Zsidóvér

Dícsértessék a Jézus Krisztus, Allahu ackbar, illetve a Kazah Sólyomisten áldása szálljon rátok, kedves rádiónéző gyerekek. Továbbá ma egy kicsit Shalom Aleichem is. Mé'? Azé', mer' Jóanyám néha, mikor elemében van, azt szokta mondani, hogy "fiam, azér' benned valahol van egy kis zsidóvér". Ilyenkor mindig mondom neki, hogy haggyábékén, meg nemigaz, meg az orrom is csak horizontálisan görbe, meg hozzád vágom a turulmadarat. Aztán, csak lehet, hogy néha igaza van ám.

Figyejjé. A hetem kiindulópontja elég pocsék volt. Ennek az oka bővebb magyarázatként itt és itt olvasható, rövidebb leírásként annyi, hogy eléggé úgy festett, hogy július végétől nincs állásom, mivel nem hosszabítják a szerződésem, tele volt a tök...khmmm...hócipőm a diákjaimmal, tele volt ugyanaz a hócipőm a munkahelyemmel, és még a hajam se állt jól. Hogy őszinte legyek, valahol a depresszió alacsonyabb és magasabb lépcsőfokai között játszottam ugróiskolát. Aztán, jött a hét közepe. Hét közepén szerda volt, utána meg csütörtök jött, ami a nyári napforduló napja. Hail Odin, ha őt kihagytam volna a bejegyzésindító köszöntésből, mindenesetre az ilyen pogány természeti ünnepeket valahogy meg szoktam ülni. Boldogot mindenkinek. Node, hogy ne kanyarodjunk el a témától, szerdán történt valami. Pontosabban szerdától. Hogy ez most a napforduló hatása, a zsidóvérem működött be, a szerencsés véletlenek összjátéka, amiben amúgy nem hiszek, vagy a védőangyalom józanodott ki a legutóbbi buli után, nem tudom. Mindenesetre...

Mindenesetre, a hétfőm azzal indult, hogy a "lufaszjóska" tanulócsoportomból hivatalosan, visszavonhatatlanul és kegyetlenül kiba...eltanácsoltam azt a mókust, aki jó részben a "lufaszjóskaság" oka volt. Ez lökött egy nagyot a csoportdinamikán, már majdnem kezelhetővé és oktathatóvá váltak. Ettől nekem még nem lett ugyan sokkal jobb kedvem, mert még mindig nem találtam munkát, még mindig tele volt a hócipőm a céggel és a hajam se állt jól. A szerda aztán úgy telt, hogy délelőtt próbáltam tanítani, közben az agyam hátterében, miként a pornófilm fut a harminc megnyitott firefox-ablak közül valamelyikben, az zakatolt, hogy basszus, ami valamire való állásajánlat volt a neten, arra már mindre jelentkeztem. És nincs válasz. Az egyetlen ami volt, nem jött be. Mi lesz velem, jajjaj és hajjaj.

 'Életbe.

Délután lett. Volt két órám munkában ami alatt némi előzetes szervezés okán pont nem volt hivatalos feladatom. Oké. Agyaljunk. Na, itt kapcsolt be az, amit anyám zsidóvérnek nevez. Szóval, eszembe jutott, hogy a szakmai továbblépésemhez jól jönne két dolog: egyfelől egy munkáltatói igazolás, másfelől egy úgynevezett gender&diversity kurzus. (Nem, nem akarod tudni és beszélni se akarok róla, hogy mi ez. Kell, és ennyi most legyen elég Neked is, kedves olvasóm.) Mindkét témát elindiítottam már előzetesben, de valahogy elsikkadt. Anyátok, gondolta a bennem élő Kohn és ráültem a telefonra. Mert Kohn bácsi, néha, csak úgy spontán, bár maga se tudja, hogy csinálja, de  összehozza a dolgokat. Fél órán belül kihajtottam egy munkáltatói igazolást a projektvezetőtől és egy ingyenes, oklevelet adó G&D kurzust a cégemtől. Mondom, már folyamatban volt mindkét téma, de a pont pont itt került rájuk. 

Rendben, de még nincs melóm. Szinte már görcsölve böngésztem az álláshirdetéseket, mikoris szembejött egy egyesület, több,-ahogy szépen mondják-hozzám passzoló állásajánlattal. Ééééjnye, mondja ja Kohn, ez a cégnév ismerős. Ééééjnye, ezeknek itt van az irodája a mi épületünkben. Éjnye, pont szemben a mi ajtónkkal. Na, Kohn bácsit takarékra tettem, elővettem Björnt a berserkert, berúgtam az ajtót a szembe lévő irodán, vigyázzba állítottam az első szembejövő illetékes kishölgyet, mondtam, hogy csókolom, szembű gyüttem, munkáé. Nem ragozom hosszan, jövő csütörtökön állásinterjúra megyek.

Aztán. Csütörtök leend. Csütörtökön Csanak barátommal és még pár komákokkal napfordulóból kifolyólag naplementét terveztünk nézni valami magas helyről, kilátás, bor és tűz kíséretében. Napközben tanítgattam, egyre nagyobb lelkesedéssel (ld:javuló csoportdinamika), aztán délután átcsattogtam a szembeirodába otthagyni egy önéletrajzomat meg egy motivációs levelet (örültek neki), aztán korrpetáltam, aztán...aztán mielőtt elhegytam volna a melóhyelyet, valami érthetetlen okból kifolyólag rálestem a céges iméljeimre, ahol az egyik projektmenedzsertől egy rövid de tömör levél várt:

"Helló Dániel, meg tudnánk hosszabítani a szerződésedet. Érdekel?"

