Varnyú

Emlékeim szerint ez az első olyan alkalom, hogy teljesen hivatalosan, legálisan és tudatosan szembe megyek a blog egyik alapelvével, pontosabban azzal, hogy nincs reklám. Hivatalosan, legálisan és pontosan ez se az, mert a reklámért fizetnek az embernek, keményen csengő forintban, én meg eddig összvissz egyszer reklámoztam meg itt szőrmentén egy komámat, mert hogy fotóz, meg ilyenek, de őt a barátság kedvéért meg a sör reményében. Most viszont, kedves rádiónéző gyerekek, egy céget fogok feltenni ide. Hivatalosan, legálisan és pontosan ezért nem kapok fizetést, merthát nincs kitől, lévén a cég saját gyerek. Bár lehet megiszok közben egy fröccsöt és akkor már reklámnak számít, ugyanis fizettem magamnak érte.

Jó, akkor ez most a reklám helye.

Az igazat megvallva, most nem az fog következni, amitől féltek, hogy ezeöccász karakteren keresztül ömlengek róla, hogy milyen jó is ez és tessék tőlem vásárolni. Mert azt már' azé' mégse'. Majd a végére beteszek két linket, aztán aki szeretné, megnézi. Inkább mesélek kicsit. Az ide jobban passzol.

Szóval, a Corvus, az két hete indult. Nagyjából. Egy natúrtermékek kereskedelmével foglalkozó kisvállalat, nagyjából. Az elhatározás egy éve jött, nagyjából, és most került élesítésre. A natúrtermékek egy elég buta, kozmopolita, szexésnyújork utánérzetű szó, de nem találtam jobbat. Csonthéjjasok, diómogyoróeffélék, mézes csemegék, pálinkák és més nyalánkságok szép kézműves kivitelben, ez a motorja az egésznek. 

Natúrtermék, értem? 

Az első, amit el akarok mesélni, az a név. Mert annak története van, méghozzá saját. Az igazság az, hogy én már sefteltem effélével, nagyjából a legalitás határain belül. Ha van a mélyen tisztelt olvasók közt NAV-munkatárs, akkor ő az előző mondatot skippelje és a következőt olvassa: "Az igazság az, hogy én már sefteltem effélével, teljesen legálisan, betartva az adóügyi előírásokat, szigorúan a kéz alatt eladható értékhatárig. Most azért alapítottam rá vállalkozást, hogy még hivatalosabb legyen a történet és semmiféle hivatalos fórumon se kelljen szégyellnem, hogy a vérrel, verítékkel megszerzett garasaimat saját jószántamból ajánlom fel az államnak, hogy aztán a salakszentmotorosi futballstadion egy újabb építőköve születhessen meg belőlük. Hurrá!"

Szóval. A seftelésnek a csonthéjjasok a végterméke volt, előtte elég sok mindennel próbálkoztam. Mivel ennek a sokmindennek kellet egy mappa a számítógépemen, hát csináltam egyet. "Új mappa" néven. Aztán másnap a munkában szembeugrándozott velem egy szürkevarjú, más néven dolmányos varjú. Nagyon csípem ezt a jószágot, pofátlanul intelligens és elegáns madár, sajátságos stílussal. Plusz, minden sz*rt összeszed, hogy megnézze, használható-e valamire. Ezen túl a német nevét (Nebelkrähe) ha szó szerint visszafordítjuk magyarra, akkor "ködvarjút" kapunk, ami, valljuk meg, elég menő. Szóval, az "Új mappa" nevét "Nebelkrähe"-re változtattam. 

Aztán, mikor a hülyéskedés komolyra fordult és összeráncolt szemű, nyakkendős, fekete tintával bejegyzett vállalkozás lett belőle, akkor meg akartam tartani a nevet. De mondom, a Nebelkrähe-t nem értik a magyarok, a ködvarjút nem értik a sógorok, hát megkapta a madár latin nevét, amit aztán az egyenlőség elvének hódolva senki se ért. 

A másik dolog, a vállalkozás "összerakása". Azt gondolná az emberfia, hogy ez ilyen sétagalopp, veszek diót azt' eladom. Aha.

 Az elmúlt egy évben is foglalkoztam vele szőrmentén, de az elmúlt másfél hónapban ez gyakorlatilag egy heti 40 órás munkával felérő elfoglaltság volt (kemény túlórákkal), mire a webshoptól a fészbukoldalon át a termékleírásokig és a törvényileg előírt tápérték-és allergénmegjelöléseken keresztül a termékfotókon (köszi Krisz), a csomagolóanyagokon és a beszerzési forrásokon keresztül , valamint az ....áhhhh. Szóval, böszme egy munka, nem is hinnétek, mekkora. Mindegy, megvan, gömbölyű és gurul. Sokat kell még csiszolni rajta, hogy zökkenőmentesen guruljon, de gurul. Gyerekcipőt hord és kicsit csálén jár benne, de jár. Én meg örülök neki és egy kicsit büszke is vagyok rá. 

Tessék, linkek. Fogyasszátok egészséggel és aludjatok jól.

www.corvuscornix.eu

facebook.com/corcornix

Привет детям, vagy mi a szösz

Képzeljétek kispajtások, olyan van, hogy nekiálltam tanulni. Oroszul. Saját jószántamból. És hogy miért csinálok ilyet? 
5 pofonegyszerű oka van. 

