Megismertem, még valamikor, egy igazi handzsárral hadonászó, templomrobbogató, repülőgépeltérítő, bombát reggeliző muszlim terrorista fickót, a Shamilt. Igazából mindebből csak a muszlimsága a valós. A többit a képzeletem adta hozzá, meg a Shamil kisugárzása, egyébként egész jóravaló gyerek. No, azt mondja nekem egyszer ez a pacák: -tudod Daniel, nálunk muzulmánoknál nem is számít ám férfinak, akinek nincs szakálla. -Na jól van akkor-simítottam meg elégedetten a kis körszakállamat- ilyenformán nálam minden rendben. -Ja fenét-azt mondja a Shamil, a szakáll derék alatt kezdődik ám! Na, ezen még elböstörögtünk egy darabig, hogy fogja be a Shamil, mert muszlim létére neki is csak amolyan kulturborostája van, meg hogy én se magyarázzak, mert ő muszlim, úgyhogy nem számít mekkora a szakálla, aztán annyiban hagytuk.
Én azért csak büszkén hordtam a kis állpamacsomat, immár sok-sok éve hűséges társamat jóban- rosszban. Egészen múlt hétig, mikor is Szakáll Úr egy szörnyű baleset következtében hirtelen elhunyt.
A baleset úgy történt, hogy a rutinszerű szakálligazgatás közben megszaladt a kezemben a nyíró. Próbáltam hozzányesni a másik oldalt, de menthetetlen volt. Na mondom, ezzel nincs mit tenni, plusz Zasszonynak is megígértem, hogy megmutatom egyszer, milyen vagyok szakáll nélkül, hát tüntessük el a romokat is.
Így lett
ebből... ez...
(A második képen én vagyok az, akin nincs sapka,
csak hogy egyértelmű legyen...)
Hát, mit mondjak. A véleményünk megoszlott. Zasszonynak igen tetszett az új dizájn, hogy jaj, gödröcskék vannak az arcomon, meg milyen jó így, meg satöbbi, két napig úgy nézett rám, hogy néha már zavarba jöttem. Én jóval elégedetlenebb voltam. Ha egy szerepjáték lenne ez, akkor így képzelném el:
szakáll of the ring:
+5 karizma
+3 aura
+5 védelem
+3 érettség
-5kg testsúly
Igaz -4 intelligencia is, de annyi talán belefér az előnyei mellett. Amiket most mind elvesztettem. Akárhogy is nézem, szerintem, és Zasszony szerint is határozottan más karaktere van a fejemnek így. Feltűnően más.
És akkor jön a második kérdéskör: kinek mi a feltűnő?
Mert, gondoltam, másnap majd meg lesznek hej, lepődve a kollégák. És tudjátok, mit mondtak? Na? NA? Hát semmit. Na jól van, mondom, a kolléga az kolléga, nem közeli hozzátartozó, nem is ivócimbora, libát se őrzünk együtt. Legfeljebb lovat. Aztán találkoztam apósékkal. Hát ők se szóltak semmit. Aztán meglátogattam Jóanyámat. Dumálgatunk, dumálgatunk, én közben próbálok egyre jobban beleállni az arcába, úgy, hogy fény is essen rám, csak megkérdezi ám, hogy, mi van, mit feszölgök? Na itt feladtam. A "nincs-e rajtam valami feltűnő" kérdésre mondta aztán, hogy de, csak nem tudja mi az. Aztán, hogy lelőttem a poént, tőlem függetlenül felsorolta az általam, tőle függetlenül felállított elképzelést a szakállam (ex-szakállam) szerepjátékos hatásairól.
Aztán jött a Gyerek, a Zasszony nővérének kilencéves fia. Ő azzal kezdte, hogy "Jé, megborotválkoztál?"
Hétfőn este meg leestem a törzscsehómba, ahol is előkerült pár rég nem látott ismerős, ők is a "hova lett a szakállad?"-dal fogadtak.
Én meg gondolkodom, hogy mi lehet a dolog pszichológiai háttere, mert nem értem. Először arra jutottam, hogy ugyanaz, mint a növésben lévő gyereknél-azaz, aki gyakran látja, annak nem tűnik fel, hogy mennyit nőtt, de bezzeg a nagymama, aki félévente találkozik vele, az összecsapja a kezét, hogy jajjmekkorajezagyerek! De rájöttem, hogy hülyeség, mert itt egy hirtelen változásról van szó. Ezután abban maradtam magammal, hogy valahogy azzal függhet össze, hogy ki mennyire lát gyakran, illetve ki mennyire áll közel hozzám, ergó mennyire figyel oda rám. Most mindezt értsd tőlem elvonatkoztatva, nagy általánosságban. Valahogy a kettő kombinációjában lesz az igazság, megspékelve az egyéni megfigyelőképességgel. Keresgéltem neten, van-e erre valami kidolgozott elmélet, de hamarabb meguntam, mint hogy találjak valamit. Úgyhogy ez-egyelőre- homályban marad. Ha rájöttem, majd szólok.
Hogy lesz-e új Szakáll Úr? Hát, Zasszony nagyon ágál ellene. Nekem még mindig hiányzik. No, majd meglássuk. Mindenesetre, befejezésül és tanulságul egy kép, mellyel vicces módon pont Szakáll Úr elemésztésének a napján találkoztam:
