Lak hatás

Okéjó. Tele van a hócipőm. Kész vannak az idegeim. Tényleg. Úgy néznek ki, mint egy felgyújtott szénaboglya.  Tudom, tudom. Bécsben nem könnyű lakást találni, főleg nem kutyával, bla-bla-bla-bla. De ez már akkor is...

Szóval. Igen, lakhatást keresek megint. Tudom, mindig ezt csinálom. Vagy lakhatást keresek, vagy munkát. A kettő együtt soha nem passzol. Most jó melóm van, csak éppen egy olyan albérletben lakom, ahol csak április végéig tudok maradni. Január eleje óta keresek. És április vége nincs messze. És semmi. Nem, nem stresszelek, höhö. De, igazából de. De ez tényleg egy agyrém. Nem először költözöm Sógorián belül. Tudom, egy borjúnyi berni pásztorral ez nehezített pálya, de eddig mindig sikerült. Általában záros határidőn belül. Ez úgy szokott kinézni, hogy találtam egy hirdetést, odamentem, megnéztem, mondtam hogy jönnék, mondták, hogy gyere. Mentem. Kutya Urastól. 

Namost, jelenleg ez nem így néz ki. Valami változott, vagy rossz a csillagállás, nem tudom. Itt sauerkrautföldön eddig is afféle akadálypálya volt a lakhatás, nem egyszerű és nem olcsó. Tekintve hogy főleg WG-kben laktam (Wohngemeinschaft-értsd: lakóközösség), mindig volt egy amolyan bemutatkozó kör, meg némi leinfózás, hogy mégis megismerjétek egymást a leendő lakótársaiddal, legalább annyira, hogy tudják, hogy nem egy sorozatgyilkos akar beköltözni hozzájuk. De most basszus, már ezekért a fostos párnégyzetes szobákért is rendes felvételi elbeszélgetést kell folytatni, kritikai bizottság előtt. Még csak nem is az van, hogy nem léteznek ezek a helyek. Mert igen, van ilyen Bécsben, hogy kiadó szoba ház-wgben, kerttel, ahova jöhet kutya. Na nem sok, félreértés ne essék, sőt inkább elvétve. De létezik. És a többedik helyről kapom a lemondást. És kezdem a hajamat tépni. Egyiken azért, mert az egyik lakó fél a kutyámtól, egyiken mert másvalaki "jobban passzolt hozzájuk", a harmadikon meg az ég tudja miért. Tényleg tele van a púpom. Jóanyám szerint az lehet az ok, hogy telítődött a "piac" az elmúlt egy évben, azaz mióta utoljára fix lakhatásom volt ittkinn. Hát ezt kezdem elhinni. 

Ezt figyeld. 

Találtam tegnap egy hirdetést. A klasszikus, kertes ház, négy szobával, egyik kiadó, írj magadról röviden. Írok magamról röviden, csak szépet, csak jót, fix állásom van blablabla. Válasz a következő: "Köszönjük, hogy írtál, épp gyűjtjük az érdeklődőket. Kedden döntünk és írunk, hogy elhívunk-e a közös lakásnézésre."

Na ezt kétszer el kellett olvasnom, mire egyszer elhittem, hogy ezt tényleg leírták. Tehát lesz egy előzetes döntés, hogy egyáltalán elmehetek-e megnézni egy büdös szobát, tíz másik emberrel. Aztán egy második, hogy ki költözhet. Okééé... Ezt a módit ismerem, de onnan, mikor hivatalos ingatlanügynökök mutatnak meg komplett kiadó kecókat. Bár  még ott sem válogatnak előzetesben. De egy villámb*szta WG szobánál???

Na neeee....

Elég volt.

Ezek szerint tényleg dugig lehet a piac. De ugye ez eléggé cseszi az ember fejét. Nyilván, nem mindegy, hogy kivel költözöl össze, egyértelmű. De nem gondolom, hogy büdös lennék. Kutya Úr főleg nem. És ezt nem akarja bevenni a gyomrom, hogy könyörögni és versengeni kell ezekért a patkánylyukakért, amiken 4-5 másik emberrel osztozol. És amiket-legyünk őszinték-eszembe nem lenne kivenni 34 éves fejjel, ha tudnék jobb megoldást. De jelenleg nem tudok. Persze, máshogy is vagyok szocializálódva. Otthon annó, mikor még albérleteztem, örültek a népek, ha albérlőjük akadt. Itt mindig is fordítva volt ez, igen, egyértelmű, itt a bérlő örült ha lakása akadt, de ennyire nem volt extrém. 

És akkor ülsz ott érted öt szuperkúl kákabelű osztrákkal, akik mind nagyon felvilágosultak, és épp szociálpolitikát és nemzetközi kommunikációt, vagy más praktikus és a munkaerőpiacon pont nulla lehetőséget nyújtó bölcsességet tanulnak huszonnyolc évesen, hogy legszívesebben megkérdeznéd, hogy ti amúgy mi az anyátok pattanásos valagából éltek, és vegánok is igen, és mindenből csak azt veszik meg, amire rá van írva hogy bio, anélkül, hogy fogalmuk lenne a szó jelentéséről, és felteszik a kérdéseiket, hogy és mit csinálsz a szabadidődben és hogyan táplálkozol, és próbáld meg ne megkérdezni, hogy "mi a tököm közöd van hozzá, a lakótársad akarok lenni, nem a pasid!?" Aztán az újabb csalódás után hazajössz a kis wg-dbe, ahol ugyanez vár. Április végéig. 

Mondom, voltak már ittkinn WG-im. Ilyen is, olyan is, de voltak kifejezetten jók is. És mindegyik elég hamar meglett. De most valahogy nem akarják az istenek, vagy a nemzetközi helyzet, vagy a Merkúr-Föld együttállás, vagy tudoménmi.

Tényleg és nagyon elegem van.

Szolgáltatgatás

Minekutána tegnap összezagyváltam itt mindent, viszont még mindig írhatnékom van, úgy döntöttem, ma írok valami értelmes(ebb)et. Ennek két apropója van. Az egyik, hogy egy kedves ismerősöm minap felkért egy interjúra a szakdolgozatához. Ennek témája a külföldön élt, majd Magyarországra hazatért magyarok tapasztalatai a hazai vizek hullámainak minőségéről. Érdekes módon, aszongya az ember, azon viszonylag kevesek közé tartoztam, akik nem panaszkodtak. Ebbe mondjuk nyilván belejátszik az is, hogy ő direktben azt a célcsoportot kereste, akik igen. Viszont, eszembe jutott az interjú során egyetlenegy pont, ami kicsit az agyamra megy kishazánkban, főleg úgy, hogy Sógoréknál ez kifejezetten máshogy fut. Ez pedig a szolgáltatószféra. Pontosabban a szolgáltatások úgy általában, mint fogalom. A másik meg, hogy....

