Divatdiktatúra

Hát képzeljétek, mi volt. Elmentem ruhát venni és, és....

Na várjatok, ez így nem lesz jó, ez nem hír. Eltöltöttem egy rövid időt a magyar média világában, de konzervatívan is szabadszellemű, megrögzötten heteroszexuális és világos bőrű emberként gyorsan búcsút mondtam neki, viszont megtanultam az okosoktól, hogy a hír az, aminek van információtartalma és felkelti a közönség érdeklődését. Leegyszerűsítve: ha a Jóskabá pulija a faluvégen megharapja a postást, az nem hír. Ha a postás megharapja a faluvégen Jóskabá puliját, na az hír. Tehát, csináljuk ennek szellemében:

(Meg egyébként Szellőnek ez a kapirgálóstyúk-feje mindent visz...:))

Nakérem. Kezdtem kicsit toprongyosnak érezni magam, mondom elmegyek, veszek egy-két jó farmert, meg esetleg valami felsőt is. Zasszonynak felcsillant a szeme, bevágott a kisautójába és beirányított valami feneflancos boltba, asszem a nyújorkerbe. Ruhát venni terminátor-móduszban szoktam, azaz: hely feltérképez, célpont kiválaszt, felpróbál, megvesz. Tudom, a társadalom két X kromoszómával rendelkező részének ez kisebb istenkísértés, de mi fiúk így szoktuk. Belőjjük, mi kell, mennyi pénzt szánunk rá és ha van olyan a boltban, hármat beviszünk a próbafülkébe, amiből általában az egyik nagy, a másik hülyén áll, a harmadik meg pont jó. Ezek után a kasszánál fizetünk és megyünk a dolgunkra.

No, épp a „célpont kiválasztása” résznél tartottam, hát kiderült, nincs célpont. Ugyanis eltűntek a feledés ködében az általam preferált, nem, pontosítok, még a legalábbis elviselt ruhák is. Nagyjából a klasszikusan elegánsan kényelmes módit szeretem, férfias szabású, nem túl bő, de nem is szorosan testhezálló holmikat, fekete, kék, esetleg piros színben. Kihegyezvén most a farmernadrágra a kérdést, itt szembesültem vele, hogy a pár éve teret nyert csőnadrág mostanra monopolhelyzetbe került. Gyakorlatilag csak azt lehet kapni. Ezzel meg bajaim vannak, részben lelki, mert szerintem aki férfi létére ilyesmit hord, az előbb-utóbb rúzsozni is fogja magát, másrészt fizikális, mert bár alkatilag azt hiszem nem vagyok extrém semelyik szélsőség felé, szóval relatíve magas, relatíve széles, de a határokon belül, viszont a vádlim a genetikának, meg a sok gyerekkori gyaloglásnak és biciklizésnek köszönhetően akkora, mint egy harci elefánté, a csőgatya egyszerűen nem jön fel. Vagy, ha még fel is jön, hát semmi sem esik jól benne. Mindezzel együtt tudnék élni, ha lenne más alternatíva, de alig-alig. Ami mégis akad, azzal ismétcsak a méretbeli problémáknál akadunk el, a legtöbbet ugyanis a mai 190 magas, 60 kilós, csontritkulásos kamaszokra tervezték, tehát ami nem szorít, annak a bokámnál van a térde, ami meg hosszra jó, az vagy impotenssé tenne, vagy (a másik divathullámnak megfelelően) még egy ember beleférne mellém. 

És ha mindezek után az ember mégis találna olyat, ami méretben is és árban is jó, akkor jön a meglepetés: hát 'sze ezt már valaki elhordta egyszer! Szóval, oké, a koptatott cuccok nagyjából a hippi-korszak óta nem mentek ki a divatból, és nincs is velük bajom, de itt úgy éreztem magam, minta egy útszéli second hand-ben lennék, csak épp tízszeres árakért. Tehát ezek a holmik pont úgy néztek ki, mint az enyémek szoktak azelőtt, hogy kivágom őket, vagy munkásruhává minősítem át. 

