A labanc öregasszony

Rájöttem, hogy az egyik dolog, avagy objektum, avagy tény, amiről mindig beszélek a blogban, de sohasem konkrétan, az Bécs.

Pedig lassan kezd beleivódni az életembe a város. És mégis mindig szőrmentém emlegetem csak. No most változtatok ezen, nehogy megsértődjön.

Szóval Bécs. Bécs meg én valahogy úgy voltunk egymással, mint amikor a régi ismerősök rájönnek, hogy kicsit több van közöttük, mint a barátság. Soha nem terveztem célzottan Bécsbe költözni. Nagyjából hat és fél éve (atyavilág), hogy Sógoriában kezdtem szerencsepróbálásba, amolyan hol itt-hol ott(hon) módon. Béccsel eleinte csak kerülgettük egymást. Vagyis én őt. Gyakorlatilag körbelaktam a várost. Hol kicsit messzebb, hol kicsit közelebb hozzá. De egy olyan országban, mint Sógoria, ahol a földrajzi viszonyokból kifolyólag ezt az egy öregasszonyt kivéve nincsenek igazán nagy városok, egy Bécs méretű helynek saját gravitációs tere lesz és előbb-utóbb mindent bevonz. Na én is pont így jártam. 

Ami azért egy vicces felállás, mert kifejezetten nem tartom magam nagyvárosi embernek. Sőt. Tekintve, hogy egy nagyjából négyszáz lakosú faluban nőttem fel, ami igen, büszkén vállaljuk, a cifra Pornóapáti nevet viseli, és a Pinka patak csendes völgyében szundikálva legfeljebb akkor lát nagyobb zsivajt, ha focimeccs vagy búcsú van, szóval, értik kendtek, nem vagy szokva a ribillióhoz. Mármint, félreértés ne essék, laktam már városban, de vannak kinőhetetlen dolgok, mint például a személyes tér mérete, ami a nagyvárosi népek "éppen hogy ne érjek hozzá" távolságához képest akkora, mint egy ólajtó. (Na jó, nagyjából karnyújtásnyi). Namost, képzeljük el, mennyi marad ebből egy csúcsidőben túltömött metrón. 

És mégis, valahogy Bécs nekem mindig is szimpatikus volt. De nem biztos, hogy meg tudnám mondani mitől. Ráfoghatnám a külsejére, a finom smink alól kivillanó nemes ráncokra, az ódon arcél mellé bökött modern piercingre, de szerintem nem ez lesz a mérvadó. Illetve nem csak. Már csak azért sem, mert ha őszinték vagyunk, Bécs tökúgy néz ki, mint a mi Budapestünk. Ugyanaz az építészet, ugyanaz az elrendezés, ugyanaz a földrajzi fekvés, még az a nagy böhöm folyó is átmegy mindkettőn. De Pesttől, hazafias érzelmek ide, magyarságtudat oda, én bizony csuklok. Egyszerűen nem érzem jól magam ott. 

És ha elmondanám, hogy mi a bajom Budapestünkkel, akkor adnék egy pofont a falnak, mert ha megkérnék egy helyit, hogy mondja el, mi az amit nem szeret Bécsben, nagyjából ugyanazokat a tényezőket sorolná fel, csak németül, vagy törökül.

Szóval ezzel nem jutunk sokkal előbbre, egyszerűen van valami sármja a vén tyúknak, ami engem megfogott. 

Mondjuk tény az is, hogy Bécsnek (feltételezem ugyanúgy mint Pestnek) sok arca van. Tekintve hogy egy növésben lévő bikaborjú méretével vetekedő berni pásztor, tekintetes Kutya Úr az állandó társam, meg amúgy is így vagyok szokva, hogy egy ronda germanizmust is beépítsek, mindig külvárosban, családi házas környéken laktam. "Meg nem mondanád, hogy ez is Bécs", szokták mondani a látogatók. Pedig de. Meg ha utazok úgy húsz-harminc percet a mindenféle síneken guruló boszorkányos járművekkel, aztán kiszállok a Karlsplatzon mondjuk, és népek vannak mindenféle színben formában és mennyiségben, meg mekdonálc, meg négysávos utak, meg utcazenészek és nyakkendős üzletemberek, na az is Bécs. Azért ezt a szokásomat megtartom, jobb a ződben lakni. Ha nem is olcsó. De válogatni, azt lehet. Van ilyen Bécs és olyan Bécs.

Szóval mondom, ez egy amolyan nem tervezett kapcsolat, de nincs ellenemre. Igyekszem kihozni belőle a jó dolgokat és nem csak lakni, de élni is Bécsben. Megismerni a nagyobb látványosságokat és a kis eldugott helyeket. Ahogy időm, kedvem és tehetségem engedi. Legalábbis igyekszem igyekezni hogy így legyen. Többkevesebb sikerrel. Mindenesetre még nem érzem úgy, hogy ismerem a várost. Messze sem. Sőt.

De ezek a furmányos öregasszonyok már csak ilyenek. Nem engedik magukat kiismerni. Szerencsére néha vannak olyan üresebb hétvégék, mikor a lustaság ittmarasztal és hajlandó is vagyok kibújni a komfortzónámból, hogy matassak kicsit az öreglány száraz bőrén. 

De még kell hozzá idő.

Ellenben nem rohanunk.