1:  Fent van a bakancslistámon

2: Statisztikák szerint az orosz az egyik legkeresettebb idegen nyelv errefelé 

3: Tudok már németül, angolul és magyarul, valamint a biosszak miatt van némi latin alapképzettségem. Innentől az anyanyelvemen kívül angolul és németül is elküldök bárkit zabot hegyezni, olvasva nagy vonalakban felfogom az egyéb germán nyelveket, mint például a svéd és a norvég, ugyanígy az ilyen kutykurutty keveréknyelveket, mint a holland, legalább az alapdolgokat, mint a wc és a pizzéria megértem olaszul és spanyolul, szóval, ha összeszedek mellé egy alap szláv nyelvtudást, Európán belül már csak Finnországban tudnának eladni, de azok meg szeretik a magyart.

4: Tetszik a nyelv

5: Csak.  

Namost, gondolom az, hogy én oroszul tanulok, az nektek mérsékelten érdekes, azonban eszembe jutott erről pár dolog. Körüljárjuk hát, mint kutya az alvóhelyét.  

 Először is, hurrá, hajrá, tanuljunk oroszul és keressünk hozzá tanárt. Amivel rá is tértünk az első kevésbé ön, ellenben jobban közérdekű témára. Nagyjából azt gondolná ugyanis az ember, dicső szocialista-kommunista múltunkra visszatekintve, hogy bárhonnan le lehet akasztani egy ruszkij ucsityelt. És hiszitek vagy sem, de ez bizony nem így van. Annak ellenére, hogy alig harminc évvel ezelőtt még kötelezően oktatták az oroszt az oskolákban és Dunát lehetett volna rekeszteni az orosztanárral, most nincs. Illetve csak elvétve és méregdrágán.

Kis kitérőt kell tennem, visszatérve a saját dógaimra, mert azért azt be kell vallanom töredelmesen, hogy nekem az orosztanulás nem főprojektként volt bakancslistás. A bolondéria nem most jött, hanem már jópár éve, de hazudnék ha azt állítanám, hogy azóta vért izzadva kerestem okítót. Most is a vakszerencse szele fújt bele az illetőbe, aki teljesen élhető áron és nagy szakértelemmel tömi a fejem. De a tapasztalat a fentiekben leírtakat mutatja.

Viszont, jön a kérdés, honnan a paradoxon? Igazából nem tudom, csak ötletem van rá, illetve elméletem, mint mindenre. Szerintem ennek bizony kőkeményen politikai okai vannak. A negyven év körüli és annál idősebb generációból a legtöbben beszélnek valamennyire oroszul. És itt jön a pont, hogy valamennyire. Egyfelől, ugyi, az orosz pártunk és kormányunk által központilag meghatározottan kötelező nyelv volt, márpedig ami kötelező, azt csak úgy ímmelámmal csinálja az ember. És mivel a korabeli tantestületek is értették ám, hogy ez olyan muszáj dolog, gondolom, ők is "jóvanazúgy" módban kezelték a kérdést. Tehát, sokan beszélnek valamennyire oroszul, de kevesen igazán. Másfelől, gyanítok ebben némi lelki ellenállást is, azaz miután '89-ben a nagy tesó kiballagott az országból, még aki beszélte is a nyelvet, utána az se erőltette. Egyszerűen volt egy rossz mellékíze.

Másik téma, idekapcsolva, elvonatkoztatva az orosztól. Gondolkodom egy ideje rajta, hogy a kishazánkban bevett szokás, hogy bármely felsőoktatási intézmény elvégzéséhez kötelező egy nyelvvizsga, az rendben van-e. És minél többet gondolkodom, annál inkább arra jutok, hogy nem. Legalábbis nem így, a mostani formájában. Egyfelől, van ennek egy elméleti oldala. Igen, legyen kötelező a szakfordítónak, a tolmácsnak, meg a nyelvésznek, de hogy a gépészmérnöknek, meg az énektanárnak minek, azt nem értem teljesen. Illetve egyfelől igen, mert a nyelvtudás valahol az alapműveltség része, de az már mindenki saját döntése kellene hogy legyen, hogy akar-e ezzel a plusz tudással kezdeni valamit, vagy sem. A gépészmérnök talán nem volt tökéletes példa, de ha őszinték vagyunk, na egy énektanár ugyan nyugdíjba mehet elméletileg úgy, hogy egy szót se kell kiejtenie idegen nyelven. 

Ez azonban a kisebbik gond, a nagyobbik, ami miatt elkezdtem filózni a kisebbiken is az az, hogy egyre inkább úgy gyanítom, hogy a nyelvtanulásra való hajlam, az bizony egy készség, azaz veleszületett. Ezt hívják nyelvérzéknek, ugye. Amiből azt akarom kihámozni, hogy lehet fejleszteni, csiszolni rajta, de alapvetően olyan marad, amilyet a génjeink akarnak. Pont úgy, mint ahogy nem lehet tanítani a jó hallást, a szép énekhangot, vagy az éles színlátást sem, szerintem, ezt is nehézkesen. Fejlesztheted, de csak egy viszonylag behatárolt szintig. Nem vagyunk egyformák, lehet valaki sok minden másban nagyon penge, és pont ebben a béka feneke alatt, vagy fordítva. És aztán ez dobja be azt a faramuci helyzetet, hogy magasan művelt, intelligens, a szakterületükön amúgy kiválóan teljesíteni tudó emberek futkoznak egy befejezetlen egyetemmel a hátuk mögött, diploma nélkül, mert nincs nyelvérzékük. Ezt nem a levegőből vettem, személyesen ismerek ilyet. Szóval nekem ez kicsit olyan, mintha nem engednének orvosnak, bármennyire is jó a kezed, amíg meg nem tanulsz fuvolán játszani, vagy csak akkor lehetsz közgazdász, ha ügyesen focizol. És innentől nem tartom teljesen igazságosnak.

