Herbert, a gumikácsa

Új kollégám van. Hogy pontos legyek, tanársegédem. Körülbelül két hete volt nálam állásinterjún, azonnal megfelelőnek bizonyult és azóta a tanóráim szerves részévé, gyakorlatilag a jobbkezemmé vált. Fizetést nem kér, tökéletesen végzi a dolgát, hasznosabb, mint három másik együttvéve és mindig pontosan érkezik az órákra, mivel az oskolában lakik. Körülbelül 10 centiméter magas, elegánsan öltözött úriember, citromsárga bőrrel és egy "hepi börszdéj" felirattal az oldalán. Herbertnek hívják és mellékállásban gumikacsa. 

Herbert pályafutása azzal kezdődött, hogy az egyik tanítványom a kommunizmus dicső útját követve valahol Sztahanov-féle túlórában államosított (lopott na) két sípolós gumikacsát. Aztán nekem adta őket. Én szépen leraktam őket jobbra és balra a laptopomtól. Aztán ment az óra, ahogy kell, beszéltünk a természetről meg a technikáról, a hidrogénről meg a vízi ökoszizstémákról, mikoris feltűnt, hogy valamelyik jómadár a haltanyészetek ökológiai hatásának elemzése helyett valahol Narniában jár és a telefonját bökködi. Felkaptam, hejj, az akkor még anonim Herbertet, marokra fogtam, jobbról-balról összeszorítottam. Herbert erre azonnal kapcsolt és irgalmatlanul ráripakodott a lusta nebulóra. Így rásípolt, tudod, ahogy a gumikacsák szoktak. 

Na koma, ilyet még nem láttál, megállt a levegő a teremben. Mi ez, aszondják, mi ez a hang? Én meg, a Herberttel a kezemben, meredten néztem a megsípolt embert. Az meg összeszégyellte magát, becsukta Narnia kapuit, eltette a telefont és bepucsított a haltenyészetek ökológiai hatásainak.

Hohó, gondoltam, kacsa, mink haverok leszünk.

Úgyamúgy, hogy kitérjek kicsit a személyes dolgaimra is (bár tudom, hogy a kacsa jobban érdekel benneteket, de most nincs választásotok,) épp a "felnőttképzési tréner" tanfolyamom fináléja előtt állok. Igen, ilyenre adtam a fejem, annyira megtetszett ez az oktatósdi. Szóval, a tanfolyam igazából egy bakfitty, de igyekszem hazavinni belőle amit lehet. Van is már három tollam, egy hamutartóm, egy bőrmappám, egy pohárkészletem, két nyakkendőtűm, egy állólámpám (az nehéz volt) meg, a hülyeséget félretéve, néhány friss elgondolásom. Ennek fényében, mondom, próbáljuk ki, mit tud ez a Herbert gyerek. Azon helyben meg is tettem tanfelügyelő tanársegédnek, a feleségét pedig elméleti tanmenetfelelős tanársegédnek. Ja igen, mert "a másik" kacsa, akiről eddig nem sok szót ejtettem, egy csinos hölgy és az elejétől fogva volt egy olyan gyanúm, hogy valami közük van egymáshoz.

 Így hát férjurat a keresztségben és Allah fényében Herbertnek neveztük el, a leányt pedig Laurának. Utóbbi sajnos nem váltotta be a tanmenetfelelősként hozzá fűzött reményeket, ha valamit nem tudnak a komákok, még mindig engem kérdeznek, nem a kacsát. Ettől függetlenül Laura is örökkenyeret kapott, mert jót tesz Herbertnek a jelenléte. Néha túlzottan is, egyik reggel így találtam őket, miután kimentem öt percre a teremből. 

Nade a Herbert, az gyerekek, bevált. Énnekem nincsenek többé fegyelmezési gondjaim. Félig tudatosan kialakítottam  némi Herbert-kultuszt és bármikor valami nekem nem tetsző történik a teremben, csak szólok, hogy "kolléga!"-és Herbert elvégzi a többit. Belesípol az előadásba, az emberek felkapják a fejüket és azonmód nyakon verik a helytelenkedőt. Tökéletes. A dolog odáig fajult, hogy a Herbert körül kialakult karizmát kihasználva, már nem is kell a klasszikus tanárbácsis kérdéseket feltennem rendbontás esetén, mint hogy "miért csinálja ezt", vagy hogy "gond van-é", meg efféle marhaságok, hanem csak annyit kell kérdeznem, hogy "ugye nem akar b*szakodni a kacsával?"

És nem, a kacsával senki nem akar b*szakodni. A kacsának tisztelete lett. Béke van és fegyelem.

 Harr. 

Azonban Herbert nem csak hogy megállja a helyét, de fejlődik is. Menet közben, autodidakta módon megtanult elalvóban lévő embert ébreszteni, kommandós légitámadást vezényelni és az elektronikus eszközök illegális használatát megakadályozni. 

Egyszóval nem nagyon tudnék rosszat mondani a kollégáról. Jelenleg a tananyagot próbálom beleverni a buksijába. Ez elég nehézkesen megy, lévén hogy levegő van benne, de ha ez is összejön, nyugdíjba megyek. 

A ("felnőttképzési tréner") trénerem mindig azt mondja, hogy egy tréner előadásai alapvetően ugyanarra a sémára épülnek fel, csak a képzeletbeli szerszámosládáját-értsd-eszköztárát variálja, helyzettől függően. Namost, azt hiszem én találtam egy kiválót. Lehet szabadalmaztatom az ötletet, meggazdagszom  belőle és nyitok egy gumikacsgyárat. Aztán egy gumikacsaalapú trénerképzőt.

Ki tudja.

Na jók legyetek. 

(Különben szólok Herbertnek.)

Tehülyete!-Vol 8

A hetem, az kicsit olyan volt, mint a futószalag. Ez nem feltétlen rossz, sőt, ellenben idővel tele lesz vele az ember faszénnel rajzolt tökfödője. Ez az "idővel" egészen pontosan ma érkezett el. A terv szerint dolgoztam négyig, majd hazavonatoztam, majd egy gyors zuhanyt és KutyaÚretetést követően mennem kellett volna képzésre. Volna, mondom, mert a vasúton elkapott a "na a pupom"-érzés, azaz, hogy most volt ölég. Ergó felhívtam a tréneremet, hogy ma stornó van, becsattogtam a bótba egy üveg boré', rendeltem valami tápot, azt most blogolok nektek. Örültök, ugye? Nem?

