Tehülyete!- Vol 3

Pálinkába áztatott aszalt szilvás jó estét, kedves blogjáró gyerekek! Ismét összegyűlt egy kupacra való a marhaságból. Mármint abból a fajta marhaságból, amiben az Istenadta nép okítása közben van részem, legnagyobb örömömre. (Nem, ebben nem volt irónia, tényleg élvezem a hülyeségnek ezt a formáját.) És amiből lassan sorozat lesz, hiszen ez már a harmadik rész. Az első itt (klikk), a második itt (másik klikk) olvasható. Szóval a tanóráimon elkövetett aranyköpésekről van szó. Legyen az bár okítóé, vagy okosodóé. Komolyan, ha ez a sorozat hosszabb távon megmarad, lehet, hogy ezt tényleg könyv formába szedem.

(Mint az első két rész alkalmával, itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezen szösszenetek nem a rosszindulat szüleményei. Tisztában vagyok vele és szeretném az olvasóközönséggel is tisztázni, hogy az alábbiakban leírt lélekemelő pillanatok nem feltétlen a veleszületett fizikális ostobaság, sokkal inkább a fáradtság, dekoncentráltság, véletlenek, vagy nyelvi korlátok művei. Kéretik ekként értelmezni. Különben odab*szok.

 Köszönöm.)

Na. A hülyeség.

1. A héja

Aszongyák az embereim, még mikor a német nyelvvizsgára készítettem őket, hogy szeretnék többet gyakorolni a beszédet. Na mondok, rajtam ugyan ne múljon, de ha már lúd, gágogjon is, úgyis nehezetekre esik közönség előtt németül beszélni, én meg hiányolom a biológiát, tessék, a feladat: kettes csoportokban németül prezentációt tartani egy-egy állatfajról. Tudod, ilyen ismertebbek, oroszlán, meg zsiráf, meg tigris. Wikipédia használható. Na a héját lehet nem kellett volna. Direkt raktam párba a két palit, lévén az egyikük eléggé hadban állt a nyelvvel és a feje se volt egy atomreaktor, a másik ellenben mindkét területen jó, mondom majd kiegészítik egymást. Csakhogy a két jómadár nem dolgozott össze. Mindegyik leírta a maga kis beszédét, aztán hajrá. Az első előadás innentől úgyahogy elment, hanem a második bajos volt, mert a pali leírt valamit a héjáról amit maga se értett, aztán felolvasta. Én meg először nem fogtam fel, miről van szó. Aztán leesett.

Ember: A héja.....őőőő... több...turissss-ta út...magassága hároszázezer...őőőő..háromezerkéccáz...őőőő...patakok és északi...ki-tett-ség....

Én: Na jó, itt valami nem oké. Had nézem meg, mit írt le?

Ember: (Odaadja a füzetét): hát ezt találtam róla...

Én: Böngész, böngész, kis villanykörte a fejem felett, google, és igen: A koma gyönyörűen leírta a "héja" nevű 3277 m magas tiroli hegycsúcs geográfiáját. 

Wikipédia forever.

Buksisimi, üjjéle.

2. A cápa

Ugyanez a kör, másik páros, feladat: cápa. Gyönyörű, összeszedett előadás, képekkel, adatokkal, meg minden, ahogy azt kell. Mondják mondják, aztán rátérünk arra, hogy mit eszik a cápa.

Ember: A cápa tápláléka főleg hal, továbbá emlősök...

Én: Jó.

Ember: esetenként madarak....

Én: Igen.

Ember: továbbá néha alga és gomba.

Én: (felébredt a biológus): az alga az oké, de gombát, na azt hol a fenébe' talál a cápa?

Ember: a Wikipédián.

És megintcsak: Wikipédia forevör. 

3. Nyelvvizsga

Nem, ez már nem a németes csoportomban történt, hanem a mostani bioszosban. Ahova viszont az előző németesből elég sok ember átkerült. Ellenben közben megjöttek a vizsgaeredmények, meg rendeztük az adminisztrációt. Én meg megszoktam már, hogy mindenki külföldi. Valamit a vizsgával kapcsolatos útiköltséggel ügyeztünk épp, mikoris:

Én: Na emberek, akkor az útiköltség a vizsgára...Ali, leadta már a vonatjegyét?

Ember: igen.

Én: Hasszán, maga is?

Ember: én is.

Vujcic úr?

Ember: igen.

Én: Farah?

Ember: Én is.

Én: Mohammed?

Ember: igen

Én: Helga?

Ember: (Pislogpislog): Hát én...őőő...nem.

Én: Oszt mé nem?

Ember: Hát mert....(Majd elkezd bámulni rám, majd vigyorogni, majd egyszerre tör ki belőlünk a röhögés) nekem nem kellett nyelvvizsgát tennem!?

Jjjjja, tényleg, vannak osztrákok is a csoportomban. 

4. Dialekt

Felvettem az idők során némi tájszólást itt sógoréknál. Az egyik ilyen tipikus tájszólásformula a "Ge?". Ez egy mondatbefejezés, a "Gell" rövidült formája és az Atyaúristen kék ege alatt a világon semmit nem jelent. Kábé olyan, mintha úgy fejeznéd be magyarul a mondatot, hogy "Mi?". Mondjuk: jót buliztunk tegnap, mi? Namármost, épp egy nyelvileg kevésbé előrehaladott kandidáttal bocsátkoztam egy négyszemközti vitába valami technikai dologról. Mondom neki a magamét, próbálom elmagyarázni a helyzetet, látom rajta, hogy felhősödik az arca mert valamit nagyon nem ért.

Én: Érti, miről van szó?

Ember: Nem teljesen.

Én: oké, elmondom mégegyszer. Így oké?

Ember (újabb felhők): neeem...

Én: Mi nem tiszta?

Ember: mi az a GE??????

Őőőőőőő....

