Az pulyáknak okításárul.

Az Atyaúristen tartsa meg jó egészségben kendteket és a' kendetknek házanépét. Újfent éken fogó pennát ragadok, s írok véle kendteknek, mivel mondandóm számos. Kedves testvéreim, s barátaim az Úrban olvasták tántalán korábbi levelimet, s tudják jól, hogy a' grófság jövedelmét kiegészítendő, s az egyszeri nép javát elősegítendő egynehány esztendeje elszerződtem a' császár szolgálatába deáknevelőnek s okítónak. S hogy mi feladat ez, kendtek nem is gondolnák. 

Elregölöm, íme, sorjában.

Legelébb es, el kell mondjam néktek kedves testvéreim az Úrban, miféle népek kerülnek szárnyaim alá. Bár mink, szittya magyarok megszokánk vala, hogy a' purdé, mihelyst kilát a tavaszi fűből, dolgára ered, segél a' portán s hasznossá teszi magát Isten ege alatt, a' sógoroknál ez másként folyik, biza. Az én oskolámban, hiszitek vagy sem, kedves feleim, munkabíróvá cseperedett leventék, s bögyösfaros menyecskék szaladgálnak, kik már nem kiáltanak édesanyjuk után, ha tomporukat meglegyinti valamely tévelygő ifjú. Így hát nem is volt helyes 'pulyát' írnom levelem címeként, miként es ehelyt mindinkább beszélhetünk sudár, fiatal, azonban felcseperedett népekrül. 

S méges, kedves feleim, el se gondolnátok. Ezek a' jányok és leventék, hiába, hogy már rég húzhatnának vizet a' kútról, hordhatnák a' kévét aratáskor, s kergethetnék az udmurtokat a' gyepűkön, ezek biz olyanok az fejökben, mint a' tipegő gyermekcsék.

Kendteket, s biz, jómagamat is szidalmazott eleget szülőapám, s szülőanyám. Mondták kendteknek es, s nekem es, hogy édes fiam, ha nem húzod ki magad, ha mindig ily lobáncás hosszi hajat hordol, ha nem köszöntesz előre az idősbeknek, ha nem eszed meg a' paszulykát csak a' puliszkát, avagy ha nem beszélsz illendően, sose lesz ember belőled. S lássátok szümtükkel, csak megtartott a' Jóisten mindőnket, hálelúja. Nem lesz ez máhogyan ennél a' kompániánál sem. Nékik es kell valaki, aki ágál, s zsörtölődik, ők es azt gondolják majd, hogy ők tudják jobban, s végezetül ők es hozzátesznek majd valamit a világ forgásához. 

S méges, úgy es, hogy tudom, zsörtölődnöm sem nem érdemes, sem nem érdekes, s tudom, hogy kendteket s jómagamat ugyanígy palázoltak idősb feleink, s gyermekink gyermekinek gyermekit ugyanígy fogják majdan, mégis testvéreim, kutyának a' máját.

Ezen békanyúzó ifjoncok, ezek feleim, úgy beszélnek egymással, mint valami disznópásztorok. Még ha perpatvart sem akarnának, akkor es olybá tűnik, mintha egymást szidalmaznák. Aztánmeg, mindég szajkózom nekik, hogy számolnák már meg, hány szájuk, s fülük van. Merthogy, előbbiből csak egy, utóbbiból meg kettő. S mert a' Jóisten semmit sem csinált vala véletlennek, ez es azért lőn ilyformán, hogy az ember fia kétszer hallgasson s egyszer beszéljen. * De ezek, testvéreim, nem tudják ezt a' bölcsességet. Beszélnek, mint holmi locskapatak, csakhogy zaj legyen, s böködik mindeközben a' snájdig távbeszélőt. Néhanapján azt kell gondolnom, nem es oskola, de tikól ez, hol vagyok.

Nem áldásos továbbá a dolgok menetére, hogy van köztök mindenféle nép, a' sógor fajjától a' török szultán s perzsa sah pereputtyán át a' délvidéki s keleti mócokig, oláhokig, s szerbekig. Hallani annyi nyelvet minálunk, hej, kedves feleim, mintha csak Bábel tornyát akarnók újragerendázni. 

Hanemhát, mit is kezdhet egy nemes úr ily szépen megkevert zabkásában? Mert az úr mindenhol úr, s megteszi mit kell. S így vagy úgy, kedves feleim, maradjon tán közöttünk, mit mostan írok, de szívemnek kedves ezzel a' siserehaddal munkálkodni, s valahogy csak rend leend mindég.

Először es, azt gondolom, hogy jótét hatása van a' szittya virtusnak. Megmondani az igazat, úgy ahogyan van. Mert jaj, rendes nép biz a' sógor, mondhat ki mit akar, de ez nem erőssége. A sógornak a' libafos az fekália, a' döglött macska kadáver, a' toszás meg méhecskéknek röpte. Minket meg nem ilyformán nevelt szülőapánk s anyánk, s a' pereputtynak ez jót tesz. Mily hatalmas szemeket tudnak mereszteni, ha az emberfia nem kerülgeti macskamód a' forró kását, s "ezen szót tán ki volna érdemes cserélnie kendnek egy szebbre" helyett azt találja mondani, hogy "kend, már meg ne haragudjék, de egy igahúzó barom vala". Meresztgetnek, s gondolkodni kezdenek. S megértik, mi is az igahúzó barom. 

Aztánmeg, minden képnek van kerete. Szép az nélküle es, de képzeljenek el kendtek egy Boticellit ráma nélkül. Olybá tűnne, mint nyereg a' ló nélkül. S ez kedves barátim, sokat jelent a mindennapokban, ha efféle nagyra nőtt gyermekcsékkel köll hadakozni. Befogni őket egy ettől eddigbe, s azután engedni belőle kicsit. Megmutatni nékik, mik a határok, s aztán leküldeni őket a gyepükre. Megmondani nékik, hol lakik a' magyarok Úristene, s elregölni, hogy szöknek meg szentjei a dörgedelmek elől.

S végül, mely talán a' legfurább lesz kendteknek, elfogadni őket a saját gyesznóólukban. Hisz ki mondhatná a' malacnak, hogy övezze fel derekát, vigye hírét a szittya vitézeknek? De ha a' malacot meghagyjuk malacnak, adatunk néki a' szolgálókkal moslékot s kenyércsücskét, akkor a' malac gyesznóvá nő, s tán kiterelhetjük a legelőre. Remélhetjük csak, hogy ott a' búgatófű helyett az árpát választja, de a remény hal.

S mert ilyenformán csak elvergődik a gróf a császár szolgálatában, hát nem is panaszkodik. Egynehány napja nékem fordula egy fehércseléd a neveltekből, s nékem szegzé a kérdést, hogy "mondja kigyelmed, gróf úr, szeret kigyelmed minket?" No, mit felelhet erre egy nemes úr, mint az igazat: "Szeretem biz kendteket, egyenként. De főleg egyenként, mert egyenként szépek kendtek, mint a kelő nap, s rendesek, mint ahogy csillag jár az égen. De mint csoportot, kendteket biz a' Dunába kőne taszajtani, azt még kendtekre dobni valami nehezet. Teringettét. "

Így volt, Isten lássa lelkem, még ha a' Duna messze is vala onnan. 

Zárom soraimat, kedves feleim, s testvéreim az Úrban. Remélem, nem csavartam s csűrtem túl az igét, s értik kendtek, miért is kelt levelem. Jómagam szükségét éreztem, hogy leírja mindezeket, s kendteknek tán hasznára lészen. Vigyázzák kendtek urdalmokat úgy mint eleddig, ne engedjék bé az gaz udmurtokat, s legynek kendtek résen az eretnekekkel, kik papi gúnyában vírust akarnának koronázni.