Tehülyete!-Vol 2

Boldog, békés Yulet, Midwinterblotot, Télközepet, vagy nevezzétek, ahogy tetszik, mindenesetre mindenkinek. A téli napforduló tényének mindössze annyi köze van jelen blogbejegyzéshez, hogy ezt valamilyen formában mindig megünneplem. Mármint a télközepet. Namármost, nevével ellentétben a mai télközép olyan ocsmány, hideg, szeles esőt hozott, hogy cirkuszban kéne mutogatni. Ez pedig azt okozta, hogy miután hazaértem munkából, egymásra néztünk Kutya Úrral és közös megegyezéssel, teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy mindenki legalábbis egy kicsit b*zi, aki ma sétálni megy. Ilyen nem nagyon szokott történni, hogy az esti séta kimarad, de igen, ma az ő arcára is ez volt írva. Úgyhogy kivágtam az udvarra, hogy elvégezze kisebb-nagyobb dolgait, közben felporszívóztam, majd neki kutyakaja lőn, magamnak pedig ser és blog. Illetve rendeltem egy pizzát, az még úton. Most én a konyhaasztalnál lazítok, ő meg az asztal mellett a padlón elnyúlva.

Tökéletes. :)

Szóval. Az ígéret szép szó, bár az "Unternehmensgründungsprogramm" még szebb. Mindenesetre megígértem ehelyt, hogy indítok egy bejegyzés-sorozatot a hülyeségről. Ugye. Pontosabban azokról a hülyeségekről, amiket a munkám során felcsipegetek. Kis kitérő ezügyben: a munkám dógát továbbra sem értem. Tekintve, hogy khm...nem vagyok kifejezetten barátja az európai migrációs politikának, és hát rendelkezem némi aszociális hajlammal is, úgy gondoltam, hogy migránsokat meg gyöttmenteket tanítani, na, az pont nem az én asztalom lesz. De mondom, köll a pénz, meg mi történhet, próba, szerencse. A helyzet az, hogy én még ennyire jól munkahelyen nem éreztem magam. Nem értem, de maradjon így, le is kopogom. Lényeg a lényeg, hogy itt, persze teljesen névtelenül és a személyazonosságra való bármilyen utalás nélkül megosztok néhány további sztorit berkeimből. Mindezt abban a tudatban, hogy értitek, hogy ezen esetek többsége nyelvi problémákból, fáradtságból, vagy figyelmetlenségből fakad, és nem a "rajtad", hanem a "veled" röhögök esete volt.

Az első, az ma történt. Ez inkább afféle helyzetkomikum. Ugyebár én biosztanárként vagyok bevetésen, de a cégem, mely- függetlenül attól, hogy nagyon jól érzem magam benne,- egy igazi, oszkárdíjas katasztrófa, addig addig szervezett, hogy a végén előállt az a helyzet, hogy túl sok tanulóra túl kevés tréner és túl sok tantárgy volt, mindegy, nem magyarázom sokáig, szükségállapotot hirdettek és bevetettek némettanárnak. Ezzel nincs bajom, szeretek németet tanítani. (Meg azért Ausztriában szittya magyar gyerekként német tanítani az kicsit státusszimbólum is, nem? :D )  A csoportom egy kevert, un A1-A2-es csoport, azaz a "Jó napot, hívnak Dénes, jönni Hottentotta" és a "Jó napot, Dénesnek hívnak, Hottentottából jöttem, sajnos némileg eltévedtem, útbaigazítana, kérem?" széles skáláján mozognak. Lényeg. Feladat az A1-eseknek: "Tegye a következő kifejezéseket és mondatokat informális (tegező), vagy formális (önöző) formába. "1:Üdvözlöm. 2: Hogy vagy? 3: Hogy hívják Önt? 4: Hol laksz? 5:Örülök, hogy látom. " Satöbbi. Az első számú probléma, hogy függetlenül a srácaimtól, már amúgy is épp az agyi kiégés határán voltam, még mielőtt a következő párbeszéd lejátszódott volna. A második számú, hogy a srácoknál generációs probléma, hogy nem gondolják végig, amit olvasnak, azaz sokszor nem értik meg magát a feladatot. A harmadik, hogy az első és a harmadik ember, aki a feladatot kapta, amúgy is egy kicsit figyelmetlen. Na mondom komákok, akkor kérem a megoldásokat.

Ember: Őőőőőő....Őőőő... Ő. Üdvözlöm. 

Én: Klassz, akkor most kérem tegező formában. 

Ember: Ő. Üdvözlöm. 

Én: Oké, de tegye tegező, azaz informális formába. 

Ember: Üdvözlöm. Hogy vagy?

Én: Oké, akkor elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Megtörténik). Tehát?

Ember: Üdvözlöm.

Én: Oké, igen, ez a példamondat. Tegye tegező formába!

Ember: Őőőő...Üdvöz...löm. 

Én: (Nyugi Dániel, rá fogod vezetni.) Rendben, csoport figyelem, elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Megtörténik.) Tehát, hogy lesz az "üdvözlöm" tegező formában?

Ember: Üdvööööz....löm. Hogy van?

Én (ópasztemk): Ooooké, elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Done. példákat is mondtam. Tényleg.) Tehát. Kérem tegye az "üdvözlöm" kifejezést, TEGEZŐ formába. Csak azt, az utána lévő példa nélkül. 

Ember: Őőőő...Hogy van?

Én: (........), jjjó, ugorjunk. Elmagyarázom mégegyszer a feladatot, továbbá az önöző és a tegező formát. (Megtörténik. Részletesen. Példákkal. Értették? Igen. Mindenki? Igen. Jó. ) Ugorjunk. Következő tanuló! Tegye kérem tegező formába az "Üdvözlöm" kifejezést!

Ember 2: Őőő...Üdvözöllek!

Én: (mint hosszutávfutó a célszalaggal a derekán) Ezazzz! Nagyon jó! Következő! 

Ember 3: Hogy vagy?

Én: (őőőőőő): ooookkkkééé, most ez és csak ez a kifejezés kellene MAGÁZÓ formában.

Ember 3: Őőőő...Üdvözlöm?