5. Állat

Ezzel a sztorival sokat kellett játszanom, hogy bemagyarítsam. Talán érthető lesz. Van egy koma a csoportomban, akinek szerintem az egyetlen baja, hogy nincs önbizalma. Mert amúgy egy intelligens fazon. Meg esetleg még annyi, hogy sokszor némi időeltolódással dolgozik, vannak ilyen pár perces kihagyásai, amiket azonban kitölt az előző információkkal. A másik szükséges adat ide, hogy a mostani modulom, bár alapvetően természettudományokról szól, tartalmaz egy "Szakmai előrehaladás állapota" nevű blokkot is, ami nagyjából a munkaügy által előírt "minél gyorsabban találj munkát" jellegű nem túl zamatos lószar. Én ezt úgy oldom meg, hogy minden nap az utolsó órában foglalkozunk ezzel, mikor másra már amúgy sincs agya se az embereimnek, se nekem. Ma viszont az utolsó óra elejébe még belecsúsztattam némi természettudományt, mert félbe voltam a témával. A fent említett koma meg csak megébredt hirtelen, hogy itt nem az történik, ami szokott. És mivel volt némi nyelvi difi a fejében a német "Szakmai előrehaladás állapota"  kifejezés körül, hát kipótolta azzal, amit már belesulykoltam:

"Most nem a 'szakmai emlős állatok' van?"

Nem. 

Miután ezt elmeséltem a szünetben, a kollégákkal megegyeztünk, hogy ez lesz az új hivatalos megnevezésünk.

6. Másik weblap

Ezt a sztorit direkt hagytam a végére, mert ebből állítólag klasszikus lesz. Szóval, épp az ősrobbanás elméletéről magyaráztam az embereimnek. Néha, a könnyebb megértés kedvéért átfordítják maguknak a dolgokat az anyanyelvükre, vagy angolra.

Én: Szóval, ez volna az ősrobbanás elmélete.

Ember: Jaaaajjj, megvan, megvan, mi is ez angolul? Valamilyen theory, de milyen is? Ja megvan. GANGBANG!

(Itt volt fél perc csend. Én nem tudtam megszólalni, a többieknek még nem esett le. Aztán hogy kezdődött az első cincogás, mikor már lassan maga az ember is rájött, hogy mit is mondott, nem bírtam ki.)

Én: Nem, BIG BANG. Emezt a nationalgeographic.com-on,  amazt a pornhub.com-on találja. 

Igen, itt vége lett az órának, mind szakmai, mind etikai szempontból. A szünetig fennmaradó néhány percet röhögéssel töltöttük.

No kedveseim, ennyi mára. Most nullára állítom a hülyeségszámlálót, ami volt, kijött. Egészségtekre, aludjatok jól és álmodjatok szépeket!

Kutyából szalonna

Miként lapostetű ballag álmosan a fanszőrzet rekettyés széliben, amúgy-értsd szőrmentén- meséltem már a munkámhoz fűződő viszonyomról és értetlenségemről. Namost, ezt kivesézzük kicsit, amennyiben érdekel benneteket. Mondjuk a blog egyik előnye, hogy egy ember írja, a többi meg olvassa. És aki olvassa, az nem ül ott, mikor az aki írja, nekiáll írni. Tehát, hogy érdekel-e benneteket, az csak utólag derül ki, akkor meg már nem lehet visszacsinálni. Tehát mindenképp leírom. Phú gyerekek, ez akkora logikai csavar volt, hogy üzletágat lehetne alapítani rá. 

Na szóval. 

 Dógozzunk. 

Tréner. Ilyen szép neve van neki. Mármint annak amit november óta pénzért csinálok.  Leegyszerűsítve a dolgot, biológiát tanítok migréncseknek és gyüttmenteknek egy a Sógor birodalom támogatásából megvalósult projektben. Namármost, a helyzet az, hogy én úgy kerültem ebbe az állásba, mint ahogy a kutyakaka pottyan a fűbe (mily szép hasonlataim vannak ma, ugye?), azaz csak úgy megtörtént a dolog. Főleg azért érdekes ez, mert miután anno dacumál  lehúztam négy évet a vépi gazdasszonyképző és orknevelde keretein belül nevelőtanárként, megesküdtem a Kazah Sólyomistenre és Thrallra a Háromfejűre, hogy én a büdös skótkockás életbe' tanár többet nem leszek. Úgy gondoltam, hogy négy év tapasztalatai alapján levonhatom a tanulságot, hogy hosszú távon nem vagyok alkalmas a pályára. A személyiségem és a pedagógia egyszerűen össze vannak veszve.

Aztán most meg, hosszabb munkanélküliség után, miután már jó ideje küldözgettem ide-oda az önéletrajzokat, csak felhívnak ám, hogy kellenék. Tanárnak. Migréncsek meg gyöttmentek mellé. Tudnék-e viszonylag azonnal kezdeni? Höh. Na mondok, ennél szarabb opciókkal...de megmondom a frankót, köllött a pénz, azt meg viszonylag kereket ajánlottak. 

Kezdtem. 

Na, aztán jött a meglepetés, ami azóta is tart. Először is, szeretem a munkámat. Másodszor, tök jól kijövök a srácaimmal és a kollégákkal. Harmadszor, a visszajelzések alapján ez vica-verza is így van. Szóval, úgy működik az egész, mintha pont nekem találták volna ki. Ami előtt meglehetősen értetlenül álltam és állok. Ellenben, néhány dolgot már kiagyaltam a témában. Hogy mégis, miért lehet ez így. Hosszas gondolkodás után. Izé. Azt hiszem, összejátszott az a tény, hogy ez a mi őrültekházánk nem egy klasszikus iskola, azzal, hogy pont a nemklasszikussága miatt itt kamatoztatni tudom a rossz tulajdonságaimat is. Amik valójában nem okvetetlen  rosszak, csak szituációfüggőek és egy klasszikus iskolába nem feltétlenül valóak. Ide ellenben-úgy fest- pont igen.  Mindenesetre rájöttem pár dologra ez alatt a pár hónap alatt. Egyfelől az oktatás terén. Amik itt mondjuk jól jönnek. Itt legalábbis mindenképp. Másfelől magammal kapcsolatban. Hogy mégis mi a pántlikás fenétől működhet ez az egész, holott az előrejelzések alapján nem kellene neki. Összeszedem hát ezeket a dolgokat egy csokorba, aztán beleteszem az alábbi vázába.

1. Mesemondás

Na, ha valamihez, hát ehhez értek. Marhaságokról beszélni. Mint amikor az emberfiát kiszólítja a bohóc a közönségből és hirtelen felkerül a színpadra. Ez nálunk pont jól jön, mivel a tanmenetünk, ami egy klasszikus iskolában egy előre meghatározott, leszabályozott, kontrollált és ellenőrzött valami, az nálunk, az, hát...igazából nincs. Szóval viszonylag (érted, "viszonylag", hehe) sokat kell improvizálni. Az meg megy, no. 

