A Senki Által Meg Nem Választott Politikusok Klubja

Ha valaki arra vetemedne, hogy felkeresi a Thorium blogot, akkor az alcímben ezt látja: Ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes, irritatív blog a mindenről és a semmiről, a ti kedvetekért és az én kedvemért. Az automatikus hibajavító egyébként aláhúzza a Thorium és az irritatív szavakat. Mert ostoba. Nade, lehet, hogy a "politikamentes" kitételt kihúzom. Egyre többet politizálok itt, nem? És mindig elfilozofálok ilyenkor, hogy hol kezdődik a politizálás és mi is az és bevédem magam, hogy nem, ez MÉG nem az....de itt már nehéz lenne. Ez van. Eszi, nem eszi....

Soha nem meséltem el, honnan jön az "eszi, nem eszi" kifejezés. Egy viccből. Megy a székely a határon, vállán egy zsák, megállítja a határőr. -Mi van a zsákban, öreg? -Tikeledel, instállom. -No, had lám! (A zsák tele van dohánylevéllel) -De öreg, ez dohány! -Ja kérem, eszi, nem eszi, nem kap mást!

Szóval,  A Senki Által Meg Nem Választott Politikusok Klubja, avagy hatalmon lévők, akikre nem szavaztunk. 

 Találkoztam egy fura jelenséggel az utóbbi időben. Olyan politikusok kerülnek hatalomra a Föld legkülönbözőbb országaiban, akikre a kutya nem szavazott. Mármint, persze, döntő többséget kaptak a választásokon, de aztán ha bárkit megkérdezel az utcán, akkor nem, ő, nem volt. Meg Úristen, ő nem is érti. Meg egyáltalán. 

Most hétvégén volt Sógoréknál köztársaságielnök-választás, és úgy fest, hogy Udvaros Norbi bácsi (Norbert Hofer) mindent visz. Namost, neki három nagy érdekessége van. 

Ad 1: a pártja az FPÖ. Az FPÖ egy osztrák jobboldali párt, amely teljesen a magyar Jobbik analógiájára jelent meg és tört fel az utóbbi években, a "ja, hallottam már valahol" szintjéről a "kikerülhetetlen politikai tényező" szintjére. 

Ad 2: a róla szóló híresztelések, melyek szerint radikális múltja és beállítottsága van. Hogy ezeknek a mendemondáknak mennyire lehet alapot adni, mennyire sem, nem tudom megítélni, annyira nem folyok bele a politikába. Igazából abszolút nem. (Ezt most nem hittétek el, gondolom...)

Ad 3: Norbi bácsira senki nem szavazott. Mert induljunk ki abból, hogy ez egy normálisan, az előírásoknak megfelelően lefolyt választás volt. Mégis, amikor az eredmény napvilágra került, itt olyan hujjogás-pfujjogás lett, onlájn és offlájn, hogy az csoda. Mindenki szidja a többieket, hogy hogyan lehet ilyet....

De ugye, ha a fentebb leírtakból indulunk ki, akkor valakinek csak meg kellett választania az embert...méghozzá a többségnek, nem?

De.

És ugye ez nem egy egyszeri eset, ugyanez a helyzet Amerókában az igen csak a húsosfazékhoz került és szintén radikálisnak számító Donald Trumppal, vagy hogy messzebb ne menjek, a mi Viktorunkkal. (Jó, Viktorunk kilóg a sorból, nála már megkérdőjelezhető a "normálisan, az előírásoknak megfelelően lefolyt választás" ténye és a radikalizmus is. De) értitek mire gondolok, ugye?

Van egyébként egy korszakalkotó elméletem a politika radikalizálódásáról. Meg a politikusokról, akikre senki nem szavaz, mégis nyernek. Figyejjé. Az egyensúly radikalizmus és az abszolút elfogadás között, az, szóval az nincs. Vagyis csak kérészéletűen. Mert vagy szivárványfingás van, vagy koncentrációs tábor. És ez az egész egy szinuszgörbe mentén halad. Csinálunk valamit többségileg  a kisebbség ellen, elnyomjuk a nőket, leniggerezzük a feketéket, kirekesztjük a külföldeket, (szinuszgörbe alsó pontja) majd elkezdünk kiabálni, hogy helló, ezt nem kéne, majd a "nem kéne" megmozdulás teret kap, majd beáll(na) az egyensúly,(szinuszgörbe közepe, az ideális egyensúly) csak aztán túltoljuk, nőnek öltöztetjük a férfiakat, lerasszistázunk mindenkit, aki nem fekete, behívjuk Németországba a migránsokat, lefasisztázzuk a rovásírást és beverjük a képét, akinek ez nem tetszik, aztán az emberek többségének ezzel tele lesz a hócipője (csúcspont), és borul a bili és indul a szinuszgörbe lefelé. 

Viszont, mivel a köztudatban még a görbe előző ága van bent, "ejnye, nem szabad", ezekre az emberekre senki nem szavaz. Csak az a 20-40 százalék, amivel már nem lehet kikerülni őket. 

Tehát, szerintem jelenleg valahol a görbe felső pontja után vagyunk kicsivel. Világszinten, legalábbis. Még bennünk van, hogy mindenki aki jobboldali, az egyből náci és hogy mindenki aki baloldali az egyből kommunista, de már bennünk van az is, hogy kezdünk aranyeret kapni a mindent megengedő szivárványfingástól. 

Meg kellene találni azt a nyavalyás egyensúlyt. 

Megmondom őszintén, nem hiszem, hogy udvaros Norbi bácsiból új Hitler lenne, Donald Trumpról meg még ennyit se tudok, de első benyomásaim alapján egy szimpla mamlasznak tűnik. Ijesztő inkább a tömeg tud lenni. 

Néha eszembe jut Stephen King. Hogy ő most hogy jön ide?

Hát, ő az egyik kedvenc íróm. 

No, az ő Holtsáv c. regényében kerül hatalomra- illetve csak a közelébe- egy erőszakos, kegyetlen ember, egyszerűen mert meg tudja lovagolni az adott idők adott szeleit. 

A másik novella ami néha kattog az agyamban, Bán János "Dzsihád" című novellája, ahol a muzulmánok elözönlik Európát, és....(áffenét, olvassátok el.)