De!

A téma ugyanaz lesz, mint a Tehülyete!- sorozat eddigi részeiben, azaz szeretett tanítványaim arany-ezüst-és bronzköpései. Meg néha a sajátjaim is. Továbbra is tartom magam a kéréshez, hogy olvassátok el a használati utasítást, mely szerint nem rajtuk, hanem velük röhögünk. Ezen bakik nagy része ugyanis nem butaságból, hanem pótlás alatt álló nyelvi hibákból, fáradtságból, figyelmetlenségből, vagy szimpla jóleső csibészségből született. 

Tehát.

Té.

Épp az anyagok felosztását tanultuk. Tudod, amivel általános oskoldában kínoztak minket, hogy vannak az elemek, a vegyületek, meg a keverékek. Gonosz, sötétben lappangó nindzsa módjára el szoktam ilyankor szórakozni azzal, hogy rámeredek egyik emberkére és benyögök neki egy anyagnevet, mintha legalábbis Mózes olvasná fel a tízparancsolatot. Tudod, így, hogy:

Berci! Nátrium!

Berci meg mondja okosan, hogy az, akárhogy is, de elem. 

Aztán épp megmózeseltem az egyik tanítványt, hogy mondom neki: Tea! Ezzel csak az a baj, hogy a "tea" szó németül "Tee", amit póriasan "té"-nek ejtünk. Ez meg pislog okosan, aztán visszakérdez, hogy:

-Most a T-betűre gondol?

Arra pasztmek, arra.

Rendszám

Ha már kémia, legyen kövér. Ha még emlékeztek rá, a periódusos rendszerben minden kocka (többnyire) bal felső sarkában van egy vastaggal írott szám, amit rendszámnak hívunk, és az adott elem atomjainak protonszámát mutatja meg. Tekintve, hogy előző nap okosodtunk ki ebből a tényből, rá is böktem a kivetítőn véletlenszerűem az argonra, annak is a rendszámára s kérdezém fennhangon, hogy na komák, milyen szám ez?

-Tizennyolc! -Jött a válasz.

Tegyem hozzá jogosan. Hülye tanár hülyén kérdez.

Szervezetlen

A kémiai, amúgy, egy áltudomány szerintem. Be akar sorolni anyagokat olyan kalitkákba, ahova azok nem akarnak beférni. Pont ilyen a szerves és a szervetlen anyagok közti különbség. Minden szerves, amiben szén van, kivéve azt, amit a kémia nem tart szervesnek. Illetve minden szervetlen, amiben nincs szén. Azzal meg, hogy a testünk gond nélkül veszi fel az elemi oxigént, ami amúgy szervetlen, nem foglalkozunk. Nade, srácaim megoldották a kérdést, figyejjé.

Én:-Tehát! Mi a különbség a szerves anyagok és a szervetlen anyagok között?

Ember:- négy betű!

Ez azért Nobel-díj gyanús, nem?

Gáz

Szoktunk így beszélni a fűtésről, meg a fűtési rendszerekről is. Valami azért megmaradt belőle a fejükben-jöttem rá akkor, amikor is:

Én, óra elején: -Na emberek, ezt az anyagrészt ma még végignyomjuk, gyerünk, adjuk gázt!!

Ismeretlen közbeszóló hátulról: -Inkább ne, a gáz drága.

Továbbá környezetszennyező és elősegíti a globális felmelegedést. Rohadjon is meg,nem?

Aláírás

Tudjátok melyik a tanári/tréneri munka legótvarabb része? A dokumentálás. Gyanítom épp vasvellával bökködi Lucifer azt valahol, aki kitalálta. Mindenesetre a tanítványaimnak napjában legalább egyszer alá kell írniuk valami kramancot, amit aztán nekem is alá kell írnom, hogy aztán valahol valami irodistacsipa is aláírja, hogy aztán bekerüljön egy szekrénybe ahol soha senki nem néz rá többet. Nade. Feltűnt ám a minap, hogy az egyik koma aláírása leginkább valami gyerekrajzra hasonlító krikszkraksz, igazán nem nagyfiús szignó. Ezt szóvá is tettem. Koma meg elmagyarázta, hogy:

-Tudja tanár úr, az úgy volt, hogy mikor az első útlevelemet aláírtam, még pici gyerek voltam, írni se igen tudtam, csak firkáltam valamit. Később aztán lett rendes aláírásom. De ugye átjöttünk Ausztriába, itt meg mikor az első formanyomtatványt kitöltöttem, leszúrtak, hogy nem olyan az aláírásom, mint az útlevelemben. Úgyhogy most már muszáj ezt használnom.

Bürokrácia, én így szeretlek. 

Szén

Kanyarodjunk vissza a kis kitérőnk után a nyavalyás kémiához, abból is a szerveshez. Ugyi, mink, mármint minden, ami él és mozog (vagy épp nem mozog, de él) ezen a bolygón, szóval mink szénalapúak vagyunk. Szinte minden, ami a testünket építi, mozgatja, ápolja és eltakarja, az szénalapú molekulákból épül fel. Kivéve mondjuk azt a fostos oxigént, de nem akarok ennyire kekec lenni, meg biztosan azt is valami szerves molekula köti meg a vérben. Nade. Fel is tettem az embereimnek a kérdést, hogy:

Én:- Szóóóval, miért is fontos nekünk a szén?

Ember:- Kell a vizipipához. 

Mindig is volt egy olyan gyanúm, hogy a teremtés valódi célja egy sisabár volt. 

Nyelvjáték

Kínlódunk, kínlódunk ezekkel a rohadt elemekkel. Mint a nitrogén. Aminek a német neve a "Stickstoff". Ki jegyez meg egy ilyen hülye nevet? Senki. De talál helyette másikat. Mint mondjuk:

Én:- Mondjatok példát elemekre!

-Oxigén!-Jó.Nátrium!-Jó.-Alumínium!-Jó.-Sorsanyag! (Schiksaalstoff.)

Nem jó, de nekem kifejezetten tetszik.

Lószar

Új csoport, korrepetálás, mán megin' ez a nyavalyás anyagfelosztás. Hozzá a mai "aliglátokkiafejemből" nap. De ez a beköpés a kedvencem mind közül. Mózesmódszer. 