A nyelvvizsgarendszer önmagában a harmadik baj, de ezt szerintem a legtöbben ismeritek. Nem minden család engedhet meg magának egy hatvanezres tanfolyamot, majd a harmadszori nekifutásra sikerülő negyvenezres vizsgát. Plusz, mára már sokat finomítottak a témán, de az "én időmben" az elérhető nyelvvizsgatípusoknak annyi közük volt a valós, gyakorlati nyelvtudáshoz, mint kősziklának az íjászathoz. 

Pár éve pont ezeket a gondolataimat adtam elő egy tőlünk egyel nyugatabbra lévő ország gyermekének, aki közölte, hogy hát náluk igazából pont így működik a dolog, vagy pont nem így, szóval hogy csak a direktben nyelvvel foglalkozó szakembereknek kötelező a vizsga, ők meg azt amúgyis megcsinálják a képzés keretein belül. Hm. 
Igaz onnan nem is mennek ki ennyien pincérnek külföldre.

De ez van, ezt kell szeretni, gyerekek. Egyelőre. Úgyhogy egyelőre hajrá, gyerekek, tanuljatok nyelveket, 
 спокойной ночи és aludjatok jól.

Okuláré

Képzeljétek, kedves rádiónéző gyerekek, részt veszek egy pszihológiai tesztben. Ez nem hivatalos ám, meg nem is pszihológiai, meg nem is teszt, de a többi stimmel. Az egésznek a kiindulópontja az az elmélet, hogy a szemüveg megváltoztatja az arc karakterét és ezzel egyidőben az emberfiának magatartását.

Izé.

A történet idén nyáron kezdődik. Nem. Igazából úgy húsz évvel ezelőtt, mikor is szemüveget kaptam. Aztán folytatódik úgy tizenegypár évvel ezelőtt, mikor kontaktlencsére váltottam. Aztán most ugrunk idén nyárra, amikor a kéthónapos tanfolyam alatt a légkonditól kötőhártyagyuszit kaptam. Attól meg szaruhártyagyuszit. Elegem van a hártyákból. A lényeg azonban, hogy tizenegypáréves szemüvegtelen lét után az elmúlt hetekben megint okulával a fejemen járom a mindennapok sáros útvesztőit. És elkezdtem játszani a gondolattal, hogy "ez a helyzet most milyen lenne szemüveg nélkül"...

Az igazság az, hogy nem én vagyok az első, konkrétan tényleg csináltak már teszteket a témában, hivatalosakat, pszihológiaikat. Ezeknek tessék utánaolvasni, ha valakit érdekel, én most csak a saját megfigyeléseimről fogok mesélni, mely ugyan nem teszt, nem pszihológiai és nem hivatalos, de a többi stimmel. 

Szóval, a szemüveges életem a nem-szemüvegeshez képest, 5 tésztaszaggatóan velős pontban::

1

Nem látok. 

Lévén hogy a hemüveg már némileg elöregedett, erre a pár hétre meg lusta és fukar voltam újat csináltatni, nem látok élesen. Ez némileg behatárolja a szociális teremet, mert az utca túloldalán lévőket már nem ismerem meg. Ezért inkább oda se nézek.

2

Kevésbbé vesznek komolyan az emberek.

 A nem-szemüveges énemhez képest néha felvesznek egy ilyen urambátyám buksisimogató stílust, mióta szemüveg van rajtam. Jónapot helyett szevacső van a boltban, "elnézést" helyett "neharaguggyá", pálinka helyett tejeskávé.

3

Viszont ezzel egyidőben, vagy (valószínűleg) pont ezzel összefüggésben kedvesebbek is. Illetve talán ez sem igaz, inkább közvetlenebbek. Aki alapból is kedves, az kedvesebb, aki meg alapból lenyelné a beszólást, az most kimondja. 

4

Önreflexió: én meg a 2. és a 3. pont miatt elpofátlanodtam, mint a nyúl a viccben. Úgy szólok oda csípőből, hogy csak zörög. Nem bírom ki, de ennek meg kell jelennie onlájn. Tegnapelőtt pont ilyen napom volt. Patika, eladónéni. Tűt és fecskendőt kértem. -Amúgy mire kell? - Hát tetszik tudni, valahogy csak be kell lőnöm a heroint. 

Aztán: Praktiker, eladónéni. (Háttérinformáció: a praktikeres eladónénikre amúgy is harapok, mert általában annyi közük van bármihez, ami a praktikeren belül történik, mint bárki utcáról betévedtnek. Szóval. ) -Csókolotessékmondani, az epoxiragasztót merre találom? -Epoxirgasztó? Az mire való? (Én, lassan, elnyújtva:) Raaagasztani, csókolom. (Röhög). 