Felháborodásomnak hangot adva tessékeltem ki szegény Zasszonyt a nyújorkerből, akinek volt még egy bolt a tarsolyában, de az eredményességünk ott is hasonló volt. Ezen a ponton feladtam. Újabb közbeszúrás nőknek: a férfiak ezen a ponton fel szokták. Nem magyarázom miért, nem is az, hogy nem értenétek, csak nem tudnátok elfogadni.

Szóval. Nem szeretem a divatot. Bár az se engem.

Utóhang: van reménysugár, vombathelyiek a Forgó közben,- tudjátok, a főiskola "D" épületének háta mögött- találnak egy kisboltot, kb akkora az egész, hogy kettőnél több ember nem fér be egyszerre, na, ott még árulnak rendes cuccokat, rendes árakon. Csak mondom. 

Shadowrun

Na kérem, kedves rádiónéző gyerekek, megvan az új harcimalac. Mármint motorkerékpár. Említettem múltkoron, hogy beleszerettem yamaháék 535ös virágójába, és mindenképp olyat szerzek. Na hát nem. Azasszonyingataaag. Még szerencse, hogy nem vagyok asszony. 

Ellenben, és, valamint.

Hogy, hogy nem, a célegyenesben meggondoltam magam, mégpedig azért, mert rábukkantam egy gépsárkányra, ami árban nagyjából hasonló kategória, viszont kicsit testesebb a virágónál, és úgy 60 köbcentivel többet lök. Feltettem a fenekem erre is, arra is, és az utóbbi lett a nyerő, nekem kényelmesebb. 

Veszprémben csaptam rá erre a hónaljszárogtóra, a honda 600-as "shadow"-jára, egy kereskedőnél. Alkudni lehetett, és csak 16000 km van benne, ha hihetünk a kilóméterórának, meg az alkusznak. Szombaton levitettem magam Zasszonnyal, aztán röff haza a géppel. Az elmúlt héthez képest az idő is kegyes volt, kétszer kapott el zápor, egyszer locsogás, szóval ha kicsit nedvesen is, de hazaértem. Úgy értem, ahhoz képest, hogy eddig folyamatosan esett, ez se rossz. Mindenesetre a próbaút így megvolt, különböző időjárási és útviszonyok között, és azt kell mondjam, minden szép, minden jó, mindennel meg vagyok elégedve. Nem túl nagy, nem túl kicsi, nem kapja oldalba az első szél, de nem is kell két liszteszsák a nyakamba, hogy be tudjam dönteni, nem ugrik ki alólam, mégis van huzatja bőven. Egyszerű, praktikus, elegáns, klassz. Nagyjából, amit akartam. Vagyis pontosan. Szóval. Kórus következik, zárszóra:
Bo-o-orn tú-ú bí-í vá-á-á-á-ájd!!:)

A fotókért köszönet Bexnek /www.bexter.hu/.

Česky átbašová

És hazaértünk az kies Prágából. Ezért most fogok írni egy bőséges útibeszámolót, képekkel és leírásokkal tarkítva. Vagy nem. Legutóbb se ment. Mármint amikor legutóbb Prágában voltam. Valahogy fura lenne leírni egy várost, mikor mindent meg lehet találni róla a gúgliban, fényképezni meg nemigen szoktam, inkább elraktározom a szép dolgokat a kis szívemben. Prága nagyon szép és a nyaralás a Zasszonnyal jól sikerült. Nem rövid, nem hosszú, nem szaladgálós, nem unatkozós. Lehet, hogy ezért kicsit fura lesz a témaválasztás, de bármit láttok leírva ezután, mindig gondoljátok mögé, hogy Prága nagyon klassz hely, a maga középkorban megrekedt belvárosával, ezer tornyával, sikátoraival, hangulatos kiskocsmáival, szívesen visszamennék bármikor és bátran ajánlanám bárkinek. Gyönyörű, romantikus (és mindez turistabarát árakon...).

Most a csehekről magukról szerzett benyomásaimat fogom megosztani. Szóval, a csehek az abszolút antiéletvidám népség. Nagyjából olyan képet vágnak állandóan, mintha a foguk fájna. És ezt helytől, időtől, nemtől és kortól függetlenül. 