(Nem utolsósorban, ez instant módon megadja az önmegvalósítás melengető érzését is.)

2. Türelem, illetve annak hiánya. 

Ha a "Türelmetlenség" szót lehetne személynévként anyakönyveztetni, elgondolkodnék rajta, hogy felvegyem a Dániel mellé. Ha érted, mire gondolok. Namármost, itt lép be a mi intézményünk "nemklasszikussága", ugyanis modulos rendszerben dolgozunk, azaz három hetente új csoport kerül a kezünk alá. Ergó ha valakivel tele lesz a dohányzacskóm, akkor mindig felmerül az agyam egy hátsó, pókhálós szegletében az a gondolat, hogy "nyugi, nyolc nap múlva nem kell többet bajlódnod vele". Ez nekem ilyen esetekben mindig megnyugvást ad. És innentől higgadtan és lazán tudom kezelni a helyzetet. Teljesen más lenne ugye a helyzet, ha arra kéne gondolnom, hogy "nyugi, három év, nyolc hónap múlva sose látod többet..."

3. Őszinteség

Ez azt hiszem a klasszikus oktatásban is helytálló dolog lenne. Vagy talán csak okosodtam annyit a legutóbbi tanári bevetésem óta, hogy jobban belátom ennek a témának a fontosságát. A felesleges körmondatok és "tulajdonképpenek" helyett tényszerűen kezelve elmondani, hogy ami szar, az bizony büdös. Ezt meglepő módon, ámde szemmel láthatóan értékelik az emberek. 

4. Hibák

Amik bizony előfordulnak, nem is ritkán. A klasszikus oktatásban kicsit az volt az érzésem, hogy van egy szakadék a tanárokról a rendszer által kialakítani szándékozott kép, a mindentudó, megfellebbezhetetlen és feddhetetlen Tanárúr és a diákok által látott köznapi személy között. Ebbe a szakadékba pedig igen nagyot lehet borulni. Namost, ha ezt az egészet hagyjuk a francba, az, legújabb tapasztalataim szerint, egész jól tudja kihozni magát. Részemről ezt követem. Ha valamit nem tudok, megmondom a srácoknak, hogy pillanat, utánaguglizok. Ha valami nem ugrik be németül, körülírom és megkérdezem az elvétve ugyan, de jelen lévő osztrák diákjaimat, hogy minekhíjják. Ha nem aludtam ki magam, megmondom nekik, hogy ez van és ezért vagyok dekoncentrált. És tudjátok mi a vicces? Hogy soha, de tényleg soha nem éreztem, hogy ezt cikinek találnák. Mert-legyünk őszinték-nem az.

5. Empátia(?)

No, ez egy másik érdekes téma nálam. Jóanyám szerint antiszociális vagyok. Ez szerintem nem igaz, mert nem akarok bombát robbantani. Ellenben aszociális, na az néha igen. A kettő nem ugyanaz. Nem vagyok én a társadalom ellen, csak hagyjon a p*csába békén. Mikor bal lábbal kelek, akkor meg aztán nagyon hagyjon békén. Viszont, mint rájöttem, ettől még nem vagyok teljesen fából. Tény, hogy nem jellemzően kapom az ölembe és simogatom könnyek között annak a fejét, aki a problémáival fordul hozzám. Tény azonban az is, hogy viszonylag jó ellenjavallatokat tudok adni a fent említett problémákra. Nem feltétlen az "igen, átérzem", inkább az "igen, megértem" móduszban. Ez segít egy kicsit felülről látni a dolgokat és néha célravezetőbb. És ez csökkenti annak a veszélyét is, hogy magamra veszem mások kínját (van nekik elég, higgyétek el...) és magam is begolyózok tőle. Azt a néhány órát meg, mikor abszolút nem vagyok vevő senkire, egy ilyen "nemklasszikus" felállásban át lehet vészelni. 

6. Öröm

Ez szerencse dóga, nem hiszem, hogy lehetne erőltetni, vagy akarni. De tény, hogy örömet okoz, amit csinálok. Szeretem tanítani ezeket a népeket, szeretek biológiát tanítani (vagy németet, vagy amit épp rám osztanak :D ). Az ilyesmi meg ragadós és jót tesz mindenkinek. 

7. A hetedik te magad légy

Mondá József Attila. Autentikusság. Azt hiszem az is kell. Ha nagyon fel akarja venni az emberfia a nagy-komoly-tanárbácsi szerepét, előbb-utóbb kiesik belőle és nagyot puffan. Aztán nem vevődik komolyan. Jóóó, az oldalzsebes farmert meg a szörnyespólókat elhagytam. De csak ezt a kettőt. A többi maradt és ez láthatólag rendben van így.

No. Ennyi jutott hirtelen eszembe. Nem vagyok antiszociális. 

Menjetek, a p*csába, aludni.

Jó éjt!

:D

A labanc öregasszony

Rájöttem, hogy az egyik dolog, avagy objektum, avagy tény, amiről mindig beszélek a blogban, de sohasem konkrétan, az Bécs.

Pedig lassan kezd beleivódni az életembe a város. És mégis mindig szőrmentém emlegetem csak. No most változtatok ezen, nehogy megsértődjön.

Szóval Bécs. Bécs meg én valahogy úgy voltunk egymással, mint amikor a régi ismerősök rájönnek, hogy kicsit több van közöttük, mint a barátság. Soha nem terveztem célzottan Bécsbe költözni. Nagyjából hat és fél éve (atyavilág), hogy Sógoriában kezdtem szerencsepróbálásba, amolyan hol itt-hol ott(hon) módon. Béccsel eleinte csak kerülgettük egymást. Vagyis én őt. Gyakorlatilag körbelaktam a várost. Hol kicsit messzebb, hol kicsit közelebb hozzá. De egy olyan országban, mint Sógoria, ahol a földrajzi viszonyokból kifolyólag ezt az egy öregasszonyt kivéve nincsenek igazán nagy városok, egy Bécs méretű helynek saját gravitációs tere lesz és előbb-utóbb mindent bevonz. Na én is pont így jártam. 