...pont ma voltam kontaktlencsét rendelni. És közben elkezdtem gondolkodni, hogy most ki a hülye itt. Bemenek a züzletbe, tessékkérem. Elmondom, hogy mikéne, kishölgy nagy erőkkel elkezdi verni a billentyűzetet, majd nagy szemekkel, amolyan ejnye-ejnye stílusban közli, hogy duplán vagyok regisztrálva náluk. Mondom az lehet... Tovább verődik a billentyűzet, majd közli, hogy hiányosak az adataim. Mondom az is lehet.. A harmadik ilyen enyhén vádló hangzatú "és hiányzik még a" mondat után nem bírtam és kibukott belőlem a kérdés, hogy "kedves hölgyem, most mondja már meg nekem őszintén, maga szerint mi közöm van nekem a maguk adatbankjához"? Merugye, nem én verem ott a billentyűzetet. Nem én felejtem el beírni az adataimat. Nem én nyitok magamnak új adatbázist, mikor egy már van. Ugye. Kár rám szemeket meresztgetni. Haszna nincs, segíteni nem fog, meg még a pultot is felborítom.  Magyarázom még egy darabig, hogy mit szeretnék, de értetlenség és szögletesség fogad (nem ez van a rendszerben, be kellett volna jönni, stb.) A végén szakad a cérna, közlöm, hogy jó, akkor hagyjuk, hétfőn telefonálok a kolléganővel, akivel korábban beszéltem, ő valószínű meg fogja érteni, hogy mit akarok. Azt nem lehet. Hát de, b*meg, gondolom, majd kiballagok.

És ez egy enyhe, "egyszer megvonom a vállamat eset" volt. Ami-legyünk őszinték-nap mint nap megtörténik. De vannak sokkal erősebbek is. Hogy miért? Kérem szépen, pénz beszél, kutya ugat, azért. Azt hiszem ennek ennyi és nem több a megoldása. Ezt két okból írom. Az egyik, hogy tudjátok, mit gondolok, hiszen ezért van a blog, nem? De. A másik, hogy ne gondoljatok olyanra, amire nem gondolok. Mert Isten lássa lelkem, tőlem áll a legtávolabb, hogy azért, mert x éve Ausztriában is tevékenykedek, elkezdjem döngetni a mellemet és bezzegkedni. Nem kérem, a sógor éppolyan büdöset szellent mint a magyar, és nekem azért a magyar szellentés hangja mindig a hazai. Viszont vannak kikerülhetetlen tények. Mint az, hogy Sógoréknál több van a kincstárban. Ennek pedig erőteljes hatása van a szolgáltatásokra. Nézőpont kérdése, hogy ez jó-e vagy rossz, az van ugyanis, hogy a határ túlfelin a szolgáltatások jóval magasabb szintűek, ezzel arányban viszont jóval drágábbak is. 

És itt kanyarodunk vissza a kontaktlencsés kishölgyhöz, meg az elméletemhez. Kishölgy ugyanis, a havi száz nettójával, majd hülye lenne problémát csinálni magának azért, mert egy vevő az aznapi háromszázból csúnyán nézett rá. "Bunkó", gondolja és ezzel el van rendezve. Miért is tenne másként? Akkor se kapna többet. A főnökének is rendben van így, hiszen nem egy fél vagyont hagytam volna ott, hanem kábé húszezer forintot. Majd otthagyja a következő. Tudjátok ahogy Hofi mondta: kis pénz, kis foci. Ugyanebben a helyzetben Sógoréknál valószínűleg ennek az összegnek a dupláját próbáltam volna otthagyni. Kischhölgy körülbelül három és félszer ennyiért állt volna a pult mögött, és a főnöke egy ilyen eset után úgy vágta volna ki, hogy csak úgy csörren, hiszen nem ő az egyetlen, aki szívesen ácsorogna ott három és félszer ennyiért. Aztán felvett volna valakit, aki igenis megpróbálja helyre tenni a dolgokat és ezzel a kör bezárul, a szolgáltatás javul és a vevő több pénzt hagy ott. 

Ezt most persze nagyon lesarkítottam, de szerintem ez az egyik fő mozgatórugó. A másik, az egyszerűen "vállalati kultúrának" nevezett nyavalya, ami nálunk még sokszor visszacsúszkál a rendszerváltás előtti urambátyám alapon működő, "örülj, hogy megcsinálom neked" jellegű világba. Néha, mondom, mert azért már idehaza is egyre inkább felismerik, hogy ha valamit el akarok adni, legyen az tárgy vagy szolgáltatás, akkor nekem a vevő fog pénzt adni. És mivel egyre ritkább a monopolhelyzet, ezért ha paraszt vagy a vevővel, akkor át fog menni a szomszéd boltba és ott költi el a pénzét. Neked meg nem lesz. De ezzel némi csúszásban vagyunk. Mindenesetre fejlődik.

