Kecécó

Pálinkás jó reggelt. Amennyire ez reggelnek számít. Nem, nem az számít, hogy mikor olvassátok, hanem hogy mikor írom. Fél egy van. Délután. Csak kicsit még pislogok. Vad volt a tegnapi éjszaka, zenebona, mulatozás, meg minden. Szóval. Kecó.

Kitárgyalódott, ugye, a legutóbbi bejegyzésben, hogy megvan az új melóm. Nem, bocsánat, "AZ" új melóm. Nem, nem örülök neki még mindig...:) Szóval ugye, új munkához új lakás is dukál. Vagy ház. Vagy iglu, vagy lakókocsi, vagy sátor, vagy jurta, vagy nekem igazából mindegy lenne, csak legyen, és Kutya Úr-kompatibilis legyen. És hamargyorsan.

Elmondom, hol gyökerezik a probléma. Illetve nem probléma, csak megoldandó feladat. Vagyok ugye én, 1 db europid, felnőtt férfiember, önsúly 92 kg, raktári szám 01. Van aztán Kutya Úr, 1 db, felnőtt Canis domesticus var. Berni Pastorensis, nagypofájú szőrgyáros, önsúly 43 kg, raktári szám 02. Olyan helyet, értsd lakást, kecót, albérletet vadászunk jelenleg, ahol mindkettőnk békességben és boldogságban élhet. Ennek ugye az egyik feltétele a körülkerített udvar, hogy Kutya Úr ott maradhasson, míg dolgozom. Tudom, skizofrénnek hangzik, hogy kutyákkal fogok dolgozni, a saját fiam meg nem jöhet, de ha belegondoltok, van benne ráció. Ez általános szabály a TierQuarTierben. Megőrülnének egymástól.

Namost. Kezeket fel, ki lakott már albérletben? Oké. Ön ott, a hátsó sorban! Mennyit fizetett érte havonta? Értem. Ön, asszonyom? Köszönöm. Ön? Értem. Namost, ezt az összeget szorozzátok fel úgy néggyel, és akkor kaptok némi képet róla, milyenek az átlagos albérletárak a császárvárosban. Főleg egy kertes albérleté. Továbbá van még egy aspektusa a történetnek, amit érdemes megismerni: ez pedig a lakhatással kapcsolatos felfogásbeli különbség a két ország között. Agyarországon ugye többre értékeljük a magántulajdont mint a bérleményt. Az általános érv erre, hogy minek fizessek másnak, mikor abból a pénzből megvan a hitel törlesztőrészlete is. Jogos. Sógoréknál viszont kevésbé érzik létszükségletnek az emberek a magántulajdont és a havi keresetből még mindig marad azért, ha a delikvens kicsengeti egy albi árát. Ellenben egy átlag ingatlan vételára Sógoriában olyan összeg, amit szerintem nem lehet egy időben egy helyen tartani, mert átlépi a kritikus tömeget és maghasadáshoz vezet. Mindebből azt akartam kihozni, hogy sógoréknál nem a főbérlő vadászik albérlőkre kéztördelve, hogy jaj, csak vegye már ki valaki a lakást, hanem egymásnak adják az emberek a kilincset, ha egy új albi kerül a piacra. Szóval, nem az albérlő szabja a feltételeket.

Úgyhogy, a feladat adva. Nem egyszerű, de megoldom. A kérdés a mikor. Ideális volna ugye, ha munkakezdés előtt 1-2 héttel meglenne, be tudnék békességben cuccolni és bemelegedni kicsit. Ez ugye azt jelentené, hogy cirka öt napon belül meg kellene találnom az új otthonomat. Őő. Nem lehetetlen...de nem is egyszerű.

Dolgozom egyébként az ügyön ezerrel. Az elmúlt hetekben elég sok időt töltöttem az interneten keresgéléssel, majd úton háznézéssel. Még nincs meg, ami nekem kell. De mesélek vicceset. Tegnapelőtt voltam utoljára héznézőkörön. Az elsőt, azt én értettem félre, valószínűleg. Helyes kis lakás volt, de a második emeleten, különösebb udvar nélkül. A második hely még passzolt is volna, HA, a főbérlő nem a szomszéd szobában aludna és nem lett volna a harmadik mondat után a "majd én megmondom mit lehet itt és mit nem" benyomásom róla. Na a harmadik. Az mókás volt. A hirdetés szerint családi ház, 76 négyzet, 3 szoba, nagy kert. Ez kinti viszonylatban korrekt áron. A telefonbeszélgetés során a hölgy elmondta, hogy központi fűtés nincs, csak cserépkályha. Jó, mondom, ezzel tudok élni. Az már kicsit zavart, hogy a németet erősen törő hölgyemény második kérdése az volt, hogy honnan jövök, mert akcentusom van. 

Na, a szigorú tények: a főbérlő egy szerb nő, a háznak nagy udvara van, a három szoba úgy áll fel, hogy van egy nappali, meg két hálószoba, amik egymásból (!) nyílnak. Ez ugye azért kellemetlen, mert többedmagammal tervezek kecót bérelni. Az egész, igen az egész házat egy darab, kb méter magas vaskályha kellene, hogy befűtse.

Szerintem, hogy finom legyek és ne írjak olyat, ami sérthetné bárki finom lelkét: menjenek az ilyenek a picsába.

Próbálok jól és pozitívan állni a dologhoz. Az ilyen körökkel pedig úgy vagyok, mint a legendás feltaláló. Azért írom, hogy a legendás feltaláló, mert ez a történetet a "nem tudom pontosan hol, nem tudom pontosan kitől és nem tudom pontosan, kiről hallottam" kategória, úgyhogy improvizálok. Úgy rémlik egyébként, hogy Edison volt a történet alanya, aki feltalálta ugyan az izzólámpát, de 229 kudarcba fulladt kísérlet után. Megkérdezték tőle egyszer, mi ösztönözte arra, hogy végigcsináljon 229 sikertelen kísérletet? Erre azt válaszolta: a tudat, hogy ha nincs az a 229 baklövés, akkor nem lett volna meg a siker 230-adjára.