Maradok továbbra is tisztelettel:

Vargha Gróf

Kelt jégbontó havában, Bécsnek kies városában, Vargária kihelyezett helytartóságán, naplementekor.

*= ezt a világrengető bölcsességet Berecz András bácsitól hallottam, s használom azóta is, utólagos engedelmével. Isten tartsa meg sokáig jó egészségben, ti meg menjetek el az előadásaira, azon túl, hogy hülyére röhögitek magatok, még meg is éri. 

Mese a vírus megkoronázásáról

Na gyere kisfiam, ülj le ide az Edebedebácsi ölébe, had meséljen neked arról a csúúúnya koronavírusról, amitől úgy összefostad magad, mint torkos kutya farsangkor. Mond majd neked az Edebedebácsi szépet is, meg csúnyát is, de te ne féljél semmitől. Ha jön a mumus, majd adunk neki fluxuskondenzátort, hogy azzal játsszon. 

Figyejjé.

Edebedebácsi elmesél most neked egy mesét, mert Edebedebácsi nagy mesélő, úgy bizony. A mese egy olyan mese lesz, ami egy másik mese előtti mese, hogy te kisfiam megértsd a másik mesét. A másik mese előtti mese előtt elmesél neked most Edebedebácsi egy mesét.

A mese előtti mese a madárinfluenzáról szól, amit H5N1-nek is hívnak és valamikor mindenki attól félt itt Európában, hogy jön majd a nagy büdös madárnátha és megeszi a péket, meg a lakatost, meg az újságárus Teri nénit. De  a mese előtti mese előtti mese, azt mondja el neked kisfiam, hogy mi is az a vírus. A vírus, az egy mütyür kis kópé, kisebb mint a bolha pömpölőjén a pattanás, kisebb mint a hangya bokáján az őszi szélben játszadozó izzadságcsepp, bizony kisfiam, még nálad is kisebb. Olyan kicsi, hogy nem is látod. Van neki egy csinos fehérjeburka, abban pedig kismanók-csomagolta örökítőanyag. DNS. Nem Dénes, kisfiam, dé-en-es. Vagy RNS. Ne vesszél el a részletekben kisfiam, mert Edebedebácsi megeteti a lelked a pokol kutyáival. A kis aranyos vírus egészen addig nem csinál semmit, míg egy gazdatest sejtjéhez nem ér. Képzeld kisfiam, nem eszik, nem iszik, nem szaporodik. Akkor azonban, hajjaj, jól megkapaszkodik a sejtben, aztán bumm, beletolja a sejtbe a DNS-t. Vagy RNS-t. A sejt ettől megmukorodik. A DNS, vagy RNS beépül a sejt saját DNS-ébe és képzeld el kisfiam, a sejt innentől olyan, mintha szerelmes lenne! Nem csinál semmi mást, csak új vírusokat!

Ha meg véletlen két vírus kapaszkodik meg egyszerre egy sejten, akkor nagynéha előfordul, hogy varázsolni kezdenek és csinálnak egy olyat, amit az okos emberek krosszóvernek hívnak, szóval mindenki összebonyolítja a DNSét mindenki máséval és a végén valami egészen új lesz belőle! Fantasztikus!

És tudod kisfiam, hogy rátérjünk a mese előtti mesére, amikor mindenki be volt kakilva a madárinfluenzától, akkor pont ez nem történt meg. Mert a madárinfluenza önmagában csak azt a szegény kínai parasztot tudja megbetegíteni, aki napi tizennyolc órában dolgozik hatmillió tikkal összezárva és közben egy marék rizsen él. Az okos emberek beharangozták, hogy baj lehet, ha a madárinfluenza összekrosszóverel az emberinfluenzával. A nem annyira okos emberek megértették, hogy baj lesz. A mégannyira sem okosak megértették, hogy madárinfluenza van. A mégannyira-mégannyira sem okosok, hogy baj. És akkor mindenki megijedt, hogy baj van, mert jön a madárinfluenza. Jajjaj, kisfiam, volt ám sikongatás meg rídogálás, Edebedebácsi még emlékszik rá. Azt a tényt, hogy baj akkor van, HA a kínai paraszt, aki napi tizennyolc órában dolgozik hatmillió tikkal összezárva és közben egy marék rizsen él megbetegszik a madárinfluenzától, HA ugyanez a paraszt épp emberinfluenzás, HA a vírusok összekrosszóverelnek és HA ez az egész katyvasz egy új vírus formájában kitör, azt bizony addigra már csak az okos bácsik tudták. Ők meg bizony nem a leghangosabb bácsik. 

Tudod kisfiam, akkor épp nem lőtt senki senkire, nem választottak elnököt Amerikában, nem volt csúnyami, nem találták fel az ingyen sört. Bizony, még Edebedebácsi is majdnem unatkozott, pedig Edebedebácsi nagy mesélő ám.

És képzeld kisfiam, most megint csak a summogás van ám mindenhol, épp nem lő senki senkire, nem választanak elnököt Amerikában, nincs csúnyami, nem találják fel az ingyen sört. Edebedebácsi szerint kisfiam, téged egy kicsit, csak egy egész kicsit, ahogy az angyalok csinálják a manókkal, valagba kéne rúgni. Mert ülsz itt az ölemben és fosol mint torkos kutya farsangkor, megijedsz a kínaiaktól és félsz a szusitól pedig az nem is kínai. 

Közben kisfiam, hogy rátérjek végre a mese előtti mese utáni mesére, édesanyád szomorúszemű Úristenit, nem olvasod el a tényszerű cikkeket, hogy a koronavírus halálozási rátája 2%, ami alacsonyabb, mint az influenzáé, hogy hiába teszel a szád elé kendőt, a vírus azon úgy megy át, mint részeg szkinhed a Kárpátia koncerten, hogy Kína egy akkora ország, ami nagyobb, mint apukád, és hogy jelenleg hét és fél milliárd ember él a Földön. Ami nagyon sok ám kisfiam.

És kisfiam, ne ficánkoljál Edebedebácsi ölében, mert Edebedebácsi szeret téged, de úgy csap fülön, hogy kijön belőled a málaszörp, szóval kisfiam, az emberek, tetszik nem tetszik, meghalnak. Igen, apukád is, meg a Katika is az oviból, meg te is egyszer. Valószínűleg később, mint Edebedebácsi, bár ha nem maradsz veszteg, ez nem biztos. Tudod kisfiam, az, hogy a koronavírus eddig százegynéhány halálos áldozatot szedett érdekes tény annak tükrében, hogy ennek a többszöröse hal meg ebből a naaaaagyon sok emberből napi szinten autóbalesetben, szívbetegségekben és a flukszuskondenzátor helytelen használata miatt. 

Hogy akkor nem kell-e félned? Dehogynem kisfiam. Meghalhatsz a koronavírustól és oda kell figyelni rá. Partvissal kell elkergetni az összes kínait aki a közeledbe jön és lenvászon maszkot kell hordani, amit amúgy Kínából importálnak. Főleg ha öreg és beteg vagy kisfiam, mert eddig főleg az öreg és beteg kisfiúk haltak meg a koronavírustól. Ugyanúgy, mint az influenzától, a náthától, meg minden mástól. De attól még kisfiam, biztonságban nem vagy. 

De tudod mit kisfiam, mondok valami szebbet. Majd szólok neked, ha világszintű járványról beszélünk, jó? Addig inkább aggódj azon, hogy meghalsz-e ha belepisilsz a konnektorba, bután játszol a körfűrésszel, vagy ha felidegesíted Edebedebácsit. Nem azt mondom, hogy nem halhatsz meg a koronavírustól. Figyelj is oda rá. Csak azt mondom, hogy neked kisfiam, aki közép-Európában lakik, fiatal és makkegészséges, kisebb esélyed van erre, mint hogy agyonüssön a cserép az utcán. Vagy Edebedebácsi.

