Boldog -második- születésnapot!

Meglepetés e költemény csecse becse: ajándék, mellyel meglepem e kávéházi szegleten magam magam.

Éljen az egoizmus, meg a Józsefattila. Illetve eszembe jutott, hogy három napja, Augusztus 12.-én volt a második szülinapom, csak az utóbbi jó pár évben elfelejtettem - elfelejtettük megünnepelni. 

A szülinaposdi úgy kezdődött, hogy ha jól számolom, úgy 8-9 éve, szóval 2003-ban, vagy 2004-ben, valahogy atájban illetve akkoriban, augusztusnak idusán, pontosan 12.-én, egy péntek 13.-a előtti csütörtökön, erre még emlékszem, na szóval akkor irgalmatlan frenetikus barbár módon fejrehömbörödtünk autóval. De nem ám csak úgy tesséklássék. Mondhattam volna azt is, hogy volt egy súlyosnak ígérkező autóbalesetünk, de az olyan snassz, nem? De. Hogy miért a többes szám, és az "ígérkező"? Na mesélek inkább.

Csendes, kicsit unalmas nyári délután volt, épp a főiskola nyári szünetét töltöttem kis szülőfalumban. Kitaláltuk három cimborával, hogy felugrunk a csatári hegybe, a Sándor borozóba és ha már kitaláltuk, lőn es. Megittunk egy-két sört és indultunk is haza, semmi nagyobb mulatság nem kerekedett. Pontosítok, csak hárman söröztünk, a negyedik emberünk -a sofőr- kólázott, szóval józan volt, mint a paraszti ész. Hanem a hazaúton gondolta megmutatja mit tud az autó. Ezt addig- addig erőltette, hogy Vaskeresztes előtt egy S-kanyar nem viselte a 150-es tempót, és leszaladtunk az útról. Az út mellett egy kiszáradt tómeder volt (azért írom, hogy volt, mert azóta van benne víz, sőt, egy éttermet is építettek ott a tiszteletünkre), ennek a partján kezdtünk el szabni lefelé, míg egy tuskó meg nem dobta az autó elejét. A fizika nem viccel, a kocsi fejre fordult, és úgy hentergett le a domb oldalán, mint a lapos kavics, tető-kerék-tető-kerék-tető. Én a kisodródás pillanatában (jobboldalt hátul ültem) pont behajoltam középre, hogy valamit meglessek az úton, így amikor  kocsi kivágódott, bekentem a fejem az ablakba, amitől volt egy pillanatnyi standby üzemmódom, úgyhogy csak egy fordulásra emlékszem, meg hogy rémülten nézünk egymásra a mellettem ülővel, és tartjuk a mennyezetet, mintha az bármit segítene. A többiek szerint háromszor fordultunk át. Mivel a "többiek mesélték", sejthető, hogy megúsztuk. Amire aki látta az autót, azt mondta, hogy elég valószínútlen. Pedig de. Azt mondják, ilyen élményeknél az ember előtt lepörög az élete. Hát ha ez így nem is történt meg, de sok minden átfutott az agyamon egy ezredmásodperc alatt, leginkább olyan dolgok, ami miatt még nem akarom feldobni a bakancsot, illetve amik még előttem vannak. Fejen álltunk meg, a másik hátul ülővel a hátsó ablak maradványain át kepesztettünk ki. Kezdődött a kárfelmérés. A kocsi totálkáros, gyakorlatilag az utaskabin maradt belőle úgy-ahogy épen, az is tömörített formában. Mi egy ilyen boruláshoz képest karcolásokkal szálltunk ki. Áldunk téged, ó Renault. Egyik srác sokkot kapott, utólag vicces, de akkor ijesztő volt, nem lett semmi fizikális baja, de jó másfél órán keresztül úgy működött, mint tízmásodperces Tom Az ötven első randi-ban, csak neki olyan öt percre terjedt az emlékezete, aztán kezdte előről ugyanazokat a dolgokat. Ezen túl, a biztonsági öv nyoma látszott másnap mindannyiunkon (ha fizetnének érte, most bevágnám ide azt az angyalos logót a rendőrség balesetmegelőzési osztályától...), a sofőrünknek a szeme vérzett be kicsit, illetve nekem nőtt egy mokka az arcomra, ahol elkaptam az ablakot. Ennyi. Másnap hamar autóba ültem, hogy ne parázzak örökre, de sokáig bennünk volt az élmény, és kicsit szorítottuk a se**ünket a kanyarokban. Továbbá mind a mai napig hajlamos vagyok rászólni a böszmén vezető emberre, mert elmúlt belőlem az a hamis biztonságérzet, hogy "nem történhet bajom az autóban". Jó, végülis nem történt. 