 Vagy valahogy így.

A lakásavató időpontjáról meg szólok. Időben.

Addig is, legyetek jók!

Felszántom a császár udvarát! (Vol.3)

No kedveseim, tisztelt feleim, testvérkéim a zűrben, uraim és vaskohászok. Eltartott egy darabig, de igen, szakadjon meg, megcsináltam!

Ebből most pont nem értett senki semmit, igaz? Akkor elmagyarázom, tessék figyelni. Volt egy körülbelüli kitűzésem munkaügyben. Jó, egy elég konkrét kitűzésem. Egy amolyan "akkor is, b*meg" jellegű.  Tehát: állatokkal dolgozni, elfogadható (jó) fizetésért és nem az utolsó láncszemnek lenni a sorban, (egy diplomával az agyamban). A "Felszántom a császár udvarát" és a "Felszántom a császár udvarát, Vol2" című bejegyzésekben már volt szó ilyesmiről, úgy két évvel ezelőtt. Ezért a cím, meg a Vol 3: 3. fejezet. Értem? Mert most is erről van szó. A "Felszántom a császár udvarát" egyébként egy monarhia-korabeli magyar népdal, utalván ezzel Bécs városára. A cím végén a felkiáltójel meg azért, mert most össze is jött. 

Szóval. Elgondolkodtam egy pillanatra, hogy az örömöm világgá kürtölése nagyképűség-e. De asszem a blogba belefér. Végülis még mindig random témájú az oldal. Mondjuk eszembe jutott a helyzetről egy vicc. Valahogy így van: Egy Isten háta mögötti, másodrendű főút melletti falucskában, a templomban épp a gyertyákat oltogatja a pap, mikor belép egy jól szituált, hatvanas évei közepén járó úr. -Atyám, gyónnivalóm van-mondja. Beülnek a gyóntatószékbe,-Gyónd meg bűneidet, fiam!-így a pap. -Atyám, jöttem a főúton az autómmal. Egyszer csak megpillantottam két stoppost: két gyönyörű egyetemista lány volt. Felvettem őket, megkértek, vinném el a következő városig kettőjüket. Ez nagy kerülő volt, de megtettem nekik. A város határában kiraktam őket. Szerették volna meghálálni a szívességet, de nem volt náluk egy fitying sem. Felajánlották hát a bájaikat. Atyám, hatvanöt éves vagyok. Magamévá tettem mindkettőt, kétszer. -Ez fiam, nagy bűn. Vezekelned kell.-válaszol a pap. Mondj el tíz Miatyánkot és tizenöt Üdvözlégyet!- Sajnálom atyám, nem tudom hogy kell.-Nem tudod? Hát milyen keresztény vagy te?-Én atyám, nem vagyok keresztény.-Akkor miért mesélted ezt el nekem?

.

.

.

-Azért, mert mindenkinek elmesélem!! 

Hogy ezen a kérdésen is túljutottunk, elmondom a frankót. Szerveződik egy ideje, úgyhogy az infó nem teljesen friss, de ma lett teljes formájában végleges és biztos. Sok minden alakult az elmúlt időszakban, ezért is volt csend a blogon. Tehát:  január 19-én kezdek a TierQuarTier-ben, ami Bécs frissen kiépített, városi fenntartású állatmenhelye, gyakorlatilag "A" bécsi menhely, korrekt fizetéssel, állatgondozó-csoportvezetőként, a kutyás részleg kisfőnökeként. 

Félreértés ne essék, nem én leszek egyből az Atyaúristen, ugyanúgy megragadom majd a lapát nyelét, de én fogom össze a kutyákok, meg a velük dolgozó emberek dolgait. Ezzel pont boldog vagyok. 
Pont.

.

Tehát, január közepe. Most kecót vadászok, magamnak és Kutya Úrnak, illetve varrom el a szálakat az eddigi dolgaimmal kapcsolatban. Igen, felhagytam/felhagyok az Állatvédők Vasi Egyesületének vezetésével. Kicsit talán ellentmondásos lehet a két dolog, úgyértem, hogy megyek kutyálkodni, közben meg lepattanok az állatvédő egyesületből, nem is magyaráznám túl, elégedjetek meg azzal az egyszerű mondattal, hogy így érzem helyénvalónak.

És nem betojni, Bécs nem a világ vége. Sőt. Közelebb van, mint az eddigi sógor lakhelyem és továbbra is meglehetősen sűrűn elő fogok fordulni Agyarföldön. Akinek kellek, ezután is megtalál, aki kell, azt ezután is megtalálom.

Áldásbékesség.

Nők, pénz, kapcsolat

Ez a téma nyomja egy ideje a gyomromat de most kiadom, ki én, ki ám! A dologban a vicces, hogy még magam se tudom, mit fogok kihozni belőle. De a blogolásban ez a jó, néha csak leül az ember és a bejegyzés megírja magát. Mert sok gondolatom van, csak még nem öltöttek formát. Na majd most. A téma fel van dobva: nők kapcsolata a pénzzel, kapcsolat nőkkel a pénzen keresztül, meg effélék. Teccikérteni.

Forrás: godsofart.com Henri Irawan műve

Az első kérdés: tekinthetjük-e alaptézisnek, hogy a nők jobban buknak a pénzes pasikra? Illetve, a kérdésfeltevés így pontosabb: több nő bukik-e egy pénzeszsákra, mint ugyanolyan opciókkal, de szerényebb költségvetéssel megáldott felebarátjára ? A nagy általános gyakorlat azt mutatja, hogy igen. Az előítélet is, bár a legtöbb előítéletnek van valamiféle alapja. Konkrétan ismerek nőket, akik ezt be is vallják. Igaz nem sokat. A nőismerőseim többsége szerint inkább mindegy. Úgyhogy az alaptézis is kétségekbe burkolózik, statisztikát nem tudok erről. De induljunk ki abból, hogy azért így vagy úgy, de csak számít valahol a kétixeseknek a párválasztásnál a másik anyagi helyzete.