Viszont, így zárszóként, kihasználva a blog adta lehetőséget és terepet, leírom egy esetemet, ami azóta is böki kicsit a csőröm. Igen, ez most ilyen anyázós rész lesz, de valahol ennek is ki kell jönnie. És tipikus esete annak, amiről ezidáig beszéltem. Szóval. Dobozokat akartam gyártatni. Sima kartondobozokat. A varjas-diós cégemhez kell, hogy legyen miben elküldeni az árut. Random körbeírtam pár gyártónak, akiket találtam a környéken, majd válaszadás után a legkedvezőbb ajánlatot tevőre rábólintottam. Az etika és bizonyos törvényi előírások visszatartanak tőle, hogy nevesítsem őket. Kár. Mindenesetre. Lebeszéltük az árat és hogy mikor mehetek a legyártott dobozokért. Gyártelep, jóképű cigánygyerek megmutatja, hogy "ottairoda", bemenek, köszönök. Két kishölgy ül bent unottan. Tessék, mondja az egyik, majd felveszi megcsörrenő mobilját: "helló, köszi hogy visszahívtál, időpontot akarok kérni, mert kezd kopni a festés a körmömön". Oké, mondom, látszik, hogy itt fontos vagyok. Odafordulok a másik kishölgyhöz, ő ilyen "most tényleg muszáj?" arccal közli, hogy tessék. Mondom, hogy minekhíjnak, meg hogy a dobozaimért jöttem. Ő nem tud semmiről. Megadom a nevet, hogy kivel kommunikáltam. Jaaa, a Kati. Ő most értekezleten van. Meg tudnám várni? (Cérna szakad.) Nem, nem tudnám. Legyen szíves keresse ki a rendelésemet. Kishölgy kikeresi a rendelésemet (kábé negyven másodpercig tart). Ki tudnék vele menni a raktárba?  Mekkellene nézni, mer lehet nem annyi, mint amennyit rendeltem. (Szakadt cérna rostjai felborzolódnak.) Mondok, csókolom. Én rendeltem 10 darab x méretű és 10 darab y méretű dobozt. Azon mi nem tud annyi lenni? Hát mer a gép nem úgy adja ki, blabla. Jó, kimegyek a raktárba. Tíz perc futkozás után meglesznek a dobozaim. Aszondja a kezeslábasos melós, akkor eccer tíz, meg eccer tizenhárom.(Cérna felgyullad). Nem mondom, kéccer tíz. De így adja ki a gép, balablablabla.  Én akkor is tízet rendeltem. Akkor én most micsinájjak? 

Vegyél ki belőle hármat!??

Amúgy ezen alapból lehet nem akadtam volna fenn, de ezek után muszáj volt. Na mindegy, a dobozok meglettek és nagyon jó áron. Annyira jón, hogy mondom ezt a kis bosszúságot megéri, rendelek mégegyszer. Írom az ímélt, hogy kéne doboz. Valami minimálisat variáltam a méreten, kb 1 cmt. Jön az árajánlat. Én meg pislogok. Az egyik méret, ami az első körben nagyjából 150 ft volt, most egy ezres. Írom kishölgynek, hogy ez így nem fasza. Válaszként jön valami, vevőként számomra teljesen irreleváns blabla anyagokról meg előállítási költségről, satöbbi. Mondom neki, hogy ez mind szép, de én kértem előzetesben egy árajánlatot, amit meg is kaptam és az határozottan nem ez volt. Erre pár nap csend után jön egy ímél kishölgy főnökétől: "Tisztelt Varga Úr, sajnálattal közöljük, de cégünk csak nagy tételben foglalkozik dobozok gyártásával, ilyen kis tételben sajnos blablablabla nem áll módunkban teljesíteni kérését. Blablablabla, cégvezető. "

No igen. Erre mit mondjon az ember? Egy sima anyádat, vagy írjam le neki ezt a komplett bejegyzést?

Idővel talán rájönnek, hogy lehet ezt máshogy is.

Addig meg legyünk türelemmel és némi szarkazmussal, a kettő együtt mindig jó.

Nem? De! :D

Írásó

Volt egyszer egy ismerősöm. Ja, csak volt, mert ez ilyen futó ismeretség. Volt. Mindegy is. Kicsit fura, kicsit gyagyás ember, de mondott érdekes dolgokat. Furcsákat, gyagyásakat, de érdekeseket. Na szóval, neki van/volt egy ilyen elmélete, hogy aki ír, az valójában nem csak az önmagából fakadó erőket használja fel, hanem fókuszként működve valamely kívülről/felülről jött sugalmazásra ír le dolgokat. Tudod, mint a katalizátorok a kémiai reakciókban. Köze nincs az egészhez, de nélküle nem működne. 

Na ez most pont ilyen lesz, mármint ez a bejegyzés, ugye. Délután óta nyom a fejem, hogy írhatnékom van. De nincs témám. Ajvék. Legyen valami érzelgős önelemzés? Ugyanmár. Az nem való a netre. Legyen valami poénos? Abból volt elég mostanában. Van ugye az aduász, amit a rendszeres blogolvasók már ismernek, a mozi. Uborkaszezonra

-Gyere fiam, tedd fel a függönyt.-

Ez egy ilyen intermezzo. Tudod mi az intermezzo? Közjáték. Hasonló, mint a cezúra. Szünet, ritmustörés. Na az pont megfelel ennek, mikor, lévén az egyetlen százhetven centi feletti tagja a családnak, függönyt kell feltennem. 

Feltettem a függönyt.

Szóval, uborkaszezonra van ugye a mozi, azaz a filmek. De a helyzet az, hogy az utolsó valamirevaló filmet, ami említést is érdemelne, kábé két éve láttam moziban.Azért majd írok ám filmeset is, mert az említésre nem méltókról is lehet. Az írásnak pont ez a lényege, hogy gyakorlatilag bármiről lehet.

Pont ezért voltam most úgy, hogy mondom pupom az egészbe, leülök a gép elé, aztán majd lesz valami. Csak úgy írni valamit. Bármit.

Az írás egyébként, mint olyan, el nem hiszitek, de egy egész nagy áttörés az emberiség történetében. Azért vagyok ilyen überokos a témában, mert tanultam róla, kommunikáció szakon, még valamikor a piramisok idején. Az írást ma már magától értetődőnek vesszük, de ha belegondolunk, hogy az egész emberi "kultúra" abban a formában legalábbis, ahogy ismerjük, alig pár ezer éves, ami globálisan nézve egy lepkef*ng, akkor vehetjük úgy, hogy az írás egy elég friss dolog.

Ami az írásnak az átütő ereje, az az idő és térbeliség kiterjesztése. Ha ebből most csak annyit értettél volna, hogy: "Ami az írásnak*******ereje***, az ***********", akkor elmondom magyarul. Amíg nem volt írás, addig lényegében az elhangzott szó volt a módi. Annak meg van egy olyan rossz tulajdonsága, hogy ott kell lenni és akkor, amikor mondják. Ha később vagy ott, vagy máshol vagy, akkor nem kapsz információt, kész vége. Na az írás mint olyan meg pont ezt oldotta meg. Ha én most ide leírom, hogy "bakfitty", akkor akkor is elgondolkodhatsz rajta, hogy mi a pokol összes pörsenése töke az a "bakfitty", ha nem ülsz itt mellettem épp a díványon, vagy akkor is, ha ezt mondjuk holnapután olvasod. Ha csak mondanám azt, hogy "bakfitty" az időben és térben korlátozott lenne, így kevésbé az.

