Konyhabarbár

Figyelj, főzőműsor. 
Komolyan. Recepteket fogok írni nektek. Mégpedig azért, mert az otthon főzés jó, kellemes és nem utolsósorban olcsó. Meg kell mondjam, van talán ha tizenötféle étel, amiből válogatok, ha főzni kezdek, a legtöbb nem épp mucuboró kuszkuszöntettel, hanem ilyen alap emberi élelmiszer, mint a túrósmácsik. De ezt a tizenötöt az idők során tökélyre vittem. És arra is rájöttem, hogy miért mindig a férfiak a mesterszakácsok. Tudjátok miért? Neem, nem főzünk jobban mint a nők, messze nem. Csak tudatában vagyunk -már  főzés közben is-, hogy utána valakinek el is kell mosogatni. Namost, ha ezt az y kromoszómába rögzített ősi ösztönt kombinálom az agglegénységben illetve félagglegénységben, illetve vadházasságban töltött éveimmel, akkor kijön egy amolyan külsőleg szokatlannak tűnő, ellenben hatékony, gyors és produktív főzési módszer. Ezért szeretném veletek megosztani néhány receptemet. Többek egybehangzó véleménye szerint elég "érdekes", amit a konyhában művelek, de az eredmény többnyire jó.

Van egyébként egy nagymester, akitől sokat tanultam a témában. Niclas Lundberg, a Regular Ordinary Swedish Meal Time (Körülbelül:Szokásos, hagyományos svéd ebédidő) mesterszakácsa. Alább egy videó tőle:

Tehát.

Teszkós Chili

Sógor körülmények között ezt billás chilinek is hívják.

Hozzávalók: Babkonzerv, kukoricakonzerv, paradicsomkonzerv, löncskonzerv (Sógoriában billás darálthús), sör, hagyma, erőspaprikapor, só.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 vágodeszka, 1 bicska. 

Mennyiségeket nem írok, mindenki annyit csinál, amennyit szeretne. Szóval. Megpucoljuk a hagymát, és összevagdaljuk. Beletesszük a fazékba és olajon üvegesre pároljuk. Kinyitjuk a löncskonzervet és a konzervben a bicskával összeszeleteljük a löncsöt. Utána a konzerv széle mentén haladva kikanyarítjuk a dózniból és beleplaccsantjuk a fazékba. (Sógor alternatíva: beleplaccsantjuk a fazékba a darált húst.) Várunk, amíg a hús megpirul, közben sűrűn kevergetjük, hogy szétessen. Ha ez megvan, minden mást, ami eddig nem szerepelt a leírásban, a sör kivételével, kinyitunk, a fazékba öntünk és elkeverünk. Kinyitjuk a sört. Megisszuk a sört. Mire a sör elfogy, kész a chili. 
Jó étvágyat!

Paprikás krumpli, igényesen

 Hozzávalók: krumpli (városi népeknek burgonya), paprikapor, só, bors, babérlevél, hagyma, kolbász, sör.
Edényfelhasználás: 1 fazék, 1 ibrik, 1 vágódeszka, 1 bicska.

A krumplit úgy ahogy van felengedjük forró vízzel és feltesszük főni. (Ki a pokol akar krumplit pucolni, hm?) Megpucoljuk és összevágjuk a hagymát. A vágódeszkán hagyjuk. Kinyitjuk a sört. Nekiállunk meginni a sört. Mire a háromnegyede elfogy, a krumpli félpuha. Leöntjük róla a forró vizet és nyakonöntjük hideggel. Megisszuk a maradék sört, míg a krumpli kihűl. Ezután a krumpli héja kézzel kellemesen  lehúzható. Ezt meg is tesszük. A krumpli az ibrikbe kerül. Kibobjuk a krumplihéjat, vagy a tyúkoknak adjuk, ha vannak. Elöblítjük a fazekat, belekerül a hagyma, amit olajon megpárolunk. Addig a félpuha krumplit összevágjuk a felszabadult vágódeszkán és visszatesszük az ibrikbe. Mire ezzel végzünk, az hagyma üveges. A paprikapor, a só, a bors és a babérlevél, majd a krumpli is a fazékba kerül. Felöntjük némi vízzel. Aki szereti, ha van némi füstös mellékíze a paprikás krumplinak, az csak kevéssel. (Ez esetben kicsit odaég, de ettől csak finomabb lesz.) Összevágjuk a kolbászt, hozzáadjuk a krumplihoz, fedőt teszünk a történetre és elmegyünk a dolgunkra. Ne túl messze, mert időnként keverni kell egyet rajta. A krumpli korától függően fél-egy óra alatt kész a paprikás krumplink. 


Közép-Európa legjobb lecsója^®

Itt szeretném jelezni, hogy a "közép-Európa legjobb lecsója" védett márkanév, tehát utángyártás esetén csak szimplán "lecsó"ról, esetleg "tojásos lecsóról" kéretik beszélni. 

Hozzávalók: lilahagyma (szigorúan), zöldpaprika, paradicsom (piros), füstölt kolbász, tojás, paprikapor, só, bors, majoranna. Sör itt nem feltétlenül szükséges, de opció.
Edényfelhasználás: 1 serpenyő, 1 ibrik(nagy), 1 vágódeszka, 1 főzőkanál, 1 bicska

A szigorúan lila hagymát megpucoljuk, összevágjuk és a serpenyőben olajon megpároljuk. A serpenyő, vagy vok, fontos összetevője a kérdésnek, ez az étel fazékban elkészítve, -hogy finom legyek-sz*rt se' ér. Én egy drága pénzért vásárolt, óriás kerámiaserpenyőt használok e célra, amit valószínűleg velem együtt temetnek majd el. Nna. Amíg a hagyma párolódik, összehenteljük a paradicsomot és az ibrikbe tesszük a kockákat. Ha ez megvan, megpaprikázzuk a hagymát, mármint a paprikaporral és a serpenyőbe borítjuk a paradicsomot. A paradicsomnak ugyanis több idő kell, mit a paprikának. Mármint a zöldnek. Amíg a paradicsom aggódik, felszeleteljük a paprikát. A csumáját benyomjuk és elfordítjuk, így az összes mag és gusztustalan fehér izé, ami a közepén van, egyben kihúzható. Ez a tyúkoké. Felszeljük a paprikát és az ibrikbe kerül. Ha kész vagyunk vele, mehet a serpenyőbe. Ezután jön a majoranna, a bors és a só. Kevés majoranna és bors, sok só, mert a lecsó felveszi a sót.  Itt jöhet az opcionális sör, vagy elmegyünk a dolgunkra. Mikor már enyhe "lecsó" illata van, és a paradicsom botanikailag leírt sejtszerkezete nem felismerhető, azaz kezd úgy kinézni, mint az alien 4 zárójelenete, felszeljük a füstölt kolbászt és bumm a serpenyőbe. Ezután megisszuk az opcionális sör maradékát, vagy elmegyünk még kicsit a dolgunkra. Aztán beleütjük a tojásokat az ibrikbe, összehabarjuk, a serpenyő alatt a lángot maximumra állítjuk és nyakon öntjük az egészet tojással. A főzőkanállal nagy svunggal keverjük, amíg a tojás meg nem köved. 
 És jó étvágyat. 


Hát, én valahogy így csinálom. Persze ízlés dolga. Az enyém ilyen. Néha a mennyiségek besaccolásával még bajban vagyok. Már csak ezért sem írtam róluk. Mivel nem akarok minden nap főzöcskézni, igyekszem nagyobb adagokat csinálni. Eddig mindig túl gyorsan elfogyott, most mondjuk hatodik napja eszem a spagettit, Kutya Úrral, meg a lakótársakkal együtt. De ez ilyen, mindig van mit tanulni. 

Hát hajrá, népek, egyetekvegyetekszedjetek!

Arbeit macht frei

Büdöszsidók, piszkoscigányok, rohadtnégerek, visszaerdélyt, koszoskomcsik, vesszentrinon, éljenhitler.

Csak gondoltam gyorsan leírom a kulcsszavakat, ha ilyesmire számítottatok a cím alapján. Mert nem egészen ez lesz, csak azért került a fentebb olvasható okosság ide, hogy mindenki örüljön. De a téma egészen más. 

Tényleg a munkáról lesz szó.

Steffen Herbst fotója

Na testvérkéim az Úrban. Azt mondják mindenki magából indul ki. Én most félig hiszek ennek és kiindulok magamból. Mert ha magából indulnék ki, akkor nem tegeződnénk. Kis játék a szavakkal mindig kell, nem? Szóval, most van nagyjából három hónapja, hogy újra munkába álltam, hosszabb kihagyás után. És hogy milyen érzés? Hát jó! Furcsa, mi?

Az van, hogy világéletemben mindig volt valami dolgom. Tudod, óvoda, aztán iskola, aztán gimi, aztán főiskola, aztán egyik melóhely a másik után, mindig melegváltással. Most meg ugye volt ez a...mennyi is? Aszondja, április közepe, május, június, július, szeptember, október, november, december, január közepe, nyolc, ja nem, miért is, augusztus kimaradt a felsorolásból, na, durván kilenc hónapos munkanélküli falloszlengetés. (A falloszlengetést falun faszlógatásnak hívják, csak ilyet nem írunk ide, ugye.) És erről értekeztem is elég sokat, hogy hogyan, meg mint tellett, de meg kell mondanom őszintén, röviden és tömören, bár az elején még csíptem, a végére kezdtem begolyózni.

Ami ugye érdekes, mert annyira a tatár se hajtott, szóval szabad voltam, mint a madár. És most, hogy azzal a tudattal bökködöm itt a billentyűket, hogy holnap a coffomnál fogva kell kirángatnom magamat reggel az ágyból, hogy időben beérjek Sógoria elszabadult vadjait istápolni-most mégis jobban érzem magam, határozottan jobban. Mánia? Fóbia? Megszokás? 

Elég sokat boncolgattuk a kérdést mostanában a haverekkel és szponzorokkal.

Mindenki mondott példát és ellenpéldát is. Egy dolgot leszögeztem. Más úgy munkanélkülinek lenni, hogy pontosan tudod, meddig leszel az és pontosan tudod, hogy utána nem leszel az, mintha nem tudod, meddig leszel az. Mert ez volt ez egyik ellenpélda. Kedves Germánom, aki minden télen munkaszünetel (idegenforgalom)  illetve Sebestyén cimborám, aki állítása szerint egyszer tartott egy év pihenjt, naszal, mindketten azt állítják, hogy ezt az időt tökéletesen és gondtalanul kihasználták. Én ugye nem tudtam mi lesz, hogy lesz. Benne volt a pakliban, hogy egy hét múlva dolgozó ember leszek és az is, hogy egy év múlva sem. És az a helyzet, hogy az időmet én is igyekeztem kihasználni, mégis megsavanyodott a tej a számban. 

Namármost a kérdés, hogy a tudatot leszámítva, hol kezdődik és hol végződik a baj? Mármint, meddig jó az, ha valaki elfoglaltságot keres és próbálja értelmesen kitölteni a napjait és honnan kezdődik a munkamánia? Ismerek embereket...na jó. Most nem fog menni, át kell hágnom a blog egyik magamkreálta alapszabályát. Azaz, hogy nem személyesítünk. Itt muszáj lesz. Legfeljebb nem kapok vacsorát legközelebb, ha hazamegyek Szittyaföldre, meg alhatok a szénapajtában Árnyékkal együtt. De az őszinteség, az fontos. Szal, előre félek a naptól például, mikor Jóanyám nyugdíjba megy. Szerintem először engem őrjít meg, aztán ő golyózik be. Hacsak nem talál addig magának valami elfoglaltságot, ami kiváltja a mindennapi munkáját. Másrészről, jó eséllyel rám ugyanezt fogja mondani jövendőbeli gyermekem. 
Majd jól szájon is törlöm érte mondjuk. 

Másfelől, ismerek embereket, akik gond nélkül elvannak nyugdíj után, munkanélküliként, vagy egyáltalán, lébecmódban. Érdekelne, de igazán, hogy hol a különbség? Mert nem a kreativitásban, az biztos. (Kiindulva az általam ismert népekből.) Az egész okosság, szerintem, ha már mondanom kellene valamit, lelki beállítottság kérdése. Többnyire senki nem boldog teljesen, ha haszontalannak érzi magát, a dolog ott dől el, hogy ki mikor érzi haszontalannak magát.

Mindenki másban teljesedik ki. Van, aki valamilyen művészetben, van aki valamilyen sportban, megint más modellt épít. Van aki keveri a dolgokat. Van, akinek a munkája a hobbija. (Kicsit nekem is.) És van akinek van ez, meg az, meg amaz és úgy érzi magát teljesnek. Asszem én ez a kategória vagyok. Kell egy alap elfoglaltság, ami a mindennapjaim része, amit szeretek, amit szívből csinálok, aztán arra jön rá a többi, hobbi, írás, akármi. Így is működtethető, több vasat a tűzbe tartva.  Meg kell találni az arany középutat, ahol az ember jól érzi magát. És ha egyszer nyugdíjba megyek, előtte gondosan tervezek magamnak valami elfoglaltságot.

Látjátok, a blogolás, mit az alapra építő hobbi, többek között erre is jó. Az ember leül, valami kérdéssel a fejében, amire maga sem tudja a választ, és mire a végére ér az okosságnak, megtalálja. Hát, köszi blog, köszi népek. Most ebben a békés tudatban megyek aludni.

Jó éjt!

Biohazard

Na emberek, az elmúlt napok nagyon kemények voltak, örülök, hogy egyben és egészségesen írhatok Nektek. Hét elején volt egy kutyaharapásunk. De ez volt a kisebbik baj.

Szóval a kutya. Tökátlagos, olyan tíz kilós, kis kövér keverék. Az orvosi lap alapján körülbelül öt éves, nőstény, ivaros, magatartása éber és élénk, bal felső szemfoga törött. Ja, hogy értsétek, ez úgy megy nálunk, hogy bejön a jószág, kukkol a felvételi részlegen, míg meg nem nézi a doki, aztán ha nincs baja, akkor átcsörögnek nekem, hogy hallod pali, van egy új jószág, aztán átballagok-vagy aki épp ott van a csapatomból- pórázra kapom az ebet, aztán jön hozzám a karanténba. 

Ez a rutin.

Hétfőn is ez történt, átszalajtottam a kolléganőt, hogy valami kis békés állat vár ránk, hozza már át, legyen olyan kedves. Na jön is ám a leány vissza, kutya nélkül, idegbetegen. Mivan, kérdem? Aszondja, hogy épp lépett ki a kutyával a felvételi rendelőből, mikor szembejött az állatorvos, nagy kapkodva. A kutyán-mondja-nem látott semmi feltűnőt, csak a szemei voltak kicsit furák. Nade, ahogy a doki elrohant mellettük, a jószág kérdés nélkül utánafordult és beleakaszkodott a csüdjébe. De amúgy rendesen. A doki meg jajveszékelt, meg ugrabugrált, de a kis kavarcs csak nem engedte. A végén valaki első gondolatból egy vödör vizet borított az összeragadt párosra, na akkor feladta az eb a dolgot, meg abban a pillanatban meg is nyugodott.

Szóval, a kutyát ottfogták további vizsgálatra, mert ilyenkor meg ez a rutin. 

Kedden békesség volt, délelőtt sétáltatás, takarítás, oltások, rendelés a raktárból, miegyéb. Ebédidőben összefutottam a  kutyaharapta dokival. Hát nem festett jól. Először azt hittem, csak megijedt  előző nap. Sápadt volt, meg akadozott a beszéde. De mondom ennyire? Aztán kérdezem, miért nem vizsgáltatja ki magát, ha ennyire nincs jól? (Vastag gatya volt rajta, gondoltam, akkorát nem haraphatott rajta a jószág, meg akkor nem randalírozna itt a főorvos úr.)
 Erre makogott valamit, aztán elment.

 Ebéd után ittam egy kávét, meg elszívtam egy bagerettát a cég előtt, mert ez is a rutin. Egyszer csak kiszédül ám a doki az ajtón, elindul felém, de olyan csálén, mintha sántítana. Először azt hittem, cigit szeretne. Kotorásztam is a doboz után, mert amúgy csípem az ürgét. Hát csak megáll előttem két méterrel, néz olyan furcsán egy darabig, mintha mondani akarna valamit, meg bumm, kidobja a taccsot. 

Na mondom koma, ez nincs így jól. Bekísértem a recepcióig, leültettem a díványra. Első gondolatom az volt, barom módon, hogy szólni kéne az állatorvosnak. Aztán rájöttem, hogy ide emberorvos kell, az állatorvos meg épp használhatatlan. Legalábbis ő. Mert amúgy egyszerre kettő, vagy három van szolgálatban. Hát hívtunk neki körzetidokit. Hogy az mit mondott, nem tudom, mert közben visszamentem a karanténba dolgozni. 

Valamikor, még aznap délután, átugrottam az állatorvosi rendelőbe, mert kifogyott a féreghajtóm. Ott ül az egyik kis állatorvosgyakornok, mondom neki, adsza már kérlek, két tablettát. Kotorászik a kislány a fiókban, akkor látom ám, ahogy előrehajol, tiszta kék a nyaka, meg majdnem elsírja magát. Te, mondom, ki bántott téged? Hát azt mondja, hogy a dokit, mármint az állatorvost elvitték, de előtte még betántorgott a rendelőbe, aztán matatott egy darabig a papírjaival, majd megint kidobta a taccsot, majd elfeküdt. Ő meg fölé hajolt, hogy megnézze mi baja, az meg elkapta a nyakát. A másik gyakornoklányt meg állítólag megharapta. Jó, mondjuk ezt nem hittem el, összebeszélnek néha tücsköt-bogarat ezek a kis gyakornoklányok.

Na, a zűrös rész este következett. Hosszúnapos voltam épp. Öt felé jön be a kolléganő, hogy baj van, kitört a patália a rendelőben. Jó mondom, majd megoldják, nem az én dolgom, az én dolgomból meg van elég. Dolgozgatunk ebben megnyugodva, mikor egy félórára rá beesik az ajtón az egyik lódoktorgyakornok. De a beesiket itt szó szerint értsd. Odalépett az egyik kolléga, annak meg azzal a lendülettel elkapta a vádliját, és beharapta. Kolléga odébb ugrott, én meg mondom, ez nem tréfa, felhívtam a főnököt, hogy zűrök vannak. Gyakornokot elvitték valamerre, többet aznapról nem tudok, mert utána vágtattam haza.

 Szerda. Furcsán csend volt reggel. Valaki mondta, hogy sokan megbetegedtek, na jó mondom, akkor oda kell húzni a munkának. De az azért furcsa volt, hogy ennyire nincs bent senki pár emberen kívül. 

Ma reggel kicsit korábban érkeztem a szokásosnál, mert előbb le akartam lépni, mondván, ma jövök haza, aztán három nap szünet, végre, végre. A helyzet ugyanaz volt, mint tegnap. Alig-ember, csend, nyugalom. Hogy betegek, vagy mi. Kiballagtam tíz körül a karantén háta mögé, hogy elintézzek egy telefont, meg elszívjak egy cigit. Látom ám, a sarkon befordul az egyik kolléga. Ezt furcsálltam, mert úgy tudtam, betegállományban van. Lógott rajta a gatya, vagyis inkább le volt róla szaggatva és erősen bicegett. Közelebb ért, kérdeztem, mi van veled ember, hogy nézel ki? Nem szólt semmit,  egyre csak jött közelebb, magában motyogott valami érthetetlent. Ahogy elém ért, akkor láttam, hogy zavarosak a szemei. -Részeg, basszus, munkaidőben-gondoltam. De nem, valami más baja volt.
Felém nyúlt, azt hittem, kezet akar fogni. Nyújtottam én is a mancsomat, ő meg elkapta, maga felé húzott és bele akart harapni. Na mondom, azt már mégse. Visszarántottam a praclimat, hátraléptem, újra megkérdeztem, mi a baj? Még mindig csak motyogott.

Nem tehettem mást, otthagytam. Gondoltam, szólok a főnökségen, hogy megint ugyanaz a furcsaság van úton, mint kedden. Előrerohantam a recepcióhoz. Az udvaron szembejött még egy jóember, ő is munkaruhában, ugyanúgy botorkálva, mint az előző. Be akartam húzni a főépület ajtaján, de az zárva volt, a kulcsom meg az öltözőben, ami az udvar túlvégén van. Nem akartam visszafutni addig, hát bedörömböltem az üvegajtón. Valaki kotorászott egy darabig belülről, aztán kinyitotta. Pont a kezemben volt a telefonom, hogy felhívjam a főnökasszonyt, hogy valami nincs rendjén. Ahogy nyílt az ajtó, rányomtam a fényképezőgombra. Ez jött szembe: 

Itt volt elég. A zsebemben volt a kocsikulcs, a kocsi meg az udvaron. Bevágtam magam az autóba, ráindítottam, kifaroltam az udvarról és hazavágtattam, hogy leírjam Nektek ezt a sok marhaságot. 

Boldog április elsejét! :)

Ó! IÓ! CIÓ! EVAKUÁCIÓ!

A bejegyzés címe kivételesen becsapós. De annyira megtetszett, hogy eldöntöttem, akármiről írok is ma, a cím ez lesz. Amúgy azért van, mert ha minden jól megy, márpedig minden jól fog menni, ha mgr*had is, akkor kedd este elhagyom a boszorkánytanyát és átköltözöm az új lakóközösségembe. És már elkezdtem kihordani a motyómat, mint a menekültek árvíz idején. De kötöttem magammal egy megállapodást, hogy csak akkor írok dolgokról, ha már elrendeződtek. 
Úgyhogy ezt most nem láttátok. 

A téma amúgy tökmás. Bocs.

Annó, azt hiszem tavaly, volt egy ötletem, hogy bevezetek a blogon egy amolyan tematikus rovatot. És bevezettem a blogon egy tematikus rovatot. Ez volt a "havizaj", ami arról szólt, hogy havonta egyszer bedobok egy kicsit gondolkodósabb témát, leírom róla tesséklássék a véleményemet, nyitva hagyva a mondta végén a pontot és rátok bízom a megvitatását. Aztán ezt pár hónap után abbahagytam, mert voltak témák, amik tényleg érdeklődésre tettek szert és megvitatásra kerültek, voltak viszont, amiket pont letojt mindenki. Plusz elkezdtem némi nyomásnak érezni, hogy minden hónapban "kell", úgyhogy hagytam a francba. 

No, csak azért tépem ám itt az ujjaimat, mert ez a téma most kicsit megint ilyen lesz.

A nevezett téma ugyanis a kétneműsítés a nyelvben. 

Ez így kicsit kínaiul hangzik mi? Pedig nem az. Igaz egyelőre nem is magyar. Arról van szó, hogy több országban elindult egy hullám, a nagy büdös egyenlőség jegyében, mely szerint minden olyan szót, elsősorban pedig a foglalkozásokra és szakmákra vonatkozóakat, amelyek önmagukban hordozzák az adott nemhez való kötődést, kétneműsítenek, vagy semlegesítenek. Értsd: nem "orvos", hanem orvos, és orvosnő, vagy doktornő, illetve nem "rendőr", hanem rendőr és rendőrnő.

Azért mondom, hogy nem teljesen magyar, mivel minket ez a hullám már csak a nyelvtanunkból kifolyólag sem ért el teljesen. Még. Nálunk ugyanis a nyelvben kevésbé dominánsak a nemek, mint mondjuk angolban, vagy németben. Ha még mindig nem tiszta, miről írok, mondok két újabb példát: egyik a "tűzoltó". Tűzoltó bárki lehet, ugye?  Viszont, a szó német megfelelője eddig a "Feuerwehrmann", angol alteregója pedig a "fireman" volt. Azaz, a szóban egyértelműen benne van, hogy az illető férfi. És többnyire  a szakma megnevezése is ez volt. Ebből lett aztán az új hullám kapcsán "Feuerwehr" és "firefighter". Avagy, nézzünk egy erdészt. Az "egy erdész" magyarban egy viszonylag nemtelen szó, vagyis kettő, igaz, alapból férfiakhoz kötjük, mert többnyire férfiak mennek erdésznek, de senkinek nem áll fel a szőr a hátán, ha azt írom, hogy ez a lány egy erdész. Ellenben a német "ein Förster" már bajosabb, mert mind az "ein" határozatlan névelő, mind az "er" végződés határozottan hímnemű.
 Értitek?
 És mivel a klasszikus férfiszakmák egyre inkább nyitottá válnak a nők számára és vicaverza, elkezdődött az agyalás. Ha meggondoljuk, azért már nálunk is előjött a gondolat, hogy hogyan szólítsunk meg egy szakállas-bajszos óvó"néni"t, vagy egy kanszagú szülész"nő"t?

Felparázslott tehát a vita, a parázsból láng lett. Sógoréknál ez mostanra odáig jutott, hogy például álláskiírásnál kötelező kétneműsíteni a szót. Azaz nem lehet csak simán "bányászt" keresni, hanem "bányászt" és "bányásznőt" kell keresni, még akkor is, ha a büdös életbe' nem megy bányásznak egyetlen fehérnép se.  Mint mondám vala, magyarban ez nem annyira éles, nem is érezzük annyira, hála szép nyelvünknek és a Jó Égnek, de sógoréknál keményen betartatják. Néha bizony fura a Praktikant/innen kifejezés. És a lángból futótűz lett és most jutott el odáig, hogy már a helyiek is azt mondják:
 tútóták, rátóták.

A sógor nemzeti himnuszban van egy sor, "Sógoria nagy fiai"-ról. Az újhullám jegyében ezt megváltoztatták "Sógoria nagy fiai és lányai"-ra. Kicsit megb*szarintja ugyan a ritmust és a szótagszámot, de legalább egyenjogú. És egyfelől múltkor szinte meglincseltek egy énekest, mikor valami eseményen a régi hímsoviniszta verziót énekelte, másfelől, példának okáért Kedves Germánom, aki határozottan nő és határozottan sógor (a bejegyzés értelmében sógornőt, vagy sógorinát kellene írnom), teljesen elégedett volt az eredeti himnusszal és leblődzinnezte a változtatást. 
Ami azt jelenti, hogy szerinte baromság.

Fácsebukon már elindultak a szatírikus viccek, melyek szerint a matekkönyv szöveges feladata mostantól a "Földműves elad tíz kiló krumplit 12 euróért, mennyibe kerül egy kiló krumpli?" helyett a "Földműves/nő elad tíz kiló krumpli/nőt 12 euróért, mennyibe kerül egy kiló krumpli/nő?" kellene legyen.

Na szóval. Ez ilyen oda-vissza dolog. Nem tudom, minálunk lesz-e ebből a témából illetve téminából valami,  majd a jövő/jövőina megmondja. Szerintem a leírtak miatt ennyire erősen talán nem. Persze kétnem. Véleményem, illetve véleményinám szerint egy szint/inig érthető a dolog, azon felül...hm. Olyan érdekes, illetve érdekesina.

(A vélemények nemtől függetlenül írhatóak, mondhatóak, ha valaki igényt érez rá. Meghallgatódnak, elolvasódnak.)

Pálinkás jó éjt!

Hmm..A pálinka szó hangzásra inkább női. Ezért pálinkás/fröccsös jó éjt, mindenkinek!

Sófkász

Szeretek nyelveket tanulni. Szeretek új dolgokat felfedezni bennük, rájönni, megérteni, hibázni, vigyorogni a hibákon, majd újrapróbálni, átérezni, kitapasztalni az apró hülyeségeket, szlenget beszélni, szókincset bővíteni, belemászni, kielemezni, megfigyelni és visszaadni. Namost, van ugye Kedves Germánom, aki említésre került már ittott. Kedves Germánom osztrák, abból is a "níderöszterrájher" fajta, azaz Niederösterreich, alsó-Ausztria tartományának dialektusát beszélő leány. És így, testközelből tud mókás dolgokat szülni az anyanyelv anyja mindene. Figyejjé.

Tehát, a sztori ott indul, hogy vagyok én, a magyar nyelvet-az vesse rám az első követ, aki nem fél, hogy pofon vágom-elég magas szinten beszélő legény. Az idők során hozzáadott tuningként egy jó erős társalgási némettel. Van aztán a leány, akinél a német alapfelszereltség, annak minden csínjabínjával. Pluszba jön az alsóosztrák okosság. Megy a hóhdájcs, azaz az irodalmi német is, ha akarjuk, de egyezséget kötöttünk, hogy mivel hivatásilag úgyis hóhdájcsot kell beszélnie és szereti a saját dialektjét beszélni a szabadidejében, én meg megértem, hát nem akarjuk. Továbbá, a "nemzeti ellenállást" is két vállra tettük, mindegyikünk patrióta a maga módján, szereti a saját országát, megyéjét vagy bundeslandját, tájszólását, aztán ezzel békében is vagyunk, néha vigyorgunk egy sort egymáson és csókolom.

Március tizenötödike. Megvan? A nagy forradalom és szabadságharc ünnepe. Hú, ki kell térjek egy vicc erejéig. Petőfi beballag március tizenhatodikán reggel a Pilvaxba. -Na Sándor, a szokásos unikum?-Kérdezi a kocsmáros. -Áffenét, hagyjad el, tegnap is mi lett belőle..."

Na, félvéletlen egybeesések folytán a fent említett jeles napot Szittyaföldön töltöttük. Reggel, durr, kokárda feltesz, mer azé' az mégis jár az öregeknek. Kérdi ám Kedves Germánom, hogy miszösz az. Röviden elmagyarázom neki. Erre nagy komolyan mondja, hogy érti, majd vigyorog egyet, hogy:"oké, akkor én tűzzek ki kétfejű sast?" Na, nagyjából így működik nálunk.

De kezdjük az elején. A nyelvi kapcsolat a kollégákkal, a boltossal, a trafikosbácsival, a haverokkal, a postással, aki megijeszt reggel a szórólapokkal, mikor csipás szemmel ballagok ki az ajtón, meg a pincérrel a kávézóban (-mi tetszik? kávé, kevés cukorral sok tejjel. fizetnék. köszi.)nem megy le annyira mélyre, mint egy ilyen jellegű kapcsolat. És ez nekem viszonylag új. És kiválóan alkalmas az "átérzésre", azaz a nyelv tényleges finomságainak felfedezésére. Is. Kellett némi kompromisszumot kötnünk, mikor rájöttünk, hogy adott kifejezéseket ha értünk is, de nem érzünk egyformának. Szóval, ilyen esetekben türelem és elmagyarázás. Példa. Minap közlődött velem, hogy "du redest unverstendlich", azaz érthetetlenül beszélsz. Erre lett ám szemráncolás, meg rúzsasándorság. Majd kiderítettük, hogy ez germánul nagyjából a "bocs, ezt nem értettem" szintjén mozog. Mindjárt más nem? Vagy, vicaverza: A trottel. Eredetiben kiejtve: "da trottl". Ezt olyan emberre mondjuk, aki valamiben nem annyira okos, szép és ügyes, mint mi. Én elég szabadon használtam a szót, mivel hangzás után nekem egyszerűen vicces. Namost, egy hasonló beszélgetés során derítettünk fényt rá, hogy körülbelül a magyar "balfasz"-szal egyenerejű. Azóta barátokra, családtagokra nem mondom inkább.Vagy egy másik okosság, mikor leány közölte, hogy slank vagyok. Ilyet még nemigen mondtak nekem, amin nem csodálkozom, tekintve, hogy a testalkatom nagyjából egy svéd favágóéra hajaz.

 Sógorul ez se egészen ugyanaz.

Dialekt, avagy tájszólás. Ezzel olyanformán vagyunk mind a ketten, hogy elengedett állapotban, barátok között, bensőséges hangulatban szívesen beszéljük a magunkét. Ilyenkor én is megébredek, beteszem az ajtót, kimenek az udvarra és kiángádem a mádvét. Nagybüdös külhoni életemet alsó-Sógoriában kezdtem, szóval lépéselőnyben vagyok. Gondolom nem kell mondanom, hogy eleinte néztem a sógorra, mint borjú az új kapura, mikor mondta, hogy "No desz voz jó lájvánt, ge?" Aztán megszokta a fülem. Azért Kedves Germánommal belassítja kicsit  kommunikációt a dolog, sokszor van "mivan", vagy "beszélj lassabban légyszi", vagy "mondd újra". De abban is megegyeztünk, hogy az egész hacacáré csak izgalmasabbá teszi a témát. Megpróbálom összefoglalni az alsósógor dialektust két mondatban. Teszem hozzá, a megfogalmazás nem tőlem származik, hanem Germánomtól, úgyhogy szó nem érheti a ház elejét. Szóval. Az alsósógor dialektus olyan, mintha lusta emberek akarnának irodalmi németet beszélni. Mindent rendesen mondanak, csak a szájukat ne kelljen túlerőltetni, nagyra, vagy túl sokáig kinyitni. Ez keverve némi régi némettel. Érted, Katze=Kotz, Mädchen=Mädl, aber=oba. 

Én meg igen jókat tudok vigyorogni egy-egy tájszóláskifejezésen. Az "igen jókat" hochmagyarban egyébként "nagyon jókat" de elengedett vagyok és barátok közt. Na. Múlt héten családlátogatás történt. Ez kicsit olyan maceratéma, mert Vargáéknál, a' Pornóapátinak uradalmában ebből hál' Istennek nem csinálnak nagyobb ügyet a kelleténél, de ugye, ki tudja, külföldön hogy megy. (Nem volt gond, az öreg is motorozik, úgyhogy gyorsan haverok lettünk.) Kaptam egy laza vacsorát (egy olyan hidegtálat, hogy majd' lefordultam a székről), felvágottal, savanyával, meg sófkásszal. A sófkászt amúgy igen(!) szeretem, bár csendben vigyorogtam, mikor rájöttem, hogy így hívják. Eddig magyarul juhsajtnak, sógorul Schafkäse-nek ismertem. 

Így is jóvan.

Amúgy a hülyeség határtalan. Kedves Germánom aligha fogja elolvasni ezt a bejegyzést. Vagy ha mégis, aligha fogja megérteni. Mondjuk okosnak kell lenni, állítja, hogy nincs nyelvérzéke, de azért a Vombathelyi Bécsi kávézóban a pincér már nem bökte ki, hogy nem csak szittyák vannak a házban. Pedig nem ismerjük egymást túl régóta. Mármint Germánom és én. A pincérrel már legalább....ő, sok éve. Lényeg: ha elolvasná se zavarná a Kedves Germánom név, így hívom szemtől szemben is. Mint ahogy ő engem Kedves Barbáromnak. A "barbár" amúgy a WG-ben ragadt rám, egy beszélgetés során a magyarokról meg a hunokról.

 Mondjuk majdnem tetszik is. 

Szóval emberek, tessék nyelvet tanulni, nem hülyeség. Tudom, a német sokatoknak utálatos. Akkor válasszatok  egy másikat, olymindegy. Én csípem a német (automatikus tárgyrag, ja?). Igazából egy kifejező, sokszínű, mély nyelv. Pár dolog hiányzik még belőle, azokat meg már küszöbölöm ki. Az "asszonypajtás" kifejezés például a múlt szombati klubozás után hivatalosan is létezik a sógorban, mint "Weiblkumpl". De azért, még van munka. A következő lépés, hogy amikor az emberfia idegből felmérged, akkor el tudja mondani németül, hogy:

"Az a magasságos Atyaúristen rogyasztaná rá a kéklő eget az egész kutyarúgta bagázsra, mikor ebédidőben összeülnek a  pattanásos valagukon a nyavalyás életbe akárhol is, na ott egye meg őket a fészkes rosseb, hogy attó kódujjon még az is, aki arra jár, merhogy annak sincs jobb dóga, mint hogy a bús bocskoros fenébe itt kujtorogjon ebédidőben, hogy a  bivalybasznádi kanász akárhová tegye!"

Na szóval, aki ezt lefordítja nekem autentikusan, az vendégem egy ebédre.

Rúzsa Sándor összevonja a szemöldökét, avagy Kút a Hegyekben

Mindenkinél van az a pont, ahol szakad a cérna. Kinél előbb, kinél később. Nálam többnyire előbb.  Főbérlőnéni, hejehuja, elérte ezt a pontot. Rúzsa Sándor összevonta a szemöldökét,megpödörte kackiás bajuszát, homlokára tolta a csikóskalapot és így szólt: "No, aszondom mostan kendnek, táguljon innen hamarjást, mert úgy tenyerelem taknyán, hogy kebelére öleli a göncölszekeret!" Nagy vonalakban. Nem egészen így hangzott, de a lényege ez volt. Előzmények és következmények alább.

Szóval. Az előzmény-előzményekhez kéretik elolvasni az előző (előzmény) bejegyzéseket. Ha nem megy, rövidentömören vázolom a helyzet. (Automatikus tárgyrag, mint a vegyél kabát, vagy egyél sajt.) A lakóközösség-a továbbiakban WG-ahol lakom, ideális lenne. Közel van a munkahelyemhez, csendes, nyugodt környéken, kerttel Kutya Úrnak, laza arcokkal. A feltételes mód okozója és fokozója Főbérlő Néni, aki szintén itt lakik, Olaszföldről elszármazott művésznői minőségben. Iszik. És ha iszik, fesztiválozik. És ha fesztiválozik, akkor hülye. És ha hülye, akkor igen hülye. Ezt viseltem egy darabig, mert ilyet láttam már ezelőtt is. A bajok ott kezdődtek, hogy belekötött Kutya Úrba. Márpedig ezügyben határozottan antirasszista vagyok, azaz kortól, nemtől, vallási és faji hovatartozástól függetlenül hajlandó vagyok bárkit szögre akasztani, aki beszól Kutya Úrnak.  Eleve furcsa volt a hozáállása, mármint Főbérlő Néninek, azaz a kutya legyen aranyos és kedves, ne sz*rjon a kertbe és ne ugassa meg a járókelőket és egyen késsel-villával és egyáltalán. Kötöttünk néhány kompromisszumot, de ez látszólag nem volt elég.

Nem tudom már milyen nap volt, de szabadnap, azaz nyolc körül, a Nap első sugaraira épp a csipánkat nyitogattuk kedves germánommal, mikor is dörömbölés leend az ajtómon, "Manuel!" felszólítással. A "Manuel!" mint utóbb kiderült én volnék, valahogy kicsúszott a néni agyából a becsületes nevem. Majd, a hölgyrom megpróbált benyitni. Az ajtó kulcsra volt zárva, nem jött össze. Ilyet ugye rendes ember meg se próbál. Feltápászkodtam és alsógatyában-pólóban, lógó hajzattal kinyitottam, hogy "mizujs?" Mondja ám az égetnivaló, hogy "a kutyád behugyozott az előtérbe". Mondjuk ezt németül mondta, de a lényege ez volt. Nem tekintettem vitatémának a dolgot, Kutya Úr jól nevelt, továbbá velünk volt a szobában. Közöltem Nénivel három szóban (németül ez ötben sikerült), hogy "nem ő volt". Nem tudtam meggyőzni. Felvettem a mackónadrágot és lecaplattam a konyhába, hogy najakkor, erről beszélgessünk kicsit. Nem lehetett. A gánya, hogy a söprűlovas józan volt.

Másnap estig nem is találkoztunk. Azonban mikor igen, akkor épp munkából értem haza, egy elég húzós, agypörgetős nap után, éhesen, szomjasan, limitáltan antropofil (értsd: "mindenki menjen a p*csába") hangulatban. Vacsorára és nyugalomra vágytam. A kis konyhába toppanék, röpült felém...nem, nem röpült. Állt a hűtő előtt, berúgva mint az artista, dőlt belőle a piaszag, meg a hülyeség. Megpróbálta felvenni velem a fonalat, amit már önmaga is eléggé elvesztett, mondtam, hogy most nem igazán alkalmas. (Nem érdekel, engedj a hűtőhöz!). Na, erre nekiállt beszólogatni, elsősorban Kutya Úr ügyben. Ekkor hangzott el a fenti rúzsasándori idézet, ha nem is egészen így, ha nem is egészen ezen a nyelven. 

Mindenesetre felmondtunk egymásnak.

Kitérő. A szomszédok bejelentést tettek ellenem állatkínzás gyanújával. Az ok: Kutya Úr a kertben van, amíg dolgozom, megugatja a járókelőket és a bejövő embereket, továbbá az általam e célra eszkábált homokládába sz*rik. Kérlek benneteket, ne kérdezzetek vissza, nincs "és" és "ha", ez volt maga az ok. Állítólag állatvédelmi ellenőrzés is történt, minek során megállapításra került, hogy "a kutya a lehető legjobb állapotban van". Elmeséltem a cégnél, mondom mégiscsak van némi rálátásuk a témára, azóta ezen röhögnek. Többnyire ez volt a reakció, hogy: "di mensen zind zo teppád"-azaz: olyan hülyék az emberek....

Erről ennyit.

Naszóval. A rúzsasándorság szép és jó. De ugye, hova menjünk most? Még ugyanaznap este találtam egy megfelelő WG-t. Csak hogy értsétek, helyi viszonylatban ennek az esélye körülbelül akkora, mint hogy a tonhal megtanul rúdugrani. Nem lehetetlen, de eléggé valószínűtlen. Összejött. Mondtam én, vigyáznak rám fentről. 

Köszi. 

A WG a Brunn am Gebirge nevű településen van. Ez Bécsnek amolyan külfaluja, gyakorlatilag már öszeépülve vele, mégis megtartva önállóságát. A neve nyers fordításban annyit tesz, mint a bejegyzés alcíme. Messzebb van, mint a mostani, határozottan messzebb, ezt leszámítva az első benyomások határozottan jók. Igazi szittya kommuna, magyarokkal, nagy udvarral, ráadásul láttak már kutyát is. Kivédtem előre minden kellemetlenséget, ezért a bemutatkozó beszélgetésnél elmondtam, hogy tudniuk kell, hogy Kutya Úr megugatja a járókelőket és a kertbe sz*rik. Azt mondták, hogy az előbbi a hivatása, az utóbbit meg majd elmossa az eső. Külön jól esett, hogy, hmm...hogy is mondjam. A külföldre szakadt magyaroknak van egy bizonyos rétege, akiknek semmi se szent. Letisztáztuk, hogy ők nem azok és örülnek neki,hogy én sem.

Ez így rendben is volna, nem? De.

Az akasztani való ráncosbocskor (ezt az Indul a bakterház c. filmből tanultam, ki ne hagyjátok) azóta halálosan meg van rám sértődve. (Höhhöhö...). Úgyhogy, figyejjé, ez kemény lesz: az ügyvédjével kellett szót értenem. (Mpfffhhhh....:)) Na, az ügyvéd mindenesetre értelmes, józan gondolkodású, kompromisszumkész ember benyomását keltette, aki többre értékeli a békés megoldásokat az olcsó vodkánál. Megbeszéltük, hogy tudok mielőbb eltakarodni innen. Kutya Urat addig is hazaköltöztettem a szülői házba, most pedig továbbra is az az érzésem van, hogy ha kis kitérővel is, de sínen van minden.

Ma kifejezetten kellemes munkanapom volt, köszönöm. Bementem utána a teszkóba (itt billának hívják, de egykutya), vettem tömbsajtot, friss kenyeret, juhsajttal töltött édespaprikát, meg igen, pár sört is. Gondoltam, hátha lemanuelezem tőle a nénjét, beállok a hűtő elé baromságokat beszélni és feljelentem a szomszédot állatkínzásért. De hál' Isten nem, én nagy vonalakban olyan maradok, mint előtte, csak többet beszélek. Vagy írok.

Az érzés mindenesetre jó. Olyan, mint mikor Jack Sparrow a süllyedő hajó árbocáról a szárazföldre lépett. Ezzel és ezúton kívánok pálinkás jó estét minden kedves olvasómnak. 

Szerintem Rúzsa Sándor fekve kinyomná Chuck Norrist.

Tavacs

Dícsértessék az Úristen, illetve pálinkás jó estét mindenkinek. ( Az ateistáknak és az antialkoholistáknak meg simán heló.) Nem, a blog nincs se elfeledve, se betiltva. Egyszerűen nem értem ide. Ha meg mégis, belekezdtem valami másba, vagy szimplán elaludtam. 

Namost.

A múltkor ugye felsoroltam, hogy mi a stájsz, csak mikor ahhoz értem volna, hogy milyen is Bécsben lakni, akkor...dolgok történtek, na. Olvassátok el ott. Most mesélek megint, kihegyezve arra, ami a múltkor lila ködbe veszett.

Hogy meggyorsítsam a dolgokat: a munkám továbbra is tetszik, sőt egyre jobban. Van már egy rakat ebem, meg egy minimális rutinom, úgyhogy nem kell mindig az agyamat túráztatni, hogy minek hova megy a vége, vagy hol álljak neki. Plusz, az elrendelt fő csapásirány, a főnökséggel való megbeszélések alapján igencsak nekem tetsző úton halad, azaz a napjaink elsősorban nem-elnézést-a sz*rtakarításra kell hogy  legyenek kihegyezve, hanem az állatokra magukra. Érted, kutyát sétáltatok pénzért...Ja. Nem rossz.

A WG. (A lakóközösség, (Wohngemeinschaft) lásd szintén ott.) No, itt megfordult bennem egyszer a borjú, de elsimult a dolog. Csend van, béke és mindenki szeret mindenkit. Kivételt képez az az eset, mikor a főbérlő néninek "napja" van. Meg kell mondjam, megkedveltem a boszorkányt és alapjáraton még haverok is lehetünk. Kicsit már lettünk is. Ellenben iszik. Ez változó intervallumban fordul elő, mondjuk átlag heti egyszer. Igazából ilyenkor se rosszindulatú, vagy akármi, csak szimplán elveszti a fonalat. Többnyire ül a konyhában és megoldja a világ problémáit, a muszlim kérdéstől kezdve az afrikai szegények sorsáig. Ezt mindig el is mondja, ha van valaki a közelében. Igaz, ilyenkor majdnem mindegy neki, hogy van-e valaki a közelében, ő elmondja. Csak múltkor kicsit összerúgtuk a port. Mondott valamit részegségében, amin felhúztam magam. Aztán mikor észnél volt, leültem vele megbeszélni és béke teremtődött. És van azóta is és legyen továbbra is. Ha meg iszik, hát igyon, ez legyen a legnagyobb baj. 

Köszönjük, jól vagyunk, én is, Kutya Úr is.

Na Bécs. Most mit mondjak, egészen nagy falu. Legalább két templom és három kocsma van benne, úgyhogy szükségszerűen nagyobb, mint Pornóapáti. És egészen kis szeletét ismerem még csak, amúgy "a mi környékünket", meg egy-két helyet ráadásnak. Igaz szabadnapjaimon elég sokat csavargok, szerencsére jó társaságom is akadt hozzá. Úgyhogy fedezem fel, lassanként.

Rájöttem ma, hogy valami változott bennem. Illetve beérett. Ezt pedig szintén nevezhetjük  rutinnak. Persze, az akcentus van és marad is, ismerkedési szituációban még mindig az első öt kérdés között szerepel a "honnan jössz", de semmilyen szinten nem jelent gondot  a kapcsolatteremtés, legyen szó a privátszféráról, vagy a hivatalos közegről. Sőt, már tartok ott, hogy át tudom emelni a "beszédstílusomat" is németbe.  Aztán, megismeri idővel az ember azokat a mindennapi, vagy egyszer elintézendő apróbb és cseprőbb dolgokat is, amiket először így fél szemmel figyelt, hogy ez mi a szösz, és hol van a fogantyúja. Gondolok itt ilyesmire, mint a lakcímbejelentés, az utazási költségtérítés, az almafröccs, meg a billakártya. Szóval, otthonosan mozgok. És ez jó érzés. 

Bécs pezseg és ideális a lakhelyem ennek a kihasználására, mivel itt nyugi van. A pezsgést ugyanis akkor szeretem, ha akkor van, amikor szeretem. Jóanyám szerint antiszociális vagyok. Szerintem nem, csak válogatós. Elhiszed, vagy odab*sszak? Lényeg a lényeg, így pont jó, hogy ha nem akarom a bolondériát, akkor nincs, ha meg akarom, akkor belovaglok a belvárosba. Nem mondhatnám, hogy itt is óriási haveri köröm van már, de mindig van kivel elcsatangolni. Ha el akarok. Amúgy vegyesen. Mármint nemzetileg vegyesen. Múltkor vigyorogtunk egy jóízűt. Merthogy van egy elméletem, miszerint Bécsben minden pincér magyar. Szóval, múltkor egy belvárosi hivatalban múlattam az időt kellemes xx-es társaságban mikor is a pultosnő valamit szencségelni kezdett a pult előtt ülő lánynak, határozottan magyarul. Az említett xx kromoszómapár tulajdonosa épp kitérőt tett a mellékhelyiség felé, hát szóba elegyedtem a  kurucinával megörülvén elméletem beigazolódásán, és lévén a fent említett hölgyemény (aki épp távozott a színről) virtigli alsó-osztrák, megegyeztünk, hogy ja kérem, ez kezd emlékeztetni a monarhiabeli időkre.

És ez tetszik, ez a sokszínűség. És nem tartom magam nagyvárosi embernek, de így szép és jó. Bécset kellemesnek találom. Ötvözi a modernet a régimódival, a trendit a hagyományossal. Lehet ebédelni szusit a csecsencsüngben, vagy vínersniccelt a Ferencjóska portré alatt Hanzi bácsi vendéglőjében. Azt nem mondanám, hogy a sógorok nagy átlagban kifejezetten nyitottak, de ekkora városban ez nem téma, mindenki talál kedvére valót

Az van emberek, hogy jól érzem magam. Az elmúlt fél év nyűglődése után úgy érzem, sínen vagyok. Ez megnyugtat. Egyetlen dolog hiányzott még. Az első pár hétben mindig futottam, mint a...sajnálom, ezt mi otthon úgy mondjuk, mint a töketlen kutya. Nem tudom miért fut a töketlen kutya, igazán nem,  de ez ilyen szólás, mint a körmetlen macska ne menjen  jégre, meg a ki korán kel egész nap álmos. Szóval, mindig rohantam, mindig szaladtam, nem volt időm semmire. A blogra sem. Aztán ez is kezd bejáratódni, mint látjuk. Rájövök lassan, mit hogyan kell, hogy jusson is, maradjon is, Jól van ez így.

Na, még egy szösszenet a végére, aztán megyek pihenjbe. Tény, hogy nagy tömegben nagyobb aránnyal vannak fura emberek.  Tény az is, hogy vannak klisék, amiket ráhúznak az emberre. Nem szaporítom, elmondom mi vó't. Valamikor, nem sokkal a költözés után haverék elhívtak kocsmahivatalba. Ilyen kis dohányfüstös belvárosi kultúrsokk, ír pub Bécs közepiben. Ezeket imádom egyébként. Lényeg a lényeg, szorítjuk a guinessünket, megy a hülyeség, egymás hegyén-hátán a nép, mikoris odacsődül hozzám a semmiből egy olyan negyvenes közepén járó osztrák nő, a fején valami hihetetlen sapkával, alatta egy enyhén sem józan tekintettel,  arcon csókol jobbról-balról, és aszondja: "még ilyen szép vikinget!"

Na mondom, megjöttünk.

Jó itt, az van.

Ja, hogy mi az a "tavacs"? Melegszik az idő, süt a nap és láttam ma egy fátyolkát. (Ez egy rovar, ja?) És szeretem a tavaszt, erről eszembe jutott egy régi barátom régi hülye vicce:

-Tavacs van. 

-Hogy mi?

-Tavacs.

-Mi??

-TAVACS!!!

-Az mit jelent?

-Hát, bacsnak a madarak.

-Jaa, hogy tavacs van!