Namost, mindennek a következő lett az eredménye. Kiesett a toll a kezemből, majd a srácok enyhe kuncogásától kísérten közöltem, hogy kimegyek egy pillanatra. Minekutána kiröhögtem magamat a vécén, megmostam hideg vízzel az arcom és vettem egy nagy levegőt, visszamentem a terembe és az egyik idősebb, intelligensebb és nyelvileg előrehaladottabb komával eljátszottuk (nagy derültségre adva okot), hogy mi a magázódás és a tegeződés, majd újra elmagyaráztam, hogy mi a feladat. A végén meglettek a megoldások.

 Tényleg.

A második sztori mára, az még bioszon volt. Öngól esete. Valahogy nem vette be a gyomruk a növényeknél az egylaki (a virág porzós és termős egyszerre) és kétlaki (a növénynek vagy csak porzós vagy csak termős virágai vannak) kifejezést. Minekutánna már kínomban eképp demonstráltam:

megnyugodtam, hogy értik. Majd mintegy példaképp odafordultam az egyik sráchoz, akinél még a "drogok" témakörnél észrevettem, hogy feltűnően jól kiismeri magát a kenderfélék botanikájában, és mondom neki, hogy:

 "szóval érti, mint a kendernél. A nőnemű egyedek ez esetben például használhatóak, a férfi egyedek meg nem jók semmire."

Erre ő: "Hát kötelet azért lehet fonni belőle..."

Most erre mit lépjek? Tényleg lehet.

A figyelmetlenség átka, ha keveredik a nyelvtannal. Épp kézzellábbal, magamat beleélve magyarázom, hogy a madarak csontjai üregesek, hogy könnyebbek legyenek, az emlősöké meg csontvelővel van feltöltve. Örökösen a felhőkben járó emberem épp a pókot fókuszálja a sarokban. Mondom is neki, hogy:

Na szóval, milyen a madarak csontja?

Ember: hátőőőő...mi a kérdés?

Én: hát hogy milyen...fel van töltve valamivel?

Ember: Én??Miért lennék??

Igaz is. Elgondolkodtató. 

Térjünk vissza a némethez. Találtunk ugyanis egy új gyakorlatot. A feladatokat funkcionálisan szoktam rendezni, úgymint: "Olvasás és értés", "Beszéd", "Nyelvtan" "Beszédhallgatás-értés" illetve "Írás". Na mondom, emberek, akkor most "Beszédhallgatás-értés"jön.

Ember (enyhén fáradtan): Vagy "Beszédhallgatás-nem-értés".

Vagy.

Szintén német. Pofonegyszerű feladat: tegye múltidőbe a mondatokat a megadott szavakkal. pl:

Tegnap este az osztálytársaimmal moziba........(menni)

Sanyi hétfőn ..........a munkából. (elkésni)

Reggel...........a barátommal (találkozni)

satöbbi.

Sorban olvassák a népek a megoldásokat. Szűkszavú, szerény leánykára kerül a sor. Mondok, maga gyön. Rámnéz, aszondja: "Mi történt?". Mondom, az történt, hogy magácska jön a válasszal, tessék megnézni a könyvben a nyócadik oldal hatos feladatának hetedik kérdését.

Ember: Mi történt?

Én: Tehát a feladatkönyvben vagyunk, nyócadik oldal, hatos feladat, hetedik kérdés.

Ember: (pislogpislog) Mi....történt?

Én: Tessék megnézni a kérdést, és tessék szíves mondani a választ.

Ember: Pislog, először rám, majd a könyvre.

Én: lenézek a könyvre, a nyócadik oldal hatos feladatának hetedik kérdésére, ahol ez áll: Mi..........? (történik)

Fuckyeah.

Illetve, az előírások, kontra praktikusság esete. Ugyebár, nekünk trénereknek, elvileg nem szabadna csúnyán beszélnünk. Namost, mikor percek óta magyarázom a "becsapni" kifejezést, lévén, hogy nem találok rá hirtelenjében szinonímát, kézzel lábbal hadonászva, példákat, majd újabb példákat felhozva és az "értik-e" kérdésre még mindig fejrázás vagy kétségbeesett tekintet a válasz, akkor jön a villanykörte a fejem fölé, illetve azzal együtt a "letojom" érzés, és bekérdezem, hogy:

"És ha úgy mondom, hogy átbaszni?"

Emberek: ÁÁÁÁÁÁ!

Megy ez, na.

A kedvencemet a végére hagytam. Ez megint biosz. Hüllőkről tanultunk. Utolsó óra, hogy el ne unják magukat a népek, kiscsoportos feladatot kapnak. Minden csoport kap egy kontinenst és utánajár, hogy milyen hüllők tipikusak ott. Internet használata megengedett. Félórányi felkészülési idő, aztán hajrá.

Ember: (olvassa a kis papírfecnijéről) Kígyó.

Én: Jó.

Ember: Krokodil.

Én: Remek.

Ember: Teknős.

Én: Kiváló.

Ember: Gyík:.

Én: Nagyszerű

Ember: Számári

Én: (mi a repedt here??) Ooooké, azt nem ismerem. Meséljen róla.

Ember: (vállvonogatás) Nem tudom, így volt a cikkben.

Én: Mutassa, hogy írta le?

Ember: Elém tolja a kis cetlijét, rábök egy szóra.

Nos, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy az újonnan felfedezett Számári, mint hüllő, nem más, mint a "Summary", azaz az "összefoglalás" angolul, ami általában vastag betűkkel szedve áll a wikipedia szójegyzetek vége felé. 

Vigyázni vele, veszélyes lehet.

No, erről ennyit, legalábbis mára. Boldog Yulet, aludjatok jól az év leghosszabb éjszakáján és legyetek okosak.

De nagyon ám! :)

A' virtuális valóság és hasonló barboncás és ürdüngös mórikálások.

