Az ezüst paripa regéje

Tisztelt hölgyeim és uraim, ma reggel akkorát-bocsánat a szóért-szívtam, hogy a torkos borz jöhetne receptért. Ezt meg akarom örökíteni a magam számára is, de mivel egy olyan sztoriról van szó, amit akár hétköznapinak is mondhatnék, és az átélőjén túl másnak kevésbé izgalmas, ezért kicsit felpöccentettem nektek.




Az ezüst paripa regéje


Prológus

A vándor hazafelé tartott, a kies Sógor Császárság havas földjein át. Legutóbbi küldetését elvégezte, így hát csendben, elégedetten élvezte az utazást. Opál, az ezüst paripa a hideg ellenére vígan röpítette a vándort szülőföldje felé, míg Árnyas, a hű társ és fegyverhordozó békésen szunnyadt a nyeregtáskában. Minden idillinek tűnt. Opál azonban váratlanul felhorkantott: Gazdám, elfogyott a fagyálló szemellenzőcsepp! Bizony, havas-lucskos időben problémát jelenthet ez, hiszen a lovasok sárral, latyakkal hintik be egymást, és ha nem vigyáznak, alig látnak valamit a szemellenzőn át. A vándor ezért az első útjába eső fogadónál megállt, néhány karajcárért vásárolt cseppeket Opálnak, és gondtalanul folytatta útját. Nem tudhatta, hogy ezzel az egyszerű cselekedetével egész lavinát indít el, mely sorsának ütközik.

1. Baljós árnyak

A vándor egy újabb mozgalmas, de eredményes napot tudott a háta mögött, mintahogy örült annak is, hogy ezt a napot szülőföldjén tölthette. Másnap hajnalban azonban újabb küldetés várta, ezért még jóval pirkadat előtt felnyergelte az ezüst paripát, beugrasztotta Árnyast a nyeregtáskába, búcsút vett Pernau grófság lakóitól és útnak indult. Arckifejezése azonban nem volt túl vidám: az előző este családjának ősi kastélyában elköltött vacsorájába valami véletlen folytán pokol tüzébe áztatott paprika került, mely egyébként a grófné őnagysága kizárólagos használatára van. A grófnén kívül más nem is szenvedheti, így érthető, hogy a vándor is kényelmetlenül ült kicsit a nyeregben. De nem lehetett meghátrálni, várta a küldetés. Egyszercsak arra lett figyelmes, hogy Opál fagyálló cseppjei valahogy nem olyanok, amilyennek lenniük kéne. No igen-gondolta,- a fogadós sem ugyanabból mér mindig... Hiába törölgette, suvickolta vele a paripa szemellenzőjét, csak piszkosabb lett. Sebaj, annyi gond legyen, legyintett a vándor és vágtatott tovább. Ha tudta volna...

2. A királyi út

A kis csapat némi tekergés-kanyargás után rátért a királyi útra, melynek a Sógor Császárság lovagjai az A2 nevet adták. A korai óra ellenére sok lovas sietett már a dolgára. A vándor ekkor kezdte sejteni, hogy gond lesz. Hiába takarította, csepegtette Opál szemellenzőjét, csak koszosabb lett, míg végül a vándor már alig látott valamit. A királyi úton nem lehet ész nélkül manőverezni, szinte vakon főleg nem,könnyen egymásba szaladhat két ló, ezért a vándor egy háromszög alakú varázskaviccsal sárga vészjelzést adott, és egy áruszállító szekér tülkölésétől kísérve lehúzódott az út melletti rekettyésbe. Itt kellett szembesülnie vele, hogy Opál szemcseppjei az utolsó cseppig kifogytak.

3. Hiba

Mérgelődött, mérgelődött a vándor, de nem sokáig. Kapta magát, meg a kulacsát,s felöntötte Opál cseppesbatyuját forrásvízzel. De a Sógor Császárság farkasordító tele rögvest beleakasztotta fagyfogait a batyuba, és beléfagyasztotta a forrásvizet.

4. Közjáték

A macska rúgja meg!-dörmögte a vándor. Majd ugyanezt sokszor, hangosan, különböző formákban és az összes általa ismert dialektusban.

5. A veszély sodra

Vágtatott a vándor tovább kitartóan célja felé, mikor egy nagy, páncélozott lovas haladt el mellette. A kopogó vaspatkók lucskot fröcsköltek Opál szemellenzőjére. A vándor megpróbálta letörölni, de csak rosszabb lett. Úgy érezte, megvakult. Félelem öntötte el szívét, hiszen rohanó lovasok közt volt, anélkül, hogy bármit is látna...Pillanatnyi pánik után ismét elővette a sárgán villogó varázskövet, és isteneit hívva segítségül lassan, szinte csak találomra újra a rekettyés felé araszolt lovával. Döntött: el kell hagynia a járt utat.