Én: Víz?

Koma: Eeeeeeleeem...nem,nem vegyület.

Én: Jó. Hidrogén?

Koma:-Elem.

Én-Jó. Sós víz?

Koma:-Keverék.

Én:-Jó. Konyhasó, avagy nátriumklorid?

Koma:-Elem.

Én (a fáradtságtól elgyötörten némileg szabadabbszájúan a kelleténél): Bullshit. (Kb: Lószart.)

Koma (láthatóan nem ismeri a szófordulatot):- Őőőőő...lószart? Keverék??

A csúnya a dologban, hogy igaz. A lószar, avagy szó szerinti fordításban bikaszar, kémiailag, bizony keverék. Ezen aztán elröhögtünk egy darabig.

No kedveskéim, ennyi mára. Most megyek szaunázni, aztán aludni, jobb lesz így a világnak. Legyetek jók és szobatiszták, kezeket a takaró fölé.

Találékony

Volt egy momentum, pontosan emlékszem rá, mikor a "jóléti társadalom" fogalma tudatosodott és kikristályosodott bennem. 

Ez úgy történt, hogy komámmal ballagtunk át koraeste Bécs valamelyik ismertebb parkján, majd egyszercsak megrettenve és álmélkodva, mintha Máriajelenést látna, a koma rámutat egy pontra tőlünk nagyjából három méterre. Azon a ponton, teljesen zavartalanul és feltűnően, a park közepén, a maga pőre valóságában egy négyes karton sör állt, amiben két sör épen, egészségesen és bontatlanul ácsorgott. Csak úgy, ott, a park közepén. "Jóléti társadalom"-közölte a koma és én azóta a pillanat óta tudom, hogy mi is az. Parkban ácsorgó bontatlan sörök, amikhez senki nem nyúl. 

Mert minek is. 

Nem tudom, belegondoltatok-e már, hogy nagyanyáink idején, de a lópikulát, még a mi gyerekkorunkban is, jóval kevesebb szemetünk volt. Mégpedig azért, mert a dolgok, amiket mi magunk már nem használtunk, háromfelé mentek: az állatoknak, a padlásra, vagy a ganajra. Ami mégis megmaradt, csak az került a kukába. Azóta ez ugyebár változott, mert egyfelől, mindent tömeggyártunk, másfelől, furcsa lesz ezt kimondani, de gazdagok vagyunk. Látom a képernyő felé áradó ellenvetéseket, de, hogy a béka kuruttyolja meg, ez így van, kedves rádiónéző gyerekek, kishazánk világszinten gazdagnak számít. Akinek lakása van és autója, az már messze az. És akkor még nem is beszéltem Sógoriáról, káposztazabáló, zergetollas, bőrgatyás nyugati szomszédunkról.  

Ez a gazdagság mostanában akarva-akaratlan és hatványozottan szembe jön velem. Kutyasétáltatás közben, mikor máskor. Van itt, a császárvárosi lakhelyem mellett egy böszöm nagy (és szép) park. Reggelente, vagyis hajnalonta, mikor a madarak ébrednek, oda szoktunk heteró élettársammal, Kutya Úrral sétálni járni. Ebben a parkban, illetve a környékén pedig akarva-akaratlan is talál az emberfia (vagy a kutyakölyke) ilyen izé....dolgokat. Alig valamivel több, mint két hónapja lakunk itt,(màrmint ezen a környékén Bécsnek) ez alatt találtunk, csak így a teljesség igénye nélkül, példaszinten:

- új sportbiciklit

-drónt

-teniszlabdát

-alig használt nike edzőcipőt (párban, szigorúan)

-edénykészletet

-robogót

-két kartonnyi friss zsemlét

-baseballsapkát

-karibi rumot.

Csak úgy, pőrén, kihelyezve a park közepibe. Tetszik érteni? Olyan dolgokról beszélek, amiknek birtoklásáért a harmadik világ országaiban törzsi háború kerekedne.

Ezen a ponton a "szemét" illetve az "elszórt szirszarok" kicsit átértékelődnek az emberben. 

A mókás, hogy aki beleszületik/belenő az adott világba, annak nem tűnik fel ezeknek a dolgoknak az értéke. Ha leülsz beszélgetni egy osztrákkal, két sör után ugyanazokat a nyűgöket fogja felhánytorgatni, ami kishazánkban is elhangozna. Kezemen a szívemen, megtörtént velem, hogy ültem valami csehóban Sógoria stájer tartományában, már az estébe való belemerülés leszálló ágában és majdnem belefúltam a fröccsömbe, mikor valamék sváb eljajgatta a bánatát, hogy "a f*sz kivan ezzel az országgal, csak a korrupció, meg a hülyeség. A focicsapatunk húsz éve nem volt kinn a VB-n, de azokra költik az összes pénzünket, meg stadionokat építenek nekik. Az ország meg szegényedik." Hinnye-csuklottam bele a pohárba-ezek ellopták szeretett királyunkat. Vagy csak azt veszik zérópontnak, amit megszoktak.

Más téma, ugyanez a kaptafa. Az első munkahelyem itt idegenben, egy állatvédelmi központ, valami úton módon és fű alatt leszerződött a helyi hóferrel (ez olyan, mint nálunk a teszkó), hogy amit azok napi szinten kidobnának, azt mink elvihetjük. A szerződés ránk eső része az volt, hogy el is kellett vinnünk mindent, hogy nekik ne kelljen vacakolni vele. Ha azt mondom, hogy ez egy 3,14chányi kis falusi hófer volt és mégis, napi szinten egy pupra pakolt terepjáróval jöttünk el, néha utánfutóstul, úgy, hogy előtte a cucc felét a kukába dobtuk és a maradékból még az egyik helyi parasztnak is adtunk, elhiszitek? Na eleinte én se akartam. Az elhozott holmiból aztán ellátuk az állatokat, főztünk magunkra és félig berendeztük a lakásunkat. Igen, mert a kidobott élelmiszer nagy része friss volt. Sokszor azt csinálják, hogy kitesznek a polcra száz csomag szusit, aztán ha tíz megmarad de kell a hely az új árunak,akkor hopp, kuka. Ugyanígy jár a kevéssel lejárat előtt álló cuuc. A lejárati időt, csak hogy képben legyetek, nem úgy lövik be, hogy a holmi onnantól romlott, hanem hogy onnantól nem teljesen friss és majd valamikor megromolhat. Tahát effektíve friss, vagy majdben friss. Így sikerült koktélparadicsomból és kaliforniai paprikából lecsót főznöm és napi nyolcórás aktív fizikai munka mellett majdnem elhíznom a dobozos sós sajttól és a mákos süteménytől. De ugyanígy bták ki a csomagolássérült dolgokat, azóta van két teljesen működőképes botmixerem, egy grillerem, számolatlan egyéb konyhai cuccom, illetve aki volt már Vargáriában kerti randalírozáson, talán emlékszik a kiülőben arra a böhömnagy kovácsoltvas mécsestartóra-na az is innen van. (El volt repedve az egyik oldalüvege. 300 forintért vágattam bele egy újat, azt azóta is a boldog vigadalmak tanúja). Aztán hoztam el onnan akkusztikus gitárt ötcentis karccal az oldalán, joghurtot kartonszám a disznóknak, friss szűzpecsenyét kilójával a kutyáknak, friss salátát raklapjával, dinnyét, tököt, szilvát, tojást, gombát, satöbbi.