 Azt hiszem jelenleg még nem (egészen) tartunk se itt se ott. De kicsit az az érzésem, valamerre  borulni kezd a bili.  Szóval vagy szerencsénk lesz és békésen lecsorgunk a szinusz közepéig, vagy nem és koszinusz lesz belőlünk. 

Egyensúly népek, az kellene...

mint mindenben.

Joccakát.

Alkoholu ackbar

No emberek, megint tanultam valami nagy bölcsességet. Mondjuk elsőre nem akartam elhinni az egészet, de aztán muszáj volt. Igen, pontos j. Azzal kezdődött minden, de legalábbis ez a sztori, hogy Ádám barátom valamikor múlt hét közepén áthívott magukhoz. Ő egy amolyan soklakásos közösségben él, itt a császárvárosban, szóval mindenkinek megvan a kis kuckója, de összességében némileg kollégiumszerűen üzemel a hely, közös portás, közös nagyterem, közös ségi helyek, satöbbi. Szóval, itt mindig élet van. Meg magyarok. Is. Átmenék, lett élet, meg sörözés. Itt ismertem meg egy komát, akinek van egy elég durva elmélete, amit azóta bizonyítottnak látok. 

Szóval, előzetesben egyeztettem az emberrel, hogy ezek a dolgok kikerülhetnek-e ide, úgyhogy ez most az ő áldásával történik. Annyi kérése volt, hogy a nevét ne használjam, úgyhogy legyen Zsolt. (Most azon fogtok agyalni, hogy ez vajon egy pszichológiai svédcsavar-e, és tényleg így hívják-e az embert és csak azért írom ezt, mert akkor senki nem gondolja, hogy tényleg Zsolt. Nos, nem Zsolt. )

Zsolt régész. Illetve régész és régésztechnikus egyszemélyben. Miután elfogyott pár sör, egyszercsak benyög egy ilyet, hogy hát azt tudjuk-e, hogy az egész alkoholkultúránk a muzulmánoktól származik?

No koma, gondoltam, engem nem etetsz meg. Kértem is, hogy ezt magyarázza el, mert ugye legjobb tudásom szerint az iszlám kifejezetten tiltja az alkoholfogyasztást. És a Zsolt nekiállt mesélni....ebből az emberből lesz még valami.

Az elmélet teljesen a sajátja, épp publikálás alatt, most itt csak velősen a lényegét adom vissza. Valóban, az iszlám tiltja az ivászatot. Ez azonban körülbelül 950 éve van így. Előtte a legszélesebb alkoholkultúrával rendelkező népek voltak, köztük is konkrétan a törökök. Hogy az európai sörkultúra germán eredetű volna, az tévhit, valójában a törököktől vettük át. Érdekes, hogy a magyar nyelvben ennek fellelhető egy emléke, konkrétan a "sör" szavunk. Míg a legtöbb nyelvben ez "bier", "beer", "ale", vagy hasonló, mi-mivel mindig is hajlamosak voltunk a török szavak-mint pl a kengyel, vagy a papucs-átvételére, az eredeti szóhoz egészen hasonló formában használjuk a mai napig. Az eredeti kifejezés ugyanis a török "seher" szó. 

Zsolt több éve kutat a témában. 950 éve-mint meséli-volt egy nagy egyházi perpatvar a törököknél, a keresztény zsinat ottani megfelelője. Ekkor ugyanis még mindennapos volt náluk az ivászat és legnagyobb művelői a vallás papjai voltak, ugyanis az alkohol, főleg a sör szakrális jelentőséggel is bírt náluk. Valamikor a Krisztus utáni első években esett meg, hogy egy Szkander nevű helyi hatalmasság (pasa, vagy bég, vagy mi és igen, tényleg így hívták) törvénytelen gyermeket nemzett. Udvartartásába vette, mert nagyon szerette, de mivel nem lehetett az örököse, ezért megtette papnak. Bocsánat, nem jut eszembe a pap muzulmán megfelelője, ezért használom így. Nos, a gyermek rákapott a szent seherre, de úgy rendesen. Egyik nap pedig nem épp józan állapotban megcsúszott a minaret lépcsőjén. Aki járt már pl az egri minaretben, tudja, hogy ez nem tréfa dolog. No, emberünk lebucskázott és nyakát szegte. A főúr depresszióba esett és szintén leitta magát bánatában, majd mérgében és mámorában hadat üzent egy szomszédos bégnek, ami kis híján polgárháborúhoz vezetett. Nos, ez az eset volt a kiváltója, több hasonló után, hogy a kb 950 évvel ezelőtt összeült "zsinat" megtiltotta az alkoholfogyasztást muzulmánok számára.

Zsolt küldött pár érdekes képet, melyek a "zsinat" előtti korból származnak. Íme, az egyik:

A képen IV. Mehemet uralkodó látható. Figyeljük meg az uralkodó jobb kezét. No, mi az ott? Igen, egy nyavalyás söröskorsó elkapargatott, utólag a képről letörölgetett kontúrja. 

Avagy a másik:

Ehhez nagyon nincs mit hozzáfűzni, a kép címe elvileg "étkező törökök", de legyünk őszinték, ezek nem esznek, és az ott nem leves.

Mesélt aztán még Zsoltunk néhány érdekes tényt, mint például, hogy Teherán nevét a mai napig rosszul ejtjük. Eredeti írásmód szerint ugyanis "Seherán"-nak kell mondani, mivel Teherán (Seherán) valamikor a legnagyobb sör-és pálinkafőző központja volt a muzulmán világnak. Szintén érdekes az 1001 éjszakából ismert Seherezádé személye. Ez a jelentés nélkülinek tűnő női név valójában a korabeli nyelvjárásban a seher-ez-adee formában annyit tesz: "aki sört hoz". Mivel ugye a mesék közben a mesebeli szultán meg is szomjazott.