Mert hogy a recepciósunknak ilyen feje volt, az oké, én is haragudnék a világra, ha recepciós lennék. De ugyanilyen a rendőr (oké, nála ez meg szakmai előírás), a boltos, a kocsmáros, az utcai hotdogárus, a pincér, meg minden. Ja, a bohóc. Igaz, épp esett az eső...de akkor is, áll két pali bohócjelmezben Prága főterén egy kapualjban, valami vidám macskazenét gitároznak, rúzzsal hatalmas vigyor festve az arcukra és közben látszik, hogy fertelmesen utálják az egészet. Persze, kötelező a szuvenírbolt. Ott is áll az eladó, mint az akasztásra váró, köszönni is alig, legfeljebb akkor szól, ha attól fél, hogy leversz valamit. Jó, nem szabad általánosítani, találkoztunk olyannal is, aki úgy vigyorgott ránk, majd leesett a feje, de nem ez volt az általános. 

És hát így kezelik a vendéget is. Félreértés ne essék, sehol nem várom el, sőt kifejezetten herótom van tőle, ha bájvigyorral körbeugrálnak, lesve minden szavam. Nem, ezzel ki lehet kergetni a világból. De itt ha bementünk valahová, sokszor olyan érzésem volt, hogy "jó napot" helyett "elnézést" kellene köszönni. Jó, hát megkérdezik, miteccik, de csak úgy muszájból. És általában amolyan sürgető jelleggel, gyors, gyors, mommá!! Szóval, többször láttam kiülni a döbbenetet az arcukra, mikor a "mit kérünk"-re az "egy itallapot" volt a válasz. (Plusz kör, vazze!!) És mire visszaértek az itallappal, rögtön jött a kérdés, hogy és enni miteccik, mert ugye nehogy átnézze a kuncsaft a választékot. Ha meg végeztél, még le se nyeled az utolsó falatot, már rohannak elszedni előled a cuccost. Ja igen, étlap. Meg az árak. Lehet, hogy mások a szokások, nem tudom, de nálunk általában a pincér az asztalon hagy egy étlapot. Itt ezt mindig külön kérelmeznünk kellett (hasonló megdöbbenésre), egész pontosan azután szoktunk rá erre, hogy rájöttünk, az árakba bizony mindig belekalkulálnak egy enyhébb, vagy nagyobb mértékű "átba**ási tarifát". Mint már említettem, másodjára voltam most Prágában, volt némi tapasztalatom e téren, ezért a Zasszony volt jobban meglepődve, mikor az első ebédünknél az étlapban 170 koronáért szereplő kaja ára 210 lett a blokkon. A forint-korona átváltása olyan 1-11 a korona javára, szóval kb 300 ftot nyertek ezzel, nem ver minket földhöz, de furcsa, mindenképp furcsa. És ez nem egyedi eset, így, vagy úgy, de szinte mindenhol bepróbálkoztak. Nem durván, nem erőszakosan, nem nagy összegekkel, épp csak annyira, hogy kicsit elfantáziáljon az ember az édesanyjukkal és "jóvan, borravaló, nem éri meg a veszekedést" címszóval kifizesse. A belváros a legprofibb, ott ezt legalizálták. Egyszerűen ráírják a blokkodra, hogy szervízdíj ennyi és ennyi. Ezt így még el is tudom fogadni, mert legalább tudod, hányadán állsz. 

Emlegettem a forint-korona átváltást, ezzel is volt egy jó esetünk. Egy internetes szállodavadász oldalon keresztül (a booking.com volt na, úgyse fizetnek a reklámért...) foglaltuk a szállásunkat, ahogy az oldalon meg volt adva, okosan, euróért. Volt némi bonyodalom az utalás körül, de végül hurrá, elment az euró. Erre írnak ám hamarost egy e-mailt a szállodából, hogyhát, ez oké, de azért a becsekkolásnál majd adjunk még 70 koronát, mert közben változott az árfolyam. Ez ugye nincs 800 hufi, szóval megint csak nem az ingerküszöb feletti összeg, úgyhogy írtunk nekik, hogy hát, ha euróban van megadva az ár, akkor nem illene ezen böfögniük, de egye fene. Aztán rájuk hagytuk. De azért ugye...fura. 