6. Az élet vize

A kis csapat, némi ideges, vaksi vánszorgás után Aspang ősi településén talált menedéket. A vándor kikötötte az ezüst lovat, és gondolkodóba esett. És akkor világosság gyúlt a fejében: hiszen ott lapul batyujában az élet vize! Méghozzá egy egész flaskával, melyet a legutóbbi küldetésén szerzett parádés dirndliköntösért kapott cserébe egy boszorkánytanonctól. A vándor tudta, hogy az élet vize savakkal aldehidet képez, és oldja a jeget, így fájó szívvel bár, de belelöttyintett néhány kortynyit Opál butykosába, és megtisztította vele a szemellenzőjét. Majd némi gondolkodás után, bár szégyellte, de egy fél nyeletnyit magába is, mondván, a Sógor Császárság lovagjai tolerálják ezt, és talán sikerül feltölteni kimerülőben lévő manáját, és elmulasztani a pokolpaprika okozta csikarást. Végül a szerencse rámosolygott a fáradt utazókra, most, hogy újra tisztán láttak, bevették magukat Aspang ódon házai közé, míg végül leltek egy hiperpiacot, ami ily korai órán is kínált portékát az arra járónak. A vándor némi megnyugvással, és erős hasfájással fizette ki a fagyálló szemcseppek borsos árát.

7. Vissza a királyi útra

Az istenek úgy döntöttek, tartogatnak még némi meglepetést. Hiába az élet vize, hiába, a fagyálló szemcsepp, amit Tél Úr befagyasztott a butykosba, az többé ki nem enged. De vándorunk felkötötte a gatyakorcát, és lassan, az út szélén haladva poroszkált tovább, időnként megállt, és- jobb híján-lötykölt egy keveset a cseppekből a szemellenzőre. Lassan bár, de kitartóan haladt célja felé.

Utószó

Opál, Árnyas, és a vándor végül mind épségen megérkeztek az Animal Spirit grófság erődjébe, alig néhány minutával a küldetés reggeli kezdete után. A vándor a nap folyamán kikezelte Opál fagyásait, és a pokolpaprika hatásait is. A napi küldetést is sikerrel teljesítette, most alighanem békésen pipázgat a birtok verandáján. Ami azonban biztos: Azóta is boldogan él.

Ha szét nem tépték a farkasok.

Vagy a vuclik.

Vagy fel nem rúgta a ló.

Vagy...á, hagyjuk.

Elveszett ékezet, avagy hogyan vállaljunk munkát külföldön nyelvtudás nélkül

Először is, ez a bejegyzés azért készül, mert elveszett a nevemből egy ékezet. Illetve az egyetlen, ami van benne. Na jó, nem veszett el, csak úgy elmaradozik szegény feje, úgy leragad ittott. Mert ugye amióta Sógoriában dolgozom, és féligmeddig élek, azóta nincs ám Dani, főleg nincs Dááániel, ilyen igényesen hosszan ejtett "Á" val, hanem Daniel van. Lehet, hogy a kezdetektől fel kellett volna lázadnom, de valahogy nem éreztem rá késztetést, meg lusta is voltam elmagyarázni mindenhol, hogy nem, a magyarban nem ugyanaz, amikor "A"-t, vagy "Á"-t írunk. Mea culpa maxima. Az osztráknak nincs "A" hangja, szóval neki mondhatod. A dolog odáig fajult, hogy valami hivatalos papírhoz diktáltam be a főnökembernek a magyar lakcímemet, és mondom neki, hogy kis vonal van a tetején a betűnek, mikor mondja, hogy "jaja, de nagyjából mindegy, nem?" Persze apám, hogyne lenne mindegy, hogy szár vagy szar, kérek, vagy kerek, kőtördelő, vagy kotord elő. Ráadásul világéletemben zavart valamiért, ha a teljes nevemen szólítottak...de itt mondjuk nem, a Daniel elfér. Most már asszem rájuk hagyom.

Más. Egészen sokan kerestek meg az elmúlt időszakban, hogy segítsek munkát találni Sógoriában. Ez a párbeszéd sok esetben így játszódott le:

-Te hallod, nem tudsz valami fasza melót kint?
-De, hogyne tudnék, van annyi, mint a pelyva.
-Na tök jó! Németül mennyire kell tudni?
-Mennyire tudsz?
-Hát, nem nagyon. Na jó, semennyire igazából.
-Akkor nincs.
-.......
-Tényleg semennyire?
- Hát nem nagyon....
-Hát akkor bocs, de...