Hát erre most mit mondjon az emberfia? Nem, az anyátok káposztazabáló szencségit. Nem érdekel. Na, igazából, mint a tyúk a viccben, futottam még egy kört, hogy nehogy qrvának nézzenek, aztán rábólintottam. Jóvan. Hazaértem, sziaKutyaÚr, gyorsvacsi, gyorsmosás, hirtelenzuhany. Átfigyeltem közben egy cigire a szomszéd kontra főbérlőhöz. Az meg csak ellövi dumálgatás közben, hogy erősen gondolkodnak rajta, hogy nem jövőre kezdenek el építkezni, csak két év múlva. Ez nekem azért érdekes, mert ugyi a lakásszerződésem pont azért határozott idejű, mert a kecót ahol épp írogatok, jövőre a fent említett építkezési okokból elbontják. Összeraktad? Nix építkezés jövőre, nix bontás, nix költözés-van hol laknom. 

Ollrájt bébi.

Aztán kimentünk naplementét nézni. Egyszerre két oldalról kapott el minket a vihar, de méga azt is pont megúsztuk.

Nosza péntek, azaz ma. A munkahellyel való faszkilevésnek az egyik központi figurája a blogon csak Krucifix úr néven futó jóember. Ő elvileg a tanulmányi biztos és az ő dolga lenne összefogni a tananyaggal, tanmenettel, vizsgákkal kapcsolatos dolgokat. Igazából nem csinálja, innentől a káosz önműködővé válik. Belázadtam ez ellen egy ideje. Ennek az lett az eredménye, hogy ma az egyik projektmenedzser (ráadásul a kedvencem) lejött a mi központunkba. Együtt átballagtunk a vizsgákat bonyolító bizottsághoz és rendet tettünk. Továbbá megbeszéltük, hogy Krucifix úrnak így vagy úgy, de el lesz metszve a gigája. Mellékesen megerősített, hogy igen, tényleg meghosszabítanak.

Szóval Kohn dörzsöli a kezét. Épp befejezte a kézdörzsölést és leült, pontosabban én leültem blogot írni. Azaz most a jelenben vagyunk. Az "Ennek az lett az eredménye, hogy ma az egyik projektmenedzser ..." kezdetű mondat után kaptam egy telefonhívást. Hétfőn még egy állásinterjú. 

Gyá.

Szóval. Igaz, hogy a befektetett munka olyan, mint az almafa, hogy jó ideig csak áll azt' néz hülyén, majd egyszerre terem egy mázsa almát, de ez azért akkor is....szerda délután óta a hétfői állapothoz képest oda jutottam, hogy van egy kilencvenöt százalékos szerződéshosszabításom, két állásinterjúm, egy működőképesre pofozott csoprtom, egy határozottan pozitív fejlődést mutató munkahelyem és kilátásom egy hosszab távú, nyugodt, békés lakhatásra. Plusz épp a vállalkozásom is jól fut és holnap keltafesztiválra megyek, vasárnap meg dunaszigetfesztiválra.

Semmi se fix még, bármi lehet, de azért....Ömmm. 

Asszem most bontok egy üveg kóser bort és eszek egy maceszt. 

Meg megmosom a hajam, hogy jól álljon.

Shalom Aleichem.

Aszociális munkás

Képzeljétek, kedves rádiónéző gyerekek, amilyen nagy örömmel és odaadással végeztem eddig az népnek okítását, annyira tele lett a púpom az elmúlt két hétben. Ez szerencsére és remélem, csak egy átmeneti állapot, dolgozom is rajta, hogy az legyen, valójában mindez egy vacak csillagállás eredménye. A csillagállás ugye meg forgandó. Tény, hogy mostanában  többször jöttem el úgy melóbol, hogy mindent akartam magam körül látni, csak embert nem. (Ez egyébként egy elég haszontalan lelkiállapot a tömött vonaton és a metrón.) Most pedig szépen, sorjában elmesélem nektek, hogy miért van ez így, egyfelől, hogy okuljatok belőle, másfelől, hogy én is okuljak belőle, harmadfelől, hogy kijöjjön  gőz, meg hogy röhögjetek egyet. Nem rajtam, velem.

 Nosza.

Egy.

Azért van odaírva, hogy egy, mert ez lesz az egyedik összetevője a véletleneknek, amik a "bazmegpista" hangulatot okozzák. Tudom, hogy "elsőnek" írják, befogod. No. Eddig többnyire csak áradoztam a munkámról, hogy hogy szeretem, meg milyen jó, meg megtaláltam a helyemet, meg trallala. Ez alapjaiban még mindig így van. Arról azonban nem beszéltem, hogy ez jórészt a közvetlen kollégáimon és a diákjaimon múlik. Meg talán egy kicsit rajtam. Maga az anyacég igazából egy természeti katasztrófa. És talán említettem már azt is, hogy a szerződésem, egy projektmunkáról lévén szó, határozott idejű, lejárat július vége. Tekintve, hogy (vigyázat, szerénytelenség következik) jól és odaadással végeztem a munkám, jók voltak a visszajelzések és jelenleg én vagyok az egyetlen a cégnél aki a természet és technika nevű feketemáigával határos tárgyat tanítja, velem egyetemben mindenki biztos volt abban, hogy hosszabítják majd a szerződésemet. Azonban bejött az, amivel kevésbbé számoltunk: becsődölt a projekt. Ezt durván két hete tudtam meg. Senkit nem hosszabítanak a cégnél. Ez ugye némileg lehúzza a motivációt és a lojalitást. Továbbá bekapcsolt a Tarzan-effekt (lásd itt, klikk ), ergó az energiáim nagy része, mint egy űrhajóban támadás esetén, a hajtómű helyett a védekező-és támadórendszerekbe kerültek átirányításra. Munkát keresek ezerrel na, hogy lehetőleg melegváltással sikerüljön átvészelni a történet. 