Ami azért egy vicces felállás, mert kifejezetten nem tartom magam nagyvárosi embernek. Sőt. Tekintve, hogy egy nagyjából négyszáz lakosú faluban nőttem fel, ami igen, büszkén vállaljuk, a cifra Pornóapáti nevet viseli, és a Pinka patak csendes völgyében szundikálva legfeljebb akkor lát nagyobb zsivajt, ha focimeccs vagy búcsú van, szóval, értik kendtek, nem vagy szokva a ribillióhoz. Mármint, félreértés ne essék, laktam már városban, de vannak kinőhetetlen dolgok, mint például a személyes tér mérete, ami a nagyvárosi népek "éppen hogy ne érjek hozzá" távolságához képest akkora, mint egy ólajtó. (Na jó, nagyjából karnyújtásnyi). Namost, képzeljük el, mennyi marad ebből egy csúcsidőben túltömött metrón. 

És mégis, valahogy Bécs nekem mindig is szimpatikus volt. De nem biztos, hogy meg tudnám mondani mitől. Ráfoghatnám a külsejére, a finom smink alól kivillanó nemes ráncokra, az ódon arcél mellé bökött modern piercingre, de szerintem nem ez lesz a mérvadó. Illetve nem csak. Már csak azért sem, mert ha őszinték vagyunk, Bécs tökúgy néz ki, mint a mi Budapestünk. Ugyanaz az építészet, ugyanaz az elrendezés, ugyanaz a földrajzi fekvés, még az a nagy böhöm folyó is átmegy mindkettőn. De Pesttől, hazafias érzelmek ide, magyarságtudat oda, én bizony csuklok. Egyszerűen nem érzem jól magam ott. 

És ha elmondanám, hogy mi a bajom Budapestünkkel, akkor adnék egy pofont a falnak, mert ha megkérnék egy helyit, hogy mondja el, mi az amit nem szeret Bécsben, nagyjából ugyanazokat a tényezőket sorolná fel, csak németül, vagy törökül.

Szóval ezzel nem jutunk sokkal előbbre, egyszerűen van valami sármja a vén tyúknak, ami engem megfogott. 

Mondjuk tény az is, hogy Bécsnek (feltételezem ugyanúgy mint Pestnek) sok arca van. Tekintve hogy egy növésben lévő bikaborjú méretével vetekedő berni pásztor, tekintetes Kutya Úr az állandó társam, meg amúgy is így vagyok szokva, hogy egy ronda germanizmust is beépítsek, mindig külvárosban, családi házas környéken laktam. "Meg nem mondanád, hogy ez is Bécs", szokták mondani a látogatók. Pedig de. Meg ha utazok úgy húsz-harminc percet a mindenféle síneken guruló boszorkányos járművekkel, aztán kiszállok a Karlsplatzon mondjuk, és népek vannak mindenféle színben formában és mennyiségben, meg mekdonálc, meg négysávos utak, meg utcazenészek és nyakkendős üzletemberek, na az is Bécs. Azért ezt a szokásomat megtartom, jobb a ződben lakni. Ha nem is olcsó. De válogatni, azt lehet. Van ilyen Bécs és olyan Bécs.

Szóval mondom, ez egy amolyan nem tervezett kapcsolat, de nincs ellenemre. Igyekszem kihozni belőle a jó dolgokat és nem csak lakni, de élni is Bécsben. Megismerni a nagyobb látványosságokat és a kis eldugott helyeket. Ahogy időm, kedvem és tehetségem engedi. Legalábbis igyekszem igyekezni hogy így legyen. Többkevesebb sikerrel. Mindenesetre még nem érzem úgy, hogy ismerem a várost. Messze sem. Sőt.

De ezek a furmányos öregasszonyok már csak ilyenek. Nem engedik magukat kiismerni. Szerencsére néha vannak olyan üresebb hétvégék, mikor a lustaság ittmarasztal és hajlandó is vagyok kibújni a komfortzónámból, hogy matassak kicsit az öreglány száraz bőrén. 

De még kell hozzá idő.

Ellenben nem rohanunk.

Tehülyete!-Vol 2

Boldog, békés Yulet, Midwinterblotot, Télközepet, vagy nevezzétek, ahogy tetszik, mindenesetre mindenkinek. A téli napforduló tényének mindössze annyi köze van jelen blogbejegyzéshez, hogy ezt valamilyen formában mindig megünneplem. Mármint a télközepet. Namármost, nevével ellentétben a mai télközép olyan ocsmány, hideg, szeles esőt hozott, hogy cirkuszban kéne mutogatni. Ez pedig azt okozta, hogy miután hazaértem munkából, egymásra néztünk Kutya Úrral és közös megegyezéssel, teljes egyetértésben úgy döntöttünk, hogy mindenki legalábbis egy kicsit b*zi, aki ma sétálni megy. Ilyen nem nagyon szokott történni, hogy az esti séta kimarad, de igen, ma az ő arcára is ez volt írva. Úgyhogy kivágtam az udvarra, hogy elvégezze kisebb-nagyobb dolgait, közben felporszívóztam, majd neki kutyakaja lőn, magamnak pedig ser és blog. Illetve rendeltem egy pizzát, az még úton. Most én a konyhaasztalnál lazítok, ő meg az asztal mellett a padlón elnyúlva.

Tökéletes. :)

Szóval. Az ígéret szép szó, bár az "Unternehmensgründungsprogramm" még szebb. Mindenesetre megígértem ehelyt, hogy indítok egy bejegyzés-sorozatot a hülyeségről. Ugye. Pontosabban azokról a hülyeségekről, amiket a munkám során felcsipegetek. Kis kitérő ezügyben: a munkám dógát továbbra sem értem. Tekintve, hogy khm...nem vagyok kifejezetten barátja az európai migrációs politikának, és hát rendelkezem némi aszociális hajlammal is, úgy gondoltam, hogy migránsokat meg gyöttmenteket tanítani, na, az pont nem az én asztalom lesz. De mondom, köll a pénz, meg mi történhet, próba, szerencse. A helyzet az, hogy én még ennyire jól munkahelyen nem éreztem magam. Nem értem, de maradjon így, le is kopogom. Lényeg a lényeg, hogy itt, persze teljesen névtelenül és a személyazonosságra való bármilyen utalás nélkül megosztok néhány további sztorit berkeimből. Mindezt abban a tudatban, hogy értitek, hogy ezen esetek többsége nyelvi problémákból, fáradtságból, vagy figyelmetlenségből fakad, és nem a "rajtad", hanem a "veled" röhögök esete volt.

