy sokan esnek abba a hibába, hogy azt hiszik, az első beküldött önéletrajzzal az állást is megkapják. Most képzeljük el, hogy ott ül egy titkárnő, aki naponta kap negyven önéletrajzot és így válogat, hogy: túl öreg, túl fiatal, nem szimpi, na ebbe beleolvasok, á rosseb ez unalmas, na had lám, zsíros a haja, nem mosolyog, na ezt elolvassuk. Mondjuk tíz beküldött önéletrajzból hétre visszaírnak, abból egyre behívnak elbeszélgetésre. Hacsak nincs egy igazán jó önéletrajzunk. Szóval több hely, nagyobb siker.

 Aztán meg, nem várom, hogy engem keressenek meg. Eléggé megoszlanak a vélemények erről, de nekem már bejött egyszer: egyszerűen elküldöm az önéletrajzomat azokra a helyekre, ahol el tudnám képzelni magam, és odaírom, hogy amennyiben van szabad állásuk, vagy lesz a jövőben, kérem értesítsenek.

5. Elbeszélgetés

Ha eljutunk idáig, az már félsiker. Ennek tudatában álljunk elébe és abban, hogy ha ez nem, lesz másik. Nyugodtan, mint disznó öléskor.  Az, hogy a "főnök" beszélget velünk, nem jelenti, hogy ő illatosabbat művel. Legyünk őszinték, és irányítsuk a beszélgetést.  Így sok mindent a magunk javára tudunk fordítani. Példa: legutóbb megkérdeztek a rossz tulajdonságaimról. Reflexből benyögtem, hogy makacs vagyok, mint az öszvér. Majd hozzátettem, hogy bár másfelől ezt tekinthetjük kitartásnak is. Azt hiszem, ez tetszett nekik. Tartsuk szem előtt, hogy ők is keresnek valamit/valakit, őket is szorítja az idő, ők is aggódnak. De ezt ne keverjük össze a flegmasággal. Ne követelőzzünk, de kérdezzünk rá egyértelműen a feltételeikre.

 Legalábbis szerintem. Szerintem.

Illetve az okosok, a jógik, a sikeres emberek és a hozzáértők szerint sokat segít, ha fogunk egy darab papírt és ráírjuk, egész konkrétan mit is akarunk. Azaz milyen melót és munkakört, mikorra, hol, mennyi fizetésért. Ezzel tudatosítjuk magunkban. A papírt utána érdemes elrakni, legalábbis addig, míg meglesz az új munka. Szerintem. Is.
 (Én a munkáskabátom zsebében őrzöm, ha tele van a hócipőm, rá tudok nézni.)

Aztán majd meglátjuk, sikerül-e. Tessék nekem szorítani, drukkolni, gondolni rám, tartani a hüvelykujjat, imádkozni az Istenhez/Istenekhez, meg minden. Igazán megköszönöm.

Jó éjt!

Havizaj-November: Nyelvtudás nélkül, teljes gőzzel.

Felmondtam hétfőn. De úgy felmondtam, hogy csak úgy csörrent. Ennek több oka van, most csak így dióhéjban:

- tovább akarok lépni szakmailag,

- mióta a cégnél dolgozom, folyamatosan fogynak mellőlem az emberek így egyre több munka marad rám,

- illetve rajtam kívülálló okok miatt elég stresszes mostanság a vezetőség, amit viszont mi is megérzünk.

 

  

Hát ennyi, dióhéjban. megint indul az állásvadászat.

Mindenesetre szóba került, hogy ha tudok valakit magam helyett, akkor ajánljam bátran. Gondoltam, hejj, bedobom a lehetőséget szittyaföld lakóinak, hátha örülnek. Kivágtam hát egy hirdetést fácsebukra, ezt ni (elég hosszú, ha unjátok, olvassátok el csak az utolsó pár bekezdést, ott a lényeg.) :

Sziasztok, egy álláslehetőséget szeretnék közzétenni, állatgondozói munkakörben. Igyekszem mindent részletesen leírni, hogy minden kérdést előre megválaszoljak és elkerüljük a későbbi félreértéseket. Kérek minden érdeklődőt, hogy böngéssze végig a körmölményemet, minden lényeges benne lesz, ígérem:)

Tehát, az állás, melyhez segítséget szeretnék nyújtani tulajdonképpen az én jelenlegi állásom. Ugyanis mivel továbblépek, ezért felmondtam, így legkésőbb márc 1-el üresedik a helyem, a főnökeim pedig szívesen veszik, ha ajánlok valakit és úgy gondoltam, érdemes felkínálni hazánk fiainak a lehetőséget. Ebből következik az is, hogy nem én vagyok a közvetlen munkaadó, hogy csak közvetett beleszólásom van a dolgokba és a végső szó sem az enyém lesz, de szívesen továbbítom "A" megfelelő embert.