Második kérdés: miért? No, erre meg van egy saját teóriám, ezt hívom bunkó-elméletnek. Eszerint, bármennyire is modern embernek tartjuk magunkat, az életünk nagy részét az ősi ösztönök határozzák meg. És ezt azért írom többes számban, mert ez ugyanúgy áll férfiakra is, mint nőkre, sértődés ne essék. Csak ez a bejegyzés most a nőkre van kihegyezve. Szóval, azért bunkó-elmélet, mert ugye az ősidőkben az szerzett előbb, több, vagy jobb nőt, aki-elnézést-nagyobbat tudott odab*szni a bunkójával. És minél nagyobbat tudott odab*szni, annál menőbb volt. És ez már csak azért is így van kérem, mert az ilyen férfiállat meg tudta védeni a nőt a többi férfiállattól, egyáltalán az többi állattól, esetleg a többi állatból vacsorát is hozott neki. Stabilitás, az itt a kulcsszó, értem? A stabilitás, a biztonság, az erős háttér az, amit a nők hosszú távon keresnek.

Namost. Ez manapság már nem szó szerint így néz ki. A nagydarab, izmos férfiak ettől függetlenül még mindig jobb eséllyel indulnak, mint az internetszobában nevelkedett paladinok. De kell legyen valamije a palinak, amivel kiemelkedik a többi közül. Legyen mondjuk kiemelkedően okos, bátor, tehetséges, akármi. Vagy gazdag. Mert ezek mind olyan dolgok, amik segítségével stabilitást teremthet egy férfi egy nő életében. És a gazdagság, a pénz ezt gyakorlatilag direktben, átkapcsolások nélkül megadja. És egy dolgot azért nem szabad elfelejtenünk, levetkőzvén kicsit az előítéleteinket: ahhoz, hogy valaki pénzt, főleg sok pénzt szerezzen, no ahhoz is valamit jobban kell csináljon, mint a többiek.

Rendben, feldobtam a kérdést, elmondtam a bunkó-elméletet, mit is akarok kihozni ebből? Hát talán a határokat. Az, hogy a fiatal felnőtt társadalomban valamilyen szinten az egyéni tehetség és ügyesség mutatója, hogy az emberfia rendelkezik-e némi anyagi háttérrel és egzisztenciával, az talán érthető. Hogy ezt valahol figyelembe vesszük, ha nem is tudunk róla, talán az is rendben van. Bunkó-elmélet. Aki harmincévesen nem tudja elvinni a barátnőjét egy fagyizásra, az nem biztos, hogy mindent jól csinált addig. (Félreértés ne essék, alapvetően az európai középrétegben gondolkodom, ahonnan jöttem. Tehát most nem térek ki a szélsőségekre.) De van a másik verzió, mikor a pénz az abszolút domináns a párválasztásnál és a többi dolog eltörpül mellette. Ott lehetnek gondok, nem? Talán egy hete keveredtem el Almási Kitti pszichológusnő előadására, ő is boncolgatta a témát. Mesélt egy hölgyről, akit a férje állandó magas szintű jólétben tart, csak épp közben más nők után nyáladzik. De az illető hölgy elhajtotta a francba a pszichológusnőt, mikor olyan kérdést tett fel, ami kizökkenthette volna ebből a komfortzónából. Hogy boldog-e, az más kérdés.

És akkor jön az a kérdés is, amikor a férfiember nem tett semmit a pénzéért, nem okosabb, vagy szebb a többinél, csak beleszületett. És mégis, valami díszpinttyel nyomul. Miért? Illetve, megadja-e NEKI a díszpinty, amire vágyik?

No, ebből nehéz lesz konklúziót levonni. Valahogy úgy lehet ez, hogy különböző beállítottságú emberek különböző dolgokra vadásznak. Értsd: a direktben pénz-illetve pénzespasihajhász nők között nem feltétlenül sok a Nobel-díjas. Ez az egyik széle. Az intellektuel jányok körében nyilván nem ennyire erős ez a "fogjunk gazdag pasit" irányvonal, de valamiben ők is a stabilitást keresik. Ez talán a másik. Szóval. Azt hiszem, addig nincs baj, míg mindkét fél boldog. Csak nem érdemes a boldogság kicselezésével próbálkozni. Az nem fog menni. Talán legyen ez a konklúzió. A többit döntsétek el magatok.

Remélem, valamit kihámoztatok az egészből. Én igyekszem. Mindenesetre, záróakkordnak kaptok még egy képet. Mert vicces, mert jó. Egészségetekre!

Favágás, ahogy Tom Sawyer csinálná

Valamikor réges rég, egy messzi-messzi galaxisban, találkoztam a marketinggel, mint tantárggyal. Sok okos és náluk is okosabb ember írt sok okos és annál is okosabb gondolatot ebben a témakörben, hogy hogy lehet valamit okosan, vagy még okosabban eladni. De mondhat aki amit akar, lehetnek akármilyen nagy koponyák a tankönyvekben, nekem, ha marketingről van szó, Tom Sawyer az Atyaúristen.