Az első, az ma történt. Ez inkább afféle helyzetkomikum. Ugyebár én biosztanárként vagyok bevetésen, de a cégem, mely- függetlenül attól, hogy nagyon jól érzem magam benne,- egy igazi, oszkárdíjas katasztrófa, addig addig szervezett, hogy a végén előállt az a helyzet, hogy túl sok tanulóra túl kevés tréner és túl sok tantárgy volt, mindegy, nem magyarázom sokáig, szükségállapotot hirdettek és bevetettek némettanárnak. Ezzel nincs bajom, szeretek németet tanítani. (Meg azért Ausztriában szittya magyar gyerekként német tanítani az kicsit státusszimbólum is, nem? :D )  A csoportom egy kevert, un A1-A2-es csoport, azaz a "Jó napot, hívnak Dénes, jönni Hottentotta" és a "Jó napot, Dénesnek hívnak, Hottentottából jöttem, sajnos némileg eltévedtem, útbaigazítana, kérem?" széles skáláján mozognak. Lényeg. Feladat az A1-eseknek: "Tegye a következő kifejezéseket és mondatokat informális (tegező), vagy formális (önöző) formába. "1:Üdvözlöm. 2: Hogy vagy? 3: Hogy hívják Önt? 4: Hol laksz? 5:Örülök, hogy látom. " Satöbbi. Az első számú probléma, hogy függetlenül a srácaimtól, már amúgy is épp az agyi kiégés határán voltam, még mielőtt a következő párbeszéd lejátszódott volna. A második számú, hogy a srácoknál generációs probléma, hogy nem gondolják végig, amit olvasnak, azaz sokszor nem értik meg magát a feladatot. A harmadik, hogy az első és a harmadik ember, aki a feladatot kapta, amúgy is egy kicsit figyelmetlen. Na mondom komákok, akkor kérem a megoldásokat.

Ember: Őőőőőő....Őőőő... Ő. Üdvözlöm. 

Én: Klassz, akkor most kérem tegező formában. 

Ember: Ő. Üdvözlöm. 

Én: Oké, de tegye tegező, azaz informális formába. 

Ember: Üdvözlöm. Hogy vagy?

Én: Oké, akkor elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Megtörténik). Tehát?

Ember: Üdvözlöm.

Én: Oké, igen, ez a példamondat. Tegye tegező formába!

Ember: Őőőő...Üdvöz...löm. 

Én: (Nyugi Dániel, rá fogod vezetni.) Rendben, csoport figyelem, elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Megtörténik.) Tehát, hogy lesz az "üdvözlöm" tegező formában?

Ember: Üdvööööz....löm. Hogy van?

Én (ópasztemk): Ooooké, elmagyarázom mégegyszer a feladatot. (Done. példákat is mondtam. Tényleg.) Tehát. Kérem tegye az "üdvözlöm" kifejezést, TEGEZŐ formába. Csak azt, az utána lévő példa nélkül. 

Ember: Őőőő...Hogy van?

Én: (........), jjjó, ugorjunk. Elmagyarázom mégegyszer a feladatot, továbbá az önöző és a tegező formát. (Megtörténik. Részletesen. Példákkal. Értették? Igen. Mindenki? Igen. Jó. ) Ugorjunk. Következő tanuló! Tegye kérem tegező formába az "Üdvözlöm" kifejezést!

Ember 2: Őőő...Üdvözöllek!

Én: (mint hosszutávfutó a célszalaggal a derekán) Ezazzz! Nagyon jó! Következő! 

Ember 3: Hogy vagy?

Én: (őőőőőő): ooookkkkééé, most ez és csak ez a kifejezés kellene MAGÁZÓ formában.

Ember 3: Őőőő...Üdvözlöm?

Namost, mindennek a következő lett az eredménye. Kiesett a toll a kezemből, majd a srácok enyhe kuncogásától kísérten közöltem, hogy kimegyek egy pillanatra. Minekutána kiröhögtem magamat a vécén, megmostam hideg vízzel az arcom és vettem egy nagy levegőt, visszamentem a terembe és az egyik idősebb, intelligensebb és nyelvileg előrehaladottabb komával eljátszottuk (nagy derültségre adva okot), hogy mi a magázódás és a tegeződés, majd újra elmagyaráztam, hogy mi a feladat. A végén meglettek a megoldások.

 Tényleg.

A második sztori mára, az még bioszon volt. Öngól esete. Valahogy nem vette be a gyomruk a növényeknél az egylaki (a virág porzós és termős egyszerre) és kétlaki (a növénynek vagy csak porzós vagy csak termős virágai vannak) kifejezést. Minekutánna már kínomban eképp demonstráltam:

megnyugodtam, hogy értik. Majd mintegy példaképp odafordultam az egyik sráchoz, akinél még a "drogok" témakörnél észrevettem, hogy feltűnően jól kiismeri magát a kenderfélék botanikájában, és mondom neki, hogy:

 "szóval érti, mint a kendernél. A nőnemű egyedek ez esetben például használhatóak, a férfi egyedek meg nem jók semmire."

Erre ő: "Hát kötelet azért lehet fonni belőle..."

Most erre mit lépjek? Tényleg lehet.

A figyelmetlenség átka, ha keveredik a nyelvtannal. Épp kézzellábbal, magamat beleélve magyarázom, hogy a madarak csontjai üregesek, hogy könnyebbek legyenek, az emlősöké meg csontvelővel van feltöltve. Örökösen a felhőkben járó emberem épp a pókot fókuszálja a sarokban. Mondom is neki, hogy:

Na szóval, milyen a madarak csontja?

Ember: hátőőőő...mi a kérdés?

Én: hát hogy milyen...fel van töltve valamivel?

Ember: Én??Miért lennék??

Igaz is. Elgondolkodtató. 

Térjünk vissza a némethez. Találtunk ugyanis egy új gyakorlatot. A feladatokat funkcionálisan szoktam rendezni, úgymint: "Olvasás és értés", "Beszéd", "Nyelvtan" "Beszédhallgatás-értés" illetve "Írás". Na mondom, emberek, akkor most "Beszédhallgatás-értés"jön.

Ember (enyhén fáradtan): Vagy "Beszédhallgatás-nem-értés".

Vagy.

Szintén német. Pofonegyszerű feladat: tegye múltidőbe a mondatokat a megadott szavakkal. pl:

Tegnap este az osztálytársaimmal moziba........(menni)

Sanyi hétfőn ..........a munkából. (elkésni)

Reggel...........a barátommal (találkozni)

satöbbi.