Tehát, az állás hivatalos megnevezése "állatgondozó és általános szervezői tevékenység", a munkavégzés helye pedig szeptembertől júniusig Bécs 14. kerület, júni-augusztus pedig alsó-Ausztria, Böheimkirchen mellett. (Nyáron odatelepül a cég). A munkaadó egy lovasterápiával foglalkozó egyesület. A munkakör pediglen egyrészt a cég állatállományának gondozása, (etetés, tisztán tartás, stb) ez jelent 17 békés, barátságos paripát, egy kisebb nyáj birkát, egy szakajtó tengerimalacot, meg két pofátlan nyulat. Másrészt a ház és az udvar rendben tartása, a fehérnépek és a jószág által tönkretett, illetve maguktól tönkrement dolgok megjavítása, és általános segítségnyújtás ahol éppen kell. Szóval amolyan mindenes.
Szállás konkrétan nincs, de ha megszorul az ember, ott tud aludni egyszer-egyszer.

A munkaidő heti 40 óra, tehát főállás, reggel héttől délután fél négyig, egy félórás fizetett ebédszünettel. A munkanapok rugalmasak, mivel valakinek minden nap ott kell lenni, tehát hétvégén/ünnepnapon való munka lehetséges. Gyakorlatban ez úgy fest, hogy előre megkapjuk minden hónapban a beosztást, és ha valamelyik napon, ahol be van osztva az emberfia nem tud bemenni, akkor szól okosan és átrakják. Továbbá néhány kivételes esettől eltekintve öt napnál több munka egyhuzamban nincs, ha mégis, akkor nyilván több szabadnap van utána.

A fizetség 1600 € bruttó évente 14szer, tehát ez azt jelenti, hogy 1200-1250 kerül kézhez kortól és családi állapottól függően, nyáron és karácsonykor plusz egyhavi fizu, mint általában Ausztriában.

Most jön a lényeg.
Akit keresünk, annak a 3 leglényegesebb tulajdonsága, hogy

20 és 40 közötti férfiember, jó német nyelvtudással (!).

Végzettség nem szükséges, azonban állatokkal való előtapasztalat, némi kézügyesség és az u.n józan ész előny. A munkához kell egyfajta általánosan jó kondíció is, nem kell testépítőnek lenni, de nem árt, ha az ember nem botlik meg a saját árnyékában.
Saját gépkocsi és jogosítvány (lehetőleg szintén saját) nem kimondottan feltétel, mivel azonban enélkül gyakorlatilag megoldhatatlan a napi szintű bejárás, tulajdonképpen az.

Akinek mindez felkeltette az érdeklődését, kedvet érez a munkához és megfelel a leírtaknak, az kérem, küldje NÉMET nyelvű önéletrajzát és motivációs levelét az e-mail címemre: vultosa@gmail.com

Előre is elnézést, ha nem fogok mindegyikre külön visszaírni, de mindegyiket megnézem, megígérem. Sok sikert a munkakereséshez mindenkinek!

Potyognak is erősen az érdeklődők. Eddig úgy tíz. Abból kb 6 jutott el odáig, hogy német önéletrajzot küldjön, 1, hogy német motivációs levelet is. Kaptam több olyan levelet is, amiben megmagyarázzák a jelentkezők, hogy miért nem küldenek német önéletrajzot. Hm...a helyzet az, hogy nálunk a cégnél alapfeltétel a német, mivel elég sok új infó esik be napi szinten, amit a jóemberek (ha nem mondtam volna, osztrákokról van szó) németül igyekeznek átadni. Szóval máshogy nem megy, ez van.