Utána megegyeztünk a srácokkal, hogy ha vissza lehetne pörgetni az időt, akárhogy is, de ha újra lehetne élni az egészet, akkor sem hagynánk ki ezt az "élményt" az életünkből, sokat jelent átélni egy ilyet. Augusztus 12. pedig azóta a második szülinapom. Egy - két éven át ünnepeltük is a srácokkal, idővel aztán, ahogy fakult az emlék, leszoktunk róla, de azért még emlékszem rá. És most valahogy beugrott. Hurrá, nyolc éves lettem! :)

Felszántom a császár udvarát, Vol. 2

Kezdek úgy lenni az Animal Life-s sztori óta, hogy nem merek leírni semmit előre. Úgyhogy ez most egy feltételes módban íródó bejegyzés lesz.

Kaptam egy melót Bécsben. Áááá, nem, na, szóval, elvileg, úgy fest, ha minden jól megy és összejön, nem jön el addig a világvége, nem esznek meg a farkasok, vagy a vuclik, és nem szegődöm el ork törzsfőnöknek, na AKKOR, akkor szeptemberrel kezdek Bécsben. Épp szerződésaláírásra várok. Feltűnhetett a cégnek, hogy kezdek fóbiás lenni, mert a napokban biztosítottak, hogy ha megbeszéltük, akkor tuti, így lesz. De már óvatos vagyok. 

Na szóval, korábban, valamikor február magasságában már elindultam ehhez a bandához. Egy E-motion nevű lovasterápiás egyesületről van szó, amely E-motion név alatt lovasterápiával foglalkozik. Érted. Nem a lovakat terápiázzák, hanem embereket és emberkéket, akiknek testi/lelki kínja van. A cél szimpatikus, voltam állásinterjún anno, az emberek is szimpatikusak. A savanyúpofájú Ferencjóska helyett itt egy életvidám kis nő a főnök. Akkor nem vettek fel, de írt egy levelet a nőci, amin látszott, hogy nem az az előregyártott tucat "Kedves xy, sajnálattal közöljük, hogy satöbbi" jellegű iromány, hanem tényleg nekem szólt, szóval leírta, hogy valami apróságon múlott, hogy a másik jelentkező kapta meg a munkát (több tapasztalata volt lovakkal) amúgy tetszettem nekik. Most aztán újra megtaláltuk egymást, és ELVILEG megkaptam a munkát. Jó, nem leszek vezérigazgató, ugyanúgy állatgondozóként folytatom a "karrierem", de maradok az állatok mellett (elvileg), ami jó. A fizetés kifejezetten korrekt. Volt párhuzamban egy másik munkalehetőség, ugyanilyen summával, irodai telefonálgatós, innentől nem sokat gondolkodtam, melyik lesz a befutó. 

Aztán most jön a neheze, elvileg, mert a Spirit alapvetően olyan, mint egy biztonságos fészek, igaz, hogy nem fizetnek agyon minket, de cserébe mindent a seggünk alá tolnak. Most, elvileg, kirepül a madárka. Épp azon fő a fejem, hogy olyan lakhatást találjak a császárvárosban, vagy a közelében, ahol Árnyék Úr jól érzi magát, és nem megy rá ingemgatyám. Nincs sok ilyen, meg kell mondjam. Próbálom megszűrni azt a keveset, ami van...Épp találtam valami érdekeset, de erről tényleg nem merek írni. Nem bánnám, ha lecsengene már az egész macera, és újra biztos talaj lenne a lábam alatt. Na de, meglesz még az is. Elvileg. Érdekes lesz újra bekerülni egy nagyvárosba, ahol sok ember van, és rengeteg az ember, és az ember is tömérdek. Kíváncsi leszek. 

Elvileg.

Like a... viking

A hagyományőrzés szép, a hagyományőrzés jó, serkenti a vérkeringést, frissíti a májfunkciókat, és adómentes. Nekem meg M. barátném bedobta úgy egy hónapja, valami mulatozás közepén, hogy mi lenne, ha elmennénk a kapruni várfesztiválra. Hát hiszen, mi lenne, mondtam, menjünk.