Kedves feleim, s testvéreim az Úrban, olyat mesélek most néktek, hogy megáll tőle bennetek a' szusz, s azt gondolhatnátok, tán megfútta Vargha gróf fejit a szél. Pedig nem, isa, színigaz, mit leírok ehelyütt. Láttam vala én már, barátim, sok czifraságot, kalandozásim során, kétfejű bornyútól kezdve repkedő masinákon át kristálygömbbe zárt téli tájig, de ily ürdüngösséggel, mint a' minap, biz még nem találkozék. 

Az egész hacacáré ott kezdőde, hogy minek utána újra áttevém helytartói székemet a' Sógor Császárvárosba, melyet a helyi urak "Wien" néven ismernek, s felvevém a' munka fonalát, nos, egyik estebéd tájára megbeszélém régi barátommal s komámmal, Ádámbátyámmal, hogy régi jó szokásunkhoz híven öszveülünk, anekdotázunk, megiszunk vagy fél pint bort, s meglapogatjuk a' szolgálójányok marját. Azonban midőn útnak eresztém volna magam, izenet érkezett barátomtól, hogy ő mostan néhány hasonszőrű úr társaságában a megszokott pipafüstös bömbölde helyett valamely ugyancsak emelkedett helyen múlatja az időt, hol es virtuális valóságot lehet játszani. 

Hivnye, gondolám, olvasék én már erről a virtuális valóságról valamelyes medicinás könyvben, alighanem amaz csuf nyavalya lesz, melyet a' forró délszakon terjeszt valamiféle csúszómászó. Márpedig, mondok, ha Istenfélő magyar úrral egy mulatóban ilyet akarnának tenni, ott biz azonmód oly verekedés fog kitörni, hogy a világháború ahhoz képest közönséges kofalárma. 

Node, mit tehet az emberfia, a' meghívás az meghívás, a' barátság pedig barátság. Nagy kardzörgéssel bevonulék a' mulatóba, jobbomat nyújtám Ádámbátyámnak s a' hasonszőrű uraknak, borért szalajtám a' szolgálót s várék türelmesen, hogy mi leend ebből. S jövel es az szolga, s mondja, hogy a' virtuális valóság nem tropikus vérbaj, semnem délszaki kehekóró, ellenben fejembe húzna valamely ürdüngös masinát, melyre okuláré s fonográf van szerelve, s kezembe adna valamely igencsak bizalmatlan kinézetű holmit, mellyel-mondá ő-lövöldözni tudok. Na mondok, koma, ha ezzel lőni lehet, akkor a' ganajra dobom a' mordályomat, s utána hajítom a' lőporos szarut s a' kovát is. De, ha mán nem fertőz, gondolám, akkor nagy baj nem lehet, uccu neki, próbáljuk meg. 

A'dde koma, mondám a' szurtosnak.

Namánmost, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, amint fejemre kerüle az okula, s két kezembe a' fura kinézetű miskulanciák, hiszitek, vagy sem, egy más helyen találám magam. Valamely sivatagos, kopár vidéken, sziklákkal, s homokkal telehintve. Lenézék ennen magamra, s látám ám, hogy hivnye, valóban egy iromba mordályt markolok. Ádámbátyám s a' hasonszőrű urak pedig a' közelből integetének, s üdvözlésük örömöre szolgált vala. S mintha mindez nem volna elég a bűbájból s garabonciás mesterkedésből, kisvártatva csufondáros élőholtak armadája indula meg felénk, hogy vérünket vegye. Hej, az anyátok Úristenit, mondám, abból bizony nehezen esztek, s közibük pörkölék a' mordállyal. S láss csodát, azok csak eldőltek, mint a' búza aratáskor. 

Hogy az első ijedtségen túlesék, s kezem hozzászokott vala a' fura disznóláb markolatához, nekivettem magam az iparnak, s csak úgy csörömpölt a felszentelt ólom az istentelenek koponyáján. Ádámbátyám s az urak ugyancsak vitézkedtek, hamarost emberesen tűz alá vevénk a' szörnyűséges hordát. 

Eltele így vagy egy fertályóra, s teljesen belefeledkezék a' munkálatba, s elmében alig vala, hogy én társaimmal egyetemben egy mulató közepén állok valójában. Hanem annál inkább tudták ezt a mulatóbeli duhajok, kik is egy szélesvásznú diafragmán lekövetheték mind vitézkedésünk. S az egyik nyavalyás, kilesvén, mikor kerül mögém egy fertelmes holt, belemarkola lábam szárába. 

Ugrék es akkorát, mint a' nyúl bagzáskor, s szerteszéjjel freccsentém mordályommal a' virtuális valóságbeli fertelem fejét, mely procedúra vajmi kevés hatással vala a' való világbeli gazemberre. Mondám es rémületemben s mérgemben fennhangon, őseim nyelvén a' magamét, hanem, hogy ez nem vala hatással, átváltottam a' Sógorok nyelvére, s úgy emlegetém édesanyjának nevét, mint holmi krajczáros nőszemélyét. De az csufondáros élőholtak töretlenül tovább özönlének mindeközben, hát rögvest oda fordítám újra figyelmem.

Vagy negyven minutát töltöténk el így játszadozván, s küzdvén a' pokolszülte fattyakkal, míg végül a' szolgáló leszerelé főmről a' fura okulárét.

Isa, feleim, hiszitek, vagy sem, ilyen es történt velem. Tanulságul szolgáljon ez mindenkinek, ki Bécs kies városát látogatja.  Elragadja az emberfiát a' bűbáj, s azt se igen tudja, hol van, s mi célból. Mindazonáltal, csak mókás vala az egész hacacáré, s nem merném juszt is kijelenteni, hogy ha valaha megfordulok még a' Vrei kávézó szomszédságában, ne ugranék be, hogy közibe pörköljek a' csufondáros holtaknak, ahogy az Istenfélő magyar úrtól illik, ki az anyaszentegyház igéjét hordozza kebelén.