De csak olvasgassad okosan a fészbukot, az jobban tudja. 

Ne gondolkodj kisfiam, jól van az. Figyelj arra, amit a média mond uborkaszezonban.

Edebedebácsi így is szeret téged.

Még ha hülye is vagy.

Csak legyen igaza Edebedebácsinak....

Tudod mi az az uborkaszezon, kisfiam?

Ez még elérhető?

Na testvéreim a Zűrben, kedves rádiónéző gyerekek, blogjárók, kutyafejűek és macskanyelvűek, továbbá hívei az Öregistennek, Allahnak és/vagy a Kazah Sólyomistennek, úgy föst, bezár a varnyúbót. 

Két kérdés vetődhet most fel bennetek: 

1: miért? 

2: Mi a csipa az a varnyúbót? 

Na figyejjé.

A varnyúbót, hivatalos nevén Corvus Cornix egy általam pár éve alapított egyemberes cég. Az az egy ember én vagyok, mielőtt buta kérdéseket tennétek fel. A dolog arra van kitalálva, hogy óccsóé megvegyek ilyen pityputtyokat, mint dió, meg méz, meg tudoménmi Magyarországon és jó drágán elsüssen Sógoriában. A koncepcióról és a teremtés hét napjáról bővebben ehun. 

És hogy miért csukódik be? Vagy becsukódik-e? Na phu. Essünk neki ennek is. 

Szóval. Most számoltam utána, hogy valamivel több mint két éve futtatom a biznicet. A kérdés, hogy mit értem el vele ezalatt? Lettem-e belőle gazdag? Vagy látom e lehetőségét, hogy ha így folytatom tovább, akkor leszek? Vagy szívom-e fel maláj kurvák fenekéről a kokaint?  Ő. Nem. 

A legtöbb amit valaha kerestem vele, még mindig jóval alatta volt a reményeknek és elvárásoknak. Ez önmagában még nem lenne ok, ha látnék fejlődő tendenciát. Vagy ha szokásom lenne kurvázni és kokainozni. De nemnem.

 Nade. Miért van ez így?

Egyfelől. Le kellett ülnöm magammal gondolatban és némi beszélgetést folytatni a hangokkal, amely során rájöttünk, hohhát nem Istenbizony, hogy én jó vagyok kereskedőnek. A kereskedő az olyan mint a porószínész, b*szik mindenre, amíg a pénzét megkapja érte. Én meg bizony, sokkal inkább működöm érzelmi alapon. Eleve sok emocionális energiát tettem a dologba, kezdve a logótól (amit köszi Esztinek) a koncepción, meg az anyámtyúkján át. Szóval, olyan dolgokat akartam eladni a népeknek, amiket én szeretek. Csakhogy, ez nem jelenti feltétlen azt, hogy a népek is, vagy, hogy a népeket ez érdekli. Másfelől, egy sógor közmondás szerint "a vevő a király". Hát nálam százas ikú alatt csak hercegecske volt, a második hülye kérdés* után meg paraszt. Ééés ha valami nem ment jól, azt biza a szívemre vettem. Eh. 

Aztán. A befektetett energia kontra nyereség. Hogy a neten való árulda csak takaréklángon égett, elkezdtem piacozni a cuccal. Ez egy tűrhető jövedelemkiegészítés volt, de mégis....a péntek, az ugye arra van kitalálva, hogy az emberfia hazajön, megsímogatja ja Kutyaúr buksiját, pihen kicsit, azt elmegy a cimborákkal ölöndűni. A piacos kofa élete ehelyett az autóba berakodás, nyóckor fekvés, négykor kelés. És mikor hazajössz hatvan euróval, akkor azért átgondolod, hogy most ki is van felül. Meg ugye, a piacozás ismeretségi alapon megy, friss emberként idő kell neki. Szétszaladtak a hangyák a hátamon, mikor a velem szemben standoló parasztbácsitól , aki kábé kamaszkora óta ott piacol, kilószám vitték a diót, ami pontosan (és ez nem író túlzás) kétszer annyiba került, mint az enyém. Nekem meg azt se mondták befölhősült. 

Aztán, Természetanya is keresztbe tett. Illetve mi Természetanyának, ő meg ezért nekünk. Lehet beállni a Donald Trump féle politikusok mögé és szidni a Tonhegyi Grétát,** de amikor a saját bőrödön tapasztalod a klímaváltozás hatásait, az sokkal közelebb hozza a dolgokat. Az van ugyanis, hogy a cégnek a húzóága a dió volt. A dió kiváló holmi, van az a szép zöld héjja, tele csersavval, ami kimekkent mindenféle csuszmászt, meg az a böszömkemény héja, amihez legalábbis kalapács, vagy egér kell, hogy feltörd. Ergó a diót nem kell permetezni. Namost, bár mint Trumptól tudjuk a klíma nem változik és mint sok egyéb hasonlóan okos embertársunktól tudjuk, a Gréta csak egy hülye kis aszpergeres bakfis, hogy, hogy nem, befészkelte magát közép-Európába egy dög, aminek itt alapvetően nem volna dóga, merthogy a mediterránumban honos. Dióburok fúrólégy*** a becsületes neve, mely rögtön el is árulja, hogy mivel foglalkozik főállásban. Szóval visszavonom a dögöt, ő csak a dolgát csinálja. Megfúrja a diót, a dió megfeketedik,  a nyíregyi cigány megduplázza az árait, Danibácsi nem teheti meg ugyanezt Sógoriában, amit meg Danibácsi felvásárol emberi áron az molyos lófasz és a fejéhez vágják a vevők. Az árrés beszűkül, 
csókolom van. 

Végül, de nem utolsósorban, belefáradtam picit. Tudom, hogy lehetne ezt jobban. Nem, ez így nem igaz. Lehetne ezt máshogy. Mert így nem lesz jobb. Ide kellne egy jó marketing, amihez nem értek, vagy megfelelő tőke, ami nincs, hogy felbéreljek valakit, akinek jó a marketingje, amihez nem értek. Még mindig azt gondolom, hogy az alapkoncepció jó. De valami hiányzik. Oszt mikor két éven át hiányzik valami, akkor bizony azt mondod, hogy na ott rúgja meg a radai rosseb ahol van. Vagy valami ilyesmit, attól függően, hogy radáról származol-e vagy sem. Ölég volt a két napnyi levelezés után visszamondó vevőkből, a szájbarágós információkat meg nem értő funkcionális analfabétákból, a félárból baráti alapon engedményt kérő arabokból, a cégügyekben átfutkosott hétvégékből és az egyáltalánból. Pihi van. Kiárusítom az aktuális készletet, hogy legalább a beszerzési ár visszajöjjön (már folyamatban), helyreteszem az aktuálisan forróbb dógaimat, aztán közben kitalálom, hogy merre repüljön a varnyú. Vagy másfelé, vagy máshogy. Fel nem adom, mert azt csak a levéllel szokták, de valami más lesz.

Na.

Jön a jelmagyarázat, meg a jojcaka**** kívánása. 

*:Álatlában nem a második, de az első hülye kérdés, ami egyben a bejegyzés címe is: Ez még elérhető? Avagy, ez még megvan? Ez egy automatikusan generált fácsebuk üzenet és nagy többségetek találkozott már vele. Egyszer nem bírtam ki, és a hidegvérű kereskedő átaengedte helyét őőőő... nekem, és odírtam, hogy "nem bazdmeg, csak ki a karok cseszni az emberekkel, azért hirdetem".

**. Na a Grétáról már írtam egyszer egy hosszabbat, most nem állok neki megint. Itt a hosszú verzió: ehun. Itt a rövid: ha nem gondolkodsz, csak szidod a Grétát, akkor korpás a szemöldököd. 