Viszont, asszem volt egy végső pont mindkettőnknél az utolsó nap, amikor úgy voltunk, hogy a következő bármilyennemű pénzkiadásnál úgy rúgjuk bokán a csehet, ha bepróbálkozik, hogy az unokája is sánta lesz. Egyikünk sem az a garast a fogához verő típus (szoktunk is néha nézni okosan hónap végén), de azért ami sok, az...szóval, ez egy hivatalos pénzváltó volt. Nem tudom, mi számít hivatalosnak pontosan, de nem ez az utcai sunyi, hanem rendesen tábla, hogy "cséndzs", meg üvegablak, meg nyakkendős okos. Odatolunk az ürge orra alá egy húszeuróst, erre beírja a kis számológépébe, hogy 320 koronát ad érte. Na, adok egy kis segédletet. Egy euró 270-300 ft. A csehek alapból is ritka gyengén váltják az eurót, olyan 25 korona körül, tehát kb 260 forintért. De a kedves fiatalember ajánlata szerint nagyjából 160 forintot ért volna eurónk darabja. Otthagytuk, nyilván, de nem hagyott nyugodni a dolog, visszamentem és megkérdeztem a palit, hogy most mondja már meg, mennyiért váltja a pénzt? Erre megmérgesedett (gondolom rájött, hogy hoppá van), elfelejtett angolul és mutogatta az árfolyamtáblát. Azon az állt, hogy 25 ért veszik az eurót. Tehát még így is legalább 150 koronával kellett volna többet ajánlania...Hát, meg kellet már kérdeznem, akkor ezt akkor hogy számolta ki az előbb... Erre valamit csehül mérgelődött, én meg kiröhögtem és otthagytam. Hát, ennyi, a csehekről. De mondom, ezt leszámítva, vagy még ezzel együtt is megéri. És nem lehet általánosítani sem, bizonyára. Prága szép, a többi meg le van ejtve.

Viszont, ezt meg kell mutatnom. Híres a cseh abszint, hát hoztam haza egy flaskával. Holnap lesz nálam egy kisebb ünneplés, majd ott megkóstáljuk. De ez már csak az üvegért is megérte...

  

Hogy csesszük fel a magyarok agyát? Angolul.

Szia nép! Szembetalálkoztam a minap egy okosságos weboldallal, az a neve, hogy Matador Network. Ez amolyan utazgatós, világról képet adós, mindenkit szeretős, kultúrákat megismertetős, világcsavargós oldal. Elég sokan posztolnak ki az oldalra blogbejegyzéseket utazásaikról, élményeikről éééésss...rájöttem, hogy elég sok nemzet fia írt már "how to piss of a..."- azaz "hogy csesszük fel az agyát a..." című bejegyzést. Van szó arról, mi bolondítja fel zimbabwe népét, vagy a franciákat, mit kérdezzünk a némettől, ha káromkodást akarunk hallani, vagy a csehtől. Ja igen, így is került elém az oldal, Zasszony küldte át, mert épp Prágába készülünk. 

Na.

Bennem meg felhorgadt a szittya vér, hogy mondom nehommán a magyarokró ne legyen illen!! Hát írtam egyet. Az irománnyal egy baj volt, hogy az oldal angol, ezért angolul írtam meg. Az angollal úgy vagyok, hogy szerintem bárki tudja szépen beszélni, de pontosan senki, szóval eltársalgok én gond nélkül ángliusul, de a nyelvtan az ittott lukas. Ez elmegy a mindennapi életben, de mondom ha blog, legyen kövér. Elküldtem nekik az irományt, és az egyik szerkesztő-ezúton is köszönet neki- kijavította, letisztázta a szöveget. A letisztázást mondjuk elég bőségesen tette, úgyhogy nagyjából mentessé vált a Thorium blogos stílustól, viszont nyelvtanilag igenszép lett, szóval ebből a szempontból közösnek tartom az irományt, és én már bele nem nyúlok mégegyszer, feneotteszi. Mindenesetre kint van az oldalon, olvashatjátok itt:

http://matadornetwork.com/community/Thorium/13/

Illetve ha minden igaz, nemsokára kiposztolják a fészbuk oldalukra , meg a twitterre is.