És nem szedte le a fejem egyik sem, pedig elsőre akarta. 

5

Úgy vettem észre, hogy tetszik a nőknek. 

Gyakrabban akarják felvenni velem a szemkontaktust, mint alapból. Bár ezt nem tudom pontosan megítélni, csak azokról nyilatkozhatok, akik hat méternél közelebb vannak. Szóval lehet, hogy a szemüveg nem csak öltöztet, de vetkőztet is.

(Igen, bocsánat, de ez kihagyhatatlanul magas volt.)

Szóval, ilyen ez. Mindenesetre nem akarok rendszert csinálni belőle. Jobban érzem magam lencsével, az meg mindennél fontosabb. Holnap kontroll. Ha meggyógyultam, márpedig remélem, akkor a szemüveg, tetszik, nem tetszik, megy vissza az elalvás előtti olvasás kiegészítőjének státuszába. 

Elszoktam már tőle, na.

Végezetül, íme, egyik kedvenc karikatúrám a témáról.

És ezzel kivánok jojcakát.

Kezeket a takaró fölé.

Idegbeteg

Hoppájóreggelt, kidobottazágy, miatököm, hajnalnégyvan. Hétfővanmegújhold, pörögazagyam, nembajjóvan, kihasznájjuk. Micsinálokma, tolomavállalkozást, igenkirálylesz, nembajhapörgök, mindenfasza, túdnekidurrbele.

Micsinájjakhajnalnégykor, holeccigi, szevaszBundi, helómacska. Hatkorúgyis kelniakartam, írokpármélt, alszokmégegyórát. Haggyámacska, hajnalnégyvan, nemkapszenni, jóvangyere, aludhaccvelem. Reggelhatvan, kávécigi, farmerpulóver, durrbeautóba nyesárvár. Holazemberem, nyócramonta, írokneki, ittvagyokapeniparkolóban. Jönakoma, kismotorral, kiröhögöm, hozottdiót. Szépisóccsóis, szevaszdanivagyok, kicsitpörgök, mindenoké, jajaviszemegybe, szójjáméghalesz. Holvannyőgér, kosuthatvannyóc, csókolomadanivagyok, megegyeztünk, jövökszerdán,csókolom. Hamánerremegyek, bekénemenniteszkóba, kellfestőfólia, takarmányzsák, megilyenműanyagbasz. Emberekvannakittjajjaj, negyereközelebb. Műanyagbasznincs, csakfémből, nembajjólesz, festőfólianincs, takarmányzsáknincs, anyátokatmehetekagazdaboltba. Önkiszolgálópult, nemveszibeazárut, tessékmásegíteni, mittoménmibaja, errenemennyivótírva, jóvanhozokmásikat, esseteccikneki, tessékmásegíteni, rohaggyonmegazegész, készpénzesfizetés. 

Tízóravan, beleférmégazorvos. Engeggymánbedógomvan, sokittazember, nenézzrám. Írokpárméltatelefonon, nepittyogjámá, francnakkellett nekemezakramanc. Csókolomadanivagyok, jöttemakontrollra akötőhártyagyulladásmiatt. Elmúltmondomén, aztánvisszajött, igenhordomakontaktlencsét. Miazhogyezszaruhártyagyulladás, netessékilyetmondani. Kurvaéletbe, háromhétigszemüveg, tessékírniszemcseppet, nemfogomhordanialencsét. 

Kurvaéletbe. 

Beapatikába, igényesensorbaáll, öregasszonybökködiavalagam, fiatalemberideteccik, nemb*zdmeg, aholdraszállásra, idecsókolom, érkezésisorrendbenvagyunk. Jónapoteztakaromkiváltani, ittírjaalá, nenézzrám, csinosvagydenenézzrám, nemakarokszemezniveled, addagyóccert, azthaggyábékén, nenézzé. Háromszoregycsepp ebből, ecceregy ebből, hellóviszlát.

Kocsibabe,nemlátokszemüvegben, tökömtele, mennyémá, hülyetanuló, neindexejjmennyémá, cigi. Lehethogytúlpörgökkicsit, nembajjóvan, jónapleszez, mindenmeglesz. Hazaérek, délvan, szevaszBundiszevaszLajka, sziaSanyikahellóPamacscsövimacska. Naaszondja, négykormennemkelledzésre, beleféradiószedés,megakutyafuttatás, hasietek. Pamacsnakrosszahasa, főzöknekikamillát, majdmindjárt, kéneebéd, megdiótszedni,megaműhelytmecsinálni, átököm, kapkodok, nemjó. 

Kimegyekszedekdiótaddignemgondolokmásra. Negondoljmásralazítsjónapezlazítsjónapeznegondoljmásra, kurvaéletelfelejtettemakamillát. Hoppkamilla, addigkihűl, hamarebéd, diószedés, igenfaszavagyok. Délutánkettővannemleszekkész. 
Kutyafuttatás.
Szevacsőnemmegyakmaedzésre, televagyokmelóval. Írokpármélt, jajneírjatokmárvisszaazonnal, addigeszekebédet, igenjóvót, gyerePamacskamilla, tudomhogyutálod, muszájhafájahasad. 
BasszusaKlári. 
Jómingyártbeviszemnekiaholmit. Naaszongya, diómegvan, megkénetörni, nemférbeleazidőbe, teleatököm. Basszusnekem kéneegyterményszárogató, namajdholnap. 