Ezzel kívánok kellemes jó éjt, s nyugodalmas álmokat kendetknek.

Kelt: Sógoria Császárvárosának nyugati sarkában, Vargária kihelyezett birtokán, lámpaoltás után. 

Tinder is coming

Mielőtt a lovak közé csapnánk, el kell végeznünk egy kísérlet. (Automatikus tárgyrag.) Szóval. Tegye fel a kezét, aki túrja az orrát!

Oké, nem sokan jelentkeztek. Tekintve, hogy most valószínűleg vagy otthon a laptop előtt lazulsz és olvasod  a hülyeségeimet, vagy a metrón/buszon teszed ugyanezt okosfonról, tehát van legalább egy szabad kezed, próbáljuk meg mégegyszer. És most tényleg csináld. A metrón/buszon ülőknek elég gondolatban. Ha néha túrod az orrod, mikor nem lát senki, vagy túrtad már életedben, mikor nem látott senki, tedd fel a kezed. Akkor is, ha csak a széléről vakargáltad le a taknyot. Igen, akkor is, ha papírzsebkendőt tekertél az ujjad köré. A lényeg, hogy csináltad már.  Oké, szóval akkor így már mindenki. Na. Mindez azért érdekes nekünk, mert az orrtúrás* egy olyan dolog, amit mindenki csinál, vagy csinálta már valaha, viszont ha megkérdezik tőle, elsőre mindenki letagadja, mert a társadalmi beidegződéseink azt diktálják, hogy erről ciki beszélni. 

És ez teljesen, pontosan és tökéletesen ugyanígy van a Tinderrel is. 

Most akkor jön a következő etáp, melyben engedelmetekkel előre megválaszolom a kérdéseket, melyek most felmerültek bennetek. 

- Mi a pokol pörsenéses faszandálja az a Tinder?

-Ezt a kérdést annak a két embernek a kedvéért válaszolom meg, akik még nem találkoztak a kifejezéssel. A többiek tudják, higgyétek el. A Tinder egy okostelefonra letölthető, ingyenes társkereső alkalmazás. Jelenleg az egyik legismertebb ebben a témában. Beállítod, hogy kit-mit keresel, feldobja azoknak az adatlapját, akik passzolhatnak hozzád. Ha jobbra húzod, akkor tetszik, ha balra akkor nem. Ha kölcsönösen jobbra húztátok egymást valakivel, akkor felvehetitek a kapcsolatot, és csetelhettek a Tinderen keresztül.

-Úúúú, és te fent vagy ezen?

- Igen, ugyanúgy, ahogy te is túrod az orrod. Illetve ahogy te is voltál már onlájn társkeresőn. 

 

 -Ennyire el vagy keseredve?

-Nem, teljesen jól vagyok, köszönöm.

 

-Mi van, nem tudsz a való életben ismerkedni?

-De.

-Buzi vagy?

-Nem.

-Akkor miért regisztrálsz ilyen sz*rokra?

-A kérdés, szerintem, így hangzana pontosan: Miért ne? Viszonylag kevés érvet tudnék felhozni ellene, ha őszintén belegondolok. Ez egy nagy platform, ami egy lehetőség az ismerkedésre.. Mi okom lenne mellőzni?

Nem mellesleg: a Tinder csak az első lépés. Ha az első randin elfingod magad, ugyanúgy nem fogod többet látni a lányzót, mintha a bárpult mellől szólítottad volna le. A Tinder nem ad garanciát semmire. A végén ugyanúgy helyt kell állnod.

És legyünk őszinték...te is voltál már, legalább egyszer, valami hasonlón, ugyanebből kifolyólag. 

Ne hazudj, kishamis :)

-És akkor mindenkit akivel találkozol, megdugsz? A Tinder erre való, nem?

-A Tindernek tényleg van egy ilyen híre, hogy konkrétan szexpartnerkereső. Viszont én azon az állásponton vagyok, hogy a Tinder csak a felületet biztosítja az ismerkedéshez, a többit már magad, pontosabban magatok döntitek el. Nem mintha bármi kifogásom lenne egy egészséges kettyintés ellen, de attól még, hogy adott alkalmazáson keresztül ismerkedsz meg valakivel, a többi, az ugyan rád van bízva. Nem kötelező semmi és semminek az ellenkezője sem.

Konkrétan van olyan Tinderről származó ismerősöm, akivel az erőteljes kölcsönös szimpátia megléte, viszont a kémia hiánya miatt afféle cimbiség alakult ki. És ez is egy jó dolog, nemde?

-Régóta vagy fenn?

-Mivel kicsit kőkorszakinak számítok az elektronikus dolgokkal kapcsolatban, azon ritka emberek közé tartozom, akik édesanyjának előbb volt okostelefonja, mint nekik maguknak. Plusz, mikor meglett Béla, az okosfon, még egy párkapcsolatnak kinéző bábszínház közepében voltam. Szóval durván egy éve használom, nagyobb megszakításokkal. 

No kérem. Most hogy közös nevezőre jutottunk és minden a helyén van, rátérek a tényleges mondandómra, ami miatt letettem a fenekem a gép elé. A hüvelygombára. A hüvelygomba meglehetősen makacs, ellenben nem kiirthatatlan fertőzés. Kezelése a következőképpen történik:

Na jó, nem. Csak el akartam rezzenteni a férfi olvasókat, lévén, hogy ami innentől jön az a hölgyeknek szól. Mert bár nem vagyok egy ős-Tinder-felhasználó, némi tapasztalatom van a témában, annyi legalábbis, hogy megfigyeljek bizonyos trendeket. És vannak bizonyos trendek, amik-szerintem-nem feltétlenül hasznosak a világ fejlődése, az éhező afrikai gyerekek és a bébifókák szempontjából.  Szóval, ez egy szabad ország, mindenki azt csinál, amit szabad és csak a saját véleményemet mondom el. Ezzel meg pont azt kezdtek, amit szeretnétek. Én attól még elmondom.