És állhatsz neki elmagyarázni, hogy miért nincs. Mert ugye. Lehet találni. Kivételes esetben, ami azt jelenti, hogy ritkán, nagyon ritkán. Belefuthatsz egy magyar brigádba, aki kint dolgozik, és becsapódhatsz. De ez ritka. Mondjuk kőműveseknél, burkolóknál, tetőfedőknél előfordul, ahol van a csapatban egy kontaktember, aki vaker valamennyit németül/angolul/ónorvégul, de amúgy...
Most csak képzeljük el. Én sem dolgozom épp atomfizikusként, igaz azért választottam ezt a munkakört, mert szeretem. De mondjuk odaáll a főnök egy reggel, és azt mondja a saját anyanyelvén:
"Na figyu, (jó reggelt amúgy...) jön ma egy látogatócsoport dél körül, majd vezesd körbe őket jó? Amúgy meg a szamár, amelyik a felső istállóban van, tudod az a kicsi feketés, az nagyon köhög, mikor mész etetni, menj be előtte a gyógyszerszobába, a harmadik polcon felülről találsz egy nagy fehér tégelyben gyógyszert, az a neve, hogy ventipulmin, abból adj egy kanállal a tápjához, ezt három napig, attól rendbe jön. Rendicsek?
És erre mit mondhat az ember? azt, hogy "He?"

És mondom, nem atomfizikusként dolgozom. Megaztán, ha valaki ki is keveredik nyelvtudás nélkül, hogy fogja érezni magát a mindennapokban?
-Szia! (Mondja a lány, akivel már félórája szemezel) Ideülhetek egy kicsit?
-He?
-Mondom ideülhetek?
-*@*$ß#*&*$??
-Ja, hagyjuk.

Naszóval. Mindenkinek szíve joga. Lehet ezt ragozni hosszan, de ami nem megy, az nem megy. Álmodozni egy dolog, tenni érte egy másik. És lehet megkérdezni, hogy lehet-e melót találni külföldön nyelvtudás nélkül. Lehet. Hajrá!:)

Öcsi

Az egész úgy kezdődött, hogy réges rég, egy messzi messzi galaxisban szülőföldemet elözönlötte a moldávok népe. Valójában vendégmunkásként jöttek, és azért az "özönlöttek" túlzás, de jópáran megtelepedtek kis falumban, és még többen a környékén. A szomszéd falut például Horvátlövő helyett már Moldávlövőként emlegették egy időben... Szóval,az egyik hölgyemény, aki szintén így került ide, és rövidesen összeállt a falu egyik öreglegényével, hozta magával a fiát, D.-t is. A páros körülményei, életvitele, és hozzáállása azonban legalábbis a határeset kategóriába esnek gyereknevelés terén (alulról), szóval amint a kölyök kilátszott a fűből, amolyan falucsavargó lett, járt erre-arra, csapódott,akihez tudott, meg ahonnan nem kergették el. Egyszer aztán hogy, hogy nem, hozzánk is elkeveredett. Én akkor már külön éltem, így eléggé meglepett, mikor szülőlátogatáskor szembejött a nappaliban. Drága jólélek szüleimből pedig kitört az anyai, illetve apai ösztön, és felkarolták D.-t, így egyre gyakrabban, és egyre több időt töltött nálunk. Eleinte bizony úgy voltam vele mint a kandúr az idegen macskakölyökkel, fújtam rá, nem tetszett, hogy mindig útban van, és mint a gyerekek általában, zajos, büdös, és nyughatatlan. Pedig szegény próbálkozott, látszott rajta az állandó kíváncsiság, és szeretetéhség. Amin mondjuk nem is kell csodálkozni, idővel, ahogy kezdett megnyílni szüleim felé, az elszólásaiból kezdtek képet kapni róla, hogy milyen állapotok is vannak "otthon". Ezt nem ragoznám hosszan, maradjunk az embertelennél. Szóval ezt tekintetbe véve, próbáltam kicsit pozitívabban hozzáállni a kölökhöz, muszáj is volt, mert szinte állandó vendéggé vált. Aztán idővel, elkezdtem megszokni, sőt, végső soron megszeretni. A karácsonyt jórészt nálunk töltötte, és hát, jó érzés volt na. Meg azt hiszem neki is, hazamenni se nagyon akart.