 

A hagyományőrzősdi nálam úgy öt éve kezdődött, még az akkori Károly Róbert (és még sok szó a nevében) egyesülettel Szombathelyen. Valahogy igazán komolyra sosem fordult esetemben a dolog, a K.R-ből személyes okokból kiléptem, utódjába, a Nyugati Gyepü Pajzsá-ba pedig idő hiányában nem léptem be, de civilben mindig ott lebzselek, ahol középkori viseletben lézengenek a népek. Az ismerősi kör egy része benne van az "öltözzünk be, harcoljunk és mulassunk középkori módra" életérzésben, úgyhogy mindig van hova csapódni. Na, most az egyszer én is beöltöztem. (Na jó, másodszor...)

Szóval, M. meghívott a várfesztiválra. Kaprun vára Sógoria északkeleti részén van, Salzburg közelében, hát mit mondjak, festői helyen. A kastély emberlétékű, amolyan "egycsaládos", egy hegyek által övezett lankán épült. Bármerre néz az ember hegyek, olyan közelségben, mintha meg lehetne érinteni őket. Alatta kis patak, amin híd vezet át a kastélyudvarra, szóval tényleg tündérmesébe illő. 

Ide, illetve a vár előtti mezőségre veszi be magát már több éve nyaranta néhány száz őrült, teljesen középkori körülményeket imitálva. Sátortábor, középkori ruha, középkori étel, füstszag, sár, árusok, lovagok és lovaginák, és mindenki boldog és örül egymásnak, nagy gyerekek komoly játékai, amit mindenki elfogad és élvez. Életérzés, vágod?:) 

Pénteken letettem a lantot a Spiritben, felvettem helyette a baltámat, és lehajóztam Kaprunba, vagyis leautóztam, de így is majd négy óráig tartott. M. ott várt, ő egy bajor egyesülettel jött, a másik irányból nyilván, mert M bajorföldön lakik, szumma szummárum becsapódtam a németekhez. Kicsit  kiríttam ugyan a  ritterek közül, mint viking, de egyrészt "ez illik a karakteremhez", másrészt ez tetszik, harmadrészt a világ legegyszerűbb és legkényelmesebb hacukája egy békében járó vikingé, szövetgatya, tunika, öv, csizma, tus. Na jó, meg vittem egy baltát, biztos, ami biztos alapon. (Az összhatás végett,és tus helyett.)

Az "életérzés" megvolt, tényleg úgy érezte magát az emberfia, mintha visszaugrott volna pár száz évet az időben. Sok produktívat nem csináltam a két nap alatt, de nem is kellett, lődörögtem, nézegettem, felvonulgattam, eláztam. Kívülről, mert esett folyamatosan. Na jó, persze folyt a középkori lőre, a sör meg a met is, úgyhogy belső nedvességtartalom is akadt, emiatt maradt is egy kis rossz szájíz a számban, főleg átvitt értelemben, sulyokelvetésileg,  meg mert egy metes este összemorrantunk M.-mel, aztán persze másnapra kibékültünk. Ez ilyen. A várban folyamatosan mentek a programok, koncertek, a fő attrakció a lovagi torna volt, ahol a jelentkezők teljes felszerelésben, és tényleg teljes erőbedobással gyepálták egymás fejét (vállát, kezét, lábát, törzsét). 

De a legjobb az volt az egészben, hogy valahogy a fíííííling összetartja az embereket, minden gond nélkül jöttek haverkodni németek, oroszok, osztrákok, lengyelek, satöbbi. Vicces eset volt, mikor vagy egy órát beszélgettünk két lengyellel, és szóba jött annak a neves sisakkészítőnek a neve, ( amit mindig elfelejtek...Marius? őőőő...) aki a lovagi torna fődíjaként felajánlott egy saját gyártmányú sisakot, hát kiderült, hogy ő az, akivel beszélgetünk és akiről beszélünk. Egyszóval, jó az egész, hangulatos, kicsit kiemel a hétköznapokból. Illene menni még ilyen helyre, nem? De!

Kaprun váráról és a fesztiválról német nyelvű, ellenben részletes leírást találtok itt:

 http://www.burg-kaprun.at/pages/de/burgfest/burgfest-2012.php

Sz**banhagyásos gázolás

És jippi-juppé, akkorát estem kérem, méghozzá pofára, hogy a palacsinta jöhet receptért. Mondják ugye, hogy aki magasra száll, az nagyot eshet. A kettővel korábbi bejegyzés alapján én pedig akkor igencsak repülni éreztem magam.