Kettő.

Modul, azaz csoportváltás volt közben és a bejáratott, szeretett truppom helyett egy igazi lufaszjóskabagázs került a kezem alá. Ami így persze nem igaz, mert ennek sokkal több összetevője van ennél, mint hogy ilyen egyszerűen le lehetne írni, kezdve azzal, hogy ők más módszerekhez én meg más emberekhez vagyok szokva, folytatva azzal, hogy külön-külön igazából semmi baj nincs velük, csak a csoportdinamikájuk pocsék, belevéve a "megértem" faktort, hiszen már ők is érzik, hogy süllyed a hajó, kiegészítve a leglényegesebb elemmel, azaz hogy az ilyen helyzeteket a trénernek kell tudni kezelni és rendezni, amin igyekszem és dolgozom is. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy érzésvilág szempontjából az agyam egyelőre a "lufaszjóska" kategóriába rakja őket és még fog némi kínlódásba és erőlködésbe kerülni, hogy ez változzon. 

Három.

Tehát, a délelőttömet a lufaszjóskacsoporrtal töltöm melóban, menet közben intézve a dógait a szememben tekintélyét vesztett cégnek, amúgy megszokásból és a lojalitás maradékait felélve, majd, mikor tizennégy nullanullakor vége a tanításnak és kezdődik az ebédszünet, aztán a délutáni két adminisztrációs/korrepetálós óra, akkor mi más kell még: egy új, a negyvenes közepe felé járó kolléganő, enyhe kapuzárási pánikkal, a seggemre tapadva. Kolléganőnek, összeszámoltam, hat olyan tulajdonsága van párhuzamosan, ami egyenként is az agyamra menne. Ellőször is, mint már említettem: tapad. Az első nap közölte velem, hogy ő olyan boldog, hogy ilyen fess férfiakkal dolgozhat, mint a főnök, meg én. (Hja gondoltam, nem mintha lenne más férfi kolléga is a mi központunkban...). Mindenesetre, ezt igyekeztem feltűnően nem nyugtázni, de kolléganő azóta is szalad utánam, mint etióp gyerek a kenyereskocsi után. (Azt hiszem itt meg kell állnom egy pillanatra, tisztázni valamit. A fent leírt helyzet önmagában még nem zavarna, mert egyfelől-kezet a szívedre- minden férfiembernek jól esik az efféle dícséret. Rendben is volna, ha, mondom, ha kolléganővel nem lennének egyéb problémák. De vannak, lásd következő pontok. Másfelől, ha, mondom ha legalább csinos lenne. De itt nincs mit kozmetikázni, szegény randa mint a világháború.) Aztán, beszél. Alapból még ez se lenne baj, mindenki szokott ilyet, csak teszi ezt pont és vessző nélkül, de úgy, hogy levegőt se igen tudom, hol vesz, továbbá hangosan. Valahogy mindig Dolores Umbridge, a Harry Potter mézesmázosan utálatos igazgatónője jut róla eszembe. Szóval, tapad és beszél. Oké. De: van legalább értelme annak, amit beszél? Nem kérem, nincs. Random érdektelen dolgokról és hülyeségekről fecseg. A negyedik rovás, hogy valójában fecseg és nem beszélget, azaz igazából nem veled beszél, hanem monologizál. Öt: buta mint a tök. De annyira, hogy nem értem, hogy lett belőle tanár. Múltkor egy beszélgetésünk, francot, monológja során kellett ráébredjek, hogy nem tudja például kezelni a "harmad" és "negyed" fogalmát. Hat: belemászik a privátszférámba. Mondjuk, mint érdekesség, teljesen saját felbuzdulásból és számomra érthetetlen okokból a fejébe vette, hogy összehoz egy általam sose látott lányzóval, aki valahol a nagy bécsi központban dolgozik, azon egyszerű tényre alapozva jövendőbeli kapcsolatunk megrendíthetetlen működőképességét, hogy a leány is magyar. Nem mondom, hogy a magyar nők nem a legtutibbak a világon, de azért na, had döntsem már el magam, mit akarok...

Szóval. Délelőtt kínlódok a lufaszjóskacsoporttal egy cégnél, aminek azért kicsit az idesanyját, közben boldogít egy kapuzárásos hágatlan bárisnya. Na MOST már értitek, ugye, hogy miért jöttem el az elmúlt két hétben úgy a munkából, hogy Kutya Úron kívül nem akarok mással szóba állni?

De. Kolléganőt félig helyreraktam, meg jövő héttől amúgy is másvalahol segít ki. A csoport dógát is meg fogom oldani, végtére is ez a feladatom. Meló meg lesz és kész. Úgyhogy. Alapból oké minden, csak néha szakad a cérna. Olyan meg mindenkivel van, ugye.

Nem? De. 

Mitnéző?

Tehülyete!- Vol.6

Erőt egészséget és erős egérmérget. Ismét összegyűlt egy blogoldalnyira való kedves tanítványaim figyelmetlenség szülte hereroppantó baromságaiból. Azta, ez már a hatodik a sorozatban...termékeny szakma ez, akárhogy is. 