Úgyhogy. Egyetek gulást!

A Festő-Saga

Elő-szó. Nem tudtam, lesz-e kedvem blogot írni, vagy illik-e most efféle témákkal foglalkoznom, de rájöttem, hogy ez mentegetőzés. Az élet nem áll meg, kedvem van, írok. Jobb ez így mindenkinek.

Na.

Van egy komám nekem, a Festő. Ez mondjuk-mily meglepő-nem az anyakönyvi neve, azért hívják így sokan, mert-mily meglepő- festő a szakmája. Én speciel a keresztnevén szólítom, de ebben a sagában maradjon csak Festő. A pali úgy a huszas közepe felé jár és a neve ellenére állítom, hogy festőként dolgozott a legkevesebbet. Mióta én ismerem, volt már minden, épp csak akasztott ember nem, egyszer még főiskolás is. Ami érdekessé teszi a Festőt, meg a munkahelyeit, hogy emberünk, amellett, hogy szerintem alapvetően egy intelligens és szerethető ember, nagyjából egy kiképzés alatt álló viking berserker fejével rendelkezik, ami ellentmondásokhoz vezethet. Engedelmetekkel, és az övével, íme egy kép róla, hogy értsétek, miről van szó:

Az utóbbi időben továbbá hallottam tőle olyan és annyi munkahelyi sztorit, ami bőven megér egy bejegyzést. 

 Media Marktos korából (igen, az is volt) származik az egyik kedvencem. Ácsorog az emberünk békésen a kisgéposztályon, a piros mediás pólóban. Valaki megkopogtatja hátulról a vállát, ő mondja neki, hogy pillanat, meg hogy tessék. A kuncsaft nekiáll elregélni, hogy villanyborotva érdekelné, Festő közben szembefordul vele. A potenciális vevő gondolkodik egy sort, majd így szól:

-Aztán lehet, hogy inkább másvalakit kellene megkérdeznem....

A jóember ezután, de nem ezért, úgy fél éve, elment ellenőrnek a volánhoz. Ez aztán ugye kifogyhatatlan sztoriforrás. Aszongya: kezdőként az érzelmi hullámzás mindkét végletét megélte. Az első büntetésnél majdnem rosszabbul érezte magát, mint a jegytelen utas. A másik véglet meg az volt, mikor kiborult. Felszáll a buszra, regöli, hogy jegyeketbérleteket. Középtájon egy focista jellegű nyikhaj az orra alá tolja az államkincstár által, sportolópalántáknak kiállított, viszont egy éve lejárt szabadjegyét. Hosszas magyarázkodás kezdődik, mely nagyjából abból áll, hogy a focista bizonygatja, hogy ez a jegy érvényes, Festő meg hogy nem, mert lejárt, tehát legfeljebb érvényes volt. A nyikhaj nem enged a huszonegyből, Festőnek meg rossz napja van és úgy érzi, egyre rosszabb lesz. Ötödszörre állnak neki a taposómalom jellegű "-de ez érvényes -hogyan lehetne, ha lejárt" párbeszédnek, mikor szakad a cérna. Festő kiborul és a kedves utazóközönség csodálatára leordítja a futballista fejét, majd a következő megállónál lependeríti a buszról. Vesz egy nagy levegőt és folytatja az ellenőrzést. A busz végében, holtrasápadva ül egy nyüzüge kölök, Festő nem érti, mi baja, de összeszedve maradék udvariasságát neki is mondja, hogy jegyeketbérleteket. A srác még fehérebb lesz, kotorászik egy darabig a zsebében, majd remegő kezekkel főhősünk elé tartja az államkincstár által, sportolópalántáknak kiállított szabadjegyét...