Minden sínen volt, hogy szegény József Attilát idézzem. Álommeló kilátásban, nekem való feladatokkal, jó fizetéssel, ezen túl pedig béke és szeretet mindenütt. Voltak ugyan intő jelek, nem is kevés, hogy vigyázni kellene ezzel az Enimöllájffal, de ilyenkor az emberfia próbálja a köd mögött hagyni ezeket. És a hiba az volt, hogy közben -mivel szinte biztosra vettem a melót- elkezdtem felégetni magam mögött a hidakat. Aztán a múlt héten kaptam a következő mailt a cégtől:

"Kedves Varga Úr,

nemrégiben bejelentkezett hozzánk egy német állatvédő kollégánk. Az illető elvállalta, hogy jótékonysági alapon, ingyen elvégzi az Önnek felkínált munkát. Mi, mint kicsi és szegény egyesület ez esetben nem tehetünk mást, mint hogy köszönettel elfogadjuk a felajánlást. Ezért ezúton le kell mondanunk az Ön alkalmazásáról, mely anyagi vonzatait tekintve nagyon megterhelő lenne számunkra. /Itt következett még néhány ostobaság, és szerencsekívánalom az állatvédelemben való további munkámhoz/"

Az első reakcióm ilyesmi volt:

Majd ez következett:

Nagyjából úgy éreztem magam, mint akit nyakon öntöttek moslékkal. Persze, van némi ráció abban, hogy tényleg ez történhetett a cégnél, mint ahogy abban is, hogy Elvist elvitték az ufók, vagy, hogy ha a macska hátára vajaskenyeret kötünk, akkor lebegni fog. Olyan 50%. Mert vagy így volt, vagy nem. Még néhány levelet váltottunk, amiben ha finoman is, de megemlítettem, hogy azért elmehetnek kaszálni ingyen, hőségben, hogy MOST szólnak, mikor már (sajnos csak szóban) megegyeztünk, továbbá hogy az én alkalmazásomnak pont az lett volna a lényege, hogy legyen egy magyar az állatotthon vezetőségében, tekintve, hogy  hiába van a kóceráj osztrák kézben, ha helyileg Magyarországon van, akkor egy sógor, vagy sógorina, akinek lövése sincs a nyelvhez és a viszonyokhoz, nem fog sokra menni, na mondom a német hősükkel ugyanígy lesznek. De ez van, ez marad, ragaszkodtak az igaz(?)ukhoz. Aztán egyre inkább azt mondom, jobb ez így, mert azóta bárkivel beszéltem, akár kuruccal, akár sógorral, aki ismeri ezt az egyesületet, mind azt mondta, hogy ezekkel ugyan le ne álljak... Nemsokkal erre megvakult szegény pincsink, a Pamacs. Aztán majdnem össze kellett rúgnom a port az albérlőimmel. (Megejtettek egy zárcserét az ajtón a tudtom nélkül, és még új kulcsot se akartak adni első szóra...) 

Szóval. Kicsit sok volt a jóból. Azóta összeszedtem magam, amin lehetett változtatni, azon változtattam, (vigyázzba állítottam a Ferencjóskát, hogyhát mégiscsak kitöltöm a teljes rendelkezésemre álló felmondási időt augusztus végéig, meg kaptam közbe egy állásajánlatot, ami jó lehet még mentőövnek, az albérlőkkel leültem beszélni, pozitív eredménnyel) amin meg nem, azt igyekszem elfogadni (szegény Pamacs, úgy néz ki el fog tudni tájékozódni a lakásban, meg az udvaron, amint meggyógyul a sebe, mert eddig is csak kevésbbé tudott a látására támaszkodni). 

Meg elmentem rockmaratonozni, kiböszmültemökörködtemtomboltamhőzöngtemhőbörögtem magam. Fáradt gőz leeresztése. Most felveszem az elejtett fonalat. Az álmaimat meg csak nem adom fel. És nem, a rockmaratonon még mindig nem tudnak hangosítani.

SÜN !!!

Némi "cukiság" következik, egy kis állat kis történetével karöltve.