Bájdövéj. Elég sokat foglalkoztam már írásban és szóban is a kérdéssel, hogy nekimenjünk-e egy külföldi melónak nyelvtudás nélkül. Pontosabban, hogy érdemes-e belekezdeni a melókeresésbe külföldön, ha nem beszélünk külföldiül. Egy előző kirohanásom erről itt olvasható. Ezt kéretik csak ezen bejegyzés átolvasása és esetleges kommentálása UTÁN megnézni, mert ugye a "havizaj" alapelve a nyitva hagyott kérdés, ergó nem akarok előzetesben senkit befolyásolni. Namost, vonatkoztassunk el az én munkahelyemtől, mert ott ugye, mint az írva vagyon, esélytelen használható némettudás nélkül elhelyezkedni, de az általános tapasztalat azt mutatja, hogy mindig akadnak olyan partizánok, akik anélkül élnek és dolgoznak egy adott országban, hogy akár csak tesséklássék is makognák az ottani nyelvet. Más kérdés, hogy hogy élnek és mit dolgoznak.

Szóval, kedves egybegyűltek TI mit gondoltok erről? Nekimennétek a vakvilágnak mindenféle nyelvtudás nélkül?
Tessék kérem, mondjátok meg az őszintét!

Egy ismeretlen fotós képei az elveszett memóriakártyáról

Olyanformán vagyok, tudjátok, a technikai újításokkal, mint a székely ember a gőzgéppel, hogy értem én, de mi hajtsa? Szóval, valahogy, ha bekerül egy új elektronikus akármi a piacra, akkor általában akkor és csak akkor veszem használatba, ha valaki szánt szándékkal a kezembe nyomja. Ilyeténképp mindig le vagyok maradva pár évvel az aktuális technikától. Emlékszem még a haverok kaján vigyorból erőltetetten simára igazított arcára, mikor 2005 körül valamelyiküknél megláttam egy pendrájvot, és megkérdeztem, hogy ammegmifene? Nem mondom, hogy síkhülye vagyok a témához, de bármely ellenvéleménynek is teret adok. Viszont erősebb az érdeklődéshiány. És egy új kalapácsot nehezebb elveszteni, mint egy új telefont.

Így alakulhatott a következő is: Úgy hat éve megjelent az általam vezetett személygépjárműben, azon bizonyos Opelben egy memóriakártya. Nem mondom, hogy odakerült, mert egyszercsak ott volt, lőn és vala. Nem tudom, hogyan és honnan, de ott figyelt. Namost, a fentiekben írtaknak megfelelően én ezt a cuccot bevágtam a rendeltetésével ellentéten aprópénz, blokk, és egyéb cseprő dolgok tárolására használt hamutartóba. És azóta is ott pihengetett, egészen a múlt hétig. Akkor ugyanis volt egy ritka laza napom a cégnél. És hogy, hogy nem, eszembe jutott ez a holmi. Hinnye, mondom, nézzük meg, mit tud! Fogtam magam, és elvonultam a műhelybe.

 Ennek a műhelynek szentelnem kell pár sort, a teljes megértés végett. Ez egy viszonylag nagy alapterületű sufni, amiben a szerszámokat tároljuk, illetve munkaasztallal és néhány okos géppel vagyon felszerelve. A cégem többi munkatársai, akik nem én vagyok, tehát a "többiek", ezt a helyet egy egyszerű ok-okozati összefüggés miatt kerülik. Ez pediglen a következő: 1: Az ott lévő dolgok egy része, mint a flex, vagy a fejsze ijesztő. 2: Ami nem ijesztő (csavarhúzó, fogó) annak többnyire nem érthető a működése. 3: Ami nem ijesztő és érthető is a működése, azt úgyse találnák meg. 4: Mivel úgyse találják meg, vagy ijesztő, vagy nem érthető a működése, és általában úgyis a Dániel szereli meg a dolgokat, egyszerűbb, ha szólunk neki. 

Végkövetkeztetés: a műhely gyakorlatilag az én külön szentélyem, bármikor, ha épp nincs dolgom, elvonulhatok ide anélkül, hogy bárki más betévedne. (Ez azon esetek egyike, mikor kifejezetten örülök, hogy a főnökeim nem sprehenzi ungáris, illetve hogy a google- fordító magyar-német fordítás esetén egy erős zagyvalékot ad vissza. Úgyhogy a műhely meg is marad annak, ami.)