Értem?

Ez a kommunikációelméleti része, ami pár évtizeddel korábbról származik. Ez ma már nem ennyire egyértelműen fekete vagy fehér, mert ha mondjuk leülök a gép elé, és rámondom a hangrögzítőre, hogy "bakfitty", aztán ezt feldobom youtubera, akkor megintcsak sikerült az idő és térbeli kiterjesztés, mert ez esetben Juan Pablo Glükon venezuelai lakos is hallhatja két nap múlva, hogy azt mondtam, hogy bakfitty.

Kíváncsi lennék, mit kezdene vele.

De klasszikus értelemben az írás erre való. Nem tudományosban, de klasszikusban meg olyan mint a mágia. Nem véletlenül van a "megigézni" kifejezésünk. A szónak, mint olyannak, régóta különleges erőt tulajdonítanak. Amíg az írás nem volt általánosan elterjedt, addig ez duplán igaz volt az írott szóra. Lásd ilyen kifejezéseink, mint az "írásba adom, ha kell", "leírlak", vagy a "szó elszáll az írás marad". Ugye.

Az írás durva. Én meg szeretem. Valószínűleg ennek az egész katyvasznak, amit lepötyögtem ide, nem sok hasznát veszitek, de én határozottan jól érzem magam tőle. Ez is egy funkciója lehet.

Phú.

Ezzel most kezdjetek amit akartok.

Jojcakát.

A bakfitty amúgy az, amikor a palik átugrálnak egymás háta fölött. Bővebben erről itt. 

Mísz

Mísz: érzelmi állapot kifejezésére szolgáló magyar melléknév. Ejtése írás szerint, hangsúly a szó első felén. Eredete ismeretlen, pontos szinonímája nincs. Mondatba foglalva többnyire állapothatározóként jelenik meg, pl: "Olyan mísz vagyok ma". Jelentését a következő formulával lehet leírni: Adott-általában néhány órától legfeljebb egy-két napig terjedő-időintervallumra vetített érzelmi állapot, melyben az állapotban érintett indivídum, annak ellenére, hogy tisztában van életének megfelelő folyásával, valamit azzal, hogy a mindennapi, mintegy átlagos stresszfaktorokon kívül se oka nincs rá, se érdeke nem fűződik hozzá, hogy zsörtölődjék, mégis határozottan az az érzete van, hogy 

mindenkinek a ku*va a**ját.

A "mísz" egyébként megint egy olyan szó, hogy pont halvány lila gőzöm nincs, hogy rajtam kívül ismeri-e bárki is. Max Jóanyám. Ez azért van, mert ez olyan "apámszó". Van ugyanis egy efféle-úgy látszik, az Y kromoszómával öröklődő- hajlam a családban, hogy összeszedjük a tájszavakat. Tekintve, hogy szüléim Vazsmegye egy sajátságos tájszólású részéről (Kemenesalja) költöztek a kies nyugati határszélre, ahol is az alap vazsmegyei tájszókészlet keveredik a nemzetiségi (sváb és krabót-értsd, német és horvát) tájszavakkal, alapból gazdag táptalajról sarjadt ki a tájszavak iránti kódolt vonzalmam. Plusz, a felsőoktatási intézmények olvasztótégelye, valamint cigánykaravánhoz hasonlító életformám révén sikerült az idők során közelebbi, vagy távolabbi kapcsolatba kerülnöm Agyarország legkülönbözőbb területéről származó és ennek megfelelően különböző tájszavakat használó emberekkel. Mindehhez még vegyétek hozzá, hogy amint itt a blogon is észrevehettétek, pont úgy vagyok a szavakkal, mint Hannibál az utakkal: ha nem találok, csinálok. Amiben Jóapám elég hasonlóan működött. Szóval, azt akarom csak kihozni az egész kulimászból, hogy nem tudom, hogy a "mísz" melléknév akár félhivatalosan is létezik-e, mindenesetre most már igen és szerintem értitek is, hogy mire akarok kilyukadni vele. 

Ez a mai, ez egy mísz nap volt.

Mármint, nem csak nekem, hanem mindenkinek. Tehát nem mísz napom volt, hanem mísz nap volt. Igen, ez különbség. Ha mísz napod van, akkor mindenki menjen a pi**ába. Ha mísz nap van, akkor mindenki menjen a pi**ába, mindenki szerint. Namost, ennek azért kíváncsi lennék az okára. Mármint hogy mitől lesznek ezek a napok. 

A népnyelv azt mondja: van valami a levegőben. Ez most például teljesen valós és érezhető formában nyilvánul meg. A gólyafosmeleg, télhez kicsit hasonlító későősz után, ami novembertől egészen idáig kitartott, most, február-március fordulóján, mikor már  a húsvéti dekorációt kell kerülgetni a boltokban, igenis van valami a levegőben: mínusz tizenöt fokok és jégkristályok. Hogy ez ilyen hirtelen jött, az nyilván rányomja a bélyegét a népek hangulatára. Aztán meg, mondják azt is, hogy "front van". Ezt is el tudom képzelni, mert mától melegszik az idő. Mármint úgy melegszik, hogy a nagyon hidegből hideg lesz. De melegszik, tehát front van. Aztán meg, fullmún iz káming. Egész pontosan holnap lesz, mármint a telehold, és részemről telehold előtt 1-2 nappal mindig gyagyásabb vagyok az átlagnál. Aztán meg, év eleje van. Ilyenkor alapból nyávergósabbak kicsit az emberek. Hogy ez pontosan mitől van, nem tudom, valószínű a "történjen már valami, mondjuk legyen tavasz" érzése, de tény. Szóval, szerintem ezek játszottak ma össze.

Mindenesetre ma mindenki bolond volt, velem együtt. A magam részéről erre csak akkor jöttem rá, mikor elkezdtem elveszteni a türelmemet tanítás közben olyan dolgokon, amiket alapból le se. A srácok meg nagyobb arányban csináltak olyan dolgokat, amiken alapból nem vesztem el a türelmem, de ma igen. És akárkivel beszéltem ma, mindenki így volt. Ilyen "jajaja, alapból minden oké, csak" móduszban. . És persze, ha van ami alapból is stresszel, az csak felerősödik ilyenkor, csak rámozdulsz minden hülyeségre, csak nincs kedved semmihez és egyáltalán. Mindenki hülye, semmi nem sikerül és egyáltalán. Mísz vagy és mísz nap van. 
Mindegy, kell egy ilyen is.