 Álmosan támolygék be hétfőnek reggelén a Spiritbe, látom ám, egy ketrec, benne meg semmi. Mondják is a népek, hogy nem semmi az, hanem süngyerek, csak elbújt. Beleturandék az szalma közé, hát, valóban, süni volt a falóban.

A kollegina találta szegény jószágot, az út mellett feküdt a testvérével együtt, teljesen legyengülve. Valószínűleg elveszthették az anyjukat. Szemre nem lehettek többek egy-két hónaposnál, a másik kölyök sajnos el is pusztult másnapra. Ez a kis tüskeböki se volt túl jó formában, arra is alig volt ereje, hogy ráfújtasson az emberre, csak feküdt a szalma között. No, kaptam magam, ebédszünetben nekiültem az internetnek, hogy kitaláljam, mivel lehet feltáplálni egy ilyen tüskelabdát. Alapjáraton rovarevő ugye, de azért legyet fogni elég szaporátlan munka. Azt írták az okosok, hogy megeszi a süneledelt (köszi), szükség esetén a konzerv macska -és -vagy kutyatápot, illetve a főtt tojást. Minden baja lesz a tejtermékektől, továbbá nem eszik zöldséget és gyümölcsöt sem. Állítólag a természetben is csak azért piszkálja az almát, hogy kiszedje belőle a kukacokat. Úgyhogy, fogtam egy adag macskatápot, meg némi tojást, és csináltam belőle valami nagyon barátságtalan kinézetű pürét. Ezt aztán egy fecskendő segítségével és némi unszolás árán belediktáltuk. Másnapra már virgoncabb lett, harmadnapra pedig egészen összeszedte magát, és nekiállt önállóan is enni. Időközben konzultáltam egy régi kedves tanárommal a főiskoláról, mert ugye felvetődött a kérdés, hogy az ilyen elanyátlanodott állatot vissza lehet-e engedni a természetbe? A Tanár Úr szerint ha összeszedi magát, valószínűleg már megáll a saját lábán is, úgyhogy illendőbb lenne visszaengedni oda, ahova tartozik. Tündéri jószág, még meg is tartanám, de ha vissza lehet szoktatni, én is erre a megoldásra szavazok. Úgyhogy, kicsit még hízlaljuk, megvárjuk míg elmegy a rossz idő, és Sün Úrfi megy a saját útján. Remélem, szerencsével jár. 

Your time has come

Ez lesz a blognak az a bejegyzése, ami alápakol még egyet -sokak szerint- amúgy sem kisméretű egómnak. Na jó, szerintem se pici. De most kell, kell, kell. Aki nem eszik ilyesmit, szórakoztassa magát ezzel: 
http://www.youtube.com/watch?v=6RTa4QmLFcI

 De ritka dolog, hogy az ember fia az álmait látja megvalósulni.Találtam egy német juhászt. Úgy három hete. Ezzel kezdődött az egész. Mi mással. Ez nagy vonalakban egybeesett azzal, amiről az előző bejegyzés szól. Hogy ugye elhagyom az Animal Spiritet. Namost, a kutyula kapcsán felvettem a kontaktot egy Animal life nevű osztrák céggel, ez szintén amolyan állatvédő egyesület, kihegyezve a Canis lupus familiaris bodriensisre. Átnéztem a honlapjukat, hoppá mondom, ezek kínlódnak egy kutyaotthonnal Agyarországon. Megy is, nem is. Inkább nem, mint igen. Ejnye, gondoltam, ezeknek egy kuruclegény kéne, mert ugye hiába az akarat, ha senki nem eszik sauerkrautot Magyarföldön...Szóval, futottunk pár kört, kerülgetve a forró kását, tárgyalás az egyik főnökkel, majd a másikkal, ma végül megállapodtunk, nagyjából az elképzeléseimnek megfelelően.
 Megyek haza Magyarországra, egy állatotthon főnökeként. Nem, nem álmodoztam ilyesmiről gyerekkorom óta. Tényleg. Nem vagyok boldog.
Dehogynem. 
Teccikérteni.

:):):):):):):)XD:):):):):):):)

We packed the wagons a'thing arranged,
There is no turning back
The time has come all to soon
A stab allthrouch my heart

The afterglow
Glimmereo on the roof of our homestead
We bode the nightfall at hand
Believe set out into the dark

In this night the fires roared
As fields were set ablaze
It rained ash from the sky
In a flaring hiss at night

Arbeits-los!