Tehát, elvonultam a műhelybe, széjjelborítottam a telefonomat. A memóriakártyára az volt ráírva, hogy nokia, meg a telefonomra is, hát mondom csak össze lehet hozni őket. Ha nem megy, legfeljebb rásegítek hegesztővel. (Jó, ez vicc volt, ennyire nem gáz a helyzet.) Miután párszor majdnem eltörtem, végre belekerült a gépezetbe a kártya, és lőn. Nézegetem a kijelzőt, hát azt mondja, a 2 gigabájtból 1,7 szabad. Mondok, akkor ezen van valami. Nos, volt is. Pár fájl, ami valószínűleg egy a telefonom által használhatatlan program része, némi zene, és jópár fotó. Sem a fotókat nem láttam soha, sem az ember nem ugrott be róla, akihez köthetném őket. Úgyhogy továbbra is rejtély, kié lehetett a cucc. Mindenesetre, a képek, amik feltehetőleg egy nyaraláson készültek, 2008-ban, egész szépek. Kifejezetten szépek. Egyik-másik már-már művészi, főleg ha egy telefonnal csinálták őket. Nos, úgy gondoltam, megérdemlik, hogy közzé tegyem őket.  És a gondolatból tett lőn, tessék, a fotók.

Utóirat: Ha valaki valamely valószínűtlen véletlen folytán felismerné a saját fotóit, remélem nem haragszik, hogy közzétettem őket.

Utóirat#2: Ez esetben természetesen hajlandó vagyok ingyen és bérmentve visszaszolgáltatni a memóriakártyát, ha így hat év távlatából igényt tart rá.

Utóirat#3: Amennyiben megmondja az illető, milyen zenei stílust kedvel, illetve kedvelt akkoriban:)

Havizaj-október: Invazívó

Jó estét, jó szurkolást. Volt még szeptemberben ez az ötleményem, hogy havizaj. Hogy interaktívvá tenni a blogot, bedobni témákat, feldobni a labdákat, feltenni a nagy kérdést, ti meg elkapjátok, lecsapjátok, megválaszoljátok. Mindezt havonta egyszer tematikusan. Tehát nyitva hagyni kérdéseket és mondja meg a nép, mit gondol. És ezt egyelőre nem adom fel, adok neki még egy esélyt. Ha meg nem eszi, akkor kapja, amit eddig. Ez most amolyan visszadatált havizaj, mert ugyan már november van, de októberben el voltam havazva, megkeresett hónap elején egy Pablo Halapenio nevű spanyol tudós, hogy kifejlesztette az örökmozgót, de egy vérszomjas ork törzs el akarja rabolni tőle, elrejthetné-e nálam a pincében? Persze, mondom, aztán nekiálltam összerakni egy robotzsarut, aztán...na lusta voltam írni, az van.

Szóval, invazívó, invazív fajok. 

"Invazív faj – magyarosan: özönfaj - azon tájidegen faj, amely agresszíven és nagy tömegben terjed, tűrőképessége, szaporodó- és terjedőképessége révén elfoglalja a természetes vagy az ember által létrehozott élőhelyeket, módosítja és veszélyezteti azok terméshozamát, stabilitását, fennmaradását, és ezáltal ökológiai, gazdasági és/vagy egészségi károkat okoz. Az invazív fajok jelentős része szándékos betelepítés eredményeként jelenik meg új hazájában." /Nem tudom, ki írta pontosan, de hogy ne essek plágium gyanújába, innen van./

Tehát, az invazív faj, özönfaj, vagy inváziós faj olyan állat, vagy növényfaj, ami eredeti élőhelyéről általában emberi közreműködéssel-akaratlagossal, vagy sem-máshova is áttelepül, ott szaporodik és sokasodik, és k*rva világot csinál, felborítja az ökológiai egyensúlyt- így a nem annyira hivatalos megfogalmazás.

Példának okáért, hogy értsük miről van szó, itt van nekünk a magas aranyvessző. Ezt a növényt biztos, hogy mindenki látta már, aki elsétált egy tó, vagy folyóparton. Magas, aranyszínű, vesszőforma. Mily meglepő. Ha így nincs meg, akkor ő az:

 Szép, nem harap, nem mérgező. Biztosan van aki allergiás rá, de mindig akad valaki, aki allergiás valamire. Szóval akár el is férne. A gond az, hogy nem fér el, annyian van. Ha ugyanis ez a gyöp megtelepszik valahol, akkor olyan sűrű -hogy egy szakszóval éljek- dzsindzsát alkot pár éven belül, hogy abban aztán rajta kívül semmilyen más növény meg nem marad. Ha visszagondolunk gyerekkorunk nádas-kórós-virágos folyópartjaira, az egészen más képet mutatott, mint a mostani aranyözön. 