Sorban olvassák a népek a megoldásokat. Szűkszavú, szerény leánykára kerül a sor. Mondok, maga gyön. Rámnéz, aszondja: "Mi történt?". Mondom, az történt, hogy magácska jön a válasszal, tessék megnézni a könyvben a nyócadik oldal hatos feladatának hetedik kérdését.

Ember: Mi történt?

Én: Tehát a feladatkönyvben vagyunk, nyócadik oldal, hatos feladat, hetedik kérdés.

Ember: (pislogpislog) Mi....történt?

Én: Tessék megnézni a kérdést, és tessék szíves mondani a választ.

Ember: Pislog, először rám, majd a könyvre.

Én: lenézek a könyvre, a nyócadik oldal hatos feladatának hetedik kérdésére, ahol ez áll: Mi..........? (történik)

Fuckyeah.

Illetve, az előírások, kontra praktikusság esete. Ugyebár, nekünk trénereknek, elvileg nem szabadna csúnyán beszélnünk. Namost, mikor percek óta magyarázom a "becsapni" kifejezést, lévén, hogy nem találok rá hirtelenjében szinonímát, kézzel lábbal hadonászva, példákat, majd újabb példákat felhozva és az "értik-e" kérdésre még mindig fejrázás vagy kétségbeesett tekintet a válasz, akkor jön a villanykörte a fejem fölé, illetve azzal együtt a "letojom" érzés, és bekérdezem, hogy:

"És ha úgy mondom, hogy átbaszni?"

Emberek: ÁÁÁÁÁÁ!

Megy ez, na.

A kedvencemet a végére hagytam. Ez megint biosz. Hüllőkről tanultunk. Utolsó óra, hogy el ne unják magukat a népek, kiscsoportos feladatot kapnak. Minden csoport kap egy kontinenst és utánajár, hogy milyen hüllők tipikusak ott. Internet használata megengedett. Félórányi felkészülési idő, aztán hajrá.

Ember: (olvassa a kis papírfecnijéről) Kígyó.

Én: Jó.

Ember: Krokodil.

Én: Remek.

Ember: Teknős.

Én: Kiváló.

Ember: Gyík:.

Én: Nagyszerű

Ember: Számári

Én: (mi a repedt here??) Ooooké, azt nem ismerem. Meséljen róla.

Ember: (vállvonogatás) Nem tudom, így volt a cikkben.

Én: Mutassa, hogy írta le?

Ember: Elém tolja a kis cetlijét, rábök egy szóra.

Nos, eltartott egy darabig, míg rájöttem, hogy az újonnan felfedezett Számári, mint hüllő, nem más, mint a "Summary", azaz az "összefoglalás" angolul, ami általában vastag betűkkel szedve áll a wikipedia szójegyzetek vége felé. 

Vigyázni vele, veszélyes lehet.

No, erről ennyit, legalábbis mára. Boldog Yulet, aludjatok jól az év leghosszabb éjszakáján és legyetek okosak.

De nagyon ám! :)

A' virtuális valóság és hasonló barboncás és ürdüngös mórikálások.

Kedves feleim, s testvéreim az Úrban, olyat mesélek most néktek, hogy megáll tőle bennetek a' szusz, s azt gondolhatnátok, tán megfútta Vargha gróf fejit a szél. Pedig nem, isa, színigaz, mit leírok ehelyütt. Láttam vala én már, barátim, sok czifraságot, kalandozásim során, kétfejű bornyútól kezdve repkedő masinákon át kristálygömbbe zárt téli tájig, de ily ürdüngösséggel, mint a' minap, biz még nem találkozék. 

Az egész hacacáré ott kezdőde, hogy minek utána újra áttevém helytartói székemet a' Sógor Császárvárosba, melyet a helyi urak "Wien" néven ismernek, s felvevém a' munka fonalát, nos, egyik estebéd tájára megbeszélém régi barátommal s komámmal, Ádámbátyámmal, hogy régi jó szokásunkhoz híven öszveülünk, anekdotázunk, megiszunk vagy fél pint bort, s meglapogatjuk a' szolgálójányok marját. Azonban midőn útnak eresztém volna magam, izenet érkezett barátomtól, hogy ő mostan néhány hasonszőrű úr társaságában a megszokott pipafüstös bömbölde helyett valamely ugyancsak emelkedett helyen múlatja az időt, hol es virtuális valóságot lehet játszani. 

Hivnye, gondolám, olvasék én már erről a virtuális valóságról valamelyes medicinás könyvben, alighanem amaz csuf nyavalya lesz, melyet a' forró délszakon terjeszt valamiféle csúszómászó. Márpedig, mondok, ha Istenfélő magyar úrral egy mulatóban ilyet akarnának tenni, ott biz azonmód oly verekedés fog kitörni, hogy a világháború ahhoz képest közönséges kofalárma. 

Node, mit tehet az emberfia, a' meghívás az meghívás, a' barátság pedig barátság. Nagy kardzörgéssel bevonulék a' mulatóba, jobbomat nyújtám Ádámbátyámnak s a' hasonszőrű uraknak, borért szalajtám a' szolgálót s várék türelmesen, hogy mi leend ebből. S jövel es az szolga, s mondja, hogy a' virtuális valóság nem tropikus vérbaj, semnem délszaki kehekóró, ellenben fejembe húzna valamely ürdüngös masinát, melyre okuláré s fonográf van szerelve, s kezembe adna valamely igencsak bizalmatlan kinézetű holmit, mellyel-mondá ő-lövöldözni tudok. Na mondok, koma, ha ezzel lőni lehet, akkor a' ganajra dobom a' mordályomat, s utána hajítom a' lőporos szarut s a' kovát is. De, ha mán nem fertőz, gondolám, akkor nagy baj nem lehet, uccu neki, próbáljuk meg. 

A'dde koma, mondám a' szurtosnak.

Namánmost, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, amint fejemre kerüle az okula, s két kezembe a' fura kinézetű miskulanciák, hiszitek, vagy sem, egy más helyen találám magam. Valamely sivatagos, kopár vidéken, sziklákkal, s homokkal telehintve. Lenézék ennen magamra, s látám ám, hogy hivnye, valóban egy iromba mordályt markolok. Ádámbátyám s a' hasonszőrű urak pedig a' közelből integetének, s üdvözlésük örömöre szolgált vala. S mintha mindez nem volna elég a bűbájból s garabonciás mesterkedésből, kisvártatva csufondáros élőholtak armadája indula meg felénk, hogy vérünket vegye. Hej, az anyátok Úristenit, mondám, abból bizony nehezen esztek, s közibük pörkölék a' mordállyal. S láss csodát, azok csak eldőltek, mint a' búza aratáskor. 