Régen írtam róla, mi a helyzet a Spiritben, alias a munkahelyen. Pedig volt mostanában olyan felfordulás, hogy "a világháború ahhoz képest közönséges kofalárma." (Regős Bendegúz)  Na, majd most.

Kezdjük az elején. Kezdetben vala a semmi és Isten lelke lebegett felette. Na jó, ennyire ne. Szóval, ugye ilyenolyan elszólásaimból már ismeritek az eddigi, illetve most már mondhatom, ezelőtti felállást, de azért leírom hamar:

-Van egy főnököm, aki főnöknek nem veszélyesen rossz, emberileg viszont egy ökörborjú

-Egy kolléganőm, aki aranyosan őrült, az aranyos őrültsége viszont idővel idegesítő őrültséggé vált a szememben

-Ez a kettő egy pár, annak ellenére, hogy kb 30 év van közöttük

-Nekem ez, és még pár dolog nem kifejezetten tetszik, illetve kifejezetten nem tetszik, ezért tervben van a melóhelyváltás.

Akkor pörgessük meg az eseményeket: A kolléganő kivágta a főnököt a kapcsolatból, a főnök kivágta a kolléganőt a munkahelyről. Először csak félig, aztán valami izmos szörfös félisten is került a képbe, akkor teljesen. Egy úriember. Elkezdtünk hát új kollégát keresni. Jöttek is az emberek, mit emberek, arcok, mit arcok, karakterek, így ni:

-A fodrász-

Huszonéves szöszi csaj, jópofa, szorgalmas, de szebbnek tűnik, mint ügyesnek, persze a főnök szorgalmazta a következő karakterrel szemben, el is találtam szólni magam, hogy "na jó, emez szebb, de nem mindegy?"

-Ursula-

Nekem ő volt a kedvencem. Képzeljetek el egy amolyan igazi tenyerestalpas fehérnépet, azt a fajtát, aki ha ledobna húsz kilót, akár csinos is lehetne. Mondjuk én nem kinézet alapján válogattam. Én legalábbis. Mert szerencsére a mi véleményünk is latba esik, de azért a főnök az főnök, ő dönt. Na szóval, a leány olyan, mint a Dr. Bubó Ursulája. Megkérdeztem, mi amúgy a foglalkozása, azt mondja autószerelő, én meg majd' lefordultam a fejőszékről. Nem röhög, tényleg azon ültem épp. Vagyis kempingszék, de rendeltetést váltott. Már el is képzeltem ezt a sűrű fehérnépet egy kék kezeslábasban, ahogy fülig olajosan épp a túlokos vevőt fenyegeti egy franciakulccsal.  Meg-azt mondja-amúgy hegesztő. (Eddigre felálltam a fejőszékről, biztonsági okokból.) Ja, mondom, az is nőies szakma. A csajszi egyébként egy özönvíz előtti VW kisbusszal érkezett, tudjátok az igazi hippibusszal, ami saját bevallása szerint hátul a nyulainak (!!) van berendezve, hogy utazhassanak vele. Ilyen nincs mondom, én ezzel az emberrel akarok dolgozni. De a főnök nem ette. Ostoba. 

-A legény-

Velem korabeli, jó kondiban lévő srác, akkora vigyorral a képén, mint a Marianna-árok. Nekem szimpátikus volt, de ugye a főnök jobban szereti a nőtársaságot....

-Az antimarketinges-

Ez a lány megmutatta, hogyan kell rossz "első benyomást" kelteni. Így kell: jelentkezz be bemutatkozás céljából kábé arra az időpontra, amikor az ember fia végez a munkával, szeretné kifújni magát, és letenni a 3,14chaaját. Aztán késs el, és mikor az már valószínűsíti, hogy nem jössz, és épp a -lassan szertartásossá váló- Family Guy-jal egybekötött vacsoráját költi, állíts be. Az említett vacsorázó ember ráadásul ismeri magát annyira, hogy kiül az arcára a nemtetszés, na, mikor ez történik, akkor még kezdj el fintorogni is. Ő így csinálta. Leülsz, egyes.

-A démonűrnő-

Fekete hajú harmincas, fekete cuccokban, és bemutatkozik, hogy "Lilith". Okulva az eddigiekből a fejőszéket eddigre eldugtam, így baj nem történt, de egyre szélesedő vigyorral kifaggattam, szigorúan szakmailag, hogy " -Nem Lili? Tényleg, rendesen th-val, mint a mélység mondabeli úrnője? Ne már, de ez becenév? Nem? Komolyan? Anyám, mekkkooooorrrraaaa!" Én csíptem.