Aztán, vegyünk egy csigát. Jól sózzuk be, majd a felforralt vízben...folytatná a francia. De a magyar aszondja: nézzük meg spanyolul. Lehet be kellene fejeznem a nyelvjátékot, eltértünk a lényegtől. Nos, bemutatom a spanyolcsigát:

Ezzel a jószággal ugyebár lépten-nyomon találkozunk, ő szokta eső után elárasztani az utcákat és lezabálni a salátát a kiskertben. Nade. Tekintve, hogy a blog olvasóközönsége nagyjából a huszonöt és ötven közötti publikumból áll: gondoljatok csak vissza, így volt-e ez mondjuk tizenöt éve is? Nem? De? Nem. Akkor is volt, aki ugyanezeket elkövesse, csak ő így nézett ki:

 Megvan? Ő kérem a nagy meztelencsiga, erőt, egészséget neki. És biztos vagyok benne, hogy van, aki most kap a fejéhez, hogy "Ja, tényleg! Hát ez hova lett?" Hát ez kérem oda lett, hogy a spanyolcsiga, amiből anno alig láttunk egy párat, miután megérkezett Magyarországra, szépen munkába állt,  és felzabálta a pöttyös rokon petéit. Bár az emberek nagytöbbsége nem feltételezne egy csigáról céltudatosságot, itt úgy tűnik mégis erről volt szó, a spanyol csupaszcsiga bizony célirányosan megkajálta a konkurencia petéit, és pár év leforgása alatt átvette a helyét. 

Nézzünk egy utolsó példát, amitől a jányok se pfujjognak.

 

A képen látható sokmindenféle katicabogár valójában egyazon faj képviselője, a harlekinkaticáé. Ők egyszerűen így sikerültek, ahogy nálunk van kékszemű, barna szemű, meg zöld szemű ember, barna, szőke és vörös, náluk van sárga, sárga alapon kisebb-nagyobb pöttyös, narancs, meg az a vicces gótmetálbeütésű ott felül. Viszont, találkoztatok-e mostanában a klasszikus hétpettyessel? Nem nagyon, ugye? Nos ez azért van, mert ő viszont egy másik katicafaj, és a forgatókönyv náluk is a csigákéhoz hasonlóan íródott: bejön, petétzabál, kiszorít.

A biológusok, ökológusok, mezőgazdászok aztán elég sokszor keresztre akarják feszíteni ezeket a fajokat. Most itt már általánosságban az invazív fajokra értve, nem csak erre a három kiragadott példára. A helyzet ugye az, hogy ők megbontják a fennáló ökológiai egyensúlyt, honos fajokat szorítanak ki, esetenként károkat okoznak a terményben.

És a kérdés.

Kell-e, jogos-e piszkálni egy fajt, ami többnyire a mi segítségünkkel új életteret talált, ott elterjedt és jól érzi magát? Fogjuk-e fel úgy, mint egy olyan változást, ami már a mi időnk előtt is sokszor megtörtént, (ha nem is ennyire gyakran), és végülis ha már itt van, had legyen, vagy úgy, hogy veszélyes az egyensúlyra, nem itt van a helye, védjük a honos fajokat és tegyünk ellene?

Nos?

És további szép estét, azt viszont kérdés nélkül.

Sógor útikalauz stopposoknak

Elég régen voltam már itt. Nem? De. Most meg annyi időm van, mint a tenger, mert tegnap elkapott az őszi szütty, tudjátok, ez a két-három napig tartó fej-és ízületfájásos, taknyolós, hőemelkedéses nyavalya. Zasszony agilityversenyzik a Maszattal, mi meg Kutya Úrral itthon pislogunk. Mi lehetne hasznosabb időtöltés ilyenkor, két mentatea között, mint a blogírás?

Akárhogy is nézzük, most már több mint két éve vagyok Sógoriában. Igaz még mindig azt szoktam mondani, hogy "féligmeddig", mert azért hetente, kéthetente irány van haza, de az időm nagyobb része itt telik. Viszont még nem volt szó arról, milyenek is a sógorok. Nem lehet leírni pontosan és átfogóan egy népről, hogy ilyen, vagy olyan, mert ugye azért nép, mivel sokan van, tehát van ilyen is, olyan is. Mivel azonban az ember agya sémákban gondolkodik, tehát lehetőleg mindent egyszerűsít és hozzárendel ahhoz, amit már ismer, mégis azt mondjuk, hogy az olaszok hangosak, a flanciák pipelkőcök, a németek pontosak, az oroszok meg vodkán élnek. És ezt mindig más kívülről nézni, mint belülről, úgy, hogy az adott országban élsz. Tehát. Az itt következő kijelentések nem általános érvényűek, nem részei a Szentírásnak, továbbá szubjektívek és a saját tapasztalataimon nyugszanak. Mégis érdekes megnézni, mit mondunk otthon és mi folyik itt. A kockázatok és mellékhatások tekintetében kérdezze meg kezelőorvosát, gyógyszerészét. Tehát.