Tom Sawyer Mark Twain regényének (Tom Sawyer kalandjai) főhőse, egy kiskamasz korú fiúcska. Az említett könyv az én generációmban még alapműnek számított, mára sajnos kopik ki a köztudatból. Na szóval, a 2. fejezetben Tomot a nagynénje nekiereszti szombaton, érted, SZOMBATON! kerítést meszelni, mikor pedig lehetne ezeregy más, értelmesebb, de legalábbis viccesebb dolgot csinálni. Hősünk vakaródik a kerítés előtt és reménytelennek érzi az egész életet. Megpróbálja lefizetni a házi rabszolgát (akkoriban még volt ilyen), de ő se áll kötélnek. Aztán támad egy ötlete. Mikor az első kíváncsi komája megjelenik és-persze-elkezdi szekálni Tomot, hogy jöhetne akár fürödni is, de ja persze, kerítést kell festenie, ezt mondja neki: "Csak azt mondd meg, miért ne csinálnám szívesen? Azt hiszed, mindennap meszelhetek kerítést?" No, nem akarom hosszan színezni a stiglicet, ezután a sorsfordító mondat után az utca gyerekei könyörögnek, sőt fizetnek Tomnak, hogy kerítést festhessenek, így a nap végére Tom egy háromszor precízen átmázolt kerítés előtt áll, gazdagabban egy rakat csecsebecsével, anélkül, hogy tíz percnél tovább ecset lett volna a kezében. Mark Twain pedig levonja a konklúziót:

"Tom (...) tudtán kívül felfedezte az emberi cselekedetek egyik örök rugóját. Nem kell mást tenni, ha kívánatossá akarunk varázsolni valamit - akár felnőttekről, akár kisfiúkról legyen szó -, mint nehézségeket gördíteni kívánságuk elé. Ha Tom bölcselkedő kedély lett volna - mint például ennek a könyvnek az írója -, hamarosan megérti a „munka” és a „szórakozás” közti különbséget. Minden munka: amit meg kell tenni, és minden szórakozás: amit önként vállal az ember. És ez a fogalmazás hozzásegítette volna annak a megértéséhez, hogy művirágokat csinálni vagy taposómalomban dolgozni bizony kemény munka, de a kuglizás vagy a Mont Blanc megmászása szórakozás." 

Nekem meg múlt hétvégén idef*stak az udvarra egy ifányi, összevágásra váró fát. Na mondom...

 Gondoltam, körbekérdezek fácsebukon, ki érne rá fát vágni. "Srácok van itt valami négy köbméter fa, semmi kedvem egyedül összehasogatni,ki ér rá vasárnap?" Á, mondom, ez nem lesz jó így. Szerencsére már van némi tapasztalatom e téren és Tom Sawyer meghatározó élmény volt gyerekkoromban. Úgyhogy ez került fel: 

"Újra nyit a VargaGym! Unod, hogy fizetsz a kondibérletért? Unod a szteroiddal feltolt agyú testművészek üresfejű locsogását? Becsípi az ujjad a mellgép? Eldobod a kettlebellt? Akkor ITT a helyed! INGYENES kurzust indítunk, sőt, mi tesszük alád a lovat! Egésznapos programmal várjuk érdeklődőinket, melynek keretén belül: 8 00-8 15: INGYENES pálinka/sör jár, igény szerint, 8 15-11 30 egy ifányi (ISO sztenderd szerint bevizsgált) tölgykugli összehasogatása, glédába rakása, 11 30-12 30:ebédszünet, INGYEN!! babgulyás, pörkölt, macskalecsó (vagy amit anyám épp főz), 12 30-13 00: csendespihenő, 13 00-programzárásig: a maradék fa összehasogatása. A szünetekben igény szerint zenehallgatás és /vagy verekedés. A kurzus egész időtartama alatt INGYEN fogyaszthatod B vitaminnal dúsított sörünket, mely kiváló hatással van a bőrre, a hajra, a körmökre és a kedélyre, illetve P vitaminnal dúsított pálinkákat, mely...na hagyjuk. A kurzus elsősorban a hát-váll-karizomzat erősítését szolgálja. Napzárta után választás szerint akármi is történhet. TUDSZ ENNÉL JOBB AJÁNLATOT? NE HAGYD KI! A kurzus minimum négy főtől indul, előre megbeszélt időpontban. Megéri, hidd el!"

Egy héten belül vagy tucatnyian jelezték, hogy jönnének ám, ha ráérnek, mert ez buli lesz...

Végül vasárnap nekiveselkedtünk, fiúk-lányok vegyesen. 

Hogy megint csak ne színezzem túl a stiglicet: kilenctől négyig összehasogatásra került az ifányi fa, katonás sorokban felkupacolódott és lefóliázódott, továbbá összegereblyéződött a levél az udvaron, lett gyújtós egész télire és megmentettünk egy elkóborolt kiskutyát.  Napzártával pedig megköszönték a népek a remek programot és kértek, szóljak legközelebb is, ha ilyen lesz. Festő mormogott ugyan valamit Tom Sawyerről, de mondtam neki, hogy ez maradjon a mi titkunk. 

A jányok is rábolondultak a hasogatásra és Jóanyám szerint a szomszéd majd' kiesett az ablakon, mikor azt látta, hogy Vargáéknál egy osztag nő vágja a fát.

Azért mindemellett, hogy félreértés ne essék, egy dolgot le kell szögezzek. És ez nagyon jól esik. Azt hiszem, Tom Sawyernek se segítettek volna a barátai, ha fejre állt volna se, ha nem szerették volna. És ezt köszönöm nektek srácok. Meg a favágást is. Szólok legközelebb is.

Hörgés és pfujjogás

Idestova négy éve, hogy Bex gyagyament, de kreatív agyából kipattant az ötlet: legyen Zombiewalk. Illetve, a Zombiewalk már létezett, csak hogy legyen Vombathelyen is. Zombihelyen, így jobb. Na lényeg a lényeg, az elsőre elmentem, jót mulattunk. Az utána következő kettőt technikai okokból kifolyólag ki kellett hagynom, de az ideire újfent eljutottam.