Félnégyvankocsibabe, elmegyekaKlárihoz, előtteveszeksarokvasat, aterményszárogatóhoz, akkorholnapnemkell. Nedudájjakormosanyád, nemlátokszemüvegbe. Szevaheló, adszegyzacskót, jahogynemönkiszolgáló, megöllek, húszdarabharmincszorötvenessarokvasatkérek, köszi. Téllegkivanírvahogynemönkiszolgáló. SziaKlári, hoztamsütit, kérekegykávét.

Levegő.

Kocsibabe, bazzmáfélötvan, kutyátkelletetnem, hazérek, szevaszBundiszevaszLajka, sziaSanyikahellóPamacscsövimacska. Minnyákaptokmegtörömadiót, beleférméganapba. Sziaanyám, dekoraivagy, jahogymáhatóra, kurvaélet, gyorsanetetekkutyát. Mitmondottazorvos, énmegmondtam, hagyjábékén, idegbetegvagyok. Kérszegypálesztmegnyugtat, jöhet, höpp, nemsegít. EgyélBundi, egyélLajka, egyélSanyi, holamacska, Pamacsotrádbízom. Nembírokmagammal, mindjársötétvan, majdmegépítemholnap aterményszárogatót.

Fröccs. 

Hoppá papa, van nekem egy steklámpám.

Mineknekedterményszárogató, egyfalusiházbasincs, nemjbaebbemajdlesz, jóvantedógod, ezzelkezdtem. Mérnemérrá, merpörgök, akkorcsináld, nemezzelkezdtem. Steklámpafelszerel, padlásrafel, tetőléckeretesfűrész, akkuscsavarhúzómérőszalag, ácskalapácssarokvas, gletthálókisolló, fröccs, aggyáneki. Fűrészelkalapálcsavaroz. Lemerültazakkuscsavarhúzó, kibaszomazablakonhogyrohaggyonmeg. Nembajakkorszögelekjóvanazúgyis, megfogjaaz, falécmeghatvanasszeg, kukurikú, olyanlesszmintabaeton. Fiampörögsz, tudomazértbarkácsolok. Készvanigenfasza, lehordomaszerszámot, menjfelanyám, nézdmegaterményszárogatót, igenfasza, ugyemondtam, ezzelkezdtem. 

Estenyócvan, lehordtamaszerszámot, lehetelfáradtamkicsit. Leülökblogolniazmajdhelyretesz.

Gyááá.

Bázz, feleslegesenvettem asarokvasat.

Nincs itt semmi látnivaló.

Áldassék az Úr neve, Allahu Ackbar, illetve dicsőség a Kazah Sólyomistennek. Ez, gyermekeim kiskecskéim, ez egy mozgalmas hétvége volt. Kaptok róla némi élménybeszámolót, képekkel, videóvel, programajánlóval, meg minden. A Thoriumblog történetében először fizetett hirdetést is láthattok, mert szinte biztos vagyok benne, hogy Festő barátom meghív majd egy sörre, ha ehelyt leírom, hogy az események elbeszélésének szürke egyhangúságát az őáltala készített színes fotográfok törik majd meg. Ahol nem az övé, ott meg szólok. Kezdjük is azzal, amiben megegyeztünk, hogy ez lesz a blog vezérképe.

Szóval, szombat, hát szombaton Graz vala. És mivel az ujjamban egy estére csak korlátozott mennyiségű betű van, ezért el kellett döntenem, hogy miről írok. Ezért, remélem minden résztvevő, koma, szponzor, képviselő és olvasó megérti és elfogadja, hogy most a vasárnapi eseményemeket részletezem ki. Grazot ezért csak röviden összegzem: 

Szép.

Jóóó, kicsit mesélek arról is. De csak egy kicsit, mert elfogy a betű. Jóanyám jelen fórumon meg nem nevezhető munkahelyének van egy nemzetközi szervezete, melynek honi tagjaiból verbuválódott egy utazócsoport. Ők most épp mifelénk, a dimbesdombos Nyugatvégen jártak, Bük-Szombathely-Kőszeg-Graz érintésével és mivel jómagam is utaztam már velük, továbbá jártam már Grazban és beszélem azt az istentelen nyelvet, amit arrafelé használnak, valamint barátom a gugli, felajánlottam, hogy körbekalauzolom őket Stájerország fővárosában. És lőn. Graz úgy jó ahogy van, tessék elmenni oda. Egy momentumot rakok ide az örökkévalóságnak, (vagy legalábbis amíg a nagy és bölcs internet létezik ), a genetika áldásosan öröklődő vonalának is tisztelegve ezáltal: Jóanyámmal Graz történelmi belvárosában készült pillanatképünket.

Na, ezt nem a Festő csinálta.