Azok a kövér, virslizabáló, sörvedelő sógorok

Ez a kép mostanra meglehetősen idejétmúlt. Valóban létezik még ez a karakter, de többnyire már csak az eldugott vidéki mezőgazdászok körében. A többség áttért az egészségesebb, sportosabb életmódra, így az elképzelésekhez képest relatíve kevés efféle görögdinnyével találkozik az emberfia. Elég elterjedt a vegetáriánizmus, a reformkonyha és a rendszeres testmozgás igénye.

A sógorok nem tudnak vezetni

Hát, ezt időbe tellett megszoknom. Tudnak ezek, csak más a felfogásuk az egészről. Ők ugyanis előzékenyen vezetnek, azaz ha valaki be akar férni valahová a kis autójával, beengedik. Bécsben nyugodtan megcsinálom, amit Pesten nem mernék: hogy csúcsforgalomban sávváltásnál kiteszem az indexet és finoman elkezdem befelé húzni az autót. Tíz esetből kilencben a mögöttem jövő lassít és helyet csinál. Az érem másik oldala: ebből kifolyólag úgy gondolják, hogy be is fogják őket engedni mindenhova, tehát ha úgy fest, hogy a kocsi ki fog vágódni eléd, akkor ki is fog, és ha a a gyalogos úgy csinál, mintha le akarna lépni az úttestre, akkor ez is meg fog történni. Ez általában így működik is, mivel ezt mindenki elfogadja, viszonylag kevés az anyázódás. Igaz néha túlzásokba esnek e téren, szóval találkoztam már olyannal, aki megállt a körforgalomban, mert nem tudta, melyik kijáratot válassza. De többnyire működik.

A sógorok bunkók és utálják az idegeneket

Nos, itt találkoztam ilyennel is, olyannal is. Ismertem meg olyan embereket, akiket meg tudnék fojtani egy kanál vízben, de olyanokat is, akiket azóta a barátaimnak mondok. Szóval változó. Ami viszont feltűnt, hogy magyar szemüvegen át nézve a dolgokat, lassabban mutatják ki az érzelmeiket a sógorok, mint mi, kicsit tartózkodóbbak. Ezt nevezhetnénk akár udvariasságnak is, mivel azonban elég klasszikusan ami-a szívén-az-a-száján fajta vagyok, ez nem feltétlenül esik a "szeretem" kategóriába.  Tény, hogy otthon gyorsabban fajul anyázássá egy kellemetlen szituáció, mint itt, de azt is tudom, hogy ha valaki kedves velem, az tényleg azért van, mert kedvel. Ez a tendencia egyébként megfigyeléseim szerint nyugat felé egyre erősödik, egészen az angolokig, ahol már ciki megkérdezni, mennyi az idő, de bárkivel elcseveghetsz az időjárásról. Szóval abszolút egyéni nézőpont kérdése, hogy valaki szereti-e ezt a fajta mentalitást, vagy nem.

 Az idegengyűlölet más téma. Konkrétan soha nem kerültem hátrányba amiatt, mert magyar vagyok, legalábbis nem vettem észre. Azonban esetenként érezni a sógor hozzáállásán, hogy külföldivel van-e dolga, vagy hazaival. Bár azt hiszem ez szinte mindenhol így van. Mindenesetre főleg az idősebb generáció még mindig meglepődik, ha nem csak sógorok vannak körülötte. Tekintve, hogy a nagyobb városokban már eléggé kétesélyes, hogy ha elkáromkodod magad magyarul, akkor megértik-e, vagy sem, szóval mindenhol elég keveredett a népség, a fiatalabb generációnak ez már nem jelent gondot. Konkrétan olyannal is találkoztam, aki majd' a nyakamba ugrott, mikor megtudta, hogy magyar vagyok. Jókat szoktam vigyorogni Sógoria "hivatalos" hozzáállásán a kérdéshez. Kifelé ugyanis-és ezt itt nem csak az egész Sógor államra, hanem az egyénekre is értem, a legel-és befogadóbb, toleránsabb és megértőbb népségnek mutatják magukat. Közben például a németeket úgy szidják, mint a bokrot, néha egészen nyilvános fórumokon is. Fura. Szóval, erre se tudok egyértelmű A-t, vagy B-t mondani.