No, hosszabb szövegelés helyett, lássunk is hozzá. 

Valamit a jégről meg a globális felmelegedésről magyaráztam. Szóba jöttek a sarkok. Mármint a déli, meg az északi. Volt némi értetlenség a levegőben, úgyhogy kivágtam guglimepszet a kivetítőre, műholdnézetben, mutattam, hogy a két nagy fehér fót a honos golyóbisunk két csücskén, na azok azok. Ahá, megvan, oké. Azt mondom, ha már itt tartunk, ki tudja, hogy hívják ezeket másképp?

Őőőő....Antarktisz és Unartaktisz, nem?

De.

Azt meg Naprendszereztünk. Oké mondom, népek, hogy hívják a bolygókat a Naprendszerben?

-Merkur!

-Jó.

-Föld.

-Jó.

-Jupiter!

-Jó.

-Ánusz!!

-Határeset. Van előtte egy Ur. Így is elmegy.

Biológia, az volt a téma. Aztán meg a biológia résztudományai.

-Oké emberek, hogy hívjuk azt a tudományt, ami az állatokkal foglalkozik?

-Zoológia!

-Jó. Azt ami az emberekkel?

-Humánbiológia!

-Jó. Azt ami a növényekkel?

-Növényológia!

Nem jó.

Apró nyelvi tévedés, nagy örömre adva okot. Koma épp azt magyarázza, hogy valamit beledobott a folyóba. A dobni, hajítani ige múltideje németben a "geschossen". Ő ezt az erősen hasonló "geschissen" igével helyettesítette.

A puszta felebaráti szeretet és a pedagógusi jóakarat vezérelt, mikor félhangosan odasúgtam neki, hogy nem, ez így ebben a formában azt jelenti, hogy: "Belesz*rtam a folyóba".

Óvatosan ezekkel a szavakkal. 

Szaru. Megvan ez az anyag? Nem, nincs köze az előző bekezdéshez. Szaru, tényleg így hívják. Ebből van a szarvasmarhák szarva, a szőr, a madarak tolla, a körmünk, satöbbi. Bosszantó módon, dajcsul "Horn"-nak mondják.

No mondom komák, mi is az a szaru, hol találkoztunk már a szóval?

-Az egy város Ausztriában, nem?

És tényleg, hogy a rosseb akárhová.

Citáltuk épp a fontosabb kémiai elemeket. 

-Oké nép, mik az oxigén tulajdonságai?

-Gáz!

-Jó.

-Szín nélküli!

-Jó!

-Szag nélküli!

-Jó!

-Munkanélküli!

A perspektíva az perspektíva.

Végül, de nem utolsósorban. Ma dogát írtunk. Illetve én nem, csak a népek, én figyeltem, hogy ne sumákoljanak. De ezeknek már össze vannak kötve az idegvégződéseik az okosfonnal. Még szerencse, hogy már én is láttam olyat.

Hát a dolgozatjavításnál meg is kértem az egyik komát, hogy ha már fusiban gugliz, akkor legalább ne legyen annyira tökkelütött, hogy gondolkodás nélkül kimásol mindent. Mert az "ökológia" fogalmának definíciójaként adott válasza: " Az élőlények egymás közötti és környezetükkel való kapcsolatának tudománya, főnév, nőnemű", már önmagában is emelkedettebb lett volna, mint amit pont ebből a jóemberből kinézek. Hogy történetesen még a "duden" fedőnevű német szómagyarázó oldalt is ismerem, ami a címsorban rögtön az adott szó szófajával és nemével kezd, az meg főleg pech.

Leülsz kisfiam.

Nade.

 Ennyi mára.

 Legyetek jók és higyjétek el, van élet a guglin túl is! :D

Példul a józan paraszti ész....

A' nyavalás szabókrul, s a' kutya czipészekrül.

Lássátok, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, e világ Isten ege alatt, beh gyönyörű es. Folyvást újul, s változik, minthogy a' Nap es fekél napkeleten s lenyugoszik napnyugaton estve, csak hogy másnapra kelvén újfent kezdje sétáját az ég boltján. S hasonlóképp változnak az évszakok es, a' búza kihajt, majd szárba szökik, hogy végül kenyeret adjék a' nép szájába. A' nemesember kardja es izzó vasdarab vala, most szépen tündököl, s majd ha a' rozsda marja, újat veret az emberfia a' kováccsal. Vannak azonban, kedves feleim, gondolám a' mai nappal, egynehány dolgok, melyeknek jobb volna biz úgy maradni, ahogy valának. Mint a' szabók, a' czipészek, s a' viselet, melyet készítenek.

Azért es gyújta világot elmémben e gondolat, s azért es ragadék pennát így az estve küszöbén, hogy felrójam nektek tanulságul, mert délnek előtte, biza, vásárban voltam.

Tevék eféleképp mégpenileg abból kifolyólag, hogy a' grófi ruhatár imitt-amott megkopott már, s hogy egy nemesúrnak a' belbecs mellett a kűlcsínre is adnia kell, mégse jelehetek meg a' szalonokban, mint valami lelenc, ki a' lovakkal aluszik.

Gondolám, vásározok egy új pantallót, egy ümögöt, s hogy lábbelimet is megevé a nyü, hát biz abból es egy párat. 