Eltelt a karácsony, meg a szilveszter is, már visszajöttem dolgozni, egyszercsak kapom a telefont, hogy borult a bili, D. intézetbe került. Hát igen, az iskolában meglátták az övcsat nyomait...Beszélgettünk már róla korábban, mi lenne igazán jó megoldás a gyereknek, de az intézetet elvetettük, ismerve valamennyire a körülményeket. Most egyelőre úgy tűnik, mindenképp jobb, hogy elkerült "otthonról". Hogy a továbbiakban mi lesz, majd kiderül, jóanyámék látogatják, amikor tudják. Ma állítólag azt üzente, hogy "szereti a Danit, és menjen be ő is, ha tud..."...angyalom...hüpp... Még az is felvetődött, csak úgy említési jelleggel, hogy anyámék magukhoz vennék, amíg nem talál nevelőszülőket...elsőre ijesztő ötlet volt. Aztán már kevésbé. Végülis, az éveim száma alapján már túl vagyok az egykegyerekkoron, de most egy kicsit olyan, mintha lenne egy öcsém...Remélem, végül minden jóra fordul a kissrác életében, én pedig meglátogatom, amint tudom.

Agyrém

A múlt hetemet szabadságolással töltöttem otthon, különösebb ok nélkül, egyszerűen jól esett lazítani kicsit. Szép is volt, jó is volt, tegnap gondoltam még kihasználom az utolsó estét, legalábbis mértékkel, mert ugye ma reggel jöttem vissza Sógorföldre, és ilyenkor koránkelés, úgyhogy előtte nap mindig igyekszem időben ágyba kényszeríteni magam több, vagy inkább kevesebb sikerrel. Szóval, hat körül bevágtam egy laza vacsorát, nyolc körül találkoztam egy ismerőssel, aztán valamikor 11 és éjfél között haza is estem. A gond ott kezdődött, hogy az említett ismerős megkínált jóféle diópálinkával, ami savat csinál, ami éhséget okoz, és hősünk elalvás előtt bölcsen elfalatozta az egyetlen otthon fellelhető tápanyagforrást a kutyán kívül (mert azt azé' mégse' :)), a t**cós sóletkonzervet.
Nyugovóra hajtottam a fejem, és kezdődött a mozi. Hogy miféle és mennyiféle ökörséget álmodtam össze, és miért pont azokat, azt csak azért tudom, mert ébredés után átpörgettem magamban, mondván, hogy ennyi flúg még az én fejembe se fér bele. Igaz, aludtam délután is, tehát nem voltam túl álmos, a konzervkaja közvetlenül elalvás előtt meg előre megfontolt merénylet ilyen téren, de akkor is....

Nyugodt ébredés, szabad ég alatt. Az időjárás kellemes, langymeleg, felkelek, és elindulok dolgozni.-Nyilván, nem aludhattam túl mélyen, az igazi tudatalatti helyett inkább a felszínesebb dolgok jöttek elő, mint pl hogy holnap munka van.- Előkerül a kolléganőm is, tesszük a dolgunkat. Két dolog zavar csupán, az egyik a környezet, ami enyhén posztapokaliptikus, tele mindenféle fatákolmánnyal, és a nyakamat hasogató fájdalom, illetve az onnan kisugárzó szédülés.-Az ágyam helyett a pamlagon aludtam el, elég extrém pózban-Összefutunk a főnökkel is, nem lett normálisabb, mióta nem láttam. Épp egy csapat látogatót kalauzol körbe a borongósan is szép vidéken. A nyakfájás nem múlik, de valahonnan beugrik, mit is szokás csinálni az ilyesmiben szenvedő emberrel, hátulról, jó erősen fejbe kell kólintani. -Logikus.- Fájni fog, fájni fog, de muszáj. Elindulok megfelelő eszközt keresni a fatákolmányokban, közben belebotlok néhány nem túl barátságos, határozatlan fajú, denevérre emlékeztető lénybe, szerencsére különösebb affér nélkül. Némi válogatás után úgy döntök, a hosszúnyelű kalapács megfelelő, szerzek hozzá még egy darab rongyot is, amibe majd bebugyolálom, hogy mégse sértse fel a nyakamat, ha majd kupán vágnak vele. Némi győzködés árán ráveszem a kolléganőt, hogy tegye meg nekem ezt a szívességet.

Nos, itt azt hiszem felébredtem.
Úgy rémlik a tarkónkenés elmaradt, de innen egy darabig szakadozik a film. A következő, amire biztosan emlékszem, hogy

nyugovóra térek az egyik fatákolmány alatt, és próbálok csendben maradni, hogy ne vegyenek észre a settenkedő furcsaságok. Nem alszom túl mélyen.