Pont jó megoldás a végére rendelni egy pizzát, megbontani egy üveg bort, megsímogatni Kutya Urat és blogolni.

Aztán aludni egy jót és holnap jókedvűen ébredni.

Na.

'Cakát.

A 'mísz" szót amúgy még az automatikus hibajavító is aláhúzta. Bár az egy ostoba jószág, ugyanúgy aláhúzta a szinoníma és az indivídum szavakat is. Amúgy szinonimának és individuumnak kell írni őket, megnéztem, de akkor is. 

Menjen az automatikus hibajavító is a pi**ába.

Tehülyete!-Vol.4

A mai nap éppen megfelelő arra,a hogy a hangya Holdra szálljon. Továbbá kissé szokatlan módon nincs a mai szombat estére semmi nagyratörő tervem, úgyhogy Kutya Úrral lazázunk idehaza. Ilyen is kell. Ez pedig remek alkalom ráncba szedni a hülyeség sorozat 4. részét, ami most meglepően gyorsan összegyűlt. Úgy látszik fáradnak a srácok, vagy tudja ég, mindenesetre elég termékenyek voltak az elmúlt alig két hétben, gyorsan összejött egy bejegyzésre való az aranyköpéseikből. 

Hát íme, jó szórakozást!

A sorozat további részei az alábbi linkeken érhetőek el:

Tehülyete!

Tehülyete!-Vol.2

Tehülyete!-Vol.3

Nemesgázok. Ők voltak éppen a téma. Embereim fennakadtak a "nemes" szón, nem ismerték németül.  Há' most magyarázd ezt meg. Mutattam nekik képeket ilyen grófokról, meg hercegkisasszonyokról, mindjárt átvezetve a dolgot a nemesgázokra, hogy hát ezek is ilyenek, fennhordják az orrukat és nem reagálnak semmire. Ez így helyére is került. Aztán valaminek kapcsán öt perc múlva visszakérdeztem a témára, hogy:

Én: -Na akkor, milyenek is a nemesgázok?

Ember:- Udvariasak.

Igen, végülis, helyére került.

Próbálom beletolni egy ideje az agyukba a különbséget a szervek és a szervrendszerek között. Sikerült ám. Csak azért a nyelvi bakik itt is bejátszanak. Épp vettük sorra a példákat, hogy emésztőrendszer, meg idegrendszer, meg anyámtyúkja, mikoris a férfi nemzőszervrendszerhez értünk. Tudom, magyarul nem mondják így, de németül igen. Direkt nem mondtam ki a szót, hogy maguk találják ki.

Én:-Na szóval, férfiak esetében a nemzéssel összefüggő szervrendszert vajon hogy is hívjuk?

Ember:-Feltöltőrendszer.

Nem pont, ellenben a válasz teljesen következetes, logikus és szemléletes. 

Akár így is hívhatnák.

Fizika, brrr. Különböző mozgásfajták, brrrr. Tudod, az ilyen egyenes vonalú egyenletes gyorsulás, meg hasonló marhaságok, amik a természetben úgyse léteznek. És akkor rátértünk a periodikus mozgásra. Van egy koma, akinek amúgy pengeéles az esze, és nagyon gyorsan össze tudja kötni logikailag az egymástól függetlenül tanult dolgokat is. Ez azon kevés esetek egyike, mikor nem sikerült neki teljesen, habár az ok-okozati összefüggés tagadhatatlanul rendben volt. 

Én:-Szóóóval, ki tud nekem példát mondani a periodikus mozgásra?

Ember:-A kémiai elemek?

Én:-Na azok mé? Meg hogy?

Ember: -Hát, gondolom, azért vannak a periodikus rendszerben...

Apró nyelvi baki, ellenben helyes gondolatmenet. Periódusos rendszer. De jóvanazúgy.

Ha már nyelvi bakik. A következő sztori magyar nyelven értelmetlen lenne, németül meg nem biztos hogy átjön. Úgyhogy leírom magyarul, aztán hozzáfűzöm a magyarázat. Szóval, épp a google mapsen mutogattam a népeknek a kivetítőn valamit, aztán akkor már megmutattam Vargáriát is, hogy milyen szép helyről származom. Pornóapáti neve persze keltett némi vigadalmat. De ha már, akkor őkisőkis, ugyan keressem már meg ezt meg ezt a város, meg ezt meg ezt a házat. instruktáltak, hogy merre menjek az egérrel. És akkor aszondja a pali:

Ember: -Ott arra, kicsit jobbra. Még egy kicsit. Kicsit északra. Jó, most menjen a "Musi" felé.

Én: - Oké, ellenben apró megjegyzés: helyesen "Mosé" az ejtése, így erősen mást jelent.

Moschee: a mecset német neve. Muschi: háát mit kerteljünk, a pináé, no.

Hasonló kaptafa, hasonló röhögés lett a vége. Srácok kínlódnak, hogy felvesznek facebookon. Én meg megköszönöm a kedvességüket, aztán elmagyarázom, hogy ezzel kicsit fóbiás vagyok, mert a facebookomat tényleg a privát dolgaimra használom. Nagyjából megértik, de azért mindig kell egy utolsó érv:

Ember (ő eléggé töri a német): háááát, kár. Pedig én már két tanárnőt is vettem. 

Én (utólag, négyszemközt): Amúgy. Facebook esetében úgy mondjuk, hogy "bejelöl", főleg, mert....

Főleg mert ha németben a venni (nehmen) kifejezést használod férfiként fehércselédre, ebben a kontextusban, hogy "egy nőt venni", az kifejezetten azt jelenti, hogy henteregtél vele egy kellemeset. Ha ezt diákként mindjárt két tanárnővel teszed, akkor azért már tudsz valamit.

Lovagoljunk még kicsit a szervrendszereken. Őőőő..bakker, az előző szervrendszeres téma tekintetében ez most így erősen áthallásos. Mindegy. Rossz aki rosszra gondol. Szégyelljétek magatok. Szóval. Az "akkor is kicsikarom belőled a helyes megoldást" szituációja:

Én: -Tehát. Kérek egy példát szervrendszerre.

Ember: -Gyomor.

Én: -Nem, az egy szerv. De melyik szervrendszerhez tartozik? Gondolja végig! Mikor használja a gyomrát?