1. Képek

Namost. A Tinder, mint mondám vala, egy nagy platform. Sokan vannak még rajta. Igen, rajtad kívül. Ha nem teszel fel magadról képet, hát, erősen csökkented az esélyeidet. Nem kötelező, persze, de a mennykőbe is...ha sakkpartnert keresel, akkor rossz helyen vagy. Ha meg olyanvalakit, aki meghúzza a hajad, akkor ne várd el, hogy hogy vakon ismerkedjenek veled. És igen, a belső számít. Nálam főleg, jobban is, mint a külső, de van egy bizonyos szint és ízlés. Namármost, ahhoz, hogy tudjam, hogy egyáltalán akarok-e ismerkedni veled, azért csak látnom kéne a pofikádat, nemde? Szóval, azt akarom mindössze kihozni ebből, hogy a kép nélküli felhasználók nálam személy szerint mennek a moslékba, balra. Ha pedig neked ciki, hogy itt vagy, hát akkor, ahogy Yoda mester mondta, tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen fafejű és mások máshogy vannak ezzel és szívesen feccölnek időt és energiát abba, hogy megismerkedjenek valakivel, akiről aztán kiderül, hogy hát bizony nagyon nem az ő ízlésük. Ugye tudod, hogy Irónia szép ország és Szarkazmus a szomszédja? :D

2. Hazudás

A szó valójában "hazugság" lenne, de nekem így jobban tetszik. Szóval a hazudás. Az majdnem rosszabb, mint ha nincs képed. Arra gondolok, hogy a fotóbót korában bárki csinálhat magából egy fényképen bombanőt, de...minek? Igen sajnos találkoztam ilyennel. A csinos, jó alakú lányról a Tinderről kiderült, hogy a fenti állítások közül csak a lány és a Tinder igaz rá. Amivel az a baj, hogy ezzel aztán igazán mindenkit elijesztesz. Azt is, aki nem téged keres, de azt is, aki amúgy téged keresne, viszont azt a másik lányt látja a profilképeden. Csak gondold végig fordítva a helyzetet.

3. Nagyképűség

Igen, vannak lányok, akiknek természetanya többet adott másoknál. Ez viszont ezen a tényen túl nem jogosít fel semmire. Tehát, Allahra, Odinra, a mezítlábas Atyaúristenre, a kazah Sólyomistenre és az Udmurtok névtelen, ámde vicces istenére kérlek, ne magyarázd el másfél oldalban, hogy mik a feltételei annak, hogy az emberfia egyáltalán rád vethesse gyarló pillantását. Mert ez rögtön elárulja rólad, hogy a külsődön kívül annyi plusz értékkel rendelkezel, mint egy digitális hőmérő a szibériai télben. 

Ha érted mire gondolok.

4. Csoportképek

Tök jó dolog más emberekkel fotózkodni, megadja az összetartozás érzést, ami bezsírozza a szociális falkaösztöneink rejtett rugóit. Ellenben. Ha három hölgyet látok a képen, akkor pont lövésem se lesz, melyikük kiskegyed és a szarkasztikus énem kistörpéje egyből közli a fejemben, hogy "a csuf a balszélen". Igen, tudom, hogy a "csuf" hosszú ú, de törpe így ejti. Csuf. Nem tehetek róla. Szóval, ugyan, tessék mán legalább ráutalni, mék a háromból kiskegyed.

5. Családi fotók

Ömmm...hogy is mondjam. Bízom az emberi elme erejében, de mégis, úgy fest teret kell engednem annak a véleményemnek, hogy hát, ha a pasiddal ölelkezel épp a Tinderes profilképeden, akkor bizony bemozdul a hüvelykujjam jobboldali távolítóizma, ami balirányú mozgást vált ki a testrészből. Hogy miért? Na, ennyire nem megyek bele, hogy ezt elmondjam....asszem. Ez ilyen fura dolog nálam. 

Ha érted mire gondolok.

No testvéreim a Zűrben.

Kijött,aminek ki kellett, lassan nyugovóra tér a mesemondó bácsi.

 Hosszú napokat és kellemes éjszakákat kívánok. 

Kezeket a takaró fölé!

*: Az orrtúrás elmélete, mármint hogy mindenki csinálja, de senki nem vallja be, nem saját. Egy komámembertől származik, aki az idő nyúlós ködébe vesző főiskolás éveim alatt osztotta ezt meg velem. Ezúton is köszönöm.

 

Tehülyete!

A hülyeség, az kérem az egyik legdemokratikusabb dolog a világon, a melltartó mellett. Kortól, nemtől, bőrszíntől és vallási hovatartozástól függetlenül bárki élhet vele. Namármost, itt meg pont erről lesz szó, gyűjteményes jelleggel.

Némi feljegyzés a hajónaplónak. Köszönöm, jól vagyok. Az új munkámat, a gyöttmentek, migréncsek és egyéb felforgató elemek biológiára való oktatását -minden előzetes elvárásom ellenére-továbbra is kifejezetten élvezem. Kezd rendeződni a lakhatásom is. Szóval, nagyon durva három hét van a hátam mögött, kivagyok mint a liba, de látom a fényt az alagút végén és nem dudál. 

Most ezt igen jól le is kopogom.

Mindez azért érdekes, mert most lazulunk, he. Ez pedig olyan formában fog megtörténni, hogy eleget teszek egy saját magamnak tett ígéretemnek, mely szerint az óráimon elhangzott legnagyobb hülyeségeket fel, majd leírom, amint egy bejegyzésre való összegyűlik belőlük. Most még egy kicsit keveslem az anyagot, de most pont ez kell a világnak és nekem is. Aztán meg, gyanítom, lesz még hozzá. Lehet, nyitok ebből egy sorozatot. Mert azért ha három hét alatt is ennyi lett...