Vajon tényleg lehet álmodni az álomban? Ez már elég Inception-gyanús...

Ébredés a fatákolmány alatt, paplan lerúg, kipislog. A star-wars világába kerültem.-(Mi a búbánatos? )Hogy ez honnan jött? Mostanában elég sokat emlegettük ezt a filmet, de jó ideje nem volt vele közelebbi kapcsolatom-Előttem széles aszfaltút, rajta jedik sétálnak beszélgetve, robotok sietnek a dolguk után, nagy a forgalom. Körülnézek én is, hogy mi történhet itt. Némi téblábolás után betérek egy épületbe. Hipermodern berendezés, nyugodt, de kicsit riadt hely. Közben kísérőm is akad, együtt mászkálunk a fotocellás ajtókkal felszerelt, krómacél falú házban, amikor is az egyik ablak előtt átsuhan egy tyrannosaurus rex. Baj lesz. -Már csak azért is, mert mióta gyerekkoromban egymás után elolvastam könyvben, majd megnéztem filmen is a Jurassic parkot, a t-rex beépült az "üldözős álmaimba", nem egyeduralkodóként, de előfordul. Nem juthat mindenkinek zsákos ember, no.- A királygyík egy robbanással áttöri a falat, és szinte azonnal üldözőbe vesz minket. Bemenekülünk az első zárható helyiségbe, a wc-be. Becsapjuk az ajtót, közben a felmentősereg is beront a túlsó bejáraton. De késő, a t-rex feje pont befér az ajtó fölött. Hamm!

Ő nem törődött vele, hogy nem az a tipikus sztárvorsz figura, én viszont felébredtem. Snitt, csapó, álomba nyűglődöm magam.

Iskola, vagy kollégium, mindenesetre egy mocskos matracon fekszem, és nem érzem túl jól magam. A szobában sincs túl jó illat, mert a kutyák mindent telepiszkítottak. -Nem kell egy Freudnak lennem, hogy kiderítsem, ez bizony kemény gyomorrontásszimbólum:)-Próbálok valami rendet tenni, de reménytelen. Közben beesik a takarítónő, és ahogy a torkán kifér, pöröl velem, hogy micsoda kosz van itt, miért nem küldöm ki a kutyákat, és nem igaz, hogy itt kell sz*rniuk, és

És ki tudja meddig mondta volna még, ha fel nem ébreszt a vekker. Mindenesetre arra emlékszem, hogy miközben kinyomtam a csörgőládát azt dünnyögtem magam elé: "na, ezt már sose tudjuk meg"


Szóval. Mielőtt bárki messzemenő következtetést vonna le, (csak mert tudom, hogy akad az olvasótáborban olyan, aki mindent megnéz a pszichológus szemével is:) jól vagyok, mostanában kifejezetten kiegyensúlyozottan. Az igazi probléma ébredés után nem sokkal megoldódott. Tehát ha elfogadtok egy jó tanácsot:
Soha, ismétlem SOHA!! ne egyetek t**cós babkonzervet lefekvés előtt!

Rendezvous

Avagy némi metakommunikáció...és egyéb.

A téma karcolja annak a vörös zónának a szélét, amiről nem szoktam írni. De az elmúlt hetek eseményei, valamint egy mostanában elhíresült blog, a "Tékasztorik" http://tekasztorik.blog.hu/ , ami szintén foglalkozott ezzel a kérdéssel, megihletett. Az említett blogról annyit, hogy úgy hiszem, a kishölgy nem mindig a saját életéből veszi a történeteket, amiket leír, egykettőt már jómagam is hallottam korábban, máshonnan, de a stílusa nagyon szórakoztató. Az ihletről meg annyit, hogy nem fogok átcsúszni a mélyvörös zónába, úgyhogy aki szaftos történeteket keres, annak javasolnám valamelyik előfizetős privát tévécsatornát:)