Mindezek azonban csak példák, melyek-akkor még-nem győztek meg teljesen. Zsolt amolyan titokzatosan mesélte, hogy van egy perdöntő érve, de erről nem akart többet mondani. Hát addig nyaggattam, hogy csak kihúztam belőle. Elvitt egy ásatásra, ami épp Bécsben folyik, a Hinterfutzinggasse és a Kraterstern között. Ide én elvileg nem mehetnék be, ezért este mentünk, amúgy suttyomban. Koma hozott magával egy fémdetektort is. Az ásatás maga egy valamikori pincében van, Bécs török megszállottság alatti korának rétegében. Ekkor ugyan a seher és minden más már tiltott volt, de a külföldön portyázó törököt nem felügyelte annyira erősen az elöljáró. Nos, Zsoltunk körbement a detektorral a széthányt halmok között, és a masina szinte azonnal visítani kezdett. Zsolt egy kis kapával egy nagyjából 20 cm magas rozsdálló fémhengert fordított ki a földből. -Ez az-mondta, a bizonyíték. Felpattintotta a nyitófület, és odakínálta nekem. Megkóstoltam. Tudjátok milyen íze volt?

.

.

.

Hááát gyerekek, olyan áprilisi tréfa íze.

:D

Az a piszkoséletű szerelem

Kutya Úr szerelmes. De nem úgy idébbodébb, tesséklássék ám, hanem úgy Istenesen, ahogy illik.  Figyejjé, elmondom, hogy van ez.

Szóval, mindent az elején kell kezdeni, ez meg az eleje, tehát itt kezdjük. Nem részleteztem még ki, kik is vagyunk itt a WG-ben, avagy lakóközösségben. Csak úgy szőrmentén. Most felrémlett előttem az általános iskolás matematikai feladatgyűjtemény utálatos zöld borítója, ahogy kinyitja az ember és oda van írva, hogy: "A WG-ben tizennégy láb van. Ebből nyolc férfihoz, hat nőhöz tartozik. Kik laknak a WG-ben?" De ezt már akkor is utáltam, mert az ember bemegy az ajtón, azt megszámolja, fejtörés helyett, nem? De.

Szóval: Van a főbérlő, a Ralf. Végzettségére nézve asztalos, nemzetiségére nézve sógor, küllemét tekintve vörös.Teljesen élhető figura. Aztán, van a Dani, a mexikóink, igazi kis tűzrőlpattant, töltöttgalamb, nagyszájú latina leányzó. Fogott magának valami pasit, azóta színét se igen látni. Aztán vagyok jómagam. Meg Árnyék, azaz Kutya Úr, állandó heteró élettársam. És az ötödik, hogy minden láb meglegyen, a Gánya Kutya. Amúgy Ghana a becsületes neve a lányzónak. Fajtáját tekintve boucheron, avagy francia juhász. Igen, ez nekem is új volt. Gánya aranyos, kedves, csípem. Az ősei arra lettek kitenyésztve, hogy napi 20 órában muszlimot fogjanak Párizsban a katonaság kötelékén belül. Illetve akkoriban még csak bolgárt, magyart, románt, meg drogárust és fegyvercsempészt. Ehhez mérten állandóan benne van a féreg a seggében, ami minden kedvessége mellett néha bosszantóvá teszi. Így lett aztán egy morcosabb pillanatban a fennkölt "Ghana"-ból Gányakutya. Namost, ő az oka mindennek, mint a nők általában.

 Így festünk mink öten. Sajna az ebekből nem sok látszik, de ezen kívül még egy képem volt, ahol ugyancsak nem látszik sok belőlük, habár Árnyék szemből van, ellenben mi kétlábúak böszmén nézünk ki, úgyhogy ennél maradtam. No. 

Gánya betüzelt. 

Voltak már jelek, hogy valami lesz, de a fene se foglalkozott vele. Illetve de, mert ugye a két eb napközben egyedül, pontosabban együtt vannak itthon. Ellenben Árnyékot elvi síkon most nem kellene, hogy érdekelje az ilyesmi, lévén, hogy egy ehelyt nem részletezendő kisebb orvosi probléma miatt tavaly szeptemberben egy oltással néhány hónapra kiütöttük a tesztoszterontermelését. Ugye nem kell elmagyarázzam, ezt mit jelent? (Nem tud hágni, he.) Ennek még tartania kéne, ha ugyan el nem számoltam magam. Namost, úgy fest, Árnyékot pont nem érdeklik az orvostudomány vívmányai. Egyre többet forgolódott a Gánya körül, mára meg, mire hazaértem, kitört a láv. Kutya Úr készen van, mint a befőtt, alig áll a lábán, futkozik a Gánya után, nyekereg neki mint egy kiskutya, és néha segélykérően néz rám. Fel találtam  tenni neki a kérdést, hogy mégis pontosan mit kellene tennem az ügy érdekében?

Szóval, nem tudom, pontosan mennyire tudná kivitelezni a dolgot, de az akarat, az mindenesetre megvan, igencsak intenzíven. És egyrészt sajnálom szegényt, hogy itt nyáverog, másrészt kezd az agyamra menni, hogy nem bír elnyugodni. Gánya eddig kellette magát, de most már ő is elpihent. Aztán, mikor tele lett a hócipőm, megmondtam Kutya Úrnak a frankót, hogy ugyan hagyja már el, én se csapok ekkora hűhót a p*n* körül. 

Elnézést, ez így jött ki, és az írói valósághűségből nem engedünk. Többnyire. Általában. Ha úgy jön ki a sor.

Na, ne variáljuk túl.

Szóval, aztán belegondoltam a dologba. Mert igaz, hogy mi férfinépek (alapesetben) nem dugjuk az orrunkat senki fenekébe udvarlás céljából, nem is ugrálunk a hátára, meg nem nyálazzuk össze a tarkóját, másfelől...

Hát másfelől, a Gánya pár nap múlva valószínűleg elfelejti, hogy ő tüzel. Akkor meg Árnyék is elfelejti, hogy hogy is volt az egész hacacáré, és megint szimplán cimbik lesznek, akik huzakodnak a kötéljátékon, megmorogják egymást, ha a másik el akarja venni a kajájukat és egyszerre rohannak üdvözölni az épp hazaérkezőt.  Nincs hónapokon át tartó agyalás előtte, pokoljárás és égbemászás közben és a "mi lett volna ha" utána. 

Összességében, lehet, hogy nem volt igazam és Kutya Úr csinálja jól, úgy általában. 

Tudja fene. 

Kutya Úr for President!

Rúzsa Sándor megpödri a bajuszát, avagy az ekhósszekér.

Cigányélet, az van kérem, vándorcigányé, mégpedig. Ismét elköltöztünk Kutya Úrral. Ezt, mármint a költözködést, szerintem a blogírás, meg a kujtorgás mellé fel kellene vennem a hobbijaim listájára. Na de. Most igazán menőn költöztünk. Remélem most majd letesszük végre az ekhós szekeret. Mert kicsit sok mán a jóbú.

Egyszer (vagy kétszer?) már összefoglaltam mit meg mennyit hurculkodtam már én itt Sógoriában. Pedig idestova csupán négy és fél éve, hogy itt töltöm az időmet, de ezalatt mentem én annyit, hogy gombócból is sok lenne. Akkor most nekiülök mégegyszer, a legújabb fejleményekkel kiegészítve, mert három a magyar igazság.

1. Animal Spirit

Itt ugye, a tikhegyen, az Isten háta mögött kettővel felhúzott Gnadenhofon (nem, erre még mindig nem találtam jó magyar szót. Kb: "kegyelemudvar", állatvédelmi telep) szolgálati lakást kaptam. Nem is rosszat. Mikor felmondtam, ez úszott. Ugye.

2. Ahol a bors nő

A második cégemtől kaptam átmeneti szállásként pár hónapra egy komplett felújított hegyi nagyparasztházat. Az vóóót ám a szép:) Persze nem ingyé'. No, ez majd' annyira az Isten háta mögött volt, mint az előző, ha nem még inkább. Kb 2 km volt az első település. De szép volt, csak elfelejtettem már, hogy hívják. Ezért a cím. A sógorok így fejezik ki úriasan, ha valami a pokol pi**áján van.

3. Altlengbach

Ez volt az első, mondjuk úgy saját erőből szerzett és bérelt kuckóm, egy családi ház alsó szintjén, ahol menet közben akkori párommal összecígöltünk. Majd nemsokra rá ki is, mert a felső szintet is lakták, ráadásul főbérlőék, azt nem egészen úgy alakultak a dolgok, ahogy tervezték/tük.

4. Tulln

Oh, Tulln, drága Tullnom. Azt hiszem, áradoztam már párszor erről a dunaparti gyöngyszem kisvárosról, hogy mennyire szerettem. Ide fészkeltük be magunkat exZasszonnyal, itt laktunk úgy egy évig. Aztán exZasszonyból exZasszony lett, exmunkahelyből meg exmunkahely, viszonylag röviddel egymás után, csak fordított sorrendben, úgyhogy innen is léptem.

5. Intermezzo ala Hungaria

Ezután jött némi nem-sógorkodás, néhány hónapra hazaköltöztem a szülői fészekbe, az anyaföldre, míg lett új meló.

6. Boszorkánytanya a Császárvárosban

Iiiigen, ez volt az első bécsi Wg-m, azaz lakóközösségem, azzal a bizonyos félőrült és teljesen alkoholista, olaszországból elszármazott, máglyára való művésznővel, főbérlői rangban, akivel elég hamar összerúgtam a port. Anno írtam is róla, jópárszor. Rúzsa Sándor összevonta a szemöldökét. 

7. Brumm

A rövidre sikerült bécsi tartózkodásom után költöztem tavaly áprilissal Brunn am Gebirge-be, a szittya wg-be, ahonnan aztán múlt hétvégén kellett menekülni, merthogy a ház eladásra kerül. Ezek is szép idők voltak, üdv srácok, ezúton is;)

8. Két férfi, két kutya, meg egy mexikói

Ezt a szlogent az új helyemen-ahol épp a nappaliban ülök egy sör és a blog mellett-találta ki az egyik lakótárs, aki egy amolyan igazi tűzrőlpattant, nagyszájú, örökvigyorgó és örökmozgó mexikói kiscsaj. A másik lakótárs egy nálam valamivel fiatalabb sógor. Itt is szép és jó és igen, újra bécsi lettem. Nagy mákom volt. Mikor ugyanis már nem lehetett halasztani a lakhatáskeresést, mert ketyegett az óra Brunnaban, gondoltam egyet. Pontosabban a gondolat már előtte megfogalmazódott. Leírhatnám líraian, de valahogy így szólt: "A tököm, visszamegyek Tullnba". Mert rájöttem, hogy hiányzik a kisváros, és közlekedés szempontjából van olyan jó, mint bármi. Ha messze is van távolságban, viszont az útrajzi viszonyok miatt (Tullnnál felmegyek az autópályára és melóhelytől egy sarokra lejövök róla) úgy fél óra és negyven perc közé esik a menetidő, amit meg a melóhely közvetlen közelét kivéve bárhonnan elpocsékolhatnék. Akkor már inkább innen. Na. Ne ugorjunk előre, lesz még erről is szó, ez a házikó, ahova most Kutya Úrral befészkeltük magunkat, egy köztes megoldás, 5 hónapra. 

9. Tulln, reloaded

Mert igen, megyünk vissza Tullnba. Egész pontosan egy hangyabokányit mellé, Neuaigen nevű településre, de ez nagy vonalakban egykutya. Kb olyan relációban vannak, mint Vombathely, meg Újperint, hogy a földijeim könnyebben megértsék. No. Egyszer megkérdeztek egy állásinterjún, mit tartok rossz tulajdonságomnak. Én meg azt mondtam, hogy a makacsságomat. Aztán kis gondolkodás után hozzátettem, hogy bár ez néha kifejezetten előnyös is tud lenni. Szóval, jelen helyzetben előnyös volt. Mert azokkal az opciókkal, amikkel én lakóhelyet kerestem (Ház, kerttel, nem annyira drágáé', meg Kutya Úr is jöhet), hát, enyhén szólva, nem egyszerű találni. De, bekapcsolt a csakazértis generátor a fejemben és végülis meglett. 105 négyzet, zsírúj ház, hatalmas kert, hozzá egy lakótárs, T, aki szakmailag kutyafodrász. Helyi viszonylatban megfizethetőnek számít, az opcióit tekintve kifejezetten olcsónak. Azért fogalmazok ilyen körmönfontan, mert még így is hanyatt b***ná magát az ember, ha megmondanám forintban, mennyit fog kóstálni havonta, de Sógoria ilyen. És mint mondtam, helyi viszonylatban, ilyen opciókkal nemigen találsz jobbat. Tegnapelőtt írtunk alá, úgyhogy most mán a miénk. Az egyetlen dolog, ami sántított, hogy még lakik benne valami gyüttment, akinek Augusztusig van felmondási ideje. Úgyhogy, ezért a köztes megoldás az öt hónapra. No kérem. 9. Jó szám. 3x3. Remélem, ott Tullnban már tényleg megáll az ekhós szekér, Rúzsa Sándor megpödri a bajuszát és elmarad a fenekén... 

Ámen.

Szpojler

Filmezünk, figyejjé. Mikor szoktunk filmezni a Thoriumon, na mikor? Uborkaszezonkor, ííígy van, oookos. Uborkaszezon meg akkor van, ha A: nincs miről írnom, de van kedvem írni, B: ha lenne miről, de arról pont nincs kedvem. B. Szóval. Tele van a fejem mindenféle marhasággal, úgyhogy helyette filmezünk, mert az jót tesz. Elsőként, kaptok szpojlert, mert már mindenkinek van pálcikaembere. Aztán lesz még több is. Mármint nem pálcikaember.

Tehát, a legutóbbi mozis élményeim következnek, dióhéjban, magánvéleménnyel. Kezdjük az aktuális nagyágyúval. Sztárék varsza, csillagék háborúja, hetedik epizód, az erőnek az ő ébredése. Legnagyobb félelmemet a film első tíz perce eloszlatta. Említett félelem abból fakadt, hogy Disney-ék átvették a Star Wars univerzumot és tartottam tőle, hogy az ő módijuknak megfelelően rózsaszín cukormázzal bevont habos puncstortát csinálnak belőle, szteppelő ewokokkal és konfliktuskezelésként fénykard helyett dalt és szeretetet használó jedikkel. No, ez nem így lett. Azt mondják, egy filmre nem szabad elvárásokkal beülni. Mert míg az előbbi esetben szerencsére, ez utóbbiban sajna, de egy másik elvárásom se teljesült. A film látványos volt, megadta a "sztárvárszérzést" volt minden ami kell egy jó csillagok háborújához, csak éppen eredetiség...na az annyi volt benne, mint tyúkszarban a d-vitamin, ahogy felénk mondják. Fogjuk a csillagok háborújának korábbi részeit, borítsuk bele egy vödörbe, rázzuk össze jól, és ami kifolyik, azt adjuk el új filmnek. Hm. Ez a film egyszerre volt jó, mert a starwars olyan, mint a pizza, nem tud rossz lenni, de csalódást okozó is. Festő megmondtaja tutit: ez nem volt annyira jó, mint lehetett volna, de arra kiváló volt, hogy egy trilógia kezdete legyen.

 Na.

A Kémek hídja "anyámfilm" volt. Ezek úgy festenek, hogy Anyus a nyakamba szakad valami filmmel, amiről még nem is hallottam, hogy mennyire tuti és jó és milyen jókat írnak róla és most játsszák és nézzük meg. Többnyire igaza van. Márminthogy, megnézzük és jó. Most is az lett. Spielberg bácsi ismét kitett magáért. A sztori kacifántosabb, mint hogy pontosan le tudjam írni így könyékből. Hidegháború, kémek és egy ügyvéd, akinek az jut feladatul, hogy az országának közellenségeként kezelt elfogott orosz kémet részesítse védelemben, kockáztatva ezzel, hogy ő maga is közellenséggé válik. De ha már demokrácia, legyen kövér. És megcsinálja. Nem az a fajta történet, amire alapból ráugranék, de ez valahogy ad egy olyan érdekes-másféle- szemléletmódot, ami izgalmassá teszi az egészet. Leülsz, ötös.

"A  tenger szívében"-nek egyszerre négy olyan összetevője is volt, ami gyorsan berángatott a sarki moziba, kilenceurós jegyér'. Árbócos fahajók, bálnák, Thor, meg a csinos női kíséret. Menet közben esett le, hogy ez bizony egy Moby Dick átirat, de ez semmit nem vont le a várakozásból. Moby Dick jó. És megérte azt a kilenc ferencjóskást. Az előző filmhez hasonlóan ez is "kicsit máshonnan" világított rá a dolgokra, nem volt annyira éles, gyerekmeseszerű határ jó és rossz között. Nem csak bátor tengerészek és gonosz bálnák voltak, hanem mindenkinek minden oldala előjött. A képivilágot nagyon eltalálták, Thor (Chris Hemsworth) kalapács nélkül is nagyot alakított, az egész gárdával együtt. Az eredeti történetet kicsit átformálva, átalakítva is valami tetszetőset hoztak ki belőle a májsztrók. Elhittem, na. Merem ajánlani.

No kérem. Ez egy amolyan "mit is kezdjünk magunkkal" este végeredménye. Felvetődött az iménti kérdés egy ismerős társaságában, hát úgy gondoltuk, mozizzunk. Végigpörgettük a lehetőségeket és az amerikai pite utánérzetű "zs" kategóriás tinifilmek, illetve a kínzásig elvont "üljünk le és hüppögjünk" jellegű filmek között ez tűnt az egyetlen élhető verziónak egy nem túl komoly, de izgalmas esti kikapcsolódáshoz, egy laza horrorral. Tévedtünk. Erre mondják kérem, hogy a popcorn ért a legtöbbet az egészben. Ha volna kategória a "zs" után, ez az lenne. Nem nagyon láttam még moziban olyat, hogy emberek felálljanak a közepénél és kimenjenek (kivéve a Fehér Isten-nél, de ott egész más okból), na itt igen. Horrornak gyalázatosan gyenge, az egyéb műfajok közül legfeljebb paródiának menne el, abból is önmagáénak. Felsorolhatnám, hogy mi volt gyenge, a sztori, a szereplők, a látvány, de nem teszem, mert nem tudnék olyat mondani, ami nem volt az. De. A popcorn. Az tényleg jó volt.

Az Aljas nyolcas, avagy Tarantino bácsi zúz. Tarantino bácsit sokáig nem szerettem, kicsit haragudtam is rá. Nem akarta bevenni a gyomrom a cél nélküli végtelen erőszakot a filmjeiben. Míg aztán valamelyik művénél rájöttem, hogy a jóembernek van egy nagy titka. Nem szabad komolyan venni. 

És így...ez egy bombajó film. Fröcsög benne minden, mint tarantinóéknál általában, de amint ezen túlteszi magát az ember és nem szorongatja az üres kukoricászacskót a biztonság kedvéért, teljesen élvezhetővé válik. Van ugyan egy erőteljes Jango-utánérzete, de még így is eredeti, brilliáns szereplőgárdával, kiváló filmes megoldásokkal és igazi, vérbeli (érted, VÉRbeli) Tarantino-érzéssel. Megéri.

Igen, tudom. Mindig beteszek egy filmet, ahol azt kell mondjam: nem, nem moziban néztem meg. És mindig megígérem, hogy nem teszek többet ilyet és hogy amint letöltöttem a filmet szedem is le a vinyóról, megtépem ruhámat és hamut hintek a fejemre. Most is. Mármint most is megígérem. Na. Ezt a filmet viszont érdemes lett volna moziban megnézni. Mentőexpedició, azt hiszem ez volt a végtelenül kreatívra sikerült magyar címe, az eredeti "A marsi" helyett, ami kevésbé kér enni. A film az a fajta hollywoodi termék, amin érezni, hogy hollywoodi, de jó. Persze, pontosan tudjuk, hogy a Marson ragadt jóképű fiatalember túlélési esélye 1 százalék, két tizedesvesszővel az egyes előtt, majd az első katasztrófa után még egyel és így tovább, de tudjuk azt is, hogy túl fogja élni, mert ez a film az álomgyárban készült. Ettől függetlenül is tudunk aggódni érte és vele, csodálni kreativitását, szurkolni neki, átérezni magányát és kitartását, egészen addig, míg haza nem evickél a vörös bolygóról. Emellé társul az enyhére, de érezhetőre sikerült társadalomkritika, ami dob egy nagyot a filmen éééés a látványvilág, ami még a a kis leptopmonitoromon is élvezhető volt, de igen, azt hiszem ez szélesvásznon lenne az igazi. Hollywood, több ilyet, a végén még lesz belőletek valami:)

Nos, további kellemes jó estét, drága feleim.

És ugye tudjátok, hogy lesz Warcraft film? Nem letöltögetjük ám, megyünk a moziba be.....!

Úgy-e?

!

A kommunikáció Illatos útja

Nem szoktam felkérésre írni. Egyrészt mert a blogírás nálam olyan mint a hasmenés, mint már említettem párszor, azaz akkor és olyan formában tör rám, amikor akar. Másrészt mert-bár a blog nyilvános-a saját magam által, a saját magam ízlésficama alapján kiválasztott random marhaságokat és ökörségeket tartalmazza. Ez utóbbi aforizma azért volt, hogy tudjátok, részben állatos téma jön. Na. Megkeresett egy komámember, hogy olvasott valami felháborítót és ha van kedvem írhatnék róla. Többnyire nincs. Viszont most bevillant valami az irományról és beindította a fogaskerekeket. Szóval, más fog belőle kijönni a végén, mint amire a felkérés szól, de valami ki fog.

Mégpedig a jó kommunikáció fontosságáról lesz szó.

A komé egy sztorit másolt be nekem, ami ismeretlen embertől származik. Mielőtt bármit mondanék róla, vagy hozzá, bemásolom én meg most nektek, ide, eredeti formájában, korrektúra nélkül. Olvassátok el, addig én elszívok egy cigit, utána beszélünk róla.

"Sziasztok!Lehet nem ide tartozik még is felháborítónak találom és tartom is!kedves párommal elhatároztuk hogy így év végén segítünk az állatoknak jó szándékunk vezérelt minket,ezért vettünk nekik 2X15-kiló Darling száraz kutyakaját!Ezzel nem is volt probléma minden évben szoktunk segíteni nekik ha tudunk és van miből,mert ugye bár egyre rosszabb a helyzet a világba és napról napra élnek az emberek vagy hónapról hónapra!kevesen engedhetik meg magunka azt a pluszt hogy adakozzanak!Lényeg a lényeg elvittük az illatos úti telephelyre ahol egy jóvágású biztonsági őr egyből úgy fogadott hogy mit szeretne itt?? Válaszom hoztunk a kutyusoknak ennivalót!Kedves biztonsági őr válasza MINEK!!!!!Hát a vérnyomás a plafonon az ember jót tesz és így fogadják,gondoltam magamba mi van!ennyire jól megy hogy nem kell a segítség az embertől nem kell kutya kaja gondoltam magamba!Közben a kedves biztonsági őr bement megkérdezni a többi kollégától hogy elfogadhatják e a kutya kaját!hosszas várakozás után bementem Én is mondom magamba szeretném hallani miért nem fogadják el a kutyakaját amit jó szándékkal akartunk adni!Egyből azzal fogadtak milyen kutya kaja mi a megnevezése!Válaszom 2X15-kiló Darling száraz kutya kaja van a kocsi csomagterében!Mi ezzel a probléma kérdezem Én!Válasz őőők nem fogadhatják el mert ők nem felső vezetők és hogy nem minden kutya gyomra fogja befogadni lehet a kutyakaját!Erre nagy szemekkel nézek és csodálkoztam hogy tessék mondom a kedves úrnak nem egy canin royal-lal etetik gondolom a kutyákat hanem valami olcsó tápértékben hiányos kutyakajával mi a gond a Darling kutyakajával!Tereltek habogtak végül közölték jöjjek vissza holnap!Mondom az Úrnak nem szeretnék kocsikázgatni ezért fölöslegesen írjunk egy papírt róla nevemmel címemmel telefonszámommal és ha nem jó a kutya kaja eljövök érte hétfőn és elviszem!Akkor ugrott be még én teszek jót nekik kutya kaja adóm 1-lak meg stb.. és ezt kapom át fogtam azt mondtam köszönöm hogy segíthettem elviszem olyan helyre ahol örülnek neki!ez így is lett mire egy ottani Orvos bácsika meghalotta a vitánkat és odajött megkérdezni mi is igazából a baj!mondtam BAJ az nincs csak úgy látom ide nem kell segítség mire az Orvos dehogy is nem kell főleg a mai világban!Lényeg végül meggyőzött és ott hagytam a kutyusoknak a kaját de felháborítónak tartom ezt az egészet!ezek után meggondolom kétszer is hogy vigyek e vagy sem!Lehet nem ide tartozik de tanulságos mindenki számára,és elszomorítónak is találom!Köszönöm aki elolvasta!Mindenkinek további szép napot kívánok! Kellemes Ünnepeket!"

Cigi megvolt. Na most figyeljetek, mondok most olyat, amitől pökködés lesz. Szerintem a koma se pont erre a válaszra számított. De merem ezt úgy mondani, hogy van rálátásom mindkét oldalra, lévén én is menhelyen dolgozom, kutyákkal. Az illatos úti gyepinek ugyanis nagy vonalakban, durván és körülbelül, de

 igaza volt. 

A helyzet az, hogy egy gyepire/menhelyre való bekerülés a kutyának-függetlenül attól, hogy milyenek ott a körülmények-egy stresszhelyzet. A stressz kutyáéknál épp úgy mint emberéknél, a gyomornak megy neki legelőször. Ergó ha van egy blöki, akinek a gyomra alapból is kicsit "stresszesebb" a szokásosnál, és mondjuk két hete eteted adott táppal, majd hirtelen átmenet nélkül adsz neki egy tökmásikat, akkor tudjátok mi történik? 
Ha túl sok szakkifejezést használnék, akkor ezt most leírom tisztán, érthetően és magyarul.
Összehányja-fossa magát.

És ez független a táp minőségétől, lehet akár jobb is annál, mint amit előtte kapott. Nem történik ez kizárólagosan és minden esetben így, de elég nagy rá az esély. Nálunk megesett egyszer, még mikor a kezdeti nehézségek időszakát éltük és nem volt elég tartalékunk raktáron, hogy kifogyott a sztenderd tápunk, a következő szállítmány meg elakadt valahol az Alpokban a hóban. Úgyhogy egy-két napig adománytáppal etettünk. Nos igen, az első etetés másnapjára a fél banda kergette a cifrát. Hogy ez miért kellemetlen kutyának és gondozónak egyaránt, azt nem ecsetelném, ha nem bánjátok. 
Ezért van az, hogy a menhelyek mindig a nyers, büdös pénznek örülnek a legjobban, mert azon tényleg azt tudnak venni, amire szükségük van. Esetleg az előre lebeszélt márkájú adománytápnak. És igen, ezt nem egyszerű megértetni a közzel, ha nem vigyáz az ember, igen rosszul jön le. Remélem ti már értitek, miért lehet működőképesebb így a történet, akkor is, ha első hallásra nagyképű válogatósságnak tűnik. 
És itt jön a képbe a jó kommunikáció fontossága. A megfelelő kommunikáció a külvilág felé ugyanis egy nyilvánosság előtt dolgozó és szereplő szervezet egyik legerősebb, egyben kétélű fegyvere, aminek mindkét éle beretvára van fenve.
(Ez persze ugyanígy érvényes bármely szervezetre és magányszemélyre is, legfeljebb nem ennyire vérre menően...)

Gondolom sejtitek már, mi az szerintem, amit az Illatos út nagyon elszúrt. A kommunikáció, az kérem, csak hogy legyen itt némi szóismétlés. Ugyanis a fenti tényekkel a legtöbb ember nincs tisztában-hiszen honnan is lenne. Így a jószívű adakozó teljesen érthetően érzi úgy, hogy pofont kapott a símogatásért. Ezeregy más verzió lett volna a helyzet jó megoldására, például:
-elmagyarázni a fenti tényeket,
- elfogadni a tápot, szépen megköszönni, majd nagyon kis mennyiségben belekeverni a normál tápba (én ezt szoktam, működik)
-elfogadni a tápot és elrakni a raktárba, hátha jön egyszer egy olyan kutya, aki válogatós és pont csak ezt eszi meg
-az előző három pontot szabadon kombinálni.

Viszont az Illatos út itt sajnos kiválasztotta a szénakazalból a legrondább szálat és azzal csiklandozta meg az ember orrát. Vesztett egy adományozót és nyert egy nem épp jóhírüket keltő delikvenst. Kár érte. 

Remélem ezzel a szösszenettel nyomok valamennyit felfele a hírükön, mert nem akartak ők se rosszat. Csak így sült el. Abból meg lehet kérem, tanulni...

További pálinkás jó napot.

Hendikopp

Téma van. Mozgássérültet mégpedig kérem, azt eszünk ma vacsorára. 

Az alapötletet a billentyűzetszaggatáshoz az adta, hogy ha csak egy pillanatra is és enyhén is, de belekóstoltam a hendikepvilágba. Remélem ennyi is volt. Az úgy volt kérem, hogy szilveszter hetének hétfője óta fájt a jobb vállam. Aztán amolyan mitnekem módon pont nem foglalkoztam vele, bekentem pipamocsokkal meg nádifarkas vérével, hogy majd elmúlik. No ebből az lett, hogy szilveszternek reggelén úgy keltem fel, hogy legóemberkévé változtam. Azaz a jobb karomat alaphelyzetből előre és oldalra legfeljebb 50 fokban tudtam megemelni fájdalom nélkül, 90 fokig fogcsikorgatva, afölött semennyire. Tudom, ez messze nem olyan, mint kerekesszékben ülni, vagy szájjal festeni, de a jó életbe is, rájön az emberfia, hogy a mindennapi, egészséges embereknek kifejlesztett rutin már ennyitől is meghal. Mert ugye. Felkelek, elmegyek vécére. A papírt már a bal kezembe kell venni, ami fura. Kézmosás. Kontaktlencse, az megy. Haj összeköt zuhanyzás előtt. Ez kétkezes művelet lenne, tarkóvonal fölé emelt könyékkel. Anyázás, szentségelés, dzsimkerris mozdulatok. Megpróbálom a fejemet a kezemhez hajtani, ha már a hegy nem megy Mohammedhez. Ez se megy. Zuhanyzás, összevizezem a hajam és nem tudom normálisan megmosni a fülemet. Öltözködés. Alsógatya, gatya, zokni nem téma. Póló, bal kar simán, jobb karnál megáll a tudomány. Megintcsak bűvészmutatvány, előrehajtott felsőtesttel előbb a lógó jobb kart belebújtatjuk a póló ujjába, majd az egész hóbelevancot bal karral átcibáljuk a fejünkön, majd bal kar. Pulóver dettó. Menjünk orvoshoz, nem? Kocsiba beszáll. Biztonsági öv...anyázás. Indít, egyesbe kapcsol(na), anyázás. Elindul, jobbra éles kanyar, anyázás. Szóval mindennél ami jobb kézre esik és nagyobb kilengéssel jár, mint a gyerekkorunkból ismert süti-süti-pogácsát-játék, az anyázós. És így tovább, két napon keresztül, (mert persze az orvos nem rendel szilveszterkor), míg bele nem durrant a doktornéni az arcomba egy lórúgásszerű fájdalomcsillapító és gyulladáscsökkentő bogyót. Amitől aztán rendbe jövök. De akkor is. Agyrém, hogy egy ilyen-bocsánat-piszlicsáré valamitől is mennyi mindenben korlátozottnak érzi magát az ember. Most akkor képzeljük el nagyobban...