***: A dióburok fúrólégyről egy rövid összefoglaló: ehun. Egy hosszabb, általánosan a témáról, ami a klímaváltozás hatásaival is foglalkozik: ehun. 

**** Ez a "Jó éjszakát" dialektusomból eredő megfelelője.

Jojcakát.

Tosszakójintujorvicsör

Na. Éveleje van, uborkaszezon, úgyhogy filmezünk. Jó? Nem? De. Lesz itt mozifilm, meg sorozat, meg szencségülés is. Mindezt szokás szerint teljesen szubjektíven, csak hogy az dobja rám az első követ, aki nem fél, hogy tockon csapom. Én leírom a véleményem, te elolvasod és egyetértesz. Vagy nem. Jó? Nem? DE!

Na.

Csillagháborodás

Három mozifilm volt így év végére a bakancslistámon, a Joker, amiről majd mindjárt, a Terminátor, amit csak nem néztem meg, meg sztárék varszának elvileg befejező része, amit jelen esetben még csak bekeverni se lehet, mert kivételesen időrendben is az utolsó. Ez a film aztán azóta kapott az esténként hozzám hasonlóan ráérős emberektől hideget meg meleget is. Hát nekem langyos. Ami azt jelenti, hogy nem rossz, de attól még nem jó. Ha nem lenne köréépítve egy egész univerzum és mindenféle előzetes felkészítés nélkül bedugtak volna a moziba, hogy ne fiam, nézzed, akkor úgy jöttem volna ki, hogy na jóvan, a mozijegyet megérte. De nem ez volt a helyzet. Ez a záróakkord olyan volt, mint egy állatorvosi ló. Szét lehet szedni elemeire és úgy működik. Ha összerakod is egésznek néz ki. De mégse szalad. Dízniék gyakorlatilag kiszedték a kliséket a régi starwarsfilmekből, beleöntötték egy ibrikbe, jól megrázták, aztán kiburították. Ez lett belőle. Van füle, van farka, van benne fénykard, meg Erő, meg sisakosrosszemberek, meg semmitelnemtaláló rohamosztagosok, meg aranyos droidok, meg jellemfejlődés, meg még pont is a végén, de ez nekem már nem az a star wars, ami nekem a star wars. Hiányzik a savaborsa. Persze, a mérce böszöm magas volt, szóval nem nagy szégyen nem megugrani. De attól még tény, hogy nem sikerült. Nincs meg a "fílingje", ahogy a művelt német mondaná, nem adja meg a hűha érzést és az elégedettséget. Az egyetlen tényleg jól eltalált dolog a sithek bolygója volt. A többi meg jéggel és szívószállal is csak limonádé marad. Nekem.

Tudod, mi az az ibrik?

Bohóc, a k**v* anyád

Ahogy a vicc mondja. Mármint ezt, hogy Bohóc, a k**v* anyád. Ez azon ritka viccek egyike, ahol csak a csattanót tudom, a viccet hozzá nem. Mindegy no. A joker, úgy vettem észre, eléggé megosztó film volt. Sokaknak nagy csalódás, másoknak katarzis. Szerintem az igazságot róla Föstő fogalmazta meg, azaz hogy akinek már volt valaha bármiféle lelki nyavalyája, az meg fogja érteni, a többiek nem. Szerintem zseniális mű. A Joker azért is lehetett furcsa vagy ehetetlen sokaknak, mert egy a bőregérmanus szériából megszokott üldözős-lövöldőzős akciófilmet vártak. Ez viszont, kérem, egy kőkemény pszihodráma, a kis királyfiról, aki valójában csak jót akar a a világnak. Viszont a világ nem akarja a jót és a kis királyfinál eljön az a pont, ahol kiborul a bili. Abbú meg baj van. Főleg, ha a jót nem akaró világ tárt karokkal fogadja a bili borulását. A főkaraktert alakító Joaquin Phoneix megérdemelne legalább egy kisfröccsöt, de inkább kettőt. A Mici néni borából. A vágói munka, a felépítés, a zene, úgy általában az egész, nálam nyert, nagyon is.

Tosszakójintujorvicsör

Ez lesz a bejegyzésnek az a szakasza, amiért morgás lesz. Az van, kispajtások, hogy a Witcher, avagy Vaják, avagy Hexer, mert sikerült mindenféle szinkronnal abszolválnom, egy igazán remek és élvezhető mű annak, aki olvasta a könyveket és játszott a számítógépes játékkal. Plusz, az év egyik legtöbb körülugrálást kapott sorozata. (Igen, már a sorozatoknál tartunk.) Szóval, mondhatnék akár bármi jót is róla, ellenben, azonban, de, semnem olvastam a könyveket, semnem játszottam a játékkal. Tehát viszonylag tiszta lappal mentem neki kíváncsiságból a kérdésnek és hát így, hogyismondjam, olyan volt, mint a spenót gyerekkoromban. Megettem, ha épp nem volt más, de nem voltam tőle boldog. 

Ha teljesen objektíven nézzük, mindenféle előismeret és előítélet nélkül, akkor ez egy jobban sikerült kramanc. A sztori lényegében követhetetlen. Igen, végigrágtam magamat az évadon és a végére lett némi fogalmam róla, hogy ki kinek a kije. A végére. Némi. A tájak szépek, azt adom. A szereplők, hátő. A színészeket szerintem nem fogják oszkárra jelölni ezért az alakításért. A sorozatnak közel felét kitöltő máguslány egyetlen élő és hihető tulajdonsága a dekoltázsa, amire -gondolom- pont emiatt nagy hangsúlyt is fektetnek. Riviai Geralt karaktere olyannyira következetes, mint egy négyéves kislány a nyalókaválasztásnál. Mondja, hogy hörr, meg úgy néz mindenre, mint amit bántani akar, aztán a következő jelenetben szivárványt purrantva vall szerelmet valakinek. Nincs ezzel amúgy baj, csak ugye a laikusnak (nekem) hiányzik a két jelenet közé az a négy könyv, meg négyszázhuszonhatórányi játék, ami megmagyarázná, hogy miért. De attól még hiányzik. A maszkmestert meg a főnöke helyében megfognám a fülénél és megkérdezném, hogy kicsi fiam, szerintem téged ezért fizetünk? Ez nálam a "Gerlat az elfekhez megy" részben tetőzött be, ahol a műanyagkecskeemberrel való haddelhad után azt figyeltem, hogy  mikor pottyan le az elfek füle. Az epizódok dinamikája szintén érdekes, leginkább a wartburgéra emlékeztet. Néhol belebökködve tök odanemillő események, sok hűhóval meg eksönnel, máshol egy órán keresztül varázslók beszélgetnek, dolgokról, amiket nem értek. 

Fülembe forró ólmot fiatalok, de tőlem aztán várhatja jussát a vaják.

 Leül, egyes.