Igen,megtörtént.

Ugyanebben az időszakban keveredett oda hozzánk egy gyakornokcsaj, aki makroökonómiát tanult, mert az hasznos. Egyszer, mikor már túljutott a "mindent vigyünk el!!" fázison és épp úrikisasszonyok módjára finnyásan válogatva a javakban pakoltul pupra a terepjárót a hófer haszontalan dolgaival, elmesélte, hogy pont efféle témából írja a szakdolgozatát, mely során sikerült kiszámolnia, hogy abból a cuccból, amit Sógoria legnagyobb városában (Bécs) napi szinten kidobnak, Sógoria második legnagyobb városa (Grác) vígan elélne, anélkül, hogy egy szalmaszálat is keresztbe kéne tennie.

Hogy mire akarok ezzel kilyukadni? Nem tudom. Épp férfináthában szenvedek, kúrálom magam az ördögűző csilis-mézes forró rummal és meg akartam veletek osztani ezeket a gondolatokat, hátha kerül némi csavarkulcs a gépezetbe.

Vagy átértékelünk egysmást.

Mindenesetre köszönöm a figyelmet. 

Kérdés nyitva, mint a kiskapu.

A csilis-mézes-forralt rum szörnyű, de jót tesz.

Értkelnem kéne. 

Meg is teszem. 

Melegítek még egyet.

Jó éjt. 

Tehülyete!-Vol 7

Erdőt egészséget, kedves feleim. Fékfrájádéj van, avagy mondhatnám, hogy szép szittya szavaink szájról szájró szálló szólama feledésbe ne merüljön (mekkora alliteráció volt, figyelted?): hamis péntek. Ez pedig azé, mert holnaptól rockmaratonból kifolyólag szabadságon vagyok. Tehát nekem péntek van, bee. És mit csinálok pénteken, ha nincs más dolgom? Blogot, azt nektek, bele a pofitokba.

 A tehülyete! sorozatot már valószínűleg ismeritek, ezért nem is magyarázom túl. Most annyi újdonság lesz benne, hogy kedves tanítványaim állatságai, ökörségei és marhaságai mellett beleveszem az általam feltűnően rövid időn belül elkövetett kettőt is.

Tehát.

Nyugi!

Kezdjük a tanítványokkal. Van, pontosabban, némi közbenjárásomra már csak volt egy koma a csoportomban, aki egy nem teljesen saját kútfőből származó hasonlat szerint olyan, mint a pápa f*sz*, lóg, azt semmi haszna. A történethez hozzátartozik továbbá, hogy a teremben, ahol a dicső nép okításához igyekszem hozzájárulni, szép, kárpitozott, gurulós irodai  székek vannak, tudod, az a fajta, ami épp csak meg nem szólal, dönthető, állítható, emelhető és leereszthető. (Nem ám lakkozott fapad, ecsém...) Szóval, épp dolgozatot javítok és beszélem meg az eredményeket, hibákat és javítani valókat a dolgozat készítőjével, közben a szemem sarkából (szaknyelven: perifériás látás, hogy menőzzek még kicsit) látom ám, hogy a fent említett koma mán megin, hogy is mondjam csak no, balf*sz. Mondom is neki, hogy ember, nyugodjon le! Ezt a kifejezést viszonylag stílusosan át lehet adni német nyelvben a "Kommen Sie runter!" kifejezéssel. Így is tettem. Fenti szófordulat tükörfordítással azt jelenti, hogy "jöjjön le!". Koma nem német anyanyelvű. 

Szépen le is engedte a székét legalacsonyabb pozícióig.

Szófogadó ember, Istenuccse.

Rohadt zsiráfok

Aztán. Evolúció. A fejlődés nagy büdös dízelgőzös motorja, ami évmilliók óta piszkálgatja planétánk élővilágát és valójában egy passzív folyamat, csak nevet kellett adnunk neki. Naszal épp az evolúcióról volt szó. Ezt a nagy gondolkodók többnyire zsiráfokkal magyarázták el. Azért, mert a zsiráfnak, annó nem volt hosszú nyaka, csak épp olyan helyzetbe került, hogy a fű elfogyott, a fák leveleit meg csak az érte el, aki kicsit magasabban hordta az orrát a többinél. Ergó, akinek feljebb volt a buksija, az kajához jutott, a többi meg, hát így járt. (Értsd: az enyészeté lett, még mielőtt továbbadhatta volna a génjeit.) Tehát idővel csak a hosszabb, majd még hosszabb nyakú zsiráfok maradtak fent. Mutattam ennek szemléltetésére egy képet is, íme:

Majd feltettem a kérdést: Mi ebből a levonható következtetés?

Mire csípőből érkezett az egyik nagyon kedves, nagyon aktív, néha kicsit túlpörgős tanítványomtól az a válasz, hogy:

Hát, nem tudom, hogy a zsiráfok miért nem segítenek egymáson.

Először is, ülj le, aztán had öleljelek meg. Igazad van, szakadjanak meg a zsiráfok. 