Hogy az első ijedtségen túlesék, s kezem hozzászokott vala a' fura disznóláb markolatához, nekivettem magam az iparnak, s csak úgy csörömpölt a felszentelt ólom az istentelenek koponyáján. Ádámbátyám s az urak ugyancsak vitézkedtek, hamarost emberesen tűz alá vevénk a' szörnyűséges hordát. 

Eltele így vagy egy fertályóra, s teljesen belefeledkezék a' munkálatba, s elmében alig vala, hogy én társaimmal egyetemben egy mulató közepén állok valójában. Hanem annál inkább tudták ezt a mulatóbeli duhajok, kik is egy szélesvásznú diafragmán lekövetheték mind vitézkedésünk. S az egyik nyavalyás, kilesvén, mikor kerül mögém egy fertelmes holt, belemarkola lábam szárába. 

Ugrék es akkorát, mint a' nyúl bagzáskor, s szerteszéjjel freccsentém mordályommal a' virtuális valóságbeli fertelem fejét, mely procedúra vajmi kevés hatással vala a' való világbeli gazemberre. Mondám es rémületemben s mérgemben fennhangon, őseim nyelvén a' magamét, hanem, hogy ez nem vala hatással, átváltottam a' Sógorok nyelvére, s úgy emlegetém édesanyjának nevét, mint holmi krajczáros nőszemélyét. De az csufondáros élőholtak töretlenül tovább özönlének mindeközben, hát rögvest oda fordítám újra figyelmem.

Vagy negyven minutát töltöténk el így játszadozván, s küzdvén a' pokolszülte fattyakkal, míg végül a' szolgáló leszerelé főmről a' fura okulárét.

Isa, feleim, hiszitek, vagy sem, ilyen es történt velem. Tanulságul szolgáljon ez mindenkinek, ki Bécs kies városát látogatja.  Elragadja az emberfiát a' bűbáj, s azt se igen tudja, hol van, s mi célból. Mindazonáltal, csak mókás vala az egész hacacáré, s nem merném juszt is kijelenteni, hogy ha valaha megfordulok még a' Vrei kávézó szomszédságában, ne ugranék be, hogy közibe pörköljek a' csufondáros holtaknak, ahogy az Istenfélő magyar úrtól illik, ki az anyaszentegyház igéjét hordozza kebelén.

Ezzel kívánok kellemes jó éjt, s nyugodalmas álmokat kendetknek.

Kelt: Sógoria Császárvárosának nyugati sarkában, Vargária kihelyezett birtokán, lámpaoltás után. 

Tinder is coming

Mielőtt a lovak közé csapnánk, el kell végeznünk egy kísérlet. (Automatikus tárgyrag.) Szóval. Tegye fel a kezét, aki túrja az orrát!

Oké, nem sokan jelentkeztek. Tekintve, hogy most valószínűleg vagy otthon a laptop előtt lazulsz és olvasod  a hülyeségeimet, vagy a metrón/buszon teszed ugyanezt okosfonról, tehát van legalább egy szabad kezed, próbáljuk meg mégegyszer. És most tényleg csináld. A metrón/buszon ülőknek elég gondolatban. Ha néha túrod az orrod, mikor nem lát senki, vagy túrtad már életedben, mikor nem látott senki, tedd fel a kezed. Akkor is, ha csak a széléről vakargáltad le a taknyot. Igen, akkor is, ha papírzsebkendőt tekertél az ujjad köré. A lényeg, hogy csináltad már.  Oké, szóval akkor így már mindenki. Na. Mindez azért érdekes nekünk, mert az orrtúrás* egy olyan dolog, amit mindenki csinál, vagy csinálta már valaha, viszont ha megkérdezik tőle, elsőre mindenki letagadja, mert a társadalmi beidegződéseink azt diktálják, hogy erről ciki beszélni. 

És ez teljesen, pontosan és tökéletesen ugyanígy van a Tinderrel is. 

Most akkor jön a következő etáp, melyben engedelmetekkel előre megválaszolom a kérdéseket, melyek most felmerültek bennetek. 

- Mi a pokol pörsenéses faszandálja az a Tinder?

-Ezt a kérdést annak a két embernek a kedvéért válaszolom meg, akik még nem találkoztak a kifejezéssel. A többiek tudják, higgyétek el. A Tinder egy okostelefonra letölthető, ingyenes társkereső alkalmazás. Jelenleg az egyik legismertebb ebben a témában. Beállítod, hogy kit-mit keresel, feldobja azoknak az adatlapját, akik passzolhatnak hozzád. Ha jobbra húzod, akkor tetszik, ha balra akkor nem. Ha kölcsönösen jobbra húztátok egymást valakivel, akkor felvehetitek a kapcsolatot, és csetelhettek a Tinderen keresztül.

-Úúúú, és te fent vagy ezen?

- Igen, ugyanúgy, ahogy te is túrod az orrod. Illetve ahogy te is voltál már onlájn társkeresőn. 

 

 -Ennyire el vagy keseredve?

-Nem, teljesen jól vagyok, köszönöm.

 

-Mi van, nem tudsz a való életben ismerkedni?

-De.

-Buzi vagy?

-Nem.

-Akkor miért regisztrálsz ilyen sz*rokra?

-A kérdés, szerintem, így hangzana pontosan: Miért ne? Viszonylag kevés érvet tudnék felhozni ellene, ha őszintén belegondolok. Ez egy nagy platform, ami egy lehetőség az ismerkedésre.. Mi okom lenne mellőzni?

Nem mellesleg: a Tinder csak az első lépés. Ha az első randin elfingod magad, ugyanúgy nem fogod többet látni a lányzót, mintha a bárpult mellől szólítottad volna le. A Tinder nem ad garanciát semmire. A végén ugyanúgy helyt kell állnod.

És legyünk őszinték...te is voltál már, legalább egyszer, valami hasonlón, ugyanebből kifolyólag. 

Ne hazudj, kishamis :)

-És akkor mindenkit akivel találkozol, megdugsz? A Tinder erre való, nem?

-A Tindernek tényleg van egy ilyen híre, hogy konkrétan szexpartnerkereső. Viszont én azon az állásponton vagyok, hogy a Tinder csak a felületet biztosítja az ismerkedéshez, a többit már magad, pontosabban magatok döntitek el. Nem mintha bármi kifogásom lenne egy egészséges kettyintés ellen, de attól még, hogy adott alkalmazáson keresztül ismerkedsz meg valakivel, a többi, az ugyan rád van bízva. Nem kötelező semmi és semminek az ellenkezője sem.