- A "szekszibiccs"

Ezt a lányt előre beharangozták, hogy a főnök teljesen el van ájulva tőle, mert milyen aranyos, meg kreatív, meg...megjegyezte a kollegina, hogy ja, új párra vadászik a vén f*sz. Megjött a leány, hát...csinosnak csinos, ez tény. Aranyos is, kedves is. Ez is tény. De hogy erre a munkakörre lenne alkalmasabb is....az is tény. Na, itt kezdődött a második kör. Este MSNeltem a zasszonnyal, mondok neki, hogy ebből baj lesz, nem akarok egy új főnök kedvencét, satöbbi, ő meg aszongya, hogy "ne szuggeráljam a bajt, mert megtörténik". Igaza lett, és mégsem.

Még ugyanaznap este, mikor a legutolsó karakter itt volt, hallom ám, hogy a főnök fennhangon kalauzol körbe valakiket. Lemegyek cigerettázni, hááát, a szekszibiccs tért vissza, és hozott magával mégegyet. A Ferencjóska meg, már a főnök, hatalmas bájvigyorral az arcán mutogatja körbe nekik az udvart. No, másnap koradélután jön ám oda hozzám, hogy beszéljünk. Várjál, mondom, megkeresem a fejőszéket. Jó, ezt nyilván nem mondtam, de a következő beszélgetést kommentálni fogom a gondolataimmal.

(Jól van Jóska, menjünk, úgyis beszélni akarok veled...)  

F: - No Daniel (ugye, nem Dááááááániel, ld korábbi bejegyzés), mit szólsz a lányhoz, szuper nem?

Én: -Jjjjaaa, nem rossz, bár nálam még mindig a Monika (Ursula) van a topon. (Tudom, vén szivar, nem ezt akartad hallani, de ez van...)

F: -Viszont itt volt tegnap a barátnője, akivel találkoztál. Ő is nagyon aranyos. Ez a két lány nekem nagyon megfelel spirituálisan (Persze, nem a körte alakú fenekük, hanem a spirituszuk. Hülye.) és most ilyesmire van szükségem, tudsz róla úgyis, hogy együtt voltam a kolléganőddel, most egy kis megnyugvásra van szükségem, és ez a két lány nagyon jó barátnő, mindenképp együtt akarnak dolgozni, szóval arra gondoltam, lecserélném az egész brigádot. Mit gondolsz erről?

Én: -(Fejőszék. Tehát vehetem úgy, hogy ki akarsz rúgni, mert megcsapott a vaginaillat. Bár nagyon szépen fejezted ki, ügyes. Nos. úgy is el akarok jönni egy ideje...most legalább van ok...) Hááát, Franz, rendben, legyen így. A háromhónapos felmondási időm betartásával, vagy amíg azon belül más munkát nem találok.

Ez nem annyira tetszett a Ferencjóskának, de ez van, benne a munkaszerződésemben, szóval nem tudott mit csinálni. Írásba adattam vele, úgyhogy, hölgyeim és uraim, június 1-től ki vagyok lépve, fel vagyok mondva, ki vagyok téve, nézőpont kérdése....

És örültem neki, mint kiskutya a farkának. Három kövér hónapom van munkát találni. Lekerült a vállamról az a stressz, ami az eddigi állásinterjúknál megvolt, hogy ha megkérdezték, mikor tudnék kezdeni, az kellett mondjam :"Amint felmondok, ÉS találnak helyettem valakit, ez lehet egy hét, de két hónap is...." Erre nem szoktak mosolyogni. A felmondási idő itt ugyanis oda-vissza alapon működik. Most viszont nyugodtan mondhatom, hogy "Holnap, legrosszabb esetben holnapután...". Ez nagy fegyvertény. Mikor eljövök, elvileg valami extra pénzt is kapok. Jó, a történet még bonyolult egy-két ponton, lehetnek benne buktatók, de majd kikerülöm őket és örülök, hogy így alakult. Épp ma kaptam egy korrekt munkaajánlatot egy korábban meglátogatott egyesülettől, úgyhogy még válogathatok is kicsit. Tervezgetek.

 Királyság.

Vétel, 

vége.