Fény

Fénytan. Buta téma, én se szeretem, hogy őszinte legyek. De ez mindegy is, ami köll, az muszáj. Mint ahogy az oktatási hibák is kikerülhetetlenek. Először is, sikerült elmagyaráznom a fény sugártermészetét, azzal, hogy mért matat mögöttem a fekete manus a falon. Háugye azért, mert elállom előlle a fény útját. (Az árnyékomról van szó, ha nem lenne tiszta. A kisbetűsről, nem Kutya Úrról.) Aztán rögtön ezután, ó én balga, a fényelnyelés kontra fényvisszaverés témáját vettem elő, példálozva azzal, hogy miért rossz a rokkernek nyáron. (Nem rossz, megy rockmaratonra. :D ) Szóval, hogy azért főlünk meg a fekete pólóban, mert az elnyeli a fényt és azért nem a fehérben, mert az visszaveri. No, tanítvány össze is rakta a dolgot a buksijában és feltette az egyébként teljesen kézenfekvő kérdést:

Akkor hogy lehet, hogy az árnyékban, ami fekete, hűvösebb van, mint a napon?

B*zmeg, Dániel, gondolám, ezt magyarázd ki.
Tusé.

Mikró

Aztán, még ugyanennél a témánál (termékeny nap volt), előjött a látható elektromágneses sugárzások (ugyi ja fény), meg a nem látható elektromágneses sugárzások (a mikrohullám, az UV, a röntgen, meg a többi ilyen haszontalan kramanc) témája. Kérdezem is, hogy na, kendtek szerint mi az a mikrohullám? Azaz mi az a mikró? Kezdték is okosan körbekerülni a kérdést, hogy hát az a fehér doboz ami megmelegíti a kaját. Meg hogy ott valami hullám lesz. Meg ilyenek. Aztán valaki felrakta az i-re a pontot, fején találta a szöget, bevitte a tácsdáunt:

Az nem egy ilyen pici busz?

Őőőőő...erre ugye nem mondhatod azt, hogy nem, mert de, a róka rúgja meg, az. Azt legközelebb következetesen hozzá mondod, hülegyerek, hogy mikrohullám.

Fakk

Na most jönnek a saját sztorik. Mármint úgy sajátok, hogy teljesen önerőből, külső behatás nélkül kerültek kivitelezésre. Ráadásul munkaidőn kívül. Jóanyám meglátogatott hétvégén Bécsben. Jóanyámmal lehet bulizni. Elcsavarogtunk erre-arra, záróakkordként beültünk egy kínai étterembe, ahol a választott csöndes sarkunk eléggé kiesett az éttermi élet fő csapásirányából, úgyhogy nem annyira akartak kiszolgálni minket, cserébe lelöktünk egy sört, mármint koponyánként, aztán erőst vigadva a "fostos mongólokon" becsattogtunk a bécsi főpályaudvarra, hogy valahova lezárjuk Anyus böröndjét, míg átmenünk a szomszédságban lévő hagyományőrző fesztiválra. No, Anyus elillant bepúderezni az orrát, mondván, hogy én addig keressek helyet a bőröndnek. A klozett mellet rögtön volt egy helyiség ilyen bőröndlezárda ikonnal. Oda én enyhén spiccesen vigyorogva becsattogtam, hogy najakkor. Azt gondoltam, majd valami kedves emberek átveszik a csomagot és adnak cserébe egy sorszámot, vagy valami efféle megszokott dolog lesz. De nem ám, minden automatán megy. Sok szekrény, középen egy masina érintőképernyővel. Hát, előjött a parasztgyerek a nagyvárosban effektus, böködtem a képernyőt, hogy összerakjam a szükséges lépéseket. Pedig komolyan, hülyebiztosra volt megcsinálva. (Majdnem.) Aszondja: 1: dobd be a pénzt. 2: csukd be a széfet. 3: vedd el a jegyet. Okémondok. 1: bedobtam a pénzt. 2: Rásóztam az automata melleti széfre, az okosan be is záródott. 3: elvettem a jegyet. 

Azt áltam ott, a bécsi főpályaudvar közepén gondolkodva, hogy ez oké, de akkor hogy a viharba' kerül a börönd a széfbe??

Aztán leesett. Annyira nem erősségem a sorrendiség. 

Fogmosás

Ma reggel is elememben voltam. Pontosabban még péntek este, mikor is nagyhertelen elmenten elintézni a hétvégi bevásárlást. Vettem pár dolgot, ami kifogyott, vagy ki fog fogyni, többek közt fogkrémet. Amúgy oda se figyelve emeltem le a polcról a legolcsóbbat. Aztán ma reggel tényleg elfogyott a fogkrém, amúgy oda se figyelve vettem elő a fiókból a pénteken vásároltat. Ugyanúgy oda se figyelve bontottam meg, csak akkor akadt fent a szemem, mikor a várt mentolos íz helyett valami jelegtelen aroma áradt szét a számban és a fogaim elkezdtek összeragadni. Óvatosan és vertikálisan fordítottam a búrámban lévő kamerát a fürdőszobaasztalon lévő tubus felé és most először tudatosan is elolvastam, hogy

"protézisragasztó".

Tudjátok mit lehet pökködni tőle??


No legyetek vidámak és szobatiszták.
Ria, ria, rockmaraton. 

Zsidóvér

Dícsértessék a Jézus Krisztus, Allahu ackbar, illetve a Kazah Sólyomisten áldása szálljon rátok, kedves rádiónéző gyerekek. Továbbá ma egy kicsit Shalom Aleichem is. Mé'? Azé', mer' Jóanyám néha, mikor elemében van, azt szokta mondani, hogy "fiam, azér' benned valahol van egy kis zsidóvér". Ilyenkor mindig mondom neki, hogy haggyábékén, meg nemigaz, meg az orrom is csak horizontálisan görbe, meg hozzád vágom a turulmadarat. Aztán, csak lehet, hogy néha igaza van ám.

Figyejjé. A hetem kiindulópontja elég pocsék volt. Ennek az oka bővebb magyarázatként itt és itt olvasható, rövidebb leírásként annyi, hogy eléggé úgy festett, hogy július végétől nincs állásom, mivel nem hosszabítják a szerződésem, tele volt a tök...khmmm...hócipőm a diákjaimmal, tele volt ugyanaz a hócipőm a munkahelyemmel, és még a hajam se állt jól. Hogy őszinte legyek, valahol a depresszió alacsonyabb és magasabb lépcsőfokai között játszottam ugróiskolát. Aztán, jött a hét közepe. Hét közepén szerda volt, utána meg csütörtök jött, ami a nyári napforduló napja. Hail Odin, ha őt kihagytam volna a bejegyzésindító köszöntésből, mindenesetre az ilyen pogány természeti ünnepeket valahogy meg szoktam ülni. Boldogot mindenkinek. Node, hogy ne kanyarodjunk el a témától, szerdán történt valami. Pontosabban szerdától. Hogy ez most a napforduló hatása, a zsidóvérem működött be, a szerencsés véletlenek összjátéka, amiben amúgy nem hiszek, vagy a védőangyalom józanodott ki a legutóbbi buli után, nem tudom. Mindenesetre...