Nem es kőne, hogy efféle művelet gondot okozzék, hisz rendes, becsületes szabók tudják, hogy a' nemesúr, ha csengő pénzt ad valamiért, akkor azt biz használni es fogja, s akarja. Mégpedig minnél tovább, hisz a' pénz még a grófi uradalmakban se a' lucernaföldön terem, s férfiembernek van jobb elfoglaltsága es, mint hogy minden fertályévben holmi kelmék után rohangáljék. Az efféle időtöltést meghagyja az asszonyfélének. Így tehát, rendes szabó olyan ruhát készít, mely egyszerű, díszítésében visszafogott, jól viseli a' használatot, s mégis úgy áll az emberfián, mint Péter apostolon a glória. 

Nosza, fel is kerekedék a' reggeli ima s testgyakorlás után, beügeték a' városba, hogy dolgom után nézzek. Egy nagy vásárcsarnok mellett kötém ki pej kancámat, gondolván, itt biza minden meg lesz egy helyütt, mire szükségem lehet. Elsőként es betérék a' czipészhez. De bárhogy erőltetém szemeimet, nem láték afféle lábbelit, milyenhez szokva volnék, mely a' kikeleti vizeket, a' nyári port, az őszi sarat, s a' kopogós telet es állja. Elébe toppanék hát egy inasjánynak, felrántám pantallóm szárát, hogy lássa nyűtt, de erős csizmámat, s kérdém tőle, hogy hát, efféle nincs-e? "Csak télen"-morrantá oda amúgy foghíjjról, s rohant vala es tovább, mintha tűvel szúrkálnák. Sej, az ángyod kutya mindenit-gondolám-ha az én udvaromban szolgánlál, hamar megtudnád, mi az a' mogyorópálca. No de sebaj, körbenézék hát, tán akad gusztusomra való. Azonban mindenütt csak afféle félczipők, meg egyéb városi mitugrászoknak való bogárkergetők valának. Átballagtam vala a' szembeni vargához, de ott se lőn jobb. Csupa inasmunka, mely csillog ugyan, mint a' tücsök háta eső után, de amint kezébe veszi az emberfia, érzi, hogy ez biza pókhálóból van, s az első eső lemossa a' lábról. Próba-szerencse, betérék még egy szatócsüzletbe, de itt sem levék vidámabb, megint csak efféle városi topánok fogadának, igaz ugyan, némelyest erősebbek, de annyi aranyat kére értük a szatócs, hogy azon két lovat es vehetnék.

Hát ha így, akkor így. Utána járok-gondolám-a pantalló, meg az ümög dolgának. Betérék a' szabóhoz. S láss csodát:az ebugatta! Kódisok elhányt gönceit bocsátá portékába! Szakadt pantallók, likas térddel, rongyos üleppel, hogy mindefelé a férc áll belőlük! Hogy nem kergeté még szét a közönség ezt a kutya szabót, inasaival együtt, nem értem. De a' népek csak nézgelődének, vásározgatának, minta a' világon legnagyobb rendben volna, hogy rongyok lógnak a' fogasokról, drága aranyért. Node, azért a' nyakasság meghozá arany gyümölcsét, s a' szabóság nagy vala, így addig-addig fösztörgetém a gönczöket, míg találék megfelelőt, mit még senki se visele, s kilovagolhatok benne Isten napvilágára anélkül, hogy a' béresek összesúgnának a' hátam megett. 

Hanem, a' csizma dóga még nem vala rendben. Visszatérék hát a' legelső cipészhez, s átforgatám még egyszer portékáját, tán szerencsével járok itt es. De akárhogy gönygyölítem, akárhogy forgatom, csak efféle harmatbélésű, elsőbálosnak való ócskaságok kerülének elő. Azonban, nem vala mindhiába, hogy barboncás deák koromban töltének fejembe némi számvetést, megverém a' csizmám szárát, s mondám: ott eszi a fenye. Sokat igazán nem kér érte a' czipész,s ha csak aratásig, vagy szüretig bírja es, lesz még annyi aranyam, hogy újat vásároljak, s addig es, legalább van miben Istenhozzádot mondani a kisasszonyoknak. Télen peniglen vásárlok majdan valamiféle rendes portékát, tán bizony rögtön kettőt. Ezért az asztalra csapám a' pár aranyat, megpödrém bajszomat, s azt se mondám, befölhősült, kiballagék a vásárcsarnokból, s hazatérék a kihelyezett rezidenciára.

Így hát, kedves feleim, s testvéreim az Úrban, azt mondom néktek, ferdén áll a világ dolga, ami a hacukát illeti. Elmúltak vala azok az idők, mikor az emberfia az aranyért portékát kapott vala, s nem csak tréfát. Arra kérlek hát titeket evvégett, ha valaméktek ismer még becsületes ruhakészítőt, ki a' hacukába lelkét is beleteszi, adjátok tudtomra. Küldjetek róla postagalambot, megétetem, s visszaerisztem, s mint tudjátok, egy nemesúr nem feledi a szívességet.

Addig is maradok tisztelettel:

Vargha gróf, Vargária örököse, s helytartója a kihelyezett részeken.

Kelt: Bécsnek császári városában, a' Dunának szigetin, Vargária kihelyezett helytartóságán, lámpaoltáskor.

Adatfélelem

Kedves testvérkéim a zűrben, rádiónéző gyerekek, fiúk és lányok, uraim és vaskohászok, meg a Misike ott a sarokban! Közhírré tétetik! Tudjátok vagy sem, de kettőezertiznnyóc május huszonötödikétől, azaz egész pontosan holnaptól, életbe lép az új EU-s adatvédelmi törvény. 

Nekem pedig sikerült a napokban összeülnöm a témával. Nem teljesen hobbiból, inkább mert a cégem tolta az agyunkba az infót, de most elkezdett érdekelni is. És minél inkább érdekel, annál inkább hull a hó. Vagyis, egyre inkább az az érzetem, hogy ahogy népünk és nemzetünk nagy költője és prominens személyisége, Gáspár Győző, avagy Győzike mondta egy híres beszédében:

"More, ebbű baj lesz!"

Kezdjük az elején. EU-s adatvédelmi törvény. Ebből a kifejezésből mindjárt kiszűrhetünk három dolgot, ha kicsit odafigyelünk. Egy: valakinek adatokat kell megvédenie valakitől. Eddig oké. Kettő: az egész ejurópaiunijóra vonatkozik. IIiigen, Szittyaföldre is. Három: törvény, tehát k*rvára muszáj lesz. 

No, eddig jók vagyunk. Menjünk tovább. Az alapján, ami morzsákat összeszedtem az elmúlt napokban, a történet arról szól, hogy ha valaki hivatalosan dolgozik valahol (tehát nem feketemunkás), akkor bármilyen adat kerül a kezébe bárkiről, ami az adott bárki személyére utalhat, akkor azt nem adhatja ki harmadik személynek. 

No figyelj, visszük tovább. Ez ilyen elemzős blogbejegyzés lesz. Mi az, hogy valaki hivatalosan dolgozik valahol? Az az, hogy egy cégnek az alkalmazottja, vagy van egy cége. Mi az, hogy egy adat az egy adott személyre utalhat? Minden. Név, lakcím, cipőméret, vércsoport, szexuális szokások, vallás, hajszín, rorschach teszt-eredmények, politikai hozzáállás, bélműködés sebessége, feleségek száma, IQ, testtömeg-index, életkor, pattanások száma a hátsó fertályon. Oké. Ki a harmadik személy? Bárki, aki nem az adott céghez tartozik, vagy az adott cégen belül nincs jogosultsága az említett adatokhoz való hozzáférésre. 

Tehát, ahhoz, hogy továbbadhassam az infókat, vagy külön engedély kell, vagy -ez egy kivételes eset-az információk továbbadása nagyobb súllyal esik a latba, mint a törvény, tehát pl az illető élete múlik rajta. 

No kérem. Ez eddig alapvetően egy üdvözlendő dolog. Hiszen, legyünk őszinték, volt ebből már pár balhé. Jómagam is körülvettem magam mindenféle digitális pajzsokkal, mert kezdett az agyamra menni, hogy ha bemenek a sarki ABC-be egy balatonszeletért, akkor a következő automatikusan feldobott youtube-videóm egy balatonszelet-reklám, az ímélpostafiókomban balatoni apartmanokat reklámozó spameket kapok, a sarki ABC melletti konditerem szerint több mozgásra lenne szükségem és a google fordító a "szeret" szót automatikusan átírja "szelet"-re.

És most jön az a rész, ahol kérdezek. A törvényről. Legalábbis az alapján, amit az elmúlt napokban felfogtam. Vannak konkrét , egyértelműen lefektetett előírások, definíciók és tételesen felsorolt tényezők? Nem, nincsenek, vagy nem tudom. Van türelmi/átállási idő? Nincs. Felkészültek a cégek az átállásra (beleértve a sajátomat is)? Nem. Megkönnyíti a munkát az új törvény? Nem. Jobbá teszi a világot az új törvény? Nem tudom. Kihágás esetén a büntetés mértéke leszabályozott? Igen. Durva? Igen. A cég büntethető? Igen. Az alkalmazott büntethető?

 Igen.

No és nekem itt kezdődik a probléma. Lehet, hogy teljesen rossz sínen vagyok és egyszerűen nem ástam bele magam kellő mélységben a témába, de olyan benyomásom támadt, hogy hoztak egy tesséklássék törvényt, különösebb segédlet, mankó és kapaszkodó nékül, viszont aki nem tartja be, az bizony meg lesz. A történet duplán is érint, egyfelől mert egy cég alkalmazottja vagyok, másfelől, mert van mellékállásban egy icipci, ámde világuralomra törő cégem. És most olvassátok vissza az előző frázis utolsó mondatait. Igen, hogy a nyúl hágja meg, az EU-s adatvédelmi törvény alapján mind a cég, mind a dolgozó büntethető. És a legtöbb cég most, a finisben kezd el kapkodni, hogy hujjuj, ezzel foglalkozni kellett volna (beleértve a sajátomat is. Legalábbis ahol alkalmazott vagyok.). 

A büntetés mértéke a következő: Cég esetében maximum húsz millió euró, vagy az éves bevétel 4%-a. Magánszemély esetében maximum ötvenezer euró. 

Most pedig kezdek egy új bejegyzést. Egyfelől, mert adok némi időt, hogy lecsapódjanak bennetek az eddigi infók, másfelől, mert megjött a pizzám. Szóval, elmondom az aggályaimat. Az a benyomásom, hogy ez (megint) egy olyan határozat, amit azért hoztak, hogy a nagy cégek ne cseszhessenek ki a kisemberrel, ellenben pont az ellenkezője lesz a vége. Mert. Ha a Google-t (az egyik legnagyobb adathalászt) megbüntetik húszmilla ojróra, vagy a bevételének 4%ára, akkor a cég pont von egyet a virtuális vállán, és legfeljebb annyi történik, hogy egy hétig cikkeznek erről az újságok. Ha engem megbüntetnének 50000 örzsire, akkor halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot kellene folytatnunk Kutya Úrral életünk végéig. Továbbá. Mint alkalmazott, ez olyan helyzeteket teremt számomra, ahol nincsenek egyértelmű információim, viszont a felelősség az enyém. Továbbá, erősen balfék szituációkat. Most jönnek a példák. A projektben, ahol dolgozom, eddig az embereket a különböző listákon név és TAJ-szám megadásával azonosítottuk. Namost, a TAJ-számot mostantól nem lehet felvezetni a listákra, nehogy egy harmadik személy (másik tanuló) meglássa. A projektben úgy saccra tizenkét Mohhamed Alink van. Hajrá. Másik példa, a pénisz másik végéről, azaz a saját cégemből. Ez a pichányi magánvállalkozás egy szerencsés véletlen során előrébb tart a témában, mint a nagy cég, ahol alakalmazott vagyok. Ez azért van, mert összebarátkoztam egy palival, akiről idővel kiderült, hogy pont a digitális adatvédelem a szakterülete. Így hát segített helyrepofozni a honlapomat. Ennek során kiderült némi cigányság. A honlapomon van egy facebook-link. Ugye. Ez a cégem facebook oldalára irányít át. Ugye. Ez a link adatokat gyűjt (nyugi, under consctruction). Ugye. Nem, nem én személy szerint, nem is a cégem. Hanem a facebook. Az én honlapomon keresztül, csak mert ott van a link. Kinek a felelőssége ez? Elméletileg vagy gyakorlatilag? Nos, gyakorlatilag az enyém. Elméletileg a facebooké ugyan, de most képzeljétek el a szituációt, hogy én talpas parasztgyerek a nullszaldó közelében játszó vállalkozásommal megpróbálok ráírni Zuckerberg öcsire, hogy te Márk, a kutya rúgja meg, csinálj már valamit ezzel a fostos linkkel, jó?

Értitek, mi a bajom az egésszel? Nem? 

Úgyis jóvan. Még én se teljesen. Csak el ne mondjátok senkinek, mert feljelentelek a francba, azt fizethetitek az ötvenezer ojrót. Persze nem nekem. De az már egy másik mese.

Legyetek jók és csendesek.

Vivát demokrácia. 

Tutnix

A tutnix, kérem, hogy így gyorsan és koppanósan elmagyarázzam a címet, az a kutya, amelyiknek a gazdáját jól p*csán kellene  rúgni. Sógoréknál a tutnix (tut Nichts=nem csinál semmit, értsd, nem bánt) egy amolyan szállóige lett. Még ilyen feliratú mellhám is van. Csak az a gond, hogy a szállóigében ezt ironikusan értik.

Osztrákék nemzetkarakterének van egy komoly hátulütője, mindamellett, hogy sok jó oldala is. A népeket errefelé általában úgy nevelik, hogy mire elérik a közel felnőtt kort, szent meggyőződésük lesz, hogy ők úgy általában mindent jobban tudnak a világon mindenki másnál. Ez persze egy általánosítás, méghozzá csúnya, de sajna elég nagy számban megfigyelhető ez a jelenség. És ez akkor okozhat problémát, ha az adott ember (mint ahogy ez is gyakran előfordul) túlértékeli magát, a tudását, a képességeit. No, ez kicsit így van az osztrák kutyatartókkal is. Meglehetősen sok önjelölt Cézármilán van köztük, akik a kutyá(i)kat, abban a tudatban, hogy azok teljesen kontroll alatt vannak, teljes kontroll nélkül sétáltatják. Volt már ilyenből több tengelyakasztásom, például mikor előre szóltam az egyértelműen támadó szándékkal közeledő kutya gazdájának, hogy illene megfogni a jószágot, majd miután a "tutnix" mondat után a tutnixet fel kellett rúgnom, hogy ugyan ne akarjon már mindenáron verekedni Árnyékkal, akkor még el is kellett magyaráznom okosgazdinak, hogy ez most miért volt. Szóval, az ilyen okosok miatt lett a tutnix elnevezés. 

No, ma megint belenyúltunk. Ugyi új kecó, új környék, felfedező mód. Mondta valaki tegnap, hogy van itt egy kutyastrand kontra kutyafuttató. No mondom, reggel meglessük. Hát tényleg van, szép nagy terület, dunapart, minden mi szemszájnak és kutyának ingere. Ja, meg egy kocsma. Rakat nép a kocsmánál, meg egy rakat kutya, de valami tizenöt. Már hallani lehetett valami egymásra acsarkodó morgást a csoportból. Kicsit sasoltam a népeket, hogy látják-e, hogy be akarunk jönni a kapun, de hogy nem reagáltak, gondoltam itt ez így megy. Minden jobb érzésem ellenére léptem be Kutya Úrral, majd kábé egy perccel később pont annyi időm maradt, a verekedés kirobbanását megakadályozandó, hogy Árnyékot kikaptam a három épp nekimenni készülő tutnix közül, kivágtam a kapun és becsaptam mögötte. Aztán én ittam meg a levét a történetnek, mert Árnyék nem az a méret, akit csak úgy ki lehet hajítani bárhonnan, szóval ha nem akartam volna kicsit heroizálni a dolgot, akkor az igazsághoz híven azt írtam volna, hogy kiestünk a kapun. Ami azért érintett kellemetlenül, mert lévén hogy Kutya Urat fogtam két kézzel, térdre érkeztem, ami a sóderes-aprókavicsos úton, főleg rövidnadrágban nem egészséges. (Konkrétan úgy nézek ki, mint akit térden lőttek egy sajtreszelővel keresztezett sörétespuskával.)

Na jó mondom, akkor ezt ma hanyagoljuk, esetleg holnap teszek vele még egy próbát. Talán ha nincs ünnepnap, nem lesznek ennyien. Közben eszembe jutott, hogy hé, én fenn vagyok egy bécsi kutyás fórumon. Beírtam hát, hogy mi történt, és megkérdeztem, hogy mik a tapasztalatok a hellyel kapcsolatban. 

No, erre a kommentáradatra nem számítottam. Szerintem még mindig írják. Néhány elenyészően kevés "Jó az", vagy "Nálam minden oké volt" véleménytől eltekintve az elsöprő többség véleménye szerint: ne   menj    oda!

Na mondom, ez egy kutyazónánál igen remek. 

Aztán szépen sorba leírták, hogy kivel mi történt és a közel egybehangzó vélemény szerint ez egy igazi, klassz, tutnixzóna. A környékbeli alkoholisták beülnek a kocsmába, azt amíg berúgnak, pont letojják, hogy a kutyáik mit csinálnak. Voltak elképesztően durva sztorik is, a csavarhúzóval megszúrt kutyáig bezárólag. Mindenesetre meggyőztek, asszem hanyagolom....

Keresünk valami tutnixmentes környéket. Valaki ajánlotta is, hogy tud egyet, akár el is kísér. Lehet hétvégén meglesem. Amúgy meg pont kellemesen elbóklászunk mink itt a szép csendes környéken. 

Most komolyan...itt sógoréknál van egy olyan, hogy "kutyajogosítvány", bizonyos fajtákra. (Mármint, ugye, ezt nem a kutyának kell letennie, hanem a gazdának a kutyával.) Többen javasolták már, hogy általánosan be kéne vezetni. Lehet nem volna hülyeség.

Mert ugye a tutnixek esetében általában nem a kutyával van a gond....

Csak az naaaagy naaaagy egó ne volna....

Nade. Tanulság megvan, és továbbra is elkerüljük tutnixékat. Amúgy oké minden, klassz a hely. Nem kicsit. Végezetül, csak hogy irigykedjetek egy csöppet, megmutatom, épp hogy blogolok :D

Legyetek jók és okosak!

A Tarzan-effekt

Beköltöztem az van. Igen, van hol laknom. Miután kiszencségűtem magam ehelyt (klikk) és már mint az ember ki itt belép, felhagytam minden reménnyel, ahogy az ilyen esetekben már csak lenni szokott, az utolsó pillanatban beesett egy kecó. Méghozzá egy jó. Igaz, a szerződés egy évre szól, de jobb mint a nem. Szóval, most itt ülök ennek a szép kis lakásnak a konyháján, a dunapartot cirógató szél halkan lebegteti a kertre nyíló ajtó függönyét (mondom, jó hely...), Árnyék durmol a padlón, én meg elmondom nektek, mi az a Tarzan-effekt.

A Tarzan-effekt kifejezés egészen mostanáig nem létezett hivatalosan. Most, hogy már papírra, pontosabban blogra vagyon vetve, most már igen. A múltkor ugrott be egy beszélgetés kapcsán. Random összeültem random ismerőssel, random csehóban, blablabla, mi van veled. Hát mondom a melóm passzol, az albérletemben annyira nem érzem jól magam, meg kicsit stresszel is mert április végével költöznöm kell. Mond erre egy ilyet az ember, hogy hehe, de hát te mindig ezt csinálod, vagy a meló, vagy a lakhatás megvan, a másik meg nem passzol hozzá. 

És leesett, hogy bakker, tényleg. És bevillant Tarzan, ahogy lendül liánról liánra, az egyik keze mindig stabilan fog valamit, a másik a levegőben. Aztán azzal megfogja a következő liánt, elengedi az előzőt és így tovább.
Le meg csak nem pottyan.

És megszületett a fogalom. Mert basszus, ha végiggondolom, tényleg ezt csinálom. Ha jó a lakhatásom, felmondom a melómat, ha jó a melóm, nem smakkol a lakhatásom. Innentől mindig váltok, egyikről a másikra, csak ritkán párhuzamban.

No most épp párhuzam van. Szuper kecó, klassz meló. Csak ugye megint dörömböl a fejemben a kérdés, hogy meddig? A meló, amit csinálok, egy projekt. A projekteknek van egy olyan rossz tulajdonságuk, hogy végük van egyszer, a lakás meg megint csak egy évre szól. Tessék tessék, jöjjenek közelebb, lehet tippelni, melyik szűnik meg előbb? Lakást, vagy melót kell keresnem?

Bah. 

No mindegy, most jó és ezt élvezem is. Csak valahogy hiányzik néha némi stabilitás. Megvan ennek a cigányéletnek is a romantikája, meg valahogy, az Atyaúristen, Allah, vagy a Kazah Sólyomisten tudja, hogy, de végső soron én is csak fent maradok mindig a fán, mint Tarzan, csak a bizonytalanság olyan, mint amikor az ember kontaktlencséje mögé homokszem megy. 
Meg lehet szokni, de nem kellemes.

Asszem ki kell ókumlálnom, hogy mi váltja ki nálam a Tarzan-effektust. Mert hogy ennyire következetesen ez történik, az szinte biztosan nem a véletlenek összjátéka.

Mindenesetre jelenleg fix helyem és fix állásom van (egy ideig). Talán ez az idő elég lesz kiokumlálni a többit. 

Aztán megint ugrik a Csita a vízbe.

De jelenleg vigyorog :D