Naszóval, megismerkedsz a lánnyal, szimpátia alakul ki, elhívod valahova. Mi is történik ott? Ugye beszélgettek, minden marhaságról, ami eszetekbe jut. A helyzettől függően ücsörögtök, sétáltok, csúszkáltok, etc. A kimeneti szál meg többesélyes. De mire odaérsz, már szinte biztosra tudod, mi lesz az. Mondjanak a tudósok, a politikusok, az egyház, meg az orvosok és a filozófusok, amit akarnak, alapvetően ösztönlénynek tartom az embert. Szóval, miközben marhaságokról beszélgettek, sétáltok, ücsörögtök, akármi, a háttérben folyik egy másik beszélgetés köztetek. Nekem meg van olyan szerencsém, néha átkom, hogy ezt is elég jól hallom, másrészről pont emiatt, kicsit tudatosan figyelek is rá. Kezdődik ugye azzal, hogy milyen ruhában jelenik meg a kishölgy. Ilyen alkalmakkor persze mindkét fél megpróbál némi optikai tuningot bevetni, férfiaknál ez általában kimerül a hajmosás, borotválkozás, dezodor, tisztaruha kombóban, nőknél kicsit nyűgösebb a dolog. Általában a "sejtelmesített" jelmez a nyerő, odavissza, azaz a csinos, de nem túl kihívó ruha az, ami inkább jelzésértékű lehet. Főleg ha a napi viselettől eltérő kicsit, szóval mondjuk szoknya farmergatya helyett. Nőknél, nyilván, pasiknak ciki. Persze, a köldökigérő dekoltázsnak is lehet mondanivalója, de az más tészta. És ami (nálam legalábbis) nagyon meghatározó, és elmeséli a "mit is akar a másik" történetét, az a szemkontaktus. Valahol, valamikor egy okos ember bemérte ezt pontosan (de hogyan?), hogy valahány másodperces egymás szemébe bambulásnak többletjelentése van. Most itt ugye még mindig a férfi-nő kapcsolatokró beszélünk, mert egészséges férfiaknál ugyanez inkább a "mif*sztnéző??" kérdést váltja ki. De valahogy ennek is több fajtája van, és hogy mi különbözteti meg őket, azt nem is tudnám most így csípőből leírni, de van ugye az egyszerű "figyelek" nézés, az "érdekes, amit mondasz" nézés, meg a "beszélj még hozzám, férfiállat" nézés, és időtartamtól függetlenül, valahogy mind más. Vannak aztán ugye a testtartások, távolság, az apró elszólások, szóval könyveket lehetne írni erről, és írtak is, de idővel ezeket félautomatán leradarozza az ember agya. És lehet sakkozgatni, mindenesetre jó játék ez, valahogy elvenné az egész savátborsát, ha mondjuk amolyan "Szia, Kata vagyok, 25 éves, és bejössz, de én a déli típusú pasikra bukom, és most ki is néztem egyet, szóval szívesen beszélgetek veled, de ne érj hozzám", vagy "Nos, szívesen elhallgatom, amiről beszélsz, bár igazából nem arra figyelek, hanem a szádat nézem" stílusban folyna minden. Jó játék, no.

Eszembe jutott egy sztori, ahol mindez becsődölt, és hasonló kicsit a tékasztoris életcseppekhez, mindenesetre mókás, tanulságos, és mostanában sokszor eszembe jutott:
Úgy egy háromnegyed éve történhetett az eset, átlagos nap, átlagos élethelyzet, esti lazítás közben becsapódtam egy nagyobb társasághoz, ahol ismertem néhány embert. Addig ismeretlen leánnyal szemkontatus, és beszédfonál felvesz, eldumálgat, elhülyéskedik, majd adott indokkal második találkozóra kér fel, pozitív válasszal. Ez eddig rendben. Az adott indok ráadásul itt reális volt, tényleg kellett épp egy kis segítség valamihez, amihez a lány értett. (Nem,nemfélreért). Aztán ugye fészbukon felvesz, telefonszámcsere, időpontmegbeszélés. Mindig kérdéses, hogy honnan számít a randi randinak, mindenesetre itt már a segítségmegbeszélésből affelé hajlottunk, a metakommunikációs antennáim legalábbis ezt suttogták.
Elballagok adott időben az adott helyre, leány nem jön. Semmi baj, nőknél a negyed óra késést automatán belekalkulálom, viszont ő kezdett erősen kicsúszni a tűréshatárból. épp mielőtt feladnám, megjelenik. Négy barátnővel. Fapofa, gondolatban enyhe szitkozódás. Helyrerakom, hogy oké, akkor nem randi. Ez is rendben. Keressünk nagyobb asztalt, üljek oda hozzájuk. Dumálgatunk, pletykálunk, és közben a metakomunikációs antennáim kezdenek zárlatot kapni, mert a lány nagy, sóvárgó szemekkel, ÚGY néz. Na, most akkor ki kivel van? Közben becsapódik egy cimborám, elkezdek vele beszélgetni, a lányok valami félelmetesen fontosat találnak egy laptopon, és azzal foglalkoznak. De közben, ha egymás felé fordulunk, csak megy az élcelődő flörtölés, meg a retinapetting. Kezdem unni a helyzetet, fáradt is vagyok, a cimbora közben benyögi, hogy ő lassan megy, ha én is elindulok, hazavisz autóval, hát gondolom, öntsünk tiszta vizet a pohárba. Odasúgom a lánynak, hogy én megyek lassan, de igazán találkozhatnánk valamikor KETTESBEN. Válasz: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Na, itt már a fapofa se sikerült, visszakérdeztem, hogy ezt a mondatot mennyire gondolta komolyan, mire ő állítja, hogy teljesen, mert igen elfoglalt ember, és (a többit kiszűrte az agyam). Sör kihörpint, kabát felvesz, cimborát indulásra buzdít.
Slusszpoén:
Felállunk, elköszönünk.
Lány: (Utánnamkap):"De akkor majd valamikor?"
Én: "Jó, megnézem a határidőnaplómban mikor érek rá..." Szia.