A térség

Kishazánk sok pénzért kevés mindenhez értő fiai mindig is híresek voltak arról, hogy azokat a filmcímeket, amiket érdemes lenne szó szerint lefordítani, valami egetrengető marhasággal helyettesítik (l.d: Tank Aranka), amiket meg NEM kéne szó szerint magyarítani, mert nagyon kacsán hangzanak, (ld.: Nem vénnek való vidék) azokat juszt is beszittyásítják. No, az Expanse szegény is így járt. Attól még a sorozat igazán kellemes. Nem új, de gondolom már rájöttetek, hogy eléggé random egyveleg ez a bejegyzés. Azért aktuális, mert mostanság tolták ki a negyedik évadot. Otthon azt hiszem kevésbbé ismert, hát ajánlom figyelmetekbe. Egy olyan sci-fi ez, ahol a sci részre is hangsúlyt fektetnek a fi mellett. A nem annyira távoli jövőben játszódik, ahol az emberiség nagyjábólegészéből gyarmatosította a Naprendszert, majd három nagy szekcióra szakadt, úgymint a jólétben élő Föld és vonzáskörzete, a spártai katonaállammá avanzsált Mars valamint a másik kettőt minden jóval ellátó azonban nem túl fényesen élő belső kisbolygóövezet, röviden az Öv. Ezek között hol álló, hol kevésbbé álló háború alakul ki, mindenesetre az acsarkodás folyamatosan megy. Ebbe a levesbe kavar bele egy protomolekula nevű idegen technológia, továbbá egy űrhajó legénysége, mint főszereplők. Mondom, scibb mint fi, szóval nincs fénysebességgel utazás, a gyorsulás fáj, az űrhajón mágnescsizma kell, ha meg nullgében nőttél fel megmukorodsz a gravitációtól. Igen, ebben is sok a klisé, meg a blabla, de szerintem abszolút élvezhető, kellemes és jó. 
Tessék megenni.

Ez az Út

Amennyire eldíznizték a starwars nagyfilmet, annyira korrekt lett az új Star Wars sorozat, A mandalori. Kifejezőbb lett volna ide egy ilyen képet berakni, 

de bébiyoda már előre megvásárolta a közönséget. Belőle azóta már minden lett, mém, meg kulcstartó, meg reklám. De. A mandalori őt leszámítva, illetve vele együtt is jó. A színészi játék egy olyan palinál, akinek az évad utolsó részének egy ötmásodperces jelenetét kivéve nem mutatják az arcát, ugyancsak nagy kihívás, de megugrotta a lécet. A sztori kellemes, a karakterek ehetőek, igen EZ megadja a Star Wars fílinget. Még akkor is ha mintegy kiesik a filmek eseményeinek fő csapásából és csak érintőlegesen utalnak rájuk ittott. Bár azt hiszem ennek a sorozatnak nem is az volt a célja, hogy a "nagy" Star Wars sagába kapcsolódjon be, mégis, nekem ez starwarsabb, mint a nagystarwars. Külön említést érdemel a film zenéje, ami az első résztől fogva a fülemben maradt. Szóval, aki csillagokat akar, inkább egye ezt. Ajánlom, ötös, leül. 


No fiatalok, jojcakát, vélemény és ellenvélemény ingyenes.

Munkásököl

Elvtársak, a mai nap hatalmas győzelmet arattunk a pöffeszkedő kapitalizmus fertőjén. Partizánjaink segítségével bevettük a kizsákmányoló uracsok fellegvárát, letaszítottuk trónjáról a romlást hozó tőkét és jól megérdemelt helyére ültettük a nép munkás fiát.

Ezt az egészet valójában Vargha Grófnak kellene megírnia, de ő ma túl fáradt. Meghát nemesúr mégse ártja magát a proletariátus dolgaiba.

Szóval. Összerúgtam a port a volt cégemmel. Még mikor ott dolgoztam. Illetve annak a vége felé. Mindegy is. Tény, hogy a por össze lett rúgva. És hogy miért is? Hát figyeljetek kisdobosok, elmesélem sorjában. A volt cégem, akinek neve legyen csak így hangzatosan a "volt cégem", egy fura hely. Valójában imádtam ott dolgozni. A közvetlen kollégák aranyosak voltak, a közvetlen főnök megértő és segítőkész, a kőkek meg mindenhol kőkek, amelyik hülye volt azt nyakon bactam, amelyik okos, annak megsímogattam a buksiját. Szóval minden ment ahogy kell, fizettek is pont annyit, amennyit dolgoztam. Illetve pont annyit dolgoztam, amennyit fizettek. Ezzel meg ők meg voltak elégedve. Tehát akár jól is alakulhattak volna a dolgok, ha a hal nem a fejétől bűzlene, amint azt egy ókori indián közmondás tartja.

De a fejétől bűzlik.

Az a helyzet, hogy ahhoz, hogy ez a cég jól működhessen, a középvezetéstől fölfelé mindenkit szépen sorba kellene állítani és felpofoztatni a bakterral. Ilyen inkompetens, kétbalkezes, szervezetlen és emberileg is legfeljebb libapásztornak való népséget én még életemben nem láttam, pedig kebelébe fogadott már néhány intézet. Tudom, én se vagyok az a száraz kenyérre édes mézként kenhető fajta, de ezek télleg buták voltak he. Gyakorlatilag mindent rosszul csináltak, amit csak lehetett.

Eleinte ezzel nem is lett volna bajom, mert egy kihelyezett egységben oktattam az Öregisten hitére a pogányokat, szóval ha félévente egyszer találkoztam a projektvezetőval, akkor sokat mondok. Csakhogy aztán, itt is elvállaltam némi plusz felelősséget, ott is megtettem amit lehetett, aztán akarva akaratlan arra jutottam, hogy ezek bizony nem hogy elősegítenék, de hátráltatják itt a munkát. Még ez is oké lett volna, ha békemet hagynak. Azonban, volt egy kópé ebből a bagázsból, aki egyszer meghúzta a bajszomat. Utólag hálás vagyok neki érte, különban nem jött volna össze ez az egész történet, nade ne szaladjunk előre. Szóval a kópé meghúzta a bajszomat, én meg alárúgtam. Mármint ezt ne fizikálisan értsétek, mert egyfelől a bajszomat ugyan nem hagyon húzgálni, másfelől a vezetőségnek való alárúgást megfelelő találat esetén bünteti a törvény. Ez amolyan metafora. Tudjátok mi az a metafora? Az, amit akkor használunk, ha hosszú lenne a ti kisdobos fejeteknek elmagyarázni az eseményeket teljes valójukban. 
Na.

A bajuszhúzás-alárúgás esetéből veszekedés lett, felsőbb szintekig víve az ügyet. Mivel ott sem találtam támogatásra, ahhoz a szervezethez fordultam, ami, nos, ami nálunk nincs. 

Itt kitérőt kell tennem. Többször mondtam már, hogy nem akarok és reményeim szerint nem is fogok a külföldön élő sorosbérencként hazájára bezzegkedő émmegmondtamtóni szerepébe esni. Most sem szeretnék, viszont itt kikerülhetetlen a tény, hogy Sógoréknál azok a fogalmak, amik odahaza leginkább csak papíron léteznek, úgymint munkajog, érdekvédelem és szakszervezet, azok itt a valóságban is létező dolgok. 

Szóval, ennek a margóján létezik egy "Betriebsrat" nevezetű szervezeti egység, amit nagyjából "üzemi tanács"-nak tudnék fordítani. Ez arra van kitalálva, hogy amolyan ütközőpont és közvetítő egység legyen adott cég főokosai és talpasai között. Lényegében egy szakszervezet, csak egy adott cégre levetítve. Elballagtam hozzájuk. A bajuszhúzgálásnak végülis néhány ide-oda tolt papíron kívül egyik oldalról se lett nagyobb nyilvánosan látható folyománya, azonban egyfelől kiestem a pixisből, másfelől megismerkedtem és összekomáltam a fentebb említett tanács fejével, aki innentől- Isten tartsa meg jó egészségben-ellátott mindenféle jótanáccsal. 

Aztán kitelt a szolgálatom a cégnél. Nem is feltétlen ezzel az előző történettel összefüggésben, amúgyis határozott idejű szerződéssel voltam ott. Igenám, csakhogy kettővel. Mert először felvettek fél évre, aztán megegyszer fél évre. Nekem meg megsúgta a Tanácsnok, hogy ilyet nem lehet ám csak úgy ukmukfukk, valakit vagy egyszer lehet határozott időre felvenni és utána Istenhozzádot mondani neki, vagy ha hosszabítják, akkor azt határozatlan időre kell és ha szabadulnának tőle, akkor rendes urak módján fel kell neki mondani. 

Hinnye, mondta volna erre Vargha gróf. Hogy leszereltem, kiosztottam az utolsó nyaklevest az utolsó afgánnak és utoljára jól bepálinkáztunk a kollégákkal, volt pár hét szünetem, míg a következő (mostani) cégem következő (mostani) projektje kezdődött. Bennem volt a csintalanság, hogy amilyen a mosdó olyan a törülköző, meg mondom ha az ember pénzt talál, ne hagyja ott. Próbaszerecsen.

 Tanácsnok úrral karöltve elmentünk a szakszervezethez, akik nagy ceremómia kíséretében (aláírtam három papírt) és egy láda sör (havi tagdíj) ellenében tagukká fogadtak, mellém csaptak egy snájdig ügyvédet és úgy feljelentették a nevemben a céget, hogy csak úgy csörömpölt. 

Ezen aztán ült a rendszer egy évet. Ezt azért is mondom, hogy ne legyek énmegmondomtóni, itt se okosabbak ám az emberek mint otthon, meg a bürokráciát is a megboldogult monarhiaidőkből örököltük. Mindenesetre júniusban volt egy tárgyalás, ahol velem együtt még egy kupac exkolléga ült az egyik oldalon a másikon meg az excég tulajdonosa szívogatta a fogát. Ez talán ha egy fél óráig tartott és az ügyvédek beszéltek ügyvédül egymás között. Aztán azóta kaptam pár jegyzőkönyvet mintegy "tudomásul vételre", az excég fellebbezett, a szakszervezet megtámadta a fellebbezést, szóval ment az akatatologatás a végtelenségig. 

Majd tegnap, hogy hazaértem a szükségszerű okok miatt négy naposra hosszabított hétvégémről, egy levél várt, ami szerint a bíróság végre döntött és az excégemet némi huzavona után farfekvéses sün szülésére kötelezték. 

Kárpótlási díjat kérem szépen, azt fogok kapni. Ami nem egy fagyi ára. Mármint, úgy értem, nem csak egyé. Emellett a cég fizetheti az ügyvédet is, csak hogy jó legyen nekik. (Amit nekem fordított esetben a szakszervezet állt volna.)
Szóval. 
Van ami nem működik Sógoriában van ami igen. Azonban a munkások jogvédelme, az, úgy fest igenis jól. Itt érdemes kicsit utánaásni a dolgoknak, aztán kinyitnia az embernek a pofáját. 
Úgyhogy a volt cégem most az ő részéről fizeti a kis hobbijaimat, az én részemről pedig, nos,  hogy is mondaná Vargha Gróf?

"Mögmondám, kutyafejűek, nem lesz ennek jó vége, ha az urak bajszát húzgálják kendtek. Most nézgelődhetnek kendtek miként süldő malac az új hidasban. Csí a' kendtek szájának, hogy az ördög takargassa a' kurafi népségét. "

Így.

Még szerencse, hogy Vargha Gróf nem kommunista. 


Tanácsnok úrnak pedig ezúton is és még egyszer köszönöm a segítséget. 
Vendégem legalább egy fagyira.

Helios (Avagy mi a bré lesz Józsival, ha elmegy a menkü.)

Józsi egy negyvenes agglegény, műszakvezető a gyárban, és Bécs tizedik kerületében lakik egy önkormányzati háztömb harmadik emeletén, balra az első lakásban. A "Helios" néven elhíresült gondolatkísérlet pedig arról szól, hogy mi történne, ha amúgy ukmukfukk elmenne az áram.

A gondolatkísérleteket azért hívják gondolatkísérletnek, mert csak agyban zongorázza őket le az ember. Mint a Schrödinger macskás kísérlete. A gyökér, mármint a Schrödinger amúgy meg akarta csinálni élőben is, csak a korabeli állatvédők megígérték neki, hogy csomót kötnek a nyakára, így szerencsére gondolatkísérlet maradt. A Helios arról szól, hogy az emberfia gondolatban végigmegy rajta, mi történne, mi mindennel kellene számolni, ha hirtelen és tartósan megszűnne az áramellátás. Gyanúm szerint azért hívják Heliosnak, mert egy izmosabb napkitörés például tudna ilyet előállítani. Aztán a népek kezdik ezt annyira komolyan venni, hogy  Bécs kies városában idén tényleg tartottak  egy háromnapos konferenciát valamelyik minisztériumban, mindenféle gyüttment politikusok, meg hozzáértő emberek részvételével, és végigtolták agyban, hogy mi lenne, ha. 

Ugyanis az van, hogy így elsőre nem is gondolná az emberfia, hogy mi lenne, ha. Ja, nincs menkő, oszt? Csakhogy, mostanság már annyi minden függ az áramtól, amit mindennapinak és természetesnek veszünk, hogy a fától az erdőt elve alapján bele se gondolunk. Hogy mi lenne, ha. És ez amúgy az utóbbi húszhuszonöt évben lett így, mert emlékszem, kölökkoromban még rendszeresek voltak az áramkimaradások. Úgy hetente, kéthetente egyszer volt egy árammentes esténk. Ilyen esetekre volt a fiókban zseblámpa, gyertya, meg snapszer. Igazából szerettem ezeket az estéket. Na jó, kivéve vasárnap, mert akkor dízni volt.

Nade.

Józsi ott jön a képbe, hogy ma nekieresztettem a kőkeimet (értsd: a tanítványaimat) a kérdésnek és ez beindította az én fantáziámat is. Józsi amúgy egy fiktív karakter, bármely hasonlóság valós személlyel csupán a véletlen műve. Bécsben is csak azért lakik Butapest helyett, mert előbbit jobban ismerem.

(Meg utóbbit nem is igen állhatom, ha őszinte vagyok. Bocs....)

Szóval, Józsi otthon ül a délelőttös műszak után, issza a Stigl sört és nézni a tévében a Máónikasót. Józsi ennek örül, mert a Stigl sör finom, a kábeltévén meg bejön a magyar RTL. Aztán bummkakukk, Máonika kiszáll az éterből, a nappaliban lekapcsol a villany, és a szomszéd töröknél elhallgat a teknó. Józsi nem túl okos, de a jéghátánis fajta, ezért rögtön eljut a logikus következtetésre, és mintegy konklúzióként kimondja a tényt:

 "ottb*ssz*meg*kur**nyja". 

Józsi bepróbálja a biztosítékszekrényt az előtérben, de semmi. Kiballag az lépcsőházba, kézzellábbal elmagyarázza a szomszéd töröknek, hogy nincs áram, a török hasonló metódussal elmondja, hogy nála sincs. Rövid úton kiderül, hogy az egész tömbben nincs. Na, gondolja a Józsi, ebbű kocsma lesz. Fogja az okosfont, hogy ráír a cimborákra. Azám, de nincs internet. Akkor hívjuk fel őket. Az se megy. Teringettét, gondolja emberünk, bemarkol a hűtőbe egy Stiglért, amit azonmód felpisszent, egy másodikat a zsebébe csúsztat, és lebellag az utcára, hogy majd a hatos metróval eldzsaváz a krimóba. A komák úgyis ott lesznek. 

A metróállomáson értetlen arccal ténferegnek a népek. A kijelző néma. A metró meg csak nem jön. Józsi beleszalad egy másik magyarba, kérdezi tőle, hogy mistájsz van. "Nincs áram koma, az van."-mondja a hazafi. "Hülye"-gondolja Józsi, 

-ezért kár volt kinyitni a szánkat-és elindul gyalog a kocsmába, lévén csak két megállóra van. A városban az autóforgalom beállt nullára. Persze, a közlekedési lámpák halottak. Innentől semmi nem megy sefelé, a délutáni csúcsban. Józsit majdnem elcsapják a zebrán, mertugye a gyalogoslámpa se működik. Hiába mondja emberünk a hülye osztrákjának, hogy "usszájbahogy", nemérti. Mindegy. Minnyáittakocsma. A kocsma sötét. Pontosabban csak annyi fény látszik, amit a novemberi nap lenyugvó fénye ad a légypiszkos üvegről visszapattanva. Bent a tulaj vörös arccal áll a pult mögött. Ejnbírbitte-mondjajajózsi. Hát az bajos lesz, mondjajacspos, mert megdöglött az áram, ergó a pumpa is, ami a sörcsapot hajtja. Kész, ölégvót, Józsi hazaballag, útközben megissza a megmaradt árva Stiglt a zsebéből, azt lefekszik aludni, hogy majd holnapra megoldódik.

2. nap

Józsi kimentette az olvadó hűtőből a dugipálinkát, hogy nehogy megpenészedjen, innetől későn ébredt. A telefonja lemerült, úgyhogy azt se tudja mennyi az idő. De a Nap már gyanúsan éles szögben süt be a konyhaablakon, úgyhogy tuti késésben van. Mármint a Józsi. A Nap nem foglalkozik ilyesmivel. Csatt, zuhany. A víz szortyog és éppcsak langymeleg. Gyors öltözködés, majd husslemetróhoz. A metró még mindig nem jár. Tömegben áll a nép a peron mellett de nem történik semmi. Józsi kalkulál, gyalog fél óra alatt benn van úgyhogy megindul gyalog. Majd leírja a túlórából. A városban a forgalom áll. Hősünkben most tudatosul, hogy az áramkimaradás jó eséllyel tartós. Útközben, ahogy szokott, megáll a Billánál egy szalámisszendvicsér' meg egy redbullér'. A fotocellás ajtó nem nyílik, kézzel taszajgatják a népek. A pultokban senki, a kasszáslány ijedten pislog a világba, hogy ő így nem tudja lepittyenteni az árut. Valami suhancok már futnak a viszkivel. Józsi beér a gyárba. Kuss mindenhol, főnök sehol. A szalag áll, a kávéautomata halott, a lift nem működik. Kábé tízig snapszeroznak, aztán mindenki megy a dolgára. Józsi hazafelé mégegyszer bemegy a Billába és mivel éhes, de a kassza nem működik, leemel egy fagyasztott pizzát a pultról majd odavág egy kétojróst a kislánynak és kiballag. Otthon unalmában megissza a maradék dugipálinkát.

3. nap

Füst. Józsi a füstre ébred, enyhén másnaposan és vacogva. Nincs fűtés és a szomszéd tömb ég. A "faszénem"-gondolja, "faszénem hívják a tűzoltókat"... ja, mert nem lehet- nyugtázza magában, és kipattint egy Stiglt a leolvadt hűtőből, miközben a pokrócot próbálja körbetekerni magán, hogy a novemberi hideg ne berzengesse a csüdjét. A fagyasztott pizza már kiolvadt a konyhaasztalon de mégy nyers. Ami így is fog maradni, konstatálja, lévén se villanytűzhely, se mikró. A lépcsőházban orditozás folyik, kinéz, hogy mistájsz. Nem jut sokra, becsönget a szomszéd törökhöz, hátha az okosabb. Csengő nem működik, török nem szól. Józsi éhes, a tonhalas szendvics megbüdösödött a hűtőben, úgyhogy nekiveszi magát a városnak.

A szomszéd tömb nem fest jól. A forgalom még mindig áll és valami nagyon bűzlik. Mármint tényleg, fizikálisan. Józsi nem túl okos, de a jéghátánis fajta, plusz szaki, tahát valahol a tegnapi pálinka és a mai első Stigl htaármezsgyéjén kommandózó agytekervényei mélyén összerakja, hogy a baj, illetve a szag oka az lesz, hogy a város csatornarendszere elektromos pumpákat használ. Menkü nékű meg azt meglehet. Szóval jön fel a szennyvíz. A Billában katonák vannak. Az ő felügyeletük mellett osztogatja a kislány a megmaradt zsemlét, kézzel megírt blokkot ad mellé. Józsi megkérdezi, kaphat-e egy Stiglt. Józsit elhajtják a búsba. A nap hátralevő részét az utcán tölti és megpróbál fát összelopkodni, hogy este a gázsütő aljában tüzet tudjon rakni.  

4. nap

Teljes a csend a városban. Autók nem járnak, metró nem zúg, repülőgép nem megy svehát felé. Józsi lemegy az utcára, aztán vissza a lakásba megkeresni a szekrény aljából a viperát. A hadsereg igyekszik rendet tartani, de kevés sikerrel. Ötös-hatos csoportokba verődve fosztogatnak az utcán a huligánok. A szennyvíz lassan felbugyog a csatornafedeleken, folyóvíz nincs. Józsi éhes, fáradt és elvonási tünetei vannak. Beveri a szomszéd itallerakat ablakát és kiemel egy üveg vodkát. Közben felszabja az alkarját egy szilánkkal. Az egyik katona ráordít osztrákul, de ő ezt nem érti, úgyhogy elszalad. Közben azon gondolkodik, lekapcsolta-e a tűzhelyt otthon. Aztán rájön, hogy mindegy. Beballag a kórházba összevarratni a karját, közben elfogy a vodka fele. A kórházban alig lézengenek emberek és iszonyú hullaszag van. Inkább hagyja. Elindul kifelé a városból. 

15.nap

Józsi vidékre költözött. Illetve menekült. Itt se rózsás a helyzet, de egy fokkal jobb, találni fát az éjszakai tűzhöz és vannak még autók amikben van benzin. Utántölteni nem lehet, a kutak nem működnek. A karja még mindig duzzadt és fáj, lefertőtlenítette a maradék vodkával és egy végsőkig kitartó falusi háziorvos összekapcsozta, de a gyógyszert már szétlopkodták. Az utakon nem jár senki, csak a hadsereg rendfenntartói húznak át néha. Józsi egy öregasszonynál talál menedéket, aki még töri a magyart és favágásért és vízhordásért cserébe szállást ad neki a sparhelt mellett. 

30. nap

A kormány úrrá lesz a helyzeten és újraindítja az elektromos rendszert. Józsinak közben kackiás szakálla és penetráns szaga nőtt és megtanult nyulat nyúzni. A karja begyógyult nagyjából, csak egy lila csík emlékeztet az üvegszilánkra.  Beleszeretett egy falubeli lányba, a Lizába, és agyonlőtt egy fosztogató afgánt. 

35. nap

A kormány elsődleges hatállyal helyreállítatta a telekommunikációt és a termelést. Aztán a hálózati áramot. Józsi kevés megmaradt motyója között válogatva megtalálja a telefonját és a telefontöltőjét. Kétórányi töltés után, miközben életre pofozta Margit néne bojlerét és közel egy hónap után ivott egy kávét, bakapcsolja a készüléket. Negyven nem fogadott hívás és huszonhat SMS várja. Józsi nincs fenn facebookon. Az utolsó üzenetben a főnöke kérdezi, hogy jön-e dolgozni, elvégre a gyár újra megy. 

97.  nap.

Józsi nem megy dolgozni. Józsi nem túl okos, de a jéghátánis fajta. És tudja mi a stájsz. Leszokott a cigiről és az alkoholról. Elvette a Lizát feleségül és Margit néne szomszédságában berendezkedett egy elhagyott házban. Nyulat tenyészt és azon ábrándozik, mit fog majd mesélni az unokákak arról, milyen volt, mikor harminc napra elment az áram.