Konkrétan van olyan Tinderről származó ismerősöm, akivel az erőteljes kölcsönös szimpátia megléte, viszont a kémia hiánya miatt afféle cimbiség alakult ki. És ez is egy jó dolog, nemde?

-Régóta vagy fenn?

-Mivel kicsit kőkorszakinak számítok az elektronikus dolgokkal kapcsolatban, azon ritka emberek közé tartozom, akik édesanyjának előbb volt okostelefonja, mint nekik maguknak. Plusz, mikor meglett Béla, az okosfon, még egy párkapcsolatnak kinéző bábszínház közepében voltam. Szóval durván egy éve használom, nagyobb megszakításokkal. 

No kérem. Most hogy közös nevezőre jutottunk és minden a helyén van, rátérek a tényleges mondandómra, ami miatt letettem a fenekem a gép elé. A hüvelygombára. A hüvelygomba meglehetősen makacs, ellenben nem kiirthatatlan fertőzés. Kezelése a következőképpen történik:

Na jó, nem. Csak el akartam rezzenteni a férfi olvasókat, lévén, hogy ami innentől jön az a hölgyeknek szól. Mert bár nem vagyok egy ős-Tinder-felhasználó, némi tapasztalatom van a témában, annyi legalábbis, hogy megfigyeljek bizonyos trendeket. És vannak bizonyos trendek, amik-szerintem-nem feltétlenül hasznosak a világ fejlődése, az éhező afrikai gyerekek és a bébifókák szempontjából.  Szóval, ez egy szabad ország, mindenki azt csinál, amit szabad és csak a saját véleményemet mondom el. Ezzel meg pont azt kezdtek, amit szeretnétek. Én attól még elmondom.

1. Képek

Namost. A Tinder, mint mondám vala, egy nagy platform. Sokan vannak még rajta. Igen, rajtad kívül. Ha nem teszel fel magadról képet, hát, erősen csökkented az esélyeidet. Nem kötelező, persze, de a mennykőbe is...ha sakkpartnert keresel, akkor rossz helyen vagy. Ha meg olyanvalakit, aki meghúzza a hajad, akkor ne várd el, hogy hogy vakon ismerkedjenek veled. És igen, a belső számít. Nálam főleg, jobban is, mint a külső, de van egy bizonyos szint és ízlés. Namármost, ahhoz, hogy tudjam, hogy egyáltalán akarok-e ismerkedni veled, azért csak látnom kéne a pofikádat, nemde? Szóval, azt akarom mindössze kihozni ebből, hogy a kép nélküli felhasználók nálam személy szerint mennek a moslékba, balra. Ha pedig neked ciki, hogy itt vagy, hát akkor, ahogy Yoda mester mondta, tedd vagy ne tedd, de ne próbáld. De lehet, hogy csak én vagyok ilyen fafejű és mások máshogy vannak ezzel és szívesen feccölnek időt és energiát abba, hogy megismerkedjenek valakivel, akiről aztán kiderül, hogy hát bizony nagyon nem az ő ízlésük. Ugye tudod, hogy Irónia szép ország és Szarkazmus a szomszédja? :D

2. Hazudás

A szó valójában "hazugság" lenne, de nekem így jobban tetszik. Szóval a hazudás. Az majdnem rosszabb, mint ha nincs képed. Arra gondolok, hogy a fotóbót korában bárki csinálhat magából egy fényképen bombanőt, de...minek? Igen sajnos találkoztam ilyennel. A csinos, jó alakú lányról a Tinderről kiderült, hogy a fenti állítások közül csak a lány és a Tinder igaz rá. Amivel az a baj, hogy ezzel aztán igazán mindenkit elijesztesz. Azt is, aki nem téged keres, de azt is, aki amúgy téged keresne, viszont azt a másik lányt látja a profilképeden. Csak gondold végig fordítva a helyzetet.

3. Nagyképűség

Igen, vannak lányok, akiknek természetanya többet adott másoknál. Ez viszont ezen a tényen túl nem jogosít fel semmire. Tehát, Allahra, Odinra, a mezítlábas Atyaúristenre, a kazah Sólyomistenre és az Udmurtok névtelen, ámde vicces istenére kérlek, ne magyarázd el másfél oldalban, hogy mik a feltételei annak, hogy az emberfia egyáltalán rád vethesse gyarló pillantását. Mert ez rögtön elárulja rólad, hogy a külsődön kívül annyi plusz értékkel rendelkezel, mint egy digitális hőmérő a szibériai télben. 

Ha érted mire gondolok.

4. Csoportképek

Tök jó dolog más emberekkel fotózkodni, megadja az összetartozás érzést, ami bezsírozza a szociális falkaösztöneink rejtett rugóit. Ellenben. Ha három hölgyet látok a képen, akkor pont lövésem se lesz, melyikük kiskegyed és a szarkasztikus énem kistörpéje egyből közli a fejemben, hogy "a csuf a balszélen". Igen, tudom, hogy a "csuf" hosszú ú, de törpe így ejti. Csuf. Nem tehetek róla. Szóval, ugyan, tessék mán legalább ráutalni, mék a háromból kiskegyed.

5. Családi fotók

Ömmm...hogy is mondjam. Bízom az emberi elme erejében, de mégis, úgy fest teret kell engednem annak a véleményemnek, hogy hát, ha a pasiddal ölelkezel épp a Tinderes profilképeden, akkor bizony bemozdul a hüvelykujjam jobboldali távolítóizma, ami balirányú mozgást vált ki a testrészből. Hogy miért? Na, ennyire nem megyek bele, hogy ezt elmondjam....asszem. Ez ilyen fura dolog nálam. 

Ha érted mire gondolok.

No testvéreim a Zűrben.

Kijött,aminek ki kellett, lassan nyugovóra tér a mesemondó bácsi.

 Hosszú napokat és kellemes éjszakákat kívánok. 

Kezeket a takaró fölé!

*: Az orrtúrás elmélete, mármint hogy mindenki csinálja, de senki nem vallja be, nem saját. Egy komámembertől származik, aki az idő nyúlós ködébe vesző főiskolás éveim alatt osztotta ezt meg velem. Ezúton is köszönöm.