Ember:-Hát evésnél.

Én:-Helyes. De ugye az evés mint olyan nem a gyomornál kezdődik. Gondolja csak végig, mikor eszik. Rág, nyel, emészt, wc-re megy....Hova tartozik hát a gyomor?

Ember:-Hozzám.

Jó, van akin az Atyaúristen se segít, akkor én mit tehetnék. Még szerencse, hogy poénnak szánta.

Városokról szólt a fáma. Nem tudom már pontosan mi volt, vagy a városi klíma, vagy valami ilyesmi, mindenesetre kicsit értetlenség volt a levegőben. Ilyenkor meg addig magyarázom jobbról balról a dolgokat, míg le nem esik a tantusz. És ha nagyon belejövök a magyarázásba, hajlamos vagyok ilyen szófordulatokat használni, mint hogy: "Ez itt mondjuk egy...." "tegyük fel", "nézzük meg", gondoljunk bele", "van nekem egy", satöbbi. Ebből lett az, hogy:

Én: Szóval. Akkor nézzük meg máshonnan. Mondjuk. Van nekem egy városom.

Ember (mint aki épp most ébred és kapcsolódik bele a beszélgetésbe): -Tényleg??

Tényleg, paszmek. Azért dolgozok nyócórában. :D

No kérem. Kedves egészségtekre, mára ennyi. Közben majd igyekszem ám valami kicsit komolyabbat is írni, de most ez jött kézre.

További kellemes estét!

Tehülyete!- Vol 3

Pálinkába áztatott aszalt szilvás jó estét, kedves blogjáró gyerekek! Ismét összegyűlt egy kupacra való a marhaságból. Mármint abból a fajta marhaságból, amiben az Istenadta nép okítása közben van részem, legnagyobb örömömre. (Nem, ebben nem volt irónia, tényleg élvezem a hülyeségnek ezt a formáját.) És amiből lassan sorozat lesz, hiszen ez már a harmadik rész. Az első itt (klikk), a második itt (másik klikk) olvasható. Szóval a tanóráimon elkövetett aranyköpésekről van szó. Legyen az bár okítóé, vagy okosodóé. Komolyan, ha ez a sorozat hosszabb távon megmarad, lehet, hogy ezt tényleg könyv formába szedem.

(Mint az első két rész alkalmával, itt is szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy ezen szösszenetek nem a rosszindulat szüleményei. Tisztában vagyok vele és szeretném az olvasóközönséggel is tisztázni, hogy az alábbiakban leírt lélekemelő pillanatok nem feltétlen a veleszületett fizikális ostobaság, sokkal inkább a fáradtság, dekoncentráltság, véletlenek, vagy nyelvi korlátok művei. Kéretik ekként értelmezni. Különben odab*szok.

 Köszönöm.)

Na. A hülyeség.

1. A héja

Aszongyák az embereim, még mikor a német nyelvvizsgára készítettem őket, hogy szeretnék többet gyakorolni a beszédet. Na mondok, rajtam ugyan ne múljon, de ha már lúd, gágogjon is, úgyis nehezetekre esik közönség előtt németül beszélni, én meg hiányolom a biológiát, tessék, a feladat: kettes csoportokban németül prezentációt tartani egy-egy állatfajról. Tudod, ilyen ismertebbek, oroszlán, meg zsiráf, meg tigris. Wikipédia használható. Na a héját lehet nem kellett volna. Direkt raktam párba a két palit, lévén az egyikük eléggé hadban állt a nyelvvel és a feje se volt egy atomreaktor, a másik ellenben mindkét területen jó, mondom majd kiegészítik egymást. Csakhogy a két jómadár nem dolgozott össze. Mindegyik leírta a maga kis beszédét, aztán hajrá. Az első előadás innentől úgyahogy elment, hanem a második bajos volt, mert a pali leírt valamit a héjáról amit maga se értett, aztán felolvasta. Én meg először nem fogtam fel, miről van szó. Aztán leesett.

Ember: A héja.....őőőő... több...turissss-ta út...magassága hároszázezer...őőőő..háromezerkéccáz...őőőő...patakok és északi...ki-tett-ség....

Én: Na jó, itt valami nem oké. Had nézem meg, mit írt le?

Ember: (Odaadja a füzetét): hát ezt találtam róla...

Én: Böngész, böngész, kis villanykörte a fejem felett, google, és igen: A koma gyönyörűen leírta a "héja" nevű 3277 m magas tiroli hegycsúcs geográfiáját. 

Wikipédia forever.

Buksisimi, üjjéle.

2. A cápa

Ugyanez a kör, másik páros, feladat: cápa. Gyönyörű, összeszedett előadás, képekkel, adatokkal, meg minden, ahogy azt kell. Mondják mondják, aztán rátérünk arra, hogy mit eszik a cápa.

Ember: A cápa tápláléka főleg hal, továbbá emlősök...

Én: Jó.

Ember: esetenként madarak....

Én: Igen.

Ember: továbbá néha alga és gomba.

Én: (felébredt a biológus): az alga az oké, de gombát, na azt hol a fenébe' talál a cápa?

Ember: a Wikipédián.

És megintcsak: Wikipédia forevör. 

3. Nyelvvizsga

Nem, ez már nem a németes csoportomban történt, hanem a mostani bioszosban. Ahova viszont az előző németesből elég sok ember átkerült. Ellenben közben megjöttek a vizsgaeredmények, meg rendeztük az adminisztrációt. Én meg megszoktam már, hogy mindenki külföldi. Valamit a vizsgával kapcsolatos útiköltséggel ügyeztünk épp, mikoris:

Én: Na emberek, akkor az útiköltség a vizsgára...Ali, leadta már a vonatjegyét?

Ember: igen.

Én: Hasszán, maga is?

Ember: én is.

Vujcic úr?

Ember: igen.

Én: Farah?

Ember: Én is.

Én: Mohammed?

Ember: igen

Én: Helga?

Ember: (Pislogpislog): Hát én...őőő...nem.

Én: Oszt mé nem?

Ember: Hát mert....(Majd elkezd bámulni rám, majd vigyorogni, majd egyszerre tör ki belőlünk a röhögés) nekem nem kellett nyelvvizsgát tennem!?

Jjjjja, tényleg, vannak osztrákok is a csoportomban. 