Józsi sztorija csak egy, a fantázia szülte és lényegében végtelen eshetőségek közül. Tény, hogy ráfüggtünk az erőforrásra. Tény, hogy a kimaradásának sokféle következménye lehet. Tény, hogy ez egy gondolatkísérlat volt. A többi fantázia. Az meg nem káros. Gondolkodjanak kendtek is, hátha kisül valami belőel. Ugye. Aztán tessék megosztani velem.

Vegyetek gyertyát azért, jobb a békesség.

Na, lámpaoltás. 

Érted, lámapaoltás...

'Cakát népek.

Kányavár

Van itten egy böszömnagy park, az meg tele van kányával. Az itten az a bécsi lakóhelyemet jelenti, vagyis annak közvetlen szomszédságát, a kánya meg vazsmegyeiül minden olyan repülő jószágot ami nagyobb és feketébb mint a galamb, illetve kisebb mint az egerészölyv. Mert ami kisebb mint a galamb, az veréb, ami meg akkora, vagy nagyobb, mint az egerészölyv, az sas. Tehát igen, vazsmegyében a kánya is sas. Ellenben ami nagyobb mint a galamb, kisebb mint az egerészölyv, ami amúgy szintén sas, az kánya. 

Szóval ebbe a kategóriába pont beleillenek a varjúfélék. 

A park, a dunapark márpedig, mint mondám, tele van kányával. Leginkább szürkevarjúval, akit főúriasan elegáns megjelenése miatt dolmányosnak is hívnak, továbbá néha közéjük vegyül egyszerű fekete gúnyájában a szántóvető rokon, a vetési varjú is. Meg aztán vannak a határesetek, ami akár kisebb vetési, akár kormos varjú is lehet, aki utóbbi miatt még mindig ütik egymást a madárértő okosok, hogy különálló faj, avagy a szürkevarnyú kokszos formája-e. De ehhez már egy gyakorlott ornitológus szeme kellene, hogy igazságot tegyen. Mi most maradjunk az egyszerűség és az írói folyékonyság kedvéért a kányánál. 

Na.

A kányákkal úgy cimboráltam össze, hogy egyszer a szokásos hajnali Kutya Úr-sétáltatás közben mintegy szórakozásból odahajítottam egy darab kutyaszáraztápot az egyik arra ugrándozó kányának. Mert szokott lenni a zsebemben kutyakaja. Mármint ez nem az ok, csak a lehetőséget adta meg a dobálásra. Kánya megörült neki, hujj aszondja. Aztán ugrált utánunk egy darabon, hogy még koma, még. Kapott is, persze, még pár szem kaját plusszba. Méne. Ez a kánya aztán másnap reggel ugyanabban az időben, ugyanott bevárt minket. Elneveztem Péternek és innentől reggeli rutin lett, hogy Péter az előre megbeszélt randihelyen, a szokásos sétaútvonalon (jobbra le az útról, aztán balra a tónál, aztán megint balra, a pingpongasztaloknál) bevárt minket. És ugrált oda krákogva, hogy na koma, kaja van-e? Mondjuk egyszer kiröhögtem, mert nem tudtam, hogy a kányák tudnak csipogni. De történt, hogy elfogyott a kutyakaja a zsebemből, Péter meg úgy érezte, hogy ő még nincs jóllakva, és ezen sérelmének hangot adva siránkozva baktatott utánunk. Innentől mindig egy félmarokkal több tápot tettem a zsebembe reggel. Aztán játszottunk olyat, hogy Péter a pingpongasztalon kap enni, mert akkor Kutya Úr nem happolja el előle és megtanultuk, hogy ha füttyögök reggel, akkor Péter odarepül, ha meg felmutatok a pingpongasztalra, akkor felugrik rá. 

Ebből így buli lett. 

Majd idővel újabb kányák csatlakoztak az említett bulihoz. Úgy fest ugyanis, hogy ezek felosztják maguk között a parkot. Szóval a reggeli séta útvonalán rövidesen törzsvendégeink lettek. Volt először (távolságban nézve) a Koszlottkánya, aki mindig úgy nézett ki, mint akit leöntöttek valamivel. Aztán Péter, aztán a Cimbik. A Cimbik két kánya voltak, akik mindig együtt lógtak, egy szürke, meg egy vetési(?) egy fehér folttal a mellkasán. Lehet ám aztán az is, hogy házaspár, de a rosseb se mondja meg így szemre a nemüket. Az ilyen zárt biocönózisokban, mint ez a park, meg mindenki azzal csinálja, akivel akarja. Aztán jött a röhögős fázis, az idén született kányák, akik ellesték a Cimbiktől, hogy itt kunyerálni lehet és mindig a Cimbik területének határán vártak. Ami azért volt röhögős, mert ezt a tó felett átvezető híd jelenti, aminek igen szép polírozott vasbú van a korlátja. Az idei kánya meg még esetlen. Szóval felül a szépen polírozott vaskorlátra, aztán izgalmában nagy kányaanyázás közben leborul róla. Ez irtó röhejes, higgyétek el.

Szóval, a kánya nem hülye madár, ezt gondoltuk eddig is, de. Most figyelj. Idővel véget ért a buli, ugyanis jött az ősz és a mi társadalmunk már nem a Naphoz igazodik, hanem a vekkerhez, ergó már nem akkor megyek Kutya Urat sétáltatni, amikor pirkad, hanem előtte. Ilyenkor a kánya meg még aluszik, vagy legfeljebb épp ébredezve zsinatol a fa tetején. Szóval elmaradtak a vendégek. 

Egészen addig, mígnem egy szombaton a hétköznap szokotthoz képest "megkésve", azaz már napsütésben mentünk ki a parkba. Nekem épp a fejemben se volt az egész kányadolog, hátde, egyszercsak odaül ám egy madár vagy fél méterre tőlem a pad támlájára, forgatja fejét, hogy "na koma, megin' itt vagy? Kaja van?"

És hallod, ezek valahogy körbebeszélték a témát, mert egyszerre ott termett egy rakat kánya, akiket, hát nem ismertem. Mármint, ők biztosan olyan különbözőek egymás szemében mint ahogy nekünk is tökmás a Krisz mint a Julcsi, vagy az Andi meg a Tomi, hogy az Annáról már ne is beszéljek, de ugye én azért nehezebben vagyok velük, hogy mékmásik. Mindenesetre nem tudtam beazonosítani őket. Mindegy is, lett nagy károgás, meg lett kutyakaja is. Hogy most ezek elhíresztelték egymás között, hogy a pirosdzsekis palinál a nagy fekete kutyával érdemes kunyorálni, vagy ők a menet közben felnőtt idei csibék voltak, akiket nem láttam azóta, nem tudom. Mindenesetre jól esett, hogy nem felejtettek el.

Aztán jött a tetőpont. Hogy ezek mekkor a francok.... Most hétvégén megint nappal eveztem ki a parkba, azám, csak elfelejtettem a kutyatápot. Na ezeknek mindegy volt, körbeültek, ment a kunyor. Aztán nem lett kaja, meg többször mutattam is nekik, hogy lópikula nincs nálam. Mondom, oszolj van fiatalok. Asszed szétszéledtek erre? Á... Tudod, mit csináltak? Elkezdték azt játszani, hogy mikor nem néztem oda, hátulról becéloztak, zuhanórepülésben felém zúztak, majd pont annyival repültek el a fejem felett, hogy ne érintsenek meg, de a szárnycsapás szelét érezzem a buksimon. Kvázi, mint egy tockos.

Bunkó banda.

De imádnivalóak. Nem tudok haragudni rájuk érte. 

Szóval, mondják, hogy a kánya értelmes, de azt nem gondoltam volna, hogy ekkora nagy...kányák. Érted na. 

Legközelebb viszek kutyatápot, Istenuccse.

Ha pedig további értelmezést szeretnétek a vasi madárnevekhez, olvassátok el ezt itt.

Jó éjt fiatalok, álmodtjatok kányát, vagy varnyút.