A zombivók ötlete, ha nem hazudok, Amerikából jött és mint a neve is mutatja, zombik sétálgatásáról szól. Értsd: beöltözöl zombinak, kimégy az utcára sokan, hörögszmorogsz, összekened a kirakatüveget, elpotyogtatod a végtagjaidat, megbotránkoztatod a járókelőket. Zombihelyen a Diákönkormányzat alapjáraton is jópár éve szervez egy amolyan halloween-felvonulást, Bex meg ezzel összeszervezte a walkot, idén is. És idén is sikerült jól éreznem magam. Erről az eseményről aztán mindig megoszlanak a vélemények, vannak lábasok és ellenlábasok. Érdemes elolvasni az Ugat.hu-n megjelent cikk alatti kommenteket, ehelyt, mindjárt érthető lesz, miről is beszélünk. Nem bírtam ki, hogy be ne lázadjak én is az ellenlázadásra, de ha jól

meggondolom, inkább indított erre a kommentelők stílusa. Láttam lelki szemeim előtt a fényesre vixolt fejű, terepgatyás, hat általánost nyolc év alatt végzett emberkét, aki szerint Hitler fasza magyar gyerek volt, ahogy vicsorogva üti a billentyűket. De az igazat megvallva, néha én is elgondolkodom. Szóval, itt és most nem is akarok állást foglalni, csak leírom, ami az agyamban van. Közben teszek még ki képeket a walk-ról, ha nem bánjátok. Mondjuk ha igen, akkor is. Ez ilyen. 

Szóval, egyfelől, a halloween nem magyar ünnep, ezt vágják a fejünkhöz. És ez alapból igaz is. Márpedig az ilyen szörnyjelmezes felvonulós hörgedezés erősen azt mímeli, főleg, hogy mindenszentek előestéjére esett, ami ugye angolszászéknál a halloween. Másrészről, megfogant bennem a gondolat, ahogy írtam a cikk alatt is, hogy ugyan már, mi is "A" magyar ünnep? Mert ugye a karácsony, meg a húsvét a kereszténység betörésével ért el hozzánk. Előtte téli napforduló, meg tavaszi napéjegyenlőség volt. Gyanítom szilvesztert se szilveszternek hívták és nem december 31-re esett. Az állami ünnepeink se vezethetőek vissza az első, sebes lovakról hátrafele nyilazó, Bizánc érckapuját művi úton használhatatlanná tevő szittya magyarokig, mert ugye akkor még állam se volt. Legyünk őszinték: az eredeti magyar ünnepekről a magyarok túlnyomó többségének, hogy finom és nőies legyek, fingja sincs. Tartani pedig még a fennmaradó, nem túlnyomó részből se sokan tartják őket. Namost, beszélhetünk ugye nem ennyire ősi, de tradicionálisnak mondható ünnepekről és szokásokról, mint a locsolás, ami hungarikum, a májusfaállítás ami mondjuk már kevésbé, a rönkhúzás, ami meg emlékeim szerint kifejezetten nem az, szóval igen, ezeket még tartják néhol. Kérdés, hogy fáj-e emellett egy zombie walk? 

Aztán valahol felszólal a másik felem is, aki azért szintén ocsmány egy népségnek tartja az amerikait és kicsit óckodik a trendi amcsiságtól. Továbbá, a mindenszentek számomra egy a csenddel, nyugalommal, békével és igen, a szeretettel összefüggő ünnep. Ezt most nem ragozom túl, hogy miért. Szóval, azért eszembe jutott egy-egy pillanatra, hogy a temetőből hazafelé ballagó mamika jogosan gondol-e édesanyánkra. Felmerült az említett cikk kommentjei között a "ráerőltetik az emberekre " kifejezés is. No ez megint kettősséget szül bennem, mert egyfelől, akinek nem tetszik, ne jöjjön oda, belső szabályzat, hogy szakrális helyek felé-értsd: templom, temető, nem megyünk, a járókelőket nem zaklatjuk, nem ocsmánykodunk a kelleténél jobban. Másfelől, azért voltak szemlesütve elsuttyanó emberek és saját érveimet ütném most agyon, ha mondjuk a melegfelvonulásról lenne szó. Nekem igazából az egész zombiság egy jó buli,amit ki is élveztem, ahogy kell. 

Nem mondok tehát se át, se bét. Én a magam részéről megtartom az ünnepnek a zajos és a csendes részét is, nekem ez így kerek. Ha gondolat ébredt az írás nyomán, az csak jó, a többit mindenki döntse el maga.

Boldog ünnepeket mindenkinek!

Úri kerítésszaggatás

Nem illő tán, az ifjonti létemnek mulatozásairul hosszasan bészámolni, hisz ilyes kilengéseket jobb titokban elhallgatni, s zárat vonni az ember szája elé. Méges, az két nappal ezelőtt esett fergeteges s fertelmes éjcakát, s a rá következő pirkadatot meg kell örökítsem, hadd okuljék belőle az világ apraja nagyja, mindenkoron!

Aratás havában kapám még kézhez a' levelet, melyet küldönc hozott vala lóhalálában, s melyben barátom és testvérem az Úrban, nemes Béla gróf adá tudtomra, hogy nem sokkal aratás után, mikor az első fagyok megcsípik a földeket, hazatér Burkusországból, hol is kenyerét keresi magának, s családjának. Erőst kére a gróf, hogy ha már Szittyaföldet tapodja, látogatnám meg uradalmában, s mint az illendő, vegyük bé magunkat Szombathely kies városának éccakai világába. A megjelölt napon felnyergeltetém hát legszebb lovamat, kardot köték, felöltém vasorrú kohászcsizmámat, s kantárt megeresztve bényargalék a városba, hogy Bélával az időt múlassuk.

Rábízám még előzetesen a grófra, érdeklődne körbe az városban, mely úr ad azon estén fogadást, s válasszon kedvére. Végül az Végállomás nevű bálterem felé vevénk utunkat, hol aznap két zenészgárda húzá a' talpalávalót. A' mulatozó népség hangos, s hajzatában igen rövid vala, sokan közülük villámjelet, vagy szvasztikát viseltek. Gondolám, ha az grófnak ez ínyére van, ám jó lészen nékem is. 