Mindenesetre, a hétfőm azzal indult, hogy a "lufaszjóska" tanulócsoportomból hivatalosan, visszavonhatatlanul és kegyetlenül kiba...eltanácsoltam azt a mókust, aki jó részben a "lufaszjóskaság" oka volt. Ez lökött egy nagyot a csoportdinamikán, már majdnem kezelhetővé és oktathatóvá váltak. Ettől nekem még nem lett ugyan sokkal jobb kedvem, mert még mindig nem találtam munkát, még mindig tele volt a hócipőm a céggel és a hajam se állt jól. A szerda aztán úgy telt, hogy délelőtt próbáltam tanítani, közben az agyam hátterében, miként a pornófilm fut a harminc megnyitott firefox-ablak közül valamelyikben, az zakatolt, hogy basszus, ami valamire való állásajánlat volt a neten, arra már mindre jelentkeztem. És nincs válasz. Az egyetlen ami volt, nem jött be. Mi lesz velem, jajjaj és hajjaj.

 'Életbe.

Délután lett. Volt két órám munkában ami alatt némi előzetes szervezés okán pont nem volt hivatalos feladatom. Oké. Agyaljunk. Na, itt kapcsolt be az, amit anyám zsidóvérnek nevez. Szóval, eszembe jutott, hogy a szakmai továbblépésemhez jól jönne két dolog: egyfelől egy munkáltatói igazolás, másfelől egy úgynevezett gender&diversity kurzus. (Nem, nem akarod tudni és beszélni se akarok róla, hogy mi ez. Kell, és ennyi most legyen elég Neked is, kedves olvasóm.) Mindkét témát elindiítottam már előzetesben, de valahogy elsikkadt. Anyátok, gondolta a bennem élő Kohn és ráültem a telefonra. Mert Kohn bácsi, néha, csak úgy spontán, bár maga se tudja, hogy csinálja, de  összehozza a dolgokat. Fél órán belül kihajtottam egy munkáltatói igazolást a projektvezetőtől és egy ingyenes, oklevelet adó G&D kurzust a cégemtől. Mondom, már folyamatban volt mindkét téma, de a pont pont itt került rájuk. 

Rendben, de még nincs melóm. Szinte már görcsölve böngésztem az álláshirdetéseket, mikoris szembejött egy egyesület, több,-ahogy szépen mondják-hozzám passzoló állásajánlattal. Ééééjnye, mondja ja Kohn, ez a cégnév ismerős. Ééééjnye, ezeknek itt van az irodája a mi épületünkben. Éjnye, pont szemben a mi ajtónkkal. Na, Kohn bácsit takarékra tettem, elővettem Björnt a berserkert, berúgtam az ajtót a szembe lévő irodán, vigyázzba állítottam az első szembejövő illetékes kishölgyet, mondtam, hogy csókolom, szembű gyüttem, munkáé. Nem ragozom hosszan, jövő csütörtökön állásinterjúra megyek.

Aztán. Csütörtök leend. Csütörtökön Csanak barátommal és még pár komákokkal napfordulóból kifolyólag naplementét terveztünk nézni valami magas helyről, kilátás, bor és tűz kíséretében. Napközben tanítgattam, egyre nagyobb lelkesedéssel (ld:javuló csoportdinamika), aztán délután átcsattogtam a szembeirodába otthagyni egy önéletrajzomat meg egy motivációs levelet (örültek neki), aztán korrpetáltam, aztán...aztán mielőtt elhegytam volna a melóhyelyet, valami érthetetlen okból kifolyólag rálestem a céges iméljeimre, ahol az egyik projektmenedzsertől egy rövid de tömör levél várt:

"Helló Dániel, meg tudnánk hosszabítani a szerződésedet. Érdekel?"

Hát erre most mit mondjon az emberfia? Nem, az anyátok káposztazabáló szencségit. Nem érdekel. Na, igazából, mint a tyúk a viccben, futottam még egy kört, hogy nehogy qrvának nézzenek, aztán rábólintottam. Jóvan. Hazaértem, sziaKutyaÚr, gyorsvacsi, gyorsmosás, hirtelenzuhany. Átfigyeltem közben egy cigire a szomszéd kontra főbérlőhöz. Az meg csak ellövi dumálgatás közben, hogy erősen gondolkodnak rajta, hogy nem jövőre kezdenek el építkezni, csak két év múlva. Ez nekem azért érdekes, mert ugyi a lakásszerződésem pont azért határozott idejű, mert a kecót ahol épp írogatok, jövőre a fent említett építkezési okokból elbontják. Összeraktad? Nix építkezés jövőre, nix bontás, nix költözés-van hol laknom. 

Ollrájt bébi.

Aztán kimentünk naplementét nézni. Egyszerre két oldalról kapott el minket a vihar, de méga azt is pont megúsztuk.

Nosza péntek, azaz ma. A munkahellyel való faszkilevésnek az egyik központi figurája a blogon csak Krucifix úr néven futó jóember. Ő elvileg a tanulmányi biztos és az ő dolga lenne összefogni a tananyaggal, tanmenettel, vizsgákkal kapcsolatos dolgokat. Igazából nem csinálja, innentől a káosz önműködővé válik. Belázadtam ez ellen egy ideje. Ennek az lett az eredménye, hogy ma az egyik projektmenedzser (ráadásul a kedvencem) lejött a mi központunkba. Együtt átballagtunk a vizsgákat bonyolító bizottsághoz és rendet tettünk. Továbbá megbeszéltük, hogy Krucifix úrnak így vagy úgy, de el lesz metszve a gigája. Mellékesen megerősített, hogy igen, tényleg meghosszabítanak.