Persze, nyilván nem láttam azóta se...voltam annyira gerinctelen, hogy még küldtem neki egy smst, hátha alapon, de ugye, hogy egy régi népi közmondást idézzek:
"Szarból nem lehet várat építeni":)

Farkaslakodalom

Réges rég, egy messzi-messzi galaxisban hallottam már a veresegyházi Medveotthonról, de a hetekben újra a szemem elé került egy cikk róla, ami azt írta, hogy farkaskölykök születtek az otthonban és -hogy szokják az embert,- a látogatók testközelből ismerkedhetnek velük. Persze több se kellett, beindultak a fogaskerekek a fejemben, el kell mennem oda!

www.medveotthon.hu

Összetrombitáltam pár cimborát, és szombat reggel nyakunkba vettük nagy magyar rónát. Addigra kiderült ugyan, hogy a kölkök azóta felnőttek, de akkor is, medvéket, farkasokat látni testközelből....Kicsit panaszkodtak az útitársak a korai indulás miatt, de ugye, ki korán kel-egész nap álmos, viszont odaér veresegyházra emberi időben. Felvettem a jóembereket, egyiket a másik után: /mivel a blogon nem szoktam nevesíteni/ Kalapos Fényképész Urat, Bambit, és a Két Kedvenc Klónomat.
Tőlem szokatlanul zökkenő,-késés,-és eltévedésmentesen elértük a híres honky-tonk asszonykórus városát.

Az első benyomás, ahogy az autóból kiszállva, fogvacogva haladtunk a park felé, a mesterkéltség nélküli kiépítettség volt. Persze, itt is található egy kevés az "adjuk el magunkat" jellegű szórakoztatóiparillatból, de pont annyi, amennyitől még nem lesz műanyag.
Mikor aztán az első mackót megpillantottuk, a kutya se foglalkozott többet mindenféle csapongó gondolatokkal, mint a gyerekek, irány medvét nézni! Persze a jószágok és a látogatók között vastag acélkerítés van, mert bármennyire is ölelgetni való böhönyének tűnnek a medvék, valójában ragadozók, méghozzá olyan méretben, hogy nem okozna gondot nekik egy ember láb alól való eltevése. Tábla is figyelmeztet: "Veszélyes állatok, a kerítésen benyúlni tilos!" Kalapos F. Úr szerint a táblák befelé néző oldalán pedig a "Veszélyes emberek, a kerítésen kinyúlni tilos!" felirat szerepelhet. Ezt végülis nem tudtuk meg. Lehetett viszont attrakció gyanánt mézet vásárolni, és hosszú nyelű fakanállal etetni a brummadzákat.
Bár az efféle állathabzsoltatásnak mindig cirkusszaga van kicsit, összességében azt hiszem jó körülmények között élnek itt ezek a jószágok. Több medvefaj képviselői is megtalálhatóak az otthonban, persze, mind kerítés mögött, de viszonylag nagy szabad területen, mesterséges barlangokkal, erdős-bokros részekkel, hogy idézzem: "A természetes élőhely minél tökéletesebb reprodukálása érdekében." Akárhogy nézzük, még mindig nagyobb részben szól az állatvédelemről a park, mint a szórakoztatásról.

Miután kimedvültük magunkat, elindultunk megkeresni a farkasokat. A legtöbb ember szemében a farkas kicsit misztikus állat, van akit ez ijeszt, van akit vonz, mi egyértelműen az utóbbi kategóriába esünk. És tényleg..lenyűgözőek....