De, meséli, vannak rafináltabb csalók is. Volt egy ürge, aki vagy két hétig folyamatosan egy tízezressel akart fizetni a buszon felszálláskor. A jegy valami háromszáz forint, a sofőrnek meg nem volt ennyi aprója, hát mindig mondta neki, hogy "na jóvan, mennyé, legközelebb hozz aprót!". Aztán idővel leesett neki a tantusz, hogy hát őt itt palira veszik. Jön ám legközelebb az ürge, már csak úgy megszokásból meglebbenti a tízezrest és indul hátra. "Pillanat!"-mondja a sofőr, majd kiállít az embernek egy jegyet, elveszi a tízezrest, beteszi a kasszába. "Tessék komám, a visszajáró!"-mondja a trógernek, ezután benyúl az ülés alá és kivesz egy körülbelül focilabda nagyságú ámde tízszer akkora súlyú zacskót, benne az előre kiszámolt 9700 forintnyi, tételét tekintve huszasokból, ötvenesekből, százasokból és kétszázasokból álló visszajáróval és elégedett vigyorral a pacák kezébe nyomja.

Ha már pénzezünk: kevésbbé mulatságos, de tanulságos: elhagyott egyszer valaki egy nagy bőrtáskát a buszon. A sofőr meg fogja, bele se néz, reflexből beteszi az ülés mellé, hogy majd keresi valaki. Jön is az ember egy óra múlva, vörös fejjel, remegő kezekkel, hogy megvan, ugye megvan??? A sofőr odaadja az idegzsábának a táskát, az feltépi és meredten néz bele, mintha számolna valamit. Aztán láthatólag megnyugszik, visszanyeri eredeti színét, mosoly és veríték ül az arcára. Kiemel a táskából egy húszezrest és a megrökönyödött vezető kezébe nyomja. "Köszönöm uram. Amúgy hat misi van benne, úgy látom hiánytalanul..."

Ja, a Festő, meg a viking fej. Aszongya, egyszer száll fel a buszra, mondja, hogy jegyeketbérleteket. Adja is mindenki okosan, csak a hátsó padon ül egy jóember elgondolkodva. Festő bevillantja neki az igazolványt, mondja, hogy jegyeketbérleteket. Az ember meg ránéz, előveszi a jegyét, odaadja, és azt mondja: "Ja, ne haragudjon, azt hittem poénkodik. Nem gondoltam, hogy ilyenek is mehetnek ellenőrnek..."

És zárszóként. Állítja az emberünk, hogy kezd túlzottan ráállni az agya az ellenőrködésre. Valami lehet benne. Ülünk a törzsmulatónkban, vagy nem, én akkor nem is voltam ott, fene tudja, na lényeg a lényeg, bejön egy jókiállású bakfis, bulira kiöltözve aligruhában, harci színekre kikenve, Festő meg azt mondja: /Elnézést, idézet következik/:

 "Na, ez már baj. Nem az volt az első gondolatom, hogy úgy megdugnám, hogy O lába lenne két hétig, hanem hogy minek jár bulizni, ha jegyre sincs pénze...tegnap büntettem meg!"

Édesapám

 

"A vadászat: vadűzés és erdőzúgás, de több erdőzúgás."

/Gr. Széchenyi Zsigmond/

Most az jutott róla eszembe, mikor egyszer régen gyerekkoromban egy csendes nyári estén a lesen ültünk. Felettünk tiszta, csillagos ég, mintha megérinthetnénk a hunyorgó fénypontokat. Néztük, néztük őket és akkor azt mondta az öreg: Tudod fiam, régen azt mondták, ilyenkor van hozzánk legközelebb az Isten.
 

Isten nyugosztaljon Édesapám.

   

 

The Walking Idiot

Nagyon téma mostanság a zombi. Van kis zombi, nagy zombi, gömbölyű zombi, szögletes zombi, játékzombi, zombie walk, zombiburger, zombis alkalmazás fészbukra (he?), zombirágó. Meg a zombifilmek. Csináltak legalább húszat az elmúlt öt évben, jobbat is, rosszabbat is, a klasszikus horrortól kezdve egészen a vígjátékig. Ti éltetek már át zombiapokalipszist? Én még nem. Vagy akkor átaludtam, de nem emlékszem rá. Viszont, meg kell mondjam, nehezen tudom elképzelni, hogy úgy próbálnék túlélni egy efféle ramazurit, mint a filmbeli (élő) emberek. Tudom, kell az akció, meg a csihipuhi, mert abból nem lehet kasszasikert csinálni, hogy valaki ügyesen elbújt a zombik elől, soha nem találták meg és boldogan élt, míg meg nem halt, továbbá, az ember nehezen tudja megsaccolni előre, mit csinálna egy tényleges életveszély-helyzetben, de azért....ami sok, az sok. Nagyon megy most a The Walking Dead című sorozat. Igen, egy ideje nézek sorozatokat, tudom ciki... de szigorúan válogatok, a brazil szappanoperákig nem fajultam. Még. Na, Dövókingded. Megvan? Akinek nincs, mindenesetre ajánlom, mert jól elszórakoztatja az embert és az átlag rohangászós lövöldözős sikítozós zombifilmmel ellentétben itt nagy szerepet kap a szereplők világvége utáni jellemfejlődése is. Szóval, alapból, a film kivitelezését tekintve le a kalappal. De mindig van egy de. Szóval: De.

Az első agyeldobásom rögtön az első részeknél történt. Persze csak szimbolikus agyeldobásról van szó, nem akartam, hogy egy kóbor zombi felkapja és elszaladjon vele. Pontosan az első évad első részének befejezésében történik, hogy a főhős Ricket, aki az amerikai emberideál megtestesítőjeként kőkemény zsaru, szerető családapa, kiváló barát és józan életű igazság bajnoka egy személyben, szóval a Ricket Atlanta egyik főutcáján megszorítja egy horda élőhalott. Emberünk végső megoldásként egy otthagyott tankban talál menedéket. A zárójelenetben bánatosan néz maga elé, miközben a tank adóvevőjéből kiszól egy hang: "Hé, te ott, a tankban! Tökfej! Jól vagy?". Oké, mondom leesett a tantusz, mégse hülyék csinálták a filmet. Aztán a második epizód kezdőjeleneteiben Rickünk az ismeretlen rádiózó utasítását követve kimászik a tankból, gyalogsági ásóval arcul taszajt egy épp ott fröcsögő zombit és a többitől üldöztetve elmenekül. Ööö...mondjátok, hogy a tantusz, ami a filmkészítőknek mégse esett le, nem csak az enyém...elmondom mégegyszer, lassan. Rickünk az ismeretlen rádiózó utasítását követve kimászik a tankból. Hm? Kimászik....a.....tankból.....HM??? Kimászik a T.A.N.K.ból. Tudjátok kedves gyerekek, a tank egy többtonnás, hermetikusan zárható, páncélozott, lánctalpas harcjármű, egy ágyúval és többnyire egy, vagy két golyószóróval felszerelve. Működőképes állapotban öt perc alatt gusztustalan zöldes húsmaradékot lehet vele készíteni bármilyen méretű és összetételű zombihordából.

Az idióta amerikai cowboy pedig hetykén kiugrik belőle és elkezd gyalogsági ásóval hadakozni. Jááááj!!! Érteném, ha beleszőtték volna a filmbe, mondjuk, hogy nem tudja beindítani a tankot, mert nem ért hozzá. Vagy, nincs benne gázolaj. Ameddig tankológiai ismereteim terjednek, lövöldözni még akkor is lehet vele, de mondjuk nincs töltény se. De nem, a filmben szó nem volt arról, hogy az ember legalább megpróbálná bármelyiket. Se ott, se később nem szólt neki erről az apró tényről senki, efelett a film egyszerűen elsiklott. We're all living in ámééérikááá, ámééérikáááá, ist wunderbaaar...

Hasonlóan remek volt a filmbeli túlélőcsapat táborhelye. Idilli környezetben, a város mellett, domboktól ölelt kis tisztáson, melyet sűrű erdő vesz körül, magas aljnövényzettel. Kiváló terep az ejtőzésre, bújócskára, valamint arra, hogy akár egy komplett zombielefántcsorda is gond nélkül öt méterre megközelítse a tábort, mire észreveszi valaki. Részemről zombiapokalipszis esetén olyan helyen táboroznék le, ahol minden irányba jól ellátok, én viszont kevésbbé látszok. Magaslat, rét széle, mittomén.

Imádom a szereplők hozzáállását a járműproblémához. Van egy öregecske lakókocsijuk és mivel az életük múlhat rajta, hogy megy-e, állandóan reparálják, újítgatják, spórolnak a benzinnel, satöbbi. Ebben már nem vagyok biztos, de mintha lenne egy epizód, ahol is megrekednek és veszélybe kerülnek az autópálya közepén, mert lerobban a lakókocsi. Ha visszatekintünk a film elejére, akkor tudjuk, hogy az egész sztori egy apokaliptikus zombitámadás és fertőzés után játszódik, ami során az emberiség nagy része kihalt, mindent otthagyott ahol éppen volt, a levest a gázon, a sajtot a frigóban, a teletankolt járműveket slusszkulcsostul az autópályán, a benzinkutakat őrizetlenül. Igen, biztos fontos a túlélés szempontjából, hogy ugyanazzal a szétesőfélben lévő lakókocsival vándoroljuk be Amerikát. Valahol az első részek táján konkrétan  egy kisteherrel menekülnek ki a bajból, majd kiszedik a hűtőjét, hogy belerakhassák a lakóautóba....

 

Ki gondolkodott már el a zombik táplálkozási szokásain és képességein? Az alaptézis szerint a zombi egy halott ember, akinek egyetlen célja, hogy zabáljon. Rendben, megpróbálok eltekinteni attól a kérdéstől, hogy ha enni akarnak, miért nem falják fel csoszogó ostoba zombitársaikat, miért kell nekik szaladgáló, fegyveres élő ember? (Persze, mert ugye megint a kasszasiker...) De még a filmek szerint is megesznek másegyebet, állatot, maradékot, mittudomén. Oké, megint kasszagyilkos lenne, ha a zombihordák kukázásból tartanák fenn magukat, de nem lehetne például időt nyerni azzal, ha az ember a támadó hullák közé vág valami ehetőt? Továbbá, a hulla elvileg semmivel nem erősebb, okosabb, mint az élő ember. Ismét elsiklok a kérdés felett, hogy hogyan képesek például a zombik  messziről kiszagolni az embereket, mikor ilyet életükben se tudtak, de az azért elgondolkoztat, hogy egy átlag ember nem tud egykönnyen bejutni egy lezárt autóba. A zombi igen? Mert ha nem, akkor szerzek egy masszív kocsit (a lakóautó helyett), beleteszem a fenekem, becsukom a központi zárat és fel-alá furikázva onnan röhögök a zombikon. Nem?

 Tehát, az én tervem, zombiapokalipszis idejére a következő. Nem túl hollywoodgyanús. De mondjuk, egy verzióként:

1: Szerzek egy nagyobb autót, kisbuszt, tudomén, belepakolom a kiccsaládot, viszek magammal egy karton sört és egy kanniszter benzint. 

2: Aztán keresünk valami helyet, amit zárható kerítés vesz körül, híd választ el a nagyvilágtól, felhúzható létrán lehet felmászni, vagy bármi más módon megközelíthetetlenné lehet tenni az emberek-és így ergó a zombik számára. 

3: Megisszuk a sört

4:  A sörösüvegekből és a benzinből molotov-koktélt csinálok. (Miért nem láttam még egy filmben sem, hogy bárki megpróbálná a zombikat felgyújtani?)

5: Aztán, az említett-lezárt ajtajú- autóval beállok az első tesco parkolójába. Ott csapok némi ribilliót, az előmászó zombikat rövid úton elteszem láb alól a koktéllal, ha túl sokan vannak, másik tescot keresek, és bespájzolok étel-italból. Meg hozok sört is, csak a molotov miatt ám.

6: Ugyanezt a műveletet elvégzem az első fegyverüzletnél, és bespájzolok flintából is. Lehet, hogy ezt a pontot megcserélem az előzővel.

7: Újra bepaterolom kiccsaládot az autóba és elmegyünk valahová, ahol alapból nincsenek emberek-tehát zombik se.

8: Boldogan élünk, míg meg nem halunk.

És nem, nem ugrálok ki a tankokból. Én legalábbis. De ez csak egy ötlet, a sok közül.