Szóval. Az alábbi bölcsességek teljesen különböző okokból születtek. Volt ami nyelvi problémákból fakadt, volt ami csibészségből, volt ami nem-odafigyelésből, volt ami szimpla, vegytiszta hülyeségből. Nem fogom külön kiemelni, melyik miből, szerintem érezhető lesz. No hajrá.

U.I: Sajna néhány dolog abszolút nem jön át magyarul. Ezeket leírom németül, majd megpróbálom elmagyarázni. 

Én (nagyon belemerülve a magyarázatba): -Na szóval, mit gondolnak, mi az oka, hogy a növények nem nőnek ott, ahol sötét van? Mi lehet az oka, hogy nem érzik ott jól magukat?

-Az ember: -Mert nem látnak a sötétben?!

(Tényleg nem, mondjuk, a rosseb akárhová tegye őket...)

.

.

Épp a konkurens magatartásról beszéltem, azaz arról, hogy mit jelent ökológiai szempontból a konkurencia, mint fogalom. Majd: -Mondjanak egy példát a konkurenciára a biológiával kapcsolatban!

Az ember: -Matek.

(És hát ugye, erre nincs mit lépni. Mindenki fösti magát, aki matekot tanít.)

.

.

No ez az egyik eset, ami nem fog teljesen átjönni magyarul. Épp az anyagkörforgásról (Stoffkreisleuf) magyaráztam az élővilágban. Mivel mindig kérdezek, hát megkérdeztem, hogy ez szerintük mit jelenthet? Jött is a válasz: -Die Stoffe laufen im Kreis. kb: Az anyagok körbe forognak. 

(Klasszikus tantárgyi átfedés: biosz egyes, nyelvtan ötös.)

.

.

Drogok. Én:-Oké, emberek, szóval vannak a legális és az illegális drogok. Illegális például, ahogy megbeszéltük, a hasis, a speed a marihuána, aminek a hatóanyagai a THC és a CBD, aztán van még az LSD. Mi van még?

Az ember:- LCD!!

(Aszpasztmek.)

.

.

És mikor idegesítőek...nagy elánnal magyarázok és kérdezgetek, mikor észreveszem, hogy pont lesz*rja mindenki, hogy miről beszélek. Hát rábökök egy komára, hogy: 

Én:-No kérem, mi volt az utolsó kérdés?

Az ember:- Nem figyeltem.

Én: -Tudom, azért kérdezem most, hogy mi volt az utolsó kérdés?

Az ember:- Őőőő...hát hogy mi volt az utolsó kérdés.

(Tusé.)

.

.

Szintén némi magyarázatra szorul az az eset, mikor megkérdeztem egyik komát, hogy "kommen Sie mit?". Ezt a kifejezést arra használják, hogy az emberfia megtudakolja mindenféle komákoktól, hogy értik-e, amit az emberfia vaker. Tény, hogy szó szerinti fordításban azt jelenti: "Jön velem?". 

Tény az is, hogy a komát, akinek a kérdés szólt, előző nap betereltem az "igazgatóiba" némi ejnyebejnyére és irgumburgumra. Mint ahogy az is tény, hogy a koma, szegény, a kérdésemre felállt, lógó orral odaballagott hozzám, és mondta, hogy hát, rendben, akkor menjünk.

(Nem mentünk. Röhögtünk.)

.

.

Végül, de nem utolsósorban. Ennek én voltam az elkövetője. Bárki mást gondolna, nem szándékosan. Szóval, van a mostani csoportomban egy feltűnően csinos bakfislány, aki ezt tudja is magáról. Épp a madarakról magyaráztam valamit, pontosabban a verebekről. A veréb hivatalos neve németül a "Haussperling", én azonban a népi nevét-"Spatz"-használtam, mikor megkérdeztem tőle, hogy látott-e már ilyet. Aztán a fel-feltörő férfi röhögés közben, amiben akarva- akaratlanul én is részt vettem, emlékeztettem magam a szakszavak helyes használatának fontosságára, lévén a "Spatz" szó a szlengben, hát mit szépítsük, pöcsöt jelent.

(Tényleg véletlen volt.)

No, aludjanak jól kendtek, és ne beszéljenek hülyeségeket. 
Mert kendteket is felírom, aztán le.
Jóéjt.

Dániel az oroszlánveremben

A bejegyzések egyik legfontosabb eleme a cím. A cím többnyire előbb lesz, mint a bejegyzés. Namost, ennél a bejegyzésnél eszembe jutott még a Sorosbérenc és a Chaoswear is, mint cím, tessék elolvasni, azt majd rájöttök miért. Meg arra is, hogy miért ez lett aztán végül. Mindenre rá fogtok jönni, csak legyetek okosak és türelemmel. 

Feladtam a hippilétet. Újra a keményen dolgozó, adót fizető, reggel időre beérő, este kicsit idő előtt távozó, becsületes, rendszertisztelő munkásemberek sorait gazdagítom. 

Ez a téma is ide tartozik. 

Figyelj, kiblogozzuk. 

Szóval. Hol is kezdjük? 

Kezdjük mondjuk a legendánál, ami nevem eredőjéről, az első regisztrált Dánielről, Dánielről szól. Ő egy bibliai Dániel. Ez a Dániel kicsit próféta volt, kicsit zsidó, kicsit írnok, majd kicsit főrang, meg kicsit hithű ember is. Szóval ezt a Dánielt bemártották a rosszakarói, mivel mással nem ment, a hite miatt. A király meg, bármennyire is nem akarta, bedobatta az oroszlánok közé, a verembe bele. Hogy ott aztán mit csinált a pali, azt pontosan nem tudni, mindenesetre én mindig úgy képzeltem, hogy imádkozott és mesélt az oroszlánoknak. Random mindent. Lényeg a lényeg, hogy reggelre kelvén épen és egészségesen pecázták ki a veremből, és ha már így, akkor bedobták helyette a rosszakaróit, akik azonmód megevődtek oroszlánilag. 