Ennek az éremnek is van egy másik oldala. Van a sógorokban egyfajta egészséges gazdasági nacionalizmus, ami nekem kifejezetten szimpatikus. Ez  nem az idegengyűlöletben nyilvánul meg, tehát ez esetben próbáljuk elhagyni a "nacionalizmus" szóra hosszú évek során rárakódott negatív felhangokat. Ez arról szól, hogy ha például a sógor vásárolni megy, akkor a hazai boltból a hazai terméket veszi meg inkább, mert tudja, hogy ezzel a hazai termelőt segíti. Minden kisebbnagyobb településnek van saját márkája, sör, kenyér, akármi, amit ott helyben termelnek, és ott a helyi boltokban árulják. Ez nekem valahogy tetszik. Meg hasznos is. Most őszintén, ki adná otthon a fejét főállásban tojástermelésre? Hát, itt van aki megél belőle.

A sógorok németül beszélnek

Többnyire. Elsősorban Bécsben és környékén. A szélsőbb régiókban lehet találkozni nyelvi csemegékkel, és a némethez kicsit hasonlító nyelvekkel. Nekem egy-két ilyen dialektre már ráált a fülem. Szerencsére van vagy száz. Többnyire azonban meg lehet kérni őket, hogy beszéljenek németül. A többség tud. 

A sógorok gazdagok

Sógoria az egyik leggazdagabb állam Európában. Ennek ellenére, ha megkérdeznéd a sógor átlagembert, gazdagnak tarja-e magát, azt mondaná, nem. Mert ugye minden relatív és ők más szférákban értelmezik a gazdagság és szegénység kérdését, mint mi. Tehát, nálunk akinek van annyi pénze, hogy fenntartson egy albérletet, vegyen egy autót, meg évente egyszer-kétszer elmenjen nyaralni, arra azt mondjuk: jól megy neki. Ellenpéldaként említeném az egyik kolléganőmet, aki elég sokat nyávog, hogy egyik hónapról a másikra él. Majd egyszer elszólta magát, hogy épp házat akarnak venni a párjával, és olyan 150millió forintnak megfelelő eurójuk van e célra félretéve. Köhöm.

Szóval igen, hozzánk képest jól megy nekik.

A sógor bürokrácia

Azt mondják, a sógor bürokrácia egyszerűbb és működőképesebb, mint az otthoni. No, ez az a tétel, amit csak és kizárólag alátámasztani tudok. Igen, a sógor bürokrácia egyszerűbb és működőképesebb, mint az otthoni. Valahogy...nem tudok most konkrét, valós példát felhozni pro és kontra, ezért érzékeltetem egy légből kapottal.

A klasszikus magyar ügyintézés:

-Jó napot, miben segíthetek?

-Jó napot, elvesztettem a kalapom.

-Értem. Tegnap találtunk egyet. Nyomtatok önnek egy kalapátvételi űrlapot, írja rá kérem az adatait, továbbá a kalap színét, méretét és anyagát.

-Értem...Tessék, megvan.

-Akkor most kérem fáradjon át a kettes ablakhoz az űrlappal.

-Értem. Jó napot!

-Jó napot, miben segíthetek?

-Elvesztettem a kalapom, az 1-es ablaktól küldtek, ezzel az űrlappal.

-Értem. Találtunk egyet a minap. Szükségem lesz az űrlap mellé a kalap tulajdonjogáról szóló igazolásra. 

-Az sajnos nincs nálam. Nem is tudom, megvan-e még.

-Akkor sajnálom, nem segíthetek. Kérem jöjjön vissza holnapután, ugyanebben az időpontban az igazolással.

-Értem. Viszontlátásra.

A klasszikus osztrák ügyintézés:

-Jó napot, miben segíthetek?

-Jó napot, elvesztettem a kalapom.

-Értem. Tegnap találtunk egyet. Ez volt az?

-Igen, köszönöm!!

-Nincs mit, használja egészséggel!

Teccikérteni?

Szóval, mint ahogy általában, itt se fekete, vagy fehér semmi. De összességében szeretek itt:)