Aztán meglehetős hirtelenséggel vasárnap lett. Vasárnapra márpediglen Dachstein volt betervezve, az Uccuneki osztaggal, Azaz Festővel, élete Julacsával, Czandival és jómagammal. A Dachstein, hogy érthetően leírjam mivoltát, egy hegy. Nem pici. Valahol Sógoria belében van, Stájerország és Felső-ausztria határán, megállókkal együtt olyan négyórányi autóútra Vargáriától. A terv afféle nyugdíjasprogram volt, azazhogy elautózunk a hegyig, felevezünk a Ramsau am Dachstein község közeléből, cirka 1700 méterről induló hegyi libegővel, ami felvisz nagyjából  2700-ra és estig elbóklászunk a hegytetőn. Ehhez tartottuk is magunkat. Egy darabig. Azonban, helyzet volt, pontosabban köd. Ami azt jelenti, hogy az amúgy fenséges kilátást kínáló Dachsteinen a fenséges megmaradt, a kilátás azonban úgy tíz méterre korlátozódott. Tehát, hogy finom és nőies legyek, lópikulát nem láttunk.

Ami tény, de nem feltétlen rossz, nekünk így is tetszett. Rögtön valami nagy jóval kezdtük, ugyanis régóta szerelmes vagyok a havasi csókákba. A havasi csóka hovatartozását tekintve madár és mint neve is mutatja, a hegytetőket szereti. Méretét illetően valahová a galamb és a varjú közé tenném, koromfekete, csak a csőre virító sárga és az egyik legjobb arc szárnyasfaj, amivel valaha találkoztam. Először is, már a hangja nagyon tetszetős. Nem károg, vagy csippant, ahogy azt varjúfélétől elvárnánk, hanem csilingel, mint a hatos villamos Pesten. Továbbá végtelenül intelligens és pofátlan. (Nézőpont kérdése, hogy melyik.) Jópár éve már annak, hogy először futottunk egymásba ezzel a jószággal, de bennem azóta is él az emlék. Reméltem hogy most is találkozunk. És szinte azonnal, ahogy felértünk, megjelent egy fiatal, jóképű és rátarti delikvens, majd minekutána meghallotta hogy róla beszélünk, be is csatlakozott hozzánk, mondván, hátha jut némi szendvicsszéle. 

Jutott hát, persze.

Aztán jött a bátorságpróba. 
A Dachstein, mivel gyönyörű kilátást kínál, amikor nincs köd, a gyönyörű kilátást bizonyítandó, több, a semmibe vesző kilátóhellyel is fel vagyon szerelve. Namármost, nekem meg tériszonyom van. (Eladó.) Igen, ködben is van. A Skywalk fedőnevű platform még rendben volt, lévén hogy semmit nem lehetett látni róla, de a szabadfordításban "Lépcső a semmibe" (Treppe ins Nichts) elnevezésű 100 méter hosszú függőhídtól, na attól már előre csuklottam. 

Ez bizony még ködben is pogányul néz ki, meg még mozog is. De nekivettem magam, neki én. Csak kellett némi imádkozás előtte. Két dolog van, ami ilyen helyzetekben segít. Az alábbi videó magyarázza és bizonyítja a helyzetet.
 Az első dolog:

(Nem, nem málnaszörp van a tábornoki laposban. )

A második a hangos, ordenáré hangon való éneklés. Ezt ne kérdezzétek, hogy miért, nem tudom, de próbáljátok ki egyszer. Segít, tényleg. Nagyjából a Dachstein lábánál is hallani lehetett, hogy "Nád a házam teteje", míg végigértem.
 De végigértem. 
Sokat lökött a dolgon, hogy itt se lehetett messzire látni, de azért nem voltam boldog közben. 

Ha már túléltük a függőhidat, megnéztük a Jégbarlangot. Ezt a Dachstein sziklájába vájt barlangrenszerben rendezték be és ahogy ilyen helyen illek, a falakig bezárólag minden jégből van. Itt készült az ominózus vezérfotó is.
 Többek közt.

Ez nem mellesleg és mókás módon a Grazi Óratorony jégszobra. Csak hogy minden körbeérjen.

A jégbarlang kijáratánál aztán némi szóváltás után véres csatározás és élethalálharc alakult ki.

Minekutána az alapötletként előállott túra ködügyileg meghiúsult, mást gondoltunk. Visszaeveztünk a felvonóhoz a mozgólépcsőn (iiigen, a Dachsteinen még mozgólépcső is van...). Említett masinérián a táblák szigorú rendre utasítják az embert, hogy kizárólag álló helyzetben, kulturáltan közlekedjen. 
Höh.

Szóval, beültünk a hegyi csehóba egy kávéra és elhatároztuk, hogy ha már fent köd, lent pedig fennmaradó idő van, akkor megnézzük Hallstattot, ami "egész közel van". A GPS szerint a parkolótól 13 km-re, ami stimmel is, ha légvonalban nézzük. Tekintve azonban, hogy a 13 kilóméternek közibe esik egy böszömnagy hegy, jó másfél órát tekeregtünk olyan útvonalon, amit kulturált országban hullámvasútnak hívnak. Czandi volt a nap hőse. Bármennyire is akarta, nem dobta ki a taccsot.
 De akárhogy is, megérte emberek, igazán meg. 

Hallstatt egy hegyektől körülölelt, kristálytiszta vizű tó partján fekszik. A látvány leírhatatlan. Nem véletlenül lett ez a barokk korban megrekedt kisváros a világörökség része. 
Ha valaha is a környéken jártok, ki ne hagyjátok. Eszméletlen, és szép is.

Némi plusz reklámot csapva, további egy sör érdekében, belinkelek ide két fotót. Az elsőt Bexter barátunk (befutott fotós és Festő fotóügyi tanítómestere) készítette nemrégiben, a másodikat csakazéis' alapon Festő (befutásra készülő fotós). Lesz valami ebből a gyerekből, ha nem vigyázunk... 