Két falka él a Medveotthonban, összesen negyvenegynéhányas létszámmal. Az állatgondozók épp bent piszmogtak a farkasoknál. Két Kedvenc Klónom szőkébbik tagja rögtön rágni kezdte a fülemet, hogy menjünk már be valahogy, na nem mintha nem erre vágytam volna én is...nem is kellet túl sok rábeszélés, beengedtek minket a farkasok közé. Azt hiszem, ez örök élmény marad. Gyönyörűek, sugárzik belőlük az erő, és bármennyire is szelídek, érezni rajtuk az elemi vadság szagát. És hihetetlen kíváncsiak:) A gesztusaik egészen hasonlóak a kutyákéhoz, ők azonban az emberrel való ismerkedéskor "matatnak", minden porcikádat végigszaglásszák, finoman, csak úgy kíváncsiságból megrágcsálják, épp csak a foguk hegyével. Elképesztő volt testközelből látni őket...

Bevallottuk egymásnak, hogy gyerekkorunk óta álmodtunk valami hasonlóról. Nos, most valóra vált. Ezt nem fogom elfelejteni, míg élek:)

Köszönet a fotókért K.F. Úrnak:)

Töklámpaláz

Meglehetősen eseménydúsra sikerült az idei mindenszentek/halottak napja kombó. Vagy mondjak halloweent? Mert ugye a csendes, merengős magyaros ünnep helyett egyre inkább kezd bejönni kishazánkba ennek a harsányabb angolszász/amerikai változata. Nem tudom, és nem is akarom eldönteni, hogy ez jó-e, vagy nem. Van egy kis(?) amcsifóbiám, szóval a zászlólengető, mályvacukorzabáló, mekdonálcon élő népség ünnepei nem érdekeltek túlzottan. Ez az egy, a halloween talán kivétel.

Nade, hogy, hogy nem, úgy három, vagy négy éve, akkori párommal kitaláltuk, hogy szervezzünk halloween bulit...de ne szaladjunk előre, majd rátérek erre is. Szóval, beszivárgott az életembe a halloween, én meg miért is tiltakoznék, mikor tetszik. A mindenszentek/ halottaknapja nekem amolyan elgondolkodós, elmélkedős ünnep volt, de soha nem a bánatról szólt. Igaz ami igaz, a halottaim többségéhez, akikhez kilátogatunk ilyenkor nem fűztek annyira erős érzelmi szálak, hogy fájó legyen visszatérni a sírhoz. Inkább megnyugtat. Ebbe a csendes boldog érzésbe aztán belefér egy kis "halloween-fíling" is, büdöskapitalistaamerika ide, vagy oda. No, idén aztán kijutott belőle.

Az első csapást a rendszerre az első szombathelyi zombi felvonulással mértük.
A zombi felvonulás, avagy zombie walk, szintén-nyilván-külföldi eredetű őrület, amit most felkapott egyik ismerősöm, és ugye az őrültségre mindig akad vevő:) Lehet persze ragozni, hogy mi egy ilyen felvonulás célja, de azt hiszem nem kell filozófikus mélységekbe bocsátkozni, egyszerűen a hülyeség, az ökörködés, a zombulás. Péntek este kimaszkírozva végighörögmorogtuk a várost, helyenként tetszést, helyenként megbotránkozást okozva. Én mindenesetre pazarul éreztem magam:) (Főleg, hogy némi taktikai megfontolást is belevéve olyan jelmezt választottam, amiben nem ismernek fel, így nem féltem, hogy másnap meghajkurásznak az öreglányok az esernyővel...:))

A zombimenet után pár nappal, 31-én, azaz az ünnepek előestéjén következett kiskuckómban a korábban már említett házi halloween-buli, ami kezdetben csendes, páremberes baráti összeülés volt, mostanra azonban egész estét, házat, és udvart betöltő ereszdelahajamat-tá nőtte ki magát. Nem szenvedtünk hiányt itt se semmiben, igaz másnap gondolkodtam egy profi takarítóbrigád felbérlésén...ilyenkor mindig megfogadom, hogy nem, nincs több házibuli...aztán dehogy nincs. (képek feltöltés alatt.)

Másnap aztán a csenddé volt a szerep, rokonlátogatás, temetőkert, koszorú, gyertyák.
Van az egész ünnepkörre egy kedvenc kifejezésem, a Samhain (ejtsd: szó-in), ami a kelták megfelelő ünnepe. A kelta hitvilág szerint ilyenkor az evilág, és a túlvilág közötti határ elvékonyodik, átjárhatóvá válik. A samhain során is van némi hangoskodás, mulatozás, de az egész felfordulás mögött ott rejlik a megemlékezés is. Akárhogy is, szeretem ezt az ünnepet, ha zajosan, ha csendesen vagy,- mint ahogy a legjobb, és amilyen idén volt- a kettő keverékeként.

Kézhez, illetve géphez kaptam közben a fényképeket is, lássuk csak, amúgy random: