Adatfélelem

Kedves testvérkéim a zűrben, rádiónéző gyerekek, fiúk és lányok, uraim és vaskohászok, meg a Misike ott a sarokban! Közhírré tétetik! Tudjátok vagy sem, de kettőezertiznnyóc május huszonötödikétől, azaz egész pontosan holnaptól, életbe lép az új EU-s adatvédelmi törvény. 

Nekem pedig sikerült a napokban összeülnöm a témával. Nem teljesen hobbiból, inkább mert a cégem tolta az agyunkba az infót, de most elkezdett érdekelni is. És minél inkább érdekel, annál inkább hull a hó. Vagyis, egyre inkább az az érzetem, hogy ahogy népünk és nemzetünk nagy költője és prominens személyisége, Gáspár Győző, avagy Győzike mondta egy híres beszédében:

"More, ebbű baj lesz!"

Kezdjük az elején. EU-s adatvédelmi törvény. Ebből a kifejezésből mindjárt kiszűrhetünk három dolgot, ha kicsit odafigyelünk. Egy: valakinek adatokat kell megvédenie valakitől. Eddig oké. Kettő: az egész ejurópaiunijóra vonatkozik. IIiigen, Szittyaföldre is. Három: törvény, tehát k*rvára muszáj lesz. 

No, eddig jók vagyunk. Menjünk tovább. Az alapján, ami morzsákat összeszedtem az elmúlt napokban, a történet arról szól, hogy ha valaki hivatalosan dolgozik valahol (tehát nem feketemunkás), akkor bármilyen adat kerül a kezébe bárkiről, ami az adott bárki személyére utalhat, akkor azt nem adhatja ki harmadik személynek. 

No figyelj, visszük tovább. Ez ilyen elemzős blogbejegyzés lesz. Mi az, hogy valaki hivatalosan dolgozik valahol? Az az, hogy egy cégnek az alkalmazottja, vagy van egy cége. Mi az, hogy egy adat az egy adott személyre utalhat? Minden. Név, lakcím, cipőméret, vércsoport, szexuális szokások, vallás, hajszín, rorschach teszt-eredmények, politikai hozzáállás, bélműködés sebessége, feleségek száma, IQ, testtömeg-index, életkor, pattanások száma a hátsó fertályon. Oké. Ki a harmadik személy? Bárki, aki nem az adott céghez tartozik, vagy az adott cégen belül nincs jogosultsága az említett adatokhoz való hozzáférésre. 

Tehát, ahhoz, hogy továbbadhassam az infókat, vagy külön engedély kell, vagy -ez egy kivételes eset-az információk továbbadása nagyobb súllyal esik a latba, mint a törvény, tehát pl az illető élete múlik rajta. 

No kérem. Ez eddig alapvetően egy üdvözlendő dolog. Hiszen, legyünk őszinték, volt ebből már pár balhé. Jómagam is körülvettem magam mindenféle digitális pajzsokkal, mert kezdett az agyamra menni, hogy ha bemenek a sarki ABC-be egy balatonszeletért, akkor a következő automatikusan feldobott youtube-videóm egy balatonszelet-reklám, az ímélpostafiókomban balatoni apartmanokat reklámozó spameket kapok, a sarki ABC melletti konditerem szerint több mozgásra lenne szükségem és a google fordító a "szeret" szót automatikusan átírja "szelet"-re.

És most jön az a rész, ahol kérdezek. A törvényről. Legalábbis az alapján, amit az elmúlt napokban felfogtam. Vannak konkrét , egyértelműen lefektetett előírások, definíciók és tételesen felsorolt tényezők? Nem, nincsenek, vagy nem tudom. Van türelmi/átállási idő? Nincs. Felkészültek a cégek az átállásra (beleértve a sajátomat is)? Nem. Megkönnyíti a munkát az új törvény? Nem. Jobbá teszi a világot az új törvény? Nem tudom. Kihágás esetén a büntetés mértéke leszabályozott? Igen. Durva? Igen. A cég büntethető? Igen. Az alkalmazott büntethető?

 Igen.

No és nekem itt kezdődik a probléma. Lehet, hogy teljesen rossz sínen vagyok és egyszerűen nem ástam bele magam kellő mélységben a témába, de olyan benyomásom támadt, hogy hoztak egy tesséklássék törvényt, különösebb segédlet, mankó és kapaszkodó nékül, viszont aki nem tartja be, az bizony meg lesz. A történet duplán is érint, egyfelől mert egy cég alkalmazottja vagyok, másfelől, mert van mellékállásban egy icipci, ámde világuralomra törő cégem. És most olvassátok vissza az előző frázis utolsó mondatait. Igen, hogy a nyúl hágja meg, az EU-s adatvédelmi törvény alapján mind a cég, mind a dolgozó büntethető. És a legtöbb cég most, a finisben kezd el kapkodni, hogy hujjuj, ezzel foglalkozni kellett volna (beleértve a sajátomat is. Legalábbis ahol alkalmazott vagyok.). 

A büntetés mértéke a következő: Cég esetében maximum húsz millió euró, vagy az éves bevétel 4%-a. Magánszemély esetében maximum ötvenezer euró. 

Most pedig kezdek egy új bejegyzést. Egyfelől, mert adok némi időt, hogy lecsapódjanak bennetek az eddigi infók, másfelől, mert megjött a pizzám. Szóval, elmondom az aggályaimat. Az a benyomásom, hogy ez (megint) egy olyan határozat, amit azért hoztak, hogy a nagy cégek ne cseszhessenek ki a kisemberrel, ellenben pont az ellenkezője lesz a vége. Mert. Ha a Google-t (az egyik legnagyobb adathalászt) megbüntetik húszmilla ojróra, vagy a bevételének 4%ára, akkor a cég pont von egyet a virtuális vállán, és legfeljebb annyi történik, hogy egy hétig cikkeznek erről az újságok. Ha engem megbüntetnének 50000 örzsire, akkor halászó-vadászó-gyűjtögető életmódot kellene folytatnunk Kutya Úrral életünk végéig. Továbbá. Mint alkalmazott, ez olyan helyzeteket teremt számomra, ahol nincsenek egyértelmű információim, viszont a felelősség az enyém. Továbbá, erősen balfék szituációkat. Most jönnek a példák. A projektben, ahol dolgozom, eddig az embereket a különböző listákon név és TAJ-szám megadásával azonosítottuk. Namost, a TAJ-számot mostantól nem lehet felvezetni a listákra, nehogy egy harmadik személy (másik tanuló) meglássa. A projektben úgy saccra tizenkét Mohhamed Alink van. Hajrá. Másik példa, a pénisz másik végéről, azaz a saját cégemből. Ez a pichányi magánvállalkozás egy szerencsés véletlen során előrébb tart a témában, mint a nagy cég, ahol alakalmazott vagyok. Ez azért van, mert összebarátkoztam egy palival, akiről idővel kiderült, hogy pont a digitális adatvédelem a szakterülete. Így hát segített helyrepofozni a honlapomat. Ennek során kiderült némi cigányság. A honlapomon van egy facebook-link. Ugye. Ez a cégem facebook oldalára irányít át. Ugye. Ez a link adatokat gyűjt (nyugi, under consctruction). Ugye. Nem, nem én személy szerint, nem is a cégem. Hanem a facebook. Az én honlapomon keresztül, csak mert ott van a link. Kinek a felelőssége ez? Elméletileg vagy gyakorlatilag? Nos, gyakorlatilag az enyém. Elméletileg a facebooké ugyan, de most képzeljétek el a szituációt, hogy én talpas parasztgyerek a nullszaldó közelében játszó vállalkozásommal megpróbálok ráírni Zuckerberg öcsire, hogy te Márk, a kutya rúgja meg, csinálj már valamit ezzel a fostos linkkel, jó?

Értitek, mi a bajom az egésszel? Nem? 

Úgyis jóvan. Még én se teljesen. Csak el ne mondjátok senkinek, mert feljelentelek a francba, azt fizethetitek az ötvenezer ojrót. Persze nem nekem. De az már egy másik mese.

Legyetek jók és csendesek.

Vivát demokrácia. 

Tutnix

A tutnix, kérem, hogy így gyorsan és koppanósan elmagyarázzam a címet, az a kutya, amelyiknek a gazdáját jól p*csán kellene  rúgni. Sógoréknál a tutnix (tut Nichts=nem csinál semmit, értsd, nem bánt) egy amolyan szállóige lett. Még ilyen feliratú mellhám is van. Csak az a gond, hogy a szállóigében ezt ironikusan értik.

Osztrákék nemzetkarakterének van egy komoly hátulütője, mindamellett, hogy sok jó oldala is. A népeket errefelé általában úgy nevelik, hogy mire elérik a közel felnőtt kort, szent meggyőződésük lesz, hogy ők úgy általában mindent jobban tudnak a világon mindenki másnál. Ez persze egy általánosítás, méghozzá csúnya, de sajna elég nagy számban megfigyelhető ez a jelenség. És ez akkor okozhat problémát, ha az adott ember (mint ahogy ez is gyakran előfordul) túlértékeli magát, a tudását, a képességeit. No, ez kicsit így van az osztrák kutyatartókkal is. Meglehetősen sok önjelölt Cézármilán van köztük, akik a kutyá(i)kat, abban a tudatban, hogy azok teljesen kontroll alatt vannak, teljes kontroll nélkül sétáltatják. Volt már ilyenből több tengelyakasztásom, például mikor előre szóltam az egyértelműen támadó szándékkal közeledő kutya gazdájának, hogy illene megfogni a jószágot, majd miután a "tutnix" mondat után a tutnixet fel kellett rúgnom, hogy ugyan ne akarjon már mindenáron verekedni Árnyékkal, akkor még el is kellett magyaráznom okosgazdinak, hogy ez most miért volt. Szóval, az ilyen okosok miatt lett a tutnix elnevezés. 

No, ma megint belenyúltunk. Ugyi új kecó, új környék, felfedező mód. Mondta valaki tegnap, hogy van itt egy kutyastrand kontra kutyafuttató. No mondom, reggel meglessük. Hát tényleg van, szép nagy terület, dunapart, minden mi szemszájnak és kutyának ingere. Ja, meg egy kocsma. Rakat nép a kocsmánál, meg egy rakat kutya, de valami tizenöt. Már hallani lehetett valami egymásra acsarkodó morgást a csoportból. Kicsit sasoltam a népeket, hogy látják-e, hogy be akarunk jönni a kapun, de hogy nem reagáltak, gondoltam itt ez így megy. Minden jobb érzésem ellenére léptem be Kutya Úrral, majd kábé egy perccel később pont annyi időm maradt, a verekedés kirobbanását megakadályozandó, hogy Árnyékot kikaptam a három épp nekimenni készülő tutnix közül, kivágtam a kapun és becsaptam mögötte. Aztán én ittam meg a levét a történetnek, mert Árnyék nem az a méret, akit csak úgy ki lehet hajítani bárhonnan, szóval ha nem akartam volna kicsit heroizálni a dolgot, akkor az igazsághoz híven azt írtam volna, hogy kiestünk a kapun. Ami azért érintett kellemetlenül, mert lévén hogy Kutya Urat fogtam két kézzel, térdre érkeztem, ami a sóderes-aprókavicsos úton, főleg rövidnadrágban nem egészséges. (Konkrétan úgy nézek ki, mint akit térden lőttek egy sajtreszelővel keresztezett sörétespuskával.)

Na jó mondom, akkor ezt ma hanyagoljuk, esetleg holnap teszek vele még egy próbát. Talán ha nincs ünnepnap, nem lesznek ennyien. Közben eszembe jutott, hogy hé, én fenn vagyok egy bécsi kutyás fórumon. Beírtam hát, hogy mi történt, és megkérdeztem, hogy mik a tapasztalatok a hellyel kapcsolatban. 

No, erre a kommentáradatra nem számítottam. Szerintem még mindig írják. Néhány elenyészően kevés "Jó az", vagy "Nálam minden oké volt" véleménytől eltekintve az elsöprő többség véleménye szerint: ne   menj    oda!

Na mondom, ez egy kutyazónánál igen remek. 

Aztán szépen sorba leírták, hogy kivel mi történt és a közel egybehangzó vélemény szerint ez egy igazi, klassz, tutnixzóna. A környékbeli alkoholisták beülnek a kocsmába, azt amíg berúgnak, pont letojják, hogy a kutyáik mit csinálnak. Voltak elképesztően durva sztorik is, a csavarhúzóval megszúrt kutyáig bezárólag. Mindenesetre meggyőztek, asszem hanyagolom....

Keresünk valami tutnixmentes környéket. Valaki ajánlotta is, hogy tud egyet, akár el is kísér. Lehet hétvégén meglesem. Amúgy meg pont kellemesen elbóklászunk mink itt a szép csendes környéken. 

Most komolyan...itt sógoréknál van egy olyan, hogy "kutyajogosítvány", bizonyos fajtákra. (Mármint, ugye, ezt nem a kutyának kell letennie, hanem a gazdának a kutyával.) Többen javasolták már, hogy általánosan be kéne vezetni. Lehet nem volna hülyeség.

Mert ugye a tutnixek esetében általában nem a kutyával van a gond....

Csak az naaaagy naaaagy egó ne volna....

Nade. Tanulság megvan, és továbbra is elkerüljük tutnixékat. Amúgy oké minden, klassz a hely. Nem kicsit. Végezetül, csak hogy irigykedjetek egy csöppet, megmutatom, épp hogy blogolok :D

Legyetek jók és okosak!

A Tarzan-effekt

Beköltöztem az van. Igen, van hol laknom. Miután kiszencségűtem magam ehelyt (klikk) és már mint az ember ki itt belép, felhagytam minden reménnyel, ahogy az ilyen esetekben már csak lenni szokott, az utolsó pillanatban beesett egy kecó. Méghozzá egy jó. Igaz, a szerződés egy évre szól, de jobb mint a nem. Szóval, most itt ülök ennek a szép kis lakásnak a konyháján, a dunapartot cirógató szél halkan lebegteti a kertre nyíló ajtó függönyét (mondom, jó hely...), Árnyék durmol a padlón, én meg elmondom nektek, mi az a Tarzan-effekt.

A Tarzan-effekt kifejezés egészen mostanáig nem létezett hivatalosan. Most, hogy már papírra, pontosabban blogra vagyon vetve, most már igen. A múltkor ugrott be egy beszélgetés kapcsán. Random összeültem random ismerőssel, random csehóban, blablabla, mi van veled. Hát mondom a melóm passzol, az albérletemben annyira nem érzem jól magam, meg kicsit stresszel is mert április végével költöznöm kell. Mond erre egy ilyet az ember, hogy hehe, de hát te mindig ezt csinálod, vagy a meló, vagy a lakhatás megvan, a másik meg nem passzol hozzá. 

És leesett, hogy bakker, tényleg. És bevillant Tarzan, ahogy lendül liánról liánra, az egyik keze mindig stabilan fog valamit, a másik a levegőben. Aztán azzal megfogja a következő liánt, elengedi az előzőt és így tovább.
Le meg csak nem pottyan.

És megszületett a fogalom. Mert basszus, ha végiggondolom, tényleg ezt csinálom. Ha jó a lakhatásom, felmondom a melómat, ha jó a melóm, nem smakkol a lakhatásom. Innentől mindig váltok, egyikről a másikra, csak ritkán párhuzamban.

No most épp párhuzam van. Szuper kecó, klassz meló. Csak ugye megint dörömböl a fejemben a kérdés, hogy meddig? A meló, amit csinálok, egy projekt. A projekteknek van egy olyan rossz tulajdonságuk, hogy végük van egyszer, a lakás meg megint csak egy évre szól. Tessék tessék, jöjjenek közelebb, lehet tippelni, melyik szűnik meg előbb? Lakást, vagy melót kell keresnem?

Bah. 

No mindegy, most jó és ezt élvezem is. Csak valahogy hiányzik néha némi stabilitás. Megvan ennek a cigányéletnek is a romantikája, meg valahogy, az Atyaúristen, Allah, vagy a Kazah Sólyomisten tudja, hogy, de végső soron én is csak fent maradok mindig a fán, mint Tarzan, csak a bizonytalanság olyan, mint amikor az ember kontaktlencséje mögé homokszem megy. 
Meg lehet szokni, de nem kellemes.

Asszem ki kell ókumlálnom, hogy mi váltja ki nálam a Tarzan-effektust. Mert hogy ennyire következetesen ez történik, az szinte biztosan nem a véletlenek összjátéka.

Mindenesetre jelenleg fix helyem és fix állásom van (egy ideig). Talán ez az idő elég lesz kiokumlálni a többit. 

Aztán megint ugrik a Csita a vízbe.

De jelenleg vigyorog :D

A nép dicsőségére

A legnagyobb érv a demokrácia ellen az az öt perc, ami az átlag szavazó megnyerésért folytatott vitát jelenti.” 

/Winston Churchill/

”A demokrácia a legrosszabb kormányzási módszer, nem számítva az összes többit, amit időről időre kipróbálnak.”

/Szintén Winston Churchill /

Na, most tojban leszek. Mármint azért, mert, hogy ne csak Churchilltől idézgessek, a Thoriumblog ugyebár egy "ingyenes, szénhidrát,- koleszterin- és politikamentes, irritatív blog a mindenről és a semmiről, a ti kedvetekért és az én kedvemért". Aztán meg kezdésnek rögtön bedobtam ide két idézetet egy politikustól, úgyhogy ezt nehéz lesz kimagyarázni. De megteszem, figyelj. Tudom, nemrég voltak a választások, ennek még mindig nagy a visszhangja, de itt most egy ötperces szimpla péntekesti elmélkedés következik, anélkül, hogy állást foglalnék bármelyik politikai párt mellett, vagy ellen, beszólnék bármelyik fidesz-szavazónak vagy sorosbérencnek, ragasztanék még egy farkat a kutyákra vagy az egér jobbik gombját használnám. Ez egy gondolatkísérlet, ti meg arra szavaztok, akire jól esik, ha elmentek szavazni, ha meg nem, az se a blog dóga.

Így politikamentes marad.

Na.

 

Itt most kérem a demokráciáról lesz elmélkedve. Nesztek, germanizmus. Mert eszembe jutott valami a választások utáni hőbölgés kapcsán. Pontosabban nem annak kapcsán, hanem már sokkal korábban, csak most megint elkezdett foglalkoztatni a kérdés. Hogy hogy a francba' van az, hogy sokadjára fordul elő, és nem csak nálunk, hogy egy ország választ, aztán meg ugyanaz az ország hőbölög az eredményen.

Izé.

Gondoljuk végig a demokrácia dolgát.

A demokrácia, mint olyan, az ókori Görögországból indult hódító útjára. A szó szintén görög eredetű: "Demosz grácia", avagy népuralom. A demokrácia nevű politikai rendszer lényege tehát, hogy mindenki beleugathasson a dolgokba. Mindenki és mindegyki. Ez ma Európában az általánosan okénak elfogadott módi. A szó határozottan a "pozitív" tartományban van az emberek tudatalattijában, hiszen ami demokratikus, az klassz, a demokrácia előretörése szorgalmazandó, a demokratikusan működő országok a királyak. Esszük a demokráciát, isszuk a demokráciát, különböző formákba öntjük, a klasszikustól a királynővel megfejeltig, de lényegében mindenhol ott van, mint egy alapértelmezett prímszám. Miért is ne lenne, hisz ez a legjobb, amit ismerünk. Mert ez, valljuk be, tényleg egy jó dolog, hogy mindenki és mindegyki, azaz a nép közösen találja ki, hogy mit is akar, kit is akar.

Viszont. Elindult a hangya a fejemben, hogy ebben az egészben van egy böszöm nagy buktató. Ez pedig azért van, mert önmaga természetéből fakad, ergó fel se tűnik. A buktató pedig pont a mindenki és mindegyki. Hiszen a demokráciában ugyanannyit számít mindenki szavazata: egyet. Mindegy kié. Na most figyelj. Ez ugye azt jelenti, hogy az egyetemi professzor szavazata ugyanannyit nyom a latban, mint a funkcionális analfabéta színesfémújrahasznosítóé, az anyagyilkosé szintén ugyanannyit mint Teréz anyáé.
 Őőőő.

Mikor idáig jutottam a gondolatmenetben, na akkor villant fel a nagy sárga kérdőjel a fejemben. Nem tudom miért volt sárga, de az volt.

Kis kitérő, hogy aztán összefűzzük a többivel. Az átlagos IQ, az IQ-tesztek rendszere szerint, 100. Azonban ennek a statisztikai eloszlása a lényeg, ez ugyanis így néz ki:

Ebből elég gyorsan levonhatjuk a konzekvenciát. Az van, hogy egy átlag országban, az átlag népesség átlagosan és jelentősen nagyobbik része valahol a tökkelütött ostoba és a mérsékelten intelligens között ingadozik. Az igazán intelligens emberek száma az összmasszához képest viszonylag alacsony.

Kanyarodjunk vissza az eredeti témához, összevetve ezzel a fenti szösszenettel. Gondolom elég egyértelmű már, hogy mire akarok kilyukadni: a demokrácia gépezetében egy öklömnyi homokszemet jelent az önmaga lényegéből eredő tény: mivel mindenki szavazata ugyanannyit számít, innentől egy demokratikusan működő országban a statisztikai többség démonikus lován vágtatva végeredményben mindig az "egyszerű gondolkodású plebsz" fogja meghatározni, hogy ki kerüljön a pálca végére.

Namost, hogy tovább vigyük a fonalat, pont ez az a réteg, akiknél érzelmi inputokkal sokkal gyorsabban és sokkal többet lehet elérni, mint a dolgok logikusan felépített magyarázatával. Tehát a "kisfiam, azért ne edd meg azt a csokit, mert ma már ettél egyet és a túl sok szénhidrát nem tesz jót a szervezetednek, túlsúlyhoz vezethet, aminek hosszútávú negatív hatásai lehetnek, valamint a fogaid egészsége szempontjából se előnyös" helyett az "azért ne, mert különben kapsz egy pofont" működik.

És a demokratikus rendszer által kitermelt átlag politikus- bármennyire is szeretjük ezt mondani-valójában nem hülye. Aki a politika világában megállja a helyét, annak szükségszerűen kell hogy legyen némi töklé a fejében. És akinek van némi töklé a fejében, tehát nem az IQ-statisztika haranggörbéjének első kétharmadához tartozik, az előbbutóbb rá fog jönni a fenti dolgokra.

És innentől a kör bezárul.

Tehát valójában, a demokratikus rendszerben egy ország nem arra a politikusra szavaz, amelyik a legrátermettebb, legjóindulatúbb, legszavahihetőbb, szóval legokébb, hanem arra, amelyik a legnagyobb csokit ajánlja a legkisebb pofon mellett, a legszebb mosoly kíséretében tálalva.

A demokrácia rendszerének legitimitása innentől számomra megkérdőjelezhetővé válik. És itt abba is hagyom a gondolatmenetet, mert sokkal jobb alternatívát visszakézből nem tudnék mondani, csak magára a gondolatra akartam rávilágítani. Mart ugye annak is ezeregy hátulütője van, ha csak egy adott réteg szavazhat. Hiszen miért is lenne több joga valakinek, a fenti példából kiindulva azért, mert magasabb az IQja? Ismerek imádnivaló ostoba embereket és utolsó lufaszjóskákat kimagasló intelligenciával. Illetve, ki határozná meg, hogy ki szavazhat? Mi legyen az alapja? Az értelem? A nehezen mérhető "jóság"? Vagy akkor legyen egy azaz egy ember aki a döntéseket hozza? Ezt már próbáltuk pár ezer éven át, nem működött annyira. Vagy csináljuk véletlenszerű alapon? Vagy legyünk önirányítóak, mint a pórok a Gyaloggaloppban? Vagy írjunk rá egy szoftvert? Vagy nevezzük ki Kutya Urat miniszterelnöknek?

Nem tudom gyerekek, nincsenek válaszaim. De ez a bejegyzés nem is a válaszokra megy ki. Inkább a kérdésekre. Sokszor azok is előremozdítják a világot. Hátha valaki elkezd gondolkodni és kitalál valami okosat.

No hajrá.

Amúgy, most, hogy jobban belegondolok, Kutya Úrból nem is válna rossz miniszterelnök.

Árnyék for President!

Tehülyete!-Vol.5

Szervusztok kedves gyerekek íme, a sorozat 5 része. Móka. Kacagás. Aranyköpés. Tessék, csak tessék! Talán még Winnetou is lesz.

Annyit azért el kell mondanom előzetesben, hogy ehhez a bejegyzéshez már lehet kelleni fog némi némettudás, ugyanis a múlt hetekben a kőkeimtől elhangzott marhaságok közül nem fogom tudni mindegyiket bemagyarítani. De azért majd igyekszem.

Na.

1.

Ha emlékeztek, a "Berufsorientierung" szóval már megküzdöttünk egyszer. Akkor azt hiszem ezt nem írtam le így németül, mindenesetre most, most igen. Ez gyakorlatilag a munka világában való eligazodás fennkölt tudománya. Ebből kreálta elszólásból az egyik koma a "Berufssäugetiere"-kb: "Hivatásos emlősök" kifejezést. Azóta is rajta maradt, amúgy. Namost, ugyanez a koma megint bealakított. Valahogy nem veszi be a gyomra ezt a szót. Most ezt hozta ki belőle:

"Berufsorgientierung".

Ezt nem magyaráznám hosszasan, jó?

2.

Random elkapott beszélgetés a csoportomban:

-Sokat jár a szád.

-Na és? Az én szám.

3.

Ember épp referált valamiről, meg nem mondom már miről, mindenesetre nekiállt összehasonlítani az országokat az adott témával kapcsolatban. Ugye neki (sem) német az anyanyelve ellenben az oktatási nyelvünk igen, plusz a wikipedia által írt bölcsességeket sajnos hajlamosak megértés nélkül átvenni néha, szóval:

-És ez Európában változó mértékben van jelen. Tipikus például: Svédország, Németország, Ausztria, egyéb. Ez az egyéb sajnos nem tudom hol van.

4.

Szerveztünk egy látogatást egy másik oktatási intézménybe. Épp erről tartottunk egy kiselőadást, és a végén megegyeztünk a népekkel, hogy másnap fél kilenckor az adott épületnél a 3. parkolóban találkozunk. Az előadás után odajön hozzám egy koma, aki elég frissen került hozzánk és még elég csekélyke a némettudása, és megkérdezte mégegyszer, hogy hol találkozunk. Mondom neki a hármas parkoló. Majd néztem egy darabig bambán, hogy ezt miért akarja feljegyezni, majd rájöttem, hogy ha valaki először találkozik a "Parkplatz 3" kifejezéssel és nem tudja, hogy ez arra a nagy aszfaltplaccra utal, ahol az autók állnak, akkor igen, mondjuk a "Karlsplatz 12" analógiájára tényleg azt gondolhatja, hogy ez egy cím....

5.

A rasszizmus akkor igazán szép, ha belülről fakad és gondolkodás nélkül érkezik. Épp genetikáról beszélgettünk, mikor az egyik koma bekérdezte, hogy:

-Tanárúr, milyen gyerek születik abból ha egy kínai és egy normális ember összeházasodik?

Erről beszélgettünk kicsit utána.

6.

Nos, ennek én voltam az elkövetője. Igazi, vérbeli, ötcsillagos freudi elszólás. Koma épp a fogbetegségekről referált, és valahogy nem ugrott be neki a "fogkefe" (Zahnbürste) szó. Gondoltam kisegítem. Mondtam is neki, hogy "Zahnbrüste". Majd könnyesre röhögtem magamat magamon. Majd mikor leesett nekik a tantusz, ők is.

Nézd meg még egyszer a szót.

(Brüste: női mellek)

No, ennyi mára.

Lesz még, ne aggódjatok.

Addig is legyetek okosak :)

A húsvéti tojás valódi eredete

Kellemes húsvétot, kedves feleim és testvéreim az Úrban, dícsértessék a Jézus Krisztus, áldassék a Kazah Sólyomisten, továbbá Allahu ackbar. Remélem nyugisan és békességben telik az ünnep mindenkinek. Nekem kifejezetten. Mára nem terveztem semmi extrát, ellenben tegnap meghúztam a vádlimat, ma meg kaptam ajándékba egy jó könyvet, szóval ez azon ritka napok egyike, mikor is kifejezetten, hogy is mondjam csak...elnézést a szóért, de ezt nálunk így nevezik: "f*szlógatással" töltöm az időt. Annyi volt a napi aktivitásom, hogy kitakarítottam a szobámat és meglátogattuk Jóanyámmal egy jóbarátunkat. Szóval ráérek. És mivel nagyon ráérek, végeztem egy kis kutatómunkát. Mégpedig egy olyan témában, ami már régóta böki a csőrömet: honnan is jött a húsvéti tojás? Apróságnak hangzik, de hiszitek, vagy sem, egészen durva dolgokat találtam. Ezt most itt sorban, betűvel le is írom nektek.

Szóval, az addig ugye megvan, hogy a húsvét egy keresztény ünnep. De mint a legtöbb keresztény ünnepnél, itt is kilóg a lóláb a rituálékban, hogy maga az ünneplés ténye és módja nagyon sokat merít a kereszténység előtti, "pogány" alapokból. Ugye húsvét elve a tavaszi napéjegyenlőség környékére esik. Aztán ugye alapból arról szól, hogy Jézus Krisztust megfeszítették majd három napra rá feltámadt. Felmerül a kérdés, hogy keveredik ehhez a sonka, meg a hímes tojás? Főleg az, amit a nyúl tojik? Erre több elmélet született, a tojás+nyúl+húsvét kombóval meggyanúsították már az északi mitológia Oystra nevű tavasz-és termékenységistennőjét, akinek szent állata a nyúl volt, és  egyéb kereszténység előtti tavaszköszöntő rituálékat, amiket valahogy átmentettek e keresztény szokások közé.  De most összeszedtem az időmet, az erőmet, a türelmemet és  kibogoztam, hogy is volt ez. Figyeljetek, leírom nektek a sztorit. 

Tehát. A történet egy Testiculos nevű palival kezdődik. Eredeti nevét sajnos nem ismerjük, ez már a görögből latinra lefordított legendárium által használt beceneve. Testiculos nemzetiségét tekintve egyiptomi, vallását tekintve muzulmánból kikeresztelkedett (kopt) keresztény, hivatását tekintve pedig kereskedő volt. Mégpedig egy jól menő és dúsgazdag kereskedő, korának egyik legismertebbje. A kor pedig nagyjából a Krisztus utáni 7. századot jelenti, mikor is a kereszténység már erősen feltörekvőben volt. Testiculos barátunk azzal vált gazdaggá és naggyá, hogy-ahogy a mai marketinges nyelvezetben mondanák-megtalált néhány piaci rést. Jó kapcsolatai voltak Görögországban, ezért ott felvásárolt olyan árucikkeket, amik görögéknél általánosan elterjedtnek és így olcsónak, Egyiptomban ellenben alig ismertnek és így luxuscikknek számítottak. Érted, emitt gyakorlatilag utánadobták, amott meg vagyonokat fizettek érte. Nem buta az ember, na. Három fő termékprofilja volt, a legendárium szerint: kőszén (Egyiptom homokjában nem terem, míg Görögország hegyeiben bőséggel), olajbogyó (ugyanez) és, most figyelj: nyúlhús. Igen, furán hangzik, de logikus. Görögéknél szanaszét szaladgál ez a kis bolyhos jószág, Egyiptomban gyakorlatilag nincs. Így ott a gazdag kiváltságosok ínyencfalata lett. Főleg, hogy Testiculos rá is segített erre, némi...khmmmm...mondjuk úgy marketinggel...aztán erről majd mesélek később. Két apróságot kell még megemlítenem, amiknek a későbbiekben nagy szerepe lesz. Testiculos soha nem indult üzleti útra kísérők nélkül. Kíséretének pedig mindig elmaradhatatlan és fontos része volt varég (közhelyesen: viking) testőrsége és görög írástudója, aki minden tettét jegyzetelte.

Javaslom, hogy a fenti információkat olvassátok át mégegyszer, mert a későbbiekben (majdnem) mindnek fontos szerepe lesz.

A feltörekvőben lévő, fiatal Testiculos egy alkalommal épp üzleti útra indult, az akkoriban már -keresztény körökben mindenképp- ismert húsvét ünnepének tájékán. Lakhelye és üzleti központja egy a mai Kairótól északnyugatra, a Nílus nagy szigeténél található és máig ezen a néven létező Warraq Al Hadar nevű városban volt. Innen tevekaravánnal ment fel a Nílus deltájáig, elmaradhatatlan kíséretével, ahol is tengerjáró teherhajókat bérelt és a part mentén először nyugatnak hajózott, majd északnak, a nyílt vízre fordult és Kréta szigetének érintésével felhajózott Kalamata görög városba. Ez így amúgy tök jól hangzik, de akkoriban ez egy durván két és fél hetes út volt. A célja természetesen áru beszerzése volt. Jelen esetben elsősorban olajbogyó és füstölt, sózott nyúlhús. Itt kell megemlítenem egy mókás, de a későbbiekben fontossá váló apróságot: Testiculos utálta a nyulakat. Hogy pontosan miért, erről nem szól a fáma, de nem szerette őket. Még akkor se, ha jó pénzt csinált velük. Bevett szavajárása, pontosabban káromkodása volt ebből kifolyólag a "sz*rjon le a nyúl", vagy a "tojjon le a nyúl", ha igen megharagudott valakire. 

Na szóval, Testiculos szállítóhajóstól, varég testőröstől, görög írnokostól megérkezett Kalamatába. A nyúlbiznisz épp kibontakozóban volt, most tervezte az első nagyobb szállítmányt megvásárolni. Egy hetet terveztek a városban tölteni, majd visszaindulni Egyiptomba. Egy üzlettárs szállásolta el őket, aki a jó üzlet reményében épp csak nem nyalta ki a s.....szóval igen jól tartotta őket. Azonban csúszott némi gubanc a számításba, homok a gépezetbe, hiba a mátrixba. Ugyanis. A második estén osztrigát szolgáltak fel a vendégeknek. Az osztriga viszont romlott volt. Ami azt okozta, hogy harmadnapra Testiculos, meg az egész sleppje, hát hogy is mondjam, kergette a cifrát. És itt jön még két apró, de fontos információ, ami nagy befolyással volt az egész mostani világszemléletünk alakulására. Ebben az időben Egyiptomban már ismerték azt a szerkezetet, amit ma gyakorlatilag pottyantós vécének hívunk. Ellenben a húst a szabad ég alatt füstölték. Görögéknél nem volt pottyantós, viszont a húst a földbe vájt kamrákban füstölték, melyek tetején deszkatető volt, rajta egy kerek lyukkal, hogy a füstnek legyen hol távoznia. Testiculos-a legendák szerint- reggel sápadtan, rohanva távozott az átriumon át szállásadója birtokának hátsó traktusába. És amint azt otthonról ismerte, rákuporodott a deszkaülőkén lévő lukra. Azonban egy rabszolgalány épp a füstölőben sepregetett és mikor meglátta, mi takarja el a füstlyukon beszüremlő fényt, nemes egyszerűséggel odasózott a seprűvel. És itt következik a történelmet örökre megváltoztató tény. 

Testiculos ugyanis letolt gatyával, nem túl ízléses nyomokat hagyva maga után rohant vissza az átriumba, miközben azt ordította torkaszakadtából, hogy "A nyúl tojjon le, a tojásaim!!!"

És innen indult minden. A görög írnok, aki tanúja volt az egész jelenetnek és hűen jegyzetelt, még visszaindulásuk előtt elküldte memoárjait Egyiptomba, ami meg is előzte a hazatérő Testiculost. "Testiculos nagyúr, húsvét napjának reggelén, midőn felkele, örömujjongásban szalada végig a' szállás pitvarán, felkeltvén ezzel szolgáit s népét. Tojások, lelkendezett. Tojások!"  Egyiptomban híre ment az esetnek és nagy találgatásba bonyolódtak az emberek a történet részleteit illetően. Testiculos visszatérte után jó üzletember módjára azonnal hajójába fogta a szelet és elhintette az egyiptomi keresztény előkelők között, hogy a görög nyulak tojásokat raknak, húsuk ezért olyan finom és porhanyós mint a szárnyasoké. Üzleti pályája innentől meredeken felfelé ívelt, végül korának legismertebb és leggazdagabb kereskedője lett.

Az egyik varég testőr, bizonyos Drumbun durva ételmérgezést kapott, mivel telefalta magát romlott osztrigával. Nem tudott csapatával hazatérni Egyiptomba, helyette görögéknél ápolták, ahonnan később, megelégelve a  testőrködést, hazatért saját népéhez. Mivel kevéssé beszélte volt munkaadójának nyelvét és személyesen nem volt tanúja a kínos esetnek ezért csak a "füstölt hús", "nyúl", és "tojás" szavakat kapta el a történetből és ennek megfelelően adta tovább népének. 

Ebből a maszlagból alakult aztán ki, néhány további elkendőzött információ és szájról-szájra szálló ének segítségével a hímes tojás dolga úgy, ahogy ma ismerjük. 

Ez így igaz, ahogy itt leírtam.

Kellemes húsvétot  mindenkinek!

Ui.: Ugye nem csak nekem tűnt fel, hogy húsvétvasárnap idén április elsejére esik?

Szóval, kellemes húsvétot ÉS boldog bolondok napját!

:D

Vallásháború

Tegnap, vagy tegnapelőtt?-mindegy is, de élőben tanúja, sőt majdnem résztvevője voltam egy vallásháború kirobbanásának. Piciben, az igaz, de majdnem biztos vagyok benne, hogy nagyban ugyanígy kezdődnek. 

Elmesélem, hogy is volt ez.

Mielőtt azonban ez megtörténne, készítek nektek ide egy szószedetet a saját szemüvegemen át a teljesség és pontosság igénye nélkül, csak hogy ne kelljen mesélés közben magyaráznom, mikor kire/mire gondolok.

1: Vallás: a valláshoz, illetve vallásokhoz, mint intézményekhez való teljesen egyéni és személyes hozzáállásomat egy idézettel tudom a legjobban összefoglalni. Ez valójában nem idézet lesz, mert csak a lényegi elemeire emlékszem, de valahogy így volt: megkérdeztek egyszer egy sokrésztvevős vallási konferencián egy rabbit, hogy mit tart a legfőbb különbségnek a Biblia, a Tóra és a Korán között. Erre azt felelte, hogy "Igazából nincs. Mindegyik azt mondja, hogy szeressétek egymást. A többi meg maszlag."

2: Haram: A muzulmán vallásban és kultúrákban azon dolgokra/ cselekményekre/ egyéb akármikre használt kifejezés amik vallásilag és erkölcsileg nem okék.

3: Halal: Nagyjából a haram ellentéte

4: Csecsen: Kaukázusi népcsoport, határozatlan jogállású és autonómiájú országszerű területtel (Csecsenföld). A nőik kifejezetten csinosak, a férfiaik pedig általánosan bevett vitalezárási módszernek tartják a pofozkodást. Szinte kivétel nélkül muzulmánok.

5: Afgán: közép-Ázsiai muzulmán népcsoport, jópofa nyelvvel (perzsa). A tanulóim nagy részét ők teszik ki és állandóan keksszel etetnek.

6: Arab: "a többi" muzulmán, akiket általában így azonosítok. Kevésbé verekedősek, mint a csecsenek, kicsit nagyobbak, mint az afgánok és visszafelé beszélnek. Általában irakiak, vagy szírek. 

7: Szunnita/síita: az iszlám vallás két fő ágazata. Nem mindig szeretik egymást.

8: Vita: különböző nézőpontok kulturált megbeszélése, annak szem előtt tartásával, hogy a másik fél véleményének is lehet létjogosultsága.

7: Ostoba: aki nem érti, amire a rabbi gondolt az 1. pontban.

Na lássunk neki. Szóval, volt egy ilyen kicsit mocsárszagú unalmas órám, mikor is az ész magasröptű terjesztése helyett szimplán beszélgettünk, random mindenről. Ehelyt közölte be a csecsenem, tudja már ég minek kapcsán, hogy náluk a zenehallgatás az haram. A csecsenem valamiért szeret velem vallásról beszélgetni, nekem ez meg pont nincs ellenemre. Mivel nem értettem egyet vele, kialakult némi viszonylag kulturált vita a dologból, ami aztán annyiban is maradt. Tegnap, vagy tegnapelőtt?-mindegy is, valahogy megint előjött a téma. Csecsen bizonygatja a magáét, én mondom, hogy nekem oké ha így gondolja, attól én még máshogy. Aztán azzal folytatódott vita, hogy a Koránban pontosan és szó szerint le van-e írva, hogy a zene az haram. Na itt kapcsolódtak be az afgánjaim, akik mondták, hogy ugyan nincs. A csecsen meg hogy pedig de. Aztán az afgánok beszóltak a csecsennek, hogy akkor miért hallgat zenét, az meg ezen fennakadt. Ebből még nagyobb vita lett, ami már határozottan lökködte a vita határát, szóval inkább nézett ki veszekedésnek. Aztán lecsillapítottam a kedélyeket kicsit, majd szünet lett. A csecsen a szünetben kikérdezte az arabokat, hogy szerintük benne van-e a Koránban, hogy a zene haram. Azok azt mondták, hogy ők ebbe nem folynak bele. Én kimentem az afgánokkal cigizni a balkonra. Persze folytattuk a beszélgetést, ami abba az irányba terelődött, hogy mi hülyeség már  fennakadni ilyen dolgokon. Közben odacsapódtak az arabok. Nemsokára egy viszonylag élhető beszélgetés közepén voltam vallási különbségekről, előítéletekről, miegymás. Ez körülbelül negyven másodpercig tartott, mikor is az egyik afgán megkérdezte az egyik arabot (tegyem hozzá, bármilyen hátsó, vagy bántó szándék, vagy gondolat nélkül, pusztán a témához kapcsolódó kíváncsiságból), hogy szunnita-e vagy síita. Na erre lett aztán igazán felherkenés. Mer' hogy ilyet hogy lehet kérdezni, ez a kérdés okozott náluk minden bajt és egyáltalán. Ezen a ponton már be kellett vetnem a speciálisan kifejlesztett "most fejezzétek be, mert villámot szórok" jellegű tanárúr hangomat, ami adott helyzetben csak az indulatok teljes elszabadulását akadályozta meg, a további hangos vitát(?), ami a veszekedés határán táncolt, nem.

 Az egésznek az lett a vége, hogy senki se akart többet beszélni a témáról és mindenki lógó orral, a saját maga és mások ostobaságán rágódva ülte végig a következő órát.

Namost, mi megúsztuk ennyivel, de szerintem ez nagyban is pont így kezdődik, csak nem mindig így végződik. Pont az egyik arab mondta a vita (?) hevében, hogy az ostobaság az oka az egésznek, mert ha kellően ostoba vagy, akkor ha egy általad kevésbé ostobának vélt ember, adott esetben egy vallási vezető valamit mond, akkor az neked fix és megmásíthatatlan és követni fogod. Ha egy másik vallás vagy valláságazat vallási vezetője meg másvalamit mond, akkor a másik vallási ágazat ostoba rétege azt fogja fixen követni. Ha ne adj' Úristen ez a kettő valami olyat mond, ami keresztezi egymást, akkor kész a balhé. Kicsiben is meg nagyban is. Az ostobábbja összeugrik.

És itt van a baj gyökere. Hogy sokszor nem fogjuk fel, hogy a véleménykülönbség nem feltétlenül rossz, ellenkezőleg, még építő is lehet. Csak kell annyi kurázsi hozzá, hogy kicsit messzebb látunk a fejünkből az orrunknál és elhisszük, hogy a másik embernek ugyanolyan feje meg orra van. Akkor is ha mást gondol. Rá is lehet ám hagyni. Erről még kicsit beszéltem a srácoknak. Végezetül, hogy lezárjam a témát, mintegy példázatként mondtam még nekik egy zsidóviccet, ami ide is pont jó lesz végszónak. 

A zsidó nagyon szeret dohányozni és a Tóra olvasása közben se bírja ki cigi nélkül. De fúrja a lelkiismeret, elmegy hát a rabbihoz és megkérdezi:

-Mondd csak rabbi, a Tóra olvasása közben dohányozni az bűn?

-Fiam, a Tóra egy szent könyv, nagy bölcsességeket tartalmaz, az olvasása közben dohányozni bizony nagyon nagy bűn.

Lóg ám az orra a zsidónak, hogy most mi lesz. Összetalálkozik egy komájával aki kikérdezi a bújáról. Elmeséli neki. Azt mondja a koma:

-Az a te bajod, hogy nem tudsz kérdezni. Gyere, menjünk el együtt a rabbihoz.

Elmennek. Azt  kérdezi a koma a rabbitól:

-Mondd csak rabbi, cigarettázás közben a Tórát olvasni bűn?

-Fiam, a Tóra egy szent könyv, nagy bölcsességeket tartalmaz, soha, semmilyen körülmények között nem bűn az olvasása.

Szóval emberek. Ne legyetek ostobák és hallgassatok az első pont rabbijára. Szeressétek egymást, a többi meg maszlag.

Jojcakát.