Szeretem ezt a történet.

Namost, kaptam munkát. Ez úgy lett, hogy két hete csütörtökön felhívtak, hogy kellenék, beszéljünk. Rá úgy egy hétre beszéltünk és felvettek. Tegnap kezdtem. Csak így, minden lacfac nélkül, mint amikor a macska leveri a virágcserepet az ablakból. Durr. Egy projektbe kerültem bele,  amit a sógor állambácsi pénzel és az itt meg-nem-nevezhető cég vitelez ki, a hangzatos "tréner" munkakörben. A projekt célja az általános iskolából különböző okok miatt kibukott fiatalok (15-25 éves korosztály) utóoktatása, illetve az iskola befejezéséhez és pótlásához való hozzásegítése. Igen, mennydörgette, gyüttmenteknek, migránsoknak és refugéknak tanítok biológiát, németül. 

Gyuri bácsi meg örül. 

Éngem meg megfizetnek érte.

Szóval, a felvételi elbeszélgetésen megegyeztünk a kolleginával, hogy nyugodjak meg, nem lesz itt semmiféle mélyvíz, meg durbbele, majd szépen kezdek, aztán betanítanak, meg beülök a kollégák órájára, meg kapok én mindent ami kell, meg minden fasza lesz és király, juhú és hurrá. Kaptam két ímélt, egyet a munkaszerződésemmel, egyet meg a szükséges infókkal, miszerint Szent András havának hetedik napján, pitymallat után kicsivel jelentkezzek le Kruzifix úrnál a tett színhelyén, ő majd eligazít mindenben.

Okéjó.

Szent András havának hetedik napján, pitymallatkor, (tegnap reggel, na,) a tett színhelyén lejelentkeztem Kruzifix úrnál, várván az eligazítást. Koma épp teljesen idegbeteg volt, láthatólag szervezett, átszervezett és újratervezett. Én vártam az ihletet meg az infókat, ez meg, ez a szamárborjú, annak rendje szerint a kezembe nyomott egy névlistát, beb***ott egy "Varga, Biologie" feliratú terembe, közölte, hogy akkor sok sikert az első napomhoz és becsukta mögöttem az ajtót.

Ő....

Ő....

Ő....

Heheh.

"Édesanyád szomorúszemű, sváb, gatyamadzagrángató, zergetollas Úristenit."-Gondoltam. Így pislogtunk egymásra a refugékkal. -Hát most én mit kezdjek veletek? Kérdeztem én. -Mink aztat nem tudhassuk, mink nem ide tartozunk, csak ide osztottak be-mondták ők. Na így elnézegettük egymást egy darabig. Ők engem, én meg őket. Szerbek, szírek, románok, albánok, csecsenek, meg minden. Egy rahedli nagykamasz és fiatal felnőtt, hat különböző országból, van aki soha nem tanult bioszt, van aki tíz évig tolta, van akinek német az anyanyelve, van aki azt se tudja, mi az a Panzerkampfwagen, van aki ide tartozik, van aki helyhiány miatt került hozzám, a pulpitus tufelin meg én, aki életében nem tanított németül biológiát, egy szót se.

És akkor előjött bennem az a"na ne már" érzés. Annyira abszurd volt a szituáció, hogy nem tudtam komolyan venni. Röhögtem egy sort, majd elkezdtem random hülyeségeket beszélni, először mindenről, majd mindenről is, majd a biológiáról. Aztán azon kaptam magam, hogy ejnye ni, teljesen improvizatíve módon biológiaórát tartok németül, ezeket meg leköti amit beszélek. (Legalábbis egy ideig és a körülményekhez képest. Legalábbis kuss lett.) Aztán mikor kifújt, ami eszembe jutott bioszból, és már nem volt kuss, akkor még beszéltünk random minden egyébről, aztán kiderült, hogy még meg is férünk egymással. 

Ők jól elvoltak, én jól elvoltam, nagyjából mindenki elégedetten távozott a nap végén. 

Volt aki azt mondta, holnap is hozzám akar jönni, akkor is, ha nem ide tartozik.

Szóval, a nap végére a következő dolgokat jegyeztem fel a hajónaplónak:

1: Ennél a cégnél senki nem tud semmit.

2: Ennél a cégnél ha valaki mégis tud valamit, az igazából mindegy, mert nem működik.

3: Ennél a cégnél, ahol senki nem tud semmit és semmi nem működik, a tanítványoknak sincs halvány gőzük se semmiről.

4: Ez egy brutális káosz.

5: A káosz egyik sajátos furcsasága, hogy amint "rohadtul nem veszed komolyan", a kezed alá simúl.

6: Én ezt élvezem.

És igen, a második napom ugyanezt az eredményt hozta. A Herr Kruzifix által nagy büszkén lobogtatott paksamétáról, ami "az én tantervem és tananyagom" első pillantásra kiderült hogy egy wikipédiás szószedet, a kollégák, akik ugyanilyen káoszlovasok csak megerősítettek abban a véleményemben, hogy "improvizálok és ez így jól is van", a refugékkal még mindig jól kijövök, még mindig úgy néz ki, ha bárki belép a termembe, mintha bioszt tanítanék, szóval...

Lehet, hogy két nap múlva aztán tele lesz a púpom az egésszel, de az első kanyart, asszem bevettük.

Ez kicsit ilyen üvegtigrises helyzet.

"Itt mindenki hülye? Igen, itt mindenki hülye."

Nekem meg tetszik.

Káosz, én így szeretlek.