4. Dialekt

Felvettem az idők során némi tájszólást itt sógoréknál. Az egyik ilyen tipikus tájszólásformula a "Ge?". Ez egy mondatbefejezés, a "Gell" rövidült formája és az Atyaúristen kék ege alatt a világon semmit nem jelent. Kábé olyan, mintha úgy fejeznéd be magyarul a mondatot, hogy "Mi?". Mondjuk: jót buliztunk tegnap, mi? Namármost, épp egy nyelvileg kevésbé előrehaladott kandidáttal bocsátkoztam egy négyszemközti vitába valami technikai dologról. Mondom neki a magamét, próbálom elmagyarázni a helyzetet, látom rajta, hogy felhősödik az arca mert valamit nagyon nem ért.

Én: Érti, miről van szó?

Ember: Nem teljesen.

Én: oké, elmondom mégegyszer. Így oké?

Ember (újabb felhők): neeem...

Én: Mi nem tiszta?

Ember: mi az a GE??????

Őőőőőőő....

5. Állat

Ezzel a sztorival sokat kellett játszanom, hogy bemagyarítsam. Talán érthető lesz. Van egy koma a csoportomban, akinek szerintem az egyetlen baja, hogy nincs önbizalma. Mert amúgy egy intelligens fazon. Meg esetleg még annyi, hogy sokszor némi időeltolódással dolgozik, vannak ilyen pár perces kihagyásai, amiket azonban kitölt az előző információkkal. A másik szükséges adat ide, hogy a mostani modulom, bár alapvetően természettudományokról szól, tartalmaz egy "Szakmai előrehaladás állapota" nevű blokkot is, ami nagyjából a munkaügy által előírt "minél gyorsabban találj munkát" jellegű nem túl zamatos lószar. Én ezt úgy oldom meg, hogy minden nap az utolsó órában foglalkozunk ezzel, mikor másra már amúgy sincs agya se az embereimnek, se nekem. Ma viszont az utolsó óra elejébe még belecsúsztattam némi természettudományt, mert félbe voltam a témával. A fent említett koma meg csak megébredt hirtelen, hogy itt nem az történik, ami szokott. És mivel volt némi nyelvi difi a fejében a német "Szakmai előrehaladás állapota"  kifejezés körül, hát kipótolta azzal, amit már belesulykoltam:

"Most nem a 'szakmai emlős állatok' van?"

Nem. 

Miután ezt elmeséltem a szünetben, a kollégákkal megegyeztünk, hogy ez lesz az új hivatalos megnevezésünk.

6. Másik weblap

Ezt a sztorit direkt hagytam a végére, mert ebből állítólag klasszikus lesz. Szóval, épp az ősrobbanás elméletéről magyaráztam az embereimnek. Néha, a könnyebb megértés kedvéért átfordítják maguknak a dolgokat az anyanyelvükre, vagy angolra.

Én: Szóval, ez volna az ősrobbanás elmélete.

Ember: Jaaaajjj, megvan, megvan, mi is ez angolul? Valamilyen theory, de milyen is? Ja megvan. GANGBANG!

(Itt volt fél perc csend. Én nem tudtam megszólalni, a többieknek még nem esett le. Aztán hogy kezdődött az első cincogás, mikor már lassan maga az ember is rájött, hogy mit is mondott, nem bírtam ki.)

Én: Nem, BIG BANG. Emezt a nationalgeographic.com-on,  amazt a pornhub.com-on találja. 

Igen, itt vége lett az órának, mind szakmai, mind etikai szempontból. A szünetig fennmaradó néhány percet röhögéssel töltöttük.

No kedveseim, ennyi mára. Most nullára állítom a hülyeségszámlálót, ami volt, kijött. Egészségtekre, aludjatok jól és álmodjatok szépeket!

Kutyából szalonna

Miként lapostetű ballag álmosan a fanszőrzet rekettyés széliben, amúgy-értsd szőrmentén- meséltem már a munkámhoz fűződő viszonyomról és értetlenségemről. Namost, ezt kivesézzük kicsit, amennyiben érdekel benneteket. Mondjuk a blog egyik előnye, hogy egy ember írja, a többi meg olvassa. És aki olvassa, az nem ül ott, mikor az aki írja, nekiáll írni. Tehát, hogy érdekel-e benneteket, az csak utólag derül ki, akkor meg már nem lehet visszacsinálni. Tehát mindenképp leírom. Phú gyerekek, ez akkora logikai csavar volt, hogy üzletágat lehetne alapítani rá. 

Na szóval. 

 Dógozzunk. 

Tréner. Ilyen szép neve van neki. Mármint annak amit november óta pénzért csinálok.  Leegyszerűsítve a dolgot, biológiát tanítok migréncseknek és gyüttmenteknek egy a Sógor birodalom támogatásából megvalósult projektben. Namármost, a helyzet az, hogy én úgy kerültem ebbe az állásba, mint ahogy a kutyakaka pottyan a fűbe (mily szép hasonlataim vannak ma, ugye?), azaz csak úgy megtörtént a dolog. Főleg azért érdekes ez, mert miután anno dacumál  lehúztam négy évet a vépi gazdasszonyképző és orknevelde keretein belül nevelőtanárként, megesküdtem a Kazah Sólyomistenre és Thrallra a Háromfejűre, hogy én a büdös skótkockás életbe' tanár többet nem leszek. Úgy gondoltam, hogy négy év tapasztalatai alapján levonhatom a tanulságot, hogy hosszú távon nem vagyok alkalmas a pályára. A személyiségem és a pedagógia egyszerűen össze vannak veszve.

Aztán most meg, hosszabb munkanélküliség után, miután már jó ideje küldözgettem ide-oda az önéletrajzokat, csak felhívnak ám, hogy kellenék. Tanárnak. Migréncsek meg gyöttmentek mellé. Tudnék-e viszonylag azonnal kezdeni? Höh. Na mondok, ennél szarabb opciókkal...de megmondom a frankót, köllött a pénz, azt meg viszonylag kereket ajánlottak. 

Kezdtem. 