Szóval Kohn dörzsöli a kezét. Épp befejezte a kézdörzsölést és leült, pontosabban én leültem blogot írni. Azaz most a jelenben vagyunk. Az "Ennek az lett az eredménye, hogy ma az egyik projektmenedzser ..." kezdetű mondat után kaptam egy telefonhívást. Hétfőn még egy állásinterjú. 

Gyá.

Szóval. Igaz, hogy a befektetett munka olyan, mint az almafa, hogy jó ideig csak áll azt' néz hülyén, majd egyszerre terem egy mázsa almát, de ez azért akkor is....szerda délután óta a hétfői állapothoz képest oda jutottam, hogy van egy kilencvenöt százalékos szerződéshosszabításom, két állásinterjúm, egy működőképesre pofozott csoprtom, egy határozottan pozitív fejlődést mutató munkahelyem és kilátásom egy hosszab távú, nyugodt, békés lakhatásra. Plusz épp a vállalkozásom is jól fut és holnap keltafesztiválra megyek, vasárnap meg dunaszigetfesztiválra.

Semmi se fix még, bármi lehet, de azért....Ömmm. 

Asszem most bontok egy üveg kóser bort és eszek egy maceszt. 

Meg megmosom a hajam, hogy jól álljon.

Shalom Aleichem.

Aszociális munkás

Képzeljétek, kedves rádiónéző gyerekek, amilyen nagy örömmel és odaadással végeztem eddig az népnek okítását, annyira tele lett a púpom az elmúlt két hétben. Ez szerencsére és remélem, csak egy átmeneti állapot, dolgozom is rajta, hogy az legyen, valójában mindez egy vacak csillagállás eredménye. A csillagállás ugye meg forgandó. Tény, hogy mostanában  többször jöttem el úgy melóbol, hogy mindent akartam magam körül látni, csak embert nem. (Ez egyébként egy elég haszontalan lelkiállapot a tömött vonaton és a metrón.) Most pedig szépen, sorjában elmesélem nektek, hogy miért van ez így, egyfelől, hogy okuljatok belőle, másfelől, hogy én is okuljak belőle, harmadfelől, hogy kijöjjön  gőz, meg hogy röhögjetek egyet. Nem rajtam, velem.

 Nosza.

Egy.

Azért van odaírva, hogy egy, mert ez lesz az egyedik összetevője a véletleneknek, amik a "bazmegpista" hangulatot okozzák. Tudom, hogy "elsőnek" írják, befogod. No. Eddig többnyire csak áradoztam a munkámról, hogy hogy szeretem, meg milyen jó, meg megtaláltam a helyemet, meg trallala. Ez alapjaiban még mindig így van. Arról azonban nem beszéltem, hogy ez jórészt a közvetlen kollégáimon és a diákjaimon múlik. Meg talán egy kicsit rajtam. Maga az anyacég igazából egy természeti katasztrófa. És talán említettem már azt is, hogy a szerződésem, egy projektmunkáról lévén szó, határozott idejű, lejárat július vége. Tekintve, hogy (vigyázat, szerénytelenség következik) jól és odaadással végeztem a munkám, jók voltak a visszajelzések és jelenleg én vagyok az egyetlen a cégnél aki a természet és technika nevű feketemáigával határos tárgyat tanítja, velem egyetemben mindenki biztos volt abban, hogy hosszabítják majd a szerződésemet. Azonban bejött az, amivel kevésbbé számoltunk: becsődölt a projekt. Ezt durván két hete tudtam meg. Senkit nem hosszabítanak a cégnél. Ez ugye némileg lehúzza a motivációt és a lojalitást. Továbbá bekapcsolt a Tarzan-effekt (lásd itt, klikk ), ergó az energiáim nagy része, mint egy űrhajóban támadás esetén, a hajtómű helyett a védekező-és támadórendszerekbe kerültek átirányításra. Munkát keresek ezerrel na, hogy lehetőleg melegváltással sikerüljön átvészelni a történet. 

Kettő.

Modul, azaz csoportváltás volt közben és a bejáratott, szeretett truppom helyett egy igazi lufaszjóskabagázs került a kezem alá. Ami így persze nem igaz, mert ennek sokkal több összetevője van ennél, mint hogy ilyen egyszerűen le lehetne írni, kezdve azzal, hogy ők más módszerekhez én meg más emberekhez vagyok szokva, folytatva azzal, hogy külön-külön igazából semmi baj nincs velük, csak a csoportdinamikájuk pocsék, belevéve a "megértem" faktort, hiszen már ők is érzik, hogy süllyed a hajó, kiegészítve a leglényegesebb elemmel, azaz hogy az ilyen helyzeteket a trénernek kell tudni kezelni és rendezni, amin igyekszem és dolgozom is. Mindez azonban nem változtat a tényen, hogy érzésvilág szempontjából az agyam egyelőre a "lufaszjóska" kategóriába rakja őket és még fog némi kínlódásba és erőlködésbe kerülni, hogy ez változzon. 

Három.