Bexter.hu

Festő művek

További Festő(i) képek Hallstattról:

Azért emberek, mert csavarogni jó. Eszembe jutott, pont mikor leültem a gép elé, egy múltkoronbeli beszélgetésem egy jóbarátommal, Ádámbátyámmal. Ő eddig viszonylag kis amplitúdóval mozgott az Öreg Kontinens tájain, most meg valahogy elkezdett járkálni errarra. Mondta is, hogy olyan furcsa, vakarózós, mehetnékérzése lett. No, mondom, akkor most vigyázz. Ha már nem iszol és nem dohányzol, akkor most ésszel, mert ez rosszabb mint bármelyik drog. És ha elkap, akkor menni kell, nincs mese. Ez ilyen. Ráfüggsz, aztán vége, bejárod Európát. 
Vagy a világot.
 Minimum.

De milyen jó is...

Hogy Czandi se mondhassa, hogy nem töltöm fel a képeit, íme, egy "Mikőkoma" arcvágás, mellesleg Hallstatt hegyeivel a háttérben. :D 

Őszi holdvilág

És hipp-hopp, ősz lett. Illetve idén nem "csak úgy lett", hanem beőszült. Autumn is coming. És telehold is van. Az se csak úgy lett. A cím alapján ez akár egy emós naplójából vett részlet is lehetne, de nem így van. Szeretem az őszt. A magam módján a teleholdat is.

 A magamén. 

Szóval az ősz. Először is, azért örülök, hogy "beőszült" és nem "ősz lett", mert ez így van helyén. Volt pár év az elmúlt időszakban, mikor valahogy ezek az igazán szép átmeneti hónapok kimaradtak. Nyár volt, huszonöt fokokkal, szikrázó napsütéssel, bikinis német öregasszonyokkal a Balaton (automatikus helyrag) aztán másnap későősz, tíz fokkal, csöpögő orral és ökörnyállal. Ez nem csak furcsa, de természet anyónak se tesz jót. Ezért van többek közt, hogy alig látni már itthon fecskét. Egy ilyen hőmérsékletingástól egyik napról a másikra lepotyognak a repülő rovarok, velük meg az elsőéves fecskefiókák is, mivel nincs mit enniük, ahhoz meg még gyengék hogy elinduljanak dél felé. Most, most szép. Idén is hamar jött, de nem olyan élesváltással. Talán úgy két hete böktem ki az első kikericset az udvar végében. Meg is lepődtem, hogy hát te? Ismeritek ezt a virágot? Teljes polgári neve őszi kikerics. (Legalábbis annak ami felénk előfordul.) Azért, mert ő hozza az őszt. Vagy fordítva, mindegy is. Nekem ő hozza. 

forrás: botanikaland.hu

Aztán a másik őszi dolog a bikabőgés. Tekintve hogy Vargária kies uradalma közvetlenül határos a mesebeli Nagyerdővel, amit zörgő papíron a tintanyalók Pornóapáti pagonynak neveznek, minden évben első kézből értesülök róla, mikor megkezdődik. Idén pár nappal a kikerics után kezdődött. A szokásos, jól bevált rendjén, először a fiatal szarvasbikák próbálgatták szárnyaikat, vagyis hangjukat, néhány artikulálatlan, kamaszos bekkentéssel, mostanra pedig már rázendítettek a nagy öregek is, nagybőgőéhez hasonló, messze hangzó dalukkal.

Szeretem az őszt. Úgy általában, szeretem az átmeneti évszakokat. Igazából minden évszakot szeretek, de talán az átmenetieket a legjobban. Kicsit már rövidebbek a nappalok, de még van elég fény, a hőmérséklet beáll a számomra ideális tizenöt és húsz fok közé és valami változik. És ilyenkor vannak a legszebb ünnepek. 

Forrás: sokszinuvidek.24.hu

Most meg, most meg még telehold is van. Pont ma. Aminek szintén örülök. A Holdnak mágikus hatást tulajdonítanak. Azt mondják, kilesi az éjszakában lappangó lények titkait. Édesapám, aki erdő-mezőjáró erdész-vadászember volt, ő is azt mondta, hogy csudabogár a telehold. Olyan, mintha nappali fény lenne, de mindenkit megtréfál egy kicsit, ami messze van azt közelinek láttatja, ami közel, azt messzinek, ami kicsi, azt nagynak, ami nagy, azt kicsinek. Hogy tényleg valami csudabogár-e, vagy csak egy szimpla égitest, nem tudom. Tény, hogy engem meg tud bolondítani. A telehold, mikor tele-telehold van, az oké. Ellenben előtte két nappal... ajjaj. Írtam talán már, hogy azon kevés szerencsések közé tartozom, akiknek az alvásprobléma csak egy cikkely az értelmező szótárban. Úgy alszom, mint a kutyák, leteszem a fejem és el vagyok aludva, kinyitom a szemem és fel vagyok ébredve. Kivéve. Kivéve a telehold előtti két napot. Olyankor, ahogy itt mifelénk Nyugatvégen mondják, csak hömbölgök egy darabig, aztán ha elaludtam, zöldségeket álmodok. De mikor kitelik, akkor béke van. És most kitellett. 