Na, aztán jött a meglepetés, ami azóta is tart. Először is, szeretem a munkámat. Másodszor, tök jól kijövök a srácaimmal és a kollégákkal. Harmadszor, a visszajelzések alapján ez vica-verza is így van. Szóval, úgy működik az egész, mintha pont nekem találták volna ki. Ami előtt meglehetősen értetlenül álltam és állok. Ellenben, néhány dolgot már kiagyaltam a témában. Hogy mégis, miért lehet ez így. Hosszas gondolkodás után. Izé. Azt hiszem, összejátszott az a tény, hogy ez a mi őrültekházánk nem egy klasszikus iskola, azzal, hogy pont a nemklasszikussága miatt itt kamatoztatni tudom a rossz tulajdonságaimat is. Amik valójában nem okvetetlen  rosszak, csak szituációfüggőek és egy klasszikus iskolába nem feltétlenül valóak. Ide ellenben-úgy fest- pont igen.  Mindenesetre rájöttem pár dologra ez alatt a pár hónap alatt. Egyfelől az oktatás terén. Amik itt mondjuk jól jönnek. Itt legalábbis mindenképp. Másfelől magammal kapcsolatban. Hogy mégis mi a pántlikás fenétől működhet ez az egész, holott az előrejelzések alapján nem kellene neki. Összeszedem hát ezeket a dolgokat egy csokorba, aztán beleteszem az alábbi vázába.

1. Mesemondás

Na, ha valamihez, hát ehhez értek. Marhaságokról beszélni. Mint amikor az emberfiát kiszólítja a bohóc a közönségből és hirtelen felkerül a színpadra. Ez nálunk pont jól jön, mivel a tanmenetünk, ami egy klasszikus iskolában egy előre meghatározott, leszabályozott, kontrollált és ellenőrzött valami, az nálunk, az, hát...igazából nincs. Szóval viszonylag (érted, "viszonylag", hehe) sokat kell improvizálni. Az meg megy, no. 

(Nem utolsósorban, ez instant módon megadja az önmegvalósítás melengető érzését is.)

2. Türelem, illetve annak hiánya. 

Ha a "Türelmetlenség" szót lehetne személynévként anyakönyveztetni, elgondolkodnék rajta, hogy felvegyem a Dániel mellé. Ha érted, mire gondolok. Namármost, itt lép be a mi intézményünk "nemklasszikussága", ugyanis modulos rendszerben dolgozunk, azaz három hetente új csoport kerül a kezünk alá. Ergó ha valakivel tele lesz a dohányzacskóm, akkor mindig felmerül az agyam egy hátsó, pókhálós szegletében az a gondolat, hogy "nyugi, nyolc nap múlva nem kell többet bajlódnod vele". Ez nekem ilyen esetekben mindig megnyugvást ad. És innentől higgadtan és lazán tudom kezelni a helyzetet. Teljesen más lenne ugye a helyzet, ha arra kéne gondolnom, hogy "nyugi, három év, nyolc hónap múlva sose látod többet..."

3. Őszinteség

Ez azt hiszem a klasszikus oktatásban is helytálló dolog lenne. Vagy talán csak okosodtam annyit a legutóbbi tanári bevetésem óta, hogy jobban belátom ennek a témának a fontosságát. A felesleges körmondatok és "tulajdonképpenek" helyett tényszerűen kezelve elmondani, hogy ami szar, az bizony büdös. Ezt meglepő módon, ámde szemmel láthatóan értékelik az emberek. 

4. Hibák

Amik bizony előfordulnak, nem is ritkán. A klasszikus oktatásban kicsit az volt az érzésem, hogy van egy szakadék a tanárokról a rendszer által kialakítani szándékozott kép, a mindentudó, megfellebbezhetetlen és feddhetetlen Tanárúr és a diákok által látott köznapi személy között. Ebbe a szakadékba pedig igen nagyot lehet borulni. Namost, ha ezt az egészet hagyjuk a francba, az, legújabb tapasztalataim szerint, egész jól tudja kihozni magát. Részemről ezt követem. Ha valamit nem tudok, megmondom a srácoknak, hogy pillanat, utánaguglizok. Ha valami nem ugrik be németül, körülírom és megkérdezem az elvétve ugyan, de jelen lévő osztrák diákjaimat, hogy minekhíjják. Ha nem aludtam ki magam, megmondom nekik, hogy ez van és ezért vagyok dekoncentrált. És tudjátok mi a vicces? Hogy soha, de tényleg soha nem éreztem, hogy ezt cikinek találnák. Mert-legyünk őszinték-nem az.

5. Empátia(?)

No, ez egy másik érdekes téma nálam. Jóanyám szerint antiszociális vagyok. Ez szerintem nem igaz, mert nem akarok bombát robbantani. Ellenben aszociális, na az néha igen. A kettő nem ugyanaz. Nem vagyok én a társadalom ellen, csak hagyjon a p*csába békén. Mikor bal lábbal kelek, akkor meg aztán nagyon hagyjon békén. Viszont, mint rájöttem, ettől még nem vagyok teljesen fából. Tény, hogy nem jellemzően kapom az ölembe és simogatom könnyek között annak a fejét, aki a problémáival fordul hozzám. Tény azonban az is, hogy viszonylag jó ellenjavallatokat tudok adni a fent említett problémákra. Nem feltétlen az "igen, átérzem", inkább az "igen, megértem" móduszban. Ez segít egy kicsit felülről látni a dolgokat és néha célravezetőbb. És ez csökkenti annak a veszélyét is, hogy magamra veszem mások kínját (van nekik elég, higgyétek el...) és magam is begolyózok tőle. Azt a néhány órát meg, mikor abszolút nem vagyok vevő senkire, egy ilyen "nemklasszikus" felállásban át lehet vészelni. 

6. Öröm

Ez szerencse dóga, nem hiszem, hogy lehetne erőltetni, vagy akarni. De tény, hogy örömet okoz, amit csinálok. Szeretem tanítani ezeket a népeket, szeretek biológiát tanítani (vagy németet, vagy amit épp rám osztanak :D ). Az ilyesmi meg ragadós és jót tesz mindenkinek. 

7. A hetedik te magad légy

Mondá József Attila. Autentikusság. Azt hiszem az is kell. Ha nagyon fel akarja venni az emberfia a nagy-komoly-tanárbácsi szerepét, előbb-utóbb kiesik belőle és nagyot puffan. Aztán nem vevődik komolyan. Jóóó, az oldalzsebes farmert meg a szörnyespólókat elhagytam. De csak ezt a kettőt. A többi maradt és ez láthatólag rendben van így.

No. Ennyi jutott hirtelen eszembe. Nem vagyok antiszociális. 

Menjetek, a p*csába, aludni.

Jó éjt!

:D