Nem sokkal az kapuknak megnyittatása után ügeténk be, átadánk kardjainkat a' marcona ajtónállónak, s rögvest nekilátánk a' danajozásnak, az ismerős arcok üdvözlésének, s a' tereferélésnek. Még e korai órában, mikor épp csak leereszkedett az est függönye a város tornyaira, kilépék a' pitvarba, hogy elszityakoljak egy pipányi dohányt. Egy gárda, kik már időben nekiveselkedtek az óbornak s a' frissen főzött alénak, erőst méltatták a' csillagok alatt az sidó, tzegány, s oláh népségeket, különös tekintettel azok felmenőire, mindeközben jobb karjukkal váluk felett legyezvén. Váltottam volt néhány szót Imre báróval, ki es e helynek leend főfelügyelője. Csendesen mosolyga az jó úr, s odasúgá, utalván arra, hogy másnap taréjos-láncos népek, kik az "punk" néven ismeretesek errefelé, várhatóak a' bálterembe: "Sebaj no, ma ezt hallgatom, holnap majd a másik oldalt!"

Bár nem mindég épp bölcs e kopasz népség, mulatni annál jobban tud, azt meg kell hagyni nekik. Urasra eresztett hosszú hajzatom se rémíté őket, rúgánk hát a port hajnalig, bokázánk, táncolánk csűrdöngölőt s csárdást, míg a' zenészek a' szuszból ki nem fogyának. Hogy a' zenebona véget ére, s az megfáradt mulatozó urak s úrhölgyek kastélyaik felé vették vala az irányt, mi es lovainkért szalajtánk. Hogy a' nyeregben ülés nem mene már teljes bizonyossággal, s az hintónak bérlését túlontúl drágának gondolánk, gyalogszerrel vevénk hát az irányt Béla gróf rezidenciája felé. Bár a' nevezett kastély Szombathely kies városának éppenséggel másik csücskében épüle, mint ahol időnket múlatánk, a hajnali köd nem riaszta minket, s dolgunk sem akadt sietős, így tökön-paszulyon át kényelmest hazaballagánk. 

Hanemhát, mire az uradalomhoz érénk, a szolgálók, hiába várván uruk jövetelére, becsukák, s kulcsra zárák a kapukat, s magok aludni tértek vala. Mit volt hát mit tenni, csáklyát veténk az udvarfalra, s mint surranó tolvajok, bémászánk. Hogy a porta es zárva vala, aludni térénk hát az csűrben, a' szalmaágyon. 

Hanem hajnaltájt, midőn az éj a leghidegebb, s nem pitymallik még aranyszínű napsugár a keleti égbolton, vaczogva ébredék vékonyka takaróm alatt. Hiába burkolám magam vastag mentémbe, majd megvett vala az Isten hidege. No, mondom, ennek fele se tréfa. Ha már az álom kiröppene szememből, s kedvem se vala erős, hogy a hidegben kuksoljak, mint holmi fázós mormota, talpra szökkenék, összeszedegetém még az éjjel szétdobált útiholmimat, felkötém kardom s felöltém vasorrú kohászcsizmámat, majd hintóért üzenék. Hogy az uradalomban még mindég teljes vala a csönd, s nem mozdula sehol egy lélek, én pediglen szántam volna zajgásommal felkölteni a ház népét, úgy kívánék hát távozni, amint érkezék, által a kerítésen.

Fel is hágék az udvarnak kerítésére, s amúgy huszárosan átvetém magam rajta, mikoris elszámítám magam, s lábam egy cizellált stukkóba akada. Erőst szorítám azonban az kerítésnek tetejét, minek folyományaként a kapudísz, megadván magát, markomban maradt vala, jómagam pedig a kastélyárokba hengerbucskázék. Örültem biz, hogy a hajnal előtti lágy sötét eltakará csúfos kivonulásomat. A megrendelt hintó kocsisa tán megilletődött kissé zilált mivoltomon, de úgy gondolám, urak nem tartoznak magyarázattal az pórnépnek. 

Végül szerencsésen megtérék Pornóapáti földjére, a családi birtokra, hol a szolgák már forró fürdővel várának, mely visszaszolgáltatá rendezett külsőmet. Béla grófnak ezúton is köszönöm a kiváló mulatságot, s vegye ígéretemet, mely szerint a' legközelebbi alkalommal nem engedem, hogy kapukulcs nélkül induljunk mulatni. Amennyiben pediglen a kastélyfal további javításokra szorul, állok alás szolgálatára, minden erőmmel. 

Kelt Pornóapáti uradalmában, October hónap huszonhatodik napján, délidőben, két nappal az eseményeket követően.

Na, te Atyaúristen...

Rágom magamban egy ideje ezt a témát. Pontosan negyedik napja. Hogy mondom, le kellene írni, mert megegeresedek, ha nem. De talán mostanra tisztult ehetővé. Továbbá, így ébredés után, hogy a tervek szerint futni megyek a kutyákkal, majd feladom a csekkeket, elintézem az egyesületi ügyeket és keresek munkát, pont kedvet éreztem mindezek nem csinálására, helyette a billentyűzetszaggatásra. Szóval, szombaton elmentem egy kurzusra. Egy lovas kurzusra, ami a szabadidomításról szólt. Majd mesélek erről is, bár az alaptéma nem ez lesz. Van egy srác kisfalumban, aki pár éve elkezdett lovakkal foglalkozni, valahol megismerte ezt a trénerembert és most meghívta magához. Lehetett menni, okosodni. Mentem, okosodtam. De a lényeg nem-csak-ez.

A fenti fotó a bevezetés és a főrész közötti elválasztóelem funkcióján túl azért is került ide szükségszerűen, mert a legtutibb, amit készítettem a kurzuson. (Összesen kettőt csináltam, amúgy.)

Nokérem. Jött a tréner, nagy autóval és nagy elánnal. Teljesen szimpatikus figura egyébként, középtermetű-és korú emberke, áradó békével és állandó vigyorral. Magáról a kurzusról csak pár szót ejtek, hogy végleg sárba tiporjam azok reményeit, akik bíztak benne, hogy a lovakról lesz szó. Meg amúgy se tudnám hitelesen visszaadni. A szabadidomítás, összefoglalva, legalábbis ahogy az én fejemben lecsapódott, arról szól, hogy a lovat nem kell "tanítani", vagy "idomítani", helyette a természetes, ösztönös viselkedését felhasználva közös nevezőre jutni vele. Ezáltal ember és ló kapcsolata sokkal mélyebb, békésebb és kiegyensúlyozottabb lesz, mint a klasszikus "túdneki" jellegű lóbetörésnél és jobban is funkcionál. Nem hülyeség.