-Közjáték. A legóemberke bemegy a kocsmába. -Mit adhatok?-kérdi a csapos. -Tökmindegy öregem, úgyis a hátam mögé öntöm.-

Szóval, a hendikep igazából egy buta szó ám. Eredetiben "handicapp", ha nem tévedek és azt hallottam valahol, hogy régen azt nevezték így, ha a lóversenyen a mezőnyben túlzottan esélyes lóra nehezítésként súlyokat raktak. Akkoriban még nem volt meg a "mozgássérült" jelentése a szónak és a mozgássérültek is pont úgy voltak el, ahogy tudtak, annyira nem foglalkozott a nagypolitika a kérdéssel. Manapság meg, ahol mindenki egyenlő, nincs fekete és fehér, csak sötétkék és világoskék, nincs férfi és nő, csak kollegák és kolleginák, nincs művelt és műveletlen, csak választópolgár, szóval, manapság kell vele foglalkozni. Kötelező az akadálymentesítés, az együttérzés, a harmónia. 

És ez másodrészben az, amiért leültem firkálni. Ha kilógott a lóláb és az irónia az előző sorokból, elnézést. De így-úgy, sokat morfondíroztam már a témán. Mert egyrészről igen, mindenkinek meg kell teremteni az esélyt mindenre. Másrészről, milliókat költeni-kötelező jelleggel, központilag előírtan- a mucsajröcsögei kulturház komplett átépítésére, mert hátha egyszer tíz évente előfordul, hogy egy kerekesszékben arra gurul valaki- ez nekem kicsit erős. Valahogy azt látom ebben a témában, hogy amivel sokáig nem foglalkoztunk, azzal most nekiállunk hirtelen, aztán tútoljuk, rátoljuk. És nem, én most nem valami ellen beszélek, hanem valamiért. Valahogy errefelé tart a világ, hogy jóakaratból meglendítünk valamit, aztán túlszalad. Legyen szó akár a menekültekről, akár a kisebbségekről, akár a rokkantsággal élőkről. 

Azért mondom, hogy nem valami ellen beszélek, hanem valamiért, mert a megoldáson töröm az agyam. Hogy hogy lehetne azt, hogy mindenkinek jó legyen. Hogy mi lenne az arany középút. Hogy aki mozgássérült, az össze tudja kötni a haját, meg tudja mosni a fülét, fel tudja venni a pulóvert és tudjon autót vezetni. A többiek meg addig adózzanak erre, amíg a takarójuk ér. Várom az ötleteket, egyébként. Szerintem a kulcs valahol a kreativitás és ötletesség lenne. Mert a gond az, hogy amit egyszerűen, olcsón és jól is meg lehetne oldani, azt hajlamosak vagyunk bonyolultan, drágán és sz*rul. Eszembe jutott néhány példa, hogy értsétek, mire gondolok. Hallottam egy történetet arról, hogy a MÁV az előírásoknak megfelelően beruházott nagyobb állomásonként egy szerkezetre, ami beemeli a vonatba a kerekesszékest. Egyszer, mondom, egyszer előfordult, hogy a vombathelyi elosztón valaki igénybe akarta venni. Aláírattak vele valami három papírt, mert mégiscsak egy többmilliós kütyüről van szó. Aztán engedélyt kértek a raktártól, mert ezt nem lehet ám csak úgy ukmukk előhozni. Aztán mondták az embernek, hogy várni kell egy negyed órát, mert addig tart, míg átfut a történet a bürokrácián és előszedik a masinát. Mondta az illető, hogy hát, addig elmegy a vonat, majd miután megkért rá két jókiállású fiatalembert, azok ott helyben beemelték a vagonba. Szóval. Értitek? Mondok mást, ugyanerre a témára. Nem, nem akarom kishazámat bezzegve leszólni, csak példa-ellenpélda. Sógoréknál a legtöbb vasútállomáson úgy oldották meg a kérdést, hogy rábetonoztak plusszban a peronra kb ötven centit, így az pont a vonatkocsi ajtajának magasságába került. De az abszolút favoritom sógoréktól, hogy mikor a műemlékvédelem alatt álló gyönyörű, vasútállomásként szolgáló épület összhangját nem akarták egy hidegszürke betonrámpával felrobbantani, akkor a bejárat elé elhelyeztek egy feltűnő piros gombot, kerekesszékből elérhető magasságban, alatta a felirattal: "Ha Ön rokkant, kérjük nyomja meg a gombot, kollégáink azonnal segítenek." 

Na. Nem tudom értitek-e, mit akarok kihozni az egészből. Nagyjából azt, hogy rokkantnak lenni nagyon rossz. De hülyének lenni is nagyon rossz. Viszont ha kompromisszumokat keresünk-és talán ez a kulcsszó-akkor megoldható minden, mindenki jól járhat. Némi együttműködéssel, kölcsönös elfogadással és megértéssel. És itt meg a kölcsönösön van a hangsúly. És rokkantak akkor is lesznek, ha ez sikerül, de hülyék talán kevesebben. Vagy legfeljebb nem engedik őket a kondérhoz. És akkor talán, mindkét oldal boldogabb lehetne. Talán. 

Záróakkord. Biztos többen találkoztatok már az alábbi képpel, ha nem, hát majd most. 

Jó éjt!

"-Le tudná valaki photoshoppolni a képről azt a rokkant izét? Köszi.-Íme"