Tehát, a délelőttömet a lufaszjóskacsoporrtal töltöm melóban, menet közben intézve a dógait a szememben tekintélyét vesztett cégnek, amúgy megszokásból és a lojalitás maradékait felélve, majd, mikor tizennégy nullanullakor vége a tanításnak és kezdődik az ebédszünet, aztán a délutáni két adminisztrációs/korrepetálós óra, akkor mi más kell még: egy új, a negyvenes közepe felé járó kolléganő, enyhe kapuzárási pánikkal, a seggemre tapadva. Kolléganőnek, összeszámoltam, hat olyan tulajdonsága van párhuzamosan, ami egyenként is az agyamra menne. Ellőször is, mint már említettem: tapad. Az első nap közölte velem, hogy ő olyan boldog, hogy ilyen fess férfiakkal dolgozhat, mint a főnök, meg én. (Hja gondoltam, nem mintha lenne más férfi kolléga is a mi központunkban...). Mindenesetre, ezt igyekeztem feltűnően nem nyugtázni, de kolléganő azóta is szalad utánam, mint etióp gyerek a kenyereskocsi után. (Azt hiszem itt meg kell állnom egy pillanatra, tisztázni valamit. A fent leírt helyzet önmagában még nem zavarna, mert egyfelől-kezet a szívedre- minden férfiembernek jól esik az efféle dícséret. Rendben is volna, ha, mondom, ha kolléganővel nem lennének egyéb problémák. De vannak, lásd következő pontok. Másfelől, ha, mondom ha legalább csinos lenne. De itt nincs mit kozmetikázni, szegény randa mint a világháború.) Aztán, beszél. Alapból még ez se lenne baj, mindenki szokott ilyet, csak teszi ezt pont és vessző nélkül, de úgy, hogy levegőt se igen tudom, hol vesz, továbbá hangosan. Valahogy mindig Dolores Umbridge, a Harry Potter mézesmázosan utálatos igazgatónője jut róla eszembe. Szóval, tapad és beszél. Oké. De: van legalább értelme annak, amit beszél? Nem kérem, nincs. Random érdektelen dolgokról és hülyeségekről fecseg. A negyedik rovás, hogy valójában fecseg és nem beszélget, azaz igazából nem veled beszél, hanem monologizál. Öt: buta mint a tök. De annyira, hogy nem értem, hogy lett belőle tanár. Múltkor egy beszélgetésünk, francot, monológja során kellett ráébredjek, hogy nem tudja például kezelni a "harmad" és "negyed" fogalmát. Hat: belemászik a privátszférámba. Mondjuk, mint érdekesség, teljesen saját felbuzdulásból és számomra érthetetlen okokból a fejébe vette, hogy összehoz egy általam sose látott lányzóval, aki valahol a nagy bécsi központban dolgozik, azon egyszerű tényre alapozva jövendőbeli kapcsolatunk megrendíthetetlen működőképességét, hogy a leány is magyar. Nem mondom, hogy a magyar nők nem a legtutibbak a világon, de azért na, had döntsem már el magam, mit akarok...

Szóval. Délelőtt kínlódok a lufaszjóskacsoporttal egy cégnél, aminek azért kicsit az idesanyját, közben boldogít egy kapuzárásos hágatlan bárisnya. Na MOST már értitek, ugye, hogy miért jöttem el az elmúlt két hétben úgy a munkából, hogy Kutya Úron kívül nem akarok mással szóba állni?

De. Kolléganőt félig helyreraktam, meg jövő héttől amúgy is másvalahol segít ki. A csoport dógát is meg fogom oldani, végtére is ez a feladatom. Meló meg lesz és kész. Úgyhogy. Alapból oké minden, csak néha szakad a cérna. Olyan meg mindenkivel van, ugye.

Nem? De. 

Mitnéző?

Tehülyete!- Vol.6

Erőt egészséget és erős egérmérget. Ismét összegyűlt egy blogoldalnyira való kedves tanítványaim figyelmetlenség szülte hereroppantó baromságaiból. Azta, ez már a hatodik a sorozatban...termékeny szakma ez, akárhogy is. 

No, hosszabb szövegelés helyett, lássunk is hozzá. 

Valamit a jégről meg a globális felmelegedésről magyaráztam. Szóba jöttek a sarkok. Mármint a déli, meg az északi. Volt némi értetlenség a levegőben, úgyhogy kivágtam guglimepszet a kivetítőre, műholdnézetben, mutattam, hogy a két nagy fehér fót a honos golyóbisunk két csücskén, na azok azok. Ahá, megvan, oké. Azt mondom, ha már itt tartunk, ki tudja, hogy hívják ezeket másképp?

Őőőő....Antarktisz és Unartaktisz, nem?

De.

Azt meg Naprendszereztünk. Oké mondom, népek, hogy hívják a bolygókat a Naprendszerben?

-Merkur!

-Jó.

-Föld.

-Jó.

-Jupiter!

-Jó.

-Ánusz!!

-Határeset. Van előtte egy Ur. Így is elmegy.

Biológia, az volt a téma. Aztán meg a biológia résztudományai.

-Oké emberek, hogy hívjuk azt a tudományt, ami az állatokkal foglalkozik?

-Zoológia!

-Jó. Azt ami az emberekkel?

-Humánbiológia!

-Jó. Azt ami a növényekkel?

-Növényológia!

Nem jó.

Apró nyelvi tévedés, nagy örömre adva okot. Koma épp azt magyarázza, hogy valamit beledobott a folyóba. A dobni, hajítani ige múltideje németben a "geschossen". Ő ezt az erősen hasonló "geschissen" igével helyettesítette.

A puszta felebaráti szeretet és a pedagógusi jóakarat vezérelt, mikor félhangosan odasúgtam neki, hogy nem, ez így ebben a formában azt jelenti, hogy: "Belesz*rtam a folyóba".

Óvatosan ezekkel a szavakkal. 

Szaru. Megvan ez az anyag? Nem, nincs köze az előző bekezdéshez. Szaru, tényleg így hívják. Ebből van a szarvasmarhák szarva, a szőr, a madarak tolla, a körmünk, satöbbi. Bosszantó módon, dajcsul "Horn"-nak mondják.

No mondom komák, mi is az a szaru, hol találkoztunk már a szóval?

-Az egy város Ausztriában, nem?

És tényleg, hogy a rosseb akárhová.

Citáltuk épp a fontosabb kémiai elemeket. 

-Oké nép, mik az oxigén tulajdonságai?

-Gáz!

-Jó.

-Szín nélküli!

-Jó!

-Szag nélküli!

-Jó!

-Munkanélküli!

A perspektíva az perspektíva.

Végül, de nem utolsósorban. Ma dogát írtunk. Illetve én nem, csak a népek, én figyeltem, hogy ne sumákoljanak. De ezeknek már össze vannak kötve az idegvégződéseik az okosfonnal. Még szerencse, hogy már én is láttam olyat.

Hát a dolgozatjavításnál meg is kértem az egyik komát, hogy ha már fusiban gugliz, akkor legalább ne legyen annyira tökkelütött, hogy gondolkodás nélkül kimásol mindent. Mert az "ökológia" fogalmának definíciójaként adott válasza: " Az élőlények egymás közötti és környezetükkel való kapcsolatának tudománya, főnév, nőnemű", már önmagában is emelkedettebb lett volna, mint amit pont ebből a jóemberből kinézek. Hogy történetesen még a "duden" fedőnevű német szómagyarázó oldalt is ismerem, ami a címsorban rögtön az adott szó szófajával és nemével kezd, az meg főleg pech.

Leülsz kisfiam.

Nade.

 Ennyi mára.

 Legyetek jók és higyjétek el, van élet a guglin túl is! :D

Példul a józan paraszti ész....