A kurzus egésznapos volt, reggeltől estig, utána összeülés, beszélgetés, buli, szóval erre szántam a szombatomat. Jól éreztem magam, jó volt a társaság, tanultam okos dolgokat. A hallottakat persze mindenki máshogy szűri meg, én valahogy azt éreztem, hogy nekem, értsd, személyesen nekem ez a tréning most arról szól, hogyan tehetném jobbá az emberi kapcsolataimat. Kinek hogy csapódik le, ugye. 

A trénermájszter mélyen vallásos ember, sokat emlegette az előadás alatt Jézust. Néha az Atyaúristent is, de főleg Jézust. Azt mesélte, hogy ő nemrég, talán egy éve, úgymond megvilágosodott és azóta Jézus szól belőle. Ez nekem rendben is van. Hanem délidőben, az ebédszünetben, vesztemre megpróbáltam belemenni vele egy beszélgetésbe erről. Mivel többször elhangzott tőle a "csak és egyedül Jézus" mondat. Részemről teljesen elfogadom az embernél nagyobb szellemi erők létezését, viszont nem kötöm konkrét személyhez, vagy névhez őket. Ez persze az én véleményem, nekem ez így kerek, ez van. Noszóval, bedobtam neki ezt a kérdést. Erre kaptam egy jó félórás előadást Jézusról, illetve a tréner kapcsolatáról Jézussal, illetve az ő erejéről, megtűzdelve bibliai idézetekkel és példaszerű esetekkel. Ennek során többször elhangzott az "Isten MÉG téged is nagyon szeret" mondat, ami bennem megkondította a vészharangot, hogy ajjaj, itt azért van gond. Persze, visszakérdezhettem volna, hogy azért, mert én máshonnan megyek neki az egésznek, miért kerülök egyből a "MÉG...IS" kategóriába, de tekintve az emberünk egyirányú kommunikációját-értsd, nem megbeszél, hanem előad-meghallgattam, ráhagytam, megköszöntem és kerestem más társaságot. A fenti, beszélgetésnek nem nevezhető monológ után nálam is kezdett formálódni egy doboz, amibe belekerült, ez pedig a "nem érdemes belemenni" volt.

Lement aztán a kurzus, este, mint a verebek összegyűltünk az eresz alatt. Keresztály Komám nem volt ott a déli beszélgetésnél, de bökte a csőrét a téma, hát megráncigálta a macska bajszát. No, kezdődött az egész előről. Gyakorlatilag kaptunk egy monológot Jézusról, anélkül, hogy esélyünk lett volna belekérdezni, megvitatni, megbeszélni. Pedig próbáltuk, komolyan. Én a korábbi tapasztalataim alapján már kevesebb lelkesedéssel, Keresztély aktívabban, de ő se ment többre. 

Alapjáraton nem lett volna semmi bajom a hallottakkal, ha nem lett volna DE. DE volt. Hogy az emberünk megvilágosodott és megtalálta Jézust és rajta keresztül az útját, az nagyon jó dolog. Nekem egyedül az általa hirdetett kizárólagosság fájt. Volt aztán a beszélgetésnek egy pontja. Nem bocsánat, ezt pontosítanom kell. Volt a tréner és Keresztély közötti, látszólag vitának tűnő, valójában befogott fülű szóáradatban egy lélegzetvételnyi szünet, amibe sikerült-kihasználva öblös hangomat- belemekegni, ami bökte a csőrömet. Bedobtam a kérdést: a világnak uszkve harminc százaléka keresztény. A maradék hetven százalék, akik közül sokan még csak nem is találkoztak Jézus nevével, mert egyszerűen olyan kultúrában nőttek fel, ahol nem került említésre, szóval, ők akkor mind sötétségben élnek és soha nem világosodhatnak meg? A válasz elég egyértelmű volt: Ez így van. Két mondattal odébb hangzott el, hogy : A pokol tele van jó emberekkel.

No, nálam itt borult a bili. Rövid úton megköszöntem a kurzust a trénernek és a résztvevőknek és hazaballagtam. Szegény, sötétségben élő, elkárhozott Dalai Láma. Csak ő jutott eszembe hirtelen. Két dolog kristályosodott ki bennem utólag. Bármely ember, aki képes azt állítani egy-egyébként általa végtelenül bölcsnek és jóságosnak tartott -felsőbb lényről, hogy az képes az-egyébként a vallásában a legborzasztóbb helynek számító-pokolra küldeni egy -egyébként jó és tiszta szívű-embert azért, mert-tegyük fel-esélye sem volt megismerni Jézus nevét-sok beszédnek sok az alja-no, az az ember előttem ott elveszti a hitelét. A másik pedig pont ennek az estének a kontraposztjaként, hogy nálam a megvilágosodott ember ott kezdődik, hogy képes csöndesen mosolyogva meghallgatni másokat, még ha nem is ért egyet. Beszélgetni, meg ilyenek. 

És félreértés ne essék, rendes kis ember volt ez és a kurzus is jó volt. Bár nem állítom, hogy legközelebb is ott leszek. Mindenesetre ennek még ki kellett jönnie belőlem. Hát, köszönöm, hogy meghallgattatok. 

Vagy mi.

Rúzsa Sándor és a wasabi

Cosplay. Megvan a fogalom? Nem? De? No kérem, a cosplay az, mikor az ember fia (lánya) fogja magát és beöltözik valakinek, aki amúgy nem ő. Ez a másvalaki a gyakorlatban nem feltétlenül  Paula nénit jelenti a kisboltból, inkább egy ismert-elképzelt-karaktert. Értsd: betmen. Mondjuk. Felveszi a gúnyáját és eljátssza, hogy ő az. Olyan mint a farsangi bál, csak nagy gyerekeknek. Mondocon. Megvan a fogalom? Nem? De? A mondocon a legnagyobb cosplay esemény Agyarországon, Budapesten benne, kihegyezve kicsit a manga és anime világára, de szabadon lehet bármilyen egyéb karakter is bárki, aki itt szeretne zsinyegni. Vagy önmaga, be-nem-öltözve is, akár. Most igen okos vagyok ám, olyan két és fél héttel ezelőttig nem így volt. Akkor történt ugyanis, hogy a Borika felokosított, mi ez a mondocon és rávett, hogy "úúúú, menjünk, menjünk, naaa, menjünk menjünk!!"