És szép. 

Úgyhogy ma nyugalom van és béke. 

Aludjatok fiatalok, holnap is lesz nap.

Jó éjt.

Orvosdoktorokrul

Isa, kedves feleim, most, midőn még tombol Újkenyér havának tikkasztó melege, de mán kikerics hozza Vargária uradalmának szérüin az ősz hírét, s a' rőtvadak bikái első nyökkentéseikkel adják az világnak tudtára ébredező szerelmöket, megfáradván az hírös Savaria Kharneválnak vásári forgatagában, ráunván Bacchus szolgálatára, a' múlatozásra a' víg cimborák s kaczér menyecskék körében, hazatérvén Vargária kies uradalmába, Úrnapjának csendes délutóján ismét pennát ragadok, s hogy híven bétartsam ígéretemet, melyet legutóbbi levelemben tevék kendtek felé, szólok egynehány szót az orvosdoktorokrul.

Mert, lássátok kedves feleim, furcsa népség az orvosdoktor, különöst, a'mi kies uruszágunkat illeti. Hálát rebegek minden áldott nap esti imáimban az Atyaúristen felé, hogy úri jómagamat kicsattanó egészséggel, s aczélos szervezettel álda meg, melyet még az nyúlós őszi nátha es csak félve kerül meg. Így hát orvosdoktornak háza tájékára legénkább csak akkor látogaték el, ha hűbéruraimnak vala szükség valamelyes doktori írást bényujtanom, vagy ha csipcsup harci sérüléseim szorulának istápolásra. Méges, ha arra vetett a' sors, biza sokszor berzenkedék. Először es, úgy alítom, az orvosdoktoroknak népségét es elérte azon radai rosseb, melyrül legutóbbi levelemben említést tevék. Avagy, hogy kies uruszágunkból mind kinek fejében némi világ, s keziben tehetség vagyon, már átvándorolt a' Sógor birodalomba, vagy még messzeb, Albion ködös földjeire, hogy csengő aranyakért gyógyítsa a' labonc Császár házanépét, vagy a' szászok királynőjének vérszegény alattvalóit. Így hát szent földünkön végezetül csak a' doktori oskolából frissiben kiröpült szárnypróbálgató orvosinasok, s az öreg, vaksi, reszkető kezű kirurgusok maradnak, továbbá azon félnótás kuruzslók, kik már igazán nem jók semmire. Tisztelet azon kevés kivételes uraknak, kik hazánk s szülőföldünk iránti megbecsülésből s szeretetből istápolják idehaza a' forróvérű magyart, azonban, hej, bévülük vagyon a' legkevesb. Másfelől, kik maradtak es, mind megfáradtak, s a' silány javadalomért várható silány munkát végzik. S ha tán paciens kerülne színek elé, ugy bánnak véle, mint kanász a' gyesznókkal. Jómagam es tapasztalám, ha orvosdoktornál ülék a székben, hogy biz, mintha tán ott se volnék, s minek utána mit füstölt oldalast a' kamurában tesséklássék szemre vételezett, többet sem szóla hozzám, csak néha vakkanta valamit latinusul az írnoknak. S csak mert garabonciás deák koromban ragada rám némi ezen papi nyelvből, tudám meg, hogy búgatóport, vagy békahájat kell-é bészednem kúrául. 

Azután meg, akár szent uruszágunkban, akár külhonban, de világos az es, hogy az orvosdoktorok népe tudományában bár bölcs, de nem látja a' fától az erdőt. Mert a' fülészdoktor csak a fülibe, a szemészdoktor csak a szemibe, a fogdoktor meg csak a szájába les bele a népeknek, s belé se gondol, hogy a' nyavalya gyökere tán máshonnan eredhet. Azt mesélik a' nagyvilágban jártas úri barátaim, hogy messze, merre Isten napja kél, piciny sárga emberek laknak, kik mindég úgy néznek a' világba mintha por szállt volna vala szemökbe, s az ő kirurgusaik másként tanulják a' nótát. Ahelyt, ha paciens keröl eléjök, elébb megnézik orra hegyitül lábujjának bütykéig, s csak azután mondanak bármi bölcset. Merő szerencse s jótétemény, hogy egynemely orvosdoktor már ehelyt mifelénk es átvevé ezt a módit. Magam lepődék meg leginkább, midőn egy duhaj éccaka során kimarjult hőkujjamat megmutatván egy efféle felvilágosultnak, arra kére, hogy vetném le mentém s ümögöm, hogy megtekinthetné hátam s nyakam, majd eret vágott s betekinte szájamba, míg a végin előtalálta, hogy biz az ízület egy lobot kapott fog miá nem bír gyógyulni. 

Így hát kedves feleim, s testvéreim az Úr ege alatt, tanulni mindég van mit, s mint a' mondás tarja, az jó pap fejfájára es azt vésik, hogy tanulmányait béfejezte. S mert hiszek Istenben, a' száraz puskaporban s a' frissen főzött szilvóriumban, erőst reménylem, hogy a' világ kereke jó irányba szalad. 

Ezen reményemmel, s jóbaráti üdvözlettel maradok tisztelettel:

Vargha gróf, Vargária örököse

Kelt: Újkenyér havának huszonhetedik napján, Vargária uradalmában, lámpaoltás, s a' nyári vihar előtt.