Mentünk.

A Festő, Julacs, Bex, Borika és jómagam. Próbáljunk ki új dolgokat. Hát meg, mondom, akkor már csak leszek én is valami. Két verzió volt: A: viking. A fejem adott hozzá, cuccot adnak a hagyományőrző cimborák. De: fegyvert (értsd: "nem kellék", azaz valódi holmit) nem lehet bevinni, tehát a balta, ilyesmi lőve. Anélkül meg valahogy.... plusz, mondom legyen a Festő a viking.* B: Akkor legyen az, vagyis legyek az, amihez itthon majdnem minden adott : Abraham van Helsing. Ez a jóember a Drakula legendák szereplője, holland orvos, amolyan vámpírvadász, Drakula fő ellenfele. Az ez alapján készült filmben valahogy így festett:

Jól van mondom, sok bőr cucc, és mivel szeretek a köznapi életben is jó minőségű bőr ruházatot hordani, így ez majdnem menni fog az itthoni ruhatárból. Számszeríj, hmmm. Csak tudnék kölcsönkérni egyet valamelyik hagyományőrző ismerőstől. Á, de úgyse lehet éles fegyvert bevinni. A Festő is azt mondta*. Akkor hagyjuk. Szóval,  számszeríj és csinadratta nélkül lettem Van Helsing.

No kérem, összecuccoltunk, bevágtuk magunkat az opelba, mentünk. Borika végülis nyúl lett (ami ugye a legerősebb állat az erdőben, az oroszlán után). Hogy ez pontosan milyen nyúl, azt ő tudná elmondani egész korrekten, nagy vonalakban annyit róla, hogy egy koreai fiúegyüttes egyik kabalája, motívuma. Mindegy, nyúl. Bex meg Festő civilben jöttek. Pontosabban: Bex fotósnak öltözött (mert amúgy az), Festő meg szabadnapos ellenőrnek (mert amúgy az). Továbbá Festő kifogásolta az általam szerzett-teszem hozzá bizonyítottan korhű-viking korabeli ruházat enyhén rózsaszín nadrágját.* Úgyhogy viking nem lett senki*.

A mondocon egyébiránt a Hungexpón volt. Hát, fura egy valami. Volt minden, amit el tudsz képzelni, az animeninjától a számítógépes játékok karakterein át a filmhősig és képregényszereplőig bezárólag. Igazi színes összevissza forgatag. Az átlagéletkort azt hiszem megdobtuk kicsit. Mondom, az átlagot, tehát nem mi voltunk a legidősebbek, de a többség úgy 15 és 25 között mozgott. 

No mondom, ha már vámpírvadász, lőjünk vámpírt. De nem találtunk. Először. Jó, amíg vámpír nincs, lőjünk vérfarkast. Hát, találtunk valamit, amire azt mondtuk, hogy: határeset, elfogadjuk:) :

Végül aztán, nem hogy egy egyszerű vámpír, de maga a bősz Drakula gróf bukkant fel váratlanul, mikor épp fényképezkedtem, egy a

Gyűrük Ura Aragorn(?)jától kapott másfélkezes karddal. Ehte másfélkezes, amit nem lehet ugye bevinni, mondta ja Festő*, meg a Borika.

(*: Festőnek a *-gal jelölt dolgok után  ígértem egy-egy seggbe rúgást.)

Az említett kard végül jó szolgálatot tett, rövid úton pontot téve a gróf garázdálkodásaira:

Találkoztunk továbbá Lovasrév harcosával (szintén Gyűrük Ura):

És a vámpírölő kard is visszakerült eredeti tulajdonosához:

De sor itt nem ért véget, birodalmi klónkatonák masíroztak szembe:

És Bex is talált magának cimborát: (Katona az Álomháború c. filmből (?)):

És fotóalanyt, őőőő....xy valamelyik pc-játékból:

A mondocon összességében érdekes, jópofa, kikapcsol. Körbenéztük a programokat, karaoke, jelmezverseny, aztán a standokat, álltunk egy órát sorban szusiért, bámultuk a népeket, majd mindezt mégegyszer. Az igazat megvallva, kicsit hamarabb meguntuk, mint ahogy számítottunk rá, mondjuk úgy, "kisebb durranás" volt a vártnál, de mindenképp egy jó napot töltöttünk el a fantáziánkban és a fantáziánkkal, illetve egymással és a hobbitokkal, orkokkal, ghoulokkal, angyalokkal és démonokkal és....

A végére hagytam a nyalánkságokat. Mert mint mondtam, itt MINDEN volt. Ezt a lánycsoportot állandóan fotózni akarta valaki. Ötlet, miért?: 

A másik érdekesség:  az egyik első, Európában is népszerűvé vált japán anime, a Sailor Moon rajzolt főszereplője egy nádszálvékony középiskolás lány. Őt is megtestesítették:

Külön megjegyzést érdemel a fotóra való felkérés: "-Ne haragudj, elkaphatlak egy fotóra? -Hát ARRA igen." 

 És végül, de nem utolsó sorban, csak így, komment nélkül:

Nos, köszönjük. 

Ja igen. Festővel megegyeztünk, mi lesz a nap mottója, illetve mondata. Épp kisunnyogtunk bagózni. Mellettünk kis család, nyúzott kinézetű anyuka, szaladgáló aprónéppel. Majd felszállt az éterbe a szlogen, édesanya szájából:

"Ne b@sz@kodj anyáddal!!"

Köszönjük, ezt is.